TE MEG A FÖLD

tavasznak szólítom majd
bőröd elsőfű illatát
estének
szemed árnyék-nehezékét
s e tűzön járás-kelést
életemnek

csak el ne pusztulj
mert meghalok
s ne szeress nagyon
félek
egybesöpör a tűz
minden száműzetést
minden fogságot
minden szökést
föltakart arcú halottakat

csak el ne pusztulj
csak el ne hagyj

folyók
kitérített medrek
ide vonatok nem érkeznek
csak kivilágítatlan napok
égések
szőlőkarók
s szerszámok gyökerei:
vállak

előbb a földet szerettem meg
föld ösvenyét hogy eltévedjek
moháit hogy hazataláljak
decemberi erkélynek dőltél
dőltél és öklödet ráztad
istennek
vagy a tüdődben ugató
kutyáknak

előbb a földet szerettem meg
s csak azután későre téged