Uram, mi, emberek,
úgy szeretünk sterilen születni,
kórházi tiszta lappal,
csak semmi állatkodás,
semmi röfögés, bőgés, nyerítés, bégetés,
nem istálló ez, kérem szépen,
mondja büszkén az osztályos orvos,
még a háziporatkát is
rendszeresen irtják,
apró géppisztolyokkal vadásszák
a takarító nénik,
püff, az anyját, kapott ez is,
ölik a baktériumokat
csattogó felmosóronggyal,
tűzzel-vassal irtanak
minden láthatatlan lényt,
kész mészárszék egy ilyen kórház,
a kórokozók csak vágóhídnak hívják,
és kartonpapír-táblákkal tüntetnek
az A épület meg az E épület előtt,
öngyilkos merénylőként bosszúból
belevetődnek a büfében kapható
szendvicsekbe, és boldogan
korzóznak a látogatók béltraktusában.
Na, erre te fütyülsz a mi
higiéniai elvárásainkra,
és még jóval a modern orvostudomány
születése előtt, egy felettébb rusztikus,
ám annál kétesebb tisztaságú
helyen, éppen egy istállóban
pottyantod le a legkülönlegesebb
deszantos egységet,
amelyet valaha látott a világ,
egyetlenegy szuperhősből áll,
az is bekakil, bepisil,
folyékony táplálásra szorul,
egészen konkrétan
anyámasszony katonája,
ciciztetés nélkül egy tapodtat se,
és fütyül rá, ma van-e a nemzetközi
SZOPTASS A MACDONALDSBAN-nap
vagy valamikor máskor.
Nem hihetjük véletlennek,
hogy groteszk, szőrös és büdös
állatkák, bocik, szamár, kecskék, birkák
billegik körbe szent fiadat,
hiszen ha állítottál volna az időegyenesen
párezer évet, már szülészetre kerül,
ha megbütykölted volna kicsit
Szent József számlaegyenlegét,
rögvest palotába születik.
Te, Atyám, ragaszkodtál valahogy
ehhez a sajtszagú idillhez,
a kulturálatlan körülményekhez,
az akkori szokások szerint is
nyomorúságos helyzethez,
mintha csak szeretted volna
előrevetíteni, hogy aki itt születik,
aki a mennyei részvénytársaság
harminchárom egész harminchárom tized
százalékos részesedésével
birtokolja a világot,
aki a legfőbb Operatív Törzs
válságstábját vezeti,
aki az univerzális Feltámadás Hadművelet
vezérkari tábornoka,
aki minden elképzelhető
ellenőrző és végrehajtó bizottság elnöke,
azt egy szép napon, fényes nappal
úgy fogják terelni a vére árán megváltott
Jeruzsálem főutcáján,
mint egy csökönyös igavonó barmot,
sőt, talán még azt sem,
hiszen saját jószágát
nem veri magatehetetlenre
egyetlen gazda sem, nem evett meszet,
az állat vagyontárgy.
Jézust ostorral csépelik,
bele szakad ki tőle, bőrét hántják,
bivaly módjára vonszolja a keresztet,
rálógatják, mint húst a kampóra,
kibelezve, szívét hasítva,
tagjait facsarva, egyetlen hentesbolt
az alkonyat, véres köténnyel
mustrálják a prédát a rómaiak,
szép, ragyogóra lecsutakolt szőrű
hátasaik nyergében.
Megszületett, ökörke
lehel rá meleget, pöfögő, hatalmas
testek adják biztonságát,
szamár cipeli végig száműzetésben is,
dülledő, nagy állatszemek,
bennetek villan a legfőbb tudás,
miért válik állatnál rosszabbá az ember,
miért bánik állatként megváltójával,
szamárháton vonult be Jeruzsálembe,
dicsősége és nyomorúsága helyére,
szamárháton vonul be a mennybe,
pata puffog a felhőn,
égi bolyhokat nyammog a csacsi,
és többet tud a hátán hordozott Igéről,
mint mi a szamárfüles könyveinkkel.