A Katyni események rövid története

A Duna televízióban május 3-án este 21,55-kor vetítik a Katyn c. lengyel filmet. Az idősebbek jól emlékeznek az ezzel kapcsolatos eseményekre, de a fiatalok között többeknek fogalmuk sincs arról, hogy ez a név mit takar. Ezek felvilágosítására megpróbálom röviden összefoglalni, hogy mi is történt Katynban, hogy jobban megértsék a filmet, amit azt hiszem mindenkinek meg kell néznie.

1939 szeptember 1-én a német hadsereg, szövetségesükkel a szlovák hadsereggel együtt megtámadták Lengyelországot.

Bár a lengyelek hősiesen védekeztek, de a legmodernebb felszereléssel rendelkező ellenfeleik napok alatt letörték az ellenállást, és a lengyel hadsereg kelet felé menekült, remélve, hogy az oroszoknál esetleg menedéket találnak.

Ezzel szemben 3 héttel később az oroszok kelet felől támadták meg a lengyeleket, és rövidesen hatalmas tömegű katonát ejtettek foglyul.

Mintegy 100.000 lengyel katona Magyarországon keresett és kapott menedéket.

Az oroszok és lengyelek több évszázada ősi ellenségek: az oroszok többször leigázták az országukat. Az első világháború előtt a lengyelek vagy másfél százada le voltak igázva, és többször fellázadtak az orosz elnyomás ellen, amit az orosz túlerő mindig durván letört.

A XIX. század elején az egyik lengyel forradalom hősi vezére volt Bem József, aki a forradalmuk bukása után Magyarotrszágra menekült, és a 48-as szabadságharcunk alatt a hadsereg egyik fővezére volt.

Az első világháború után Lengyelország végül kiszabadult az orosz birodalomból, és újra önálló államot alkothatott.

Ezt a 20-as évek elején a Vörös Hadsereg megtámadta, de az óriási túlerejével sem tudta legyőzni. A lengyelek Pilsudzky tábornok vezetésével hősiesen ellenálltak, a varsói munkások egységesen a vörösök ellen vonultak és hatalmas győzelmet arrattak és kikergették a szovjet hadsereget Lengyelországból.

Meg kell jegyezni, hogy a lengyelek erősítésére Horthy Miklós parancsára Magyarország nagymennyiségű fegyvert szállított a lengyel hadseregnek.

A támadó szovjet hadsereg politikai kommiszárja Sztálin volt, akiben ez a kudarc csak fokozta a már előzőleg is meglévő lengyel gyűlöletet.

A fogjul ejtett lengyel katonák között kb. 22-25 000 tiszt volt (aktiv vagy tartalékos), akik a lengyel középosztály és értelmiség krémjét képviselték: tanárok, orvosok, mérnökök, stb. Ezért Sztálin úgy rendelkezett, hogy ezeket meg kell semmisíteni.
A régi tatár módszer szerint a meghódított népek vezető rétegét kellett kiirtani, s így nem volt további probléma a hódítással.

Erre került sor 1940 őszén (fontos a dátum!).

A foglyul ejtett tiszteket a Katyn melletti erdőben (ez Fehéroroszországban van), néhány nap alatt kivégezték, tarkólövéssel. A lövéseket német gyártmányú pisztolyokkal hajtották végre. Előzőleg a foglyokat aránylag jól tartották, hogy fogalmuk se legyen arről, hogy mi fog történni velük. A szerencsétlenek csaknem végig azt hitték, hogy a nemzetközi szerződéseknek megfelelően, majd hazaengedik őket a háború befejeztével. Végül is az összes hullát hatalamas gödrökbe temették, és fákat ültettek föléjük. (Egyébként a "tarkólövés" fogalma, és maga a kifejezés is ennek kapcsán terjedt el).

A németek 1941 júniusában megtámadták a Szovjetúniót, és gyorsan haladtak előre Moszkva felé. Közben elfoglalták a tömeggyilkosság területét és a sírokat rejtő erdőt. Bár az egész tömeggyilkosság annak idején nagy titokban zajlott le, de a közeli falu lakossága valamit sejtett, a KGB nyaraló területén (mert itt követték el a gyilkosságokat) annak idején észlelték a tömegmozgást, és hallották a lövéseket. Ezt jelentették a német megszálló hatóságoknak, akik végül is feltáró ásatást végeztek, és nagy megdöbbenésükre megtalálták a tömegsírokat.

Nyilvánvaló volt előttük, hogy mi történt, és hogy az elkövetők az oroszok voltak. Az ügynek nagy sajtóvisszhangot keltettek, nemzetközi bizottságot hívtak össze a sírok feltárásához: neves orvosokat, a nemzetközi Vöröskereszt képviselőit, lengyel professzorokat, magasrangú szövetséges tiszteket, stb.

Többek között meghívták Orsós profeszort, a debreceni egyetem Törvényszéki Orvostani Intézetének igazgatóját, aki világhírű szakember volt, és aki éppen a tetemek elföldelésének időpontjának megállapítására dolgozott ki igen megbízható módszert.

Orsós professzor egyértelműen állapította meg, hogy a gyilkosságok időpontja 1940 ősze volt, tehát amikor a németek még nem voltak a területen (a német-szovjet háború kezdete 1941 júniusa volt!). Ez egyébként minden más jelből is egyértelműen nyilvánvaló volt, ahogyan ezt az összes jelenlévő szakember megállapította. Ez azért volt fontos, mert mihelyt az oroszok tudomást szereztek a sírok megtalálásáról, tagadták, hogy a gyilkoságokat ők követték volna el, és azt akarták bizonyítani, hogy a tömeggyilkosságot a németek követték el. Egyik érvük éppen az volt, hogy a tarkólövésekhez német gyártmányú pisztolyokat használtak.

A katyni események híre eljutott a londoni lengyel emigráns kormányhoz is, nemcsak a sajtón keresztül, de közvetlen lengyel forrásoból is, melyek egyértelműen jelezték, hogy az elkövető a szovjet NKVD (a KGB elődje) volt. A lengyel emigráns kormány számon tartotta a lengyel hadseregnek a szovjetek kezébe került tagjait, és semmkiképpen nem tudtak semmi információt a 22 000 tisztről.

A szovjetek kezére került lengyel legénységet még 1940-ben a szibériai gulagokra szállították, de majd a német támadás után az angolok követelték ezek szabadon bocsátását. Kisebb részüket besorozták az orosz földön megalakult lengyel felszabadító hadseregbe, melynek vezetője Jaruzelsky tábornok lett (ő is a szibériai gulágokról tért vissza).

Nagyobb részük viszont a Kaukázuson és a Közel-keleten keresztül az angol hadsereghez csatlakozott, az ott már előzőleg megalakult lengyel hadtesthez.

Ez még 1939-ban a Magyarországon és Románián keresztül menekült lengyel katonákból alakult hadtest volt. Ezeket az egységeket aztán a háború folyamán a legveszélyesebb pontokon vetették harcba: pl. Monte-Cassino, Normandia, stb.

Az információk alapján egyértelművé vált, hogy hová tűnt a 22 000 lengyel tiszt. A hírek óriási felháborodást keltettek a londoni lengyel kolóniában, és az emigráns kormány vezetője: Sikorskíy tábornok felháborodva fordult az angol hatóságokhoz, hogy kérjék számon az eseményeket a szovjetektől.

A szövetségesek viszont nem akarták a szövetséges Szovjetúniót megbántani, és a katyni események szellőztetését megtiltották. A nyughatatlan Sikorsky tábornok ezek után Gibraltár fölött egy repülőszerencsétlenség következtében meghalt; sokak szerint nem véletlen szerencsétlenségről volt szó.

Az oroszok tehát -jó NKVD szokás szeint- a németekre kenték ezeket a bűnöket és mindenütt nagy hangon hirdették, hogy a németek milyen aljas tömeggyilkosságot követtek el. Az ügyet a Nürnbergi bíróságon is tárgyalták, és a németeket vádolták ismét ezzel a háborús bűntettel is (Visinszky szovjet vádló).

Orsós professzor volt a koronatanú, aki egyértelműen bizonyította, hogy az elkövetők a szovjetek voltak. Ezzel aztán le is került ez az ügy a napirendről, senki nem beszélt róla többet, viszont a Lajtától keletre természetesen a szovjet vádakat tekintették igaznak. Aki mást állított, azt letartóztatták.

Orsós professzort mint háborús bűnöst az oroszok kikérték a bíróságtól, de a bíróság nem tekintette bűnösnek a profeszort, meg sem vádolta, hanem csak mint tanút hallgatta ki. Orsós azonban ezek után nem mert hazajönni, Németországban telepedett le, de éveken keresztül többször kíséreltek meg merényletet ellene, úgyhogy igyekezett elrejtőzni. Haza persze nem jöhetett, s az Akadémiai Tagságát is megszüntették, sőt az 1990 években történt akadémiai rehabilitáció során sem rehabilitálták.

Az oroszok végig tagadták, hogy közük lett volna a gyilkosságokhoz, míg végül a 90-es években Gorbacsov, a peresztrojka során bevallotta az igazságot, és több dokumentumot adott át a lengyeleknek, és több kilónyi ezzel kapcsolatos irat vált kutathatóvá. Ennek ellenére az oroszok ma sem ismerik be teljes mértékben a bűnüket, s a Katyn c. film oroszországi bemutatását akadályozzák.

A világhírű Andrzej Wajda filmrendező, aki több -a modern lengyel történelemmel kapcsolatos filmet (pl. Vasember, stb.) forgatott, most a legkritikusabb témához nyúlt, amikor Katyn történetét dolgozta fel. Wajda, aki maga is harcolt a második világháborúban a Lengyelország függetlenségéért, és akinek édesapja egyike az 1940-ben a katyni erdőben meggyilkoltaknak, idáig várt vele, hogy beszéljen a világnak a lengyelek egyik alaptragédiájáról.

Kívánatos volna, hogy minél többen tekintsék meg ezt a filmet, különös tekintettel a fiatalabb nemzedékre (50-60 alatt), akiknek nem sok közvetlen információjuk lehet erről a tömeggyilkosságról.

***

Katyn előtt

Az a baj, hogy nincsen semmi magyarázat. Úgy teszünk, mintha mindenki tudná, mi történt. Mintha nem nőttek volna fel generációk, akiket hazugságokkal tömtek tele. Mintha nem élnének ma is köztünk a hazugok, az ocsmányak. Pedig itt élnek. Sőt hatalmon vannak.

1939. augusztus 23-án írták alá a Molotov-Ribbentrop-paktumot. Erről azt tanították évtizedeken át középiskoláinkban, hogy a Szovjetunió ezen szerződés aláírásával jutott lélegzetvételnyi időhöz, így volt ideje felkészülni a nagy honvédő háborúra. Nem. Nem ezért írták alá.

A Molotov-Ribbentrop-paktum a világ két legnagyobb gazemberének, az ördög két ikertestvérének megállapodása volt. Egy héttel a szégyenletes megállapodás után lengyel egyenruhába öltözött német katonák megtámadták a határ menti kisvárost, Gleiwitzt (ma Gliwice), és elfoglalták a rádióállomást. 1939. szeptember 1-jén hajnali 4 óra 45 perckor a német haderő átlépte a német-lengyelt határt. Kitört a második világháború.

A Wehrmacht gyorsan nyomult előre, von Kluge tábornagy csapatai Pomeránia felől, von Rundstedt tábornagy seregei Szilézia felől őrölték fel az ellenállást. Pedig a lengyelek oroszlánként védték hazájukat - ám lovasságuk harckocsik elleni rohama olyan volt, mint amikor a Tomori Pál vezette magyar haderő "Jézus, segíts!" kiáltással rohant a mohácsi síkon a török ágyútűzbe.

A németek szeptember 17-én átlépték a Visztulát, bekerítették Varsót. És ezen a napon a bolsevik haderő is átlépte a határt: a Szovjetunió annektálta Lengyelországnak a Curzon-vonaltól keletre eső területeit. Hitler és Sztálin, a két ikertestvér osztozott Lengyelországon. Sztálin legocsmányabb bűneinek egyike ez, ahogyan hátba támadja az élethalálharcot vívó lengyeleket. Megteszi - mert erről egyezett meg Hitlerrel a Molotov-Ribbentrop-paktumban. Amelynek titkos záradékában megpecsételték Lengyelország sorsát.

Ezen a napon, 1939. szeptember 17-én kezdődik Andrzej Wajda nemrég bemutatott filmje, a Katyn. Menekülő lengyelek jönnek nyugat felől, hátukban a németek. Menekülő lengyelek jönnek kelet felől, hátukban a szovjetek. Egy hídon találkoznak; és nincs hová menni. Ez a nincs hová menni a huszadik század alapélménye. Kelet-közép-európai népek alapélménye.

A nyugatról menekülők között feltűnik egy asszony. Férjét keresi, akit a szovjetek fogságba vetettek. A fogolytáborban lengyel tisztek és értelmiségiek ezrei várnak. A szabadulásra. Ennek a várakozásnak lesz a vége Katyn, a szovjetek által elkövetett egyik tömeggyilkosság.

Nem, nem az a legmegrázóbb a filmben, amikor az NKVD keretlegényei, akik az égvilágon semmiben sem különböznek az SS-legényektől, hideg kegyetlenséggel tarkón lövik a lengyel foglyokat, majd az előre megásott tömegsírba dózerolják őket. Hisz tudjuk: az ember ilyen. Ilyen is. Wajda filmje attól elviselhetetlen, ami Katyn után történik. Attól fogva válik tébolyítóvá Wajda filmje, amikor a lengyelekkel megtagadtatják Katynt. Mindenki tudja, mi és hogyan történt. De vége a háborúnak, a Szovjetunió megőrizte lengyel hódításait - és Katynról többé nem lehet beszélni. Attól fogva azt kell mondani, Katyn a németek bűne. És azt mondják. Akik nem bírják mindezt elviselni - azokat megölik. Mint a filmbéli lányt. Fivérét Katynban ölték meg. Sírkövet csináltat a halott bátyjának. Viszi a követ a temetőbe. Az úton mellé szegődik a nővére, az iskolaigazgató. - Új időket élünk. Felejteni kell, megbocsátani. Te a múlt mellé állsz - mondja a húgának. - Nem. Én a meggyilkoltak mellé állok a gyilkosokkal szemben - feleli a lány.

Ezt a mondatot kellene nekünk elmondani ma is, mindennap. Ha valaki, hát mi, magyarok tudjuk, mi is ez. Velünk is megtagadtatták a múltunkat. 1956 - a mi Katynunk. A rendszerváltás óta pedig azt halljuk, hogy a múltat el kell felejteni. Illetve a múlt egyik felét kell elfelejteni. A másikra viszont állandóan emlékeznünk kell. Hát nem. Vagy elfelejtjük mindkettőt, vagy nem felejtjük el egyiket sem.

Erről szól Wajda filmje.

Wajda csodát művelt. Meg fog bűnhődni érte. Csodát művelt, ezért, - miközben a Duna Televízió szombaton vetíti - soha nem fogja főműsoridőben bemutatni egyetlen hazai liberóbolsevik tévé sem.

Egy magára valamit is adó kulturális kormányzat ezt a filmet kötelezővé fogja tenni a középiskolások számára. Addig pedig egy magára valamit is adó történelemtanár elviszi rá a tanítványait.

Már csak azért is, mert egy MSZP-s képviselő tüntetőleg kivonult a fővárosi közgyűlésből a katyni emléknapon. Az MSZP frakcióvezetője pedig ülve maradt. Mondom, hatalmon vannak megint.

De ettől még Wajda filmje valóság. Nem fogjuk elfelejteni.

Dr. Lélfai Botond