Az élet bilincsei közt -
láttalak szembenézni a halállal,
láttalak, amint a rettenet
eszeveszett csattanással,
visszakézből arcon ütött -

Az eszmélet vágóhidján, a téboly
emésztő lázai között,
gyáva-gyászt sodorva rád,
testet öltött az iszonyú bizonyosság,
léted romjain, eltaszítva,
nem tudnál sírni, mert ma lelked-
könny-forrása mélyebb, mint a kút.

Láttalak az élettel szembenézni,
amikor teremni szólított a Teremtő -
a halál bilincsei közt,
nem kiáltottál, csak a kín
lázrózsái égtek világló arcodon,
szegény örömtelen elkárhozott ember,
akit romlott gyümölcsökkel vetett
vert partra az éden -

Láttam, idegen ablakok mögött,
amikor öklöddel átkoztad a napot.

Láttam, az öröm harsány erőlködését,
amely hozzád bekopogott -

És kivallattam az időt,
mely kifosztott sorsodról hallgatott -

És most itt állok előtted
a harmónia kapujában,
az elveszett éden szétszórt romjain,
s fáj elgondolni, hogy van csönd,
amelyben zene születik - és béke,
mely gyümölcsöt ad a földnek,
ahol a fénnyel rakott mező dúsan terem,
mintha édessége titkát,
benne érlelné néked a föld -

És mosoly világít majd köztetek -
mert elhiszed -
most meghív asztalához,
Aki maga-képére teremtett tégedet,
mert Ő az Élet, az Öröm,
túl minden égi-földi körön,
AKI...hajdani, időtlen:
Örök Teremtő –

Im, eljött az idő -

Értetek szól a harang -

Isten szeretet rabjai -

Remény és béke veletek -

Evoé, zörgessetek!