Azt álmodtam

Azt álmodtam - de meg ne szóljatok,
mert nem valami hízelgő dolog,
amit most mondani fogok -,
azt álmodtam, hogy kék üveg alatt
vagyunk, min a lepkék, a bogarak,
besorolva szépség és rang szerint,
városon, falun - ki-kia helyén,
tűhegyes kínnal földhöz szúrva mind,
s vergődik e furcsa gyűjtemény.
És fölénk hajol elsötétülő,
borostás arccal az idő

***

Földesi János

Magyarok fája.

Hajlik már, törik már
a magyarok fája,
de kevés, de kevés
nyíló szép virága.

Idegen a nóta,
búsul a sok paraszt,
magyarok Istene
nem hall mást csak panaszt.

***

Van még

Van még vágyam:
szívemre ül lágyan,
mint a hópehely:
hogy tisztán fehéren
olvadjon el.

Dal is fakad
még bennem bőtermőn:
mint tavasszal az
illattal telt erdőn.
De csak csendben már,
alig hallhatón:
nyári visszhang
a befagyott tón.