A politikai és kiválósági körökben igen jól ismert amerikai tanár úr nemcsak
- több könyv szerzője, de
- az amerikai Johns Hopkins Egyetem politológusa is, valamint
- a volt amerikai elnök Bill Clinton mellett,
- a szovjet-szakértő Toby Trister Gati feleségével (Assistant Secretary for Intelligence and Research in the Department of State) együtt az amerikai külügyminisztériumban töltöttek be állást a kelet-közép-európai kérdések főtanácsadóiként,
- a tárca politikatervező főosztályán. (Ez bizony nem kis teljesítmény egy ’56-os menekülttől!) Egyébként az sem meglepő, hogy
- mindketten tagjai a Council on Foreign Relations háttérszervezetnek, amely – a népek nevében és helyett! -- titkos konferenciákon határoz kül-, és belpolitikai ügyekben

A hazai közíró Lovas István ezt írta róla, 2003-ban:

"(...) Sokan hallottak nálunk Charles Gatiról. Ő több alkalommal fejezte ki félreérthetetlenül politikai rokonszenvét a volt és jelenlegi MSZP-SZDSZ-koalíció iránt, és igencsak erős ellenérzéseit Magyarország jobbközép kormányaival szemben. Charles Gati jelenleg a Freedom House egyik tanácsadója is. (...)" (forrás: http://www.jobbik.net)

Charles Gati így nyilatkozott a Népszabadságban (1993. június 2.):

-„Remélem, alkalmam lesz felhívni a State Department vezetőinek figyelmét arra, hogy a kelet-közép-európai térség bizonyos részei nem szenvednek a „jugoszláv betegségben.” Itt nagyon fontos tényezők munkálkodnak a privatizáció kiterjesztéséért, a politikai stabilitás megszilárdításáért, és szerintem ezeket a centrista tényezőket az USA-nak erőteljesen támogatnia kell azokkal szemben, akik vagy a régi rendet kívánják visszahozni, vagy akik nacionalista, fasiszta rémálmokat szőnek.”

Akkor, kérdezzük: hogyan kerülnek ezek a trockista-csizmák az asztalra, akik az ’56-os Magyar Szabadságharcról, nemzeti függetlenségről mernek beszélni?

Charles Gati a filmben elmondta, hogy annak idején a CIA által támogatott Szabad Európa Rádió bemondója elkövette azt a csúnya hibát, hogy amerikai katonai segítséget ígérgetvén hamisan hitegette a felkelőket. Ez helytelen volt, nem kétséges,– mondta – de mégsem volt olyan nagy bűn, mint amilyet Moszkva elkövetett Magyarországgal szemben, amikor leverte a szabadságharcot. Gati úr itt ugyancsak kesztyűs kézzel bánik Amerikával, amikor átsiklik Eisenhower alattomos Tito-üzenete fölött.

De Amerika hazug ígéreteivel (lásd: Szabad Európa Rádió) kétségbeesett ellenállásba zavarta bele a magyarságot a hatalmas vörös kolosszussal szemben. Rádión, sajtón keresztül kiáltottunk a Nyugat segítségéért, hiszen hosszú évekig bíztattak bennünket! Ezt még Eisenhower amerikai elnök is bevallotta:

- “Úgy érzem, hogy évekig izgattuk a magyarokat, és most, amikor bajban vannak, hátat fordítunk nekik.” (Donald Neff: Warriors at Suez, 419. old. Linden Press NY, 1981)

A filmen Eisenhower-rel is találkozunk néhány pillanatra: - az amerikai nép „teljes szívvel a szabadságáért küzdő magyar nép mellett van, és vele együtt érez.” -- És segítség helyett csak szép szavakat küldött a vérző Budapestre. Semlegesség? Szabadság? Ugyan! Mindezt éppen az USA kormánya tagadta meg! Az akkori elnök, az USA európai „felszabadító hadseregének” egykori főparancsnoka -- a rettenetes svéd zsidó -- Dwight D. Eisenhower titkos távirati üzenetet küldött Titónak Belgrádba, megnyugtatván a moszkovitákat, hogy

„az USA kormánya nem nézné szívesen egy szovjetellenes népfelkelés győzelmét a Szovjetunió közvetlen szomszédságában.” -- Ez volt abban az időben az „Atlanti Közösség” hadászatilag kellőképpen felkészült, legerősebb tagjának a hivatalos állásfoglalása! /forrás: Berzy József: Európa felszabadítása, 1966 Argentína, 214. oldal./