Itt van a fotón ez a hegy.
Hm, szép, ingerlő, csábító, megismerésért kiáltó látvány az a hegy
Imádkozom ezért a mi hegymászó honfiunkért, imádkozom, mást nem tehetek, és reménykedem.
Mindent írnak most, amit csak az ismeretlent kutató emberről gondolni lehet.
És az én minden tiszteletem is az Övé, és az Övék, mind az ismeretlent kutatóké.
De esetünkben ezt a jóembert akkor sem értem.
Amit hegymászóként elérhetett, már elért, amit tehetett, megtette.
Amolyan áldozatként, már a hegyi szellemeknek adományozta a fél lábát is.
Még egy nyolcezres hegy, meg még egy, aztán a harmadik, a nyolcadik, a kilencedik…
Minek?
Adrenalin?
Remélem, hogy a Jóistenkém megbocsát nekem, de az én szememben már sokkal többet tett volna, ha a fenekén marad, és gondoskodik a családjáról.
Most hátrahagyott egy özvegyet, és két csodálatos gyereket.
Megérte ez az ár?
Elnézést ha földhözragadt a gondolkodásom, de az én szememben ez az újabb kísértés, már nem a hősi, az elkerülhetetlen eposzok kategóriája, nem az a szabadon választott kötelező feladat, elhívás, amikor valamilyen, az egyén, a közösség érdekeit védő ügy mellé akár az életünk kockáztatása árán is oda kell állni.
NEM.
De én csak egy kondás paraszt vagyok, érthetem is én ezt...
|
