|
Téma: Terjesszük
|
|
cuvee |
2004. június 24. 10:12 | Sorszám: 413 |
Németország: "Bocs, hogy élünk"
2004. június 24. 7:20
Keresztes Lajos
Berlinben egyre több a török gyorsbüfé, a városháza előtt együtt leng az EU-, a nemzeti lobogó és a homoszexuálisok zászlaja. A konferencia német előadója nem mer anyanyelvén felszólalni, és már mások bűneiért is bocsánatot kér. A háború utáni generáción teljesen úrrá lett a nacionalizmus vádjától való rettegés. – Keresztes Lajos beszámolója a berlini biztonságpolitikai konferenciáról.
Berlinbe látogatni sokkoló élmény, amellyel legutóbb az elmúlt hétvégén kellett szembesülnöm. Abban a városban, ahol több dönerárus található, mint Isztambulban, biztonságpolitikai konferenciát szerveztek arról az örökzöld témáról, miként lehet megjavítani a transzatlanti kapcsolatokat. (A szeminárium tanulsága a régi viccel foglalható össze: a helyzet reménytelen, de nem súlyos.) A rendezvény helyszínéül szolgáló Vörös Városháza előtt az EU, Németország, Berlin zászlaja, valamint a homoszexualitását nyíltan vállaló főpolgármester, Klaus Wowereit szivárványszínű „hadilobogója” lengett. Az már szinte természetesnek mondható, hogy német résztvevők megszólalásuk előtt imamalomszerűen előre elnézést kértek nagyjából mindenért, de főként azért, hogy egyáltalán léteznek. Ebben a „bocsánat, hogy élünk” kategóriában az SPD Bundestag-képviselője, a Schröder-kormány 1999 és 2002 közötti külügyi államminisztere, Christoph Zöpel új, rekordgyanús gyakorlatot mutatott be. Már a bevezetőben átlépte a fájdalomküszöböt, amikor a német munkanyelvű konferencián bejelentette: tekintettel a jelenlévő lengyelek érzékenységére – voltak legalább hárman –, angolul szólal fel. Hozzátette: ő különben is Lengyelországban született. (Érdemes tudni, hogy Zöpel gleiwitzi születésű; e települést ugyanúgy kettévágta a Neisse határfolyóvá tétele, mint Komáromot a trianoni békediktátum.) A beszéd többi részét a már megszokott rasszista sablonok tették ki: köszönet a felszabadítóknak, minden németektől való félelem csak jogos és megalapozott lehet, valamint „felügyeljetek bennünket, mert még mindig nagyon veszélyesek vagyunk.” Míg az első kijelentések még csak komoly pszichiátriai kezelést igénylő lelkiállapotra utalnak, addig az önnön-veszélyesség hirdetése már a tények meghamisítását jelenti. Hiszen mára az egykor valóban rettegett és tisztelt Németország kedélyes nyugdíjasklubbá alakult, mely még ha szeretne, se tudna veszélyeztetni senkit. Mostanra egy öreg, nyomorék kalózra emlékeztet, aki adott jelre készségesen felsorolja összes bűneit, sőt, ha lehet, inkább a másokét is a magára veszi, minthogy egyet is kifelejtsen. Talán még szánalomraméltóbb kép bontakozott ki a szünetben folytatott beszélgetésből: néhány fiatalabb bennszülött arra kapacitált, hogy tegyem szóvá én Zöpel kijelentéseinek abszurditását, hiszen ők németek, ezért ezt nem tehetik meg a nacionalizmus vádja nélkül. Hogy azért nem minden németre – és különösen nem a fiatalokra – jellemző az önvád, azt jól mutatja a volt szövetségi elnök, Johannes Rau 17 esztendős lányával készített 2001-es interjú részlete: „Igen, a második világháború rendkívül idegesít. Mindig ugyanaz. Hitlerrel és a rózsaszín nyuszival nő fel az ember, azután jön Anna Frank, „A hullám“ – Morton Rhue Harmadik Birodalommal foglalkozó könyve –, majd osztálykiránduláson a „Schindler listájának” megtekintése. A konfirmációs oktatáson a holokauszt elemzése, a történelem órán pedig kiváltképpen ez a téma. Azt lehet mondani, majdnem minden szakon erről beszélnek. Egy idő után eltompul az ember. Ez egyszerűen túl sok.” Külső megfigyelő számára nehéz eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen, amikor a politikus és értelmiségi generáció tagjai azon értetlenkednek, hogy senki sem értékeli önostorozásukat. A berlini kormány még mindig képtelen feldolgozni, hogy Lengyelország Koppenhágában még kipréselt az unióból – és ezzel a költségek kb. negyedét álló németekből – egymilliárd eurót, majd néhány nappal később F-16-os gépeket rendelt és büszkén csatlakozott Irakban a készségesek koalíciójához. Vagy hogy Prágának – pártállástól függetlenül – esze ágában sincs a Benes-dekrétumok kapcsán akár a legcsekélyebb gesztusokat tennie. Nem véletlen, hogy a német politikai vezetés olyannyira szívesen találkozik a saját történelmére hasonlóan tekintő magyar baloldali kormányokkal. S értelmiségi hátországuk is oly szívesen próbálkozik – főként a hazai kereslet megcsappanása okán – Magyarország misszionálásával. Mindent elárult e szellemiségről, amikor 2002 őszén Joschka Fischer köszönetet mondott Kovács Lászlónak, amiért olyan bátran küzdött a magyar nacionalizmus ellen. Ebben a szép kerek világban okozott komoly repedést az egyre vitatottabb terror elleni háború. Hiszen ha a „bagdadi Hitlerrel” és kiszolgálóival szemben is be kell tartani a hadijogot és a nemzetközi szerződéseket, s ha az ellenük elkövetett bűnöket is lehet bírálni, akkor talán szólni lehet Németország felszabadítása (Richard von Weizsäcker 1985-ös beszéde óta ez a politikailag korrekt kifejezés) során a szövetségesek viselt dolgairól is.
MNO
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=225445&rvt=134
|
|
|
cuvee |
2003. február 10. 09:28 | Sorszám: 324 |
Idézet:
Igen tisztelt Aczél elvtárs!(...)
Kritikussá vált helyzetemnek azokat a megoldási módozatait, amelyeket ön személyes beszélgetésünk során elképzelhetőnek gondolt, néhány kiegészítéssel magam is elfogadhatónak tartom. (...) 9. A nyomozás megszűntetése előtt magam adtam át a politikai rendőrégnek a fenti kézirat hátralevő másolati példányát. Azok megőrzésére sógoromat, Sándor Ernő könyvtárost (...) kértem meg. Megállapodásunk keretében a vizsgálat vezetője Bölcsházi őrnagy kijelentette, hogy rokonaimat semmiféle hátrány nem fogja érni, amiért kérésemre a kéziratot eltették.
(...) Nagyon köszönöm, hogy ügyemmel személyesen foglalkozik.
Teljes tisztelettel Konrád György
Budapest, 1974 december 4.
Forrás MN. 2002.02.10. Modor Ádám Ha igaz, olvasható lesz az MNO "Titkos ügyek" rovatában is. Kíváncsian várom Konrádnak a Lovas (aki szerint K. feldobta a rendőrségen a saját sógorát) ellen indított rágalmazási perében a Független Magyar Bíróság pártatlan ítéletét... P.S:
(Egyébként érdekes az "üldözött" ellenálló 9 pontos kívánságlistájának többi része is, pl. ez itt: "4. Szociológusként, vagy íróként engedjenek el legalább egy évre külföldre munkavállalási engedéllyel, vagy valamely írói ösztöndíjam elfogadására. Kintlétemnek a fele idejében a feleségem is velem lehessen. Ha külföldi tartózkodásom meghosszabbítását kérni hazajövök, ne utasítsák el kérelmemet. Ebben a tekintetben nem kérek többet, mint amit bármelyik cigábyprímásnak megadnak." Ne felejtsük, 1974.-et írtunk. Amikor a nem "üldözött" állampolgárok háromévente kérvényezhettek egy turista útlevelet "jugóba", vagy "osztrákba", amit rendszerint "kiutazása közérdeket sért" megjegyzéssel b...tak vissza. A Konrád féléket üldöző(?) rendőrök a lábukat nem tehették külföldre, még háromévente sem...
|
|
|
cuvee |
2003. február 10. 09:26 | Sorszám: 323 |
|
(QUOTE] Igen tisztelt Aczél elvtárs! (...)
Kritikussá vált helyzetemnek azokat a megoldási módozatait, amelyeket ön személyes beszélgetésünk során elképzelhetőnek gondolt, néhány kiegészítéssel magam is elfogadhatónak tartom. (...) 9. A nyomozás megszűntetése előtt magam adtam át a politikai rendőrégnek a fenti kézirat hátralevő másolati példányát. Azok megőrzésére sógoromat, Sándor Ernő könyvtárost (...) kértem meg. Megállapodásunk keretében a vizsgálat vezetője Bölcsházi őrnagy kijelentette, hogy rokonaimat semmiféle hátrány nem fogja érni, amiért kérésemre a kéziratot eltették.
(...) Nagyon köszönöm, hogy ügyemmel személyesen foglalkozik.
Teljes tisztelettel Konrád György
Budapest, 1974 december 4.
[/QUOTE] Forrás MN. 2002.02.10. Modor Ádám Ha igaz, olvasható lesz az MNO "Titkos ügyek" rovatában is. Kíváncsian várom Konrádnak a Lovas (aki szerint K. feldobta a rendőrségen a saját sógorát) ellen indított rágalmazási perében a Független Magyar Bíróság pártatlan ítéletét... P.S:
(Egyébként érdekes az "üldözött" ellenálló 9 pontos kívánságlistájának többi része is, pl. ez itt:
"4. Szociológusként, vagy íróként engedjenek el legalább egy évre külföldre munkavállalási engedéllyel, vagy valamely írói ösztöndíjam elfogadására. Kintlétemnek a fele idejében a feleségem is velem lehessen. Ha külföldi tartózkodásom meghosszabbítását kérni hazajövök, ne utasítsák el kérelmemet. Ebben a tekintetben nem kérek többet, mint amit bármelyik cigábyprímásnak megadnak." Ne felejtsük, 1974.-et írtunk. Amikor a nem "üldözött" állampolgárok háromévente kérvényezhettek egy turista útlevelet "jugóba", vagy "osztrákba", amit rendszerint "kiutazása közérdeket sért" megjegyzéssel b...tak vissza. A Konrád féléket üldöző(?) rendőrök a lábukat nem tehették külföldre, még háromévente sem...
|
|
|
cuvee |
2003. január 13. 09:17 | Sorszám: 319 |
Megalázó tizedikék
2003. január 13. 6:28
Udvardy Zoltán
Azoknak, akik gyermeket vállaltak, most, a hó közepén is hó eleje van. Tizedikén, vagy akkor sem érkezik meg a GYES és a családi pótlék. Makón, éppen 10-én, ötven asszony tüntetett a helyi posta előtt a családi pótlék kifizetését követelve – rendőrök oszlatták szét őket...
Itt a hónap ''eleje'', a jól ismert szorongó, megalázó várakozással azoknak a gyermeket nevelő családoknak, akik a ’’GYES’’ és a ’’CSP’’, a szocialisták által egyszer már megnyirbált, illetve eltörölt, most állampolgári jogon járó juttatásokat várják. Hát azt aztán várhatják. Különösen, akik a hónap első napjaiban számítanak rá. Mint a makói posta előtt, pontosan e hó tizedikén, az az ötven asszony, akik a családi pótlék azonnali kifizetését követelték. A hatalom ezt a kérdést is frappánsan orvosolta: rendőröket vezényeltek ki, s feloszlatták az elkeseredett kismamákból álló tömeget. Talán nem véletlen, hogy éppen a gyermeket, főleg a több gyermeket vállaló családok érzik meg, s nem a szó jó értelmében, az erőteljes stílusváltással járó kormányváltozást. Nem lehet véletlen, hogy a múlt év nyara óta egyre gyakrabban fordul elő, hogy késve érkeznek ki ezek a meglehetősen szerény összegek, melyek inkább jelentik egy társadalom erkölcsi támogatását. A harmadikákból-ötödikékből hamarosan sokadikák, tizedikék lettek. Mégis: a nagycsaládosoknak – s közülük is annak a nem lebecsülhető számú családnak, akik egy hétig kénytelenek élni abból az összegből, amelyet gyanús elhárítótisztek vernek el szállodára egy éjszaka Kubában – ez az összeg is fontos. Mi több: kenyérgondjaik pillanatnyi enyhítését jelentheti. Kétszer ad, aki gyorsan ad, tizedikére már az egyre gyakrabban átutalással küldött fizetések is megérkeznek… Talán nem véletlen, hogy ez valahogy keveseket érdekel. Hiszen már a balliberális kormány kampánya idején is durva sértéseket kellett lenyelniük a saját jövőjük helyett gyermekeikét építgetőknek. Demagóg, álszent módon a hajléktalan-problémával vagyulták össze a gyermekvállalás kérdését, agresszív plakátjaikon súlyosan lejáratva három gyereket, négy kereket hirdető programot. Nem lehetett véletlen, hogy a gyermeket vállaló családokat csapták be legelőször a beígért tankönyv-ingyenesség okán: buta hazugság volt, arcátlan magyarázkodással. De valahogy le kellett dönteni a tiszta értékek bálványát, hiszen sokaknak gyomorgörcsöt okozhatott, hogy zacskós arcú politikusok helyett egy gyermek mosolya érvel velük szemben. S az sem lehet véletlen, hogy manapság még kevesebb publicitást kapnak olyan tények, melyek fölött szociológusok már a 80-as évek végén megkongatták a vészharangot: hogy a magyar társadalom legszegényebb rétege nem a nyugdíjasoké, hanem a gyermekeké. Igen, ők vették át e dicstelen stafétát már tíz esztendeje. De ki foglalkozik ma már velük, a gyerekekkel, amikor gyanús nacionalizmust sejtetnek ismét a család, a haza fogalmai mögött. Ki számolgatja azt, hogy egy nyugdíjas hányszor növi ki a cipőjét. A piackutatók közül ki mérlegeli azt a tekintélyes adómennyiséget, mely csak a babapelenkák fogyasztása árán ömlik az államkasszába. Kit érdekel (már megint) ez az egész. A gyerekek között nem találni tömegesen olyanokat, akik kompromittált múltjuk okán lelkesen visszaszavaznák akár Rákosit is. S egyáltalán, miféle gyanús dolog ez, hogy jövő. A ’’magyart’’ ugyanis jövője érdekli. De ’’az embereket’’ csak az a nap, amelyet éppen megélnek. Az, hogy a nap jól teljen, s ne kelljen foglalkozni ilyen kínos kérdésekkel, mint például, hogy kinek, mikor lesz tizedike. MNO
|
|
|
cuvee |
2003. január 09. 14:34 | Sorszám: 316 |
Fidesz: mérce-e Keller számára a törvény?
2003. január 9. 14:31
MNO
A Fidesz – Magyar Polgári Párt Országos Elnöksége a demokratikus jogállam elleni példátlanul durva cselekedetnek tartja, hogy Keller László pénzt adott egy bírósági perben mellette tanúskodó hungarista személynek.
A közpénzügyi államtitkár ezzel olyan ösvényre tévedt, amelynek alapján okkal kérdőjelezhető meg: valóban mérce-e számára a törvények tisztelete. Keller László eljárásával, törvénytelen eszközökkel kísérelte meg befolyásolni és megtéveszteni a bíróságot. Ezzel mindeddig szokatlan támadást intézett egy független és pártatlan hatalmi ág ellen. A Fidesz elnöksége magyarázatot vár Keller László államtitkártól arra, hogyan került kapcsolatba magukat hungaristáknak valló személyekkel. Felelnie kell arra is, hogy miért támogatta pénzzel a nemzeti szocialista mozgalom tanúként beidézett tagját. Felmerül az a kérdés is, hogy ezek után Keller László felügyelheti-e a közpénzek törvényes elköltését. De Keller László hallgat. És hallgatása mindennél beszédesebb.
Budapest, 2003. január 9.
Fidesz – Magyar Polgári Párt Országos Elnökség
|
|
|
cuvee |
2002. november 26. 13:16 | Sorszám: 240 |
Az elnök asszony missziója
D. Horváth GáborSzili Katalinnak elege lett. A parlament közkedvelt elnök asszonya belefáradt az itthoni politikai hánytorgásokba, gondolt egyet, és mindannyiunk pénzén elment két hétre - hová is? - nyaralni, azaz dehogy nyaralni, dolgozni, szorgalmasan, keményen, lázas nekihevüléssel. És szigorúan önkéntes alapon, mert persze nem küldte őt senki. Sőt: lett volna dolga itthon is, például az európai csatlakozással foglalkozó, miatta elmaradt négypárti bizottsági ülésen, vagy akár a költségvetési vita forgatagában. Szili Katalin azonban a stressz helyett inkább Ausztráliát és Új-Zélandot választotta, ami érthető, itthon egyre hidegebb van, ott viszont süt a nap. A közkedvelt elnök aszszony a tolmácsán, kabinetfőnökén és külügyi hivatalvezetőjén kívül csak a férjét vitte magával, így a delegáció utazására jutó közpénz - Keller László bevett mértékegységeivel számolva csupán néhány tucat inkubátor és lélegeztetőgép árára lett volna elegendő. Szerencsére Szili Katalin telivér szocialista, és tudja, hogy ezek az életmentő eszközök csak ellenzékben szolgálnak hivatkozási alapul.
A természetesen nélkülözhetetlen férj utazásának költségeit illetően a parlamént Elnöki Hivatala fokozatosan szolgáltatott szűkszavú és ellentmondásos információkat, ami lapunk esetében megszokott. Először úgy tájékoztattak bennünket, hogy a hivatal munkatársain kívül más nem utazott az elnök asszony kíséretében. Tegnap délelőttre aztán kiderült, hogy Szili Katalin nélkülözhetetlen férje is kíváncsi volt a messzi tájakra, ám ő társadalmi munkában kívánta öregbíteni hazánk hírnevét, és költségeit saját maga fedezte. Ez igen, le a kalappal egy ilyen férj előtt. Csakhogy délutánra módosult a hivatal álláspontja: Molnár Miklós (így hívják az önkéntes diplomatát) utazási költségeit mégiscsak közpénzből állták, csak a kinttartózkodást fizette a családfő.
Szili Katalin Új-Zélandon néhány megfontolt diplomáciai manőverrel szerezte meg hazánknak Új-Zéland aranyat érő politikai támogatását. A Magyar Távirati Iroda szemérmes megfogalmazása szerint az elnök asszony Wellingtoni hivatalos személyiségekké) folytatott megbeszélései során köszönetet mondott a csendes-óceáni szigetországnak, hogy befogadták azokat a magyárókat, akik történelmünk nehéz időszakaiban .kénytelenek voltak hazájukat elhagyni, és új otthonuknak a távoli Új-Zélandot választották. (Legtöbbjük mellesleg éppen Szili Katalin kedvenc pártjának elődszervezete miatt, de szerintünk erről nem esett szó 
A hivatalos magyarázatok szerint Szili Katalin egy ennél sokkal nagyobb horderejű ügyben is szót emelt a távoli kontinensen. A csütörtöki új-zélandi-magyar hivatalos tárgyalások központi témája az Európai Unió bővítése, Magyarország tervezett csatlakozása volt. És láss csodát: a vendéglátók biztosították a magyar parlament népszerű elnök asszonyát arról, hogy a csatlakozási folyamatot ők is fontosnak tartják. És ha Wellington velünk, ki ellenünk? No persze diplomatikusan ügyeltek rá, hogy ne maradjunk adósok. Cserébe azt kérték az elnök asszonytól, hogy a tengerek élővilágának védelme érdekében minden lehetséges nemzetközi fórumon támogassuk a bálnavadászat korlátozását célzó egyezmény mielőbbi tető alá hozását. Úgy hírlik, rövid habozás után, férje (aki képzett csatlakozó és bálnavadász) helyeslő pillantására Szili Katalin bólintott. Erre aztán pezsgőt bontottak, és örültek.
Az igazi diplomáciai bravúr azonban csak ezután következett. Kivárva a találkozó alkalmas pillanatát, Szili Katalin a vendéglátók kisebb-nagyobb meglepetésére agrárdiplomáciai kérdésekkel hozakodott elő. Felvetette, hogy milyen szép lenne, ha a magyar élelmiszer-ipari termékek nagyobb tételben is kijuthatnának az új-zélandi piacokra. A hazánkat érintő ügyekben otthonosan mozgó vendéglátók azonnal képbe kerültek, mert hát a hozzájuk látogató magyar delegációk mindenkori slágertémája, hogy miként virágoztathatná fel a magyar mezőgazdaságot a tőlünk tizenhétezer kilométerre fekvő szigetország piaca. Talán még az egykori agrárminiszter, Torgyári József korábbi látogatása is felrémlett nekik, akinek híres cseresznyeexport-ötlete valószínűleg csak azért Chilével kapcsolatban merült föl, mert Új-Zélandon járva Torgyárinak feltűnt, hogy ez az ország még annál is távolabb van. A felkészült új-zélandi diplomaták a teljesen értelmetlen ötletet Szili Katalin esetében valószínűleg annak tudták be, hogy a magyar agráriumhoz nagyjából annyit ért, mint ők ott, Wellingtonban. És remélhetőleg számoltak azzal is, hogy pártjának erősen negatív kampányán és egy idegőrlő választási hadjáraton van nem sokkal túl az elnök asszony. Kifinomult diplomáciai érzékenységről tanúbizonyságot téve gyorsan jelezték neki, hogy a jövő hónapban Magyarországra látogat az újzélandi kereskedelmi miniszter, akivel nyugodtabb körülmények között visszatérhetnek a kérdésre, és bár nem valószínű, de esetleg mégis akad Magyarországon egy Szili Katalinnál is hozzáértőbb személy, netán egy kormánytag, akinek talán még napi feladata is az agrárdiplomácia.
Szó mi szó, Szili Katalin közpénzből fizetett rekreációját talán a Föld egy másik pontján kellene folytatnia. Figyelembe véve az MSZP választási ígéreteit, most pedig a költségvetés, ezáltal például az önkormányzatok, a pedagógusok, a közszféra helyzetét, egyszerűbben szólva, Magyarország hangulatát, esetleg a Balatonon. Köz
ismert ugyanis, hogy az agrártermékek előállítása terén Új-Zéland a világ egyik legversenyképesebb országa, s beszédesen jellemző lehet például az a tény, hogy ott szinte ismeretlen az agrárexport támogatása. Magyarország 2001-ben élelmiszer-készítményekből Új-Zélandra mindösszesen 305,3 tonnát szállított, amelyért csupán 196 ezer USD-t kaptunk cserébe. Vagyis egy kilogramm élelmiszerért mindössze 64 centet, azaz 184 forintot, ami pestiesen szólva a hülyének is megéri. De ha már előkerült Torgyári doktor, tegyük hozzá: a hivatalos adatok szerint Chilébe 2001-ben élelmiszerből 77,5 tonnát szállítottunk, amelyért 297 ezer USD-t kaptunk. Vagyis egy kilógramm élelmiszerért 3,83 amerikai dollárt, ami 1097,52 forintnak felel meg. Ha összevetjük tehát a közpénzekből finanszírozott kéjutazások hatékónyságát, megállapíthatjuk, hogy az agrárdiplomácia kilátásai Szili Katalin és férje missziójával együtt sem tekinthetők rózsásnak.
Tekintve, hogy missziója értelmetlenségét illetően az elnök asszony felül tudta múlni Torgyári Józsefet, nem bizonyos, hogy érdemes volt kivennie (és férjének, aki nélkülözhetetlen) előrehozott nyári szünetét. Mindenki emlékszik még rá, milyen jelzőket aggatott Torgyári Józsefre a média, amikor fáradt vándorként megtért Chiléből. Szegény Szili Katalin. Vajon róla miket írnak majd, amikor hazatér?
|
|
|
|
|
cuvee |
2002. november 25. 10:49 | Sorszám: 238 |
|
DÁNIEL AZ OROSZLÁNOK KÖZÖTT Bayer Zsolt Egy Loppert Dániel nevű fiatalember a nyáron nemtetszését fejezte ki Kapolcson Medgyessy Péter jelenlétével és miniszterelnökségével szemben. Hivatalban lévő miniszterelnökökkel, politikusokkal és közszereplőkkel szemben sokféleképpen kifejezhető az ellenszenvünk. Rendezhetünk ellenük kisebbnagyobb tüntetéseket. Ezen alkalmakkor beszédeket mondhatunk, amelyekben kifejthetjük, hogy az adott politikus szerintünk hazug, becstelen, képmutató, álszent, elmondhatjuk, hogy az adott politikus egy tetű. Aztán kifejthetjük abbéli véleményünket, hogy az illető tökéletesen alkalmatlan feladata ellátására. Hogy gyengeelméjű. Moral insaniry: Elmehetünk a tüntetésre kötéllel a nyakunkban, azt demonstrálni, hogy az adott politikus fel akar bennünket akasztani, tehát tömeggyilkos. Megvádolhatjuk az adott politikust antiszemitizmussal, rasszizmussal, ezek a legmenőbb vádak, erre ugranak Nyugaton is.
Azután írhatunk újságcikkeket is a nekünk nem tetszd politikus ellen. Ezekben nevezhetjük mini Ducénak, utalva ezzel sértő módon testmagasságára, s egyben utalva arra is, hogy az illető maga Benito Mussolini, vagyis tömeggyilkos és diktátor. Leírhatjuk róla, hogy Sztálinra, Hitlerre és Néróra emlékeztet bennünket. Leírhatjuk, hogy egyedül hagyja zokogó kiskorú gyermekét az esőben, mert fontosabb neki a hatalom, mint a saját gyereke.
Ha elég időnk van, és elég gazemberek vagyunk, írhatunk könyvet is a politikusról. Ebben leírhatjuk minden következmény nélkül, hogy az illetőt gyerekkorában sparhertráccsal verte az apja, többek között ezért lett belőle torz lelkű, cezaromániás állat. Ilyesmiket minden következmény nélkül leírhatunk, sőt biztosak lehetünk abban, hogy nagy elismerésben lesz részünk. Egyre kell vigyáznunk csupán: az adott politikus akinek a becsületébe gázolunk éppen, mindenképpen jöbboldali legyen. Akkor a siker nem marad el.
Aztán vannak a tiltakozásnak még radikálisabb formái is. Például Nyugaton létezik egy társaság, amelyik politikusok torával való megdobálására specializálta magát. Boldogságuk csúcsa, ha sikerül egy méretes, tejszínhabos tortát az adott politikus pofájába dörgölni, az akció médiaesemény is, kedélyes, mosolygós riportok születnek ilyenkor, s hálósan sznrakozik a nép.
A politikus pedig tűr, mer a politikusnak „mindent el kell viselnie". Ez a legfőbb szentencia, már ha jobboldali politikus az illető. Ha baloldali, s ha ráadásul kommunista diktatúra fenntartója, szereplője és kiszolgálója volt, akkor változik a helyzet. Ebben az esetben a politikus egyáltalán nem köteles mindent elviselni, ebben az esetben a politikust meg kell védeni a nemtelen támadásokkal szemben. S ha volt kommunista diktatúra fenntartóiból, szereplőiből és kiszolgálóiból álló kormány gyakorolja éppen a hatalmat, olyankor mindjárt kibontakoznak a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának korlátai.
Ezekben az esetekben a „kormánynak igenis kötelessége megszabni, hogy mi kaphatóa könyvesboltokban". Ilyenkor megérkezik a Zsidó Világkongresszus,és a magyar kormánnyal egyeztet a „gyűlöletbeszéd" elleni törvényről. Ha volt kommunisták alakítanak kormányt, az ellenük tüntetőket elkezdi igazoltatni a rendőrség - tényleg megáll az ember esze, isten hozott, hetvenes évek -, és eljárások indulnak tüntetők ellen. Ezekben az időkben a kamerával felvett tüntetők munkahelyén pár nap múlva megjelenik a rendőrség, és érdeklődik az illető után. Manapság megtörténhet csupa érdekes dolog. Például még a nyáron, Nagykanizsán egy idős asszony a megyei újság elleni röpcédulákat osztogatott egy rendezvényen. A lap helyszínen lévő újságírói szóltak a rendőröknek, akik igazoltatták az asszonyt, majd elkezdték vegzálni a szerencsétlent.
Manapság, ha egy fiatalemher „hazaáruló” kiáltással fejezi ki megvetését a miniszterelnökkel szemben, akkor a redőrség eljárást indít ellene. Mert –mondják a hivatalok, a media papjai meg a megmondóemberek- „elfogadhatatlan olyasvalakit lehazaárulózni, akit emiatt jogerősen nem ítéltek el”.
Nagyszerű. Rákosi Mátyást soha nem ítélték el jogerősen hazaárulásért. Sem tömeggyilkosságért. Szépen, csendben meghalt Moszkvában. Kéretik nem lehazaárulózni. Kéretik Kádárt sem hazaárulónak tekinteni, jogerős ítélet nélkül múlt ki, sírját évente koszorúzzák. Péter Gábor nem volt gyilkos. Nincsen róla ítélet. Magas nyugdíjjal ment a pokolba.
Jogerős ítélet nélkül nincsen hazaárulás.
Ezt nem kalkulálta bele abba a nyári kapolcsi délutánba Loppert Dániel huszonéves fiatalember, amikor hazaárulónak merészelte nevezni a mi kis James Bondunkat.
Rendben. Hagyjuk most egy pillanatra a KGB elleni harcról szóló mesét. Beszéljünk csak a pénzről. A pénzen kívül úgysem érdekli semmi más korunkat, ezt a londoni színt. Az arcpirító, gyáva hazugság tehát úgy sz61, hogy az IMF-csatlakozás sikere érdekében az szttiszt a szovjet titkosszolgálat ellen küzdött, imigyen szolgálva a haza érdekeit.
Nos, 2003-bar a költségvetésből több mint hétszázmilliárd forint megy el adósság- és kamattörlesztésre. Nem árt tudnunk, hogy a belföldi adósságállomány csaknem nyolcvan százaléka is külföldi intézményi befektetők kezében van, hiszen ők az állampapírpiac legfőbb vásárlói, befektetői. Amúgy Magyarországon a legmagasabb az államkötvények utáni kamat, mivel a kincstárnak állandóan a költségvetési hiányt kell betömködnie, másképpen belefulladnánk az adósságba.
Ma Magyarországon minden hatodik forint adósságszolgálatra megy el, s ezzel együtt vész kárba a munkánk is. Mert amúgy Magyarország - jelentem - nem deficites. A magyar gazdaság többet termel, mint amennyit fogyasztunk. A deficit kizárólag az adósságszolgálat miatt van. S a kölcsönöket amúgy többszörösen visszafizettük már - ennek ellenére még az ükunokáink is ugyanezeket a kölcsönöket fogják törleszteni, ez az adósságspirál lényege.
Ez az.adósságspirál pedig akkor kezdődött, amikor beküzdöttük magunkat az IMF-be. Amikor felvettük az első hiteleket. Mire is? Arra, hogy még egy darabig tudjuk finanszírozni a heteg beruházásokat, arra, hogy legyen miből továbbadni a Szovjetuniónak - természetesen sokkal alacsonyabb kamattat; minr'afiógy mi kaptuk. Arra, hogy még egy évtizedig agonizálhasson a Kádár-rezsim.
Amúgy ezt a pénzt fordíthatnánk sok minden egyébre is. Például a határon túli magyarokra. És természetesen kizárólag piaci megfontolások miatt. Az érzelmi megfontolásokat ugyanis felesleges számon kérni olyanokon, akikben ez egészep egyszerűen nem létezik. Fordíthatnánk a határon túli magyarságra, hogy megerősödjön, igazi piaci szereplővé váljon még hárommillió magyar, s így - fogyasztóként hozzájáruljon a magyar gazdaság növekedéséhez. Gondolom, ez legalább mindenki számára érthető, nem úgy, mint holmi homályos „érzelmi kötöttség". A magyar költségvetés egyetlen százalékából csodát lehetne tenni. Tudják önök, mennyi pénz jutott a határon túli magyarságnak az Orbán-kormány utolsó évében, akkor; amikor Orbánék „túlszerették" a határon túli magyarokat? I 1 milliárd forint. S ez a 11 milliárd éppen duplája volt annak, amit a Horn-kormány adott...
Nem a véletlen műve, hogy mindez eszembe jutott a hazaárulás kapcsán.
Ha nem tetszik, tessék kivenni a tabutémák közül korunk fétisét, a pénzt. Tessék elmagyarázni tizenkét évvel a rendszerváltás után, hogy mire mentek el a felvett kölcsönök.
A másik megoldás, hogy tessék értem jönni, és elvezetni bilincsben. Loppert Dániel mellett szeretnék ülni. Lassan úgyis sokkal jobb lesz a társaság odabent, mint idekint, „gyűlöletbeszédet" megtorolni óhajtó, mélységesen gyáva uraim .
|
|
|
cuvee |
2002. szeptember 05. 09:27 | Sorszám: 198 |
|
A kultuszhoz 1945 után az akkori szocialista tábor is csatlakozott.
|
|
|
cuvee |
2002. szeptember 05. 09:26 | Sorszám: 197 |
"Hetven évvel ezelőtt, 1932 szeptemberében halt meg Pavel Morozov, a saját édesapját - mint a szovjet hatalom ellenségét - feljelentő[/] szovjet úttörő."
 "Pavel Morozov [b]valóságos szent lett a ´30-as évek Szovjetuniójában, alakját emlékművek, képek örökítették meg, repülőgépet neveztek el, filmeket, regényeket, sőt operát is írtak róla. [/b]A kultuszhoz 1945 után az akkori szocialista tábor is csatlakozott[/b].
|
|
|
cuvee |
2002. június 06. 12:42 | Sorszám: 85 |
"Mindörökké Demszky?
MN 2002. június 5. (6. oldal)
Keresztes Lajos Úgy tűnik, semmi sem mentheti meg attól Budapestet, hogy immáron negyedszer is a rajtvonalhoz álljon az őszi önkormányzati választásokon a főváros nagy kormányosa, Demszky Gábor. (...)
Az unos-untalan követendő mintaként elénk állított Egyesült Államokat és New Yorkot ebben a kérdésben valamiért nem kell nekünk magyaroknak feltétlenül követnünk. Ahol a szeptember 11-i merénylet utáni mentést és helyreállítást irányító, rendkívül népszerű Rudolph Giulianinak – miután kitöltötte második hivatali ciklusát is – át kellett adnia a polgármesteri széket. A magyarországi baloldal e kettős mérce használatában követi a német szociáldemokratákat, akik az 1998-as szövetségi választásokon a „tizenhat év untig elég!” jelszóval kampányoltak Helmuth Kohl ellen..."
Pedig egy Demszky egy Kohl-nak a cipőtalpáig se ér fel.
Terjesszük:
Demszkyből tizenkét év untig elég!!!
|
|
|
cuvee |
2002. június 06. 12:41 | Sorszám: 84 |
|
Ez már régóta terjeng. Egyébként Szamuelyről maradtak fenn fényképek. Szerintem Kökény hasolít is a hírhedt nagypapira...
|
|
|
, nemzeti oldalon álló 
