Nem tudom megérteni mit kell attól félni, rettegni, hogyha valaki lát egy balesetet és azt valósághűen elmondja 1994-ben. Mondom, valósághűen!!! Mert az is jellemző az emberekre, hogy mindig színeznek, többet mondanak mint ami történt.Azt sem szoktam megérteni, hogy egyesek azt mondják, még a gyerekeiknek sem merték elmondani mi történt velük a lágerben, a börtönben, a táborokban és akárhol.
A mi családunkban mindenki kipofáz mindent, itt aki sunnyog, azt rövid úton kifaggatják. De az én családomban nem is volt soha sem módi az elhallgatás és én sem tartom normális családnak azt, ahol a felnőttek nem világosítják föl a leszármazottakat. Hát honnan tanuljon az a gyereket, ha nem a szüleitől, nagyszüleitől, nagybácsikáktól és nagynéniktől?!
Állítólag a zsidó családoknál járja az a mondás: mondd el fiaidnak!
Na ezt például minden keresztény családnak kötelező lenne átvenni a zsidóktól! (meg még sok egyebet...)
Isten éltesse a nyílt szívű családokat!!!
