Tegnap délután semmi sem volt természetesebb annál, hogy a kis olasz csapatom „égése” miatt érezhettem a törődést…-)
Akadt olyan barátom, (juszt sem árulom el, hogy a Gulya volt, nem én) aki autentikus küldöncöket megszégyenítő pontossággal, és udvariassággal, „magától” Bastian Schweinsteigertől hozott számomra egy ajándékot, egy Schweini által dedikált 100-as papír zsebkendőt.
A kis figyelmes, csak azért, hogy legyen mit telesírnom bánatomban…-)

De a tegnapi nap azért nem csak a zrikáról szólt, nem.
Nem, mert egy régen látott, és régen várt barát robbant be az életünkbe, egyenesen Skóciából.
Hege megjelenése felért számomra egy felmentő sereg érkezésével.-)
Talán mondanom sem kellene, de tény, hogy abban a pillanatban, nem nagyon, csak éppen egy hangyányit más irányt, és terjedelmet vett a délutáni kvaterkánk…-)
Olyan anekdotázás vette kezdetét, hogy azt hallva, talán még a legjobb meseházak működtetői is a részleges bezárás mellett döntöttek volna érdektelenség miatt…-)

És ha már Skócia, elkerülhetetlenül szóba került az időjárás is, persze nem kis szerepe volt ebben a jelenleg nálunk is tapasztalható príma brit időnek.
A mi barátunk persze azonnal szolgált egy időjárással kapcsolatos felföldi viccel…

Két skót beszélget.
Kérdi az egyik a másiktól.
-Hogyan telt a nyarad?
Mire a válasz.
-Nem emlékszem rá, mert azon a két napon részeg voltam…

Pocsék idő ide, pocsék idő oda, azért reménykedem, hogy nálunk két napnál hosszabb lesz a nyár, és nem ártana, ha előtte lenne még egy kis tavasz is…-)

A tavasz tegnap egyébként már annyiban az Oktogonon meg is érkezett, hogy magától Karsai Lászlótól volt alkalmam rákérdezni, mint a témában rendszeresen megszólaló történésztől, hogy…
-Tanár úr.
Akkor most van nálunk igazi náci fasisztaveszély, vagy nincs?
És fasizálódik e-é ez a mi hazánk, avagy sem?

-Nem, nem, nincsenek ilyen veszélyek… érkezett a válasz.

Mire kellene gondolnom egy hasonló válasz hallatán, ha nem arra, hogy a tavasz fuvallatát érezhettem meg egy pillanatra…

A válasza nyomán bennem feltoluló kérést, kéréseket már sajnos csak magamban gondolhattam hozzá a rapid párbeszédhez, úgy mint…

És ha kérhetném akkor nem lehetne ezen vélekedését szélesebb körben is terjeszteni?
Eljuttatni néhány békétlen lelkű hazánkfiához, akik minden szire-szóra kiszaladnak külföldre, gazdasági, politikai érdekkörök társadalmi kijáróihoz, a baráti sajtókhoz, különféle civil társaságokhoz, jogvédőkhöz, és más egyéb nagyon demokratákhoz, akik aztán…
Ahelyett, hogy a „családi dolgainkat” magunk között próbálnánk meg kibeszélni, és megoldani?
Hiszen „tányér csörrenés” még a legjobb családokban is előfordulhat, de mégsem szaladnak e családok egyből a szomszédhoz a problémáikkal, hanem megpróbálnak családon belül megoldást találni a problémákra.
Lehetséges, hogy ha egyszer komolyan elszánnánk valami hasonlóra magunkat mi minden magyarok hatalmas családja, akkor akár némi eredmény is mutatkozhatna?
Vagy tényleg nincs már semmilyen átjáró?

De sajna ezeket már nem mondhattam el pacekba a Tanár úrnak, nem, mert elsietett, talán majd legközelebb…