Vajon szükséges-e a kommunisták bűneit feltárni, bemutatni a következő korosztályoknak. Legalább megnevezni a bűnösöket, elrettentésül, tanulságul, hogy mivé zülleszthet a politika egy társadalmat, „hisz az ember az állatok alja”.
Vagy hagyjuk a 45-ben megerőszakoltakat, az 50-52-ben üldözötteket, az 56-ben legyilkoltakat, a forradalom után (is) Szovjetunióba hurcoltakat, a módszerváltásig megkülönböztetetteket, az elüldözött szakembereket, az 1963-ig megbélyegzett gyerekeket, az elrabolt vagyonokat? Oldják meg magukban a testi, lelki, anyagi gondjaikat, csak ne szövegeljenek, ne hangoskodjanak?
Miközben a Parlamentben ellenforradalomnak merik nevezni szabadságharcunkat. És ránk szólhatnak a bűnösök, hogy most már aztán ne kommunistázzunk.
Elmaradt az igazságtétel és a nagyapák, apák sérelmeit dühös fiaiak viszik tovább. Addig nincs megnyugvás, amíg tisztességesen le nem zárjuk a múltat. Addig, időről-időre radikális fiatalok lépnek őseik nyomába és követelik az igazságot. Talán sokan nem is tudják a konkrét eseteket, a valós számokat, az áldozatok korát, nemét, vallását….. Csak azt tudják, hogy becsülettel élő és dolgozó rokonaikat, ismerőseiket galád igazságtalanság érte a kommunisták részéről és, akik ma is szegények, szavuk sem tudják felemelni. És látják, hogy az ávó-s nagypapa, volt téeszelnök fia elprivatizált, amit csak lehet és mai is megbecsült, befolyásos, tekintélyes ember, minden köztudott galádság ellenére.
Mindenki tud a környezetéből számos példát mondani. Csak az a kérdés, hogy mi legyen.
Kapirgáljuk meg csak az elmúlt 8 évet, vagy legyen elszámoltatás a sorsforduló idejétől. Tanuljunk a zsidóktól, vagy puha gerinccel éljünk tovább, várva arra, hogy valaki, egyszer elhozza nekünk a megnyugvást. Az új kormány sokat tehet a zaklatott társadalom, legalább lelki, szellemi egyensúlyáért. Kérdés, hogy akar-e. Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Most, a következő „csillagfordulás” idején.
|
