Hegyek, fák füvek teremjetek, ünnepeljetek
Mennykövet, fát, vizet, azúr eget,
Zöld seregei a vadonnak eszméljetek!
Isteni tobzódás smaragd világa,
Felhőlépő hófedte hegyormok
Zordon szikrázó pusztasága
Diszelegjetek!
Két világ határán
Keresi az Űr költészetét tétován egy-egy költő
Mert minő őserő, isteni örök forma
Teremti újra a parányt és a gigászi kolosszust,
Ahol meghasad a pillanat
És múlik a roppant idő –
Teremtő Tirannus –
Lényegedben, egy vagyok veled,
Szem és Száj érted eped,
Ismétli történetét
A teremtő születés gyöngysora,
Szitál az idők forgatagán végtelen terek
Szerelemi csillagpora –
Mennyország és pokol?
Íme minden ige: paradoxon...
Örök körforgás, (élet és pusztulás) zakatol...
Sírásra, lázas életre, elmúlásra,
Érkezvén éretten a tagadhatatlan világba,
Isten nevében(?) megalázva
Lökték ki az embert az értelmetlen pusztaságba –

Sírás áldotta szájjal kérleltél,
Csontig reménnyel kiáltottál,
És mit találtál, amikor felébredtél?
Ádám!
Légy a szeretet önmagad,
Legyen a jóság, minden szavad!