Az MTI szeront végül több mint 120 személy fagyott halálra ezen a télen. Ehhez vegyük hozzá a nem ismert haláleseteket, az eltitkoltakat stb., s akkor a 200 fős becslés nem alaptalan.
Egy civilizált országban ez elfogadhatatlan.
A hivatalok ebben az évben készítettek először számlálást a halálra fagyottakról.
Bizonyos vagyok benne, ebben jelentős szerepe volt az itt indított topiknak, a címének és a tartalomnak, amelyet sokan láttak -- mert az előző évtől eltérően csak most kezdtek a fagyhalálokkal odafigyelve foglalkozniaz internetes médiumok.
Javaslom a Halálra Fagyottak Emlékművének felállítását a Fidesznek és a Jobbiknak, ezzel a felirattal:
2002 és 2010 között
a szocialista-szabaddemokrata kormányzás idején
Meddgyessy, Gyurcsány és Bajnai miniszterelnökök alatt
Magyarországon mintegy 1600 személy vesztette életét
fagyhalál következtében
a fűtésdíjak esztelen emelkedése
és a szociális állapotok lezüllése miatt.
Emléküket megőrizzük.
A felelősöket megbüntetjük.
Emelte a Magyar Nép
odaadó szolidaritásból
a fagyhalál áldozatai iránt.
2010 telén.
MTI
2010. március 03., 07:18