Milyen végső és milyen egyszerű
a kaptató: egy pirkadati szántás
s egy facsoport közt átnyíló derű:
csak összekapcsol és semmit nem álcáz –

még azt se mondja: türelmi idő,
hogy ami elborít s fojt ülepedjék,
amíg szemünk, a tébláb keritő,
becserkészi kévék és test keresztjét,

de a kegyelem élő szeneként
feloldozón megérinti a szánkat
a nyelv-előttit lobbantva elénk

az örvények iszonyából kirángat
tiszta csöndjéig, így valamit átad
belőlünk is, kik hozzá-töreténk.

(In: A visszaszerzés reménye)