A hodfény megpihen a sötét balkonon,
Hiányzik az üveg a szobaablakon.
A villamos se jár, találatot kapott,
Némán figyelnek a sötét ház-sorok.

Egy karhatalmista csizmái döngenek,
Házukba húzódnak a fáradt emberek.
A flaszteren egy cipő kopog bátran,
Néha lövés dörren az éjszakában.

Sokan reménykedtek, várták a nagy napot,
Hogy megérkezzenek az ENSZ csapatok.
Ma már nem remélnek, szalad ki merre lát.
Apáék tegnap eladták a lakást.

A vonatok tömve és tömve a peron,
Van, aki kihajol a kormos ablakon.
Van kit nagyszülei kísértek remegve,
Fájdalom nézni a kisírt szemekbe.

A kalauz int, a vonat elrobog,
A két öreg egymás karjaiban zokog.

Győr előtt szinte kiürül a vonat,
Az utasok leszedik nehéz batyuikat.
Innen gyalog mennek a kanyargós úton,
Nehezen, mert szívük nehéz, mint az ólom.

Itt voltak gyerekek, itt voltak boldogok,
Ide vágyódnak majd, amíg szívük dobog.
De most menni kell, mert menni muszáj,
Lassan elnyeli őket az esti homály.