Arany színben tündökölt az ősz
minden csupa élet volt, csupa fény
ezer szívek dobogtak harsogón
ezer szemekben gyúlt remény.

A nap nekünk sütött
szabadság szárnyalt a házak fölött
hittük, hogy újra élhetünk
hittük, hogy mássá lesz nyomorult életünk.

És este lett, és reggel
új napokkal, szilaj reményekkel
erővel, szívvel, akarattal
földig lerombolt zsarnok-falakkal.

majd beborult az ég
s felüvöltött a világ: Elég!

És akkor láttam tankokat
összeroskadó álom-házakat
és láttam romjaik alatt
tétován mozgó véres csontokat.

Láttam könnyes szemeket
fiatal szívekben súlyos éveket
és láttam fegyverbe botló
ezernyi életet.

És sírást, ordítást, panaszt
Isten hívását - végső vigaszt
és hallottam sortüzek hangjait
utolsó jajkiáltást - a halál vágyait.

s aztán csend
magány
sötét -
s láttam, ahogy a fény fedezékbe fut.

Majd láttam szürke eget -
a magasban tépett zászló integet,
és hív:
"Gyere, s vigyél magaddal!
Szakadt ruhád helyett
ruhád leszek
meleget adok, új reményt, új életet
tegyél görnyedt válladra
köntösöd helyett
és meglásd, a hosszú úton,
mely hazádból elvezet,
táplálom tested s lelkedet."

És többé nem volt szabad mondani: Haza! -
véget értek a Napok -
álmainkra ráborult
a novemberi éjszaka.