Értünk jönMajd ha eljön értünk ama valóság?
Hullám hullámra fut haldokolva,
Vérző szívhez ér az örök éjszaka:
Ígért öröm igék között elszáll
Könnyelmű életünk tündöklő nyara -
Már kész a késő Ég alatti bánat,
Ha elmúlt az Élet: vége! – jaj annak
A vágynak, mit ily nagyon kívánnak.
Nem elég szava – a Teremtő maga:
Megváltó remény s égi laboda –
Mit adna mást a gyarló föld fiának?
(Hidd el elég ez földi csodának)
Már minden friss és szűzi tiszta minta,
Ismeretlen lesz a Föld panasza:
Ártatlan idejét az örök „szép volt”
Hűtelen sem kéri soha vissza.
Értünk jön a rég várt félt valóság,
Betakar az idő puha paplana,
Alvó ködök alá zúzva meztelen,
Már fogva tart az örök éjszaka.
A költő-lelke, par excellence,
Rejtezik, fél - és mégis él nesztelen,
Ha hazahív a reménység szava:
Újjászületik a lélek szüntelen.
