Horváthné Schmidt Ilona: A sámánok kiválasztásáról, beavatásáról:

A sámánná válásról kétféle elképzelés ismert, a "passzív", és az
"aktív". A magyar, a szibériai, a török néphitben "passzív" módon
történik a sámánok kiválasztása, itt a jelölt semmit nem tesz annak
érdekében, hogy sámán legyen, inkább tiltakozik ellene, míg a többi
közép- és kelet- európai népeknél (tehát a német, lengyel, román,
bolgár, horvát, szerb népeknél) "aktív" módon történik a sámánná
válás, az egyén saját maga akar emberfeletti erejű, tudású lénnyé
válni, és ennek érdekében tanul.

A "passzív" módon történő sámánná válás elemei a következők:

1. "Fölös számú csont". A kiválasztódás már a születés pillanatában
nyilvánvaló, erre a foggal, illetve tizenegy vagy még több ujjal való
születés ténye utal.

Akinek nincs fölös számú csontja, e hiedelem szerint nem lehet sámán.
Ha a gyerek foggal születik és a bába kitudja venni a fogát, akkor nem
lesz a gyerekből táltos, ezáltal sok kíntól, szenvedéstől megmenekül.

A sámánokra nemcsak az jellemző, hogy egy, vagy több foggal (sőt több
fogsorral) születik, hanem az is, hogy később is több foga van, mint a
közönséges embernek.

Egy szibériai hit szerint, az a sámán, aki elveszíti fogait nem tud
tovább sámánkodni.

2. A leendő sámán gyermekkorában a többi gyermektől eltérő módon
viselkedik, emberkerülő, nyugtalan. Veszprém megyében azt tartották,
hogy a leendő táltosnak "hét esztendeig - azaz hét éves koráig - mindig bolyongani kell."

A darvász történetében ez állt: "ezt a fát csak az leli meg, hogy hol
van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc esztendeig nem vesz
a szájába tejnél egyebet."

A magyar néphit szerint a táltos, és a táltos lova egyaránt tejen
él. (Ez a felsőbb tudást, a beavatottságot jelképezi. A tej, mint az
életben tartó anyatej, az "életvize", a halhatatlanság itala, szellemi
táplálék, az égi világgal való kapcsolat záloga. Ezzel szemben a
boszorkány, aki az ártó hatalmat jelképezi elapasztja a tehén tejét.)

3. A sámán jelölt és a környezete is ellenszegül a kiválasztásnak, az
ellenszegülés azonban hiábavaló. Az ellenszegülés már a vihartól való
félelemben is megnyilvánulhat, ilyenkor a kiválasztott attól fél, hogy
elviszik a halott sámánok szellemei. Ha a jelölt és a hozzátartozói
végleg ellenszegülnek a többi sámán, táltos akaratának, akkor a
táltosok a jelöltet megnyomoríthatják, vagy testileg válik nyomorékká,
vagy eszelős lesz. A szibériai, ill. a török törzsek sámánhitében a
sámán hivatás tehát magán viseli a kényszer és a kínzás
jellemvonásait.

4. "Huzamos alvás". Az alvás, vagy elrejtőzés során a sámán jelölt
teste mozdulatlanul, élettelenül fekszik, három napon át. Míg teste
eszméletlenül fekszik, a lelkét természetfölötti lények, általában a
halott sámánok lelkei elrabolják és ekkor kapja tudományát. Hogyan? Mi
történik ilyenkor a leendő sámánnal?

5. "Szétdarabolás" élménye. A feldarabolás egyik célja, hogy csontjait
megszámlálhassák. A vadásztársadalmakban a csontok az élet lényegét
jelentik. A sámánná váláskor utazása során azt élheti át, hogy a
szellemek megkínozzák, testét csontvázig lecsupaszítják, feldarabolják,
majd ismét összerakják. A sámánokat gyakran ábrázolják csontváz
formájában, ami a beavatási szertartás során lejátszódó rituális
feldarabolódásra utal. Szibéria és Mongólia területének legnagyobb
részén a sámán és a kovács között különös kapcsolatot tételeztek fel.

A sámánavatás halálmotívuma az újjászületéssel egészül ki. A
szétdarabolt testet a természetfeletti lények, sámánok lelkei
összerakják, a jelölt újra éled, és a tudomány birtokosa lesz.

Az újbóli összerakás, összeragasztás egyes leírásokban nyállal történik.

A magyar népmesékben is megtalálható a mesehős testének
feldarabolásával kapcsolatos mesemotívum. A mesehős feldarabolásának
funkciója megegyezik a nem magyar mesék varázskönyvből való
tanulásának motívumával. A nem magyar népmesék mesehőse a
varázskönyvből való tanulás által nyeri el az emberfeletti
képességeket.

Az előbb említettekkel még közel sem zárult le a sámánná válás
időszaka, még sámánavató szertartás is szükséges hozzá. Ez a rítus
abból áll, hogy a jelöltnek az ég lakóinak való bemutatkozása céljából
fára, hágcsóra, létrára vagy hegyre kell felmásznia.
A legtöbb helyen ez kiegészült a jelöltnek vér által történő
megtisztításával. (Talán azért, mert a vér az élet, az életet adó
meleg szimbóluma. Az ősi törzsek a napra istenként tekintettek, a
nap és a vér között soros kapcsolatot tételeztek fel, erre utal az a
hiedelem is, miszerint az aranyat a nap megalvadt vérének tartották.)

A sámánavatáskor megmászandó létra, fa a sámánfa.

A szibériai sámánoknál minden sámánnak van egy saját sámánfája a
kunyhójánál, ami a sámán életfája. A sámánfa akkor kezd el nőni,
amikor a sámánjelölt elhivatott lesz a sámánságra és csak a sámán
halálával pusztul el. A sámán halála után egy éven belül elszárad.
Megsemmisítése, vagy épségének megsértése a sámán halált vonta maga
után. Azonbanm a hiedelem szerint, ha valaki a sámán fáját ki akarná
vágni, és fejszével belevág a fába, a saját lábát sebzi meg vele.