A folytatás elmaradt, az akkori igazgató nem tudta, hogy 18 év múlva más döntés születik.

Bartha Lajos 2002-ben lett volna 100 éves. Szerencse, hogy nem érte meg ezt a jubileumot. Nem sok öröme telt volna benne. Az emlékére elhelyezett márványtábla egy, immár múlttá vált alkotás megteremtôjére emlékeztet.

Nagy alkotások megvalósítóit sokan ismerik. A nagy rombolások szellemi tetteseit nem szokás emlegetni. Talán jobb is így.

Megilletôdve és vegyes érzelmekkel búcsúzunk Magyarország elsô timföldgyárától. Egy gyártól, mely rövid fennállása alatt sok sikert, eredményt, szépet, de sok bonyodalmat is megért. Búcsúzunk egy olyan intézménytôl, amely sok munkatársnak – beosztottnak és vezetônek egyaránt – hozott sikerélményeket, derűs pillanatokat, de néha bizony súlyos gondokat is. Temetünk egy gyárat, mely túlélt egy világháborút, egy szuperinflációt és egy forradalmat, de nem élte túl a tôke vastörvényét, a profitcentrikus gondolkodást.

Izgalmas nap volt, amikor a hitleri Németország bernburgi timföldgyárának „ócskavasként” kicsempészett berendezéseit 1934. június 18-án, Magyaróváron, a volt „Lôporgyár” épületeiben Bartha Lajos irányításával üzembe helyezték [1]. Öröm volt, amikor a gyár nagyon rövid indítási szakasz után üzemszerűen kezdett termelni.