Túllépni az ábrándozáson
Dosztojevszkij híres regényében, a Karamazov testvérekben szerepel egy
jelenet, amikor egy úri hölgy keresi fel Zoszima sztarecet. Ő egy
szentéletű, bölcs szerzetes, aki általában csak meghallgatja a hozzá
érkező embereket, máskor viszont egészen bölcs tanácsokat ad nekik. A
hölgy elmondja élete gondját: késznek érzi magát arra, hogy más embereken
segítsen, életét nekik szentelje, ápolja a betegeket és gondozza a
szenvedőket, de amikor arra gondol, hogy esetleg hálátlanságot fog
tapasztalni jócselekedeteiért cserébe, akkor elszáll a bátorsága és
elmúlik elszántsága. Úgy érzi tehát, hogy a szeretet megvalósítása csak
ábrándozás marad. A szentéletű szerzetes egészen meglepő módon válaszol
neki: Bizony, ez csak ábrándozás! De te csak ábrándozz tovább, hátha
egyszer ebből az ábrándozásból megszületik a tevékeny szeretet.

Talán mindannyian éreztük már legalább egyszer életünk során, hogy milyen
jó volna úgy élni, ahogyan Isten kívánja tőlünk. Mindenben megfelelni az ő
törvényeinek és teljesíteni akaratát. Milyen jó volna, ha a
veszekedéseknek és a haragnak, az irigységnek és az önzésnek nem volna
többé helye életünkben, hanem igazi szeretettel tudnánk fordulni mindenki
felé. Jézus a következőt kérte egykori tanítványaitól és mai követőitől,
tőlünk: „Legyetek tökéletesek, amint a ti mennyei Atyátok is tökéletes!”
(Mt 5,48). Igen, Jézus nagyon magasra teszi mércét, a lehető
legmagasabbra: törekedjünk a tökéletességre, az életszentségre! És amikor
ezzel szembesülünk és megértjük, hogy mennyire komoly ez a kérés, akkor
elbizonytalanodunk. Nem tartjuk alkalmasnak magunkat a szeretet tökéletes
megvalósítására. A viszonzatlan szeretetet pazarlásnak gondoljuk, vagy
talán még azt is hozzátesszük, hogy az emberek méltatlanok a
szeretetünkre. Néha eltölt bennünket a lelkesedés, máskor erőt vesz
rajtunk a csüggedés, s ebben a folyamatos lelki hullámzásban csak
ábrándozás marad számunkra az életszentség.

Egy bölcs szerzetes, mint például Dosztojevszkij hőse biztosan azt mondaná
nekünk, hogy csak ábrándozzunk tovább, hátha ebből az ábrándozásból
konkrét lépések születnek, amelyek előbbre visznek minket az életszentség
útján.

Talentum és dénár

A példabeszédbeli szolga tízezer talentummal tartozik urának. Ura azonban megkönyörül rajta, és elengedi ezt a felfoghatatlanul nagy adósságot. A szolga viszont már nem ennyire nagylelkű szolgatársa iránt, akinek százdénáros adósságot nem enged el.

Az ember vére lázad. Hát hogy nem kap észbe ez az őrült szolga, miért nem fogja fel, hogy mitől szabadult meg, és hogy ehhez képest milyen pitiáner ügy lenne a száz dénár elengedése.

Nagy jelzés ez. Sokszor olyan komolytalan apróságokon el tud vitatkozni még egy egyházközség is, és úgy tűnik, mintha nem is az üdvösség jelei volnának az egyház tagjai, hanem valamilyen röpke munkamegbeszélés, egyeztetés vagy súlyosabb esetben a vitatkozás lenne a feladatuk.

Milyen nevetséges az üdvösség távlatában, hogy egy bazárban vásárolt szentkép bekerüljön a templomba vagy nem. S ilyen dolgok miatt évekig pl. valaki nem jár templomba. Vagy örök téma az is, hogy ki hová üljön a templomban, s ha egy idegen betéved, kinézik őt onnan, mert miért foglalta el a helyemet. Tartsunk lelkiismeret-vizsgálatot!

Fogjuk fel, amennyire bírjuk, hogy nekünk mit engedett el Isten, és milyen hihetetlen lehetőséget adott, hogy a mennyországba beléphetünk, vele egy életközösségre.

Az első elmélkedés címe Malkus füle és a sztatér – az Evangélium apró csodái.

Az előadások huszonöt percesek és minden hó utolsó előtti csütörtökén, pontosan este hét órakor kezdődnek. Pontosan, mert a televíziós fölvételt zavarná a későn érkezők mozgása, ezért a rendezők az ajtót 19 órakor bezárják.

A hangzó esszéket rövid hangversenyek kísérik.

Belépés díjtalan.

A szabályos ember és a rendes ember

A kevés és a sok szabály egyaránt emberellenes. Csak annyi szabályt alkossunk, hogy rendes emberekké váljunk, de meg is maradjunk annak.

Hogyan viszonyuljunk keresztjeinkhez?
Holnap lesz Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe. A keresztektől menekülünk, és nem akarjuk elfogadni őket. Ezért nevében az egyik legellentmondásosabb ünnep ez a holnapi.

Menekülünk keresztjeinktől, és szeretnénk egyre kényelmesebb életrendet varázsolni, de ehhez megint csak keresztek kellenek. Úgy látszik, semmiféle, még evilági eredmény sincs keresztek és áldozatok nélkül. Már evilági szinten is látszik, hogy valami jobbat csak úgy lehet elérni, ha dolgozunk, sőt megszenvedünk érte, akár pl. egy vizsgáért.
Jézus nagypénteki keresztáldozata hitünk szerint azért óriási érték, mert megnyitotta a mennyek világát a föld felé, pontosabban Isten világába az ember ezentúl beléphet. Ez az örök élet. Az áldozatnak innentől kezdve tehát van értelme, persze nem mindegyik áldozatnak, csak az értelmes áldozatnak.

Vannak önzetlen és önző áldozataink. Önző áldozatokra is képesek vagyunk, amikor valaki annyira ragaszkodik saját igazához, hogy pl. minden pénzét ügyvédekre költi, csakhogy neki adjon a másik fél igazat. Jézus nem az önfejű vagy buta áldozatot nevezi a mennyország küszöbének, hanem az embertársaink hitének és szeretetének növeléséért hozott áldozatokat.