http://www.mno.hu/index.mno?cikk=419553&rvt=2
Horn: A jó nénikéjét!
A budai várban ünnepelték a volt pufajkás miniszterelnököt
2007. július 7. 10:51MNO
Elismerte Horn Gyula volt karhatalmista miniszterelnök, hogy éjszakánként álmodozott arról a kitüntetésről, amelyet Sólyom László végül megtagadott tőle. Horn faragatlanul bírálta az államfőt. Hasonló keresetlenséggel támadta az ellenzéket, ám az nem derült ki pontosan, kinek is szánta a durva szavakat.
„A jó nénikéjét" – ezekkel a szavakkal utalt Horn Gyula születésnapi beszédében arra, hogy Sólyom László köztársasági elnök megtagadta tőle az állami kitüntetést.
...
Gyurcsány tessékelte el a mikrofontól
Horn Gyula arra kérte Gyurcsány Ferencet, hogy beszéljenek az ország dolgairól, mert „nagyon komolyan kell módosítani mindent, ami eddig történt". Gyurcsány Ferenc ekkor megszakította a volt kormányfő beszédét: odalépett a mikrofonhoz és „Isten áldja Horn Gyulát" felszólításával lekísérte a színpadról.
Ha Horn elvtárs európai léptékű politikus lenne, akkor nem cumizott volna be egy ennyire átlátszó úttörő-cselt. A másik lehetőség az, hogy Gyurcsány elvtárs világléptékű politikus és az ő formátuma kellett ahhoz, hogy leszerelje Hornt.