Tornai József: SINKA ISTEN-MÁMORBAN Isten arany-hálója megfogta végül a te nagy, vad kálomista lelked, az enyém, a katolikus kamaszé, menekült és szétszakadt, így találkoztunk valahol az ombolyos vízpartok alatt, árnyak a túlvilág sikáros mezőin: szájak, melyek nem tudnak csak hallgatni. Ami a mi fülünknek szól, nem emberi és nem isteni: vérünkben, íme, a Teremtés-mögötti dörömböl, sorolja elviselhetetlen titkait, amiket halott vagy élő nem ért, „csak titkon érző lelke ohajtva sejt.” Ó égi sötétség és világosság küldöttje, szállj meg minket, elveszettek vagyunk, „modernek”, mint annyi földi agy lángja, mely csak a zűrzavar szelére libben meg. Magyarországon „most tél van és csend és hó és halál.”
|