Bayer Zsolt: Megkésett filmajánló
2008. 07. 22.

Tegnap Tusnádról jövet megálltunk Csíkszeredában, hogy eltöltsünk egy napot György Attila barátomnál. Azok kedvéért mondom, akik még nem ismerik, hogy ő a legjobbak egyike ma az erdélyi magyarságból.

A boszorkányokról írt könyve remekmű, s egyben kristálytiszta cáfolata annak a Könyves Kálmán-i tételnek, miszerint "boszorkányok pedig nincsenek".

A Harcosok könyve című munkája meg még inkább remekmű – tápos anyósországi magyaroknak különösen javallt olvasmány, bár tudom én jól, hogy az olvasás, csakúgy, mint az élhető élet, per pillanat nem aktuális, nem elég divatos…

Szóval megálltunk Attilánál egy kis hallgatásra.
És amikor eleget hallgattunk, megnéztünk egy filmet is nála, a méla délutánban.

Erről a filmről akarok most írni pár sort.

A film címe: Fegyvernepper.
Főszereplő Nicolas Cage.
Lehet, hogy én vagyok rosszul tájékozott, de emlékeim szerint ebből a filmből nem lett szenzáció. Pedig már két éve, hogy bemutatták. Azután szép csöndben eltűnt.

Persze tudjuk azt jól, hogy ebben a világban miből lesz szenzáció. Abból, amiből bizonyos körök szenzációt akarnak csinálni.

A Fegyvernepperből nem akartak.
Most, hogy láttam, már meg is értem, miért…
Átkozottul jó film a Fegyvernepper.

S leginkább azért, mert az izgalmakon túl kimond fontos dolgokat erről a világról. Erről, amiben élünk. S fontos dolgokat kimondani erről a világról, nos, az nem túl szerencsés vállalkozás, már ha az ember szenzációra, sikerre, megbecsülésre, "jó sajtóra" vágyik.

A Fegyvernepper például megjelenít egy milliárdos fegyverkereskedőt, bizonyos Simeon Weiszt (fontos a név! A filmben is az!), aki azt mondja Jurijnak (Nicolas Cage): ebben a szakmában fontos, hogy az ember állást foglaljon. Erre Jurij Weisz szemére veti, hogy az iraki–iráni háborúban mindkét felet ellátta fegyverrel. Mire a jó Weisz így válaszol: talán az volt a célom, hogy mindkettő pusztuljon…

Hát, például az ilyen párbeszédek döntik el, hogy lesz-e egy filmből szenzáció vagy sem…
Vagy mondjuk az a jelenet a film végén, amikor a letartóztatott Jurij elmondja az őt évek óta megszállottan üldöző CIA-ügynöknek, hogy most mi fog történni. Az fog történni – mondja Jurij –, hogy nemsokára kopognak majd ezen az ajtón, és önt kihívják. Megköszönik a munkáját, és közlik önnel, hogy engem haladéktalanul szabadon kell engedni. Mert, tudja, barátom, az ön főnöke, az Amerikai Egyesült Államok elnöke naponta több fegyvert ad el, mint én egy egész évben.
S mire Jurij eddig ér a mondandójában, kopognak is az ajtón…

A film végén elhangzik a szentencia: a világ legnagyobb fegyvergyártó és szállító államai az Amerikai Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia. Egyszersmind ez az öt állam az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja.

Hát igen. Végül is olyan nagyon bonyolultnak tűnik ez a világ, s ugyanakkor olyan végtelenül egyszerű. S ha az emberiség legalább a nyilvánvaló igazságok töredékével tisztában lenne, akkor ezt a világot meg is lehetne változtatni. Hogy ne mondjam: meg lehetne váltani – csak hát ez olyan idejétmúltan patetikus…

De az emberiség nincsen tisztában a nyilvánvaló igazságokkal. Az emberiségnek az igazságok helyett ott a világmédia, mindenestől.
S ha olykor születik egy-egy alkotás, ami a lényegről beszél, abból nem lesz szenzáció.

Pedig a Fegyvernepper egy amolyan igazságszerető világban akár többszörös Oscar-díjas film is lehetne. De jobb így valakiknek, így, hogy csöndben elmerült a feledésben.

(Tudják, ezért nem lett szenzáció például Michael Moore Sicko című filmjéből idehaza. Valakik gyorsan megvették a forgalmazás jogát, aztán a filmet nem forgalmazták. Micsoda véletlenek vannak…

Mindegy, no. Ezt is tudjuk. De aki teheti, vegye meg a Fegyverneppert DVD-n, és nézze meg odahaza. És hívjon meg rá vendégeket is. Garantáltan jó szórakozás és sok-sok gondolkodnivaló. (Bár, tudom, az sem nagy divat manapság…

Bayer Zsolt főmunkatárs
Magyar Hírlap