Téma: Gyurcsány dosszié
|
suppi |
2003. augusztus 11. 00:13 | Sorszám: 360 |
Rendszerváltás után ittmaradt egykori titkosszolgálatisok-szervezett alvilág-megfigyelési botrány stb: Cégek és a Cég „A cég kizárólag állami megrendelők részére importált lehallgatásra vagy megfigyelésre alkalmas eszközöket” - egyebek mellett ezt tartalmazta az a közlemény, amellyel Szász András, a Nádor- '95. Kereskedelmi és Tanácsadó Rt. vezérigazgatója cáfolta azokat a vádakat, miszerint cégének köze lenne a politikusok megfigyeléséhez vagy lehallgatásához. Mindezt azt követően, hogy a cég a Horn-kormány engedélyével mobiltelefon-lehallgató - más hírek szerint csak a rádiótelefonok működési helyét bemérő - berendezést hozott be az országba, s adott négy évre bérbe a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatnak. Orbán Viktor miniszterelnök leállíttatta a Postabankban a következő esedékes számla kifizetését, s vizsgálatot rendelt el annak kiderítésére, indokolt volt-e egy magáncég beiktatása az ügyletbe. A fentiek valószínűsítik, hogy az 1995. január 20-án Szász András és Bartha Delbár által 5-5 millió forinttal alapított Nádor így legalábbis jó nemzetbiztonsági kapcsolatokkal rendelkezik. Arra azonban már nincs közvetlen bizonyíték, hogy a céghez köze lenne Máté Lászlónak, az MSZP egykori pénztárnokának. E kapcsolat valószínűleg részben rokoni szálakra vezethető vissza. A Nádor-'95 Rt. első elnöke ugyanis Matyók György volt, aki nemcsak rokona, hanem állandó üzlettársa is Máténak, és egyebek mellett elnöke az egykori pártpénztárnok befektetési cégének, a Kossuth Befektetési Rt.-nek is. Matyók az elmúlt években cégek egész sorában tűnt fel, amelyek egy részéről azután ki is derült, hogy közvetlenül vagy közvetve - cégeken vagy rokonokon keresztül - Máté Lászlóhoz kapcsolódnak, mint például a Ludas Matyi Lapkiadó Rt. vagy az Ökoland Vagyonkezelő Rt. „Az ember nem felelhet minden tehetséges rokonáért” - válaszolta a HVG kérdésére Máté László a Nádor-'95 Rt. bécsi bankvásárlása kapcsán (HVG, 1998. január 24.). A Máté-kapcsolat felemlegetésének másik oka az lehet, hogy a 49 éves Szász András neve 1994-ben felbukkan a Lorry Haszongépjármű- és Gépipari Külkereskedelmi Kft. (korábban Famáka Kft.) ügyvezetőjeként, amely társaság 1995-ig Máté érdekeltsége volt, a szocialista politikus tulajdonrészét Matyók vette át. A Lorry Kft.-ben 1994-ben tulajdonosként a bécsi Altro GmbH neve is feltűnt, s állítólag e cég vezetője, Slomo Alon segítségével szerezte be a Nádor-'95 Rt. később Izraelből a mobiltelefon-megfigyelő rendszert. A bécsi Altro-birodalom érintett lett volna a Postabank ez évi tőkeemelésében. A főként élelmiszerek és keleti árucikkek kereskedésével foglalkozó vállalat, a B.C.L. Trading GesmbH, amely 1993 márciusában 500 ezer schillinges alaptőkével alakult meg, részt is vett a tőkeemelésben, ám azt a bank igazgatósága utóbb érvénytelennek nyilvánította. E cég tulajdonosa induláskor 50 százalékban az osztrák állampolgárságú Barak Alon volt, míg a másik 50 százalékot Észak-Korea bécsi kereskedelmi attaséja, Cson Csol Ho tudhatta magáénak. Barak Alon (Slomo Alon fia) a kezdetektől cégvezetőként irányította a vállalkozást, míg a tulajdonosok időről időre változtak. Az észak-koreai diplomata például 1995 elején kilépett, majd 1997 márciusában újra tagja lett a társaságnak, igaz, a bécsi észak-koreai követség állítása szerint a magánkereskedelmet folytató diplomata megbízatása 1995 áprilisában lejárt, s végképp hazatért Koreába. Az, hogy a Nádor Rt.-nek más köze is lehet a Nemzetbiztonsági Szolgálathoz, s esetleg a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök által kipattintott ügyhöz, csak sejteti, hogy az rt résztulajdonosa az Inteldor Kft.-nek, amelynek tagjai között van még az Innotech Alapítvány is. Ez utóbbi pedig résztulajdonosa a Pinpoint Kft.-nek, amely - mint ezt a hírek szerint Kövér László titkosszolgálati miniszter a parlamenti nemzetbiztonsági bizottság hétfői zárt ülésén is megerősítette - részt vett a politikusok megfigyelésében. Ennek ellentmond, hogy a kft. „érintettségét” a múlt pénteken Méth György, a Pinpoint Kft. volt ügyvezetője cáfolta. A „nemzetbiztonsági vonal” a Pinpoint Biztonság-Védelmi Információs Ügynöki Kft. eddigi működésében is meghatározó lehetett. A céget 1993-ban negyedrészben a Protan Informatikai Biztonsági Tanácsadó Rt. alapította. Az utóbbi alapító okiratát viszont alig fél évvel korábban Simon Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) akkori első embere és Szőnyi László, a Központi Fizikai Kutató Intézet (KFKI) vezérigazgatója írta alá, ügyvédként pedig Kiss Elemér (1994-től ő vezette a Miniszterelnöki Hivatalt) ellenjegyezte. Az alakuláskor „egyéb számítástechnikával foglalkozó”, 10 millió forintos alaptőkéjű Protan Rt. 1994. november 1-jétől a KFKI Konkoly-Thege utcai székhelyéről az MTI naphegyi székházába költözött (itt bérelt 99 négyzetmétert, négyzetméterenként 40 márkáért). A társaság 1996. március 29-ei közgyűlésén, amelyen az NBH-t Vidus Tibor főigazgató és Hevesi Tóth Ferenc dandártábornok, főigazgató-helyettes képviselte, úgy döntöttek: a Protant fejleszteni szükséges „a tanácsadópiac-bővítés s a kormányzati piac megrendelésének a kielégítése érdekében” (a társaság ma már a XII. kerületi rendőrkapitányságtól kapott engedéllyel személy- és vagyonvédelmet is végezhet). A cég igazgatóságának elnöke egyébként a legutolsó hivatalos céginformációk szerint 1996. június 11-étől Csatári József, aki 1994-től a mostani kormányváltásig a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter hivatalvezetőjének helyettese volt, a vezérigazgató pedig Nagy Károly, aki ma már a társaság többségi (57 százaléknyi) tulajdonosa. A Protan 1996. április 30-án elhatározta: 7 millió forint erejéig készfizető kezességet vállal, s dolgozói így hitelt vehettek fel, hogy kivásárolják a társaság részvényeit. (Nagy egyébként a rendszerváltás idején tagja volt annak az előkészítő bizottságnak, amely feladata szerint az akkori állambiztonsági főcsoportfőnökségből megalakította a mai Nemzetbiztonsági Hivatalt.) A Protan Rt. 1997 évi beszámolója alapján egyébként a társaság nem sok vizet zavart: mindössze 58,4 millió forint árbevétele volt, amiből 12,4 millió forint a nyeresége, a Pinpoint Kft.-n kívül 40 százaléknyi üzletrésze van a Triones Kft.-ben. 30 százaléknyi pedig az Arcane Kft.-ben. A cég felügyelőbizottsági tagja egészen tavaly májusig az a Horváth János, a Miniszterelnöki Hivatal régi-új helyettes államtitkára volt, aki ma is felel a kormányzati szervek számítástechnikai rendszerének kialakításáért. A Protan elnöke, Csatári kisrészvényes és igazgatósági tag az Autent Értékpapír-forgalmazó és Befektető Rt.-ben is. E társaságnak volt felügyelőbizottsági tagja - hivatalosan az rt 1995. október 5-ei megalakulásától a következő májusi közgyűlésig, ám már 1996 januárban lemondott - Somogyi Tamás, Nikolits István volt titkosszolgálati miniszter hivatalvezetője, Csatári közvetlen főnöke is. Az Autent Rt. egyébként tavaly decemberben elvállalta, hogy bábáskodik a feltehetően szegedi olajvállalkozók befektetőcégének, a Bender-Log Befektetési Szolgáltató és Kereskedő Szolgáltató Rt.-nek a 2 milliárd forintnyi kötvénykibocsátása felett, ám azt az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet nem engedélyezte (HVG, 1998. február 21.). Csatári 1996. szeptember 9-étől az ózdi Germex-Carbon Ipari és Kereskedelmi Rt.-ben is felügyelőbizottsági tagságot vállalt, amely társaság arról híresült el, hogy az ózdi ipari parkban akart németországi hulladékból speciális technológiával aktív szenet előállítani (HVG, 1995. augusztus 19.). E részvénytársaságnak a céginformációk szerint az a Germex Kft. a gazdája, amelynek magánszemélyek - például a bécsi illetőségű Gyenes Péter - a tulajdonosai. (Gyenes a budapesti leszámolásos merényletek kapcsán hírbe hozott conticaros Radnai Lászlóval és Csüllög Zsigmonddal együtt fő tulajdonosa a mosonmagyaróvári Krisztina majorban lévő, 70 üdülőapartmanból álló Easy Life Clubnak.) Csatári ugyanakkor kisrészvényese az 1991. április 25-én alakult 17,2 millió forintos alaptőkéjű S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt.-nek, amely cégben az elmúlt 8 évben - úgy tűnik - a hazai nemzetbiztonságiak színe-java megfordult, például a 30 évig a titkosszolgálatnál dolgozó Nagy Lajos, az említett Nagy Károly, valamint Vajda József dandártábornok, aki 1994-től az NBH második embere volt. Az S-Komplex alapítója volt 1991-ben Apró Piroska, aki 1994-től egy ideig Horn Gyula kabinetfőnökeként működött, valamint a Holland Antillákon bejegyzett ICTS, amelyet a cégbírósági iratok szerint négy izraeli társaság jegyzett azért, hogy „tanácsadást és további szolgáltatást végezzen személyek és áruk biztonsága érdekében, bűncselekmények, terrortámadások leküzdésére”. A főtulajdonos azonban a Tóth Tibor képviselte ciprusi Zoto Ltd. volt. Tóth a 90-es évek elején megannyi cégen keresztül főszereplője volt több kétes üzletnek, melyek eredményeképpen közel száz budai étterem, néhány kiskereskedelmi üzletlánc és több értékes ingatlan gyarapította az általában külföldi adóparadicsomokban bejegyzett Tóth-cégek vagyonát.
|
|
suppi |
2003. augusztus 10. 23:44 | Sorszám: 359 |
Ugyanennek az évnek az áprilisában alakult meg Budapesten 17,2 millió forintos alaptőkével a – később a Delta amerikai légitársaság budapesti utas- és poggyász-ellenőrzési feladataira szerződő – S-Komplex Biztonságvédelmi Rt. E cég alapító okiratában számos kisrészvényes – köztük például Apró Piroska édesapja, Apró Antal egykori miniszterelnök-helyettes és parlamenti elnök – mellett 1,5 millió forintos hányaddal vett részt az Interflag, 1,6 millióval pedig az Izottrade nevű vállalkozás (az S-Komplex főrészvényese 5,1 millióval a Technomark Rt. viselt dolgaiban elhíresült Zoto Ltd. – HVG, 1992. április 25.). Az S-Komplexben később felbukkant az 1999-ben Tahitótfaluban szitává lőtt Seres Zoltán is. A cikk többször tesz említést olajos kapcsolatokról. Azaz az említett körök összefügésbe hozhatók a szervezett alvilággal.
|
|
suppi |
2003. augusztus 10. 23:39 | Sorszám: 358 |
Dimitrov és magyar társai • Gigasztori Egykori hivatásos kelet-európai technológiacsempészek és pártállami patrónusaik, mai magyar állami tulajdonú cégek pénzét nagyvonalúan kockáztató bankvezérek, egy nagystílű vállalkozónak mutatkozó rovott múltú bolgár playboy és egy szélsőbalos nézeteiről ismert volt francia miniszter „találkozik” egyebek között az alábbi történetben. A főszereplő Biszer Dimitrov francia közpénzek Amerikába síbolásával gyanúsított, letartóztatásban lévő bolgár számítógépes mérnökben ma is bíznak a Gigastorage nevű vállalkozását több mint negyedmilliárd forinttal kisegítő magyar partnerei. „Senki sem állíthat le minket!” – kiáltotta Biszer Dimitrov bolgár–amerikai állampolgár, üzletember és hős február 8-án este az őt letartóztató rendőröknek, úton a belfort-i repülőtérről a helyi fogdába. A magabiztos kijelentésnek ez idáig nem sok alapja van: az elmúlt hetekben a francia sajtó hasábjain jelentős terjedelemben tárgyalt, magyar vonatkozású elemekben is bővelkedő botrány főszereplőjét a felkínált óvadék és ügyvédeinek előzetes híresztelése ellenére sem engedte szabadon Christiane Corey belfort-i államügyész. A hivatalos vizsgálat a jelek szerint intenzíven folytatódik a feltételezések – csalás, közjavakkal és bizalommal való visszaélés, valamint okirat-hamisítás – bizonyítására. A francia hatóságok gyanújának középpontjában az áll – kiváltva az 52 ezer lakosú kelet-franciaországi Belfort város polgárainak haragját és felháborodását –, hogy Dimitrov a munkahelyteremtéshez közpénzből kapott támogatást illegálisan külföldre utalta. Holott az elképzelés sokakat kecsegtetett nagy reményekkel. A munkanélküliség sújtotta Belfort-ban évek óta kihasználatlanul állt a Bull francia elektronikai óriás egykori üzeme. Nem csoda, hogy afféle megváltóként szállt alá Belfort-ban 1993 karácsonya előtt a bolgár Biszer Dimitrov azzal a javaslatával, hogy számítógépes merevlemezek termelését indítaná meg a bezárt Bull-üzemben, visszavéve az onnan korábban elbocsátott, jól képzett francia alkalmazottakat. Az ötletet gyorsan tettekre váltották. 1994 áprilisában megalakult a Gigastorage International SA, amelynek 5,5 millió frankos alaptőkéjén Dimitrov mellett a bolgár Multigroup Holding nevű cég, az ugyancsak bolgár Balkanbank, valamint a müncheni székhelyű Orca Electronics osztozott. Ezzel szinte egyidejűleg megszületett a kaliforniai Los Gatosban a Gigastorage 100 százalékos tulajdonú állítólagos kutatóvállalata, a Belfort Memory International (BMI). A következő egy év Dimitrov számára a jó és a balszerencse váltakozásának jegyében telt. A két bolgár üzlettárs kivonult a cégből, amelynek alaptőkéje így 3,3 millió frankra olvadt, s tönkrement az Orca is, ugyanakkor a francia helyi hatóságok kezdték szívükön viselni a Gigastorage sorsát. 1995 januárjában Jean-Pierre Chevenement belfort-i polgármester, Christian Proust, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Jean-Pierre Maillot, a regionális gazdaságfejlesztési iroda, az ADEBT vezetője igen meggyőző üzemlátogatáson vettek részt a kaliforniai BMI-nél. Nemsokára megszületett a döntés: a belfort-i önkormányzat részvételével működő beruházási és iparosítási társaság, a SYBEL – az ADEBT garanciája mellett – jó 1 millió frankkal beszáll a Gigastorage-be, további 4,5 millió frankot pedig 0,5 százalékos kamatra, 1996. júniusi visszafizetési határidővel hitelként nyújt az ígéretes vállalkozásnak. Sőt azt is sikerült elintézni, hogy a területfejlesztési támogatásokról döntő francia tárcaközi bizottság 13,5 millió franknyi, három részletben folyósítandó szubvenciót ítélt meg a Gigastorage-nak. S bár az összeg csekélyke, figyelemre méltó, hogy Jean-Pierre Maillot személyesen is a Gigastorage részvényesévé vált 220 ezer frank erejéig. Az ég akkor derült ki igazán a Gigastorage fölött, amikor 1995 szeptemberében összesen több mint 10 millió frankkal megjelent a színen két magyar érdekeltségű befektető. Mintegy 6 millió frankkal beszállt a cégbe az OTP Bank Rt. többségi tulajdonában álló, New York-i bejegyzésű, Patkó András ügyvezető nevével fémjelzett Hungarian Finance and Trade Corp. (HFT) – amely akkor még előtte volt a céget később Magyarországon reflektorfénybe állító úgynevezett „olajgate-ügy” kipattanásának (HVG, 1995. december 16.) –, 4,3 millió frankkal pedig a Magyar Nemzeti Bank (MNB) tulajdonában álló bécsi kereskedelmi bank, a Central Wechsel- und Creditbank AG (CW). A kisebb tőkéstársak részvényvásárlásaival együtt több mint 21 millió frankra növekedett alaptőkéjű Gigastorage látszólag készen állt arra, hogy kenyeret adjon – ahogy azt az állami támogatás fejében ígérte – 270, hosszabb távon pedig 600 belfort-i munkásnak. A skandalum akkor tört ki, amikor idén január 25-én a mulhouse-i francia–német határállomáson a francia hatóságok feltartóztattak egy, a zürichi repülőtérről érkező autóbuszt 47 malajziaival, akik éppen a belfort-i Gigastorage-ba tartottak, csak éppen a francia munkavállalási engedélyük hiányzott. A párizsi pénzügyminisztérium égisze alá tartozó Tracfin vizsgálóhivatal ekkor szállt ki először a Gigastorage-hoz, s foglalta le iratait, amelyekből – francia sajtóértesülések szerint – arra következtettek, hogy Dimitrov a cég alaptőkéjéből 19,4 millió frankot 1995 szeptemberében jogellenesen kaliforniai vállalkozásához utalt át. Közben a malajziaiakat napokig a határon várakoztatták, Dimitrov „félreértésről” győzködte a hatóságokat, majd munkavállalási engedélyt követelt a vendégmunkásjelöltek számára, de végül is kénytelen volt hazaküldeni őket. Maga ezután Los Gatosba repült, de február 8-án, visszatérve Belfort-ba, már a „közegek” tárt karjaiba rohant. Az érintett francia közéleti személyiségek azóta is „mosakodnak”. Chevenement szerint – idézte a L'est Republicain című lap a polgármestert – „úgy történtek a dolgok, mintha meg akarnák torpedózni a projektumot”, Proust pedig kijelentette: „Persze lehet kérdéseket feltenni Biszer Dimitrov személyiségét illetően. Mindazonáltal őrajta múlik a fejlesztés sikere. Senki sem fekete vagy fehér. Ilyen a nemzetközi kapitalizmus arca.” Mint egy belfort-i sajtótájékoztatón kiderült, Proust tudott például arról, hogy Dimitrov Bulgáriában börtönviselt ember volt, de ezen nem háborodott fel, mert – mint fogalmazott – „a kommunista rezsim idején történt, amikor nem tisztelték az emberi jogokat”. A francia hivatalnokok arról sem látszottak tudomást venni, amiről a Le Monde írt február 13-án: az állami támogatások odaítélése előtt a DST, a belső francia titkosszolgálat fenntartásokat tartalmazó véleményt adott Dimitrovról. Mindezzel egyidejűleg az MNB és az OTP Bank is közleményt bocsátott ki, amelyben tudatták, hogy „külföldi érdekeltségeik szabályos módon finanszíroztak egy nyereségesnek ígérkező termelő céget”. Bár az üzlet keletkezésének idején még Makai Imre volt a CW vezetője – ő idén január végén a CW-től átigazolt a Deutsche Bank leendő budapesti irodavezetői posztjára –, hasonló értelemben nyilatkozott a magyar sajtónak Pintér András, a CW jelenlegi ügyvezető igazgatója is, Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója pedig egyenesen azt jelentette be, hogy „erkölcsi rehabilitációért és kártérítésért” kíván pert indítani. Holott a 48 éves – magyarországi ismerősei szerint lenyűgöző fellépésű –, közgazdasági és villamosmérnöki diplomával rendelkező Biszer Dimitrovot illetően valóban lehet kérdéseket feltenni, s talán a válaszokat sem túl nehéz megszerezni. Életrajzának a nyilvánosság számára is ismerhető – lapok által közzétett – epizódjai meglehetősen beszédesek. A várnai születésű Dimitrov apja, Sztojko Dimitrov a bolgár titkosszolgálat tábornoka, „másodállásban” a bolgár Texim és Bulgfracht állami vállalatok vezérigazgatója volt. Az ismerői szerint ifjúkora óta „playboy-életvitelű” kis Dimitrov pályafutását azonnal a szófiai minisztertanács mellett működő külkereskedelmi titkárságnál kezdte, majd a gépgyártási és elektronikai minisztérium égisze alá tartozó, az elektronikai ágazatban tevékenykedő Izotimpex vállalat szakértője lett. 1986-ban a sokat mondó nevű plovdivi Organizacionna Technika vezérigazgatójává nevezték ki – egyes információk szerint a cég az IBM bulgáriai képviseletét is ellátta –, ahol azonban később „jogszerűtlen pénzfelhasználás” címén vizsgálat indult ellene. A vizsgálat elején rovására írt 40 ezer levás (akkor mintegy 700 ezer forintos) „számlát” – amiért az első fokon hat év börtönt kapott – később nem egészen a tizedére csökkentették, s Dimitrovot 1989 áprilisában egy évre ítélték. Ebből csak nem egészen négy hónapot ült le, 1990 januárjában kiszabadult, majd röpke két napra rá „egészségügyi okból” az Egyesült Államokba távozott, ahol üzleti vállalkozásokba szállt be. Megfordult a kaliforniai Aura Associates elektronikai cég alelnöki pozíciójában – ez a cég később csődbe ment –, majd Orca Electronics néven alapított céget Münchenben, amely az Aura által tervezett merevlemezeket gyártotta volna, ha nem megy maga is csődbe. Egykori társtulajdonosai az Orcában, Winfried Fischer és Karl Volker jelenleg 5,7–5,7 százalékkal részvényesei a Gigastorage-nak. Bolgár lapok nyílt titokként kezelik Biszer Dimitrov szoros kapcsolatait a bolgár pártállam egykori befolyásos kádereivel – közülük ma többen Nyugaton élnek, és az üzleti világ aktív részesei –, valamint azt a tényt, hogy több, egykor igen jelentős bolgár elektronikai állami vállalat intenzíven vett részt a fejlett nyugati technológia kereskedelmi embargó alatt álló (úgynevezett „Cocom-listás” termékeinek a szocialista országokon át a Szovjetunióba való csempészésében. Dimitrov feltűnően gyors kiszabadulását a börtönből például – amellett hogy az egykori bolgár főügyész volt az apósa – Andrej Lukanov akkori pártfőtitkár befolyásának tulajdonítják, annál is inkább, mert Lukanov jelenleg a Gigastorage első tulajdonosai közé tartozó, svájci és ausztriai érdekeltségeket fenntartó Multigroup vezérigazgatója. Hasonló összefüggésben emlegetik a Gigastorage egyik jelenlegi vezetőjét, Rafael Szarkiszjant, a rendszerváltás előtt az egyik legnagyobb bolgár elektronikai vállalat, a Sztara Zagora-i Diszkovi Zapametyavasti Usztrojsztva (DZU) volt vezérigazgatóját. Szerepel továbbá a kombinációkban az állítólag jelenleg Londonban élő Ognyan Dajnov, valamikori kb-titkár, pb-tag, miniszterelnök-helyettes, 1984–1986 között gépgyártási és elektronikai miniszter – 1989-ben az azóta ismeretlen körülmények között meghalt Robert Maxwell tanácsadója –, akinek a testvére, a most állítólag Bécsben élő Emil Dajnov annak idején Dimitrov plovdivi vállalatánál dolgozott. Ugyancsak fölmerül az ügy kapcsán a bolgár sajtóban Mihail Bozarov volt bolgár gépipari és elektronikai miniszter neve is, akinek fivére, Ognyan Bozarov jelenleg 2,5 százalékot jegyez a Gigastorage-ban. A bolgár Trud című lap szerint a nyugat–keleti titkos technológiatranszferben jelentős szereplőnek számított az Izotimpex külkereskedelmi vállalat, elsősorban azzal, hogy Nyugaton alapított cégein keresztül fontos elektronikai termékeket szerzett be egyfelől a szovjet űrhajózás, másfelől Szaddám Huszein iraki diktátor nukleáris fegyverprogramja számára. Biszer Dimitrov és a vele kapcsolatba hozott bolgár elektronikai vállalatok neve Magyarországon sem volt – nem lehetett – ismeretlen, s ezért feltételezik többen, hogy a Belfort-ban létesítendő merevlemezgyár ötlete egy ilyen Dimitrov-ismerősön keresztül jutott el a Gigastorage magyar érdekeltségű részvényeseihez. Legalábbis egy bizonyos szakmai kör számára tudható volt, hogy a KGST-beli elektronikai munkamegosztás – az úgynevezett ESZR-program – során például a kor szintjén igen modern technológiával felszerelt bolgár DZU-ra „osztották” a számítógépdiszkek gyártását. Szakmabeliek ma biztosra veszik, hogy Dimitrov ismerősei közé tartoztak többen a számítástechnikai gyártás felé a hetvenes években nyitó székesfehérvári Videoton régi vezetői közül, mások mellett például Apró Piroska, aki 1974-ben a szófiai magyar kereskedelmi kirendeltségről került a székesfehérvári vállalat számítástechnikai igazgatói székébe, hogy 1980–1981-ben tanácsoshelyettesként térjen vissza Szófiába. Apró Piroska ezután a Külkereskedelmi Minisztérium (KKM) szamárlétráján araszolt fölfelé: 1988-ban miniszterhelyettes – ez idő tájt Patkó András ugyancsak a KKM-ben dolgozott, amíg 1987-ben ki nem nevezték pénzügyminiszter-helyettessé –, 1990–1991-ben ismét a Videoton kereskedelmi igazgatója, utána Máté László MSZP-alelnökkel együtt ügyvezetője a később Máté és egy írországi cég tulajdonába került Kossuth Kereskedőháznak. Az 1994-es választások után néhány hónapig miniszterelnöki kabinetfőnök, s onnan landol mai helyére, a Magyar Hitel Bank elnöki székébe. Egy másik lehetséges közvetítőként veszik számba bennfentesek Hargitay Györgyöt, aki a hetvenes években a Videoton moszkvai kirendeltségét vezette, s pályája az elmúlt években – legalábbis a nyomon követhető dokumentumok szerint – időnként összefonódni látszott Apró Piroskáéval. Hargitay – ismerői nagy léptékben gondolkodó, zseniális üzletembernek írják le, aki sosem riadt vissza a másokat meggondolásra késztető kockázatoktól – a nyolcvanas évek elején az egyik motorja volt a Videoton és a Günther Hummelt tulajdonában lévő, elektronikai cikkek kereskedelmével foglalkozó müncheni Waltham cég együttműködésének. Erőfeszítései eredményeként Magyarországon vegyes vállalatot létesítettek, Münchenben pedig jelentős gyártóbázist fejlesztettek ki, elsősorban a Szovjetunióba irányuló exportra. A jól menő biznisz azonban 1990-ben, az orosz fizetési nehézségek fokozódásával kezdett összecsuklani, s a Waltham – amelynek egyik igazgatója ekkor már maga Hargitay volt – azóta is adós a neki hitelt nyújtó bécsi CW banknak mintegy 60 millió márkával. A Videotontól időközben megvált és állítólag az Egyesült Államokban letelepedett Hargitay üzleti energiáit és kapcsolatait azóta sokféle területen kamatoztatta. Állítólag közvetítője volt 1992-ben annak a német–orosz „olajért iparberendezést” tartalmazó – és a bécsi CW résztulajdonában lévő berlini vállalat, a Conimpex által bonyolított – bartermegállapodásnak, amelyet Jurij Safranyik orosz energetikai miniszter írt alá, s amelyhez a német Hermes biztosító nyújtott garanciát. Ez az üzleti konstrukció egyébként érdekes módon felbukkan abban a dolgozatban, amelyet Patkó András, a HFT akkori ügyvezetője és kisebbségi tulajdonosa készített az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium vezetői számára 1995 februárjában „Javaslat az orosz–magyar olajalapú barter ügyletek bonyolítására szolgáló vegyes vállalat alapításáról” címmel. Mint ismert, Patkót az OTP a tavalyi „olajgate-ügy” után eltávolította a HFT-ben viselt funkciójából. Hargitay térben és időben igen változatos helyeken bukkant föl az elmúlt években, egyebek között például 1991 márciusában az Interflag Trading and Investment Co. Ltd. nevű ciprusi bejegyzésű cég magyarországi képviselőjeként. Ugyanennek az évnek az áprilisában alakult meg Budapesten 17,2 millió forintos alaptőkével a – később a Delta amerikai légitársaság budapesti utas- és poggyász-ellenőrzési feladataira szerződő – S-Komplex Biztonságvédelmi Rt. E cég alapító okiratában számos kisrészvényes – köztük például Apró Piroska édesapja, Apró Antal egykori miniszterelnök-helyettes és parlamenti elnök – mellett 1,5 millió forintos hányaddal vett részt az Interflag, 1,6 millióval pedig az Izottrade nevű vállalkozás (az S-Komplex főrészvényese 5,1 millióval a Technomark Rt. viselt dolgaiban elhíresült Zoto Ltd. – HVG, 1992. április 25.). A cégiratok tanúsága szerint a szintén 1991 áprilisában „számítástechnikai, szervezési, irodatechnikai gépek, elektronikai elemek gyártására, exportjára, importjára” 3,2 millió forintos törzstőkével alakult Izottrade Kft. ügyvezetője nem más, mint Apró Piroska férje, a bolgár származású Dobrev Péter, e vállalkozás tulajdonosai pedig Dimitrov egyik volt munkahelye, a bolgár Izotimpex, valamint a budapesti Raendo Kft. Az utóbbi, 1990 augusztusában 1 millió forint tőkével „belföldi és külföldi partnereknek konzultáció tartására és irodabérlet kiadására” alakult cégnek az 500 ezer forintos üzletrésze az évek során „körbejárt” a Dobrev családban: a másik tulajdonos, Ránkyné Szita Katalin mellett hol Apró Piroska, hol Dobrev Péter, hol pedig lányuk, Dobrev Klára tűnik fel tulajdonosként, s mint a cégiratokban olvasható, a különös hangzású cégnév a tulajdonosok nevének „ra” és „do” szótagjaiból alkotott betűszó. Nincs egyelőre ugyanakkor magyarázat a kissé hasonló hangzású Falcondo Consultants Ltd nevére. Ez az írországi Cork városában bejegyzett különös cég francia források – elsősorban a belfort-i SYBEL-től származó dokumentumok – szerint 30 százalékban a HFT tulajdona, sőt arra következtetnek, hogy a HFT valójában nem is a saját, hanem a Falcondo pénzét tette a Gigastorage-ba. A beszerezhető céginformációkból a Falcondóról egyelőre csak annyit tudni, hogy 10 ezer fontos tőkéjén két, a Bahamákon bejegyzett s pusztán postafiókcímmel megjelölt cég osztozik. A belfort-i vállalat körüli botrány kirobbantását – nemcsak a cég aktuális pénzügyeinek firtatását, hanem ahova onnan egyenes út vezet, Biszer Dimitrov sajátos előéletének „megpiszkálását” – némelyek francia belpolitikai konfliktusokból vezetik le, amelyek célpontjában Chevenement belfort-i polgármester áll. Tény, hogy a belfort-i születésű , 57 éves polgármestert a francia politika fenegyerekének tartják, aki számos ellenséget gyűjthetett az elmúlt években. A szocialista párthoz korán csatlakozó Chevenement húsz éven át a mitterrand-i vezető gárdához tartozott, de szélsőségesen „balos” nézetei miatt állandó vitában állt a többséggel. Chevenement a hetvenes években pártjában a kommunistákkal kötött választási szövetség egyik kidolgozója volt, 1972-ben a NATO-t „az imperializmus bástyájaként” szidalmazza, 1977-ben Alvaro Cunhal portugál kommunista vezetőt magasztalja, Afganisztán és Lengyelország kapcsán hajlik a szovjet álláspont visszhangozására. A francia sajtó által „jól öltözött balosként” gúnyolt Chevenement az 1981-ben megalakult, szocialista vezetésű kormányban először tudományos-kutatási, majd iparügyi, 1988-től pedig védelmi miniszter, de három évvel későbbi lemondásához hozzájárult, hogy élesen ellenezte Franciaország részvételét az Irakkal szembeni nemzetközi katonai fellépésben. A belfort-i polgármester a Mitterrand-korszak végén is egyik főszereplője volt a szocialista pártban az utódlásért folyó küzdelmeknek, továbbra is a balszélen, ellenezve például a maastrichti szerződést, mígnem 1993-ban ki is lépett a pártból, s markáns nézeteit azóta sem rejti véka alá. Mások, mint például Csányi Sándor OTP-vezér a konkurencia „kezét” feltételezik. A Gigastorage-ban gyártani szándékozott termékről, az úgynevezett merevlemezegységről – ez a számítógépek beépített, nagy kapacitású háttértárolója – a szakmai vélemények nem egyértelműek. A Computer Data Storage Newsletter című szaklap szerint a Gigastorage-nál a világ egyik vezető merevlemezgyártójától, a Maxtortól vásárolt gépsoron saját, Dimitrov kaliforniai cégénél – az ott alkalmazott közel 70, többségében a tönkrement Aura Associates-től átszerződtetett mérnök által – kifejlesztett, a szokásos 3,5 inch-esnél nagyobb, 5,25 inch átmérőjű, 1 inch vastagságú, 1,2 gigabájt kapacitású merevlemezegységeket készítettek volna, viszonylag alacsony fajlagos költséggel. Az elképzelések szerint a januárban próbaüzem alatt állt belfort-i gyárban már idén napi 6 ezer darab készült volna a darabonként mintegy 500 dolláros egységekből. Dimitrov a malajziai vendégmunkások importját éppen azzal magyarázta, hogy márciusi határidőre eleget kellett volna tennie első, a német ESCOM-tól kapott 40 ezer darabos megrendelésének, de állítólag vevőnek mutatkozott a Maxtor, sőt a világ legnagyobb PC-gyártója, a Compaq is. Mások szerint nyilvánvaló, hogy francia munkaerő és bérszínvonal mellett nem lehet gazdaságos egy ilyen beruházás, hiszen korántsem véletlen, hogy a termelők a merevlemezgyártást ma már jószerivel teljes egészében áthelyezték a drága fejlett országokból az olcsó keletiekbe. Ez az érv magyarázatot ad azokra a francia híresztelésekre is, hogy Belfort-t a Gigastorage csupán egy közbülső állomásnak szánta, s a termelést rövidesen Magyarországra és a Távol-Keletre tervezte áthelyezni. Nem véletlen, hogy korábban bezárták Belfort-ban éppen azt az üzemet, a Bull Périphériques-t, ahova a Gigastorage betelepedett, de az sem, hogy az IBM is Magyarországra helyezte át a németországi Mainzból merevlemezgyártását – történetesen éppen a Videoton egyik megüresedett üzemébe. A „nagy kék” az öldöklő merevlemez-piaci konkurenciaharcban nyilvánvalóan ezzel a beruházásával kívánja megőrizni pozícióját: a decemberben megnyitott, 700 főt foglalkoztató gyárban az idén több mint 1 millió merevlemezt terveznek gyártani – ez nagyjából a Gigastorage által is tervezett mennyiség –, amivel Európa teljes merevlemez-szükségletének 8 százalékát képes kielégíteni, de ehhez az IBM Storage Products is jelentős magyar állami támogatást (öt évig 100 százalékos, további öt évig 60 százalékos társaságiadó-kedvezményt) kapott. A HVG kérdéseire való válaszadástól elzárkózó magyar érintettek – Patkó András, a HFT, Makai Imre, a CW, valamint az OTP – egyéb szűkszavú nyilatkozataikban az üzlet várható profitabilitását hangsúlyozták, információk szerint azonban a nyereséget rövid távon a Gigastorage-érdekeltségek gyors, nagy haszonnal való értékesítésétől remélték – potenciális vevő lett volna például állítólag a japán Sumitomo konszern. Ezek az üzleti remények most porba hullni látszanak, jóllehet egyesek szerint eleve látható volt, hogy kártyavár épül. „Dimitrov csaló – nyilatkozta az említett szaklapnak egy kockázatitőke-befektetéssel foglalkozó vállalkozás képviselője –, különféle személyeknek azt állította, hogy mi beszállunk a Gigastorage-ba azért, hogy ezzel bizalmat keltsen. Emiatt több Belfort környéki bank számára nyilatkozatot kellett kiadnom, hogy nem vagyunk érdekeltek a cégében.” A magyarországi érdekeltségek közül a HFT – mint a kelet–nyugati kereskedelem közvetítésére specializálódott vállalkozás – részvétele a Gigastorage-ban legalábbis magyarázható. Annál kevésbé az a kereskedelmi bankhoz képest meglepő módon kockázatitőke-finanszírozó szerepet felvállaló CW-é, különösen, hogy a bankban ismert volt: az MNB meg akar válni tőle, hasonlóan a tulajdonában lévő többi külföldi – a helyi üzleti élet perifériáján vegetáló s ezért a kétes ajánlatoknak ellenállni kevésbé tudó – kereskedelmi bankhoz. A magyarországi érdekeltek az állítólagos profitkilátásokon túl a francia állami támogatással is indokolták Dimitrov iránti bizalmukat, holott múltját Kelet-Európában valószínűleg mélyebben ismerik, mint nyugaton. Annak ellenére, hogy – mint a francia televízió 2-es csatornáján elhangzott – a HFT nem sokkal Dimitrov letartóztatása után 500 ezer frank óvadékot ajánlott föl érte, a kétes hírű bolgár lapzártakor rács mögött ül, tevékenységét és kapcsolatait pedig „sűrűfésűvel” vizsgálják Franciaországban. KOCSIS GYÖRGYI
|
|
suppi |
2003. augusztus 10. 23:20 | Sorszám: 357 |
Egy kicsit ki lehet bővíteni a családot: -id. Apró Antal KGB-s összekötőként még Kádárt is sakkban tarthatta -Apró Piroska férje Peter Dobrev, aki az egykori bolgár kommunista titkosszolgálat tábornokának fia -ifj. Apró Antal szintén a hálózat tagja volt, ma magánnyomozó irodája van -Peter Dobrev szerepelt egy bizonyos Gigastore botrányban, ami a Trigon Bankkal volt kapcsolatban (vagy a CW Bankkal)
|
|
suppi |
2003. augusztus 09. 17:05 | Sorszám: 350 |
Hozzászólás az index fórumról: MoavePress válasz erre | adatok | e-mail 2003-08-09 13:54:29 (110) Nna, egy kicsit utánaszámoltam... Nem elég, hogy gyakorlatilag ingyen kapott egy villát, hanem ugyanakkora értékkel csökkentette az adóalapját is. Nade hogyan? Tudni kell, hogy a régebben az ingatlanok után általában 1% értékcsökkenést lehetett elszámolni - azaz ennyivel csökkenteni az társasági adóalapot. Viszont a bérbeadott ingatlan után meg 10% az elszámolható écs. Minő véletlen, hogy pont tíz éves futamidejű a lízingszerződés. Tehát ha papíron tíz évig lízingeli és egyúttal bérbe is aggya, akkor ennek kb. 0 az egyenlege, mert a bérleti díjjal szemben ott a lízingdíj, és még pluszban ottvan az éves écs, tehát ennyivel is kevesebb lesz az adóalapja. Ez aztán buli a javából: Lenyúlsz valamit az államtól, bérbeadod neki, majd az ingatlan értékével még csökkentheted is az adóalapodat. Így könnyű milliárdosnak lenni. Nemtudtok egy eladó villát, amit az állam visszabérelne? http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9094145&uq=123
|
|
suppi |
2003. augusztus 09. 11:00 | Sorszám: 347 |
Gyurcsány villáját az állam visszabérelte 2003. augusztus 9., szombat, 9:01 Az állam bérelte vissza Gyurcsány ferenc sportminisztertől a balatonöszödi kormányüdülő villáját. Ezt pénteken maga a miniszter ismerte el a Nap-kelte című műsorban - írta a Magyar Nemzet. Gyurcsány a lapnak is megerősítette: az első négy-öt évben az államnak adta bérbe az ingatlant. A bérleti díjról azonban nem nyilatkozott. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc sportminiszter cége, az Aldo Kft. 1994-ben jutott hozzá a balatonöszödi kormányüdülő egyik villájához. Az ingatlanra a cég tízéves lízingszerződést kötött, amelynek értelmében évi 2,5 millió forint lízingdíjért, és a lejáratkor 2003. december 31-ig fizetendő ötmillió forintért a villa a cég tulajdonába kerül. Gyurcsány állítása szerint az ingatlan üresen állt - írta a Magyar Nemzet. Azzal, hogy az állam az első években visszabérelte Gyurcsány cégétől az ingatlant, a lap szerint fedezetet teremtett a lízingdíj egy részének vagy egészének kitermelésére. Gyurcsány azt nem árulta el, hogy mennyiért bérelte tőle vissza az állam a neki eladott villát, csak annyit mondott a Nap-keltében: "jól képviseltem a cégem érdekeit". A balatonöszödi kormányüdülő három volt alkalmazottja is azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy a villa eladása után még évekig a kormányüdülő személyzete takarította a lakosztályokat a vendégek érkezése előtt. A lap azt állította, hogy pénteken is látott újságírójuk öt-hat vendéget a kertben, akik nem árulták el, kinek a meghívására érkeztek a villába. [origo] http://www.origo.hu/politika/20030809gyurcsany.html
|
|
suppi |
2003. augusztus 07. 22:55 | Sorszám: 339 |
Ez frappáns
|
|
suppi |
2003. július 31. 19:33 | Sorszám: 325 |
KÖZLEMÉNY A mai napon bizonyossá vált, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági- és sportminiszter cége tíz éves részletekben, összesen 30 millió forintért megszerezte az állami tulajdonban lévő balatonöszödi kormányüdülő egyik 300 négyzetméteres, kétszintes, 900 négyszögöles telken álló, vízparti villáját. Az is bizonyossá vált, hogy az állami üdülők ingatlanhasználatáról szóló, 2002. év első félévében készült KEHI-jelentés foglalkozik a miniszter cégének tulajdonszerzésével. Az is tény, hogy ennek a jelentésnek a nyilvánosságra hozatalát, illetve megismerését a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Elnöke a mai napig megtagadta. Az adatvédelmi törvény szerint, a jelentés megismerését az állami szerv vezetője engedélyezheti. Gyurcsány Ferenc sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy annak idején, az üzletet a Miniszterelnöki Hivatal részéről Szilvásy György engedélyezte. Szilvásy György nem csak barátja és üzlettársa Gyurcsány Ferencnek, de 2000. december 29. és 2002. május 23. között Gyurcsány Ferenc tulajdonostársa is volt a balatonöszödi ingatlant megszerző cégben. A napvilágra került tények miatt, arra kérem Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági- és sportminisztert, mint a kormány tagját, hogy feltétlenül kezdeményezze az állami üdülők ingatlanhasználatáról szóló KEHI-jelentés teljes szövegének, de legalább a vonatkozó részének a nyilvánosságra hozatalát. Meggyőződésem, hogy a jelentés nyilvánosságra kerülése nem egyszerűen közérdek, de ahhoz mostantól Gyurcsány Ferenc miniszter úrnak is komoly érdeke fűződik. Budapest, 2003. július 31. Répássy Róbert országgyűlési képviselő fidesz.hu
|
|
suppi |
2003. május 21. 19:48 | Sorszám: 230 |
Gyurcsányt is öleléssel fogadja a sajtó. Vele a beiktatás előtt a Magyar Hírlap közöl interjút. Maga ez szóra sem érdemes fecsegés, azonban az oldal tetején lévő fénykép annál beszédesebb. Ez egy nagyon közelre hozott arcél, amelyen még az arcbőr pólusai is érzékelhetők, ámde az egész képen mégis a derékszögből fényképezett erős arcél, az előreugró, jellegzetes hajlott orr uralkodik. Ez a fénykép, ha történetesen a Magyar Fórumban jelenik meg, most bekerül az „Antiszemita közbeszéd”, ebben az esetben közfénykép című, évenként kiadott gyűjteménybe, mint az antiszemita uszítás féktelen példája. A liberális lapban azonban más a szerepe: ott üzenet. Miheztartás végett az esélyekről." Na ez az, amit nem kéne. Bőven elég a család múltjával foglalkozni, az önmagában elég meleg. Hozzátéve a kétes eredetű vagyonfelhalmozását. Pont. Ez a bekezdés valóban burkolt antiszemitizmus, nem igaz, hogy erről a témáról nem lehet leállni.
|
|
suppi |
2003. május 17. 02:02 | Sorszám: 211 |
ifj.Apró Antal ma: The World's Leading Conference Company Institute for International Research Kedves Hölgyem!Tisztelt Uram!Budapest,2002.augusztus 10. A stratégiai döntések meghozatala,a vállalati versenyképesség megtartása elképzelhetetlen célspecifikusan gyûjtött,ellenôrzött és gondosan elemzett információk hiányában.Az üzleti információszerzés egyre nélkülözhetetlenebb és mindennapi szükséglete a vállalatvezetésnek. Az “Üzleti hírszerzés ”IIR-Szakkonferencián többek között az alábbi kérdésekrôl és témákról tájékozódhat: ➢Mit is jelent a Business Intelligence? ➢Milyen információs források állnak rendelkezésére? ➢Hogyan ellenôrizheti az információ hitelességét? ➢Az üzleti hírszerzés kapcsolata a vállalati stratégiával ➢Az üzleti hírszerzés kapcsolata a tudásmenedzsmenttel ➢Az információszerzés jogi-etikai dilemmái ... 2002.november 26.kedd Elnök:Bábel-Szûcs Szilvia,piacértékelô osztályvezetô,Matáv Rt. 8.30 Regisztráció és kísérô anyagok kiosztása 8.50 Köszöntés az IIR részérôl,az elnök bevezetô szavai Mi jellemzi napjainkban az üzleti információszerzés gyakorlatát a privátszférában? 9.00 Az üzleti hírszerzés pontos jelentése,keretei és elhatárolódása a rokontevékenységektôl o Kialakulása,okai,fogalma,szakterületi megjelenései; Business Intelligence,Competitive Intelligence,Business Analysis,Üzleti Hírszerzés -A fogalmak jelentése és egymáshoz való viszonyuk o Hol húzódnak a legális,törvényi keretek közt mûködô üzleti hírszerzés határai? o Miben különbözik az üzleti hírszerzés egyéb hírszerzési tevékenységektôl? Az üzleti hírszerzés viszonya az állami szolgálatokhoz, illetve az általuk végzett gazdasági hírszerzéshez o Hol a helye az üzleti hírszerzésnek a szervezetben, a vállalati folyamatokban? o Mely divízó felelôssége az információszerzés?- Marketing,K+F,Biztonság-Védelem?-Mennyiben köthetô egy divízióhoz? o Léteznek-e gyakorlatok vállalaton belüli,szervezett formában mûködô üzleti hírszerzésre? o Üzleti hírszerzés a helyi,regionális piacokon és globális méretekben o Az üzleti hírszerzés kultúrája Magyarországon Elôadó:Jasenszky Nándor, vállalkozásbiztonsági szakértô,Posys Kft. 10.00 Kávészünet Az üzleti hírszerzés írott és íratlan szabályai 10.30 Az üzleti titok és titokvédelem jogi szabályozása o Az üzleti titok fogalma többek között a Ptk.,a Mt.Tpvt., Btk.stb.alapján o Az üzleti titoksértés polgári jogi,versenyjogi,munkajogi, bûntetôjogi stb.jogkövetkezményei -jogi szabályozás és joggyakorlat o Kitekintés az Európai jogra az üzleti titok- védelem egyes kérdéseivel kapcsolatban Elôadó r.Szecskay András,partner, Szecskay Ügyvédi Iroda Moquet Borde &Associés Miért és milyen információkra van szükség? 11.30 Az információszerzés céljának pontos és tudatos meghatározása o Információk a gazdaságról,a piacról,a versenytársakról, a saját vállalat illetve a konkurensek stratégiai partner- rendszerérôl o A kutatási folyamat,mely a versenykörnyezet (a piac) mellett a versenytárs szervezetére,termékeire,áraira, pénzügyi teljesítményére,alkalmazott technológiájára és stratégiájára irányul -A folyamat az alapinformáció meg- szerzésétôl,elemzésétôl egészen a döntéselôkészítésig tart o Minden információ információ?Ki dönti el,hogy mi a fontos? o Milyen célból és pontosan milyen információk megszer- zésére van szükség? o Mennyire kötöttek a lehetséges információforrások? o Hogyan integráljuk a piackutatások által kinyerhetô információkat a versenytárselemzésekbe? Milyen információk megszerzésére alkalmas egy piackutatás illetve a versenykutatás? Elôadó:Bábel-Szûcs Szilvia,piacértékelô osztályvezetô, Matáv Rt. 12.20 Ebéd Középpontban az információ útja -Információs források 13.50 Hogyan és honnan lehet minél gyorsabban releváns információkhoz jutni? o A leggyakoribb információs források -az egyszerûbb eset (nyilvános cégadatok és jelentések,térítés ellenében meg- vásárolható adatbázisok,piackutatók által közzétett illetve megvásárolható kutatási eredmények,média-figyelés, szóróanyagok stb.) o Milyen rendszerességgel juthatunk hozzá ezekhez az információkhoz? o Mennyire naprakészek az információk? o Érezhetô-e eltolódás a klasszikus információs források figyelésének gyakorlatában? o Ami igazán érdekes -informális információs források - Hogyan lehet a nem publikus adatokhoz hozzájutni? o Saját munkatársak:kiemelt ügyfelekkel foglalkozó munkatársak,üzletkötôk,a konkurencia üzletkötôivel találkozó munkatársak stb. o Stratégiai partnerek,akik a versenytársakkal is dolgoznak o Szakmai felügyeletek,egyesületek és szövetségek szerepe o Mystery shopping:nehézkes és költséges? Elôadó:Tóth János,ügyvezetô igazgató, Ultima Data Tanácsadó Kft. 14.50 Kávészünet 15.20 KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS: Networking -Tanulható? o Magyarországon több iparág is szûk,belterjes - Milyen információkhoz lehet hozzájutni a szakmai berkekben,kötetlen alkalmak során?(Klubok,üzleti reggelik,konferenciák,kiállítások,céges rendezvé- nyek stb.) o Tudatos kapcsolatépítés -Személyesen és a világhálón o Mennyire kell “félni ”a megnyilatkozástól,és mennyire szabad komolyan venni a beszélgetôpart- nert?-Mi éri meg jobban:A teljes elzárkózás vagy a nyitottság? o Small talk -Adottság vagy tanulható? Moderátor:Tóth János,ügyvezetô igazgató, Ultima Data Tanácsadó Kft. 16.20 Információkeresés az Interneten o A szakma szempontjából lényeges és ismert honlapok, portálok böngészése -Alapfeladat o Mit tudhatunk meg fórumokon,chatszobákban stb.? o Releváns és kevésbé releváns információk tömege az Interneten -Hogyan keressünk,ha nem tudjuk pontosan, mit is keresünk? o A professzionális információkeresést támogató legújabb technológiai megoldások o Az Interneten található információk több szempontú ellenôrzésének technikái o Az Internetrôl nyerhetô adatok súlya az üzleti hírszerzésben o Milyen veszélyekkel jár az Interneten való információ- keresés? Elôadók:Apró Antal,ügyvezetô igazgató, Apró Bernadett,akció manager, aprocontrol vállalkozásbiztonsági tanácsadó kft. 17.00 Az elnök összefoglalója 17.05 Az elsô konferencianap vége
|
|
suppi |
2003. május 13. 23:27 | Sorszám: 192 |
Hát ne haragudj, de ezt el is hiszed? Gyurcsány, a pártonkívüli Medgyessy miniszterelnök tanácsadója a reformkommunista szocialistákból akar valódi szociáldemokrata pártot faragni, az MSZP-t megreformálni, Magyarországon szociális piacgazdaságot teremteni. Ha majd lemond vagyonáról a szegények javára, vagy valami hasonló, talán még meg tudnék lepődni. Ennek annyi szociális érzékenysége nincs, a szomszéd macskájának. (lásd egy interjúját a "topszázezer igazságtalan megadóztatásáról) Gyurcsány gondolatvilágát Anthony Giddensnek, a brit Munkáspárt ideológusának A harmadik út című műve formálta. Úgy véli, hogy a német szocdemek Bad Godesberg-i programja néven ismert társadalommodellen túllépett az élet
Kit érdekel a gondolatvilága, egyedül, amit el tudok hinni neki, aza a saját birodalmának építése. A jellemrajz értékét emeli, hogy a szerző, Carola Kaps abból a Németországból jön, amely bizonyos tekintetben hasonló gondokkal küszködik, mint Magyarország. A németeknek az évtizedeken át – kormánykoalícióktól nagyjából független, de mára fenntarthatatlanná vált – „jóléti modellt” kell piacgazdaságosítaniuk, a nagy ellátórendszereket gyökeresen megreformálniuk, részben piacosítaniuk. A magyaroknak – átugorva a Magyarországon finanszírozhatatlan német jólétimodell-korszakot – már a Giddens-féle „harmadik utat”, az olyan szociális piacgazdaságot kell megcélozniuk, amelyben a „szociális” jelző (az állam gondoskodó jellege) nem nyomja agyon a másikat, a „piacot”.
Ja, bizonyos tekintetben hasonló gondokkal küszködünk. Pl nyolcadakkora bérekkel (és még sikoltoznak, hogy hogy romlik a versenyképességünk), tizedakkora szociális hálóval, évtizedekkel elmaradott infrastruktúrával. És legyen egyből minden piaci alapon. Akkor ő most szocdem, vagy vérkapitalista?
|
|
suppi |
2003. május 13. 23:14 | Sorszám: 191 |
"Gyurcsány Ferenc szerint KISZ-vezetői múltja inkább hátrányt jelentett számára a rendszerváltást követően. " Többmilliárdos hátrányt?
|
|
suppi |
2003. május 13. 23:11 | Sorszám: 190 |
Ha ennyire képtelen vagy végigolvasni a beidézett cikkeket, akkor segítek: iszalag Válasz | 2003. május 13. 11:02 | Sorszám: 95 az eredet: ... Az egykori szobafestő, majd Andropov-barát veterán másik gyermeke, Piroska ugyancsak nem szorul napjainkban szociális segélyre. Ő sokkal ismertebb a közvélemény előtt, mint a titkosszolgálatban megőszült testvére. Neki csak a férjének van köze a céghez. A bolgár titkosszolgálat egyik tábornokának a fia. ... Amikor pedig Andropov a szovjet KGB teljhatalmú ura lett, a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának elnöki tisztsége és a KGST állandó képviselője titulus - megfelelt a KGB magyarországi legfőbb rezidens címének is. Persze ez csupán feltételezés. Hiszen a Szovjetunió a magyar nép legjobb barátja és testvére volt, miért lett volna hazánkban ügynökhálózata? Apró Antal egyébként, másodállásban, betöltötte a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnöki tisztét is. Élete utolsó szakaszában, a nyolcvanas évek végén, mint jól értesült káder, fokozatosan visszavonult a politikai élet első vonalából. Energiáját családjára és az új körülmények közötti gazdasági, politikai és titkosszolgálati kapcsolatok kamatoztatására fordította. Az így megalapozott tekintélyes vagyona, bolsevik titkosszolgálati kapcsolati tőkéje, amit gyermekeire, ifjabb Antalra és Piroskára hagyott - ellenőrizhetetlen szóbeszéd szerint - krőzusi méretű. Gyermekei közül, a vagyon mellett, ifjabb Antal a szobafestést ugyan nem, de a vörös szín iránti lelkesedését és a titkosszolgálati szakmához való vonzódást örökölte az érdemdús apától. Egész eddigi életében a diktatúra titkosszolgálatában tevékenykedett. A III/II-es ügyosztály 2-es részlegében robotolt, mint főosztályvezető. Ez a részleg a német nyelvterületen ügyködött, oda-vissza. 1990 őszén azonban ifjabb Antal nyugdíjba vonult, nem felelt meg Boross Péter kényes ízlésének. Ezért aztán őrző-védő biztonsági céget alapított, a Németh- és Antall-kormány titkosszolgálati főigazgatójával, bizonyos Nagy Lajos úrral közösen.
|
|
suppi |
2003. május 13. 22:52 | Sorszám: 189 |
További kapcsolatok: Ô szervezte meg a nagykôrösi alapítású, de 1996-ban Szegedre átköltöztetett Energol Rt. Szôregi telephelyének védelmét (itt volt Boross Adu Kft.-jének egyik telephe-lye is) és a pénzszállítást is: olyan embereket hozott, akikre három esetben összesen 1,15 milliárd forint készpénz személykocsiban való szállítását is bízták Szegedrôl Miskolcra egy, Boross által nem ismert nev? gazdasági társasághoz. (Az Energol korábbi vezérigazgatóját, Csikós József nyugalmazott rendôrezredest, egykori MSZMP kb-s alosztályvezetôt, 1990 utáni BM-fôtisztviselôt, mint ismeretes, tavaly szeptemberben helyezték elôzetes letartóztatásba, tiltott olajügyletekben való részvétellel gyanúsítva ôt.) A 10 fôs ôrségre Boross vallomása szerint akkoriban azért volt szükség, mert az alvilág egyik bankárának tartott „Kisbandi" kapcsolatban állt az Energollal, s ugyanô állítólag többek mellett bizonyos Seres Zoltán nev? vállalkozó több tízmillió forintját tüntette el: az Energolnál attól tartottak, Seres velük szemben próbálná érvényesíteni „követelését". „Kisbandi", rendes nevén Lakatos András a híradások szerint afféle alvilági földcsuszamlást okozott; mindmáig nem bizonyított módon ugyan, de az általa eltulajdonított pénzzel hozták összefüggésbe Prisztás József 1996. novemberi meggyilkolását is. A túlzott üzleti vagy „szakmai" siker is elôidézôje lehet halálos merényletnek, Boross Tamás esetében azonban ennél is többrôl volt szó, ô ugyanis egyértelm?en terhelô vallomást tett olajügyletek és robbantások gyanújával elôzetes letartóztatásba helyezett magyar személyekre többek közt Radnai Lászlóra, Csüllög Zsigmondra, Dévényi Tamásra , de még az ismert orosz „másként vállalkozó" Szemjon Mogiljevicsre, „Szeva bácsira" is. „Valahogy úgy nézett ki, hogy az Energol volt a jéghegy csúcsa, alatta a Conticar és az alatt pedig a Richfield gazdasági társaságban részt vevô személyek. A richfieldesek és Radnaiék nem értettek az olajhoz, ezért kellett az Energol" vallotta tavaly Boross. A Richfield Gépjárm?-kereskedelmi és Szolgáltató Kft. használtautó-telepe ma is látható az M1M7-es közös, Budapestrôl kivezetô szakaszán. A kft. tulajdonosai közül a karatemester, épp ezért „Kiós Tominak" becézett Dévényi Tamást tavaly április 26-án vették ôrizetbe, társa, Vadnai Gábor ellen elfogatóparancsot adtak ki. A Conticar Videoszolgáltató és Autókereskedelmi Kft., illetve a Conti-Car Plus Gyártó és Kereskedelmi Kft. tulajdonosai az ugyancsak elôzetes letartóztatásban lévô Csüllög Zsigmond és Radnai László. Boross azt állította, ô mintegy 80 millió forinttal beszállt ebbe a vállalkozásba, a Conticar hivatalos tulajdonosai szerint viszont csak be akart szállni, de eleve rosszul indított: 1989-ben egy Belgiumból ellopott Mercedest hozott eladni a telepre, ami azután rossz hírét keltette a vállalkozásnak. Az eredetileg autókereskedelemmel és például szállodaépítéssel foglalkozó társaság üzleti megbeszéléseit elôszeretettel tartotta a margitszigeti Thermal Hotelben, e szálló 604. szobáját adták meg a 200 millió forintos alaptôkéj? H-Build 2000 Építôipari Rt. székhelyeként is, amelynek Radnai igazgatósági, Csüllög pedig felügyelôbizottsági tagja és egyben tulajdonosa is. Boross szerint „autós ismerôsei" be akartak lépni az olajüzletbe is, importtal kapcsolatos visszaélések és áfacsalás elkövetésére éppúgy felkészülve, mint az elhíresült olajszôkítésre, ezért állította 1996-ban Kecskeméten arról tárgyalt Csüllög és Radnai társaságában, hogy 50 millió forintért átveszik a D & T Ipari és Kereskedelmi Rt.-t, amely rendelkezett jövedéki engedéllyel, Csüllög szerint viszont mindössze arról volt szó, hogy tôle 1996 ôszén Tóth László, az Energol Rt. szabályozási osztályvezetôje, a D & T Rt. egyik tulajdonosa 10 millió forint kölcsönt kért, aminek fedezetként ajánlotta fel a D & T-t. „Én Boross Tamástól félek, és féltem a családomat is" vallotta Csüllög is, aki szerint Boross 1996. december 20-ai szabadlábra helyezése után ô ellene kezdett el szervezkedni, többek közt arra készült, hogy az autójában felrobbantja. Boross arról is tájékoztatta a rendôrséget ezt két másik tanú, Tóth László, valamint a magát olajtermékek értékesítését szervezô „brókernek" nevezô Kovács László is megerôsítette , hogy a Conticar 1 millió dollárral, akkori értéken mintegy 120 millió forinttal tartozott volna az 1990-ben Magyarországra jött és letelepedési engedélyt kapott Szemjon Mogiljevicsnek is, pontosabban ilyen érték? fizetési garanciát vállaltak „Kisbandi" vele szembeni tartozása után. Mogiljevics, akinek Bodonyi Sándorné tolmácsolt utóbbi közvetve tulajdonos volt a Halló bárban, s 1993-tól többek közt a diósgyôri Army-Coop Kft. ügyvezetôségét is ellátta (HVG, 1998. március 21., május 30. ) , 1997. július 4-ei tanúkihallgatása során közölte, hogy ismeri ugyan „Zsigát és Lacit" (Csüllögöt és Radnait), de a Conticar neki nem tartozik. „Kisbandit" is ismerte, aki olajügyben való részvételt ajánlott neki, de ô ezt elutasította, mondván: „az olajjal Magyarország területén nem foglalkozom". Borossról nem is hallott. Megjegyezte, hogy a nyomozás során biztosan elônyökre számítottak azok, akik ilyen alaptalan vallomást tesznek. Csüllög Zsigmonddal szemben eljárás indult azzal a gyanúval is, hogy szerepe volt 1997. január 22-én éjjel abban a támadásban, amikor Boross lakhelye elôtt rálôttek annak kocsijára és ôrzôjének lakókocsijára is (a nyomok Solymáron ma is láthatóak). „Belelôtt a saját házába, és azt kezdte terjeszteni, hogy Tanyi Gyuri és mi lehetünk mögötte" kontrázott a gyanúsított. Tanyit, „az alvilág hadvezérét" 1997. november 17-én fogták el Bécsben, január 9-én pedig, amikor átadták ôt a magyar rendôrségnek, állítólag megfenyegette Kiss Ernô dandártábornokot, a Központi B?nüldözési Igazgatóság (KBI) fôigazgatóját, ha nem egyezkedik vele a hatóság, rakétával fogja lövetni a Teve utcai rendôr-fôhadiszállást. „Úgy érzem, hogy a nyomozó hatóság az ellenünk felhozott vádakat Boross Tamásra és az általa kreált tanúkra alapozza" panaszolta Radnai László tavaly október 6-án, „Brazil" és „Szeva bácsi" mellett immár harmadikként valószín?sítve, hogy Boross nem egyszer?en besúgó, hanem egyenesen provokátor volt. Radnai Borosst még az 1970-es évekbôl, a Balatonról ismerte, de tagadta, hogy szoros barátságban lettek volna, mint ahogy az ellene felhozott vádakat is visszautasította. Idén februárban azonban azt vallotta, hogy Boross „rendességét" bizonyítandó rendôrségi információkat adott át neki. 1996 szeptemberében fia keresztapjára, az ORFK-n dolgozó Sopi becenev? Sósra (se keresztnevet, se beosztást nem említett Radnai a KBI kihallgatói elôtt) hivatkozva mondta, hogy az ORFK szervezett b?nözés elleni szolgálata foglalkozik a Conticarral, a következô év márciusában pedig egy listát mutatott hat névvel köztük Radnai, Csüllög, Vadnai , akikrôl ha bármilyen rendôri szerv információhoz jut, azt a KBI-nek köteles jelenteni. Míg a feltételezett fôszereplôkkel szemben még nem indult bírósági eljárás, két mellékszereplôt, Dévényi Gábor zenem?vészt (Dévényi Tamás öccsét), aki iskolás-korában birkózott a Vasasban, és barátját, a versenyszer?en birkózó Aubéli Ottót súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt már elsô fokon 44 év börtönre el is ítélték tavaly decemberben a Budaörsi Városi Bíróságon, ügyük a Pest Megyei Bíróságon folytatódik majd. Dévényi Tamás az „olajbróker" Kovács Lászlót az öccse résztulajdonában álló Richfield Kft. visszatérô ügyfeleként ismerte. Úgy tudta, Kovácsnak ügyvédi és politikai kapcsolatai vannak, ezért saját állítása szerint megkérte, segítsen ôrizetbe vett bátyja kiszabadításában. Kovács Dévényit és a mellette „izomemberként" szereplô Aubélit Százhalombattára vitte üzlettársához, Keller Tamáshoz ôt Boross az olajügyek „számlakészítôjeként" jellemezte , mondván, neki vannak jobb kapcsolatai. Keller szerint közel sem ilyen baráti volt a beszélgetés, torokelvágással fenyegetôzve akarták rávenni ôket arra, hogy egyrészt utazzanak Szlovákiába, nehogy a rendôrök megtalálják ôket, és netán Dévényire, valamint a vele együtt elfogott Csüllögre és Radnaira valljanak, másrészt a szükséges ügyvédi költségekre adjanak át 15 millió forintot, vagy ha nincs pénzük, két autót. A rendôrségi-titkosszolgálati vonal a nyilvános tárgyaláson is szóba került. Tóth László volt az olajügyek szervezôje, ô intézte a telephelyek bérlését, az engedélykérelmeket. Ôt 1997 január második felében Boross szerint „megkocsikáztatták", azt ígérve, kilencedik hónapos terhes feleségét megerôszakolják, ôt megölik, ha gond lesz az együttm?ködéssel. Lehet persze, hogy az egész Energol ConticarRichfield vonal vakvágány, legalábbis ezt állította egymástól függetlenül két ügyvéd, a Drobilich Gábort védô Zámbó Gyula és a Csüllög Zsigmondot képviselô Gyuris Ágnes, azzal érvelve, hogy az elôzetes letartóztatásban lévôk ellenérdekeltek voltak Boross Tamás halálában, hisz a védelem így elesett attól a lehetôségtôl, hogy kérdéseikkel bebizonyítsák, Boross nem szavahihetô tanú. Ennél messzebb merészkedett Retteghy István, aki Tanyi Györgyöt védi: ô kizártnak tartja, hogy a magyar alvilág végzett volna Borossal. A megbízó úgy gondolja külföldi volt, illetve a merénylet összefügghetett Borossnak azzal a szándékával, hogy újabb vallomásával rendôri vezetôket leplezzen le, és így a hatóságon belüli, a KBI és a BRFK közti játszma részese lett. Berta Attila fôvárosi rendôrfôkapitány teljesen komolytalannak, válaszra sem méltónak tartotta a Mai Napban a maffia és a rendôri vezetôk közti kapcsolat felvetését, de azt ô is egyértelm?en kijelentette, Borosst „a BRFK mindig gyanúsítottként hallgatta ki, tanúvallomást pedig a KBI-nek tett".
|
|
suppi |
2003. május 13. 22:50 | Sorszám: 188 |
"Az Apró család nem is olyan apró. Vannak benne unokatestvér-szereplők is. Például Vajda József, aki ugyancsak a titkosszolgálat kalácsát ette a diktatúra évei alatt. Őt azonban az Antall-kormány idején – ki tudja miért? – menesztették. Persze ezt követően sem tétlenkedett. Tulajdonrészt szerzett a már említett Nagy Lajos úr S Komplex nevű titokzatos biztonsági cégében. Állástalansága nem sokáig tartott. Amint Horn Gyula visszatért a hatalomba, Vajda Józsefet kinevezte a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatóhelyettesének. Ennél a kinevezésnél az sem zavarta Horn Gyulát, de Vajdát sem, hogy új beosztásával összeférhetetlen a tulajdonrésze az S Komplex biztonsági cégben. Erre az összeférhetetlenségre ugyan Vajda „szakszerű” magyarázatot adott: az S Komplexben megszűnt a tulajdonrésze, mert eladta – saját feleségének. Azóta állítólag külön szobában alszanak, nehogy ismét felmerüljön az összeférhetetlenség vádja. De vajon milyen tevékenységet végez ez a fura nevű vállalkozás, az S Komplex? Amint a nevéből is kitűnik, nagyon sokrétűt. Olyan biztonsági szolgálatot ellátó cég, szerteágazó tevékenységi körrel, melynek külföldi tulajdonosai is vannak. Túlzott egyszerűsítéssel: afféle „privatizált” Nemzetbiztonsági Hivatal. "Akkor egy kis sztori az S-Komplexről: Folytatódó leszámolások • Ítéletek napja A páncélozott Bentley gépkocsi sem tudta megvédeni hétfõ délután a géppisztolylövésektõl Seres Zoltán vállalkozót, akinek a neve korábban több nagy jelentõségû bûnügy kapcsán is felmerült, például annál a kézigránátos robbantásnál is, amelynek a megrendelésével Tanyi Györgyöt vádolják. Õt jogerõsen felmentették abban az ügyben, amelyben elsõ fokon négy év börtönre ítélték Gál Antal volt rendõr fõhadnagyot a Fõvárosi Bíróságon azért, mert a robbantásokkal kapcsolatos nyomozások államtitoknak minõsülõ irataiból megrendelésre másolatokat készített. Seres Zoltánt április 12-én ugyanolyan hidegvérû precizitással lõtték agyon, mint februárban Döcher Györgyöt, korábban Prisztás Józsefet vagy Fenyõ Jánost. Az egyetlen különbség, hogy immár nemcsak a fõváros utcáin, hanem a csendes, békés Szentendrei-szigeten is megjelentek a géppisztolyos merénylõk. Szemtanúktól származó információk szerint a Tahitótfaluról Kisoroszi felé vezetõ út legelején, egy meglehetõsen szûk részen két bukósisakos férfi állt lesben, s a bekanyarodó - és emiatt feltehetõleg alaposan lelassító - zöld Bentley gépkocsit gyilkos géppisztolytûz fogadta. Noha a jármûnek biztonsági üvege volt, a katonai fegyverbõl származó acélmagvas lövedékeknek nem tudott ellenállni, Seres azonnal, a társaságában lévõ olasz üzletember pedig a kórházban meghalt. A súlyos kocsi egy derékvastagságú vasbeton kapuoszlopot is kidöntött, és csak méterekkel arrébb, házfalnak ütközve állt meg. A támadók motorkerékpárral menekültek el, egy géppisztolyt és egy bukósisakot a helyszínen hagytak. Seres valószínûleg egy, a kisoroszi golfpálya közelében lévõ lovardához tartott, ahol a tulajdonosnõ szerint mintegy másfél hónapja bértartásban hátaslova volt. Lovagolni fõként hétvégén járt, nem rendszeres idõpontokban, így „napirendje” alapján nem lehetett elõre számítani felbukkanására a csapda helyszínén. A 45 éves Seres Zoltán az éjszakai élet tekintélyes és jól informált szereplõjének számított, akit a jelek szerint az elmúlt években háromszor is megpróbáltak eltenni láb alól. Elõször az M0-ás autópályán tisztázatlan körülmények között gyulladt ki a BMW-je, majd a mostani Bentley gépkocsijára erõsítettek pokolgépet, ám az menet közben leesett, ezt követõen pedig állítólag egy neki szánt Molotov-koktél tévesztett célt. A pesti Aranykéz utcában tavaly július 2-án felrobbantott Boross József Károly - maga inkább a Boros Tamás nevet használta - egy mindmáig nyomozati szakban lévõ olajhamisítási ügy kapcsán azt vallotta: azért kellett tízfõs õrséget biztosítania az Energol Rt. szõregi telephelyére, mivel tartottak „Seres Zolitól”. Pontosabban attól, hogy a tulajdonosokon próbálná behajtani azt az állítólag több tízmillió forintos összeget, amit elmondása szerint az alvilág egykori bankárának tartott Lakatos András, becenevén Kis Bandika lopott el tõle. A Döcher Györggyel és társaival szemben hozott váci büntetõítéletben (HVG, 1999. február 13.) is felmerült Seres neve, a bíró szerint jó ismerõse volt a negyedrendû vádlott Csobolya Attilának, akinek enyhített végrehajtási szabályok alá helyezése - és az, hogy felügyelet nélkül lakóhelye közvetlen közelébe kiengedték munkavégzésre - a tököli börtönparancsnok állásába került (mindez jócskán hozzájárult a büntetés-végrehajtás nagy szakmai tekintélynek örvendõ országos parancsnokának, Tari Ferencnek a menesztéséhez is). Tanyi György állítólagos kézigránátos ügyével kapcsolatban (HVG, 1999. április 10.) tanúként hallgatta ki Serest a rendõrség, amikor is elmondta, hogy az Erzsébet téren felrobbantott Mercedes tulajdonosát tíz-tizenöt éve ismeri, nem tud róla, hogy bárkivel olyan problémája lenne, ami a „figyelmeztetést” indokolta volna. Seres akkor azt is elmondta, hogy egy korábbi, Kiss József utcai robbantás esetleg az Energol-ügy vádlottjai közt szereplõ „Portik Tomi” ellen irányult (HVG, 1998. július 1.). Csobolya Attila és Seres Zoltán kapcsolata a jelek szerint több volt egyszerû jó viszonynál, és közös üzleti érdekeltségük személyek áttételén keresztül meglehetõsen messzire vezet. Csobolya és Seres 1991-ben együtt alapították a Fantom Személy- és Vagyonvédelmi Kft.-t, ahol mások mellett Barabás Gábor is alapító résztulajdonos volt. Barabás 1995-ben napra azonos ideig birtokolt tulajdonrészt a Poliscope Információ-ellenõrzési és Adatszolgáltató Kft.-ben azzal a Nagy Sándorral, aki az S-Komplex Nemzetközi Biztonságvédelmi Rt. igazgatótanácsi tagja. Az S-Komplex Rt. pedig a jelek szerint nem hétköznapi vagyonvédelmi cég; elnök-vezérigazgatója, Nagy Lajos több évtizedes titkosszolgálati múlttal dicsekedhet (HVG, 1998. szeptember 5.). A robbantásos ügyek felderítése már 1996-ra a különbözõ rendõri szervek egyik legfontosabb presztízskérdésévé vált, tavaly pedig egyértelmûen a szervezett bûnözésnek a közbiztonságot leginkább csorbító akciói voltak a nyílt utcán is végrehajtott merényletek. Az egymással is sokszor rivalizáló egységek, a Központi Bûnüldözési Igazgatóság (KBI), valamint a Budapesti Rendõr-fõkapitányság (BRFK) azonban mindmáig adós maradt a nagy leleplezésekkel, a komoly bérgyilkosságoknak egyelõre csak az áldozatai szaporodnak, elítéltjeik annál kevésbé. A kudarc oka lehet a belsõ korrupció, árulás is, mint arra múlt heti ítéletében közvetve a Fõvárosi Bíróság is rámutatott. „Gál Antal szégyent hozott az egész apparátusra, tette megrendítheti a rendõrségbe vetett bizalmat (...) erkölcsileg is különösen súlyosan elítélendõ” - mondta Varga Zoltán, az elsõ fokon ítélkezõ tanács elnöke múlt pénteken egy államtitoksértést elkövetett volt rendõrtiszt és társai ügyében kiszabott verdiktje indoklásában. Gál Antal a BRFK szervezett bûnözés elleni osztályának számítógépébõl szigorúan titkos minõsítésû iratokat másolt ki s adott el 50 ezer forintért a másodrendû vádlott Horváth Szabolcsnak. Az államtitoksértés mellett mindketten hivatali vesztegetést is elkövettek, amiért Gált most elsõ fokon négy év börtönre és nyolc év közügyektõl való eltiltásra ítélték, míg Horváth Szabolcsra három év szabadságvesztést és ötéves közügyektõl eltiltást rótt ki a bíróság. További két vádlott - aki látta, illetve birtokolta az iratokat, de más visszaélést nem követett el - megúszta két-két év felfüggesztett börtönnel. A bírói indoklás szerint Gál 1993-ban lépett rendõri szolgálatba, hamarosan kiemelt nyomozó, majd a szervezett bûnözés elleni osztály (szbo) számítógépes rendszergazdája lett. Felesége révén ismerkedett meg Horváth Szabolcs ingatlanügynökkel, aki 1996 novemberében megkérte, szerezzen információkat a robbantásos ügyek nyomozásáról, mivel úgy tudja, egy üzleti partnere iránt is „érdeklõdik” a hatóság. Második találkozásukkor a „megrendelõ” valószínûleg már nevet is mondott: azt, hogy Tanyi György lenne az érintett barát. A rendõrtiszt, mint a bíróságon elhangzott, elsõre nem járt teljes sikerrel, a nyomtatóból ugyanis kifogyott a festék, ezért két alkalommal készített másolatot három, összesen mintegy 25 oldalnyi iratcsomagról. Ezeket átadta Horváth Szabolcsnak, aki 50 ezer forintot fizetett neki. A másodrendû vádlott az iratokat Farkasné dr. Harka Erzsébetnek és Havas Endrének is megmutatta - õk kapták a felfüggesztett büntetést -, akik a bírói indoklás szerint „belecsöppentek” a bûncselekménybe, és egyszerûen csak rossz döntést hoztak: a BRFK ingatlanával egy utcában lévõ irodájukban tárolták az iratokat, és azt fontolgatták, hogy egy kormánytanácsos ismerõsüknek adják át azokat. Mielõtt ez megtörténhetett volna, már nyakukon volt a rendõrség, és végül náluk találták meg a dokumentumokat. Az egyik akta a „Hajnal” fedõnevû operatív akció terve, amelybõl név, beosztás, rendfokozat szerint azonosíthatóak a titkosszolgálati eszközöket is alkalmazó megfigyelés résztvevõi, a beépülés és az információszerzés módja; a másik, az szbo felderítõ alosztálya által készített jelentés a nemzetbiztonsági szakszolgálat munkatársainak, míg a harmadik a robbantásos ügyek felderítésében a hatósággal együttmûködõ informátoroknak az azonosítását tette volna lehetõvé. A legveszélyesebb területen dolgozó rendõrök és informátorok elárulása Garamvölgyi László szóvivõ szerint országosan is teljesen példátlan esemény volt, ami azonban - talán a viszonylag gyors felderítés miatt - nem járt végzetes károkkal, például a „leleplezettek” közül bárkinek a megölésével. Némileg kapóra jöhetett viszont a robbantók elfogásában sorozatosan kudarcot valló rendõröknek, különösen miután Horváth beszélni kezdett az állítólagos megbízóról, az akkor ismeretlen helyen lévõ Tanyiról (HVG, 1999. április 10.). Ám amikor „megkerült” Tanyi - õt 1998 januárjában adták át az osztrák hatóságok -, visszavonta a rá vonatkozó információkat, és a szembesítést sem vállalta. „Az ügyészség kiemelte Tanyi szerepét, csak õ lehet az ügy mozgatója, az információ megszerzésében érdekelt személy. Teljesen logikus következtetés, csak éppen semmilyen tény nem támasztja alá” - áll az ítéletben. Tanyi György ebben az ügyben is következetesen ártatlannak vallotta magát, akárcsak abban a két másik vádpontban, amelyek miatt április 16-án áll bíróság elé (lásd keretes írásunkat). Azt természetesen nem tagadta, hogy ismeri Horváthot (Gállal a bíróság szerint nem is ismerték egymást), és - mint mondta - még az is lehet, hogy az ingatlanügynök különféle iratok megvásárlására próbálta rávenni, de nem kérte ilyenek megszerzésére, és nem is látta a lemásolt jelentéseket. A bírói érvelés a jelek szerint az ügyészt is teljes mértékben meggyõzte Tanyi ártatlanságáról: miközben mind a négy elítélt esetében fellebbezést jelentett be büntetésük súlyosbításáért - a védõk pedig a felmentésért -, Tanyi ártatlanná nyilvánítását elfogadta, így az jogerõre emelkedett.
|
|
suppi |
2003. május 12. 22:37 | Sorszám: 91 |
MSZP-lobbi Szilvásyért Schmitt Pál biztos abban, hogy maradhat a MOB élén 2003. május 12. 10:30 Magyar Nemzet Szilvásy György azért távozik hamarosan a sportminisztériumból, mert elképzelhető, hogy a MOB elnökének jelölik – értesült a Magyar Nemzet. Schmitt Pál, a szervezet jelenlegi elnöke viszont biztos abban, hogy továbbra is betöltheti posztját.
Egyes szocialista körök szeretnék elérni, hogy Szilvásy György, a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium távozó közigazgatási államtitkára induljon Schmitt Pál ellen a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tisztújításán az elnöki székért – értesült a Magyar Nemzet. Szilvásy a hivatalos indoklás szerint azért távozik a tárcától, mert az új miniszterhez, Gyurcsány Ferenchez, Medgyessy Péter miniszterelnök volt főtanácsadójához üzleti kapcsolatok fűzték. Szilvásyt várhatóan „független jelöltként” fogják felléptetni Schmitt ellen, aki a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség egyik alelnöki posztjának várományosa. Ismeretes: amikor a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének Fidesz-alelnöki jelölése kiderült, az MSZP-ből azonnal elkezdték támadni, függetlenül attól, hogy szocialista politikusok is vezető pozíciókat töltenek be különféle sportszövetségekben. Szilvásy jelenleg államigazgatási pozícióban van, de mint a HVG összeállításából kiderül: legalább tíz éve szoros a kapcsolata a szocialista nagyvállalkozó Gyurcsánnyal. Sőt a kapcsolat ennél is régebbi közöttük, hiszen mindketten a rendszerváltáskori KISZ– Demisz-vezérkarhoz tartoztak. Szilvásy az előző ciklusban a tornaszövetség elnöke volt. Most viszont nem tagja a MOB-nak, így ha indítani szeretnék Schmitt ellen, akkor előbb a bizottság tagjává kell válnia, majd egy bizalmi szavazással el kell érni, hogy lemondassák a jelenlegi elnököt, akinek a megbízatása a jövő év végéig szól. Schmitt Pál biztos abban, hogy a Fidesz alelnöki posztja mellett is megtarthatja a Magyar Olimpiai Bizottság elnöki tisztét. Szombaton Kaposvárott az MTI-nek elmondta: úgy gondolja, tőle függ, kér-e bizalmi szavazást a MOB közgyűlésétől, ám még nem döntötte el, hogy ezt megteszi-e. Közölte: biztos abban, hogy a MOB elnöke marad akkor is, ha lesz bizalmi szavazás az ügyben. Hozzátette: a legmagasabb politikai szintről is kap biztatást arra, hogy nyugodtan végezze munkáját. Kifejtette: attól, hogy valaki egy civil szervezethez, egy párthoz vagy egy szövetséghez csatlakozik, nem változik meg. – Én leszek az első, aki föláll, aki bizalmi szavazást kér, ha úgy látom, hogy a két dolog összeegyeztethetetlen – jelentette ki. Schmitt Pál megjegyezte: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke szerint sincs akadálya annak, hogy egyszerre legyen a Fidesz alelnöke és a MOB vezetője.
Arra a sajtóhírre, miszerint elképzelhető, hogy a Fidesz leendő alelnöki tisztére mások is pályáznak ellenében, Schmitt Pál azt mondta: erről nincs tudomása, de szívesen megméreti magát. Schmitt Pál 1989 óta elnöke a Magyar Olimpiai Bizottságnak. Tagja a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, ez a megbízatása élete végéig szól.
|
|
suppi |
2003. február 23. 04:53 | Sorszám: 33 |
Ez a jövő??? MarcoP Válasz | 2003. január 25. 21:30 | Sorszám: 0 Ma beszélgetett a Napkeltében Verebessel Gyurcsány, az MSZP "szürke eminenciása". Megdöbbentő dolgokat mondott. Gyurcsány elvtárs/úr szerint nagy igazságtalanságok vannak a magyar társadalomban. Na nem az az igazságtalan, hogy vannak túl szegények és túl gazdagok. Hanem az, hogy a leggazdagabb százezer is fizeti a szegények egészségügyét és iskoláit az adóiból, holott ők ezt nem használják. Mert ők ugye nem állnak sorba órákig az SZTK-ban, és nem járatják gyermekeiket állami iskolába, hanem magánklinikára és magániskolába. Ezt az "igazságtalanságot" viszont egy éven belül orvosolni fogják! Gondoljátok meg proletárok! Ha a legnagyobb adófizetők pénze is eltünik az amúgy is szegény TB-ből, ugyan mi marad a magyar egészségügyből? Az, ami az ő ideálállamaikban van, a délamerikai banánköztársaságokban: szegénykórházak és szegényrendelők, tisztességes ellátást csak a gazdagok kapnak. Ugyanez vonatkozik az iskolákra is, melyeknek leépítése már megkezdődött a kerettanterv felszámolásával, a bukás alsótagozati megszüntetésével, a drogfogyasztás iskolán belüli elősegítésével. Elitképzést és elitiskolákat a gazdagoknak, szegényellátást és bunkóképző iskolát a tömegeknek!
|
|
suppi |
2003. február 22. 18:31 | Sorszám: 32 |
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=129845&rvt=2 Találgatások Kiss utódjáról 2003. február 22. 16:39 MNO Draskovits Tibor kabinetfőnök, Szekeres Imre politikai államtitkár, Szilvásy György, a GYISM közigazgatási államtitkára és Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki főtanácsadó neve merült fel a sajtóban, mint a pénteken lemondott kancelláriaminiszter, Kiss Elemér lehetséges utódja – írja az origo.hu.
Pénteken mondott le Kiss Elemér kancellária miniszter, akinek utódját egyelőre még nem nevezték meg. Amíg nem találják meg a megfelelő személyt a helyére, addig az eddigi helyettes, Szekeres Imre politikai államtitkár irányítja a kancelláriát. Egyébként Szekeres neve felmerült, mint lehetséges kancellária miniszter. Szekeres Imre az egyetem után párttitkár, majd tanácselnök-helyettes lett Veszprémben. 1969-89-ig volt az MSZMP tagja volt. Az MSZP elnökségének 1990 óta tagja, 1990-94-ig ügyvezető alelnök, 1994-98-ig alelnök volt, 1994 óta Jászapáti képviselője. Valamennyi napilap szerint esélyes lehet a posztra a kormányfő kabinetfőnöke, Draskovits Tibor, aki Medgyessy pénzügyminisztersége idején a tárca közigazgatási államtitkára volt. A Magyar Hírlap megemlíti Szilvásy György nevét, aki jelenleg a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium közigazgatási államtitkára. Szilvásy tapasztalt kormányzati szakember, már az Antall-kormány idején helyettes államtitkár volt a Miniszterelnöki Hivatalban, később a környezetvédelmi tárcánál volt közigazgatási államtitkár. A Magyar Nemzet szerint Medgyessy Péter stratégiai főtanácsadója, Gyurcsány Ferenc is esélyes a miniszteri posztra. Gyurcsány a Magyar Hírlap adatai alapján 100 leggazdagabb magyar között szerepel. Korábban KISZ vezető is volt. A miniszter lemondásának hátterében az áll, hogy az az ügyvédi iroda, ahol a kancelláriaminiszter kinevezése előtt dolgozott, több megrendelést kapott állami cégektől és hivataloktól. Pénteken derült fény a harmadik esetre, ami már közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatalt is érintette. Ezután Kiss Elemér benyújtotta lemondását, amit a kormányfő elfogadott.
|
|
suppi |
2003. február 11. 00:04 | Sorszám: 31 |
Üzletelő villamos művek • Megfúrt olajtartályok Több milliárd forintot érő állami vagyonnal, a Magyar Villamos Művek tulajdonában lévő olajtárolókkal való kétes üzletelést hiúsított meg Kovács Árpádnak, az egykori Állami Számvevőszék igazgatójának „székcseréje”. Igaz, úgy tűnik, a villamos művek és partnere, az Altus Rt. nem számolt az energiaszektor külföldi tulajdonosainak ellenállásával sem. Alighanem visszavonulóra kényszerül a kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkező Altus Rt. (HVG, 1996. február 3.) egy korábban „zsírosnak” ígérkezett üzlet esetében: a HVG információja szerint a Magyar Villamos Művek Rt. (MVM Rt.) vezérigazgatója, Lengyel Gyula a társaság december 10-i igazgatósági ülésén az Altusszal együtt 1995 szeptemberében 20 millió forint alaptőkével létrehozott közös vállalat, a Fortus Kereskedelmi Rt. parkolópályára állítására tesz – kénytelen-kelletlen – javaslatot. Ez a fejlemény mindkét tulajdonost, a részvények 55 százalékával rendelkező MVM-et, valamint a kisebb, 45 százalékos részvénycsomagot birtokló Altus Rt.-t egyaránt érzékenyen érinti majd. Az Altust főként azért, mert „a Fortus révén viszonylag kis befektetéssel óriási összeghez juthatott volna” – mondta a HVG-nek Kovács Árpád, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) igazgatóságának elnöke arra a vizsgálatra utalva, amit korábbi munkahelye, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) folytatott. A villamos művek vezetői számára ugyanakkor az értékes politikai kapcsolatok legális „jutalmazási” lehetőségei szűkülnek – vélik bennfentesek, akik szerint az MVM jelenlegi vezetése a privatizációs stratégia megváltoztatását, a még állami tulajdonban lévő villamos művek magánkézbe adásának elhalasztását tervezte az Altus segítségével „kijárni”. Feltehetően az ilyen irányú kapcsolatok építését szolgálta már az is, hogy az MVM Rt. Lengyel Gyula szorgalmazására 1995 tavaszától tanácsadóként alkalmazza Apró Piroskát, Horn Gyula miniszterelnök első – 1994. júliusától–novemberéig hivatalban volt – kabinetfőnökét, aki az Altus elnök-vezérigazgatója, Gyurcsány Ferenc anyósa. Az sem lehetett persze közömbös, hogy Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal mai közigazgatási államtitkára 1994-ig az Altus felügyelőbizottságának tagja volt. Az MVM és az Altus közös vállalatának, a Fortus Rt.-nek – amelybe az Altus 9 millió forinttal szállt be – feladatául eredetileg az MVM tulajdonában lévő tiszapalkonyai és százhalombattai olajtározók üzemeltetését szánták. Az igazi üzletet azonban valószínűleg inkább az jelentette volna, ha sikerül a mintegy 4 milliárd forint beruházással elkészült olajtározókat a Fortusba apportálni, majd az erőműtársaságok olajtározók iránt érdeklődő új, külföldi tulajdonosainak felkínálni a Fortus-részvényeket. Az üzletet elősegítendő, az alapító okirat szerint az Altus 5 százalék osztalék- és szavazatelsőbbséget biztosító részvényt kapott, ezt később 3 százalékra csökkentették. Az olajtározók Fortusba „emelésének” szándéka a cég megalapításától kezdődően nyomon követhető az MVM igazgatósági határozatából is, míg végül az igazgatóság nem egyértelműen kedvező fogadtatása következtében idén februárban végül is olyan kompromisszumos döntés született, hogy amennyiben a Fortus tevékenysége igazolja a villamos művek reményeit – amit idén, az év utolsó hónapjaiban vizsgálnak meg –, 1997. januárjától az olajtározó-apporttal véglegesítik a társaság működését. A meghökkentően gáláns gesztus – hiszen így a Fortus úgyszólván ingyen juthatott volna több milliárd forint értékű állami vagyonhoz – „hivatalos” magyarázata úgy szólt, hogy a négy évvel korábban indított beruházás eredményeként felépült olajtározók működtetése ma már gondot jelent a villamos művek számára, ezért partnert kellett keresni az üzemeltetésükhöz. A mintegy 4 milliárd forint értékű fejlesztést az MVM korábbi vezetése 1992-ben határozta el: az akkoriban formálódó, és 1993-ban megalkotott készletezési törvény kapcsán várható volt, hogy előbb-utóbb – a fejlett országokhoz hasonlóan – az erőművek számára nálunk is előírják a kötelező biztonsági tartalékok tárolását. Az 1994-es villamosenergia-törvény valóban rendelkezett erről, amelyet az 1995. évi júliusi kormányhatározatban pontosítottak: a Dunamenti és a Tiszai Erőmű Rt. számára például 50-50 ezer tonna fűtőolaj készletezését írták elő. Az olajtározóknak ezen kívül stratégiai szerepet is szánt akkoriban az MVM: a fűtőolaj tartalékolásával – úgy vélték – megtörhetik a Mol Rt. monopolhelyzetét, ami jótékony hatású lehet az áralkukra. Az eredeti tervek szerint az MVM a Dunamenti Erőmű Rt. területén három 30 ezer tonnás tartály építésére szánta el magát, míg a Tiszai Erőműnél négy 20 ezer tonnás tározó készült. Az akkori elképzelések szerint Százhalombattán dunai kikötő is létesült volna, míg Záhonynál egy kisebb tartály építését tervezték, amivel az akkor olcsónak számító FÁK-piaci, valamint szlovák olaj úgynevezett átfejtését, azaz hazai szabványoknak megfelelő vasúti vagonokba való áttöltését is megoldották volna. A nagyszabású tervek megvalósítását – túlméretezett kapacitásra, pénzügyi nehézségekre hivatkozva – az MVM 1994-ben kinevezett új menedzsmentje javarészt leállította: csak az akkor már „előrehaladott állapotban” lévő tiszai, illetve Duna menti erőmű tárolóinak építését folytatták. A Duna menti beruházás idén májusban, míg a tiszai tavaly októberben készült el. Időközben azonban nyilvánvalóvá vált, az MVM Rt. számára terhet jelent az olajtározók üzemeltetése. Egyrészt az erőművek privatizálásával a fűtőolaj-tartalékolás gondja már az új, külföldi tulajdonosoké, másrészt az mégsem szerencsés – és a külföldi befektetők aligha tűrnék szó nélkül –, hogy az áram-nagykereskedőként szereplő villamos művek tulajdonában legyenek az áralkut lehetővé tévő tározók. A megoldásra több lehetőség is kínálkozott. Legkézenfekvőbb az lett volna, ha a korábban egységes rendszerben működő energiaszektor 1995-ös szétválasztásakor az erőművekhez kerülnek az amúgy is a területükön lévő tartályok. Az MVM azonban nem kívánta „nemzeti ajándékként” ingyen átadni a tárolókat, az erőműtársaságoknak viszont nem volt pénzük ezek megvásárlására. Elképzelhető lett volna az is, hogy az 1995 végi privatizáció során az eladásra felkínált „csomag” részeként adnak túl a tartályokon. Az ellenzők szerint ez rontotta volna az erőműpályázat esélyeit, míg mások azzal érveltek, hogy később, a tározókat külön értékesítve jobb árat lehet majd elérni. Az MVM mindenesetre úgy határozott, a tározókat megtartja, és üzemeltetésükre partnert keres. A villamos műveknél többen úgy gondolták, hogy egy olyan tőkeerős, szakmai tudással és kapcsolatokkal rendelkező társasággal kellene megállapodni, amely idővel kivásárolná a közös üzletrész felét, a másik részt pedig esetleg az új tulajdonosokkal „megerősített” erőműtársaságok vehetnék meg. Nem kis meglepetésre azonban az MVM végül inkább egy szerény alaptőkéjű, szakmai kapcsolatok nélküli társaság alapítására határozta el magát az Altus Rt.-vel: Fortus Kereskedelmi Rt. néven a céget 1995. október közepén jegyezte be a szegedi cégbíróság. Az Altusnak komoly perspektívát jelentő – ma már valószínűsíthetően meghiúsuló – üzlet több ponton „vérzett el”: egyrészt az ÁSZ-nak ez év elején, a Dunamenti Erőmű Rt. privatizációs szerződésének vizsgálatakor feltűnt a Fortus-ügylet. A HVG információi szerint a vizsgálatot vezető Kovács Árpád már akkor jelezte az MVM vezetőinek, aggályosnak tartja, hogy állami tulajdonban lévő vállalat a vagyonát magántársaságba apportálja. Úgy tudni, az ÁSZ érveit az MVM-nél különösen azóta hajlandók fontolóra venni, amióta a számvevőszék igazgatója a tulajdonosi „székbe ült át”, azaz november elején kinevezték az ÁPV Rt. igazgatósági elnökének. (Az ÁSZ várhatóan december második felében teszi közzé jelentését.) Az MVM–Altus-üzlet esélyeit tovább rontotta a külföldi befektetők ellenállása is. A Dunamenti Erőmű Rt. új többségi tulajdonosa, a belga Tractabel év elején felajánlotta a villamos műveknek, hogy megvásárolja a százhalombattai tározókat. Az MVM-től azonban azt a választ kapta, hogy mivel megalakult a Fortus Rt., egyelőre nem kívánják értékesíteni a tartályokat, a tárgyalások így abbamaradtak. Kuhl Tibor, az erőműtársaság igazgatóságának a belga tulajdonost képviselő tagja a HVG-nek úgy fogalmazott, a folytatás most már részükről nem várható, mivel „a Tractabel csalódott az energiaár-emelést illetően, ezért egyelőre nem tervez további magyarországi befektetéseket.” Különös fordulatként a Dunamenti Erőmű végül is bérleti szerződést kötött a tartályok használatára, de nem a működtető Fortusszal, hanem az MVM Rt.-vel. A Dunamenti Erőmű a számára szükséges mintegy 900 ezer tonna fűtőolajat idén is a Mol Rt.-től vásárolta, nem a Fortustól. Hasonlóképpen elzárkózik a Fortusszal való együttműködéstől a Tiszai Erőmű Rt. részvényeinek 80 százalékát idén augusztusban megvásárló amerikai AES Summit Generation Ltd. is. A tiszai társaság új igazgatója, Stephen Meyer a HVG-nek nyilatkozva elmondta, szeretnék ugyan megvenni az erőmű területén lévő olajtározókat, de ha a tartályok csak a Fortusszal együtt kaphatók, inkább saját olajtároló építésére szánják el magukat. A Tiszai Erőmű Rt.-vel ugyan még a privatizáció előtt üzemeltetési és kereskedelmi szerződést erőszakolt ki a Fortus, a cég azonban az ígért 5000 tonna fűtőolaj helyett csupán 3500 tonnát tudott szállítani. Az olajtározók körüli visszásságok múlt héten már a parlamentben is szóba kerültek. Latorcai János, a KdNP frakcióvezető-helyettese, napirend előtti felszólalásában azt nehezményezte, hogy egy kormányhoz közel álló vállalkozói csoport miként próbál „állami vagyon működtetésére, a vagyon hasznosítására létrehozott társaságon keresztül ingyen vagyonhoz jutni”. A párttársai által az utóbbi időben „baloldali” kapcsolatai miatt vehemensen támadott képviselő felszólalásának erejét azonban némiképp gyengíti az a tény, hogy Latorcai Jánosnak csak nemrégen szűnt meg az érdekeltsége az Altus Rt. egyik társaságában. Az egyszerűsített privatizáció során eladott Perfekt Pénzügyi és Kiadó Rt.-t ugyanis tavaly év végén az Altus és az SZDSZ-es Virágh Attila egyik érdekeltsége, az Eurohand Pénzügyi Befektetési Tanácsadó Rt. által alapított konzorcium vásárolta meg, s Latorcai a Perfekt Rt. igazgatótanácsa elnöki posztját töltötte be május 13-tól október 4-éig. A privatizációt felügyelő miniszter, Csiha Judit az ÁSZ-vizsgálat befejezéséig egyelőre nem kívánt válaszolni a képviselő kérdésére. Az MVM-nél azonban a készülő botrányt megérezve, már hirtelen sürgetőnek érezték, hogy még az ÁSZ-vizsgálat lezárása előtt az igazgatósági ülés határozzon az olajtározók tervezett apportjának leállításáról. MINK MÁRIA
|
|
suppi |
2003. február 01. 19:51 | Sorszám: 23 |
A Környezetvédelmi Alap pénzei • Köztük maradjon Nem meglepő, hogy a „Tocsik-botrány” kapcsán Baja Ferenc az MSZP választmányának alelnökeként teljes mellszélességgel állt ki Suchman Tamás privatizációs miniszter abszolút feddhetetlensége mellett. Baja ugyanis saját tárcájánál a Környezetvédelmi Alapról szóló törvény napirenden levő módosítási javaslatával tovább növelné a homályt az alap pénzeinek elköltéséről. Kétszer is „negatív szenzációt” keltett tavaly a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) által kezelt Környezetvédelmi Alap: ősszel ismertették az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 1992–94-es jelentését, amely számos könyveléstechnikai hiányosságot állapított meg, sőt rendőrségi feljelentést tett a tárca közgazdasági főosztályvezetője, Rabóczky Laura ellen. A rendőrség azóta sem zárta le az ügyet, s a körülményeket ismerők szerint a lassúság oka az, hogy valóban könyvelési hibákról, nem pedig a pénzek magánzsebekbe utalásáról van szó. Az ÁSZ-jelentés napvilágra kerülése után a tárca a Környezetvédelmi Alapot kezelő hatfős közgazdasági főosztályi létszám helyett az ügyintézéshez szükséges nagyságú stábot állított fel, a december 31-ével megszűnt Országos Játék Alap gárdáját átvéve és kibővítve összesen harminc ember intézi – a minisztérium alá tartozó Környezetgazdálkodási Intézetben – az alap ügyviteli feladatait. A környezetvédelmi miniszter eredeti, tavaly őszi szándéka egyébként egészen más megoldás volt: a Miniszterelnöki Hivatallal (Meh), valamint az ipari és kereskedelmi tárcával (IKM) közösen egy kifejezetten e célra alapítandó céget, a Korona Költségvetési Tanácsadó és Államigazgatási Ellátó Rt.-t bízták volna meg a három kormányszerv ellátásával-kiszolgálásával, közbeszerzéseik intézésével, ingatlanaik hasznosításával s nem utolsósorban elkülönített alapjaik kezelésével. Az elképzelések szerint a 100 millió forintos alaptőkéjűre tervezett cégben a három tárca 5–5, a Magyar Hitel Bank és a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank 35–35, valamint a Gyurcsány Ferenc vezette Altus Rt. 15 százalékos tulajdonos lett volna. Az Altus szerepeltetése mellett egyébként nem hozott fel külön érveket az előterjesztő Baja Ferenc, Kiss Elemér és Dunai Imre, de a javaslatot nagy sietve nyújtották be a tavaly október 18-ai kormányülésre, mert ilyen konstrukcióra a november 1-jén életbe lépett közbeszerzési törvény után már nem lett volna módjuk. A kormány azonban nem fogadta el az „államháztartási reformkoncepcióra” hivatkozó előterjesztést. A jó kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Altus (HVG, 1996. február 3.) felbukkanása erősíti azok nézetét, akik szerint Baja Ferencnek valójában kapóra jött az ÁSZ vizsgálata ahhoz, hogy megszabaduljon a költekezési szándékainak amúgy gyakran „keresztbe tevő” főosztályvezetőjétől. Ha ugyanis valóban szakmai kifogása lett volna Rabóczky Laura ellen, aligha épp őt s a múlt év végén szolidaritásból vele együtt távozott négy kollégáját kérte volna fel a minisztérium, hogy – immár „maszek alapon” – készítsék el a költségvetési beszámolót és az 1996-os tervet. A tisztogatás áldozatául esett továbbá – részben azért, mert nem értett egyet az alap miniszteri „kézi vezérlésével” – Kemény Attila közigazgatási államtitkár is, hogy a miniszterrel e tekintetben is jobban szót értő Szilvásy Györgynek adja át a helyét, aki az elvetett „Altus-konstrukción” bábáskodó Meh-től érkezett. A környezetvédelmi alap ügyei végül is elkerültek a közgazdasági főosztálytól, a korábban a minisztérium PHARE-irodáján működő, a Környezetvédelmi Alap felhasználásáról döntő tárcaközi bizottság számára a döntéseket végső formába öntő Környezetvédelmi Alap-titkárságot pedig külön választották. Vezetésével az egykor Szilvásyval és Gyurcsánnyal együtt a Demiszben jeleskedő, most a Caola Rt.-t igazgató Nagy Imre feleségét, az egyébként az alap ügyeivel régebb óta foglalkozó Nagyné Trapp Andreát bízta meg a miniszter. Baja Ferenc tekintélyét tavaly megtépázta egy másik „alapos” botrány is: az az „arculatjavító” kampány, amelynek kezdetén viharos körülmények között, ám közös megegyezéssel távozott a minisztérium sajtófőnöke, a saját cégének a tárca vezetőinek tudtával megbízást adó Gyenesey Edina (HVG, 1995. augusztus 5.). Az állami számvevők megállapításai ugyanakkor némileg elterelték a figyelmet erről az ügyről, márcsak azért is, mert az ÁSZ az utóbbiról szót sem ejtett. Igaz, az ÁSZ azt sem kifogásolta, hogy a miniszter a mai napig nem rendezte egyik nagy – ha nem a legnagyobb – adósságát: nevezetesen nem adta ki azt a jogszabályt, amely nyilvánosan rendelkezne arról, milyen szempontok alapján osztják el a Környezetvédelmi Alapnak azt a hivatalosan „közcélúként”, nem hivatalosan „miniszteri keretként” emlegetett 15 százalékát, amelyet az 1992-es törvény szerint mérőhálózatra, a védett természeti területekre, környezetvédelmi kutatásfejlesztésre, oktatásra, a szakmai és intézményi háttér megerősítésére fordíthat. E kiadásokról semmilyen nyilvános fórumon nem ad számot a tárca, ellentétben a pályázati úton szétosztott nagyobb hányaddal, amelyről minden döntést – a támogatás minden egyes igénybe vevőjére lebontva – közzétesznek. A Környezetvédelmi Alapból a miniszteri keret – az alap egy részének pénzügyminisztériumi zárolását figyelembe véve – 1,1 milliárd forint. Az egyes konkrét támogatások címzettjeinek és az összegeknek a publikálásától a korábbi gyakorlatnak megfelelően elzárkózott az államtitkár, mondván, a tárcának nincs ilyen kötelezettsége. Az ÁSZ mindenesetre bíráló szavakkal illette, hogy e „titkos” keretből több mint tízszer annyit költöttek a nemzeti parki székházakra vagy a természetvédelmi hivatalra, mint védett területek megvásárlására. Az elért haszon kimutatásával adós a minisztérium. „Bizonyos beruházások, például a tömegközlekedés támogatása esetén ennek módszere, a költség-haszon elemzés még kidolgozatlan. Mi örülnénk a legjobban, ha mérni tudnánk, mekkora változásokat okozott a környezet állapotában egy-egy, az alapból támogatott intézkedés, amelyet az alapból támogattunk” – mondta Szilvásy György, hozzátéve, hogy a jövőben ilyen irányú vizsgálatokat is tervez a tárca. Az alapkezelés, persze, nem úszható meg a tavalyi 80 millió forintból: az idén ennek a költségei meghaladják a 600 milliót, ami egyébként megfelel a törvényben előírt aránynak, a bevételek legfeljebb 5 százalékának. Jó ideje nyilvánvaló, hogy a kis létszámú tárcaközi bizottság képtelen az egyre növekvő alaphoz befutó mind több pályázat szakmailag kifogástalan elbírálására. E gondok megoldása helyett a környezetvédelmi tárca javaslatára a kormány a jövő évi költségvetésről szóló törvényben kívánja módosítani a Környezetvédelmi Alapról szóló 1992. évi törvény számos előírását. A legkülönösebb újdonság az, hogy a már ma sem nyilvános, úgynevezett közcélú keret arányát a jelenlegi 15-ről 20 százalékra növelné a törvényjavaslat. Emellett az eddig meglehetősen szigorúan meghatározott pályázati feltételeket fellazítva növelné a többi, kötött felhasználású rész elköltésének is a szabadságfokát, továbbá – nem részletezett módon – a megyei, regionális „komplex környezetvédelmi fejlesztésekre” is elkülönítene pénzeket. Ez utóbbiból némi ízelítőt adott egy a júniusi tárcaközi bizottsági ülés, amelyen a környezetvédelmi tárca – az összes társminisztérium tartózkodása ellenére – 130 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt oda „a borsodi válságkezelési program keretében meghirdetett környezetvédelmi feladatokra”. A törvénymódosító javaslat szerint a jövőben a miniszter felmentést adhat a pályáztatás alól, ha úgy ítéli meg, hogy a Környezetvédelmi Alapból nyújtandó támogatás a kormány valamely döntését szolgálja. A pénzosztás részletes szabályait a környezetvédelmi miniszterre bízza a módosító javaslat. Mivel már a mai pénzosztási gyakorlatban sem érvényesül maradéktalanul a szűken vett környezetpolitika, valószínűsíthető, hogy a nagyobb mozgásteret a tárca az egyéb szempontok érvényesítésére használja majd föl, növelve első emberének politikai súlyát. SZABÓ GÁBOR
|
|
suppi |
2003. február 01. 19:28 | Sorszám: 22 |
Ami még érdekes: Peter Dobrev egykori bolgár titkosszolgálati tábornok fia.
|
|
suppi |
2003. január 07. 00:32 | Sorszám: 6 |
Üzletelő villamos művek • Megfúrt olajtartályok Több milliárd forintot érő állami vagyonnal, a Magyar Villamos Művek tulajdonában lévő olajtárolókkal való kétes üzletelést hiúsított meg Kovács Árpádnak, az egykori Állami Számvevőszék igazgatójának „székcseréje”. Igaz, úgy tűnik, a villamos művek és partnere, az Altus Rt. nem számolt az energiaszektor külföldi tulajdonosainak ellenállásával sem. Alighanem visszavonulóra kényszerül a kiváló politikai kapcsolatokkal rendelkező Altus Rt. (HVG, 1996. február 3.) egy korábban „zsírosnak” ígérkezett üzlet esetében: a HVG információja szerint a Magyar Villamos Művek Rt. (MVM Rt.) vezérigazgatója, Lengyel Gyula a társaság december 10-i igazgatósági ülésén az Altusszal együtt 1995 szeptemberében 20 millió forint alaptőkével létrehozott közös vállalat, a Fortus Kereskedelmi Rt. parkolópályára állítására tesz – kénytelen-kelletlen – javaslatot. Ez a fejlemény mindkét tulajdonost, a részvények 55 százalékával rendelkező MVM-et, valamint a kisebb, 45 százalékos részvénycsomagot birtokló Altus Rt.-t egyaránt érzékenyen érinti majd. Az Altust főként azért, mert „a Fortus révén viszonylag kis befektetéssel óriási összeghez juthatott volna” – mondta a HVG-nek Kovács Árpád, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. (ÁPV Rt.) igazgatóságának elnöke arra a vizsgálatra utalva, amit korábbi munkahelye, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) folytatott. A villamos művek vezetői számára ugyanakkor az értékes politikai kapcsolatok legális „jutalmazási” lehetőségei szűkülnek – vélik bennfentesek, akik szerint az MVM jelenlegi vezetése a privatizációs stratégia megváltoztatását, a még állami tulajdonban lévő villamos művek magánkézbe adásának elhalasztását tervezte az Altus segítségével „kijárni”. Feltehetően az ilyen irányú kapcsolatok építését szolgálta már az is, hogy az MVM Rt. Lengyel Gyula szorgalmazására 1995 tavaszától tanácsadóként alkalmazza Apró Piroskát, Horn Gyula miniszterelnök első – 1994. júliusától–novemberéig hivatalban volt – kabinetfőnökét, aki az Altus elnök-vezérigazgatója, Gyurcsány Ferenc anyósa. Az sem lehetett persze közömbös, hogy Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal mai közigazgatási államtitkára 1994-ig az Altus felügyelőbizottságának tagja volt. Az MVM és az Altus közös vállalatának, a Fortus Rt.-nek – amelybe az Altus 9 millió forinttal szállt be – feladatául eredetileg az MVM tulajdonában lévő tiszapalkonyai és százhalombattai olajtározók üzemeltetését szánták. Az igazi üzletet azonban valószínűleg inkább az jelentette volna, ha sikerül a mintegy 4 milliárd forint beruházással elkészült olajtározókat a Fortusba apportálni, majd az erőműtársaságok olajtározók iránt érdeklődő új, külföldi tulajdonosainak felkínálni a Fortus-részvényeket. Az üzletet elősegítendő, az alapító okirat szerint az Altus 5 százalék osztalék- és szavazatelsőbbséget biztosító részvényt kapott, ezt később 3 százalékra csökkentették. Az olajtározók Fortusba „emelésének” szándéka a cég megalapításától kezdődően nyomon követhető az MVM igazgatósági határozatából is, míg végül az igazgatóság nem egyértelműen kedvező fogadtatása következtében idén februárban végül is olyan kompromisszumos döntés született, hogy amennyiben a Fortus tevékenysége igazolja a villamos művek reményeit – amit idén, az év utolsó hónapjaiban vizsgálnak meg –, 1997. januárjától az olajtározó-apporttal véglegesítik a társaság működését. A meghökkentően gáláns gesztus – hiszen így a Fortus úgyszólván ingyen juthatott volna több milliárd forint értékű állami vagyonhoz – „hivatalos” magyarázata úgy szólt, hogy a négy évvel korábban indított beruházás eredményeként felépült olajtározók működtetése ma már gondot jelent a villamos művek számára, ezért partnert kellett keresni az üzemeltetésükhöz. A mintegy 4 milliárd forint értékű fejlesztést az MVM korábbi vezetése 1992-ben határozta el: az akkoriban formálódó, és 1993-ban megalkotott készletezési törvény kapcsán várható volt, hogy előbb-utóbb – a fejlett országokhoz hasonlóan – az erőművek számára nálunk is előírják a kötelező biztonsági tartalékok tárolását. Az 1994-es villamosenergia-törvény valóban rendelkezett erről, amelyet az 1995. évi júliusi kormányhatározatban pontosítottak: a Dunamenti és a Tiszai Erőmű Rt. számára például 50-50 ezer tonna fűtőolaj készletezését írták elő. Az olajtározóknak ezen kívül stratégiai szerepet is szánt akkoriban az MVM: a fűtőolaj tartalékolásával – úgy vélték – megtörhetik a Mol Rt. monopolhelyzetét, ami jótékony hatású lehet az áralkukra. Az eredeti tervek szerint az MVM a Dunamenti Erőmű Rt. területén három 30 ezer tonnás tartály építésére szánta el magát, míg a Tiszai Erőműnél négy 20 ezer tonnás tározó készült. Az akkori elképzelések szerint Százhalombattán dunai kikötő is létesült volna, míg Záhonynál egy kisebb tartály építését tervezték, amivel az akkor olcsónak számító FÁK-piaci, valamint szlovák olaj úgynevezett átfejtését, azaz hazai szabványoknak megfelelő vasúti vagonokba való áttöltését is megoldották volna. A nagyszabású tervek megvalósítását – túlméretezett kapacitásra, pénzügyi nehézségekre hivatkozva – az MVM 1994-ben kinevezett új menedzsmentje javarészt leállította: csak az akkor már „előrehaladott állapotban” lévő tiszai, illetve Duna menti erőmű tárolóinak építését folytatták. A Duna menti beruházás idén májusban, míg a tiszai tavaly októberben készült el. Időközben azonban nyilvánvalóvá vált, az MVM Rt. számára terhet jelent az olajtározók üzemeltetése. Egyrészt az erőművek privatizálásával a fűtőolaj-tartalékolás gondja már az új, külföldi tulajdonosoké, másrészt az mégsem szerencsés – és a külföldi befektetők aligha tűrnék szó nélkül –, hogy az áram-nagykereskedőként szereplő villamos művek tulajdonában legyenek az áralkut lehetővé tévő tározók. A megoldásra több lehetőség is kínálkozott. Legkézenfekvőbb az lett volna, ha a korábban egységes rendszerben működő energiaszektor 1995-ös szétválasztásakor az erőművekhez kerülnek az amúgy is a területükön lévő tartályok. Az MVM azonban nem kívánta „nemzeti ajándékként” ingyen átadni a tárolókat, az erőműtársaságoknak viszont nem volt pénzük ezek megvásárlására. Elképzelhető lett volna az is, hogy az 1995 végi privatizáció során az eladásra felkínált „csomag” részeként adnak túl a tartályokon. Az ellenzők szerint ez rontotta volna az erőműpályázat esélyeit, míg mások azzal érveltek, hogy később, a tározókat külön értékesítve jobb árat lehet majd elérni. Az MVM mindenesetre úgy határozott, a tározókat megtartja, és üzemeltetésükre partnert keres. A villamos műveknél többen úgy gondolták, hogy egy olyan tőkeerős, szakmai tudással és kapcsolatokkal rendelkező társasággal kellene megállapodni, amely idővel kivásárolná a közös üzletrész felét, a másik részt pedig esetleg az új tulajdonosokkal „megerősített” erőműtársaságok vehetnék meg. Nem kis meglepetésre azonban az MVM végül inkább egy szerény alaptőkéjű, szakmai kapcsolatok nélküli társaság alapítására határozta el magát az Altus Rt.-vel: Fortus Kereskedelmi Rt. néven a céget 1995. október közepén jegyezte be a szegedi cégbíróság. Az Altusnak komoly perspektívát jelentő – ma már valószínűsíthetően meghiúsuló – üzlet több ponton „vérzett el”: egyrészt az ÁSZ-nak ez év elején, a Dunamenti Erőmű Rt. privatizációs szerződésének vizsgálatakor feltűnt a Fortus-ügylet. A HVG információi szerint a vizsgálatot vezető Kovács Árpád már akkor jelezte az MVM vezetőinek, aggályosnak tartja, hogy állami tulajdonban lévő vállalat a vagyonát magántársaságba apportálja. Úgy tudni, az ÁSZ érveit az MVM-nél különösen azóta hajlandók fontolóra venni, amióta a számvevőszék igazgatója a tulajdonosi „székbe ült át”, azaz november elején kinevezték az ÁPV Rt. igazgatósági elnökének. (Az ÁSZ várhatóan december második felében teszi közzé jelentését.) Az MVM–Altus-üzlet esélyeit tovább rontotta a külföldi befektetők ellenállása is. A Dunamenti Erőmű Rt. új többségi tulajdonosa, a belga Tractabel év elején felajánlotta a villamos műveknek, hogy megvásárolja a százhalombattai tározókat. Az MVM-től azonban azt a választ kapta, hogy mivel megalakult a Fortus Rt., egyelőre nem kívánják értékesíteni a tartályokat, a tárgyalások így abbamaradtak. Kuhl Tibor, az erőműtársaság igazgatóságának a belga tulajdonost képviselő tagja a HVG-nek úgy fogalmazott, a folytatás most már részükről nem várható, mivel „a Tractabel csalódott az energiaár-emelést illetően, ezért egyelőre nem tervez további magyarországi befektetéseket.” Különös fordulatként a Dunamenti Erőmű végül is bérleti szerződést kötött a tartályok használatára, de nem a működtető Fortusszal, hanem az MVM Rt.-vel. A Dunamenti Erőmű a számára szükséges mintegy 900 ezer tonna fűtőolajat idén is a Mol Rt.-től vásárolta, nem a Fortustól. Hasonlóképpen elzárkózik a Fortusszal való együttműködéstől a Tiszai Erőmű Rt. részvényeinek 80 százalékát idén augusztusban megvásárló amerikai AES Summit Generation Ltd. is. A tiszai társaság új igazgatója, Stephen Meyer a HVG-nek nyilatkozva elmondta, szeretnék ugyan megvenni az erőmű területén lévő olajtározókat, de ha a tartályok csak a Fortusszal együtt kaphatók, inkább saját olajtároló építésére szánják el magukat. A Tiszai Erőmű Rt.-vel ugyan még a privatizáció előtt üzemeltetési és kereskedelmi szerződést erőszakolt ki a Fortus, a cég azonban az ígért 5000 tonna fűtőolaj helyett csupán 3500 tonnát tudott szállítani. Az olajtározók körüli visszásságok múlt héten már a parlamentben is szóba kerültek. Latorcai János, a KdNP frakcióvezető-helyettese, napirend előtti felszólalásában azt nehezményezte, hogy egy kormányhoz közel álló vállalkozói csoport miként próbál „állami vagyon működtetésére, a vagyon hasznosítására létrehozott társaságon keresztül ingyen vagyonhoz jutni”. A párttársai által az utóbbi időben „baloldali” kapcsolatai miatt vehemensen támadott képviselő felszólalásának erejét azonban némiképp gyengíti az a tény, hogy Latorcai Jánosnak csak nemrégen szűnt meg az érdekeltsége az Altus Rt. egyik társaságában. Az egyszerűsített privatizáció során eladott Perfekt Pénzügyi és Kiadó Rt.-t ugyanis tavaly év végén az Altus és az SZDSZ-es Virágh Attila egyik érdekeltsége, az Eurohand Pénzügyi Befektetési Tanácsadó Rt. által alapított konzorcium vásárolta meg, s Latorcai a Perfekt Rt. igazgatótanácsa elnöki posztját töltötte be május 13-tól október 4-éig. A privatizációt felügyelő miniszter, Csiha Judit az ÁSZ-vizsgálat befejezéséig egyelőre nem kívánt válaszolni a képviselő kérdésére. Az MVM-nél azonban a készülő botrányt megérezve, már hirtelen sürgetőnek érezték, hogy még az ÁSZ-vizsgálat lezárása előtt az igazgatósági ülés határozzon az olajtározók tervezett apportjának leállításáról. MINK MÁRIA
|
|
suppi |
2003. január 07. 00:11 | Sorszám: 4 |
Az Altus-birodalom • A biznisz ezermesterei Legújabban fűtőolaj-tárolási tevékenységgel bővült a legszélesebb piaci fronton – az alumíniumipartól a privatizációs tanácsadásig – próbálkozó, milliárdos nagyságrendű vagyont magáénak tudó Altus-birodalom. A társaságnak minden jel szerint jó és intenzív kapcsolatai lehetnek a „hivatalosságokkal”, mindenesetre a szereplő személyek között a közelmúlt és a jelen közéletének számos érdekes figurája megtalálható. A rendszerváltással kényszerűen „pályamódosítók” egyik nagy csoportja Magyarországon azokból a fiatalokból került ki, akik a nyolcvanas évek végén az akkori ifjúsági mozgalom utolsó mohikánjaiként a KISZ-ben, illetve annak utódszervezetében, a DEMISZ-ben kialakult ismeretségeket és kapcsolatépítő technikákat használták fel ahhoz, hogy hamar biztos lábbal talajt fogjanak a gyorsan kapitalizálódó környezetben. Az egykori mozgalmárok között több vállalkozóvá–menedzserré lett ifjú is akadt, akikről azóta sem terelődött el teljesen a gyanú árnyéka, hogy közreműködtek az 1989–1990-es átalakulás hónapjaiban hirtelen megcsappanó KISZ-, illetve DEMISZ-vagyon széthordásában, s ennek „morzsáiból” szedték össze a vállalkozásaikat megalapozó indulótőkét. Épp ezért hökkentek meg sokan, amikor utóbb kiderült, a fénykorában legnagyobb KISZ-vállalatként ismert Ezermester Úttörő és Ifjúsági Kereskedelmi Vállalat végelszámolását 1993 szeptemberében az Altus Befektetési és Vagyonkezelési Rt.-re (Altus Rt.) bízták, melynek elnök-vezérigazgatója akkor is és azóta is Gyurcsány Ferenc. A Pápáról jött, Pécsett doktorátust szerzett Gyurcsány volt 1989-ben a DEMISZ egyik alelnöke, aki az ifjúsági szervezet képviseletében az év június 8-án aláírta a nemzeti kerekasztal-tárgyalások megkezdéséről szóló megállapodást. Az 1992 novemberében alakult Altus alaptőkéje a legfrissebb, az idén január 12-én kelt cégbejegyzés szerint még 180 millió forint, tulajdonosa – legalábbis a nyilvános dokumentumok szerint – 60 százalékban maga Gyurcsány Ferenc, 40 százalékban pedig egyik volt mozgalmi társa, a Szegedről indult Molnár Attila. „A tavaly decemberi közgyűlésen a tőkét 345 millió forintra emeltük” – tájékoztatta a HVG-t a legújabb fejleményekről Gyurcsány. Értesüléseink szerint különféle szövevényes szerződések révén az Altus alaptőkéjének több mint egynegyedét valójában a cég által vezető tanácsadóként foglalkoztatott személyek, a Taurus Gumiipari Vállalat egykori két „nagyágyúja” jegyzi: Tatai Ilona volt vezérigazgató, az egykori MSZMP politikai bizottságának reformerként számon tartott tagja és Jagiellowicz Györgyné, a Taurus volt gazdasági vezérigazgató-helyettese. Gyurcsány, Tatai és Jagiellowiczné még a kilencvenes évek elejének egyik „menő”, privatizációs tanácsadással, vállalatátalakítással és egyéb pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó cégében, a Creditum Pénzügyi Tanácsadó Rt.-ben találtak egymásra, mely akkortájt, mondhatni, „mindenütt” jelen volt: szerepelt az Ingatlanbank tulajdonosai között, a szakszervezeti vagyon értékelőjeként vagy például az esztergomi bazilika borpincéjének hasznosítójaként is. Az új állás kiszélesítette Gyurcsány számára a horizontot; ennek révén vált az Állami Vagyonügynökség képviselőjévé az esztergomi szállodák, éttermek, idegenforgalmi létesítmények építésére létrejött Strigonium Rt.-ben, a gépjármű-forgalmazó Mogürt Rt.-ben, a Vasi Tervező Tanácsadó Rt.-ben és a Sárvári Mezőgazdasági Rt.-ben, lett konzulens a balatonaligai volt pártüdülő privatizálásának előkészítésében. A kölcsönös szimpátia és az egymásban felfedezett szakmai képességek együttesen alapozták meg a három ember közös különválását az üzletileg egyébként rendkívül sikeres, ám belső viszályokkal terhes Creditumtól – tárja fel „titkait” Tatai Ilona –, s ez öltött végül is alakot 1992 novemberében a 10 millió forintos alaptőkéjű Altus Rt. létrehozásában. A céget a Tatai Ilona férje, Szilas Ádám irányította Szenzor Rt. fogadta be a Szent István körút 11.-ben, sőt – az Altus mérlegbeszámolójának tanúsága szerint – nyújtott később neki némi anyagi támogatást is. Az Altus-szal szimbiózisban élő Aldo Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Tanácsadó Kft. pedig egyenesen a Szenzor Információrendszer Szervezési Kft.-ből keletkezett, miután a Gyurcsány Ferenc többségi tulajdonában lévő Nomentana Kft. megvette a Szenzor-érdekeltséget. A „hármak” segítőtársa ekkor az elismert jogász Kiss Elemér, a Miniszterelnöki Hivatal (Meh) korábbi – és jelenlegi – vezetője, a környezetvédelmi tárca kevéssel azelőtt elbocsátott közigazgatási államtitkára volt, aki egészen a Horn-kormány megalakulásáig az Altusnak dolgozott. Mindennek alapján nem volna igazán csodálkoznivaló, ha az Altus az előző kormány idején nem állt volna különös kegyben a „hivatalosságoknál”, de ez távolról sem volt így. A Meh-hel a kapcsolat szó szerint baráti volt: Gyurcsányt és az általa még a KISZ-ben megismert helyettes államtitkárt, Szilvásy Györgyöt – akinek az 1990-es kormányváltás után is sikerült megkapaszkodnia pozíciójában – néhány évi „elhidegülést” követően 1991–92-től ismét baráti szálak fűzték össze, de hasonlóan jópajtásivá vált a viszony a szintén volt KISZ-vezető Rákosi Ferenccel, aki a Meh-ben Szilvásy közvetlen munkatársa volt. Nem véletlenül költözhetett be az Altus-csoport előbb bérlőként, majd tulajdonosként a Meh egykori bölcsődéjének és óvodájának helyiségeibe (HVG, 1995. november 4.). Ellenséges környezettel a privatizációs szervezeteknél sem kellett számolnia az Altusnak, amely 1994 januárjában privatizációs pályázaton kárpótlási jegyekért megvehette a Gép- és Technológiaszerelő Rt. (GTSZ, azelőtt Gép- és Felvonószerelő Vállalat) 350 millió forintos részvénytőkéjének 50,1 százalékát. E cég ráncba szedésében azután a jó szakmai hírnévnek örvendő Szilvásy Györgyné is közreműködött. Tatai Ilona nyilvánosan ekkor tért vissza a „cégvilágba”, ő lett az Altus által delegált egyik igazgatósági tag 1995 novemberéig, miközben a felügyelőbizottságba Kiss Elemért és a volt KISZ-es Bakos Sándort küldték, sőt „erősítésként” érkezett 1994 szeptemberétől Rákosi Ferenc is. Az 1994-es kormányváltást követően töretlen az Altus Rt. privatizációs diadalmenete. A megismert ügyletek nagysága szerint haladva: 1995 novemberében elnyerte az egyik legnagyobb hazai alumíniumipari vállalat, az 1,1 milliárd forintos alaptőkéjű, tavaly 6,5 milliárd forint árbevételt, várhatóan 200 millió forint nyereséget produkáló, 1400 embert foglalkoztató Magyaróvári Timföldgyár és Műkorund Kft. (Motim Kft.) 55 százaléknyi tulajdonát, amelyért konzorciális társával együtt 705 millió forintot fizetett. Júniusban ugyancsak privatizációs pályázaton 48 millió forintért az Altus megszerezte a szintén a Hungalu-csoporthoz tartozó, alumíniumradiátorokat és például bányatámfákat gyártó, 478 millió forint saját tőkét elkönyvelő, 1 milliárd forintnál több árbevételt termelő Balassagyarmati Fémipari Kft. 90 százalékát (a vételáron kívül 50 millió forintnyi Hungalu-hitel visszafizetését is átvállalta). Októberben látszólag csak egy mindössze 20 millió forintos tőkéjű szegedi alapítású cégben, a Fortus Kereskedelmi Rt.-ben lett az Altus 45 százalékkal társtulajdonos a Magyar Villamos Művek Rt. (MVM Rt.) mellett, a társulás célja azonban nem kisebb, mint az MVM utóbbi négy évben megépített tiszapalkonyai és százhalombattai fűtőolaj-tárolójának az üzemeltetése. (Az elképzelések szerint akkor töltik fel a tárolókat, amikor olcsó az olaj, és azt a „drágább” időszakokban az erőművek majd olcsóbban vehetik meg tőlük, amitől szerény becslések szerint is idén 4-5 milliárd forint árbevétel várható – állítják a szakemberek.) Volt nyertes pályázata az Altusnak tavaly szeptemberben a Főnicia Kereskedelmi Kft. 50 százalékos állami tulajdoni hányadára, és jóllehet a társaság másik tulajdonosának, a német Salimex Export-Import GmbH-nak az Altus által kialkudott 180 százalékos vételáron elővásárlási joga lett volna a 331,4 millió forint névértékű tulajdonrészre, ezzel nem élt, viszont később a nála eladóként jelentkező Altustól mégis megvásárolta a cég másik felét. A Salimex képviselője, Hauck István a vételárról nem nyilatkozott, de nem kizárt, hogy az Altus – némi állami segédlettel – keresett is a bolton. Jó üzletnek tűnik a lapterjesztésre tavaly nyáron alakult Fáma Rt. is, amely 90:10 arányban a – 100 százalékban a Miniszterelnöki Hivatal tulajdonában lévő – Közlöny- és Lapkiadó Kft.-vel (Klk) közös vállalkozás volt. A Meh-et ez utóbbiban Rákosi Ferenc képviseli. A tulajdonosok egyaránt úgy nyilatkoztak, hogy időközben a Klk kizárólagos tulajdonosa lett a Fáma Rt.-nek, mondván, a cégalapításkor csupán az Altus likviditási kölcsönére volt szükség. Az Altus ugyanakkor aktívan részt vállalt a Közlöny- és Lapkiadó Kft. által üzemeltetett Képviselői Klub beindításában. Az úgynevezett egyszerűsített privatizáció keretében 1995 decemberének utolsó napjaiban az Altusé lett a több mint 200 millió forint saját tőkéjű, évente 40 millió forintnyi nyereséget fialó, a pénzügyi-számviteli szakemberképzésben domináló Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. is. Igaz, a cégre egyedül az Altus nyújtott be pályázatot, és nem csekély vételárat, 321 millió forintot ígért – amit az egyszerűsített privatizáció technikájának megfelelően nyomban jóvá is hagytak. A tranzakcióban az Altus partnere az az Eurohand nevű tanácsadó cég volt, amelynek vezetésében korábban hely jutott az ÁPV Rt. jelenlegi – az SZDSZ által delegált – igazgatósági elnökhelyettesének, Virág Attilának is. A hírek szerint az Altus most épp a Pénzintézeti Központ egykori irodaházainak a megvásárlására készül. Az Altus történetének kezdete és mai állása között sajátos mérföldkövek jelzik, ahogy a cég a milliomosok „klubjából” a milliárdosokéba lépett előre. A GTSZkét évvel ezelőtti megvásárlása afféle lakmuszpapír volt a tekintetben, miként boldogul az Altus e terepen, ahol a jövedelemtermelés beindulását meg kell előznie a szanálásnak, a karcsúsításnak s az esetleges profilváltásnak. A Motim Kft. birtokbavétele azonban minőségileg más, előremutató stratégiai befektetés, e cég ugyanis a kelet-európai piacok összeomlását nem sínylette meg, 52 országba szállít ma is 760 vevőnek. E két Altus-bevásárlás között azonban volt némi összefüggés. Miközben a már az Altus-birodalomhoz tartozó GTSZ ingatlanai egy részének eladásából rendezte a kinnlevőségeit, befektetőként új vállalkozásba is fogott. Ennek tárgya pedig egy, a Taurus-csoporthoz tartozó somogyi leányvállalat, az 1990-től Béta Roll Kft. névre hallgató bábonymegyeri társaság volt. Az ottani menedzsmentből alakult Tab-Roll Kft.-vel karöltve a GTSZ megszerezte az üzemet, amely a nyomdáktól kezdve a bányákig számos ipari cég kizárólagos gumihenger-szállítója. A tranzakcióban még egy vevő szerepelt: az a luxemburgi illetőségű, Hazelbrook Consultancy SA. névre keresztelt, 1993. november 30-án 1,25 millió luxemburgi frank tőkével alakult társaság, amelyről – bár tulajdonosairól semmit – két fontos információt azért tudni lehet. Az egyik, hogy hivatalosan bejegyzett igazgatói között – lakhelyeként a Kossuth Lajos tér 4-et, a Meh székházát megjelölő – Gyurcsány Ferenc és Szilas Ádám is megtalálható, miközben könyvvizsgálója Molnár Attila, a másik, hogy a harmadik igazgató az a René Faltz, aki ugyanezt a státust tölti be az ugyanazon a székhelyen 1991. november végén bejegyzett és az azonos nevű magyarországi részvénytársaság külföldi tulajdonosaként nyilvántartott Geoholding SA.-ban. A magyar Geoholding egyik igazgatója Szilas Ádám. A több lépcsőben született Béta-Roll Hengergumizó Rt. és a Tab-Roll Kft. közötti tulajdonosi viszonyt nem volt nehéz megszüntetni. A Tab-Rollt azután az a három mosonmagyaróvári illetőségű magánszemély vette meg, akik történetesen a privatizáció előtt álló Motim Kft. menedzsmentjének a tagjai, és akiknek a vezetéknév-kezdőbetűiből a Tab-Roll nevet GPS Kft.-re változtatták. Ezzel a „csapattal” közösen nevezett be az Altus a Motim Kft. megvételére, és vette sikerrel az újabb akadályt. A három szaktekintély között még olyan is akad, aki a bakonyi Bauxit Kft. egyik felügyelőbizottsági tagja, miközben az Altus-GPS konzorcium a privatizációs pályázaton vállalta: hazai, méghozzá bakonyi bauxitból dolgozik a jövőben is. Több szakértő egybehangzó állítása szerint a Motim a valamikori Magyar Alumíniumipari Trösztnek (a mai Hungalu elődjének) a már korábban az Alcoa tulajdonába került székesfehérvári könnyűfémmű mellett a második fő ékessége volt. A francia Saint-Gobain, amely 1991-ben már létrehozott egy közös vállalatot a Motimmal Motim-Kerlane Kerámiaszál Kft. néven, szintén szemet vetett a társaságra, de végül is – mint hírlik – elsősorban a magyarokra kiírt szempontok miatt nem pályázott. A 705 milliós vásárláshoz persze banki hitelre volt szükség, és ennek folyósítóját – mivel a CIB az utolsó pillanatban visszalépett – végül is, Gyurcsány Ferenc tájékoztatása szerint, a Magyar Hitel Bankban (MHB) találták meg, melynek igazgatósági elnökéhez, Apró Piroskához őt szinte családi kapcsolatok fűzik. Az akvizíciót követően a szálakat a Motimmal még szorosabbra vonták: tavaly december 30-án az Altus alaptőkéjét 345 millió forintra emelték, s a tulajdonosi körbe magát a Motim Kft.-t is bevették. Az Altus Rt. befektetői-vállalkozási tevékenységének felgyorsulása, illetve nagyfokú diverzifikálódása eszerint feltehetően azzal is együtt jár, hogy Gyurcsány Ferencnek az eddigi vállalkozó- és segítőtársak mellé újakat is be kell fogadnia, akár még az eddigi tulajdonosi struktúra feláldozása árán is. Amit talán megkönnyít, hogy Tatai Ilona, értesüléseink szerint, már a visszavonulás gondolatával foglalkozik. Jagiellowicznét viszont, úgy látszik, még izgatják az újabb szakmai kihívások: legalábbis erre utal, hogy ő lett a Fortus Rt. elnök-vezérigazgatója. LIPOVECZ IVÁN, SZÁNTÓ ANIKÓ
|
|
|