Kedves Bojtár Bátyám! Szerintem pirulnia sem, neheztelnie sem kell, mert az ország irodalmában feltüntek az egyszavas versek. Ha már ilyen kétes vidékre vetődtünk, magyar népesség, mint Európa, akkor számolni kellett - többek között - azzal is, hogy nem áll meg asszimilálódásunk a puszta hitbuzgalom terén, itt világképek, formák, stílusok fognak - nem is mindig békésen - megütközni. S ez az egész nem fog megállni a jámbor latin egyházi himnuszoknál, képeknél, építészeti megoldásoknál. És az átmeneti vesztesek is csak mi lehetünk. Azért átmeneti, mert elég sok maradt bennünk keleti szellemiségünkből, nyelvünkből, s az sem szégyen: fizikai szívósságunkból. Most itt állunk egy keleti, balkáni, olykor nyugati balladakinccsel az adathalmazunkban, 2 százezer népdalunk rögzítve kottában, sajátos írásrendszerrel, Európában árva nyelvvel, amely előbb "tudta", mi a görög, a szanszkrit, a római verselés csínja-bínja, mint mondjuk a német. Alkalmas lett ez a nyelv a japán haiku, a provanszál szonett, a maláj pantum (Arany János) megszólaltatására is.
|