„Adni a szívet semmiért cserébe”
- költők olvastak verseikből, éhe a szónak, éreztük mi, a megajándékozottak
míg jöttünk, jelmezben, maszkokban, álruhában a merkantilista porondról
hogy a legnagyobb misztériumot halljuk, mi csak világunkról elmondható,
és élhető, Gavallér Jánostól:
„Hol szeretett, ott Isten, a másikban, álruhában”.

Hát szóljon a templomi hálaadó
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇ
ˇˇORGONASZÓ ˇˇ
ˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇˇGavallér Jánosnak

mert jót tett lelkünkkel a fehér orgona, muzsika, szó
és megjelent Paraklétosz, a Vígasztaló - gyógyító
áldozat nyílik, apróka hófehér virágokkal, jó,
a szív önzetlen isteni titokban gyökeredző szó
és a sok szirom figyelmünk erőterében fellibeg
a lélek csendes rezgését halló hálásan megpihen

mert halálhozó fáradtsággal vitt a lábam, oda, hol félénken, földretett albatroszok fehérlettek, ligetben, májusi orgonák, talajtvesztve nem találtam magam még a Föld légterében sem, szabadulni űzettem valódi rabságba, ám ott, mégis úgy éreztem, jó hogy vagyok, és jó helyen, a kegyelmi pillanat megölelt és megöleltelek