"Bízni a szóban

... A színész belebújik a szerepekbe, a néző ugyan nem bújhat beléjük, de ő is átéli a megidézett életeket, azok tragikus vagy komikus pillanatait. Ha nem érdekelné az embert a másik sorsa és az élet egésze, színház sem volna. Mindez a színészt olymértékben érdekli, hogy meg is tanulja egy másik - király, gazember, koldus - szerepét, s ebbe a befogadásba beavatja a nézőt azzal, hogy eljátssza neki. A színész ugyanakkor csak ideiglenesen lesz király, gazember és a többi, a kockázatival együtt már nem vállalja ezeket a sorsokat, hiszen miután a királyt lenyakazták, ő tapsok közepette hajlong a közönség előtt, ám játék közben mégis magára vette annak a másik embernek a sorsát.

De ne felejtsük, hogy a színésznek is - mint mindenki másnak -, egy szerep jut az életből, és az övé pont az, hogy színész."