(Örülök, kedves János, hogy rátaláltál erre a versre a Tücsökzenében.... Nekem is kedvenc olvasmányom volt.) Amire utal, az egy nagyon erős, expresszionista és kissé nihilista (legalábis nihilizmusa miatt támadták) 1926-ban, a Pndoránál megjelent kötet. Ugyanezt a címet viselte, ha jól emlékszem. Íme a címadó vers: Tárlat: a Sátán Műremekei Boldog, akit pálinka butít, boldog, kit a szépség kápráztat, boldog mind, aki csak részleteket lát. – De ha anya helyett egy isten nyitotta föl szemed, akkor a halálos éjben mindenütt tűz, tűz lobog fel, tűz, tűz kering körötted és te mindenütt őt látod, a mozgó viperalángot, a tüzet, amit széthurcol a mozgó ember a földön, a tengereken, a parázsagyu gondot, a tűzkigyókat látod csak az éjben, a mult s a jövő üveghegyein túl, a nyugtalan önzés gyujtogató parazsát, a tüzet, a tüzet, tűzoszlopokat, aranyrudak és a puskatűz aranyát. Átkozott vagy, ha látni tanultál, átkozott vagy, ha látod: a Sátán mennyi szenny tüzéből festi be a halál gyászpompás keretei közé Műremekét, az Életet: jaj neked, aki látsz, jaj, neked, Isten látó fia, jaj, mert bárhova fordulsz, örökre előtted az idő vándor falain az Ember égő tárlata: számodra nincs butúlni ital, vakúlni szépség, s üss bár karót boldogtalan szemedbe, feléd a végső éjszaka egéről is az olthatatlan tűzvész rémült freskói lobognak!
|