Petőfi emléke
sokaknak nem fér a fejébe –
Petőfi szelleme,
úgy bolyong e kies hazában,
mint akinek nyugalma nincsen –
az ünnepeken (jó alkalom)
kihantoljuk, kitakarjuk,
megkoptatjuk rajta a szánkat,
megforgatjuk, hogy forogjon
gyalázottak, vélt sírjában,
s új lepelben tesszük vissza
a neki szánt „prokrusztész ágyba”.

De úgy, amilyen lehetett,
nekünk Ő nem kell –
nekünk Ő túlságos, végletes,
hogy azt ne mondjuk: tökéletes -
tudjuk: nem menekült – eltűnt – elveszett -
nem kereste végzetét,
csak bevárta, míg megérkezett,
eljött a megjósolt kérő –
a zord idő –
áldott emlékező, gyenge nők
közös sírba fektették szegényt –
talán
lehet
de azért
most sem
még utólag se
irigyelje senki
hogy nem adta arcát
halála nem enged feledni!
nem adta szellemét olcsón a világnak,
csak testét a névtelennek –
elesett bajtársak közös sírjának,
s a haza gyásza, szívdobbanása
őrzi emlékét igaz fiának –
életét adta,
nem menekült – tudta,
a sors elől nem lehet kitérni,
velünk maradt a végig –

dala nem volt sóhajos panasz,
belátás volt – hűség és áldozat:
szava a lelkekbe nyillalt,
amikor a szabadságról, hazáról szavalt!

kinek van füle hozzá?
annak mondja el verseit,
néha meg csak megáll
metszően rádtekint,
mint élő lelkiismeret
kér számon Petőfi szelleme –
ha benne valaki kivetnivalóra lel?
mint a bűnjel,
mint a stigma, önmagára vall –
úgy járt-kelt közöttünk,
mint akinek dolga van
bántották akkor is elegen,
gáncsolták életét
és ma sem tűrik nem alkuvó szellemét

elképzelik – ma is méltatlanok –
s nevezik nyárspolgárnak –
milyen szándékkal? milyen magyarok?
lefestik lélekbúvárok
Párizsban, a barikádon anarchistának –
lefestik rossznak, gonosznak,
barguzini fogolynak –
s kétlik igaz magyarságát,
melyet nem ők adtak –
legendáját, melyet nem akarnak –
emlékét mocskolják, koptatják a rosszak –
mondják: szerencsére jókor halt,
így nem lett nevéhez méltatlan -
e paróka nép elirigyelné
büszke jellemét, hírét, művészetét
és mégis nevében osztanak
rittereknek kitüntetést.

ha ráfénylik a szemed, megértheted,
ahogy érzett, úgy élt a hazáért, eszméiért,
szerette életét, erről írt verseket -
mélységes igazság, hogy a „döblingi lakó”
s nem a „turini kasszandra apó”
vallotta Őt szellemi fiának –
nagy szellemek, így adnak kezet egymásnak –