Az elmúlt évszázad '20-as éveiben lángolt föl hazánkban, irodalmi-társadalmi életünkben az ú.n. NÉPI-URBÁNUS vita. Ennek a tkp. mindmáig tartó vitának az indulását Illyés Gyula "Pusztulás" c. esszéje, vitairata jelentette. Melyben az akkor fiatal költő arról értekezett--akkoriban még csak arról--hogy a Dunántúl német nyelvű lakosságának
megszaporodása milyen mértékben fogja teljesen németté tenni az ottani magyarságot. Kialakultak a frontvonalak, melyeknél az urbánusok a Szép Szó, a népiek pedig a Válasz c. folyóirat köré csoportozódtak. A Válasz vezető szerkesztését a 30'-as évek elején már Németh László a zseniális gondolkodó egyéniség vette át, és közzé tette a "Kisebbségben" c. tanulmánysorozatát. És itt már bekapcsolódott a szellemi küzdelmek tematikájába a magyarországi zsidóság helyzetével kapcsolatos, összefüggő, szerteágazó és nagyon mély gyökerű problémahalmaz, mely mind a mai napjainkig NEM BOGOZÓDOTT KI, sőt egyre terebélyesedett, de még mélyült is. A "frontvonalak" a mai irodalmi és társadalmi-szellemi közéletben fönnállanak, és különös kicsúsosodást éltek meg a II.Világháború, a zsidóüldözések idején. És egészen furcsa és különös felhangokat-ízeket kapott pl. 1944 nyarától kezdve, amikoris pl. a "népi" oldal "NAGYJA"-FŐVEZÉRE--NÉMETH LÁSZLÓ-- rózsadonbi villájában rejtegette-bújtatta az üldözött Zelk Zoltán zsidó költőt.
Akinek a vasárnapi családi ebédeléskor bevitte a hátsó--rejtett-- szobába a gőzölgő-párolgó húslevest Németh felesége: a ma is élő Démusz Ella néni. Akinek nem kevés keserűséggel mondta a költő: "Tudja Ella, azért hogy maguk itt engem rejtegetnek, abban azért a Lacinak--Németh Lászlónak, a családfőnek--is van némi szerepe." Volt benne némi igazság...
|
