Egész világ volt kis szobája,
Mesésen szűzi kártyavár -
Alig múlt még tizenhat éves,
Hogy várt reá egy kisleány -

Ketten voltak a szűz mezőn,
És minden új volt szédítőn;
Ifjú létük dac-világa,
Szétlőtt idő ifjúsága,
Egyre csak hív, sírva, szánva,
Kétséges sír mélybe zárva -

Igen, már lassan égig ér,
Igen, már mindent elborít -
Gyermekként - Óh Istenem!
Sosem állt a napkerék –

És zene hangja súgott halkan,
Siró panasz a vad viharban -
„Maori vagyok, hazátlan bennszülött,
Jöttek hajók és elvették földjeinket,
Idegen hitről meg hóról meséltek,
És keresték a sárga fémet, gyöngyeinket...”

Vannak halált hozó szavak,
Szívünket lopják- gyűlölni akarnak;
A kereszten függve Istenük,
Szent és igaz húsvétra várva;
De kívül-belül a lényük egy:
Csak csillogás a pénz világa;

Igen, Igen, már lassan végig ér,
Igen, igen most mindent elborít,
Igen, igen, a neve: félelem –
Megcsalnak neveddel Istenem!

Vannak halált hozó szavak,
Szívünkbe vágyva, szeretni akarnak!

Most virágmező kisszobája
Az elme roppant kártyavár,
Alig múlt még tizenhat éves,
Hogy lelőtték egy délután -
Ketten voltak a zöld mezőn,
És minden elmúlt szédítőn,
Fegyverek tüzében járva -
Letűnt a Létük másvilága,
Szétlőtt időben – jaj de kár!
Nem jönnek vissza soha már!

Maori vagyok, hazátlan bennszülött,
Jöttek hajók és elvették életünket -
Az idegenek jogról és szabadságról beszéltek,
De ellopták a kincseinket –

Keresztre szegezve istenünk,
Szép és igaz húsvétra várva,
Most kívül, belül a lényeg egy;
Csillagok fénye hull és könny,
Kis népünk véres homlokára –