Ha már elénekelte Himnuszát és Szózatát a nép,ha már a meggyilkoltak hosszú névsorát felolvasta két színész s a kizökkent időt újra helyretolta az alacsony tömeg: kié a mi nehéz szívünk, Uram, s ki emeli fel?
Földben, vagy ravatalon a mártír és a gyilkosa mit ér vajon? Mit ér ez a gyönyörű ország annak, aki valahol egy nagy szeméthalom alján vagy tetején végre szabadon kikaparhatja a saját csontját?
Te drága rabló és kirabolt Magyarország! Mit ér az újra elosztott hatalom és szabadság annak, akinek jut majd belőle egy-egy Uram-segélj?
Te Isten és áru kiválasztottja a dölyfös kirakat előtt! Mit ér a tükrös ablak? Hol van a pénzed, milyen kamatra fektetted bankba leértékelt öklöd?
Poznan, Budapest, Prága, Gdansk! Azért döntögettél falakat, hogy a pénz láthatatlan függönyén fáradt légyként fennakadj?
Berlin is megér egy misét? Mit ér a kérdés, a remény, az erény, a hűség, az őrség, a fogság! Bontva és kötve a szögesdrót szálját és csokorját mennyiért adják?
Mit ér az út és mit ér az utazás, mit ér a szívemen átrobogó táj, ez a darabka hazai föld, a nemzetközi piacon mit ér egy magyar vagy egy román forradalom?
Uram, ha megint csak nyúzzák – mit ér a felséges nép?
Mit ér a kezdet és mit ér a vég?
Mit ér az undor és mit ér a fájdalom?
Mit ér a jóság és mit ér a harag?
Mire való volt annyi áldozat?
Mit ér az utca és mit ér a tér?
Mit ér a kövekre kiontott vér?