Nem alhatom többéTölgyek közt bolyongok órákon át,
Avar zörg, roppan a fák nyögése,
Szíven üt a baljós, éji láz,
Ónfonálon szisszen már az idő kése,
Szívem nehéz,
Megvisel lüktetése.
Közelg a Tél,
Fogam között fohász és szószilánk,
Torlódva sírnak marólúg szavak,
Tajtékkal zúgva egymáson át -
Ajkam remeg, - az éjszakák
Rólatok vallanak.
Fejem körül szitok és szóvirág,
Itt élek köztetek vajúdva rég,
Elbukom egy szó könnyes tövében,
Legyűr és összetör egy semmiség.
Ajkam dadog,
Khámort megölték Jákob fiai.
Minden, mi bűn volt, újra éled,
Vörös iszap hull az égről -
Sír az Isten - szörnyű végzet.
Ájult csendben csillagok zuhannak,
Hiába minden,
Sarjad még a Bűn vetése,
Vonóját tördeli egy vén cigány,
Átkot szór, perelve az éggel:
Pusztuljon, s jöjjön el a világ vége!