Idézet:
Giovanni Della Penna
Assisi Szent Ferenc Virágoskertjének ("Fioretti") 45. FejezeteDella Penna János testvérnek serdülő korában, amikor még Marca tartományban élt, egyik éjjel, álmában gyönyörű gyermek jelent meg, nevén szólította és azt mondta neki: - Ó, János, menj el Santo Stefanóba, ahol egy barát prédikál. Figyelj a szavára, jól jegyezd meg tanítását, mert én küldtem őt oda. Azután hosszú utat kell megtenned, így jutsz majd el hozzám. – Az ifjú nyomban fölkelt és úgy érezte, hogy nagy változás megy végbe a lelkében. Elment Santo Stefanóba, ahol már férfiak és nők sokasága várta a templomban a szentbeszédet. A szónok Fülöp testvér volt, az első barátok egyike, akik az anconai Marcában telepedtek le. Fülöp testvér nemsokára megkezdte a prédikációját, buzgón beszélt az örök élet országáról. Szavaiból nem emberi bölcsesség, hanem Krisztus lelke áradt.
A prédikáció után az ifjú mindjárt odament hozzá és így szólt: - Atyám, ha felvennél a szerzetbe, szívesen tartanék penitenciát és szolgálnám a mi Urunk Jézus Krisztust. – Fülöp testvér megtekintvén az ifjút, látva hamvas ártatlanságát és fölismerve odaadó készségét Isten szolgálatára, így felelt neki: - Keress föl egyik nap Recanatiban, és fölvétetlek a rendbe. – Recanatiban ugyanis éppen tartományi gyűlésre készültek.
Az ifjú a maga ártatlanságában azt hitte, hogy ez lesz az a nagy út, amit a kinyilatkoztatás szerint meg kell tennie, hogy a paradicsomba jusson. S úgy képzelte, hogy a szerzetbe való fölvétele után ez azonnal be fog következni. Elment hát Recanatiba, és föl is vették a szerzetbe. Hanem hamarosan látnia kellett, hogy várakozása nem teljesül. Ezért amikor a tartományfőnök a káptalanon kihirdette, hogy aki a szent engedelmesség érdeméért Provence tartományba akarna menni, annak szívesen megadná rá az engedélyt, az ifjúnak hő vágya támadt, hogy oda mehessen. Ismét azt gondolta ugyanis, hogy ez lesz az a hosszú út, amelynek végén a paradicsomba juthat.
János testvér megkapta az engedélyt és boldogan elindult.
Ám Istennek úgy tetszett, hogy huszonöt esztendőt töltsön abban a messzi tartományban. A menyország után való szüntelen várakozásban és vágyódásban példaadó jámborságban élt, egyre növekedvén az erényekben és Isten kegyelmében és egyre gyarapodván szerzetestársai és a világiak szemében.
…Egyik nap, amikor buzgó imádsága közben sírva panaszolta, hogy kívánsága nem teljesül, megjelent neki az áldott Krisztus. …Bűneinek bocsánatát kérte és a kegyelmet, ha arra nagy szüksége lesz, ismét láthassa szemtől szembe…
Amint telt múlt az idő, a marcabeli testvérek tudomást szereztek János testvér életszentségéről s ezért addig kérték a generális atyát, míg ez a szent engedelmesség nevében visszarendelte őt Marca tartományba. János testvér boldogan fogadta a parancsot és tüstént elindult, mert megint úgy vélte, hogy ennek az útnak végére érkezve, Krisztus ígérete szerint egyenesen az égbe fog jutni. Ám visszatérve Marca tartományába, még harminc évig élt s mindennap várta, hogy Isten irgalmas jósága ígéretét valóra váltja. Közben többször volt gvárdián, és Isten sok csodát művelt általa…
János testvér vidám és kiegyensúlyozott ember volt, kevés beszédű, imádságos és buzgó lélek, aki a hajnali zsolozsma után sohasem tért vissza a cellájába aludni, hanem a templomban ájtatoskodott hajnalig. Egy ilyen alkalommal megjelent neki Isten angyala és így szólt hozzá: - János testvér, amit oly régen óhajtottál, íme hosszú utadnak végére érkeztél. Isten bármely kegyelmet megad neked, amit kérsz tőle. Mondd meg tehát, mit választasz: egy napot a tisztítótűzben vagy hét napi szenvedést a földön. – János testvér a hét napi szenvedést választotta, ezért azonnal különféle betegségekbe esett: lázas lett, köszvény gyötörte, oldala nyilalt. A legkínosabb azonban az volt számára, hogy állandóan előtte állt a sátán és egy papírlapot lobogtatott, amelyre föl voltak írva mindazok a bűnök, amelyeket valaha elkövetett vagy elgondolt. És folyton ezt mondogatta: - Ezekért a bűnökért a pokol mélységes fenekére fogsz jutni.
János testvér hamarosan már nem is emlékezett arra, hogy életében valami jót tett volna, sem arra, hogy a szerzethez tartozott és most is annak a tagja, hanem elhitte, hogy elkárhozik. Ezért amikor hogyléte felől érdeklődtek, így válaszolt: - Rosszul vagyok, mert elkárhozom.
Amikor látták ezt társai, nagyon megijedtek és elhívatták Monte Rubbianó-i Máté testvért, egy szent életű öreget, János testvér bizalmas barátját…
Közben letelt János testvér megtisztulásának ideje, megszűntek az ördög incselkedései, és nagy nyugalom töltötte el lelkét. Derűs arccal fordult Máté testvérhez: - Elfáradtál és későre jár, kérlek feküdj le…
János testvér egyedül maradt azzal a fráterrel, aki ápolta őt. És íme egyszercsak… jött az áldott Krisztus, ahogy megígérte neki és tökéletesen megszabadította minden betegségétől… János testvér Krisztussal, akit olyan hosszú idő óta kívánt és várt, távozott e halandó világból az örök életbe.
Krisztus dicséretére. Ámen.
