Ma régi leveleid kerültek kezembe – látom,
A nevezetességek nem koptak,
Az ív töretlen, sikeres betűrejtvények építenek
Köréd erőd műveket,
Nem is tudom – megvallhatom-e?
Mindig megértettem jelzéseidet,
Nem emlékszem rá – nem tudok róla!
Megingásokról nem hallottam volna?
Vagy volt más is? Életedben, mint kozmás költészet?
Kötve hiszem –
Megengedem – néhány gondolat – az írógéped,
Amivel így-úgy eljátszadoznál – ecseted? – lehet,
Esetleg, de ez Téged nem érintett mélyen:
Nem korlátozta modorodat,
Mint ahogyan a madarakat sem –
Nem élezted a dolgokat –
Hálásak lehetünk néked ezért?
No-no pengeváltás? alsó madárfogás? – nem ér a nevem,
Ez nem merült fel bennem – eddig nem –
Amúgy nem jelent ez semmit sem –
Hogy halmozódnak „m” betűim?!
Amint vérezgetem emlékeim, mintha mégis?
(ültél a pályaudvaron a peronon, egy padon?) –
Szellemi vakvágányon érkeztél,
Helyben vagyok – mondtad, de a többes számot
Még nem vállaltad – nem panaszként mondom,
Tudom, ma már visszacsinálnád,
De hát akkor, annyira úgy látszott,
Eléd hengergetett valamit az idő,
A nagy hangszerelő –
Ne szégyelld, mindenkit elbűvölt a szédelgő –
Amikor, ahogyan elővezette a történteket,
Azt gondoltad gyanútlanul: ennyit lehet –
Ma már tudjuk, hát nem, ennyit sem –
Helyben vagyunk, mert helyben hagytak,
De hogy érkeztünk volna valahová, mint mondtad?
Most még nem –
Még nem jött el (annak) a mohó ideje,
Annak lehet nem is fog (emiatt kissé rezignált vagyok)
Mert nincs helyette más –
Jó-jó megengedem: egy kis szabadság zsibbadás,
Keveseknek nagy lehetőség,
No ebből elég – még eljár a szám –
Hallottál valamit róla?
Mert nem igaz,
Hogy Napóleon nem tudta,
A végső csatát – az utolsót – nem nyerheti meg soha,
(Hisz’ zseni volt, nem ostoba, az istenadta?)
A népek csatáját – az igazit korán elvette tőle
(Nyilván, mint tőlünk is) a történelem.
Ezt is, azt is adott helyette, de „adut”, változást
Jó irányba, keresztutat soha –
Amit teszünk, ismétlések sora – még perbe sem fogták!
Por és salak – legfeljebb sár,
DARAZSAZÁS, de leginkább sárdagasztás,
Mondja a gyermekszáj –
Az esetlegesnek, megmaradó keveseknek
Mit mutat a történelem? Mahatma!
No mit mutat? (-hatna) Ma, bru– ha-ha
Neked tudnod kell!
Ahogy ott lihegnek a vörös gyepen,
Keverednek, szeretik egymást,
Vagy gyilkolnak a Júdás Emberek –
Vágyódva, mindig a Napba nézek –
Így! Így, öntött el az izgalom,
Tudták megtehetik minden nap,
Ha nyílik rá jó alkalom,
Hiszen akik éppen győztek,
Míg pezsgett a vér szívesen éltek
Gőzükben, mámorban a napon –
„Vérben pezsgőztek!”
Volt ital, liba és ürücomb – Bakugrás és lesállás,
Meg keresztágas farkcsóválás –
Ám hiába üzleteltek rejtekúton és keféltek
Irgalmatlan szilajon,
Nem tért vissza már úgy soha, az a régi,
Régi alkalom – az ünnep,
Amikor szűzeket űztek a havon –
És még hullákat daráltak a fogház udvaron.
Pedig ez az, amire vágytam, elolvadni öntudatlan
(Szívszaggató lombhullásban)
Hani bállyal a talmi vágyban –
A zsíros-zsigeres, eldorádó véres szájalásban
Lokális fázisban még csak-csak, de később fásan, Mereven, józanon lógok a szeren – ENGEDETLEN!