Elmélkedés:Túllépni az ábrándozáson
Dosztojevszkij híres regényében, a Karamazov testvérekben szerepel egy
jelenet, amikor egy úri hölgy keresi fel Zoszima sztarecet. Ő egy
szentéletű, bölcs szerzetes, aki általában csak meghallgatja a hozzá
érkező embereket, máskor viszont egészen bölcs tanácsokat ad nekik. A
hölgy elmondja élete gondját: késznek érzi magát arra, hogy más embereken
segítsen, életét nekik szentelje, ápolja a betegeket és gondozza a
szenvedőket, de amikor arra gondol, hogy esetleg hálátlanságot fog
tapasztalni jócselekedeteiért cserébe, akkor elszáll a bátorsága és
elmúlik elszántsága. Úgy érzi tehát, hogy a szeretet megvalósítása csak
ábrándozás marad. A szentéletű szerzetes egészen meglepő módon válaszol
neki: Bizony, ez csak ábrándozás! De te csak ábrándozz tovább, hátha
egyszer ebből az ábrándozásból megszületik a tevékeny szeretet.
Talán mindannyian éreztük már legalább egyszer életünk során, hogy milyen
jó volna úgy élni, ahogyan Isten kívánja tőlünk. Mindenben megfelelni az ő
törvényeinek és teljesíteni akaratát. Milyen jó volna, ha a
veszekedéseknek és a haragnak, az irigységnek és az önzésnek nem volna
többé helye életünkben, hanem igazi szeretettel tudnánk fordulni mindenki
felé. Jézus a következőt kérte egykori tanítványaitól és mai követőitől,
tőlünk: „Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok is tökéletes!”
(Mt 5,48). Igen, Jézus nagyon magasra teszi mércét, a lehető
legmagasabbra: törekedjünk a tökéletességre, az életszentségre! És amikor
ezzel szembesülünk és megértjük, hogy mennyire komoly ez a kérés, akkor
elbizonytalanodunk. Nem tartjuk alkalmasnak magunkat a szeretet tökéletes
megvalósítására. A viszonzatlan szeretetet pazarlásnak gondoljuk, vagy
talán még azt is hozzátesszük, hogy az emberek méltatlanok a
szeretetünkre. Néha eltölt bennünket a lelkesedés, máskor erőt vesz
rajtunk a csüggedés, s ebben a folyamatos lelki hullámzásban csak
ábrándozás marad számunkra az életszentség.
Egy bölcs szerzetes, mint például Dosztojevszkij hőse biztosan azt mondaná
nekünk, hogy csak ábrándozzunk tovább, hátha ebből az ábrándozásból
konkrét lépések születnek, amelyek előbbre visznek minket az életszentség
útján.
Ma, Mindenszentek napján, Egyházunk azokat a szenteket ünnepli, akik
túlléptek az ábrándozás határán és megvalósították az életszentséget. Nem
szentnek születtek, hanem tudatosan törekedtek Isten akaratának
megismerésére és teljesítésére, s ezáltal szentté váltak. Ebben a
törekvésükben lehetnek számunkra példaképek. Az életszentség számunkra is
elérhető, megvalósítható. A szentek kivétel nélkül boldogok voltak. Úgy
törekedtek az örök életre és boldogságra, hogy közben a jézusi
boldogságban éltek. A mai ünnep evangéliumában a boldogság útjáról tanít
Jézus. Furcsának tűnhetnek számunkra ezek a mondásuk, mert mi egészen
másként szeretnénk boldogok lenni, más elképzeléseink vannak a boldog
életről. A szentek viszont ezen az úton találták meg a boldogságot. Mert
nem a maguk elképzelését akarták megvalósítani és nem a maguk feje után
mentek, hanem mindent elfogadtak Isten kezéből. Az élet sokszor próbára
tette őket. Volt részük a szegénységben és a sírásban. Sokszor nélkülöztek
és üldözést szenvedtek. A szelídség, a tisztaszívűség, az irgalmasság, a
békesség irányította őket, amely mások számára talán a gyengeség jele, de
számukra ez volt az erő forrása. Istenre bízták életüket, aki boldoggá
tette őket. Ne maradjunk számunkra ábrándozás és képzelgés az
életszentség! Bízzuk magunkat Istenre, hogy szentté válhassunk!
© Horváth István Sándor
