Mondok neked egy hátborzongatót, de ne legyen igazam.Az időt azért húzzák, hogy lehívhassák az IMF-hitelt, és ellophassák. Az adótörvényeket pedig valószínűleg ők maguk vállalták be korábban az IMF-hitel feltételeiként.
És most jön a hátborzongató: azért húzzák októberig, és nem takarodnak el most, hogy bedöntsék az országot. Ha nem marad IMF-hitel, akkor a Fidesz-nek 0 lesz a mozgástere.
Az IMF zavargásokra készül (vagyis inkább készíti föl a nyugati befektetőket), valószínűleg az mszp is. Ha az államcsődöt és a zavargásokat sikerül a választásokra időzíteniük, abból még bármi kijöhet. Akár a 2/3 megakadályozása is. Ez a sarokba szorított patkány utolsó húzása. Ha itt rendes választások lesznek, akkor nekik hugyoztak. Annál rosszabb már úgysem történhet. Ezért inkább a káoszt is bevállalják, hátha nem rosszabbul sül el, hanem jobban.
Gyakorlatilag most is államcsőd van, csak nem jelentik be. Ld. még szolláröcsi esetét az SZMM zárolt 3.3 milliárdjával. Majd a választásokra időzítve fogják bejelenteni, meg akkor majd nyugdíjat sem fognak fizetni.
De addig még el kell tüntetniük vagy 10 milliárd eurót, hogy a Fidesz cselekvésképtelen legyen. (Emlékezz vissza, hogy az eredeti forgatókönyv az volt, hogy 2011-ben lesznek előre hozott választások. Csak csótányt dobták ki, a forgatókönyvet nem.)