"1988-ban a Fidesz alapító tagja, szóvivője. 1988 októberétől a párt választmányának tagja, 1993-ban rövid ideig alelnöke. A Fidesz delegáltjaként vett részt az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon. 1990-ben bekerült az Országgyűlésbe. 1990 és 1993 között az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke. 1990 és 1992 között a nemzetbiztonsági bizottság tagja. Ő volt azon kevesek egyike, akik a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként láthatták Németh Miklós által Antall Józsefnek átadott ügynöklistát, melyben az akkori Országgyűlés „érintett” tagjai, illetve közéleti szereplők neve szerepelt.[1] 1993-ban a Fidesz konzervatív fordulata miatt[forrás?] Fodor kilépett többek között Ungár Klárával és Molnár Péterrel a pártból és lemondtak képviselői helyükről." http://hu.wikipedia.org/wiki/Fodor_Gábor Azért javára (-ukra) kell írni, hogy lemondtak a mandátumukról. szerintem ez nagyjából példanélküli. Se Szili, se Pősze nem mondott le most sem. Manapság ez nem divat. Fodorék sem teremtettek sokáig hagyományt. A kisgazdák az MDF tekintélyes konzervatív uracsai nem méltóztatták visszaadni a helyüket, jól jött az a kis mellékes képviselői fizetés...
|