A VERS IGÉZŐ VILLANÁS nem inspiráció jele: véletlen kincsek, krőzus gyűjteménye - bár legyenek azok, oly csodás okok? költeni annyi, mint kicsit meghalni, magányos csöndben, ismeretlen fény magasában, ott fenn, csak hogy meghalljam a rejtett hangokat. édeni dalban, rátámaszkodni a papír kínálta, szűzi, fehér lobogásra, feledve, elhullt sor(s)töredékek regimentjét - már csak a csend szól, amikor egy hangsor ölelés, mintegy álomból odaintve, megszületik - a szó ragyogás, feketén fehéren: ím az ajándék. mintegy varázsütésre telik a lap, ártatlanságának felavatóján, már megfeledkezve a címről is - túl emberi lelken, hangosan szólna az - és amikor egy dallam töredék, csak szemernyi, mintegy odahintve, megszületik az első pillanatából, a másikig, az esetleges ihlet ősi zenéje megőrzi s visszatér ajándékképpeni sebezhetetlen forma világa - s a bizonyosság, hogy a túli semmin, már itt van, hogy hitelesítse a költőt, az alabástromi, éteri álom, szűzi zenéje. (A rontás virágai)
|