Pedig olyan szépen megfogalmazták, mit is szeretnének...Magyarország akkor lesz mindenkinek az otthona, ahol senkinek sem kell félelemben élnie, ha emberivé tesszük a közhatalmat, ha megvédjük az alkotmányos jogállam alapvető intézményeit, amelyeket ma veszélyeztet egy sor demokráciaellenes intézkedés is, meg az is, hogy társadalmunkban gyengülni látszik a demokrácia iránti igény;
* ha nem engedjük, hogy a parlament üres díszletté váljék, amely csak háromhetente ülésezik, és amelyben az ellenzék javaslatára egyetlen vizsgálóbizottságot sem állítanak fel;
* ha óvjuk az igazságszolgáltatásnak, elsősorban a bíróságoknak a függetlenségét, mert a kormány erre is ki akarja terjeszteni a hatalmát a nyomásgyakorlás különböző eszközeivel;
* ha küzdünk a törvény előtti egyenlőségért, és fellépünk az ellen, hogy az ügyészség más mércét alkalmazzon kormányhű és megint mást ellenzéki gyanúsítottak esetében;
* ha megvédjük magunkat a mindenkori a kormány túlzott hatalmi törekvései ellen: az ellen, hogy maga alá gyűrjön, ellehetetlenítsen, korlátozzon, anyagi lehetőségeiben szűkítsen, a tekintélyében csorbítson olyan intézményeket, amelyek ellensúlyozhatnák és ellenőrizhetnék: a parlamentet, a bíróságokat, az önkormányzatokat, az érdekképviseleteket, a független kutatóintézeteket és alkotóműhelyeket, és az ellen, hogy mindenhová a neki közvetlenül lekötelezett embereket tegye meg vezetőkké;
* ha küzdünk azért, hogy a kormány ne vonhasson el túl sok adót az állampolgároktól, az adóból származó bevételt ne költhesse el ellenőrizetlenül, és a közhatalmi szerveket, így az adóhatóságot se használhassa fel ellenzéki beállítottságú egyének, vállalkozók és önkormányzatok ellen a megfélemlítés eszközeként;
* ha védjük a sajtó szabadságát, és nem engedjük, hogy a kormány a saját szócsövévé változtassa a közszolgálati rádiókat és televíziókat, azokat olykor a gyűlöletbeszéd fórumaiként működtesse, kultúraínségben tartsa őket, ellehetetlenítve a független és kritikus újságírást;
* ha az információs jogok védelmével elérjük azt, hogy polgárai számára az állam átlátható, a hatóságok számára viszont az állampolgárok magánélete átláthatatlan legyen;
* ha fellépünk az ellen, hogy a kormány közbeszerzési pályázat nélkül adományozzon állami megrendeléseket hozzá személyileg vagy politikailag közel álló vállalatoknak, azokat az állampolgárok adóforintjaiból támogassa, ellenzéki önkormányzatokat pedig büntessen, ezzel aláássa az állampolgároknak az állam rendjébe és működésébe vetett bizalmát, és maga késztesse őket a törvények kijátszására;
ha őrködünk a parlamenti és az önkormányzati választások tisztaságán, amit veszélyeztet az, hogy kizárólag kormányközeli személyekből hozták létre nemrég az új Országos Választási Bizottságot.