Miért tűrjem el barbárok hatalmát felettem?
Lelkem bolyong, vallató szobáról szobára, -
Gyermek arcot látok, a félt homályba zárva -
Megrettent asszonyok a reményt rejtik előlem.

Oly sötét e múlt, mint a világvégi éjszaka –
Félelmet dobol a szív, a vér – könnyem pereg -
Szakadt itt csont, ín, – az ész a tébolyt érti meg,
Hogy lehet, mégis, ennyi kínnak magyarázata?

Minden arc halálos mementó – iszonyú vád!
Mert e házban vert a gonosz kétszer is tanyát!
Soha többé nem lehet béke, megnyugvás fészke -
Egy tegnap volt, pártos eszme vétkes tévedése –