gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Kóka-párt
szedlacsek
2007. április 03. 17:15 | Sorszám: 47
Egy kis érdekesség:
http://portal.jobbik.net/index.php?q=node/4343

Téma: Fodor vagy Kóka?
szedlacsek
2007. április 01. 10:11 | Sorszám: 160
Az a fajta belső ellenzéki szerep, amit eddig vitt változik majd?

Nem törekeszem belső ellenzéki szerepre, mint ahogy évekkel ezelőtt sem erre törekedtem. Egy biztos: mindig olyan ember voltam – és ebben nem fogok változni – hogy kitartok az elveim mellett. Azok az emberek, akik mögöttem állnak, semmi másért nem szavaztak rám, csak mert hisznek ezekben az elvekben. Ők nem valamiféle lehetőséget, pozíciót láttak abban, hogy támogattak, és ez szerintem óriási erő.

Holnap (vasárnap) leülnek Kóka Jánossal…

Nem fogunk leülni, mert vidéken leszek.

Akkor mikor?

Valamikor a jövő héten.

Akkor miről beszélnek majd?

Egyelőre nem tudom. Én most a csapatommal akarok leülni, megbeszélni a dolgokat, szusszanni egyet, pihenni. Majd a gyerekeimmel lenni, aztán majd meglátjuk.
http://www.hirszerzo.hu/cikk.php?id=32456

Fodor elég kétértelműen fogalmaz....

szedlacsek
2007. április 01. 10:02 | Sorszám: 158
Utoljára ilyen szoros elnökválasztás az MDF-ben volt, 1996-ban...

Mi is lett a következménye?

Gondolkodjatok egy kicsit és olvassátok el Fodor tegnap esti nyilatkozatait....(meg azt is vegyétek figyelembe, hogy elegánsan kitért a mai találkozó elől, amit Kóka kezdeményezett...)

szedlacsek
2007. április 01. 09:58 | Sorszám: 157
Ne csodálkozz, többet nincs itthon, mint igen. Kiesett a belső körforgásból...

Téma: Hiller István a Jövő politikusa...grtaulálok!
szedlacsek
2004. október 17. 12:22 | Sorszám: 38
Én nem DI-re gondoltam, hanem a "szivatókra"....
szedlacsek
2004. október 17. 11:57 | Sorszám: 35
Mindenkinek megvan a maga perverziója...
szedlacsek
2004. október 17. 11:31 | Sorszám: 32
Működik...
szedlacsek
2004. október 17. 10:40 | Sorszám: 30
Kiváncsi vagyok, az MSZP főleg nyugdíjasokból álló szavazótábora hogyan fogja tolerálni a yuppie-nemzedéket...????
http://www.gallup.hu/Gallup/release/ppref040226.htm

Téma: Mit kezd Gyurcsány az elszabadult deficittel???
szedlacsek
2004. augusztus 26. 09:11 | Sorszám: 0
Elszabadult a deficit: elfogyhatnak a minisztériumok pénzei

Hamarosan elfogyhatnak a minisztériumok pénzei - értesült az MNO pénzügyminisztériumi forrásból. Információink szerint öt és 6,5 százalék közötti GDP-arányos államháztartási hiány várható év végre. Az adat az áfabevételek alakulásától is függ, ám ezzel kapcsolatban az APEH pesszimista.
2004-08-26 00:04:53

Október végére elfogynak a tárcák pénzei, az úgynevezett fejezeti kezelésű előirányzatok - értesült pénzügyminisztériumi forrásból az MNO. Úgy tudjuk: a Magyar Államkincstár már hetente ellenőrzi a minisztériumok kifizetéseit, azt remélve ettől, hogy a költségvetési hiány az előrejelzett keretek között marad.

Értesüléseink szerint a pénzügyminisztériumot január közepén, László Csaba előző tárcavezető leváltását követően a kijelölt utód Draskovics Tibor vezetésével átvilágították, hogy kiderüljön: mi is a költségvetés reális helyzete. Akkor úgy számoltak, hogy a GDP-arányos államháztartási deficit 5,6 százalék körül várható ez év végére, amiből egy százalékot terveztek lefaragni. Így jelentette be Draskovics a korrigált 4,6 százalékos várható hiányt. Azonban az átvilágítás után másfél hónappal, február végére kiderült, hogy elszámolták magukat, és magasabb deficit, 6 százalék várható, ami az egy százalék lefaragásával is csak ötre csökkenthető.

Információink szerint a PM a költségvetés reális helyzetéből kiindulva most a legjobb esetben is öt százalékos államháztartási hiányt vár a GDP százalékában, ám ez a legrosszabb esetben 6,5 százalékra szökhet fel. Úgy tudjuk, hogy az államkincstár például azért ellenőrzi most a tárcákat hetente, hogy hátha kitart a pénz év végéig, és így a legjobb variáció, az öt százalék valósul meg. Az, hogy tartható-e ez az adat a másik oldalon egyedül, az áfabevételek alakulásától függ, amelyekkel kapcsolatban értesüléseink szerint az APEH nagyon pesszimista.

Forrás:mno


Téma: "Szeretlek benneteket, szeretem a szocialista pártot"
szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:53 | Sorszám: 22
Lemondott a miniszterelnök 2004.08.25., 17:47

Medgyessy Péter szerdán este bejelentette lemond miniszterelnöki posztjáról.

KÉM ÓVER!

szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:44 | Sorszám: 20
Egy párttaggal kevesebb 2004.08.25., 17:38

Kétperces káromkodás után visszaadta párttagsági igazolványát egy hatvanas éveiben járó szocialista úr, miután meghívója nem lévén, nem engedték be az MSZP rendkívüli kongresszusára, számolt be a helyszínrõl tudósítónk
szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:39 | Sorszám: 19
Felhúzzák a Sorost az MSZP kongresszuson???
szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:38 | Sorszám: 18
Azt hiszem, fogunk mi még sírni, az MSZP-ben uralkodó fejetlenség miatt...
szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:36 | Sorszám: 15
Medgyessy „új, hiteles, jó szövetséget” kívánt

2004. augusztus 25. 17:12

Medgyessy Péter az MSZP szerdai rendkívüli kongresszusához címzett levelében arra kérte a résztvevőket, forduljanak a belső politikai vitáktól az emberek felé.

"Kérlek benneteket, hogy forduljatok végre a belső politikai vitáktól az emberek felé! A szocialistáktól az ország az emberek problémáinak megoldását várja" - írta a távozó miniszterelnök a nagyobbik kormánypárt kormányfőjelölő kongresszusának.A levelet, amelyet a zárt ajtók mögött zajló rendezvény küldötteinek felolvastak, az MSZP sajtóosztályának munkatársa bocsátotta az újságírók rendelkezésére.

"Azt kívánom nektek, hogy kössetek új, hiteles és jó szövetséget. Ne hagyjátok cserben azt, akivel szövetségre léptek" - írta Medgyessy Péter. A kormányfő levelében kitért arra is: nem lenne helyes jelenlétével befolyásolni a döntést, így az októberi kongresszuson kíván köszönetet mondani a "támogatásért, emberségért és szeretetért", amit korábban kapott. A miniszterelnök levele végén azt írta: a történtek ellenére is őszintén tiszteli és szereti a szocialista párt tagságát.

Az MSZP kongresszusán eldől, kit választanak a küldöttek kormányfőjelöltnek Medgyessy Péter utódjaként: Kiss Péter kancelláriaminisztert vagy Gyurcsány Ferencet, a gyermek-, ifjúsági és sporttárca vezetőjét.

(MTI)

szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:34 | Sorszám: 14
Kiss és Gyurcsány: hosszútávú kormányzati elképzelések nélkül

2004. augusztus 25. 17:26

Mindkét lehetséges miniszterelnök-jelölt kiállt a kormányprogramban foglalt célok megvalósítása mellett az MSZP szerdai budapesti rendkívüli kongresszusán - közölte a zárt ajtók mögött zajló rendezvényről Bozsár Lajos Békés megyei küldött újságírókkal. A jelölteket hat-hat küldött támogatta kortesbeszédével.

Egyik jelölt sem állt elő hosszú távú kormányzati elképzelésekkel, inkább "az érzelmekre hatottak" - mondta Bozsár Lajos, aki néhány percre jött ki a kongresszusról. Közölte, Gyurcsány Ferenc beszédében a közvéleményt leginkább foglalkoztató kérdésekre, például az adópolitikára helyezte a hangsúlyt, Kiss Péter főként az Európai Unió kínálta lehetőségeknek szentelte mondanivalóját.

Az újságírók érdeklődésére Bozsár Lajos elmondta, hogy Gyurcsány Ferencre fog szavazni. A küldött arra is kitért, hogy nagy taps köszöntötte Medgyessy Péter távozó miniszterelnöknek a kongresszushoz írt üdvözlő levelét, amit felolvastak a küldötteknek.

Az rendkívüli kongresszuson hat-hat szocialista politikus szólalt fel Kiss Péter és Gyurcsány Ferenc lehetséges miniszterelnök-jelöltek mellett. Nevük elhallgatását kérő kongresszusi küldöttek elmondták, hogy Kiss Péter kancelláriaminiszter mellett Jánosi György, az országos választmány elnöke, Kósa Ferenc országgyűlési képviselő, Szili Katalin, a parlament elnöke, Lendvai Ildikó frakcióvezető, Tüttő Kata fővárosi képviselő és Szabó Imre, az MSZP Pest megyei elnöke szólalt fel.

Gyurcsány Ferenc sportminiszter mellett Vitányi Iván országgyűlési képviselő, Toller László, a szocialisták Baranya megyei elnöke, Botka László, Szeged polgármestere, Vojnik Mária, az egészségügyi minisztérium politikai államtitkára, Hunvald György VII. kerületi polgármester és Érsek Zsolt hatvani polgármester mondott kortesbeszédet.

szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:33 | Sorszám: 13
Bárándy: mindkét jelölt valódi választást kínált beszédében

2004. augusztus 25. 17:17

Bárándy Péter őszintének nevezte az MSZP két lehetséges kormányfőjelöltjének kongresszusi beszédét szerdán Budapesten.

Mindkét beszéd kifejezetten őszinte volt, valódi választást kínált azoknak is, akik nem ismerik a két jelöltet - mondta a rendkívüli MSZP-kongresszusról távozóban az igazságügy-miniszter újságíróknak. Mindkét beszéd "adta azt, ami a két ember közötti különbség" - jelentette ki a miniszter.

Az MSZP kongresszusán eldől, kit választanak a küldöttek kormányfőjelöltnek Medgyessy Péter utódjaként: Kiss Péter kancelláriaminisztert vagy Gyurcsány Ferencet, a gyermek-, ifjúsági és sporttárca vezetőjét.

szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:31 | Sorszám: 11
Kovács László közölte: pártelnökként kötelességének érzi, hogy tájékoztassa Medgyessy Pétert a kongresszus eredményéről. A kormányfő esetleges lemondásával kapcsolatban elmondta: Medgyessy Péter döntését nem attól teszi függővé, hogy mi lesz a kongresszusi szavazás eredménye. A politikus korábbi nyilatkozatát megismételve leszögezte: aki a parlamenti szavazáson nem áll ki a megválasztott miniszterelnök-jelölt mellett, az "tulajdonképpen Orbán Viktorra szavaz".
szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:27 | Sorszám: 10
Medgyessy lemondásáról pusmognak 2004.08.25., 17:14

A kongresszusi küldöttek között elterjedt a hír, hogy Medgyessy Péter a lemondását jelenti be a parlamentbe fél hatra meghirdetett sajtótájékoztatóján.
A kongresszus helyszínén tartózkodó tudósítónk elmondása szerint a küldöttek a teremben tartózkodnak, míg a két jelölt, Gyurcsány Ferenc és Kiss Péter az előtérben egyeztet.
szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:26 | Sorszám: 9
Pontosan azért nem. Ugyanis Kissnek akarták megpuccsolni a miniszterelnökséget. Ő pedig továbbra is Kiss ellen van.
szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:21 | Sorszám: 7
Mér?
szedlacsek
2004. augusztus 25. 17:16 | Sorszám: 5
Kiss Péter is beszélt 2004.08.25., 17:12

Információink szerint már Kiss Péter is elmondta kortesbeszédét. Úgy tudjuk, mindkét jelölt kijelentette, hogy győzelem esetén számít a másik munkájára.
szedlacsek
2004. augusztus 25. 16:49 | Sorszám: 4
Véglegesedett a kissisták és gyurcsányisták listája 2004.08.25., 16:22

Kiss Péter kormányfői jelölése mellett az Index információi szerint Szili Katalin, Jánosi György, Lendvai Ildikó, Tüttő Katalin, Szabó Imre és Kósa Ferenc mondja majd el 5-5 percben érveit. Úgy tudjuk, hogy a szintén Kiss-párti Horn Gyula mint exminiszterelnök külön hozzászólási lehetőséget szeretne magának. Gyurcsányt Toller László, Hunvald György, Botka László, Vojnik Mária, Érsek Zsolt és Vitányi Iván támogatja majd egy-egy rövid beszédben.
szedlacsek
2004. augusztus 25. 16:28 | Sorszám: 2
Szívpanasszal kórházba vitték az egyik küldöttet 2004.08.25., 16:18

A kongresszus egyik küldöttét szívpanasszal kórházba kellett szállítani. A szocialista küldöttet a mentők az Uzsoki úti kórházba vitték


ps.

1989-ben, amikor az MSZMP feloszló kongresszusát tartotta, akkor meghalt egy idős zalai küldött... szívinfarktusban...

Furcsa párhuzam....

szedlacsek
2004. augusztus 25. 16:05 | Sorszám: 1
A kormányválság
és az MSZP kong-
resszus margójára.

MSZP-SZDSZ BELPOLITIKAI
HÓKUSZPÓKUSZ

A kormányzó pártok politikusai, a megbolydult méhkashoz hasonló
nyüzsgéssel igyekeznek elterelni az állampolgárok figyelmét arról, hogy
nem a kormány (vagy a kormányzó koalíció) van válságban, hanem az a
posztkádári vezetési rendszer, amely az MSZMP-ből MSZP-vé átvedlett
kaméleon párt "mentett" át a rendszerváltozásba.
Az MSZP főgurui, semmit sem tanulván a "múltjukból", most a
"peresztrojkához" hasonló módszerekkel (a szocialista káderek
csereberéjével), akarják meghosszabbítani uralkodásukat, és látványos
kongresszusi ceremóniákkal kiválasztani egy új (ügyeletes) bűvészt, aki
tovább görgeti az ország szekerét a kilátástalan jövő felé.
Medgyessy Péter háromszor bukott meg életében: egyszer mint
pénzügyminiszter, másodszor mint miniszterelnök helyettes, harmadszor
pedig mint miniszterelnök.
A fejlett szocialista társadalom alapjainak lerakásakor az MSZMP KB
tagjaként segítette anyagi csődbe vinni az országot. Jelenlegi
miniszterelnöksége alatt az államadósságunk megduplázásában ért el (mint
pénzügyi szakember) gyors és kimagasló eredményt.
Mit várhatunk azoktól, akik az MSZMP utódpártjában segítették eddig
Medgyessy bukdácsolását, most pedig Leninre esküsznek, hogy a
tarsolyukban van a gazdasági csodát hozó, mindent megváltó megoldás,
szegfűvel és vörös csillaggal díszített kulcsocskája?

Tisztelt Kongresszusi Küldöttek, Tisztelt Állampolgárok! A megszokott
"pártszerű" vitán, és a lelkes tapsviharon kívül semmi mást ne várjanak.
A többismeretlenes politikai egyenletnek nincsen megoldása! Csak
látszattevékenység és időhúzás van! Ez a szocialista galeri a
szocializmust sem volt képes felépíteni, a piacgazdasághoz sem ért! A
csoda csak akkor következne be, ha ezt be is látnák, és távoznának a
politikai palettáról.

(Prof. Dr. Bokor Imre)

szedlacsek
2004. augusztus 25. 15:54 | Sorszám: 0
"Szeretlek benneteket, szeretem a szocialista pártot" 2004.08.25., 15:37

Juhász Ferenc felolvasta a kongresszus elején Medgyessy Péter levelét, amit a bentlévők úgy értékeltek, hogy a miniszterelnök elfogadja a konstruktív bizalmatlansági indítványt.
"Szeretlek benneteket, szeretem a szocialista pártot - állt a kormányfő a levelében. A miniszterelnök üzenetében egyik jelölt mellett sem érvelt, és ígéretet tett arra, hogy elmegy az októberi tisztújító kongresszusra.

Téma: Normálisak ezek?
szedlacsek
2004. április 29. 22:35 | Sorszám: 16
Ne csodálkozz!!!

Ez a rédicsi átkelő magyar oldala... most fogják lebontani, mert itt a "szlovén" oldalon lesz a közös ellenőrzőpont....

Tényleg hülyeség lett volna költeni rá...

szedlacsek
2004. április 29. 18:56 | Sorszám: 7
Alszom....

Téma: Az egyetlen biztos pont Medgyessy programjában: IDÉN IS KUBA!
szedlacsek
2003. december 16. 20:59 | Sorszám: 29
Tudják. Mit gondolsz mér nem állnak szóba vele???

És ez nagy baj Magyarországra nézve.... (

szedlacsek
2003. december 16. 20:51 | Sorszám: 26
"Medgyessy egy kisstílű, senki ember, akit a történelem kihullajt majd és senki nem fog emlékezni rá."

Csak a KGB irattára....

szedlacsek
2003. december 16. 20:37 | Sorszám: 22
G.H.Kovács parancsára....
szedlacsek
2003. december 16. 19:08 | Sorszám: 19
Adja már valaki már a Kacsahóhér kezébe az AB közszereplőkre vonatkozó határozatait....
szedlacsek
2003. december 16. 18:59 | Sorszám: 17
A népátbaszóság G.H. Kovács infoiból dolgozik!

A Kacsahóhér ugyyanis nem MSZP-tag!!!

szedlacsek
2003. december 16. 17:22 | Sorszám: 12
A kormányfő arra az általa "alaptalan híresztelésnek" nevezett Népszabadság-hírre "...reagált, amely szerint december végén ismét Kubába utazik szabadságra. Medgyessy Péter tavaly télen Kubában üdült. A kormányfő, miután hazatért a belpolitikai vitát kiváltó utazásáról, úgy nyilatkozott:


a j ö v ő b e n, h a k é t n a p n á l h o s s z a b b i d ő r e k ü l f ö l d r e u t a z i k, a z t n y i l v á n o s s á g r a f o g j á k h o z n i. "


***Na most mi a túró van, Medgyessy úr? Nem teccik emlékezni?????***

copyright by ripityom from MNO


Téma: Ha ez igaz.. akkor nagy baj van. Négypárti határozat Kondor ellen?
szedlacsek
2004. március 22. 21:53 | Sorszám: 24
Kösz. Akkor mindkettőnknek igaza van....
szedlacsek
2004. március 22. 21:32 | Sorszám: 21
Biztos forrásból tudom, hogy nem így van.

Irásos szavazási útmutató van.

Akkora a terem légtere, hogy ha ott valaki kiabálva adna szavazási ukázt, simán behallatszana a TV-be...

szedlacsek
2004. március 22. 21:22 | Sorszám: 18
Jártál már a Parlamentben???

Ezt - amit írsz - nem lehet megcsinálni....

szedlacsek
2004. március 22. 21:16 | Sorszám: 16
Egyszerre ennyien nem szoktak tévedni...

Téma: Százezrek a csíksomlyói búcsún
szedlacsek
2004. május 30. 08:12 | Sorszám: 16
Ezért írtam Székelyföldet....

Sajnos jártam a moldvai csángóknál....

A Ioan Pop (azaz Papp János) nevű teljesen elrománosított, de csángó származású rk. plébános veri a kisgyereket, ha magyarul köszön rá az utcán... ugyanez igaz a tanítóra is....

Szülök mesélték....akik nem is akármilyen nyomorban élnek....

szedlacsek
2004. május 30. 07:58 | Sorszám: 13
Hoppá! egyel több lett a w-ből

www.szekelyszallas.hu

szedlacsek
2004. május 30. 07:52 | Sorszám: 12
Elég leegyszerűsített megközelítés a Tiéd....

Azér - hála Istennek - a Székelyföldön a magyar nyelvű misézés bevezetése óta (sok száz éve) csak és kizárólag magyar nyelvű miséket és istentiszteleteket tartanak. Ebben semmi rendkivüli nincs....

Látszik, hogy sajnos nem ismered Erdélyt. Javaslom, utazz el oda - a horvát tengerpart helyett(?) - a nyári szabadságod alatt. És majd jövőre a csiksomlyói bucsúba is (ne ezzel kezd, mert akkor nem fogod megérteni...).


ps. olcsóbban is jösssz ki, mint egy tengerparti nyaralással...

Szállást meg itt is találhacc:

wwww.szekelyszallas.hu


Téma: A PM egy napra sem tud tervezni! Takarodjon az MSZP-SZDSZ kormány!
szedlacsek
2004. szeptember 17. 10:08 | Sorszám: 34
Kizárt hogy jövé évre spórolnának... így is egy csomó kiadási tételt át kell csúsztatniuk januárra, hogy ez az év ne álljon teljesen fejre... viszont ezzel máris determinálták a jövő évit... ahogy idén januárban is - 250 milliárddal kezdtek...

Az utánuk jövő kormány nehezebb helyzetben lesz, mint anno az Antall-kormány volt....

szedlacsek
2004. szeptember 17. 07:12 | Sorszám: 31
A valóság meg majd jövő augusztusban derül ki, a zárszámadáskor... Most is vagy 0,5 % GDP arányos hiányt fejeltek rá a 2003-asra....
szedlacsek
2004. szeptember 16. 22:51 | Sorszám: 27
5 évük van rá, hogy visszaigényeljék... ennyi idő alatt évül el ugyanis... és ha korrektek, a vásárlót meg tidják találni... itt ugyanis nem parizer-vásárlásról van szó...
szedlacsek
2004. szeptember 16. 22:50 | Sorszám: 26
"Nem hogy előre nem tudnak tervezni, de még utólag sem tudják, hogy mekkora hiányt csináltak... "

Hát éppen ezaz... ha egy önkormányzati intézmény így gazdálkodna, a vezetőjét már régen börtönbe zárták volna...

szedlacsek
2004. szeptember 16. 22:34 | Sorszám: 22
Én is!!!

Lécci!!

szedlacsek
2004. szeptember 16. 22:09 | Sorszám: 18
Ez sok. 1 nap is sok...
szedlacsek
2004. szeptember 16. 21:42 | Sorszám: 16
Ez most mi akar lenni???
szedlacsek
2004. szeptember 16. 21:13 | Sorszám: 14
Egyik napról a másikra 4000 Ft-al nő az egy főre jutó adósságunk.... Ez éves szinten közel 1,5 millió Ft/fő.....
szedlacsek
2004. szeptember 16. 20:11 | Sorszám: 11
Újabb adalék a PM "szakszerű" működéséről..

Ajándék áfamilliárdok a költségvetésben?

Index
2004. szeptember 16., csütörtök 13:53


2004 február és július között adójogi bizonytalanság miatt a gépjárműimportőrök nagy része befizette a regisztrációs adóra eső általános forgalmi adót (áfa). Júliusban kiderült, hogy több tízezer új autónál feleslegesen számították fel a 22,5-450 ezer forint közé eső összeget. A visszaigénylés viszont a legtöbb esetben elmaradt, és a vásárló nem is kezdeményezheti. Az Index értesülése szerint az importőrök egy része úgy döntött, hogy visszamenőleg nem foglalkoznak a kérdéssel.


http://index.hu/gazdasag/magyar/regado0916/

szedlacsek
2004. szeptember 16. 20:02 | Sorszám: 8
Tök mindegy....
szedlacsek
2004. szeptember 16. 19:47 | Sorszám: 5
Vagy fogalmuk nincsen már arról, mit is tartanak nyilván...

Röhej lenne, ha nem a mi bőrünkről lenne szó...

szedlacsek
2004. szeptember 16. 19:39 | Sorszám: 1
ÖSSZE-VISSZA HAZUDNAK!


A PM szerint nem változott a hiányprognózis
04.9.16 18:24

A Pénzügyminisztérium sajtóosztályán azzal magyarázták a 40 milliárdos eltérést a tegnap és a ma közölt hiányprognózisok között, hogy a ma megjelent 1335 milliárdos deficit tulajdonképpen megfelel az általuk a GDP százalékában közölt mutatók rosszabbik szcenáriót felvázoló változatával (a prezentációban 6,3-6,5 százalékos pénzforgalmi deficitet jeleztek).

----------------------------------------

HÚZZANAK EL, DE AZONNAL!!!!

szedlacsek
2004. szeptember 16. 19:34 | Sorszám: 0
Máris nagyobb az áht-hiány a tegnapi PM-prognózisnál
04.9.16 17:29

A Pénzügyminisztérium ma közzétett adatai alapján a várható államháztartási hiány nagyobb lesz, mint amit tegnap Draskovics Tibor jósolt.

Alig telt el 24 óra, máris módosította a Pénzügyminisztérium a tegnap közzétett jóslatait a büdzsé idei deficitjének alakulásáról. A minisztérium legfrissebb adatai alapján az államháztartás pénzforgalmi szemléletben vett hiánya az önkormányzatok nélkül számolva 1 335 milliárd forintra rúg majd, ami a teljes 2004. évi bruttó hazai termék 6,5 százalékát teszi ki. A PM honlapjára most felkerült táblázat szerint a központi kormányzat nominális hiánya 150 milliárd forinttal emelkedik, szemben a tegnap közölt 110-120 milliárddal.

Az előzetes becslések szerint a települések további mintegy 40 milliárd forinttal dobják meg a deficitet, amiből következik, hogy a pénzforgalmi szemléletben vett hiány az önkormányzatokkal együtt 6,7, eredményszemléletben (ESA) pedig 5,3-5,5 százalékra rúg majd, szemben a tegnap hangoztatott 5,0-5,3 százalékkal.

-----------------------------------------------------------

MÁR EGY NAPRA KÉPTELEN TARTANI A SZAVUKAT!!!
TAKARODJANAK A FENÉBE, MIELŐTT MINDEN SZÉTVERNEK!!!


Téma: Koltay Gábor filmje: Trianon
szedlacsek
2004. augusztus 02. 19:13 | Sorszám: 14
A sorstalanságot majd akkor nézem meg, ha legalább ekkora költsgvetésből újraforgatják a Honfoglalást....

Addig nem érdekel egy divat-film.....


Téma: Hiller adja vissza a diplomáját!
szedlacsek
2004. október 24. 16:07 | Sorszám: 3
Ez egy darab diploma....a többi "csak" tudományos fokozat...
szedlacsek
2004. október 24. 12:34 | Sorszám: 0
Az MSZP már 2006-ra készül
A kormánypártok az őszirózsás forradalomról is megemlékeznek
2004. október 24., vasárnap 12:06

Vége a védekezésnek, aktív, kezdeményező pártot kíván vezetni az MSZP új elnöke, Hiller István. A párt elnökségi, majd választmányi ülése után arról is beszélt, hogy fontosnak tartja a nyitottságot és az érthető kommunikációt.

Az MSZP új elnöke nem arról akar híreket látni, hogy a szocialista párt szervezetei milyen jól működnek együtt - Hiller István eredményeket és megvalósított ötleteket akar látni. A pártelnök erről az MSZP Országos Választmányának ülésén beszélt.

A Krónika úgy tudja: a párt elnökségének reggeli és a választmány nemrég véget ért ülése egyrészt a képviselőségről a héten lemondott Zuschlag János parlamentbeli pótlásáról, másrészt az őszi időközi és a 2006-os országgyűlési választásokról szól. A párt elnöke Kránitz László bíróságon eldöntött jelöltsége ügyéről annyit mondott: az MSZP ellenfelei elszenvedték az első vereséget ebben a kampányban.

Hiller István ugyanakkor kifejtette: 2006-ra úgy kell felkészülni, hogy pártja nyitott és érthető legyen. Ehhez pedig az kell, hogy a szocialisták mindenütt ott legyenek az országban és miközben a legfontosabb kérdés az MSZP és az emberek viszonya lesz, növelni kell a párt taglétszámát - közölte az MSZP elnöke.


A kormánypártok az őszirózsás forradalomról is megemlékeznek

A kormánypártok együtt emlékeznek meg a Károlyi Mihály szobornál október 29-én az őszirózsás forradalomról - jelentette be Hiller István, az MSZP elnöke. A pártelnök azt mondta, hogy az őszirózsás forradalom a köztársaság ünnepe.

Hiller István az MSZP elnökségének ülése után arról is beszámolt, hogy pártja november 4-én emlékezik az '56-os forradalom áldozataira. Ugyanis október 23-a egy őszi március 15-e kell, hogy legyen, amikor a bátor fiatalok forradalmát ünnepeljük - tette hozzá a szocialista pártvezető.
----------------------------------------------

"Ugyanis október 23-a egy őszi március 15-e kell, hogy legyen, amikor a bátor fiatalok forradalmát ünnepeljük - tette hozzá a szocialista pártvezető. "

Nem kellene visszaadnia Hillernek a diplomáját???


Téma: "a kormány baklövéseivel egyenes arányban egyre hülyébbnek kell maradnia a baloldalin
szedlacsek
2003. július 24. 12:11 | Sorszám: 100
Ez már 94-98-ban sem jött be.

Most viszont igazándiból "önmagukhoz képest" majd egy évet is késnek.

A döntő hányada a megszorításoknak - egyes áremelések kivételével - 2004-ben, a 3. évben jön. Bokros meg már a 2. elején beletojt a ventillátorba.

szedlacsek
2003. július 23. 09:12 | Sorszám: 3
A megmagyarázhatatlant akkor sem fogják tudni megmagyarázni....
szedlacsek
2003. július 22. 23:00 | Sorszám: 0
"a kormány baklövéseivel egyenes arányban egyre hülyébbnek kell maradnia a baloldalinak ahhoz, hogy megmaradjon baloldalinak.

Téma: SÁNTA KUTYA DÍJ 2004: A D209 kormánya
szedlacsek
2004. február 13. 18:18 | Sorszám: 0
Újabb rangos kitüntetést söpört be a Medgyessy-kormány!

A „Sánta kutya-díjat” idén roppant kiélezett versenyben a kormány nyerte el. Egészen kiváló teljesítményében oroszlánrészt vállalt a bíróság által is, „mint hazugokat” elmarasztalt „külügyminiszter és hadügyminiszter.”

A Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság a tülekedők sorában rendet vágva és önmérsékletet tanúsítva Medgyessy Péter kormányát találta
SÁNTA KUTYA- DÍJRA

érdemesnek, mivel e kormány magát s az országot nem kímélve lankadatlanul munkálkodik szavai és tettei közti szakadék mélyítésén. Élmunkásai közül már a bíróság is elmarasztalta a külügyminisztert és a hadügyminisztert, mint hazugokat.

Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság

Óbuda, Kerék Vendéglő, 2004. február 13. péntek

Alexa Károly
Czakó Gábor
Jakab Bori
Kocsis Tamás
Kindler József
Segesdi György
Szalay Károly
Szikora József


Téma: Az szdsz célkeresztjében Madl Ferenc
szedlacsek
2004. május 10. 08:53 | Sorszám: 9
Nem tartom szerencsés ötletnek. Minden tiszteletem és nagyrabecsülésem ellenére sem.


Túl karizmatikus egyéniség.... Állandó támadásnak lenne kitéve...

szedlacsek
2004. május 09. 23:52 | Sorszám: 1
Egy Göncz tata elég vót.... nem akarok mégegyet....

Téma: Szűrös vitára hívja Kovácsot
szedlacsek
2004. június 06. 14:39 | Sorszám: 8
Pontosítsunk:

Szűrös vitára hívja Kovácsot
Szűrös Mátyás, Kádár János volt moszkvai nagykövete vitára hívja Kovács Lászlót, a MSZP elnökét.
2004.06.06 10:41 M1


Téma: Heil Hiller!
szedlacsek
2004. augusztus 02. 18:15 | Sorszám: 26
Most mondta a HírTV, hogy állítólag Hiller is lemondana....


Téma: Népszavazás! Magyar állampolgárságot minden magyarnak!
szedlacsek
2004. augusztus 12. 23:03 | Sorszám: 294
Legalább lesz értelme a 19-i országgyűlés összehívásának...

Téma: A kormány napjai meg vannak számlálva !
szedlacsek
2003. július 23. 23:22 | Sorszám: 3
Hol lehet állítani rajta????

Téma: Büntessük meg a gyerek vállalást. Egy gyerek 0,7-0,8-at ér
szedlacsek
2006. november 29. 14:52 | Sorszám: 62
A 189-es kormányzati telefonszámon adnak tájékoztatást a gázártámogatásról. Kérdésre is válaszolnak.

Úgyhogy felhívtam őket és megkérdeztem, hogy az evás és a "sima" egyéni vállalkozók nettó előző három havi jövelemét hogyan kell megállapítani.

Válasz:"Nem tudjuk. Az APEH nem segít!"

Egyébként érdemes felhívni őket. A 189-es szám után a 0-át kérjétek.

Elképesztő demagógia....

szedlacsek
2006. november 28. 18:42 | Sorszám: 61
Fórum az új gázártámogatási rendszerről!
2006. november 28. 13:36


December 4-én szakértők válaszolnak az Önök kérdéseire, észrevételeire

Fórum az új gázártámogatási rendszerről! Szakértők válaszolnak az Önök kérdéseire, észrevételeire
December 4-én, hétfőn a Napi Mozaikban!
Kérdezzen már most!
Üzenetrögzítő: 373-4904
Cím: 1054 Bp. Szabadság tér 17.
Adás alatt hívható: 373-4902, - 4903
e-mail: mozaik@mtv.hu
szedlacsek
2006. november 28. 18:27 | Sorszám: 60
Kérdés az Index-ről:

"Azért érdekes az a kérdés is, hogy a gázártámogatás a lakásra jár. (A rendelet 2.§ (6) bek., ha jól emlékszem.) Sok lakás azonban egyúttal egy vállalkozásnak székhelye is, mondjuk van egy olyan helyiség, ahol a papirokat őrzik, vagy a házban kialakítottak egy kis boltot, műhelyt. Ugyanezen a cimen lakik a család is. Ahol ráadásul BT formájában működik a vállalkozás, ott a tulaj kért egy adószámot, és legalábbis a rezsi egy részét átszámlázta a BT-nek. Az adószámról az Apeh is tud (kvázi bérbeadó), szóval itt szintén lehet gond. Mit tegyen, aki ebben a cipőben jár, azért adja be a támogatási igényét ?"

És ezt cifrázhatjuk azzal, hogy a bérleti díjat már az irányadó három hónapos időszakra előre , augusztusban megkapta, így a jövedelemnél nem kell figyelembe vennie....

szedlacsek
2006. november 28. 18:22 | Sorszám: 59
TV2 HÍRADÓT NÉZZÉTEK!!!

"Könnyen visszalehet élni a gázártámogatással - mondják a könyvelők! Az APEH sem fogja tudni ellenőrizni!"

Most, pár perc múlva!

szedlacsek
2006. november 28. 18:19 | Sorszám: 58
A 26/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság elvi éllel mutatott rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság — amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme — megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon (ABH 1992, 135, 142.).

Az 1160/B/1992. AB határozatában az Alkotmánybíróság tovább pontosította a normatartalommal szemben fennálló alkotmányos követelményeket: „A jogszabályok rögzített nyelvi formában jelennek meg. A nyelvi megfogalmazás fogalmai, kifejezései mindig általánosak. Így adott esetben mindig kérdéses lehet, hogy a konkrét történeti tényállás a jogi normában szereplő fogalom körébe tartozik-e. (...) Ha egy jogszabály tényállása túl részletező, túl szűk, túlságosan eseti, az megköti a jogalkalmazót és megakadályozza, megnehezíti, hogy a jogszabály az életviszonyok szabályozásában betöltse szerepét. Ha pedig egy jogszabály törvényi tényállása túl elvont, túl általános, akkor a jogszabály rendelkezése a jogalkalmazó belátása szerint kiterjeszthető vagy leszűkíthető. Az ilyen szabály lehetőséget ad a szubjektív jogalkalmazói döntésre, a különböző jogalkalmazók eltérő gyakorlatára, a jogegység hiányára. Ez csorbítja a jogbiztonságot.” (ABH 1993, 607, 608.

szedlacsek
2006. november 28. 08:50 | Sorszám: 57
http://www.mno.hu/index.mno?cikk=385225&rvt=5
szedlacsek
2006. november 28. 08:32 | Sorszám: 56
Kastélyfűtés gázártámogatással?
06.11.28 08:02

Számtalan módon vissza lehet majd élni az új gázár-támogatási rendszerrel, rosszul pedig igazán azok járnak, akik nem tudják eltitkolni jövedelmüket, a köztisztviselők, a rendes munkavállalók és a nemrég nyugdíjba vonultak - írja a Népszabadság.


Nyilván sokan játszanak majd a lakásba bejelentettek számával, és különösen a vállalkozóknál a bevallott jövedelemmel is. Ebben a körben ugyanis gyakorlatilag csak a bejelentőn múlik, mekkora összeget tüntet fel, igazi ellenőrzésre pedig nem nagyon kell számítani. Így aztán elfordulhat, hogy valaki egy palotában ülve olyan alacsony összeget ír be a jövedelem-bevallásába, hogy megkapja a legnagyobb támogatást a háza kifűtésére. Szigorú büntetéstől egyébként akkor sem kell tartania, ha véletlenül megbukik, az egyetlen szankció ugyanis, hogy a támogatást kamatostul vissza kell fizetni, ez azonban gyakorlatilag csak a mindenkori jegybanki alapkamatot jelenti.
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&pl
acein=hirstart&nID=315902

szedlacsek
2006. november 28. 08:32 | Sorszám: 55
Ha Te fizetsz érte, akkor nem számít. De ha a cég veszi meg nektek, akkor igen...

szedlacsek
2006. november 27. 17:45 | Sorszám: 52
További kérdések:

Figyelembe kell-e venni a jövedelem megállapításánál a cég által biztosított telefon magáncélú használata kapcsán keletkezett (vélelmezett 20 %) jövedelmet.

Kinél kell figyelembe venni és milyen arányban, ha ugyanazt a telefont többen is hazsnálják?

A cég által biztosított otthoni internethasználat beszámít-e?

A cégautó használata beleszámít-e a jövedelembe? Ha igen, milyen értéken?

szedlacsek
2006. november 27. 14:23 | Sorszám: 49
1987. évi XI. törvény
a jogalkotásról
17. § Jogszabályt akkor kell alkotni, ha a társadalmi-gazdasági viszonyok változása, az állampolgári jogok és kötelességek rendezése, az érdekösszeütközések feloldása azt szükségessé teszi.
18. § (1) A jogszabály megalkotása előtt - a tudomány eredményeire támaszkodva - elemezni kell a szabályozni kívánt társadalmi-gazdasági viszonyokat, az állampolgári jogok és kötelességek érvényesülését, az érdekösszeütközések feloldásának a lehetőségét, meg kell vizsgálni a szabályozás várható hatását és a végrehajtás feltételeit. Erről a jogalkotót tájékoztatni kell.
(2) A jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni.
(3) Az azonos vagy hasonló életviszonyokat általában ugyanabban a jogszabályban, illetőleg azonos vagy hasonló módon kell szabályozni. A szabályozás nem lehet párhuzamos vagy indokolatlanul többszintű.
20. § A jogalkalmazó szerveket, a társadalmi szervezeteket és az érdekképviseleti szerveket be kell vonni az olyan jogszabályok tervezetének elkészítésébe, amelyek az általuk képviselt és védett érdekeket, illetőleg társadalmi viszonyokat érintik.
szedlacsek
2006. november 27. 13:59 | Sorszám: 48
Az adóhivatalban még olvasnak

Azt, hogy a vállalkozóknak mit kell elszámolniuk jövedelemként, az adóhivataltól szerettük volna megtudni. Az APEH sajtóosztályán azonban azt közölték: nem tudnak mondani semmit, a hivatal vezetői ugyanis még tanulmányozzák a rendeletet. "Az adóhivatal a szakértők megfelelő tájékozódását követően, várhatóan a hét közepén alakítja ki állásfoglalását a jövedelemszámítás módjáról" - mondták a sajtóosztályon.

Az adóhivatali állásfoglalás így biztosan megjelenik még az előtt, hogy megkezdhetnénk az igénylőlapokat beadni, azt ugyanis december 1-jétől lehet postára adni vagy személyesen bevinni az államkincstár ügyfélszolgálataira. Bár volt olyan olvasónk, akinek a kincstárnál azt mondták: meg kell várnia a hivatalos igénylőcsomagot, és az abban lévő, postafiókcímre szóló válaszborítékban kell elküldenie igénylését, az Index kérdésére a kincstárnál azt mondták: nem kerül hátrányba, aki nem arra a postafiókra, hanem a kincstár más levélcímére küldi vagy az ügyfélszolgálatra személyesen viszi be az igénylést.
http://index.hu/gazdasag/magyar/gaz061127/

szedlacsek
2006. november 26. 11:38 | Sorszám: 38
Mi van akkor, ha van a nevemen egy fogyasztási hely, a számlát én fizetem, de a bejelentett lakcímem más és az én fogyasztási helyen bejelentett lakcímmel rendelkező egyébként jogosult lenne a támogatásra?

A szeptember-november havi jövedelemben mit kell figyelembe venni? Az ezekben a hónapokban megkapott vagy az ezekre a hónapokra számfejtett jövedelmeket? Szeptemberben ugyanis az augusztusra számfejtettet kapom meg ...és így tovább....

szedlacsek
2006. november 26. 11:36 | Sorszám: 37
Alkotmányellenessé nyilvánítható az a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. [42/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 299, 301.]
szedlacsek
2006. november 24. 15:17 | Sorszám: 28
"(3) A támogatás megállapítása iránti kérelmet az 1. számú melléklet szerinti igénylőlapon lehet benyújtani. Az igénylőlapnak a háztartások részére történő eljuttatásáról a Magyar Államkincstár gondoskodik."

Honnan tudja a MÁK, hogy kik a gázfogyasztók?

Az is kap, akinek a településén nincs is gázvezeték?

Egy háztartásban mindenki kap?

szedlacsek
2006. november 24. 13:17 | Sorszám: 25
Csak a háztartások kiértesítésének anyag- és postaköltsége cca. 280 millió Ft....
szedlacsek
2006. november 24. 13:10 | Sorszám: 23
Kösz, hogy áthoztad. Épp most akartam betenni...

Téma: Mondjanak le!
szedlacsek
2003. augusztus 28. 10:06 | Sorszám: 39
Én elsősorban az álláspontod megváltoztatását ajánlanám...

A másikkal lehet: örömet szereznél az ellentábornak...

szedlacsek
2003. augusztus 26. 17:28 | Sorszám: 26
Jól látod.

És ez a "kis" pártoknak fog kedvezni...

Még akár a MIÉP is labdába rughat...


Téma: Lúzerkormány
szedlacsek
2003. december 17. 14:44 | Sorszám: 12
Schamschula MDF-es volt. Azóta már járt a kisgazdáknál is...

Téma: Házidolgozat
szedlacsek
2004. augusztus 31. 23:25 | Sorszám: 0
Házidolgozatot írtak a szocialista elnökjelöltek

Bohus Péter, Kárpáti Márton
2004. augusztus 31., kedd 21:05


Hat jelölt indul a teljes megújulást ígérő szocialista párt elnöki pozíciójáért. Az MSZP új vezetőjének már nem elég csak joviálisan mosolyognia a végső győzelemhez: október 15-én több mint hatszáz küldött szavaz az elnökjelöltekről, akiknek az új szabályok szerint programot kellett írniuk, mit tennének, ha őket választanák a leköszönő Kovács László helyére. Az elképzeléseket kedden hozták nyilvánosságra, az Index mindent elolvasott.


Hiller István: Le kell cserélni a székházat is

Hiller István az "Új kapcsolat" című programjában az MSZP egyik legsúlyosabb problémájának tartja, hogy politikusai megszólalásai nem közérthetőek. "A Magyar Szocialista Párt nyelve még mindig unalmas, technokrata, érthetetlen nyelv." - írja. Az MSZP vizuális megjelenése ma inkább hasonlít egy vándorcirkuszéhoz, mint egy professzionális pártéhoz, teszi hozzá Hiller.

Szili Katalin: Nem indokolható a természet kizsákmányolása

Szili Katalin a "Milyen MSZP-t szeretnék?" címet viselő programjában leszögezi, a vadkapitalizmus és a vadszocializmus egyaránt zsákutca: az egyik a szabadság korlátlansága, a másik a szabadság hiánya miatt torzul el. "A szociáldemokrácia baloldalisága mindkét tévutat elkerüli. Baloldalisága miközben mindig konkrét, de arányos is. Az MSZP legyen a mérték pártja - olvasható."

Lamperth Mónika: Az MSZP-nek fel kell sorakoznia kormánya mögé

Lamperth Mónika "Őszintén szólva" című programjában úgy véli, "a mi feladatunk, hogy a meghatározó - és a "zsűri" által elfogadott - forgatókönyvet még hosszú ideig az MSZP írja, hogy 2006-ban újra győzelemre vigyük a baloldalt." "Olyan pártot szeretnék, amelyet lehet szeretni, amelyre mindannyian büszkék lehetünk. Határozott, de nem arrogáns, büszke, de nem magamutogató, hatékony, de nagyon emberi - ilyen pártot szeretnék vezetni, de egyszerű tagként is erre vágyom" - írja Lamperth Mónika.


Toller László: Nem tartozom az egyszerű esetek közé

Ötletességet, öntevékenységet és önbizalmat hirdet Toller László pécsi polgármester, pártelnök-jelölt a tisztújító kongresszusra készült programjának címében. A két oldalas anyag felében Toller saját szerepén elmélkedik, "nem tartozom az egyszerű esetek közé, nehezen bírom a tehetetlenkedést, a kreativitás hiányát, és az eldöntött kérdések utólagos átfogalmazását", állítja magáról a pécsi polgármester, aki azt is bevallja, hogy nehezen viseli a hazugságot. Toller szerint "mindent újra kell gondolni". Noha a polgármester szerint hibáik emberarcúak voltak, ő más stílust, más tartalmat ígér. Az írás nagy része kritika az eddigi vezetésnek, amelynek két héttel ezelőtti kilépéséig egyébiránt Toller is tagja volt.

Szekeres Imre: Útelágazáshoz érkeztünk

Útelágazáshoz érkeztünk, állapítja meg Szekeres Imre programjának címében, amely szerint fordulóponthoz érkezett Magyarország és a párt is. Most már a "fejlett Nyugathoz tartozunk, ezért újfajta viselkedésre, politizálásra van szükség", állapítja meg a párt jelenlegi alelnöke. A párt "jövendő elnökeként" Szekeres teret adna a különböző nézeteknek, szociáldemokrata politizálást folytatna, mozgósítást és egységes pártot ígér. Programja a baloldali politizálás jegyében fogant, amire Szekeres értelmezésében a sokszínűség, a társadalmi szakadék szűkítése a jellemző. A MeH politikai államtitkára hisz a versenyben, de úgy véli a vesztesek felkarolásával együtt "nem szabad mindent korlátlanul a versenyre, piacra bízni".

Jánosi György: Olcsóbb, hatékonyabb és szolgáltató államot

Jánosi György négy oldalas dokumentuma a folyamatosság ígéretét hordozza, építene az elmúlt két év eredményeire. Jánosi egyszerre beszél a támogatások szükségességéről, hogy "minél több ember számára" legyen állás, jövedelem, tisztes megélhetés. Jánosi az adók és járulékok csökkentésétől várja a foglalkoztatottság bővülését. 15 év szűkmarkúság után elegendő pénzt kér a kutatás-fejlesztésre, emellett az autópálya-építések folytatását, szolidaritást, egészségesebb társadalmat, elegendő költségvetési pénzt az iskoláknak, szövetkezést és vidékfejlesztést emleget programjában. A szocialisták választmányi elnöke olcsóbb, hatékonyabb és szolgáltató államot akar. A régiók, kistérségek híveiként a magyar szocialisták Jánosi tolmácsolásában elvárják, hogy a polgármesterek is aktívan dolgozzanak a párt hitelének megerősítésében. Az önkormányzatok erősödése a kulcs a lakosság életminőségének nagymérvű javításához
http://index.hu/politika/belfold/mszp0831/


Téma: Ki kell tenni az uniós zászlót eztán, brávó parlament
szedlacsek
2004. április 27. 18:34 | Sorszám: 1
Elfér.... nem ezen múlik....

Téma: Folytatódik a leszámolás az MDF-fel
szedlacsek
2004. november 02. 21:40 | Sorszám: 411
A hangsúly a VÁLASZON van. A tartalmát majd megtudjuk.

Én csupán olvtársunk kuka megszólalására reagáltam. Hozzászólása alapján "ostobának" tartja Orbánt.

Ennyi.

szedlacsek
2004. november 02. 16:33 | Sorszám: 407
Válaszolt Orbán. Tehát szerinted Orbán ostobaságot csinált.

Hogy mered a Fônököt "leostobázni"????

szedlacsek
2004. október 19. 18:29 | Sorszám: 352
Ne reménykedj....
szedlacsek
2004. október 19. 09:37 | Sorszám: 344
ignore off

Normális hangon mikor fogsz megszólalni???

ignore on

szedlacsek
2004. október 06. 16:11 | Sorszám: 252
"Biztos, hogy nem érte volna el, "

Tudod mi a biztos??? Az, hogy egyszer meg fogunk halni....

Önálló MDF indulás mellett valszeg nem lett volna Centrum... és ettQl kezdve teljesen más a leányzó fekvése..


(Ps. a szmájlit tényleg csak lefeledtem.... )

szedlacsek
2004. október 06. 16:09 | Sorszám: 251
A Pesti Hirlap kellett..

Bencsik akkoriban MDF-tag, sQt: országgyqlési képviselQjelölt is volt....

Az MDF egyébiránt van belsQ pártlapja:

Itt olvasgathatod : http://www.mdf.hu/index.php?akt_menu=732

szedlacsek
2004. október 06. 11:54 | Sorszám: 242
Pont ezzel egyidôben keletkezett az "egy a tábor, egy a zászló".....

Úgyhogy : NEM PRÓBÁLTA MEG.

szedlacsek
2004. október 06. 11:53 | Sorszám: 241
Tévedés. AZ MDF létrehozta a Pesti Hirlapot és az Új Magyarországot, a Duna TV-t és a különféle Megyei Híreket.

Az, hogy mi lett belQlük, az már más tészta....

szedlacsek
2004. október 06. 11:50 | Sorszám: 240
2002-ben MDF több mint 20 %.

Nézz utána a www.valasztas.hu -n

szedlacsek
2004. október 05. 19:48 | Sorszám: 219
Ez van neki parancsba adva a Szentkirályi utcában...


Csak azt nem tudják, hogy rossz lóra tettek...

szedlacsek
2004. szeptember 16. 22:47 | Sorszám: 129
Rólad meg azt nehéz feltételezni, hogy épelméjű vagy...
szedlacsek
2004. szeptember 16. 16:06 | Sorszám: 117
Ma reggel Dávid egyértelműen közölte, hogy NEM SZAVAZZA MEG Gyurcsány miniszterelnökségét.

Egyébként döntetlen helyzet most nem nagyon állhat elő, csak úgy ha MSZP-s vagy SZDSZ-s néhány átszavazó lesz.

Ugyanis ez csak 192-192-nél következhet be. Ha ellenzéki alelnök a levezető elnök, akkor az ellenzék legjobb esetben is csak 185 szavazatot tud produkálni...(mivel jelenleg a függetlenekkel + az MDF-ből kizártakkal együtt is csak 186an vannak.)

De ha ez be is következik, Dávid esetleges elnöklése - amiről nem ő dönt - mellett, akkor egyértelmű a szavazata: NEM!

Egyébiránt Harrach és Deutsch - mint ellenzéki alelnökök - is esélyesek az ülés levezetésére.....

Tök fölösleges ez a háborgás.
A házelnök bármikor dönthet úgy, hogy átadja az ülés levezetését valamelyik alelnöknek - és dönti el, melyiknek.
A maximum, amivel ezt a kijelölt alelnök elkerülheti, az hogy "akadályoztatva" van. Természetesen akkor szintén nem vehet részt a szavazásban.
Ha tehát Szili Katalin DI-t akarja megbízni, akkor akár vállalja az ülés levezetését, akár távolmarad - így sem, úgy sem szavazhat.

Egyébként meg tökmindegy, hogy hányan szavaznak a jobboldalon. (Feltételezve persze, hogy senki sem szavaz Gyurcsányra.)
Ez ui. NEM többségi szavazás, hanem 193 IGEN KELL.
Ezt a kormánypártok vagy biztosítják vagy nem.

Már megint: VIHAR EGY POHÁR VÍZBEN.

A Házszabály vonatkozó része - a pánikkeltők figyelmébe ajánlva:
...
"20. § (1) Az Országgyűlés alelnökei az elnök által meghatározott rendben helyettesítik az Országgyűlés elnökét a 19. §-ban meghatározott feladatok végrehajtásában.

(2) Az Országgyűlés elnökét tartós akadályoztatása esetén a legnagyobb taglétszámú képviselőcsoporthoz tartozó alelnök - az ő akadályoztatása esetén a következő legnagyobb taglétszámú képviselőcsoporthoz tartozó alelnök - helyettesíti. Azonos taglétszámú képviselőcsoport esetén a helyettesítő alelnököt a Házbizottság jelöli ki.

(3) Az Országgyűlés elnökét helyettesítő alelnök jogai és kötelezettségei - a kinevezési és felmentési jog kivételével - az Országgyűlés elnökével azonosak."

Egyébiránt a teljes hír itt van, Dávid reakciójával együtt:

Dávid cáfolja a hírt!!!!


Dávid vezényli a kormányfőválasztást?
Az MDF elnöke cáfol, bár esélyesnek tartja magát
2004. szeptember 15. 12:38


MNO
Az MDF elnöke megállapodott a kormánypártokkal, hogy a kormányfőválasztás napján ő elnököl a parlamentben - adta hírül a HavariaPress. Dávid Ibolya szerkesztőségünknek kijelentette: semmi valóságalapja nincs az értesülésnek. Mint mondta: az ülés vezetésére három esélyest lát: Deutsch Tamást, Harrach Pétert és saját magát.

Megállapodott a kormánypártokkal Dávid Ibolya, hogy a kormányfőválasztás napján ő elnököl a Parlamentben - jelenti a HavariaPress.

A döntés jelentőségét az adja, hogy az elnök nem voksolhat. Gyurcsány esetében igen kiélezett szavazás várható, s akár egy-egy voksnak is döntő jelentősége lehet. Gyurcsány Ferenc kormányfővé választásához az összes képviselő több mint felének igen szavazata szükséges, szavazategyenlőség esetén viszont az elnök szavazata dönt.

Hazánkban egyébként a rendszerváltás óta még nem volt arra példa, hogy kormányfőválasztás idején ne a kormányzó párt képviselője vezesse az ülést - írja a HavariaPress. Így viszont - hogy Dávid Ibolya ül az elnöki székben - elvileg eggyel több kormánypárti képviselő adhatja le szavazatát.

Az Országgyűlés kabinetirodája érdeklődésünkre nem kívánta kommentálni a HavariaPress hírét, Dávid Ibolya azonban kijelentette, semmi valóságalapja nincs az értesülésnek. " Érdekes a hírforrás. A valótlan állítás egy olyan hírügynökségtől származik, amelynek szlogenje: A legtöbb vért tőlünk kapják. Ennyire kell komolyan venni a hírt " - jegyezte meg, hozzátéve: nem támogatja Gyurcsány Ferenc miniszterelnökké választását. Kérdésünkre közölte: a házelnök dönt arról, ki vezeti a parlament egyes üléseit.


Az MDF elnöke az ülés vezetésére három esélyest lát a kormányfőválasztás idején: Deutsch Tamást, Harrach Pétert és saját magát. Emlékeztetett: amikor azt a házelnök fontosnak tartotta, az eddigiekben is mindig ellenzéki alelnökre bízta a szavazás "levezénylését"

szedlacsek
2004. szeptember 11. 20:57 | Sorszám: 67
Herényi húzása simán magánokirathamisítás... amihez az egész Parlament asszisztál... pedig a képviselőknek feljelentési kötelezettsége van...

Téma: Már Romániára is figyelnünk kell!!!
szedlacsek
2004. január 12. 10:14 | Sorszám: 8
Tudom, hogy kicsit eltúloztam. De egy biztos: Lengyelország után a 2. legnagyobb ország a 2010-ig (??) az EU-hoz csatlakozók közül. És úgy tűnik, kezdik rendbeszedni a gazdaságukat. (Lásd: É-Erdélyi autópálya építése...)
szedlacsek
2004. január 12. 09:44 | Sorszám: 6
És ne feledjük: Románia (egyelőre )egyedül nagyobb piac, mint Magyarország, Szlovénia, Csehország, SZlovákia,Litvánia,Málta,Ciprus, Lettország, Észtország együttvéve!!!!
szedlacsek
2004. január 12. 09:30 | Sorszám: 4
Éppen ezért irtam bele a címbe, hogy "Romániára is"...

Kissé jobb a vártnál a szlovák infláció
2004-01-12 09:18



Pozsony, (MTI) - Szlovákiában decemberben átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 9,3 százalékkal voltak magasabbak, mint 2002. decemberben - jelentették a szlovák statisztikai hivatalban hétfőn.
A szabályozott árak és a illetékváltozások nélkül számított maginfláció 0,1 százalékos volt egy hónapra és 3,0 százalékos tizenkét hónapra decemberben.

A Reuters elemzői konszenzusa 0,3 százalék hó/hó és 9,4 százalék év/év inflációra számított. A maginflációra 0,3 százalék, illetve 3,1 százalék volt az előrejelzés.

szedlacsek
2004. január 12. 08:17 | Sorszám: 0
HOPPÁ!!!

Bukarest,(Reuters/MTI-ECO) - A román központi bank elnöke azzal számol, hogy tavaly 14,1 százalékos volt az infláció, ami minimálisan meghaladta a becsült 14,0 százalékot.

Mugur Iserescu szerint a várthoz közeli infláció részben annak hatására teljesült, hogy decemberben csökkent az infláció.

A jegybanki vezető azt mondta, hogy decemberben az infláció 1,2 százalékra mérséklődött a novemberi 1,4 százalék után.

A Reuters által pénteken megkérdezett elemzők szerint Románia idei inflációja várhatóan meghaladja a hivatalosan várt 9 százalékot. A felmérésben részt vett 15 szakértő véleményének átlaga szerint idén az infláció 10,6 százalék lesz.

--------------------------------------------

50 % feletti értékről hozták le!!!!

Jó lesz odafigyelnünk!!!

Mi meg alulról mászunk fel a 10 %-ra......


Téma: Magyarok, ébresztő!
szedlacsek
2003. szeptember 01. 09:46 | Sorszám: 5
Most nincs itt nálam az előterjesztés, meg mennem is kell, de majd később beírom...
szedlacsek
2003. szeptember 01. 09:25 | Sorszám: 1
Az MDF országos Választmánya szombaton kezdeményezte az MDF parlamenti frakciónál, hogy az általad felvetett kérdéskörben kezdeményezzen Országgyűlési Határozati javaslatot.

Egyébiránt egyetértek. A legfontosabb problémának én is ezt látom.


Téma: Alkotányellenes a Medgyessy kormány ?
szedlacsek
2003. augusztus 12. 20:44 | Sorszám: 57
Alkotány : ősi magyar település Magna Hungáriában.

Tőle 10 km-re található Felkotány.


Téma: Teller Ede üzenete - Provokáció vagy szimpla hamisítvány?
szedlacsek
2003. szeptember 16. 18:02 | Sorszám: 283
Eötvös Pál: Távozzon a Népszabadság éléről!

A Népszabadságban 2003. szeptember 15-én, egy állítólagos levél volt olvasható Teller Edétől. Az újság bőszen bizonygatta, hogy Teller Ede levele eredeti.
Mint azt mindannyian tudjuk, már másnap fény derült a Teller - levél hamisságára. Teller Ede nem írta meg az ominózus levelet, még csak nem is diktált ilyet. Egy világhírű magyar atomtudós emlékét aljas módon megalázták a Népszabadság c. újságban. Épeszű ember képtelen felfogni, hogyan juthatott ennyire mélyre egy napilap. A maradék tisztességes Népszabadság - munkatársak érdekében illő volna, ha Eötvös Pál - aki még egy kőszegi vitafórumon elismerte, hogy az MSZP és a Népszabadság között szoros kapcsolat van - ezután a sajtótörténeti botrány után azonnali hatállyal LEMONDANA! Eötvös Pál újsága súlyosan megsértette a sajtóetikát, ezért Eötvös Pál TÁVOZZON!

Három Város a Nemzeti Egységért Mozgalom

Újságíró etikai kódex:

1. Az újságíró legfőbb kötelessége az igazság tisztelete.

2. A hírek tisztességes módszerekkel történő megszerzésével és megjelentetésével védenie kell a szabadság alapjait, a pártatlan kommentár és kritika jogát.

3. Csak olyan tényeket közölhet, amelynek ismeri az eredetét. Nem hallgathat el fontos információkat, nem hamisíthat meg tényeket!

4. Csak tisztességes módszereket használhat információk, fényképek, dokumentumok megszerzéséhez.

5. A pontatlanul, félrevezetően megjelentetett információt helyre kell igazítani. A helyreigazítás erkölcsi kötelesség.

6. Kötelessége a neki bizalommal kiszolgáltatott információ eredetét szakmai titokként kezelni.

7. Kerülje el a faji, szexuális, nyelvi, vallási, politikai vagy nemzeti különbségekből fakadó diszkriminációt!

8- Szakmailag fenyegető veszélyként kezelje a plagizálást, a tudatos elferdítést, rágalmat, csúszópénz elfogadását.

9. Szakmai ügyekben kollégái ítélkezésére hallgasson, kizárva az állam vagy a kormány beavatkozását!

szedlacsek
2003. szeptember 16. 13:29 | Sorszám: 241
http://hirek.mti.hu/news.asp?newsid=129263&pub=7
szedlacsek
2003. szeptember 16. 13:15 | Sorszám: 240
Grigory N. Margit az MTI-nek nyilatkozva egyebek között elmondta, hogy a tudóst szeptember elején arra kérte Zeley László, hogy írjon cikket a Népszabadságba a magyar politikai helyzetről. Teller Ede a kérést el akarta utasítani azzal az érvvel, hogy nincs kellő ismerete hozzá a magyarországi belpolitikáról. A választ szeptember 5-én le is diktálta. Grigory N. Margit a levelet hazavitte, hogy legépelje, de a professzor szélütése, majd halála miatt aláíratni és elküldeni már nem tudta.

A nyilatkozó elmondása szerint Zeley László mintegy 20 aláírt névjegyet kért és kapott a professzor nevében ajándékba szánt könyvekhez dedikáció helyett.

Grigory N. Margit a Hoover Intézetnél dolgozott egy évkönyv szerkesztőjeként. Nyugdíjba vonulása után került Teller Ede közvetlen környezetébe mint magyar nyelvű segítője, felolvasója és levelezésének intézője. A professzor olyan személyt keresett, aki magyarul és németül is ért.

A ma 71 éves Grigory N. Margit 1945-ben hagyta el Magyarországot, négy évet Németországban élt, s utána került az Egyesült Államokba. Hetente háromszor járt Teller Edéhez, s alkalmanként átlag öt órán keresztül olvasott fel neki történelmi művekből, a Koránból, olykor viccgyűjteményből - és rengeteg verset. "Ady Endrét jóformán kívülről fújta, s ha olvasás közben valahogy melléfogtam, azonnal kijavított - mondta. - Utolsó napján, hétfő reggel, amikor még eszméleténél volt, egyre csak azt hajtogatta, hogy olvasni, olvasni. Nyugtalan sürgetésére olvastam neki Toldy trilógiájából, s a vers ritmusa elcsendesítette".

szedlacsek
2003. szeptember 16. 13:05 | Sorszám: 238
5.) A kártérítés ügyéből kifolyólag bekövetkező Népszabadság Rt elleni csődeljárást kifelejtetted....

Azér kiváncsi vagyok, a Népátbaszóság német tulajdonosai most mit lépnek....????

szedlacsek
2003. szeptember 15. 20:45 | Sorszám: 131
Egyetértek.

De a Népszabadság akkor is menjen a picsába...

szedlacsek
2003. szeptember 15. 20:28 | Sorszám: 127
AKi ezek után népszabadságot vesz a kezébe, az nem ember...

Ettől kezdve a NOL-t is bojkottálom....

szedlacsek
2003. szeptember 15. 20:09 | Sorszám: 124
Nem valódi a Népszabadságban megjelent levél - Teller Ede legközelebbi munkatársa hamisítványnak nevezte az irományt (Videó)

2003. szept. 15., 19:33




Információink szerint nem valódi az a Teller Edének tulajdonított levél, amely a Népszabadság mai számában jelent meg. Az elhunyt Professzor legközelebbi magyar munkatársa a Hír Tv-nek megerősítette, hogy nem Teller Ede írta az ominózus levelet. A munkatárs szerint a professzor ajándékba adott, aláírt névjegykártyáján lévő aláírást használták fel a levél hitelesítésére.
http://www.hirtv.net/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=8829


Téma: 45 évre titkosítva!!!!!!!!!!!!!!!!!!
szedlacsek
2004. január 10. 09:19 | Sorszám: 12
off

Szomszédolunk???

on


Téma: Kövér - Dávid.......
szedlacsek
2004. március 31. 12:30 | Sorszám: 88
"A párton belül halmozza a pozíciókat (országgyűlési képviselő, frakció-vezető, országgyűlés alelnöke, pártelnök…"

Az első tévedés. Az MDF Frakcióvezetőjét Herényi Károlynak hívják. Előtte Balsai István volt.

"1999 januárjában, elnökké történt megválasztása óta az MDF népszerűsége folyamatosan csökken (akkor 5-6 százalékon állt, jelenleg 1 százalékon)."

A Gallup pl. 4-5 % között méri az MDF-et hónapok óta. (biztos pártválasztók között). +- 3,2 %-os hibahatárral.

"…olyan személy, aki kapkodó és meggondolatlan politizálásával leépíti saját pártjának tagságát, elveszítve a párthoz leghűségesebb tagokat, szervezeteket. "

Csak nálunk, a megyében 8 új MDF-szervezet alakult az elmúlt 1,5 évben. Alapszabály szerint, a megyei választmány jóváhagyásával. A meglévők taglétszáma is bővült.


"…aki ugyanezen embereket a tagság véleményének megkérdezése nélkül visszaveszi a párt tagjainak sorába annak ellenére,"

Tagsági viszonyt csak a helyi szervezetek elnöksége hozhat létre. Ők adják át a tagkönyveket is. D.I. önhaalmúlag senkit sem vehet - és nem is vesz fel.

"…aki országos, megyei és egyéb tisztségeket az MSZMP-t korábban kiszolgáló politikusokból tölti fel, "

Soha, semmilyen személyi ügybe nem avatkozott be a megyénkben. (Elődei sem!)

"…akinek utasítására hűséges MDF tagokat Alapszabály-ellenesen kizárnak a pártból."

Az elmúlt 4 évben egyetlen kizárásról sincs tudomásom. Az egyébként is az etikai bizottság hatásköre.

Bocs. Időhiány miatt egyelőre ennyit.

De ki ez a vadbarom???????

szedlacsek
2004. március 30. 20:15 | Sorszám: 82
????????????
szedlacsek
2004. március 30. 17:00 | Sorszám: 79
"3. A Fidesz mindig is nemzeti gondolkodású volt, akkor is, most is. "

Ja.. ezért vonultak ki a parlamentből Trianon 70. évfordulóján....

szedlacsek
2004. március 26. 09:06 | Sorszám: 53
"Egy közös pont azért mégis akad: Medgyessy Péter és Dávid Ibolya is megkapta francia Becsületrendet. "

Ja. És Martonyi János, valamint Mádl Ferenc is megkapta....

Hogy a többi csúsztatásról ne is beszéljünk...

szedlacsek
2004. március 23. 21:29 | Sorszám: 2
Nem értem, mi ez a nagy fideszes hörgés, ha egyszer alaptalan és méltatlan dolgok hangzanak el...

Téma: Ön melyik pártra szavazna az uniós parlamenti választásokon?
szedlacsek
2004. február 11. 12:23 | Sorszám: 11
Az 1 felhasználó, 1 nap, 1 szavazat kikerülhető....

Tehát még ebből a szempontból sem hiteles...


Téma: Surján László az MSZP-re szavazásra ösztönöz!!!
szedlacsek
2004. május 30. 19:29 | Sorszám: 63
Ebben egyet is tudunk érteni. De most ezt rendesen elszúrta...

Dehát melyikünk nem hibázott még életében....

szedlacsek
2004. május 30. 17:44 | Sorszám: 59
SZemélyeskedésen túl esetleg más érved nincs????
szedlacsek
2004. május 30. 11:48 | Sorszám: 57
Lefogadom, senkinek nem mutatta meg....

Vagy ha igen, akkor még rosszabb a helyzet....

szedlacsek
2004. május 30. 10:51 | Sorszám: 55
Kár feladni a magas labdákat....
szedlacsek
2004. május 30. 10:04 | Sorszám: 52
Saját maga tette közé írásban a saját honlapjukon...Nem MTI-s csúsztatás sajtótájékoztatóról....

Emberségében egyébként nem kételkedem továbbra sem, de ez egy nagyon szerencsétlen megfogalmazás volt...

szedlacsek
2004. május 29. 21:10 | Sorszám: 47
Politikai nyilatkozatban jobb mellőzni az intellektuális humort....visszafelé is elsülhet, mint jelen esetben...
szedlacsek
2004. május 29. 20:40 | Sorszám: 42
Tök nyugodt vagyok...
szedlacsek
2004. május 29. 20:36 | Sorszám: 40
Egyébiránt az egész szövegéből meg nem tetszik, hogy csak kétpártrendszerben tud gondolkozni....
szedlacsek
2004. május 29. 20:35 | Sorszám: 38
Neki sem ártana egyértelműen fogalmazni....
szedlacsek
2004. május 29. 20:20 | Sorszám: 33
Pontosan ezen akadtam ki én is....

Még a végén az MSZP kampány-szlogenné teszi...

szedlacsek
2004. május 29. 19:07 | Sorszám: 29
Ezt mér neked mondod????

Surján mondta ezt a süketséget....

szedlacsek
2004. május 29. 18:48 | Sorszám: 27
Na ugye! Érdemes volt benézned!
szedlacsek
2004. május 29. 18:43 | Sorszám: 25
Át tudnád tenni az Európa-térképek topicba???
szedlacsek
2004. május 29. 18:24 | Sorszám: 23
http://www.mdf.hu/index.php?akt_menu=501&vicc_id=10
szedlacsek
2004. május 29. 17:44 | Sorszám: 21
off

Küldtem neked egy e-mailt az itteni címedre ma reggel...

on

szedlacsek
2004. május 29. 17:43 | Sorszám: 20
Előre megfontolt, írásos nyilatkozatban nem szokás félreérthetően fogalmazni....
szedlacsek
2004. május 29. 16:55 | Sorszám: 18
Annyira elborultál, hogy már olvasni sem tudsz???

A topic nyító végén feltettem egy kérdést, a kedvedért megismétlem, hátha megérted....

Kérdés:
Kire szavazzon az MKDSZ- és Fidesz-tag orvos ismerősöm, aki valóban megkapta az 50 % béremelést????

Válasz:

Surján szerint az MSZP-re?????

szedlacsek
2004. május 29. 16:27 | Sorszám: 16
"Aki élvezte a „Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek!” választási ígéretet, az erkölcsileg köteles az MSZP listájára szavazni."

dr. Surján László, 2004. május vége

Inkább ezt kommentáld, mint velem személyeskedsz....

szedlacsek
2004. május 29. 16:15 | Sorszám: 14
Tükörbe néztél????
szedlacsek
2004. május 29. 15:47 | Sorszám: 12
Nem vagyok én munkáspártos...vagy miép-es....
szedlacsek
2004. május 29. 15:10 | Sorszám: 10
Ez mér bökné a csőrömet??
szedlacsek
2004. május 29. 14:53 | Sorszám: 7
Megmagyaráznád nekem, volt-e már példa arra, hogy valaki a politikában az ellenfelére való szavazára szólított fel??? Főleg ERKÖLCSI alapon????

szedlacsek
2004. május 29. 14:51 | Sorszám: 6
Sok százezer ember megkapta ezt a béremelést.... Ők nem gondolják tovább a dolgot, az emlékeikben csupán az él él, hogy több pénzt igértek nekik és azt meg is kapták... és ezek után erkölcsi kötelességük az MSZP-re szavazni...

Szvsz ez az üzenet arról is szól, hogy CSAK az MSZP-re és a Fidesz-re szavazzanak...

De továbbra is kérdem, ezek után kire szavazzon a FIDESZ- és MKDSZ tag orvos ismerősöm.....???

szedlacsek
2004. május 29. 14:39 | Sorszám: 4
A topicinditó hozzászólás elején az idézőjelben szereplő szöveg Surján lászló szövege.

Ő írja azt, hogy aki megkapta az MSZP által beígért béremelést, azaz élvezi annak előnyeit, annak ERKÖLCSI kötelessége az MSZP-re szavazni....

szedlacsek
2004. május 29. 14:30 | Sorszám: 2
Szvsz egyidejűleg....
szedlacsek
2004. május 29. 13:52 | Sorszám: 0
"6. Miként válasszunk a két nagy párt közül?

Aki élvezte a „Több pénzt az önkormányzatoknak, több pénzt az embereknek!” választási ígéretet, az erkölcsileg köteles az MSZP listájára szavazni. Mindazokat, akik ezt saját életükben nem tapasztalták meg, várjuk a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség listáján, a 6. számú listán!"


Megbugyant ez a jóember??? ((((
http://mkdsz1.freeweb.hu/n42/kampany040529.html

Egyébként meg úgy téved, ahogy van...

8 párt közül lehet választani....

Mi ez, ha nem a fidesz-mszp kétpártrendszerre vonatkozó háttéralkujának közvetett bizonyítéka????

Megmagyarázná nekem, volt-e már példa arra, hogy valaki a politikában az ellenfelére való szavazára szólított fel??? Főleg ERKÖLCSI alapon????

Kérdés:
Kire szavazzon az MKDSZ- és Fidesz-tag orvos ismerősöm, aki valóban megkapta az 50 % béremelést????

Válasz:

Surján szerint az MSZP-re?????


Téma: Érdemel-e szobrot Teleki Pál miniszterelnökünk? II. +700
szedlacsek
2004. február 29. 20:54 | Sorszám: 536
Az MDF szeretne szobrot Telekinek




A Magyar Demokrata Fórum mindent megtesz azért, hogy Magyarország néhai miniszterelnökének, Teleki Pálnak méltó emlékhelye legyen Budapesten.
A párt által kiadott dokumentum szerint a választmány megdöbbenéssel fogadta a Fővárosi Közgyűlés azon csütörtöki döntését, amellyel megakadályozta gróf Teleki Pál szobrának felállítását a budai Várban. A testület emlékeztet arra, hogy az ország jelenlegi és volt köztársasági elnöke is támogatja az emlékhely megvalósítását. A választmány kezdeményezi egy olyan történészi tanácskozás megrendezését, amely tisztázhatná az ország XX. századi történetének vitatott szakaszait, "a történelem-hamisítás áldozatául esett közéleti emberek valós szerepét".


Téma: Ki az a Gyurcsányi ???
szedlacsek
2004. augusztus 31. 23:03 | Sorszám: 9
Kormányülés nélkül nehezen tehette meg jogszerűen... Miniszterelnöki rendeletet vagy határozatot ugyanis nem nagyon adhat ki... Mert ha ez igaz, akkor neki sem kell menniük a parlamenti procedurának.. simán marad a mostani felállás, osztán szavazás nélkül a ferkó gyerek vezényel...

Téma: Egy kis olvasnivaló....
szedlacsek
2004. február 24. 19:45 | Sorszám: 2
Mondta valaki????
szedlacsek
2004. február 24. 19:34 | Sorszám: 0
http://www.mdf.hu/anyagok/mdf_forum/forum_februar.pdf
http://www.mdf.hu/anyagok/mdf_forum/forum_januar.pdf
http://www.mdf.hu/anyagok/mdf_forum/forum_december.pdf
http://www.mdf.hu/anyagok/mdf_forum/forum_november.pdf
http://www.mdf.hu/anyagok/mdf_forum/szeptember.pdf
http://www.mdf.hu/anyagok/mdf_forum/augusztus_ok_2_web.pdf
http://www.mdf.hu/anyagok/mdf_forum/julius_ok_web.pdf



Téma: Szavazatösszesítési sor -furcsa
szedlacsek
2004. június 15. 09:32 | Sorszám: 33
Gyerekek, ez a topic egy marhaság....

Vannak olyan szavazókörök, ahol néhány 10 ember szavazott...(kistelepülések)

A szavazókörökbe delegált embereink az ilyen körökből már 19:15-re leadták az eredményt.... eccerűen arról volt szó, hogy nem mindegy hány (25 vagy 600) szavazatot kellett összeszámolni...


Téma: A mai Magyar Nemzet 19-oldalán
szedlacsek
2003. november 30. 23:37 | Sorszám: 76
Mondj egy hazai sajtóterméket, amelyik nem akar politikát formálni.

Van amelyik vállalja ezt nyíltan, van amelyik nem.

A Népátbaszóság is tele van csúsztatásokkal!

szedlacsek
2003. november 30. 23:22 | Sorszám: 73
A MAgyar NEmzet nyiltan vállalja politikai hovatartozását.

Nem olyan sunyi, mint a Népszabadság, pl...

szedlacsek
2003. november 29. 14:03 | Sorszám: 3
Sokkal nagyobbat üt így!

Először nem értettem, de azóta is röhögök....

szedlacsek
2003. november 29. 13:51 | Sorszám: 0
A mai Magyar Nemzet 19-oldalán:

"Közlemény

NYILATKOZAT

A bíróság megállapította, hogy Kovács László megsértette a Fidesz-MPP jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát akkor, amikor 2002. április 18-án és 19-én a TV2 Jó estét, az ATV Nap-kelte, az ATV Híradó, a Kossuth Rádió délutáni Krónika műsoraiban, valamint az MTI rendkivüli sajtótájékoztatója során elhangzott nyilatkozataiban azt a hamis látszatott keltette, hogy a Fidesz-MPP hamis MSZP-s röplapokat kíván a kampánycsend alatt szétosztani azért, hogy utóbb hamisan kampánycsendsértéssel vádolhassa meg az MSZP-t."


NO COMMENT!


Téma: Kover biralja a jobbikot!!/hir tv/
szedlacsek
2004. február 08. 11:14 | Sorszám: 132
"Egyetlen jobbos párttal szinte lehetetlenség a kétharmados többség elérése. Ennek egyik legnagyobb gátja a Fidesz féle jobbldali összefogás és agyelszívás. "


No comment. Mert IGAZ!!!

szedlacsek
2004. február 07. 16:28 | Sorszám: 97

Csak 23 millió lesz!!!

Lécci, ne ess tulzásokba....

szedlacsek
2004. február 07. 16:18 | Sorszám: 92
Már egy Balog is kell Nektek????
szedlacsek
2004. február 07. 15:51 | Sorszám: 72
A pattiszont nem ismerem, de az eper termesztése - főleg nagyban - nem egy egyszerű ügy....
szedlacsek
2004. február 07. 15:50 | Sorszám: 70
Forrás???
szedlacsek
2004. február 07. 15:48 | Sorszám: 67
A Bp-i táblabíróság már jogerős végzést hozott ebben az ügyben!

Deák József az FKGP elnöke.

Pont.

szedlacsek
2004. február 07. 15:46 | Sorszám: 64
"Hát a patisszon meg az eper nem nagy kaland, max locsolni köll, oszt nő magátúl.
A paradicsom má zűrösebb, me aszt kötözni kő."

Ugye ezt nem mondtad komolyan.....

szedlacsek
2004. február 07. 15:45 | Sorszám: 61
A Magyar "Királyi" Biróságon 1 db FKGP van nyilvántartva!

Ennyi erővel én is kijelenthetném magamról, hogy én vagyok a Fidesz-MPSZ alelnöke....

szedlacsek
2004. február 07. 15:38 | Sorszám: 50
Balogh Gyula NEM ALELNÖKE AZ FKGP-nek!!

És a Jobbik egy ilyen alakkal közösködik????

szedlacsek
2004. február 07. 15:34 | Sorszám: 42
Csak egy példa arra, amikor állítólagos jobboldaliak a baloldal malmára hajtják a vizet....
szedlacsek
2004. február 07. 15:30 | Sorszám: 38
Az egyik ilyen előzmény a MIÉP 100 képviselőjelöltjének idő előtti visszaléptetése.....
szedlacsek
2004. február 07. 15:24 | Sorszám: 29
Mindegy.A helyi fideszeseket nyilván mindkét helyen megüti a guta.


Ez igaz....

szedlacsek
2004. február 07. 15:18 | Sorszám: 21
Éppen ezért kérem a forrás megjelölését....
szedlacsek
2004. február 07. 15:15 | Sorszám: 18
Forrás?
szedlacsek
2004. február 07. 15:04 | Sorszám: 14
Nem érvelek, csak tényeket közlök.
szedlacsek
2004. február 07. 14:53 | Sorszám: 11
Mifelénk se hírük, se hamvuk...

Viszont sorra alakulnak az IDF-es szervezetek...

szedlacsek
2004. február 07. 14:33 | Sorszám: 3
Egy országos kampány levezényléséhez az kevés...
szedlacsek
2004. február 07. 14:26 | Sorszám: 1
Én még nem láttam élőben Jobbikost....

Ebben teljesen igaza van Kövérnek.

A Jobbik egyelőre egy nem létező valami...


Téma: A csaló kiabált rendőrért...
szedlacsek
2004. május 09. 09:34 | Sorszám: 3
"A botrányban felbukkan a miniszterelnök barátja, Alexandru Mudura is, és felvetődik a gyanú, hogy a résztulajdonában levő nagyváradi Lotus Plázát is az ÁAK Rt.-től elsikkasztott pénzekből építették fel."

És most pedig a Mudura-plázát egy giga-hitellel finanszírozó Eximbank Rt elnökét jelölte a D209 a botrányt feltáró PSZÁF élre, Szász Károly helyére....


Medgyessy Péter miniszterelnök

A Felügyelet a K&H Equities Rt.-nél folytatott vizsgálata során feltárta, hogy a brókercégnél elsikkasztott milliárdok egy része különböző off-shore cégeken keresztül az Inter-Európa Bank Rt.-hez került. Az országos rendőrfőkapitánynak a Bizottság részére megküldött tájékoztatása szerint az Inter-Európa Bank Rt. pénztárából a 2000. év végétől két Magyarországon élő, szír állampolgárságú személy (E. A. Hassan és A. Mahmoud) összesen mintegy 6,2 milliárd forintot vett fel, amely a nyomozás eddigi adatai alapján összefüggésben van a K&H Equities Rt.-nél történt bűncselekményekkel. A törvénytelenségek kezdetén (2001 októberéig) az Inter-Európa Bank Rt. elnöki feladatait Medgyessy Péter jelenlegi miniszterelnök látta el. A kormányfő a bűncselekmény-sorozat kapcsán feltett kérdésekre a sajtóban csupán annyit felelt, hogy a 6,2 milliárdnak csak kis részét vették fel az ő elnöksége alatt.

A botrányban felbukkan a miniszterelnök barátja, Alexandru Mudura is, és felvetődik a gyanú, hogy a résztulajdonában levő nagyváradi Lotus Plázát is az ÁAK Rt.-től elsikkasztott pénzekből építették fel. A K&H Equities Rt.-nél készült belső vizsgálati jegyzőkönyv számos olyan felvetést tartalmaz, ami a miniszterelnököt a Plázával hozza kapcsolatba. A beruházáshoz egyébként a Medgyessy-kormány hivatalba lépését követően az állami tulajdonú Eximbank jelentős támogatást nyújtott.


Téma: Normáltalan Dávid Ibolya
szedlacsek
2004. május 19. 17:07 | Sorszám: 169
Kérdezzen Dávid Ibolyától! Fórum a TV2 weblapon / www.tv2.hu /

Csütörtök reggel kilenc órától a TV2 honlap vendége Dávid Ibolya. Az elnöknő élőben válaszol a kérdésekre, kommentálja a véleményeket.
Nehéz dolga lesz, hiszen előzetesben már harmincnál több faggatózás, érdeklődés, szurkáló megjegyzés került ki az oldalra.
A site szerkesztői így vezetik fel az online interjút:
Eljött a nagy nevek ideje az európai parlamenti választások kampányában, ugyanis a szavazók meggyőzésében sorsöntő szerep jut nekik.
Közülük jelenleg messze Dávid Ibolya a legkedveltebb, továbbra is tartva az első helyezést. A társadalom különböző csoportjaiban minimális, statisztikai értelemben lényegtelen eltérések vannak Dávid Ibolya értékelésében, százas skálán 58-nál nincs alacsonyabb, 64-nél nincsen magasabb pontszám. Egyformán kedvelik őt fiatalok és idősek, képzetlenek és képzettek, férfiak és nők, városiak és falusiak.
Gondolatébresztőnek néhány drammatikus nyilatkozatából is idéznek a szerkesztők.


A kedves mosolyú, ugyanakkor vaskemény elnökasszony a magyar politikai elit talán legemberközelibb tagja. Nevéhez szinte egyedüliként a pártvezetők közt, nem kötődnek politikai, gazdasági botrányok, viszont igazságügy-miniszterként hozzá kötődik a magyar igazságszolgáltatás konszolidációja, a drogprevenció és a drogtörvény kialakítása, melyet számtalanszor támadtak ugyan a 'kendermagos”-nak titulált csoportok, de mégis ennek a törvénynek, és az ehhez kapcsolódó intézkedéscsomagnak köszönhetően Magyarorszgágon némileg visszaszorult a droghasználat.

A legnagyobb érdeme talán, hogy a 1994-es iszonyatos választási fiaskóból kikecmeregni máig képtelen MDF-ből mérvadó, elveiért kiálló, európai módon politizáló pártot formált. Dávid Ibolya, akit a jobboldali és szélsőjobboldali média még annál is alpáribb stílusban támad, mint Ron Werbert, április első felében mégis kénytelen-kelletlen saját pártján belüli ellenfeleivel volt elfoglalva.

A hónap második felében viszont már a Fidesszel való konfliktus került előtérbe ugyanis az MDF önálló arcot szeretne felmutatni, s eközben óhatatlanul konfliktusba kerül szövetségesével, amely vita a Dávid-Orbán találkozón érte el eddigi tetőpontját..

Politikai show-műsorra emlékeztetett Dávid Ibolya és Orbán Viktor áprilisi csúcstalálkozója. Az ellenzéki pártelnökök mosolyogtak a megbeszélésüket követő tájékoztatón a Fidesz-székház halljában - miközben folyamatosan ellentmondtak egymásnak.

A 2002-es választási vereség után ez volt a második alkalom, hogy Orbán Viktor és Dávid Ibolya tárgyalóasztalhoz ült. A megbeszélést az MDF elnökasszonya kezdeményezte, mivel a Fidesz tavaly felmondta a demokrata fórummal kötött szerződéseket, így az MDF-ben folyamatos feszültséget okozott, hogy egy-egy megüresedett parlamenti mandátum betöltésre a Fidesz 'egyoldalúan” tett jelölést.

Kampányfogás - fanyalog a sajtó jelentős hányada, amikor az MDF és elnöke, a korrupció visszaszorításáról, a két-pártiság hátrányairól, gyermekszegénységről, a politikai közös nevezőről, vagy a nemzeti minimumról beszél. Pedig szólt már erről korábban is, csak a botrányokban jobban eligazodó, a mérsékelt hangra már-már rezisztens sajtó figyelmét elkerülték mindezek.

Most felidézzük - emlékezet-frissítés gyanánt -, miről is beszél az MDF elnökeként hosszú ideje.

Dávid Ibolya: 'A legfontosabb célok között említette, hogy szűküljenek a bűnelkövetés lehetőségei, legyen hatékony a bűnüldözés és következetes az igazságszolgáltatás.

'A világ rákfenéje ma a korrupció' - mondta Dávid Ibolya, aki a korrupciót a HIV-vírushoz hasonlította. 'Ha időben nem védekezünk, a társadalom immunrendszerét támadja meg' - közölte.



'Biztosak lehetünk abban, hogy valahol a magyar államéletben vannak olyan szervezett csoportok, amelyek nagy értékű közpénz eltulajdonításához nyújtanak időnként jogalkotási segítséget”. 'Tudni kell, hogy kik ezek az emberek, mi ez a hálózat, honnan mozgatják és ki a feje”.

szedlacsek
2004. május 19. 07:42 | Sorszám: 166
Nem tudok ilyen megállapodásról.


Egybiránt álljon itt az MDF rekaciója az általad idézett cikkre:

Levél a főszerkesztőnek

Az alábbiakban a Magyar Nemzet főszerkesztőjének címzett levelet olvashatják.

Tisztelt Főszerkesztő Úr!
Lapjuk 2004. május 12. számának 7. oldalán Szikszai Péter szerző tollából A baloldali média kedvence címmel megjelent írást, bár a Nézőpont című oldalra tették, mégis kénytelenek vagyunk kifogásolni.

A statisztikai adatokat lehet többféleképpen értékelni, azért a szerzőtől és a laptól elvárható lett volna, hogy valós adatokat közöljön. Ettől még a tényeket kommentálhatták volna saját szájízük szerint úgy, ahogy az újságjuk beállítottságának az megfelel.
Ezzel szemben A baloldali média kedvence című cikkben a szerző szerint: „az ORTT hírműsorelemzése szerint Dávid Ibolya és Herényi Károly jóval többször jelenik meg a híradókban, mint több kormánytag vagy mint Áder János, a Fidesz frakcióvezetője…”.

Sajnos a szerző nem tájékozódott megfelelően. Az ORTT márciusi elemzése szerint a Fidesz tagjainak megjelenése és élőszóbeli szereplése az MTV esti Híradóban 42 alkalom, a TV2 Tényekben 47 alkalom, a Jó estét, Magyarország! című műsorban 43 alkalom, a Kossuth Rádió Reggeli Krónikában 98, míg az Esti Krónikában 78 alkalom volt. Az összes hírműsorban Orbán Viktor márciusban 90 alkalommal jelent meg, élőszóban 45 alkalommal szólaltatták meg. Áder János 31 megjelenés mellett 21 alkalommal élőben szólhatott a nézőkhöz és a hallgatókhoz.

Ezzel szemben az MDF tagjai az MTV esti Híradójában 15, a TV2 Tények című műsorban 6, a Jó estét, Magyarország! című műsorban 4, a Kossuth Rádió Reggeli Krónikájában 25, míg az Esti Krónikában 30 alaklommal szerepeltek. Dávid Ibolya a hírműsorokban összes 52 alkalommal szerepelt, 33 esetben élőben. Herényi Károly 22 alkalommal jelent meg hírműsorokban, és mindössze 15 alkalommal élőben.

Továbbá azt is írta a szerző, hogy „Lakat T. Károly a Nap-keltében jól eldiskurálgat Gémesi Györggyel…”. A tény ezzel szemben az, hogy Gémesi Györggyel az ismert riporter egyszer sem készített interjút, így nem diskurálgathatott a kamerák előtt.

Bár az is lehet, hogy Önöknek Churchill jutott az eszükbe, aki azt mondta: „csak annak a statisztikának hiszek, amit én állítottam össze”.

MDF Sajtóiroda


Forrás: MDF http://www.mdf.hu/belso.php?mid=hirreszlet&hid=1876

szedlacsek
2004. május 11. 19:41 | Sorszám: 138
Ez igaz a D209-re is!
szedlacsek
2004. május 10. 13:28 | Sorszám: 97
A magyar választási rendszer és alkotmányos berendezkedés megakadályozza a kormányválságot.

A győztes javára enyhén torzító választási rendszer, a konstruktív bizalmatlansági indítvány eszközével társítva tette lehetővé, hogy Magyarország eddig minden rendszerváltás utáni kormánya kitöltötte a 4 évét....

EZ pedig hosszú távon igenis kedvező...

szedlacsek
2004. május 09. 23:22 | Sorszám: 85
Így igaz...
szedlacsek
2004. május 07. 13:43 | Sorszám: 45
"Mintha Ebola jelentette volna ki azt rögtön a második forduló napján, hogy az "MDF" önálló frakciót alapít, egyeztetés nélkül, megszegve ezzel a választási megállapodást, "

"A választások után létrejövõ új országgyûlésben mindkét párt önálló képviselõcsoportot hoz létre. Minden megválasztott képviselõ az õ jelöltkénti megnevezésére jogosult párt képviselõcsoportjának tagja lesz. A képviselõcsoportját elhagyó képviselõ felvételére a megállapodásban részes másik párt képviselõcsoportjába csak rendkívüli esetben, a két frakció és a két pártelnök egyetértésével lehetséges."
http://www.mdf.hu/belso.php?mid=valasztasiegyuttmukodes


"Nem bontott fel semmit. "

"A Fidesz nyár elején ugyan megszűntnek nyilvánította a partnerszervezetekkel kötött megállapodásokat, a jelek szerint azonban lehet, hogy mégis kénytelen lesz hozzájárulni az MDF-frakció létszámnövekedéséhez. A június 30-ával felmondott szerződések között van a közös listára vonatkozó megállapodás is, de az Európa Parlament-i választások miatt ismét előtérbe kerülhet a 2002-es közös lista ügye, amelyről épp egy MDF-es jelölt jutna az Országgyűlésbe, ha a Fidesz listásai közül valaki Brüsszelbe távozik.

A két ellenzéki párt ellentéteit Orbán Viktor és Dávid Ibolya utolsó találkozóján sem sikerült elsimítani, ezért a Fidesz még június 30-ával felmondta a partnerszervezetekkel kötött szerződéseket. A megállapodások megszűnése ellenére elképzelhető azonban, hogy a Fidesz "segítségével" növekedhet az MDF parlamenti frakciójának létszáma. "
http://index.hu/politika/belfold/fidmdf0822


Egy kicsit több tiszteletet a tényeknek....

"Ezek a tények, a többi csak a duma!" D

szedlacsek
2004. május 07. 09:41 | Sorszám: 25
2003. június 30-al...

De nem a pontos dátum a lényeg...

szedlacsek
2004. május 07. 09:07 | Sorszám: 22
2003-ban....

Egyébként igazad van...


Téma: A MOL BETART GYURCSÁNYNAK!
szedlacsek
2004. január 10. 09:02 | Sorszám: 2
"Az újonnan létrejövő cégben az államnak egyharmadrész tulajdona lesz, a szavazatok tekintetében azonban 50 százalék plusz 1 arányban képviselteti magát. Az állam szavazati jogain a Magyar Turizmus Rt. és az ITD Hungary osztozik, 25 százalék plusz 1, illetve 25 százalék arányban. "

Valszeg ez nem teccik a MOL-nak...

Vagy: a "szponzorok" kihátrálása teszi lehetővé a kormánynak, hogy mégse kelljen fizetniük!

szedlacsek
2004. január 10. 08:38 | Sorszám: 0
Veszélyben Baumgartner indulása
2004. január 10.
FigyelőNet-lapszemle


380 millió helyett 60 millió – így lehet összefoglalni azt a váratlan fordulatot, amellyel Baumgartner Zsoltnak és menedzserének kell szembenéznie – a Mol Rt. ugyanis korábbi szándéknyilatkozatát felülbírálva úgy ítéli meg, hogy a „feltételek változása miatt" csak jóval kevesebb pénzzel, 60 millió forint körüli összeggel tudja támogatni az autóversenyző Forma–1-es indulását.


A Népszabadság úgy tudja: az, hogy a jóval rangosabb Jordan-istálló helyett a Minardi-csapatban szerepelne Baumgartner, a Mol számára nem ugyanazzal a reklámértékkel bír. Azzal viszont, hogy az olajipari cég nagyságrendekkel kisebb összeget akar „befektetni" az autóversenyző rajthoz állásába, gyakorlatilag megkérdőjeleződik Forma–1-es indulása is.

A Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztériumban hangsúlyozták ugyanis, hogy a 844 millió forintos állami szerepvállalás az újonnan létrejövő cégben csak a többi feltétel maradéktalan megléte esetén érvényes.


Téma: Ismét melléfogtunk: Demeter kontra Bárándy
szedlacsek
2004. augusztus 12. 22:38 | Sorszám: 33
Mi a fenét keresett Kulcsár a kormányüdülőben????????????????????

Téma: Utánunk az özönvíz, avagy: szocialista "veszteségelhatárolás" a jövő kontójára
szedlacsek
2004. február 13. 18:29 | Sorszám: 5
Szvsz nagyobb a k@ki, mint 89-ben volt....

Téma: Bukik a kormány!!! (???)
szedlacsek
2004. május 14. 07:32 | Sorszám: 135
A jelenlegi kormány miatt csúszik az euró bevezetése

- Az MDF szerint minél tovább kormányoz a jelenlegi, baloldali hatalom, annál később teremtődik meg az euró bevezetésének lehetősége - közölte Font Sándor csütörtökön az MTI-vel, arra reagálva, hogy a kormány 2010-ben kíván csatlakozni az eurózónához.

A polgári kormány időszakában a gazdasági eredmények lehetővé tették volna az euró 2006-os bevezetését - mondta az MDF-es politikus, hozzátéve: a magyar társadalom számára ez lett volna a legkedvezőbb dátum.
'Ezt az időpontot Medgyessy Péter önkényesen előbb 2008-ra, most 2010-re változtatta, nyilvánvaló, hogy a botrányos, kétéves gazdaságpolitikájuk következtében', hiszen az ország egyre messzebb került az euró bevezetésének feltételrendszerétől - jelentette ki a frakcióvezető-helyettes. Elmondta azt is: 'most sem gondoljuk azt, hogy ez egy végleges időpont'.

szedlacsek
2004. március 07. 20:30 | Sorszám: 24
Honnét tudja az MSZP, hogy a Fidesz biztosan Orbánt jelölné miniszterelnöknek????

És ha Dávid Ibolya lenne a jelölt.

Azér ezt Nyakónak nem kellene ennyire leszükítenie.
Elvileg 8000000 ember közül lehet miniszterelnököt választani. A aktív és passzív választójog ugyanis egybeesik. Mindenki választhat és választható. (kivéve a közügyek gyakorlásától aktuálisan mellékbüntetésül eltiltottak...)

szedlacsek
2004. március 07. 17:36 | Sorszám: 4
"Az SZDSZ Szabad Tanácskozás elnevezésű vasárnapi fórumán "

FIGYELEM!!! EZ CSAK AZ SZDSZ BELSŐ ELLENZÉKE!!!

KUNCZE MÉG HALLGAT!

szedlacsek
2004. március 07. 17:35 | Sorszám: 3
Elegük van az SZDSZ-es vezetőknek Medgyessyből

2004. március 7., vasárnap, 16:56|Utolsó módosítás: 2004. március 7., vasárnap, 17:03


Az SZDSZ Szabad Tanácskozás elnevezésű vasárnapi fórumán több szabad demokrata vezető politikus is keményen bírálta Medgyessy Péter miniszterelnököt, illetve a kisebb parlamentre és a közvetlen államelnök-választásra vonatkozó felvetéseit. A párt vezetői szerint választóvonalhoz érkezett a koalíció. Fodor Gábor figyelemelterelésnek nevezte a javaslatokat és kijelentette: ez így nem mehet tovább. Gusztos Péter szerint fel kell szólítani a kormányfőt, hogy hagyjon fel a közjogi barkácsolással, Eörsi Mátyás pedig úgy vélte, jobb ha a miniszterelnök egyszerűen elhúz.


Nagyon lényeges választóvonalhoz érkezett a koalíció, az SZDSZ-nek sürgősen és érdemben tárgyalnia kell az MSZP-vel, ez így nem mehet tovább - mondta Fodor Gábor a miniszterelnök közjogi javaslatai miatt kialakult helyzet kapcsán vasárnap. Az SZDSZ-es ügyvivő és parlamenti képviselő a Szabad Tanácskozás nevű fórumon kijelentette: a kormányprogram nem tartalmazza a kormányfő javaslatait. "A két párt nem állapodott meg abban, hogy közvetlen köztársasági elnök-választás lesz" és a parlament második kamarájáról sem volt megállapodás - mondta. Fodor szerint ezek nem közös elképzelések, sőt "ez a mi 15 éve képviselt felfogásunkkal szembe megy és alapvetően ingatja meg a magyar közjogi berendezkedést. Ez az, amire az SZDSZ-nek azt kell mondania, hogy nem, ezt nem lehet megtenni" - fogalmazott.

Fodor úgy vélte, 1994 és 1998 között az okozta az SZDSZ meggyengülését, hogy az akaratukkal szemben történtek olyan dolgok, amelyekről korábban egyértelműen kinyilvánították, hogy számukra azok elfogadhatatlanok. "Az SZDSZ nem engedhet meg magának ismét ilyen helyzetet" - mondta. Hozzátette: "nekünk a szocialista-liberális koalíció megerősítése érdekében kell világos és határozott nemet mondani mindazokra, ami az elmúlt időszakban elhangoztak. Vissza kell térni az alapokhoz, az 1988-1990-es hagyományokhoz, a rendszerváltás alapértékeihez, vélekedett Fodor, aki szerint "ezek ellen most nagyon súlyos támadás történt Magyarországon". Úgy vélte, a miniszterelnök "figyelemelterelő" javaslatai alapjaiban kezdik ki a demokratikus normákat, a rendszerváltáskor kialakított jogállami berendezkedést. Fodor szerint az SZDSZ dolga, hogy ezt ne hagyja.

Fodor Gábor a közös európai parlamenti lista ötletét egy pártellenes hangulat meglovagolásának nevezte. "A pártellenes hangulat demagógia, amely szembe megy a plurális demokrácia alapértékeivel" - mondta, hozzátéve: nem megengedhető, hogy egy miniszterelnök ezt kihasználja. Az SZDSZ-es politikus a közvetlen államfő-választásról úgy vélte, hogy ez a legsúlyosabb javaslat, mert erre van a legtöbb esély. Gusztos Péter ügyvivő úgy vélekedett: fel kell szólítani a miniszterelnököt, hogy hagyjon fel a közjogi barkácsolással és térjen vissza az érdemi kormányzáshoz.

Eörsi Mátyás, SZDSZ-es ügyvivő és parlamenti képviselő szerint, ha a kormányfő mindig a nép akaratára és véleményére hivatkozik, akkor "kérdezzük meg a népet, hogy alkalmasnak tartja-e Medgyessy Pétert miniszterelnöknek". Mint mondta, a közvélemény-kutatások szerint nem gondolják annak és ha ez így van, "akkor húzzon el és az MSZP keressen másik miniszterelnököt". Eörsi Mátyás felvetette, hogy az SZDSZ országos tanácsa hozzon egy határozatot, amely kimondja: ezt az alkotmányos ámokfutást be kell fejezni. Mint mondta, ha az MSZP a Fidesszel együtt megvalósítja az elképzeléseket, akkor "kormányozzanak együtt".

Bauer Tamás leszögezte: az SZDSZ-nek tárgyalásokat kell kezdeményeznie a miniszterelnökkel, valamint az MSZP-vel és követelnie kell a valódi gazdasági fordulatot, az egészségügyi reformot, illetve megálljt kell parancsolnia az alkotmányos intézményrendszer felforgatására. "Ki kell mondania, ha Medgyessy nem adja fel kalandor ötleteit, keressen magának más koalíciós partnert" - mondta Bauer Tamás, majd hozzátette: ha az MSZP igényt tart a szabad demokraták együttműködésére, keressen más miniszterelnököt. Miklósi Zoltán politika-filozófus drámainak nevezte a helyzetet és leszögezte: az alkotmányos szerkezethez akkor kell hozzányúlni, ha muszáj.

(MTI)

szedlacsek
2004. március 07. 17:22 | Sorszám: 2
Egyelőre ennyi van...
szedlacsek
2004. március 07. 17:18 | Sorszám: 0
Kormánybuktató hangulatban az SZDSZ

MTI
2004. március 7., vasárnap 16:52


Teljes a felháborodás Medgyessy közjogi javaslatai miatt az SZDSZ-ben. A párt vasárnapi tanácskozásán többen is a kormányfő távozását követelték, felmerült a koalíció felmondása is. Eörsi Mátyás szerint Medgyessynek el kéne húznia.


"Ha Medgyessy nem adja fel kalandor ötleteit, keressen magának más koalíciós partnert" - jelentette ki Bauer Tamás az SZDSZ vasárnapi, Szabad Tanácskozás nevű rendezvényén. A szabaddemokraták fórumán nem Bauer volt az egyetlen, aki a koalíció felbomlásának lehetőségéről beszélt. Gusztos "politikai Anettkának" nevezte a "nagyot szóló javaslataival címlapra kerülő" miniszterelnököt. Medgyessy "hagyjon fel a politikai barkácsolással" - jelentette ki Gusztos.

Húzzon el

Eörsi Mátyás, a párt ügyvivője szerint ha a kormányfő a nép véleményére és akaratára hivatkozva teszi javaslatait, "akkor kérdezzük meg a népet, hogy alkalmasnak tartja-e Medgyessyt miniszterelnöknek". Ha azonban a nép a közvélemény.kutatások adataival összhangban nem gondolja alkalmasnak, "akkor húzzon el, és az MSZP keressen másik miniszterelnököt" - jelentette ki Eörsi.

A kormánybuktató hangulat Fodor Gáboron is eluralkodott. Véleménye szerint Medgyessy közjogi javaslatai "nem szerepelnek a koalíciós megállapodásban", mi több, mindegyik ellentétes az SZDSZ által képviseltekkel. Véleménye szerint Medgyessy "figyelemelterelő" javaslatai alapjaiban kezdik ki a demokratikus normákat.

Határozott nem

Fodor szerint az SZDSZ nem engedheti meg még egyszer magának azt, ami az előző koalíció idején a párt kudarcát okozta. "Nekünk a szocialista-liberális koalíció megerősítése érdekében világos és határozott nemet kell mondanunk az elmúlt időkben elhangzottakra" - mondta.

Az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor pénteken éles hangú kirohanásban utasította el a kormányfő közvetlen köztársasági elnök választásra és a parlamenti felsőház szerepét betöltő társadalmi kamarára vonatkozó ötleteit.


Téma: Ki mit tud az INDEXről?
szedlacsek
2004. február 14. 10:54 | Sorszám: 1
Csak.

Téma: Kertész Imrének agyára ment a Nobel-díj?
szedlacsek
2004. április 01. 16:48 | Sorszám: 18
Valaki azért megmagyarázhatná, mi a kettő közötti különbség....
szedlacsek
2004. április 01. 13:10 | Sorszám: 0
Kertész Imre a magyar antiszemitizmusról a Die Zeit hetilapban

"A magyar Írószövetségben nyílt antiszemitizmus uralkodik" címmel közölt cikket Kertész Imre a Die Zeit című német hetilap csütörtökön megjelent új számában.

A 2002. év irodalmi Nobel-díjasa szerint a mai napig 160 író - köztük Nádas Péter, Szabó Magda, Esterházy Péter, Konrád György - fordított hátat a Magyar Írószövetségnek, mert annak vezetősége nem volt hajlandó elhatárolódni a választmány egyik tagjának - Döbrentei Kornélnak - Kertész szerint antiszemita kijelentéseitől.
Kertész Imre azt állapította meg, hogy "a régi, klasszikus, ostoba, gonosz és végül Auschwitzba torkolló antiszemitizmussal van dolgunk, s nem az új, ha szabad így mondanom, euroantiszemitizmussal, amely egyébként a klasszikus antiszemitizmust mélységesen elítéli. A Magyar Írószövetség antiszemitái még semmit sem tudnak az európai etikettről", ténykedésüket zavartalanul végzik, sem törvény, sem társadalmi tiltakozás nem szabad nekik gátat.

A Sorstalanság írója felidézte a Tilos Rádióval kapcsolatos eseményeket, s úgy vélte: a kilengés nem kivétel volt, hanem a szabályt erősítette hasonló kilengések évek óta tartó sorában. "A kivétel abban állt, hogy az Írószövetség egyes tagjai megelégelték a passzív megfigyelő rájuk osztott szerepét" - írta Kertész Imre.

Az író szerint "az igazi botrány" Kalász Mártonnak, az Írószövetség elnökének 25 író levelére adott válasza volt. Kalász "Orwellt megszégyenítően Orwell-idézettel azt magyarázta, hogy az Írószövetség vezetése "nem gondolatrendőrség", amely korlátozni akarja a tagok szabad véleménynyilvánítását".
Kertész Imre a Die Zeitben megjelent írásában úgy vélte, hogy a szélsőjobboldal tábora meglehetősen nagy és hangos, s még sokat fog hallatni magáról. "Mégis történt valami, amit nem lehet eléggé nagyra értékelni: az írók visszavették ellopott hangjukat, a nemzethez intézett szavaik a jövőben más tartalmat és nagyobb súlyt kapnak. Magyarországon véget ért egy mítosz. Ha igaz az, hogy összenő, ami összetartozik, akkor az is igaz, hogy széthull, ami nem tartozik össze" - írta a Nobel-díjas író a Die Zeitben.


Nem szégyelli magát????


Téma: Hova a francba ment már megint a D209???
szedlacsek
2004. szeptember 01. 21:44 | Sorszám: 10
Ja.. és elmeséli, hogy hogyan puccsolták meg, illetve kiteregeti az SZDSZ szennyesét....
szedlacsek
2004. szeptember 01. 21:19 | Sorszám: 7
Kirúgott miniszterelnökök nem szoktak búcsúzkodni...
szedlacsek
2004. szeptember 01. 20:52 | Sorszám: 5
Akkor miért van akadályoztatva a kormányülésen való részvételekben, miért van akadályoztatva a kormányzásban??? Ha már a jogszerűséget súroló módon átruházta a hatáskörét egy lemondott miniszterre???
szedlacsek
2004. szeptember 01. 20:51 | Sorszám: 4
Medgyessy Péter miniszterelnök a hét végén Olaszországba utazik egy gazdasági konferenciára, majd Brüsszelbe látogat - közölte Gulyás Erika kormányszóvivő szerdán a kabinet ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

------------------------------------------------

Egy olyan kormányfö, aki épp leköszönöben van, van még vagy két hete, az mindig jó dolgokat tud nyélbe ütni. Biztosan hosszútávú partnerként kezelik...

Egy kormányfö, aki azt nyilatkozza, hogy "Magyarország apuccsisták kezében van", azután elmegy pl. Olaszországba megmagyarázni, hogy minden rendben van..???

szedlacsek
2004. szeptember 01. 19:21 | Sorszám: 1
Kuba? Kajmán-szigetek? Moszkvába jelenteni?
szedlacsek
2004. szeptember 01. 19:20 | Sorszám: 0
Medgyessy egyelőre nem találkozik Áderrel

szeptember 1. 18:53
[MTI]

Medgyessy Péter miniszterelnök külföldi elfoglaltságai miatt nem tud a héten találkozni Áder Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével, de későbbi időpontban vissza lehet térni a kérdésre, erről levélben tájékoztatta az ellenzéki politikust - mondta Gulyás Erika kormányszóvivő szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A miniszterelnök az elkövetkező napokat a jövő hét közepéig külföldön, nemzetközi programokkal tölti.


Téma: Javaslom, hogy nézzetek be egy gyógyszertárba....
szedlacsek
2004. január 09. 18:58 | Sorszám: 126
Az ÁSZ is ezt mondja???
szedlacsek
2004. január 09. 18:07 | Sorszám: 124
Olvasd el mégegyszer:

az Államkincstár folyósította a tv. alapján megitélt támogatásokat. Ha nem lett volna forrása - azaz nem szerepelt volna Ktg.tv-ben - akkor az Államkincstár nem folyósított volna.

szedlacsek
2004. január 09. 17:58 | Sorszám: 122
Keresgélni neked a fene...

az Államkincstár folyósította a tv. alapján megitélt támogatásokat. Ha nem lett volna forrása - azaz nem szerepelt volna Ktg.tv-ben - akkor az Államkincstár nem folyósított volna.

Keresgéli neked a fene...

Mi vagyok én? Köztisztviselő a Területi Államháztartási Hivatalnál????!!!!

ps.

Az agrátámogatások - melyek léteztek az SZ előtt is - éppen ezért nem kerültek bevonásra, feltüntetésre a Széchenyi tervben!

Sőt: A PHARE, ISPA, stb. EU-s források sem! Legfeljebb mindegyikből lehetett "csipegetni"...

szedlacsek
2004. január 09. 17:46 | Sorszám: 119
Jóember!

Ha nincs a SZT., akkor az erre vonatkozó költségvetési kiadási előirányzatok nem kerültek volna tervezésre, azaz nem kerültek volna be a törénybe!

Folyamat:

- ötlet
- koncepció
- döntés a megvalósításról,
- források biztosítása, azaz a KÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNYBE az Áht. előírásainak megfelelően való beépítése.

Végrehajtás!

szedlacsek
2004. január 09. 17:38 | Sorszám: 118

Ezt, amit most írtál, szvsz magad sem érted....

szedlacsek
2004. január 09. 17:37 | Sorszám: 117
:


(a második sor nem neked szól....)

szedlacsek
2004. január 09. 17:03 | Sorszám: 113
És erre nem gondolsz: Megfogalmazták a SZT-et, majd szépen beillesztették az Áht-nek megfelelően a költségvetési törvénybe????

(Áht: államháztartási törvény , gyengébbek kedvéért! )

szedlacsek
2004. január 08. 11:10 | Sorszám: 52
95-96-ot mér hagytad ki??? (bokros)

És mennyi lesz 2004-ben???? )(draskovics)

szedlacsek
2004. január 07. 08:41 | Sorszám: 42
Gondoskodnunk kell róla, hogy ne így legyen...
szedlacsek
2004. január 06. 21:07 | Sorszám: 18
Én nem lennék képes ennyire leegyszerűsíteni....

Együtt sírunk, együtt nevetünk....

Egyelőre azt hiszem, csak sírunk....

szedlacsek
2004. január 06. 20:54 | Sorszám: 16
Drágaságom!

Egyről beszélünk....

off

A "drágaságot" ne magadra értsed....

on

szedlacsek
2004. január 06. 19:18 | Sorszám: 13
Ünnepek után kezdetnek nem tűnik rossznak...

Csak milyen áron.....

Mi lesz a nyugdíjasokkal?????

Víz, gáz, áram, gyógyszer, kaja áremelés... másra szinte nem is költenek....

szedlacsek
2004. január 06. 19:09 | Sorszám: 11
Nem a gyógyszerésszel kiabálnak! Együtt szidják a kormányt!
szedlacsek
2004. január 06. 18:42 | Sorszám: 8
Újabb import az origo-ról....


politikus adatok | üzenet
válasz | 2004.01.06. 18:33
Egy példa a saját környezetemből:

A Plendil nevű vérnyomáscsökkentő gyógyszer ára 1600 Ft-ról 3600 Ft-ra nőtt (egy doboz egy hónapra elég).
8.

szedlacsek
2004. január 06. 18:41 | Sorszám: 7
Egy kis import az origo-ról!:

dobos1 adatok | üzenet
válasz | 2004.01.06. 18:14
Benéztem.

Sajnos.

Vásároltam.

8860.-forintot fizettem a havi adagomért.

Ma csak az enyémért mentem mert a nejemnek még volt gyógyszere.

Ennyit szoktam fizetni a feleségem gyógyszereivel együtt! 8860.-forintot.

Holnap megyek az asszony gyógyszeréért, ami megközelítőleg megint ennyi lesz.

Ordítoznak a patikában az emberek.

Ja, és szigorúan ellenörzik, hogy a havi adagnál egy grammal se adjanak ki többet!

(Példaként: A Co-Renitec tabletta 28 darabos. Napi két db. bevételénél két doboz 28 napra elegendő.
A patikus alaposan mérlegelte, hogy jár-e a harmadik felírt doboz!!!)

Röhej! Íme a szocialista jóléti rendszerváltás.

Jogunk van megdögleni!!!
3.

szedlacsek
2004. január 06. 17:59 | Sorszám: 3
Az.....
szedlacsek
2004. január 06. 17:44 | Sorszám: 1
http://forum.index.hu/forum.cgi?a=t&t=9105080&uq=10

Ezt érdemes megnézni....

Sajnos én nem tudom átmásolni...

szedlacsek
2004. január 06. 16:57 | Sorszám: 0
Javaslom, hogy nézzetek be egy gyógyszertárba....

5-6xorosra drágult gyógyszerek....


A népek hörögnek....


A Kacsahóhér szerintem egyfolytában csuklik....


Ja: a gyógyszerészek egyébként még meg sem kapták a Magyar Közlönyt....


Teljes káosz!


Most voltam a gyógyszertárban.


A saját gyógyszerem (Diovan 80 és Concor 5 ) csak kb. 30 %-al lett együtt drágább...


A gyógyszerész jó ismerősöm, megmutatta a számítógépen az új TÉRÍTÉSI árakat : pl. 285 Ft helyett 1275 Ft, 560 Ft helyett 3600 Ft, stb...


Láttam olyan kb. 70 éves FÉRFI vásárlót, aki sírt.... havonta egyszer váltja ki a gyógyszerét... eddig fizetett 3-4000 Ft között....


MA: 14.300-at..........


Tegnap árak hiányában becsületszóra, hozomra adták ki a gyógyszert....


A vásárlók részéről elhangzottakat nem idézem.... még ez a Fórum sem bírná el....


Saját szememmel láttam és hallottam mindezt, ma kb. 14,30-kor.


Nyugodtan hazugnak nevezhettek, én ezt láttam és hallottam....


Téma: Medgyessy is lemond?
szedlacsek
2004. augusztus 02. 20:46 | Sorszám: 23

szedlacsek
2004. augusztus 02. 20:16 | Sorszám: 20
Úgy láccik a Politikai Bizottság még nem adta át a Kacsahóhérnak a selyemzsínórt...

Az eszébe sem jut - mert nem így szocializálták - , hogy a legitimációja a parlamenttől származik, amit egy PB ülés nem helyettesíthet


--- mégha illúzioim nincsenek is.... ) ---

szedlacsek
2004. augusztus 02. 19:22 | Sorszám: 13
Magyarországon nincs kormányválság – jelentette ki Medgyessy Péter. Mint mondta, Magyarországnak stabil kormánya van, melynek mandátuma 2006-ig tart.

De ennél fontosabb dolgokról is beszélt – ahogy ő mondta –, h iszen elfogadta Salgó László országos rendőrfőkapitány lemondását és utódjául a belügyminiszter javaslatára Gergényi Péter jelenlegi budapesti rendőrfőkapitányt nevezte ki szeptember 15-ével.

Gál J. Zoltán kormányszóvivő menesztésével kapcsolatban a kormányfő csupán annyit közölt, hogy nagyra becsüli a szóvivő munkáját, de a reagáló helyett ezentúl kezdeményező kommunikációt szeretne, ehhez pedig új ember kell.

Gyurcsány Ferenc lemondására úgy reagált Medgyessy Péter, hogy a sportminiszter szíveskedjék az olimpia előkészületeivel foglalkozni, a lemondást majd a kormányátalakítás idején, egy hónap múlva mérlegeli.

A miniszterelnök egyébként zárt ajtók mögött több mint három órán át tárgyalt az MSZP vezetői politikusaival, Kovács Lászlóval, Lendvai Ildikóval, Lamperth Mónikával és Jánosi Györggyel. Medgyessy Péter eredeti célja szerint a párt és a kormány közti politikai feszültséget akarta oldani.
www.radio.hu


Téma: Erdély a pokol tornácán
szedlacsek
2003. augusztus 26. 19:29 | Sorszám: 7
Egyetértek!

Tőkésnek van tekintéje, mig Markót csak az általa megvásárolt slepp tartja "életben"...

Ha Tőkés valahol megjelenik, ott "megáll a levegő" is, mig Markónál ez úgy érvényesül, hogy szinte csak akkor veszik észre, ha kimegy a pódiumra vagy oda megy hozzád...

Egypárszor már tapasztaltam...


Téma: Az etnikai kettős állampolgárság EU-KONFORM!!
szedlacsek
2003. szeptember 29. 19:58 | Sorszám: 258
Hazaárulóktól mit vársz????
szedlacsek
2003. szeptember 29. 19:50 | Sorszám: 256
Kárpát-medencei Párbeszéd - Dávid Ibolya beszéde

A Magyar Demokrata Fórum kezdeményezésére és szervezésében Kárpát-medencei Párbeszéd címmel rendeztek konferenciát Budapesten szeptember 26-án, melyen valamennyi meghatározó határon túli magyar szervezet képviseltette magát.
Az alábbiakban Dávid Ibolya, az MDF elnökének a koferencián elhangzott bevezető beszédét közöljük.

A Magyar Demokrata Fórum másfél évtizedes történetének, értékrendjének és politikai törekvéseinek középpontjában mindig is ott volt a határokon túl élő magyar honfitársaink iránt érzett felelősségtudat.
A rendszerváltást követő magyar külpolitika megalapozásában az MDF meghatározó szerepet viselt:






A három alapelv (euro-atlanti integráció, a határon túli magyarság ügyének képviselete, baráti szomszédságpolitika) megfogalmazásával az MDF-nek történelmileg is meghatározó szerepe volt és van ma is.

Antall József és kormánya tette meg hazánk első lépéseit NATO csatlakozásunk és Európai Uniós integrációnk közel egy évtizedes folyamatában.
A magyar kormány, hosszú idő után ekkor vetette fel ismét az elszakított magyarság ügyének képviseletét ('15 millió magyar miniszterelnöke', 'nemzetben gondolkodás', 'nemzetpolitika', HTMH, Illyés, Kézfogás...).
Új minőségű kelet-közép-európai és valóban baráti szomszédsági politikát kezdeményezett, életre hívva - többek között - a Visegrádi Együttműködést.
A Magyar Demokrata Fórum a külpolitika ezen alapelveit olyan nemzeti minimumnak tekinti, amelyben széleskörű politikai konszenzusra van szükség. A Magyar Köztársaságnak az egész magyar nemzet érdekeit képviselő, megfontolt és hatékony külpolitikát kell folytatnia. Olyan külügyi tevékenységet, amely a magyar és más európai nemzetek hagyományainak és értékeinek természetes összeegyeztetéséből fakad.

Az MDF Magyarország teljes jogú uniós tagságát követően is szükségesnek tartja, hogy:

a közép- és kelet-európai államok együttműködése, valamint a visegrádi folyamat továbbfolytatódjék;
a szomszédos országokkal folytatott regionális politikát változatlanul az érdekazonosságon vagy érdekközelségen alapuló olyan együttműködés vezesse, ami nem járhat a magyar érdekek feladásával;
az európai integrációval összefüggő kritériumokat teljesítő szomszéd államok, és az ott élő magyarság érdekében is az Európai Unió keleti bővítését minden lehetséges eszközzel és módon támogassa, elősegítse.
A nemzeti kisebbségek léte és jövője nem magyar, s nem is csak európai probléma. Ha a kisebbségek létét és mindennapjait az etnikai konfliktusok és az asszimiláció, a demográfiai fogyás és a szórványosodás, a kisebbség létét fenyegető egyéb pusztító folyamatok jellemzik, akkor mindez az anyaország biztonságát is veszélyezteti. Ezért az MDF a határon túli magyarság emberi és kisebbségi jogainak maradéktalan, az euro-atlanti értékrenddel összhangban álló, az anyaország hathatós erkölcsi és anyagi támogatásától kísért érvényesülését alapvető nemzetpolitikai érdeknek tekinti.

A MÁÉRT létrejöttével új korszak kezdődött az anyaország és az elszakított magyar nemzeti közösségek kapcsolataiban. A 'magyar-magyar' politikai dialógus intézményesítésében és a konszenzus kialakításában az MDF-nek döntő szerepe volt. Ez a szerep természetes módon következett az MDF politikai identitásából, melynek a nemzeti sorskérdések (köztük a határon túli magyarság jövője) kezdettől szerves részét képezték.

Mindezen szempontok és érvek, valamint a MÁÉRT keretei között megindult folyamatok alapján a Magyar Demokrata Fórum kiemelt kérdésként tekint a kettős állampolgárság ügyére. A magyar Kormány elmúlt hónapokban tanúsított hozzáállása, halogató magatartása indította arra a Magyar Demokrata Fórumot, hogy 'Kárpát-medencei Párbeszéd' címmel tartson konferenciát a MÁÉRT-en képviselettel rendelkező határon túli magyar szervezetek és az MDF vezető politikusainak, szakértőinek részvételével.

A konferencia célja, hogy megindulhasson egy párbeszéd a kettős állampolgárság bevezetéséről és mindazon kérdésről, ami a Schengeni követelmények teljesítése miatt hátrányt okozhat az anyaországi vagy a szétszakított családok közötti kapcsolattartásban hazánk európai uniós csatlakozását követően. A Magyar Demokrata Fórum kiemelt jelentőséget tanúsít annak, hogy hazánk európai uniós csatlakozásával az elszakított nemzetrészeken élő magyarok ne szenvedjenek hátrányt az anyaországgal való kapcsolattartásban.

II. A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG HÁTTERE

II.1. ALAPVETÉS

Minden szuverén állam belső jogában önmaga határozza meg a saját állampolgársága jogintézményét. Ezt az elvet az Európai Unió is maradéktalanul figyelembe veszi. Az állampolgárság tehát a belső jog intézménye. Olyan intézmény, mely egy konkrét állam és annak állampolgárai között teremt jogi köteléket, állampolgársági státust.

Az állampolgárság, mint jogintézmény tartalmában a népszuverenitással egészül ki. A nemzetállamok történeti kialakulásával a szuverenitás, a nemzeti érzés létrejöttének feltételeit teremtette meg. Ennek tartalmát a közös történelmi hagyományok, a nyelvi és kulturális örökség, morális, érzelmi kötöttségen alapuló identitástudat határozzák meg.

Ez az összefüggés különösen árnyalt Közép-Európában. Itt ugyanis az államok egy része nem volt és jelenleg sem nemzetállam. Ezen államokban a nemzetiség és az állampolgárság a nemzethez és az államhoz tartozás elválik egymástól. Sőt a személyek sokasága nem annak az államnak a polgára, amelyhez egyébként nemzetiségét illetően tartozik.

Mindezek összefüggésében merül fel az állampolgársághoz való jog emberi, alanyi jogként történő elismerésének kérdése. Az alanyi jogi szempontból különbséget kell tenni az állampolgárság megszerzéséhez és a fenntartásához való jog között.

A nemzetközi jog követelményeinek tükrében a belső jog különbséget tehet annak megszerzését illetően, de a fenntartás tartalmát tekintve jogi jellegében nem tehető különbség az emberi jog általános követelményei szerint.

Nemzetközi jogi értelemben ugyanakkor nincs senkinek alanyi joga ahhoz, hogy valamely állam állampolgárságát megszerezze, az mindenkor a szuverén állami akarat függvénye. Az állampolgárság fenntartásához való jog tekintetében a nemzetközi és belső jog egységes: a már létező állampolgárságot minden államnak alanyi jogi jelleggel garantálnia kell saját polgárai számára.

Az állampolgárság keletkezésének és megszűnésének szabályozása során az adott állam a szuverenitásból eredő jogait gyakorolja, kizárólagos jogából következően pedig korlátozásmentesen dönt. Minden szuverén állam szabályozását a másik állam köteles tiszteletben tartani. Ebből következően más államok által alkalmazott intézmények nem is igazolhatnak semmilyen hazai megoldást. A tudományos háttérmunkákban azonban hasznos lehet más államok állampolgársági törvényeinek tanulmányozása, de a hazai szabályozásnak önmagában kell minden követelménnyel szemben megállnia.

Összefoglalva: Nem tekinthető nemzetközi jogi értelemben jogsértésnek, ha a nemzetközi jog előbb ismertetett korlátai között a Magyar Köztársaság újra szabályozza a magyar állampolgárság megszerzésének szabályait.

II.2. MAGYAR JOG

A magyar jogban az állampolgárság kérdését 2/3-os jogszabály, a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. Törvény szabályozza.

A törvény alapján magyar állampolgárnak kell tekinteni azt, aki

a törvény hatálybalépésekor már magyar állampolgár, vagy,

a törvény erejénél fogva magyar állampolgárrá válik, vagy
a törvény alapján magyar állampolgárságot szerez.
A magyar állampolgárrá válás a törvény erejénél fogva következik be, alapvetően a születéssel.

A magyar állampolgárság megszerzése kérelem alapján, 3 módon történhet (honosítással, visszahonosítással és nyilatkozattal)

A honosítást nem magyar állampolgárok kérhetik, amennyiben megfelelnek a törvényben meghatározott feltételeknek (magyarországi lakóhely, büntetlen előélet, igazolt megélhetés, állampolgári vizsga, valamint a honosítás ne sértse hazánk érdekeit).

Számos esetben van lehetőség kedvezményes honosításra. A határon túli magyarok esetében a jelenlegi szabályok szerint kedvezményesen honosítható a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem magyar állampolgár, ha

1 éve Magyarországon lakik, és
felmenője magyar állampolgár volt, abban az esetben ha
büntetlen előéletű és ellene büntetőeljárás nincs folyamatban;
megélhetése és lakóhelye Magyarországon biztosított;
honosítása a Magyar Köztársaság érdekeit nem sérti; és
alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven eredményes vizsgát tett.
Visszahonosítani azt a nem magyar állampolgárt lehet, aki korábban magyar állampolgár volt és megfelel a törvényi feltételeknek.

A magyar jog rendkívül liberális a kettős állampolgárság vonatkozásában, mivel a törvény megállapítja, hogy azt a magyar állampolgárt, aki egyidejűleg más államnak is állampolgára a magyar jog alkalmazása szempontjából magyar állampolgárnak kell tekinteni.

A hatályos törvény tehát a honosítás tekintetében alapvetően a magyar nemzetiség megvallását és a leszármazás igazolását írja elő.

II.3. A NEMZETKÖZI GYAKORLAT

Az Európai Unió tagállamai jogi szabályozásuk során széles körben biztosítanak kedvezményeket a honosítási eljárásokban, ezek között számos esetben nem kötik bevándorláshoz, tehát az adott állam területén lakáshoz vagy tartózkodáshoz ezek megadását. Az ilyen szempontból releváns kedvezmények az alábbiak szerint csoportosíthatók:

Etnikai alapú kedvezmények - nemzetiségi hovatartozás, nemzetiségi származás alapján (Németország, Spanyolország, Görögország).
Földrajzi és nyelvi alapú kedvezmények - az adott állam kulturális és nyelvi entitásához tartozók, volt gyarmatokon élők (Franciaország).
Kulturális kötődésen alapuló kedvezmények - (Belgium)
Egyöntetű a gyakorlat abban, hogy a honosítási eljárás, tehát az állampolgárság megszerzése csak egyéni kérelemre indulhat.

A szomszédos államok úgyszintén széles körben biztosítanak kedvezményeket a honosítási eljárásokban, ugyancsak a bevándorlás kötelezettsége nélkül és főként az etnikai alapú kedvezményt alkalmazva. Az ilyen szempontból releváns kedvezmények az alábbiak szerint csoportosíthatók:

Etnikai alapú kedvezmények - nemzetiségi hovatartozás, nemzetiségi származás alapján (Szlovénia, Románia, Szerbia és Montenegró, Horvátország).
Románia 1991 óta biztosítja a határon túli románok számára, hogy bevándorlás, tehát romániai lakóhely vagy tartózkodási hely nélkül is szerezhessenek román állampolgárságot. 2003. óta pedig azok a volt román állampolgárok, valamint 2. generációig leszármazottaik, akik 1989 előtt veszítették el állampolgárságukat azt visszakaphatják, e mellett pedig megőrizhetik külföldi lakóhelyüket és másik állampolgárságukat.

Földrajzi alapú kedvezmények - az Ukrajna területén születettek, valamint ezek leszármazói vonatkozásában (Ukrajna)
Egyöntetű a gyakorlat abban, hogy a honosítási eljárás, tehát az állampolgárság megszerzése csak egyéni kérelemre indulhat.

Fontos megjegyezni, hogy Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárságot, így a kettős állampolgárság megadása esetén a kárpátaljai nem tudnak élni a magyar állampolgárság biztosította lehetőségekkel. Szlovákia esetében nem kizárt a kettős állampolgárság, abban az esetben, ha elismeréséről Szlovákiával kétoldalú megállapodást kötne Magyarország (ilyen megállapodás már létezik Szlovákia és Csehország, Kanada, valamint az Amerikai Egyesült Államok között).

II.4. A KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG LEHETSÉGES SZABÁLYOZÁSA

Figyelembe véve a hazai jogszabályi hátteret, valamint az Uniós tagállamok és a szomszédos államok gyakorlatát a kettős állampolgárság lehetőségének kiterjesztése a honosítás körében képzelhető el.

Ez alapvetően nem az állampolgárság megadását jelenti, mivel kérelemre induló eljárásáról van szó, a lehetőség és a végeredmény azonban ténylegesen a magyar állampolgárság elnyerése.

A honosítás esetében megoldható lenne, hogy a magát magyar nemzetiségűnek valló és magyar állampolgárságú felmenőktől származó személy állampolgársági kérelme esetén ne legyen feltétel az 1 éves magyarországi tartózkodás és a magyarországi megélhetés igazolása. A büntetlen előélet, valamint annak mérlegelése, hogy honosítása nem sérti-e a Magyar Köztársaság érdekeit továbbra is fenntartandó.

A Magyar Demokrata Fórum kezdeményezi a módosítást, mely befogadóvá teszi a magyar jogrendet a kettős állampolgársággal szemben.

szedlacsek
2003. augusztus 13. 19:04 | Sorszám: 176
Addig még van 3 év!

Miért ne adhatnánk meg.

Azér kiváncsi vagyok, hogy pl. az az argentinai kettős spanyol állampolgár,(közel 1 millió ilyen dél-amerikai van!) aki még életében nem járt Spanyolországban, köteles-e vízumot kérni az EU-ba!!!

szedlacsek
2003. augusztus 13. 18:48 | Sorszám: 174
Az ukránok az asszimetrikus vizumszerződést a lengyelekkel már megkötötték!

A szlovákokkal aláírás előtt vannak.

2007-ben lépünk csak be a shengeni-egyezménybe!

Addig neked is kell útlevél pl. Ausztriába!

szedlacsek
2003. augusztus 13. 18:43 | Sorszám: 172
http://www.mdf.hu/belso.php?mid=hirreszlet&hid=1176

Aláírásgyűjtó ív itt található!

ctrl+c, ctrl+v + Word segítségével letölthető!

szedlacsek
2003. augusztus 13. 18:41 | Sorszám: 171
Közlemény a kettős állampolgárságról és a vízumról

A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége érzéketlennek és az érzelmi-történelmi okokat figyelmen kívül hagyónak tartja a hivatalban lévő magyar külügyminiszter döbbenetes nyilatkozatát, miszerint a kettős állampolgárság - Kovács László szavaival - "gyermeteg" felvetésének minősül, melynek egyedüli célja a politikai hangulatkeltés lehet. Kovács László megnyilvánulása, miszerint ennek bevezetése romba döntené a szociális ellátó rendszert, szakmailag és politikailag megalapozatlan, a tavalyi választási kampány riogató rémhíreit idézi.
A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége megütközéssel tapasztalja a kormány elutasító magatartását azokkal a kezdeményezésekkel kapcsolatosan, amelyekben több határon túli magyar kisebbségi szervezet fogalmazta meg javaslatait az EU csatlakozást követő időszakban várható vízumproblémák megoldásáról.
A határon túli magyarság érdekei szempontjából felmerülő kérdésekben az MDF - mint mindig - abból indul ki, hogy a magyar politikai erők számára nem lehet más kiindulási alap, mint a kisebbségi magyarságot képviselő legitim szervezetek által megfogalmazott álláspontok támogatása.


Az MDF elnöksége éppen ezért felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul kezdje meg a magas szintű párbeszédet a kezdeményező szervezetekkel, e megbeszélések során pedig ne a kérésük teljesítését nehezítő körülmények hangoztatására, hanem a számukra elfogadható megoldás elősegítésére törekedjen.

Az MDF elnöksége arra is felszólítja a kormányt, nyilatkozzon egyértelműen: elfogadja-e az ukrán javaslatot, az ún. aszimmetrikus rendszert, miszerint ingyenes vízumot kapnának az ukrán állampolgárok, cserébe a magyar állampolgárok vízummentessége megmaradna?

Az MDF elnöksége támogatja az MDF Szegedi Szervezetének aláírásgyűjtési kezdeményezését a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról szóló igényéről.

Budapest, 2003. augusztus 13.


A Magyar Demokrata Fórum Elnöksége


Forrás: www.mdf.hu

szedlacsek
2003. augusztus 05. 16:08 | Sorszám: 107
Kettős állampolgárságért gyűjt aláírást az MDF
augusztus 5. 14:38
[MTI]

Aláírásgyűjtést kezdett a határontúli magyarok kettős állampolgársága érdekében az MDF szegedi szervezete, "Európába, de mindahányan" jelszóval - jelentette be Balogh László. "A kettős állampolgárság intézménye az Európa Tanács által elfogadott és érvénybe lépett jog, amelyet a velünk szomszédos államok közül több elismert" - jelentette ki a fórumos országgyűlési képviselő. Elmondása szerint aláírásukkal figyelmeztetik a magyar kormányt, hogy alkotmányos kötelességének tegyen eleget, és éljen a kínálkozó lehetőséggel, amelyet a szerb és montenegrói kormány ajánlott fel a délvidéki magyarok státuszának rendezésére a kettős állampolgárság megadásával kapcsolatban.


Téma: Az MSzP és a szellemből kiszabadult palack
szedlacsek
2004. február 09. 20:49 | Sorszám: 32
Medgyessy a stíluson változtatna
2004. február 9. - 18:59

A miniszterelnök szerint változtatni kell a kormány stílusán, magatartásán és következetességén.

Medgyessy Péter szavait a szocialista parlamenti frakció helyettes vezetője idézte a képviselőcsoport tanácskozása után. Juhász Gábor részletek ismertetése nélkül beszámolt arról is, hogy a miniszterelnök kormánystruktúrát érintő döntésekre is készül. Lendvai Ildikó arról beszélt, hogy a szocialista képviselőcsoport határozottabb, gyorsabban döntő kormányzati munkát vár a kabinettől. A frakcióvezető szerint az emberek demokratikus, párbeszédet folytató, ugyanakkor erős kezű, az ország érdekeit képviselő kormányzást várnak.

szedlacsek
2004. február 09. 00:10 | Sorszám: 12
Jól.....
szedlacsek
2004. február 08. 23:47 | Sorszám: 9
Íme Sipánka et-nő posztályharcos támadása:

Lendvai: a Fidesz sötét dolgokat cselekszik

2004. febr. 08., 19:57


Az MSZP azt várja Orbán Viktor Fidesz-elnöktől, hogy ismerje be tévedését a polgári körökkel kapcsolatban, mivel a mozgalom kontrollálhatatlan lett, az erőszakos utcai rendezvények mindennapossá váltak - mondta Lendvai Ildikó, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője és Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Lendvai Ildikó kiemelte: az ország számára a legveszélyesebb választóvonal ma azok között húzódik, akik normális közéletre törekednek, illetve "akiket Antall József annak idején politikai piromániásnak nevezett".

A sajtótájékoztatón elhangzott, a Fidesz elnöke szeretetet és összefogást hirdetett, ám a párt rendezvényein állandó meghívott Lovas István, Bencsik András, Kerényi Imre, Bayer Zsolt, akik az MSZP szerint szerepet játszanak a jelenlegi elmérgesedett politikai helyzet kialakulásában.

Juhász Gábor külön kitért arra, hogy Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke "a szeretet és az összefogás jegyében hol kötelet ajánl a másként gondolkodóknak, hol fegyvert a határon túli magyarságnak és lenáciz bennünket, szocialistákat".

Kövér László személye kapcsán Lendvai Ildikó megjegyezte: a politikus egyik legutóbbi nyilatkozatában azt mondta, nem hiszi, hogy bármelyik, radikális véleményt megfogalmazó ember ne választhatná a Fideszt is. "Remélem, ez nem a Fidesz véleménye" - fűzte hozzá Lendvai Ildikó.

Egy, a sajtótájékoztatón bemutatott fotót bemutatva Juhász Gábor megemlítette, hogy M. Giorgio Richárd, a Tilos Rádió elleni tüntetés "édes szájú zászlóégetője" egy demonstráción "ismert karlendítéssel üdvözölte társait".

"Tettekre van szükség, ezért azt várjuk Orbán Viktortól, minden szálat vágjon el a szélsőséges elemektől, hogy senki se mondhassa: ők az elnök emberei" - mondta Lendvai Ildikó. A frakcióvezető szerint a Fidesz kettős beszédet alkalmaz, és úgy viselkedik, mint a Dr. Jekyll-Mr. Hyde kettős: a nap egyik részében békés és tiszteletreméltó, később azonban sötét dolgokat cselekszik.

Juhász Gábor kitért arra, hogy a 2002-es választások utáni, Erzsébet hídi szélsőséges demonstráció, hídlezárás az után következett be, hogy Orbán Viktor "egy fél mondatában meglebegtette a választási csalás hamis vádját", a polgári körök megalakulására felszólító, szintén 2002-es Dísz téri rendezvényen pedig "szélsőjobboldali és irredenta" személyek is jelen voltak. "A szellemet Orbán Viktor engedte ki a palackból, majd az egészet Hende Csabára bízta" - fűzte hozzá Juhász Gábor.

A szocialisták szerint az is elgondolkodtató, hogy Orbán Viktor annak idején a Magyar Demokrata című hetilapra történő előfizetésre szólított fel, és a lap múlt heti számának címlapján "Európa hőseinek Szálasi és Hitler parancsnokait nevezik".

Forrás: MTI

szedlacsek
2004. február 08. 23:35 | Sorszám: 4
cikk] Fidesz: Az MSZP hagyja abba gyűlöletkampányát!

A Fidesz szóvivője vasárnap arra kérte az MSZP-t, hogy hagyja abba "gyűlöletkampányát".
2004.02.08 19:33 MTI

"Nagy bajban van az MSZP, és emiatt még vasárnap sem tudnak pihenni, folytatják a minden alapot nélkülöző gyűlöletkampányukat" - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében Révész Máriusz.

Furcsának nevezte, hogy ezt épp azon a héten teszi az MSZP, amikor "az egyetlen botrányt a velük szimpatizáló Tilos Rádió okozta".

Lendvai Ildikó, a párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője és Juhász Gábor frakcióvezető-helyettes vasárnapi sajtótájékoztatóján közölte: az MSZP azt várja Orbán Viktor Fidesz-elnöktől, hogy ismerje be tévedését a polgári körökkel kapcsolatban, mivel a mozgalom kontrollálhatatlan lett, az erőszakos utcai rendezvények mindennapossá váltak.

A Fidesz szóvivője szerint látható, hogy a szocialistáknak nincs semmilyen mondanivalójuk az embereket érintő valódi gondokról, ezért próbálják ilyen módon elterelni a figyelmet.

"Kovács László, az MSZP elnöke, nemrég el is szólta magát, amikor elmondta, hogy a kampányban a céljuk, hogy bemutassák azt embereknek, hogy a jobboldaltól félni kell" -jegyezte meg.

Révész Máriusz közlése szerint az emberek valóban félnek a Medgyessy kormány politikájának következményeitől: félnek, hogy elveszítik a munkahelyüket, félnek, hogy a gyerekeiket kiszolgáltatják a kábítószernek, félnek, hogy a mezőgazdasági vállalkozásaik tönkre mennek, és félnek, hogy "egy volt titkosrendőr által irányított rendőrség" koncepciós pereket akaszt a nyakukba.

Leszögezte: Kövér László - mint ahogy Lendvai Ildikó is pontosan tudja - soha nem nevezte nácinak az MSZP-t, hanem azt mondta, hogy a goebbelsi propaganda-iskola hagyományai szerint járnak el.

"A mai sajtótájékoztató is jó példa erre" - tette hozzá.

A Fidesz szóvivője hazugságnak nevezte, hogy mindennapossá váltak az erőszakos utcai rendezvények.

Felháborítónak tartja továbbá, hogy arra a zászlóégetésre hivatkoznak, ami egy polgári körös megmozdulás befejezése után történt fél órával. Mint írta, szánalmas, hogy arra a Lovas Istvánra hivatkoznak, aki egy másik párt rendezvényein a Fideszt is kemény szavakkal ostorozza.

"Egyetértünk az MSZP-vel, hogy normális közéletre van szükség, de ez csak akkor lehetséges, ha a valódi gondokról folynak a politikai viták. Kérjük az MSZP-t, hogy ezt a gyűlöletkampányt hagyják abba és legalább vasárnap kíméljék meg a választókat az ilyen akcióiktól" - olvasható Révész Máriusz közleményében.


Téma: Boldvai újabb 8OO milliója
szedlacsek
2004. március 12. 16:50 | Sorszám: 7
Hahó!!

Egy "tocsik" már nem is téma???

szedlacsek
2004. március 12. 13:43 | Sorszám: 5
864 millió/115 fő = 7.513.043 Ft/fő....támogatás

És akkor álljon itt egy aktuális pályázati felhívás!


Kiíró: Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium
Pályázat címe: Munkahelyteremtő beruházások (MPA-2004-1)
Pályázhatnak: Gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, szervezetek, szövetkezetek, egyéni vállalkozások.
Beadási határidő: 2004. március 10.

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium pályázatot hirdet munkahelyteremtő beruházások támogatására.

A pályázat keretében 2 milliárd Ft támogatási keretösszeg áll a pályázók rendelkezésére, amely európai uniós támogatást nem tartalmaz.

A pályázat célja: az új munkahelyek létrehozásának ösztönzése, a létesítendő munkahelyeken a tartós időtartamú foglalkoztatás biztosítása, a munkanélküliség csökkentése, piacképes üzleti tevékenységek bevezetésével a foglalkoztatási szerkezet átalakulásának elősegítése, a társadalmi-gazdasági felzárkózás érdekében a működő tőke hátrányos helyzetű térségekbe történő áramlásának ösztönzése, valamint a magas munkanélküliséggel sújtott térségekben megvalósuló, illetve hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatását biztosító beruházások megkülönböztetett támogatása.

A pályázók köre: belföldi székhelyű, gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, valamint szervezetek, szövetkezetek és egyéni vállalkozások.

Pályázni csak olyan beruházással lehet, amely esetében a pályázó a beruházást legkésőbb 2004. november 30-ig befejezi, és a támogatás kifizetésére vonatkozó elszámolását legkésőbb 2004. december 15-ig benyújtja, (25%-át saját forrás). A pályázó így legfeljebb 1,2 millió Ft/új munkahely mértékű fajlagos támogatást igényelhet.

A pályázati határidő: 2004. március 10.

A támogatásáról vagy a támogatási igény elutasításáról - a munkaügyi központ javaslata alapján - államigazgatási eljárás keretében a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter 2004. április 9-ig dönt.

Részletes tájékoztatás a www.fmm.gov.hu honlapon és a munkaügyi központoknál található.


FIGYELEM!!!!

FFM PÁLYÁZATI KIIRÁS!!!

"A pályázó így legfeljebb 1,2 millió Ft/új munkahely mértékű fajlagos támogatást igényelhet."

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

********* ********** ********** ************** *** ***********......

7,5 millió / 1,2 millió = 625 % !!!!!!!!!...........


Téma: Erősödő gazdaság
szedlacsek
2004. június 02. 12:52 | Sorszám: 14
Elég sokat járok az országban, de ÚJ feldolgozó ipari beruházással nem nagyon találkoztam mostanában.

Lécci, soroljad...csak példálódzó jelleggel is elég lesz...


Téma: A gyanú árnyéka...II (szálak a K&H-tól a KH-ig)
szedlacsek
2003. október 22. 16:05 | Sorszám: 523
A PSZÁF utóvizsgálatot végez, nem folyamatba építettet.Hasonló ebből a szempontból a működése az APEH-hez vagy az ÁSZ-hoz.

A személyi változásokat a banknak kell jelentenie.

Cégbíróság, APEH, PSZÁF, tőzsde, stb felé mind be kell jelentenie a fontosabb vezetők körében bekövetkező változásokat.

szedlacsek
2003. október 22. 16:00 | Sorszám: 522
Egyébiránt ezek az infok is azt támasztják alá, hogy április 30-ig volt hivatalban!
szedlacsek
2003. október 22. 15:54 | Sorszám: 520
off

Szia!

on

Pontosan ezt az ellentmondást pedzegettük annak idején, amikor kiderült, hogy a D209 bankelnöki megbizatása megszünésének időpontja körül kételyek vannak!!

Ebből a hazugsághalmazból jól nem tud kijönni!!!!

Csak azt nem értem, hogy ez a téma miért nem volt ma érdekes Gondola fórum látogatói számára!!!????

Egyébként nagy kérdés számomra az is, hogy a PSZÁF - mivel nincs nyoma ebben az ügyben tett intézkedésének - milyen jelentést kapott az IEB-ről???????

szedlacsek
2003. szeptember 26. 16:39 | Sorszám: 378
Te még birod követni a szálakat?????

Ez egészen elképesztő....

szedlacsek
2003. szeptember 13. 13:56 | Sorszám: 128
Nem kellene sürgősen egy új börtönt építeni???

A végén nem férnek el....

szedlacsek
2003. szeptember 11. 18:06 | Sorszám: 113
Egy egész nap kellett ehhez a szánalmas magyarázkodáshoz...
szedlacsek
2003. szeptember 11. 17:16 | Sorszám: 111
A kormányszóvivő Medgyessy Péter bankelnöki mandátumáról


Budapest, 2003. szeptember 11. (MTI) - Gál J. Zoltán kormányszóvivő csütörtökön az MTI-nek ismételten megerősítette, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök 2001. szeptember 30-ig töltötte be az Inter-Európa Bank igazgatósági elnöki posztját.

"Miután Medgyessy Péter 2001. szeptember 30-ig az Inter-Európa Bank igazgatósági elnöke volt, és utána hosszabb ideig nem választottak elnököt a bankban, természetes, hogy a 2001. évi jelentésben szereplő köszöntőt ő írta alá" - mondta Gál J. Zoltán az MTI érdeklődésére.

A kormányszóvivő arra reagált, hogy a Magyar Nemzet című napilap csütörtöki számában azt írja: érthetetlen, hogy miért szerepel Medgyessy Péter aláírása a bank 2002. április 29-én megtárgyalt beszámolóján.

"A Fidesz és hű csatlósa, a Magyar Nemzet immár a Gergely-naptárnak sem hisz, amikor kifogásolja, hogy Medgyessy Péter aláírása szerepelt az Inter-Európa Bank 2002-ben kiadott 2001. évi jelentésén. A bankok ugyanis éves jelentésüket a következő évben szokták elfogadni" - jegyezte meg Gál J. Zoltán.

Hozzáfűzte: az említett jelentésből is kiderül, hogy a miniszterelnök 2001. szeptember végéig töltötte be elnöki posztját.

"Az elnöki posztról való lemondás tényét megerősítette a bank, megerősítette a miniszterelnök, megjelent a korabeli szak- és egyéb sajtóban; a Fidesz és a Magyar Nemzet senkinek nem hisz. Pedig megtekinthették az összes erre vonatkozó dokumentumot, de úgy látszik, a saját szemüknek sem hisznek. Ezen már nem tudok segíteni" - fogalmazott Gál J. Zoltán.
http://hirek.mti.hu/news.asp?newsid=128166&pub=7

Egy egész nap kellett ehhez a szánalmas magyarázkodáshoz...

Azér "korabeli" szaklapot még eddig senki nem tudott produkálni....

Pont erre is hivatkozott a MaNem!!!

szedlacsek
2003. szeptember 10. 19:46 | Sorszám: 64
Lamperth elismerte, hogy találkozott Kulcsárral

Index
2003. szeptember 10., szerda 14:48


Lamperth Mónika belügyminiszter az országgyűlés rendészeti bizottságának zárt ülésén hangsúlyozta: sem ő, sem családtagjai nem érintettek a brókerbotrányban. A bizottság fideszes alelnöke szerint ugyanakkor Lamperth elismerte, hogymunkájából adódóan többször is találkozott Kulcsárral. A bizottság tagjai a munkát Polt Péter és Salgó László meghallgatásával folytatták. A zárt ülés elrendelését Gál Zoltán MSZP-s képviselő javasolta.

szedlacsek
2003. szeptember 10. 19:09 | Sorszám: 61

Olyan....

szedlacsek
2003. szeptember 10. 18:41 | Sorszám: 58
Jézusom....

És ez csak a jéghegy csúcsa...


Téma: FERENCVÁROS, Válogatott, Sport, / EURO 2004 ! / III.
szedlacsek
2004. június 01. 00:19 | Sorszám: 359
Nem reméltem, hogy tudni fogod!

Ez meg Neked egy jópont!

szedlacsek
2004. június 01. 00:02 | Sorszám: 357
Azt tudod, hogy a ZTE alapítója a MOVE volt????

Téma: 800 km METRO :-)
szedlacsek
2004. június 01. 00:01 | Sorszám: 9
Nem kell oda rágószerv.... A bányarémektől maguktól menekülnek a sziklák, az agyag, a homok, a stb...
szedlacsek
2004. május 31. 12:30 | Sorszám: 5
Akkor küldjük inkább a Kósáné-Lendvai párost!

Eccere elkészül a London-Budapest-Moszkva-Valgyivosztok vonal....


Téma: Bevándoroltatási politika kellene???
szedlacsek
2004. augusztus 06. 13:19 | Sorszám: 21
Ezt az apuka mondta... és azt is, hogy ő szivesen költözne magyar többségű vidékre, de nincs rá módja...

Nem a saját érzelgősségemről van szó...

szedlacsek
2004. augusztus 06. 12:57 | Sorszám: 13
Én elsősorban a dél-erdélyi szórványmagyarságra gondolok...

pl. egy kis falu, cca 1500 lakossal Segesvár mellett, volt szász vidéken. Összesen 4 magyar (1 család), cca. 80 % roma, a többi román...

A 4 magyar az anyanyelvén már a családban sem mindig beszél, csak ha néha betéved néhány turista... az apuka a kocsmáros...

Mennyivel jobb lenne, ha nem ott élnének, hanem beköltözhetnének pl. Csíkszeredára vagy Marosvásárhelyre, vagy áttelepülhetnének egy borsodi kis faluba...

a 2 gyerek 10 éven belül asszimilálódni fog....

Ezt az apuka mondta... és azt is, hogy ő szivesen költözne magyar többségű vidékre, de nincs rá módja...

szedlacsek
2004. augusztus 06. 12:18 | Sorszám: 6
Ma még elegen vagyunk... de mi lesz holnap*?????


* holnap = néhány évtized múlva

szedlacsek
2004. augusztus 06. 10:54 | Sorszám: 2
Pl. az autonóm Székelyföldön...
szedlacsek
2004. augusztus 06. 10:45 | Sorszám: 0
Véleményem szerint - Szaniszló Ferencújságíró

----------------------------------------------------- ---------------------------


Bevándoroltatási politika kellene

Nem akarom a nemzethalál víziójával riogatni a kedves olvasót, népességünk azonban oly tragikusan fogy, hogy hamarosan a Dunántúl is nagy lesz nekünk. A riasztó statisztika nélkül is látja az ember, ha körbepillant saját szűkebb környezetében, hogy nagyon kevés gyermek születik, megdöbbentően alacsony a házasságkötések száma, magas az egyedül élők, a gyermektelen vagy legföljebb egygyermekes párok aránya.Milyen gyönyörűen is fejezi ki magát nyelvünk: gyermekáldás, áldott állapot, édesanya, kisdedóvó. Szépen, természetesen hangzó, de sajnos lassan kivesző fogalmak. Elöregedő hazánkban települések halnak ki, szűnnek meg, mind kevesebb embernek kell eltartania mind többet, s nemsokára tele lesz az ország gyermektelen, magányos, támasz nélküli idős emberrel. A dolgozók és a fogyasztók számának drasztikus csökkenése pedig gazdasági válsághoz vezethet.Megmaradásunk, sőt, nemzetünk fönnmaradása a tét, s rajtunk kívül senki más nem segíthet. Már Trianon előtt kisebbségbe került a magyarság a saját határain belül. Világháborús vereség nélkül is bekövetkezhetett volna a széthullás, hiszen semmilyen etnikai, történelmi vagy kulturális érv nem nyom többet a latban, mint a népesség számaránya. Hivatkozhattunk háborúkra, tatárra, törökre, labancra, pestisre, kolerára, ettől még szembesülnünk kellett a valósággal: kisebbségben maradtunk önnön hazánkban.Ha egy nép képtelen belakni a saját (maga szerezte vagy mások által kijelölt) szállásterületét, életterét, jön helyére más, életképesebb, szaporább nép, kiszorítva vagy magába olvasztva az őslakosságot évezredek óta ez a folyamat zajlik az emberi nem történetében. A népvándorlások, honszerzések és -vesztések, hongyarapítások, ha más módon is, de máig tartanak. Az USA, Kanada, Új-Zéland, Ausztrália vagy Izrael telepes államok. A bevándorlás ma is tart, az amerikaiak állampolgárságot sorsolnak ki a külföldiek között, koponyákat csábítanak át, Izrael pedig szervezetten költöztet be kelet-európai és afrikai zsidókat. Saját fajtájuk, népelemük tervszerű telepítésével gyarapítják nemzetüket, országukat. Németország annak idején ăkiváltottaÓ a szovjetunióbeli, volgai németeket és a romániai, erdélyi szászokat.Türelmes befogadó, vendégmarasztaló nép a magyar. Szent István az idegenek betelepítésének hasznosságára intett, s jött is német, francia, olasz, kun, besenyő, szerb, bolgár, román, görög, zsidó és még Isten tudja, hány fajta szerzet! Sokan leltek nálunk új hazára. IV. Béla és Mátyás király az őshazában maradt magyarságot is a Kárpát-medencébe akarta hívni sikertelenül. A hódoltság korában elnéptelenedett vidékekre aztán Bécs módszeresen telepített idegeneket, hogy féken tartsa a ăkuruckodóÓ magyart. De a svábok vagy a zsidók 1848-ban a magyarság oldalára álltak. A magyar kormányok a 19. század végétől több hullámban bukovinai székelyeket telepítettek vissza az anyaországba. Nem ment ez minden konfliktus, anyagi ráfordítás nélkül. Manapság fogyó nemzetünk aranytartalékát a határon túli magyar kisebbségek jelentik. Okos politikával kellene az anyaországba hívni, befogadni, szervezetten letelepíteni a határainktól messze, már csak szórványban, szigetekben élő és menthetetlen beolvadásra, eltűnésre ítélt magyarságot, gazdagítva ezzel az anyanemzetet. Áldozni kell jövőnkért, különben elfogyunk, s jönnek majd helyünkre mások, akiket anyanyelv, hagyomány, kultúra és múlt már nem köt e hazához.

----------------------------------------------------- ---------------------------


2004.07.28 http://www.metro.hu/portal_index2.php?page=archiv.php
&layout=4&words=1

----------------------------------------------------- ---------

Nos??? Ez lenne a megoldás???


Téma: Szétosztogatott milliárdok; a rendőrségre viszont nem jut??!!
szedlacsek
2004. március 30. 20:22 | Sorszám: 7
A rendőrség miért nincs benn a Kincstári rendszer nettó finanszírozási körében?????

Akkor ez nem fordulhatna elő...


Téma: Új honlapot indított a FIDESZ
szedlacsek
2004. április 10. 23:00 | Sorszám: 12
"és most elsőként indítunk honlapot az európai parlamenti választási kampányban "

Ez egy hazugság...

A www.eu.mdf.hu már kb. 1 éve működik....


Téma: Ingyengépeket vett a kormány háromszázmillióért?
szedlacsek
2004. augusztus 04. 15:23 | Sorszám: 0
Ingyengépeket vett a kormány háromszázmillióért?

Bogád Zoltán, Király András
2004. augusztus 4., szerda 12:55


Az Index információi szerint a magyar informatikai tárca a világon az első olyan állami szerv, amely pénzért vásárolt azokból az óvodai számítógépekből, amelyeket az IBM a KidSmart jótékonysági program keretében adományozás céljára fejlesztett ki és ingyen osztogat. Világszerte 18,500 gépet ajándékoztak el az elmúlt öt évben, ebből 130 darab magyar óvodákba került.
http://index.hu/politika/belfold/kakao0804


Téma: Törökbálint lángokban
szedlacsek
2004. augusztus 05. 18:25 | Sorszám: 10
Tök mindegy... akkor is volt egy marharépa...Minimum seggbe kéne rúgni, miután letöltötte a valós életfogytiglanját...

Mint pl. a Tisza-környékén is, aki(k) az ártérre adott ki építési engedélyt....

szedlacsek
2004. augusztus 05. 18:20 | Sorszám: 6
De ki volt az a marharépa, aki ilyen üzem működését engedélyezte ennyire sűsűn lakott területen....
szedlacsek
2004. augusztus 05. 18:19 | Sorszám: 5
Most jött a T-Mobil hírszolgálattól, hogy egyelőre "csak" négy sérültről tudnak...

Több kilométerre repültek különféle tárgyak, az üzemet nem lehet megközelíteni.. a környező házakat oltják...

szedlacsek
2004. augusztus 05. 18:16 | Sorszám: 3
Remélem emberéletben nem esett kár...

Mindenkit hazavárnak, aki dolgozni indult...


Téma: A 2OO5-ös költségvetés is összeomlik
szedlacsek
2004. október 31. 22:25 | Sorszám: 41
Ez sem kizárt.

Kritkus hónapok:

január - az előző évi áthuzódó hatások miatt
május-június - osztalékfizetések miatt
november-december - hogyan tudják a költségvetés végső egyenlegét beállítani..

szedlacsek
2004. október 31. 22:14 | Sorszám: 37
"Idén összesen 100 milliárd forintot vesz el így a Gyurcsány-kormány a vállalkozóktól. "

Meg ennyivel + a kamataival (jegybanki alapkamat 2x-e, azaz 21 %!!!) determinálja a jövő évi költségvetés kiadásait. Valamint az ez évit kedvező irányba kozmetikázza. Tehát már a parlamenti vita előtt megbukott a 2005-ös költségvetés. Gyorsabban, mint tavaly...

Arról van szó, hogy a magyar állam 100 milliárd forintot "vesz kölcsön" a magyar vállalkozásoktól, a pénzpiaci kamat majd kétszereséért. (Késedelmes kiutalás esetén az APEH-nak is fizetnie kell. És fizet is, a rendszerük automatizmusra van beállítva). Ez nagyon drága hitel. Úgy látszik olcsóbban már nem kapnak.

Ez nagy bajt jelez előre...

És akkor még nagy kérdés, hogy ez az állam felé történő kényszerhitelezés hány kisebb céget fog hanyatlökni.....

Mekkor tételek ezek összesen??? Az autópályaépítéseket is költségvetésen kivülről finanszírozzák....

Mit hagynak ezek itt örökségül????

szedlacsek
2004. október 31. 22:12 | Sorszám: 36
Ha esetleg még nem érzenék a vállalkozások, akkor:

ÁFA-ellenőrzés

Pénzügyminisztériumi elemzések szerint ellentmondás tapasztalható a makrogazdasági folyamatok és az uniós "export-importhoz" kapcsolódó általános forgalmi adó elszámolások között. A gazdaság a vártnál gyorsabban növekszik, ugyanakkor ez az adóbevételekben, főleg az áfa esetében egyáltalán nem tükröződik.

Az Európai Közösségen belüli kereskedelem – a vámhatárok lebontása miatt – olyan adóügyletekre is lehetőséget adhat, amelyek kedvezőtlenül befolyásolják az áfa-bevételeket.

Ezért az érintett adózók a korábbinál szigorúbb és részletesebb vizsgálatokra számíthatnak. Az október 20-án esedékes általános forgalmi adó bevallásokat a hivatal – mind a közösségen belüli importálóknál, mind az exportálóknál - fokozottabban ellenőrzi.

Draskovics Tibor pénzügyminiszter arra utasította az adóhivatalt, hogy kiutalás előtt tételesen ellenőrizze minden európai uniós adószámmal rendelkező adóalany általános forgalmi adó bevallását, felhasználva ehhez a közösség országaiból érkező kontroll információkat.

Az EU tagállamainak adóhatóságai olyan közös informatikai rendszert működtetnek, amely biztosítja, hogy az egyes nemzeti adóhivatalok ellenőrizni tudják adóalanyaik más tagállambeli partnerrel folytatott kereskedelemi tevékenységét. Az első ilyen – második negyedéves - kontroll adatok szeptember végén érkeztek meg az APEH-hoz. Több mint 8 ezer általános forgalmi adót visszaigénylő adóalany közel felénél valamilyen eltérés adódott a bevallás és a kontroll információk között.

Minden uniós adószámmal rendelkező, visszaigénylő vagy más adónemre átvezetést kérő adóalanyra kiterjedő ellenőrzés egyrészt időigényes, másrészt szükségessé teszi a III. negyedévről szóló, december végén beérkező kontroll információ megismerését.

A fokozottabb, kiterjedtebb ellenőrzés, a kontroll adatok használata miatt az APEH nem mindig tudja tartani a bevallások ellenőrzésére és visszautalására előírt, törvényben kiszabott határidőt. Határidő túllépés esetén a hivatal késedelmi kamatot fizet.

Budapest, 2004. október 19.


(forrás: PM honlapja )

szedlacsek
2004. október 31. 22:06 | Sorszám: 35
A profit transzfer időszaka május-június. Osztalékot ugyanis csak jóváhagyott mérleg alapján lehet fizetni. Januárban nem szokás mérleget jóváhagyni.

Januárban a forrásigény lesz nagy. A 2004-ről áttolt determinációk - 13. havi bér, 100 milliárd ÁFA, várhatóan egy csomó agrártámogatás, stb. - miatt.

szedlacsek
2004. október 31. 20:59 | Sorszám: 23
A 2005-ös költségvetés már most megbukott.

Lásd: 100 milliárd ÁFA visszatartása az EU-val kereskedő vállalkozásoktól. Ez jövő évre minusz 100 milliárd.

És jópár csődbe jutó cég. Ami további kieséseket okoz.


Téma: A Normális Magyarországért - Monoki Felhívás
szedlacsek
2004. március 06. 13:45 | Sorszám: 1
Monoki Nyilatkozat

NEMZETI PÁRBESZÉD A NORMÁLIS MAGYARORSZÁGÉRT

Felismerve a nemzet érdekét és a XXI. századot meghatározó történelmi helyzetet, az uniós csatlakozás előestéjén az MDF nemzeti párbeszédet kezdeményez, melynek kezdeteként útjára indítja a Monoki Nyilatkozatot.
Az MDF irányadó politikai erőként formálta az újjászületett demokratikus magyar közéletet. Változatlan biztonsággal mutatta ugyanazt az általa helyesnek tartott utat. Ezzel egyedülálló a magyar politikai életben.
Az MDF úgy tapasztalja, napjainkban öncélúvá vált a belpolitika. A pártok kardoskodnak a győzelemért, szinte semmilyen kérdésben nem képesek az együttműködésre.

Nem azért, mintha semmiben nem értenének egyet, hanem elsősorban azért, mert a rendszerváltást követő, lassan másfél évtized alatt elkoptak mellőlük a stabilan vállalható és a választók számára is egyértelmű értékek, amelyeken keresztül a róluk alkotott kép közérthető volt.
Napjainkra a parlamenti pártok politikáját nem értékelvű célok, hanem prózai hatalmi érdekeik dominálják.
A pártok látszólag az emberekért szólnak, a baj csak az, hogy nélkülük. Ezért jellemző a magyar társadalomra a politikától való elfordulás, az érdektelenség. Maguk az emberek és a civil szervezetek sem tudják, miként érvényesíthetik érdekeiket a parlamenti demokráciában. Az Európai Unióba történő csatlakozásunk küszöbén ez kiszolgáltatottá teszi a magyar társadalmat. A 2004. májusában bekövetkező uniós csatlakozásunk a rendszerváltás óta eltelt évtized minden kormányának és az egész magyar társadalomnak érdeme. Ennek ellenére az elmúlt években a belpolitika folyamatosan a kampányról szólt. A társadalom és a gazdaság következetes uniós felkészítése helyett a pártok az egymás elleni küzdelemben vélték megtalálni feladataikat. Magyarország teljes jogú uniós tagsága az egész magyar társadalom közéleti, politikai érdeklődését, gazdasági és társadalmi aktivitását igényelné. Szükséges tehát, hogy a politikusok ismét az ország minden egyes polgára iránti felelősséget vállalva, a valós problémák kezelése révén nyerjék vissza a társadalom bizalmát.

Az elmúlt években olyan politikai erők jutottak meghatározó szerephez hazánkban, amelyek harsány stílusukkal hívták fel magukra a figyelmet. Ez azonban politikai értelemben a magyar társadalom kettészakadását eredményezte. Mindez egy olyan történelmi időszakban történt, amikor a közélet kapcsolatrendszereinek harmonizálására, a társadalmi közösségek megerősítésére, nem utolsó sorban pedig az uniós csatlakozáshoz szükséges intézményi infrastruktúra kiépítésére kellett volna helyezni a hangsúlyt. Úgy véljük, hogy a politikai radikalizmus kora minden tekintetben lejárt. A kialakult politikai stílus nem segítette, hanem gátolta a magyar társadalom uniós felkészülését.

A rendszerváltás első éveinek józan, a legnehezebb helyzetben is megfontolt európai kormányzati gyakorlatát már a legkülönbözőbb politikai kérdésekben visszaidézték. A politikai paletta szinte minden szereplője hivatkozott a magyar társadalom egésze által vállalható, Antall József néhai miniszterelnök nevével fémjelzett politikai örökségre. Az MDF, mint e kormányzati gyakorlat megteremtője vallja, hogy az uniós csatlakozás küszöbén ismételten szükség van egy olyan politikai erőre Magyarországon, amely – az eltérő vélemények homogenizálásának szándéka nélkül – a társadalom egészét érintő kérdésekben a kölcsönös kompromisszumok vállalásával megegyezésre törekszik. Erre a szerepre vállalkozik ismételten a Magyar Demokrata Fórum. A Fórum a csendes többséget szeretné képviselni, amely megelégelte a sehová sem vezető vitát, állandó harckészültség nélkül egyszerűen boldogulni szeretne. Ennek a csendes többségnek szüksége van a hatékony politikai képviseletre, mert irtózik az erőszakos módszerektől és hangtól, de az üres és tétova ígérgetésektől is.

Az MDF továbbra is kitart, Antall József néhai miniszterelnök politikai öröksége mellett, melyet aktuálisabbnak érez a jelenlegi helyzetben, mint bármikor ezelőtt:

• Európai hagyományú, kereszténydemokrata értékrend;

• Nemzeti, szabadelvű kormányzási stílus a belpolitikában;

• Euro-atlanti elkötelezettség a külpolitikában;

• A közép-európai országok kooperatív politikai kapcsolatrendszereinek kialakítása, valamint a határon túli egységes – és nem politikailag megosztott – magyarság érdekeinek képviselete az utódállamokban.

Ezen célok megvalósítása érdekében az MDF nemzeti párbeszédre felhívó nyilatkozatát a Borsod–Abaúj–Zemplén megyei Monokon hozza nyilvánosságra hitet téve azon tradíció mellett, amely szerint számos történelmünkben sorsfordulót jelentő mozgalom indult ebből a térségből.

Az MDF feladata a magyar közéletben

Az MDF szerint az uniós csatlakozás küszöbén a társadalom egészét érintő kérdésekben nemzeti közmegegyezésre van szükség. Az MDF felvállalja: a nemzeti párbeszéd „kovásza” lesz. Ennek értelmében:

• Az MDF egységes magyar nemzetben, normális országban gondolkodik.

• Az MDF nem fogadja el a nemzet kettéosztottságát semmilyen tekintetben. A magyar nemzet sokszínűségében hordozza értékeit;

• Az MDF a tradicionális értékeknek a megújítására és ezek hatékony, vonzó perspektívát nyújtó kommunikálására törekszik, amelyek mentén a civil társadalom és az azt alkotó társadalmi közösségek megerősíthetők.

• Az MDF a keresztény értékrendjéből fakadó felelőséggel kiáll a szociális igazságosságért. Az MDF végrehajtotta a politikai átalakulást, most azért küzd, hogy a rendszerváltás szociális téren is végbemenjen.

• Az MDF meggyőződése, hogy a magyar értelmiségnek jelentős szerepet kell vállalnia az uniós felkészülésben és beilleszkedésben, valamint a civil társadalom megerősítésében. Szükséges az értelmiség eltérő szemléletű és értékrendű csoportjainak higgadt, elemző párbeszéde.

Társadalmi Párbeszéd az Uniós Csatlakozásunk Küszöbén

A közjó meghatározásában jelentős szerephez kell jutnia a civil társadalomnak és közösségeinek. A politika feladata ennek megteremtése ahhoz, hogy normális országban éljünk.

• A civil társadalomnak az Európai Unió országaiban természetes fejlettsége, strukturáltsága és érdekérvényesítő képessége nem alakult ki Magyarországon. A civil társadalomnak alulról kell építkeznie, azonban ehhez a politikának is segítséget kell nyújtania.

• Ezt a szerepet vállalja az MDF. Ennek eszközét a már működő társadalmi, egyházi, érdekképviseleti, önkormányzati, civil érdekvédelmi szervezetekkel való párbeszéd megkezdésében látja.

• Az MDF-nek 15 esztendeje sajátja a stabil keresztény–konzervatív értékrend, mely biztosítja a civil szervezetek által megfogalmazott értékeket, és ezeket a politika szintjére emeli. Ezért szükséges a magyar parlamenti berendezkedés újragondolása, a kétkamarás parlament kialakítása.

• Az MDF vallja, hogy a civil szektor pénzügyi forrásainak előteremtésében még nagyobb szerepet kell játszania a magánszférának. Ezért meg kell teremteni a támogatások kapcsán elérhető adó-, járulék és egyéb kedvezmények bővítésének lehetőségét.

• Az MDF szükségesnek tartja a civil szervezetek intézményesített politikai részvételét a helyi, regionális (megyei) és az országos kormányzati tevékenység ellenőrzésében a jogszabályalkotás civil kontrolljában.

• Az MDF, mint keresztény–konzervatív világnézeti alapon álló párt, kiemelt társadalmi értékként tekint a családra. Azt a társadalom alapegységének és a személyiség fejlődés legbiztosabb közegének tartja. Az MDF az ismert demográfiai adatok miatt is kiemelten fontos feladatként kezeli a család szerepének megerősítését, a családtámogatási rendszer elemeinek bővítését. A világ és Európa társadalmi változásaira nyitott politikai szereplőként ismeri a társadalomban napjainkra végbement változásokat. A csonka családok, a gyermekeiket egyedül nevelő szülők nehézségeit, valamint az idős emberek problémáit ismeri, helyzetük javítására az MDF-nek törvényjavaslatai vannak.

• Az MDF határozott célja, hogy a közszolgáltatások rendszerében ne a pénzügyi szempontok elve érvényesüljön, hanem a szociális igazságosság.

• Az MDF szerint fontos cél Magyarország versenyképességének javítása, amelyhez elengedhetetlen a „tudásalapú társadalom” fejlesztése. Magyarország lehetőségei, a magyar társadalom kreatív képességei megfelelő alapot szolgáltatnak e cél eléréséhez. Az MDF széleskörű szakmai munkát kezdeményez, amely elősegíti a hozzáférést az uniós fejlesztési forrásokhoz.

• Az MDF meggyőződése, hogy az „élethosszig tartó tanulás” társadalmi elfogadtatása Magyarország számára a gazdasági felzárkózás miatt is rendkívül fontos. Az MDF Magyarország versenyképességét nem az olcsó, hanem a képzett munkaerőre alapozva kívánja megerősíteni.

• Az MDF kiemelkedően fontos feladatának tekinti, hogy az országos politika szintjén képviselje azoknak a szervezeteknek a munkáját, amelyek egyszerre képesek tudományos igényű, ugyanakkor a gyakorlati életben is helytálló gazdaság- és társadalompolitikák megfogalmazására.

• Az MDF egyik célkitűzése az európai és a hazai bérek közötti nagy különbségek középtávon elérhető mérséklése, a hátrányos régiókban a foglalkoztatás javítása, a szakszervezetek helyzetének megerősítése.

Sikeres Régiók a Sikeres Magyarországért

• Az MDF szorgalmazza, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozással párhuzamosan szükségessé váló magyar közigazgatás átalakítása csak az érintettek bevonásával történjen meg.

• A régiók közti együttműködés olyan újfajta Közép-Európa-politika kialakításának lehetőségeit hordozza, amelyben Magyarország és szomszédjai közös célokat tűznek ki. Emellett a határon átnyúló együttműködési formák elősegítik azokkal a szomszédos országokkal folytatott kapcsolatrendszerünk „zökkenőmentes” folytatását is, amelyek a közeljövőben nem válnak az Európai Unió teljes jogú tagjává.

• Az MDF fontosnak tartja, hogy az országos szintű fejlesztési programokban helyet kapjanak a regionális, határon átnyúló gazdasági együttműködések.

• A folyamat sikerét meghatározza az érintett önkormányzatok, valamint az egyes területeken regionális hatókörrel működő civil szervezetek szerepvállalási készsége és képessége. Mindezek előmozdítása érdekében az MDF támogatja, hogy elsősorban az önkormányzatok, a civil szervezetek szakemberei az uniós követelménynek megfelelő, színvonalas képzésben részesüljenek.

Záró Gondolat

Magyarország és benne minden közéleti és politikai szereplő feladata az, hogy élve a XXI. század engedte nagyobb nemzetközi mozgástér lehetőségeivel, valódi, magyar–európai polgárrá váljon, azaz önmagáért, családjáért, közösségeiért, a nemzetért felelősséget vállaló öntudatos és alkotó emberré.

A korszerű konzervatív gondolkodás az MDF megítélése szerint ma időszerűbb, mint valaha. Az MDF a csendes többséget is kéri: vegyen részt a nemzeti párbeszédben, hiszen érdekeit csak így tudja érvényesíteni. Nélkülük nem létezik nemzeti párbeszéd.

Az MDF-nek ismét az a történelmi feladata, hogy felrázza a nemzetet: végre a magyarság, az emberek érdekeiről szóljon a közbeszéd. Ha a csendes többség kimarad a nemzeti párbeszédből, akkor az csak látszata a nemzeti összefogásnak.

Vagy vált a politika, vagy az emberek átlépnek rajta. Átlépnek, ha az ő képviseletükre hivatottak képtelenek értük, érdekükben hatékonyságot felmutatva egy normális Magyarországért dolgozni.

Monok, 2004. március 6.

szedlacsek
2004. március 06. 13:44 | Sorszám: 0
Pártbeszéd helyett párbeszéd

A Normális Magyarországért - Monoki Felhívás

Normális Magyarországot akarunk. Ennek érdekében normális politikát kínálunk. Olyan politikát, amely a csendes többséget szólítja meg. Azokat, akik eltávolodtak a politikától. Azokat, akiknek már elegük volt a nagyotmondásokból és az ígérgetésekből. Azokhoz az emberekhez szólunk, akik nem akarnak sem alku­köztársaságot, sem két Magyarországot. Az MDF normális Magyar­országot akar, és ehhez párbeszédet kínál a csendes többségnek.
Az MDF nemzeti párbeszédet kezdeményez és nem alkut. Közös gondolkodást kínálunk mindazoknak, akiknek elegük van az öncélú pártbeszédből.


Azoknak, akik valós párbeszédben vennének részt, hogy a Magyarország előtt álló kihívásokra hosszú távú, szűk pártérdekektől mentes megoldásokat találjanak. Fontosabb annál hazánk jövője, mintsem hogy mellőzzük a többség véleményét, hangját. Pártbeszéd helyett párbeszédet kínálunk Magyarországnak.

Az MDF európai, demokratikus és konzervatív értékeket vall megalakulása óta, rendületlenül. Antall József óta a társadalmi igazságosság, a biztonság és a stabilitás értékeit követjük. Elutasítjuk a cinikus semmit mondást, a kivagyiságot, a koncepciótlan, hataloméhes politikát. A kétpártrendszer csak két pártnak jó.

Az MDF a közjóért küzd és nem alkuszik a

1. parlamenti demokratizmus,

2. szociális igazságosság,

3. gyermekjólét,

4. civil szervezetek fontossága,

5. munka tisztelete,

6. munkahelyi érdekérvényesítés,

7. vidék megtartó ereje,

8. hatékony, a választók pénztárcáját kímélő állam,

9. békés és egységes Európa,

10. magyarság közös európai jövője felett.


Kilépünk a közéleti zsákutcából. Nem engedünk a normális Magyarországból!

Monok, 2004. március 6.


Téma: Lovas hazudott a sajtószemlében?
szedlacsek
2003. szeptember 13. 21:35 | Sorszám: 1
???????????????

Téma: Fejezetek Attila noteszából
szedlacsek
2003. október 30. 13:03 | Sorszám: 21
Tocsik Márta noteszét is komolyan vették annak idején!

Téma: RTL Klub: OV a következő 15-20 év meghatározója
szedlacsek
2004. június 05. 19:27 | Sorszám: 2
És nem mondott szinte semmit....

Téma: A Kacsahóhér bevadult?!
szedlacsek
2003. szeptember 14. 01:01 | Sorszám: 4
Én sajnos el tudum hinni...
szedlacsek
2003. szeptember 13. 23:24 | Sorszám: 2
Szvsz itt a sarokba szorított sánta kutya esetével állunk szemben....
szedlacsek
2003. szeptember 13. 23:18 | Sorszám: 0
Medgyessy ideges. Információk szerint utasította a Keller-KEHI párost, hogy minden "ügyet" azonnal indítsanak, ellensúlyozandó a bróker botrányt. Vegyék elő újra a régi "ügyeket" is.
Itt lehet tippelni, ki a következő aktuális bűnös. Aki eltalálja az egy hétig viselheti a megyó-begyó díjat

Téma: Ibolya egészséges mentálisan?
szedlacsek
2004. június 15. 23:07 | Sorszám: 32
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=004720

szedlacsek
2004. június 15. 12:30 | Sorszám: 24
Lezsák Sándor az EP- választásról

Lezsák Sándor az MTI-nek azt nyilatkozta: mióta eldőlt, hogy az MDF önállóan indul az európai parlamenti választáson, azóta mindent megtettek annak érdekében, hogy ne vesszen el számukra egyetlen egy szavazat sem.

Az MDF alelnöke hangsúlyozta: Lakiteleken a választók több mint 25 százaléka voksolt az MDF-re, választókerületében pedig több mint 10 százalékot kapott a demokrata fórum.
"Nagyon örülök, hogy volt tanítványom, Olajos Péter ott lesz Brüsszelben" - mondta az MDF alelnöke.
Lezsák Sándor szerint 2006-ig sokat kell dolgozni azért, hogy a jobboldal győzelme tartós legyen. Fontosnak tartja, hogy megfelelő program, megfelelő összefogás és megfelelő képviselet igazolja vissza a választói bizalmat. Hozzátette: sokan maradtak távol. Véleménye szerint végig kell gondolni, hogy miért maradtak távol az emberek a voksolástól.
"Jelentős részük megmozdítható, de ehhez politikai kultúra kell, és az emberekhez szóló programok" - mondta az MDF alelnöke.

szedlacsek
2004. június 15. 09:37 | Sorszám: 20
- Először is szeretném megköszönni azoknak a támogatását, akik a Magyar Demokrata Fórumra szavaztak, mert úgy gondolják, hogy Magyarországon sokpártrendszerre van szükség. Az eddigi információk pedig azt jelzik, hogy Zala kitartott a nemzeti erők mellett - mondta Széphalmi Miklós, az MDF megyei elnöke. - Sajnálatos azonban az alacsony részvétel; ez részben a kampány stílusának, részben a kormány el nem végzett felvilágosító munkájának erdménye. Az MDF álláspontja az, hogy a jobboldalon is több pártra van szükség a kártékony Medgyessy-kabinet leváltása érdekében. Ez a választás azt bizonyítja, hogy az MDF felnőtt ehhez a feladathoz, és a Fidesz - Magyar Polgári Szövetséggel közösen készen áll a kormányváltásra.
http://www.zalaihirlap.hu/zh.nyito.aloldal.php?kennun
g=on1zhNYINapNational38151&zulieferer=zh&kategorie=NY
I&rubrik=Naptem®ion=National&auftritt=zh&dbserver=
1
szedlacsek
2004. június 15. 09:26 | Sorszám: 18
"Miért nem tudja egyenesen tartani a fejét? "

Mert a 80-as években volt egy súlyos autóbalesete.....


Téma: Kik és miért szavaznak Demszkyre-re?
szedlacsek
2004. április 19. 23:50 | Sorszám: 5
Nagybátyám anyósa - pedig zalai leányka - Visegrádi utcai nyugdíjasként 1990 óta ezzel indokolja, hogy az SZDSZ-re és Demszkyre szavaz.....
szedlacsek
2004. április 19. 23:44 | Sorszám: 1
A bp-i nyugdíjas öregasszonyok szavazzák meg a jóképű, nyálka fiút....

Visszasírják benne a leányságukat....


Téma: Kérjetek ti is szavazólapmásolatot!
szedlacsek
2004. január 10. 19:28 | Sorszám: 68
CVsakhogy a szavazólapok annyira anonimek (nem soszámozhatók!), hogy minden szavazókörbe közjegyző kellene a hiteles másolatokhoz....

Csak a jegyzőkönyvekkel lehet később operálni.

Addig feladat:

MINDEN SZAVAZÓKÖRBE embert küldeni (izsonyú nehéz!!!)
CSAK MINIMUM - SZEMÉLYESEN - 2x-i átszámolás után aláírni a jkv.-et.

Ha eltérés van a számolásom és a jkv. között, nem aláírni, hanem jelenteni:

--delegálónak
-- helyi és megyei választási bizottságnak.

Nincs más mód!

ps.

Bocs, most mennem kell.
Majd még visszanézek...

szedlacsek
2004. január 10. 19:12 | Sorszám: 64
EZek közérdekűek. El nem viheted szvsz, de lemásolhatod, kijegyzetelheted...

Megkérdezem majd tőlük.

HA elfeledném, lécci figyelmeztessetek.

szedlacsek
2004. január 10. 19:00 | Sorszám: 61
A 2002-es szavazóköri jegyzőkönyvek ma is megvannak a levéltárakban! Csak a szavazólapok nincsenek meg.

Még az 1990-est is újra lehet összesíteni, ha valaki veszi a fáradtságot és végigjárja a 20 megyei leváltárat.

szedlacsek
2004. január 10. 18:57 | Sorszám: 60
IGEN.

Téma: Megérett az idő az új alkotmányra ???
szedlacsek
2004. május 22. 11:49 | Sorszám: 0
Megérett az idő az új alkotmányra
Budapest

Aláírásgyűjtésbe kezdett a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület (HOM) egy új alkotmány megalkotásáért. Gyenesei István, a szervezet elnöke szerint az 1949-ben született alkotmány elavult, agyonmódosított tákolmány,
az akkori szocialista rendszer eszmerendszere nem alkalmazható a mai viszonyokra.

– Mivel e kérdésben népszavazást nem lehet kiírni, ezért a népi kezdeményezéssel élünk – mondta az Europressnek Gyenesei István.
Három hónap alatt 50 ezer aláírást akarnak gyűjteni, és ha azt az Országos Választási Bizottság hitelesnek találja, akkor az Országgyűlés köteles napirendre tűzni.
Gyenesei szerint a kezdeményezésnek jó visszhangja volt, a parlamenti pártok közül az MSZP és az MDF részt is
vett az általuk szervezett vitán.
Mindkét párt támogatta a kezdeményezést, és azzal is egyetértett, hogy főként nem a politikai pártoknak, hanem a szakembereknek kell lerakni az új alkotmány alapjait.
Hozzátette: az alkotmány módosítása nem feltétlenül a politikai elit érdeke, hiszen minél bizonytalanabb jogi alapokon áll egy rendszer, lazábbak a szabályok, annál nagyobb az aktuális hatalom mozgástere.

Az egyesület több ok miatt is elavultnak tartja az alkotmányt: szerintük a mai szöveg sem Európában, sem Magyarországon nem vált ki tiszteletet, pedig sok uniós országban a himnusszal és a címerrel együtt emlegetik.

Az államszocializmus idején született szöveg egy centralista hatalom dokumentuma volt, amelynek számos pontja és a szelleme már nem alkalmazható a demokráciában.

A bírósági ítéletek zöme nem tud hivatkozni az alkotmányra, hiszen abban nincsenek az ügyre vonatkozó kitételek.

A HOM szerint a dokumentum nem biztosítja az alkotmányos alapjogok garanciáit, nem szankcionálja ezek hiányát. Ha például egy faluban egy héten csak egyszer rendel az orvos, a helybeli nem tud hova fordulni.
Gyenesei úgy látja: a Házszabályt mindig a kormányzó pártok alakítják, hiszen az alkotmány nem ad ehhez keretet. Káosz az önkormányzati rendszer és államrendszer viszonya is, mert a szabályozás még a tanácsrendszerre készült.
A régiók bevezetése is nehézségekbe ütközik, hiszen az alkotmány megyerendszer alapjait fekteti le.

Az aláírásgyűjtést várhatóan nyár elején kezdik meg, mivel az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdéseket még be kell nyújtaniuk az OVB-nek hitelesítésre. Gyenesei szerint nyár végére sikerül összegyűjteniük az 50 ezer aláírást, és a parlament még ebben az évben vitanapot tarthat a kérdésről.

A civil szervezet kezdeményezésének célja az, hogy a pártok végre színt valljanak szándékukról.
Gyenesei azt szeretné, ha a 2006-os választásokra valamenynyi párt programja tartalmazná az új alkotmány megszületésének igényét.


Halmai Gábor alkotmányjogász:
– Bár jó lenne egy új alkotmány, nem látok arra esélyt, hogy kompromisszum szülessen a pártok között ebben a kérdésben. Ez ugyanis kétharmados támogatottságot igényel a parlament részéről, ezt pedig még akkor sem sikerült biztosítani, amikor a kormányoldalnak volt ekkora többsége.
A tapasztalatok szerint nemcsak a mostani, hanem a rendszerváltás utáni összes ellenzékre jellemző volt, hogy nem értenek egyet a kormányoldallal.
Igaz, rosszul hangzik, hogy 1949-es az alkotmányunk, de ez a tartalmára nem igaz.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke:
– Egyetértek a kezdeményezéssel, másfél éve hangoztatom egy új alkotmány megalkotásának szükségességét, és magam is tettem lépéseket ennek érdekében.
Hosszú távon nem tartom szerencsésnek, hogy az Alkotmánybíróság látja el az alkotmány értelmezését.
Független szakértőkkel elkészült már az alkotmánykérdésekről egy anyag, erről most az Igazságügyi Minisztériumban folyik egy műhelymunka.
A pártok alapvetően egyetértenek az alkotmányozás ötletével, de arra hivatkoznak, hogy most nem olyan a politikai helyzet.

Török Gábor politológus:
– A kérdés a részletekben rejlik. A baj az, hogy a politikai intézmények nem semleges technikák.
Ez azt jelenti, hogy bármilyen változásnak, intézményes átalakításnak lennének haszonélvezői és vesztesei a politikai pártok és szereplők között.
Más-más pártnak más-más megoldás vagy átalakítás lenne érdekében, ezért szinte lehetetlen a megegyezés.
Az is kérdés, hogy szükség van-e új alkotmányra, hiszen azért a mostani is működik.
Kijelenthetjük, hogy belátható időn belül minimális az esély arra, hogy új alkotmány szülessen.


Az alkotmánybírók szerint új alkotmány kell
Számomra evidencia, hogy új alkotmányra van szükség – jelentette ki Kilényi Géza jogászprofesszor.

A volt alkotmánybíró hangsúlyozta: a hatályos alkotmány már a preambulumában is deklarálja saját ideiglenességét.

Meddig akarunk mi az 1949. évi 20-as törvény zászlaja alatt menetelni? – tette fel a kérdést.
A professzor szerint radikálisan csökkenteni kellene a kétharmados törvények számát, mert így szinte kormányozhatatlan az ország
A kormány képtelen a programját végrehajtani, mert a mindenkori ellenzék ott tart be, ahol tud.
Rámutatott arra is, hogy szerinte az alkotmánybírák egycsatornás megválasztási rendszere megbukott.

Az alkotmánybírák választása maximális mértékben ki van szolgáltatva a politikának, s ha a politikusok éppen mérsékelten imádják egymást, akkor nincs alkotmánybíró-választás – mondta.

Kukorelli István alkotmánybíró
szerint tizenöt éves az a kérdés, hogy kell-e az országnak új alkotmány, noha az 1989. október 23-án kihirdetett alkotmány-módosítással gyakorlatilag új alkotmány lépett hatályba.
Pontosabb kérdésfeltétel az, hogy az alkotmánynak milyen irányú változtatására, kiegészítésére és konszolidációjára lenne szükség – fűzte hozzá.
Kukorelli egyetértett abban, hogy a magyar kétharmados törvények gazdag listája példátlan Európában.
Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy minden alkotmánybíróságnak van egyfajta alkotmányfejlesztő szerepe, ami egyáltalán nem jelent bajt.


Téma: Kulcsár VIP-listása kapott jelölést az MSZP EP-listáján
szedlacsek
2004. február 05. 23:16 | Sorszám: 0
Kulcsár VIP-listása kapott jelölést az MSZP EP-listáján

Index
2004. február 5., csütörtök 16:21


Biztos befutónak számít a szocialisták európai parlamenti listáján György Gábor, aki az MSZP 1994-es kampányában a médiaprogram kidolgozásában vett részt, majd a Magyar Rádió kuratóriumból a Sláger Rádió vezetői székébe ült. György Gábor neve legutóbb a K&H brókerbotránnyal kapcsolatban vetődött fel ismét: szerepelt Kulcsár Attila VIP-listáján. Egyes információk szerint a médiaszakember jelölése megosztotta az MSZP-t. http://index.hu/politika/belfold/mszpep8262/


Téma: A japán katona még ma is harcol!
szedlacsek
2004. június 15. 18:01 | Sorszám: 42
A jelen lévők monogramjait közlöm, többre nincs felhatalmazásom:

K.Zs-né
H.F.
SZ.F.
SZ.M. (ez lennék én!)
T.Á.
B.A.
dr. H.L. ügyvéd

és R.Cs. aki fenyegetőzött és "ebolázott"....

szedlacsek
2004. június 15. 17:45 | Sorszám: 40
MDF: a kereszténység legyen benne az EU-alkotmányban

NOL • 2003. október 6. 15:34


Amennyiben az Országgyűlés nem veszi tárgysorozatba az MDF négy képviselője által benyújtott országgyűlési határozati javaslatot, hogy az európai alkotmányba szerepeljen a keresztény értékrend, akkor levélben fordulnak a miniszterelnökhöz, hogy képviselje a kormányközi konferencián – nyilatkozta Herényi Károly az MTI-nek hétfőn.

Az MDF parlamenti képviselőcsoportjának ülését követően a frakcióvezető elmondta: a magyar miniszterelnöknek csak csatlakoznia kell azokhoz, akik hasonló tartalmú javaslatot terjesztenek elő az európai alkotmány tervezetéhez, és így talán többséget nyerhet ez az indítvány.

Az MDF részt vesz azon a négypárti megbeszélésen, amelyet Kovács László külügyminiszter kezdeményezett az Európai Unió alkotmánytervezetéhez benyújtandó a magyar javaslatról, amely a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szól – írja az MTI.

szedlacsek
2004. június 15. 17:21 | Sorszám: 31
4 .§

A Magyar Demokrata Fórum célja a magyar nemzet és a magyar haza szolgálata. A Magyar Demokrata Fórum a nemzeti hagyományokat tisztelő, a keresztény kultúra szellemi és erkölcsi értékeit valló, patrióta párt. Tiszteli az elődök országalkotó képességét, a haza szabadságáért küzdők eszményeit és áldozatát, a nemzet javát szolgá­ló konzervatív, szabadelvű és népi hagyományok mának is szóló üzeneteit.
http://www.mdf.hu/index.php?akt_menu=520

Mért kell neked másik???

szedlacsek
2004. június 15. 16:49 | Sorszám: 23
Szvsz Péter Gábor simán beszervezné ezeket a fiúkat az ÁVH-ba!!!!
szedlacsek
2004. június 15. 14:10 | Sorszám: 14
Lapunknak név nélkül nyilatkozó fideszes politikusok a párt győzelmeként értékelték a választást, különösen kiemelve a fővárosi sikert. Ugyanakkor mint egyikük megjegyezte, jót fog tenni a Fidesznek, hogy az MDF is szerzett egy mandátumot, mert 'ha egy pártban nem működik a belső kontroll, akkor legalább a párton kívül legyen egy ilyen pont.' Hozzátette, ezek után a Fidesznek számolnia kell az MDF-fel és azzal, hogy 2006-ban a két pártnak ismét meg kell egyeznie a közös választási indulásban. Ugyanez vonatkozik azonban a kormánypártokra is, hiszen kiderült, hogy a Fidesz, az MDF és a MIÉP összesen több szavazatot szerzett, mint az MSZP és az SZDSZ kettőse. Így az egyik nyilatkozó szerint két év múlva akár a mai kormánypártok is közös jelöltekkel vághatnak neki a parlamenti választásnak, bár vasárnap a szabad demokraták is megerősödtek. Az alacsony részvétel melletti győzelmet mindenképpen meglepőnek tekintették, hozzátéve, hogy a Tárki-Századvég kutatása, amely 40 százalékos részvételnél szocialista győzelmet ígért, kifejezetten mozgósítóan hatott a Fidesz politikusaira és a párt táborára is.
www.nepszava.hu
szedlacsek
2004. június 15. 14:01 | Sorszám: 12
"Az MDF szavazói között volt a legalacsonyabb a voksolási hajlandóság. Minél többen mennek el, annál többen hajlandók közülük is és arányaiban a nem elmenők közt nekik nagyobb százalékos tartalékuk van. Szerintem éppenhogy fordított a helyzet. "

Jól látod....

szedlacsek
2004. június 15. 13:37 | Sorszám: 4
Olvasgass egy kicsit figyelmesebben itt a fórumon...kurvára savanyú a szőlő egyeseknek....
szedlacsek
2004. június 15. 13:34 | Sorszám: 2
A Fideszben egyesek továbbra sem bírják megemészetni, hogy az MDF-et nem tudták lehúzni a klotyóba.... Vasárnap éjjel is bejött egy fideszes városi prominens vakegér az MDF irodába itt nálunk, aki csak "ebolázni", meg fenyegetőzni bírt , fél- vagy teljesen részegen, amikor általában őszinték az emberek.... osztán csodálkozott, hogy el lett küldve melegebb éghajlatra....
szedlacsek
2004. június 15. 13:30 | Sorszám: 0
Emlékeztek, évekkel a II. világháború után még találtak japán katonát a csendes-óceániai szigetvilágban, aki még mindig harcolt. Elfelejtettek neki szólni, hogy már béke van.

Kérdésem: a fidesz-fanok (tisztelet a kivételnek!) még meddig folytatják az ámokfutásukat az MDF ellen??? Nem tudják megemészteni, hogy vége a jobbodali egypártrendszerről szótt terveiknek??? Vagy csak nekik is elfelejtettek szólni, hogy lefújták a meccset???


Téma: MSZP politikusok bilincsben
szedlacsek
2003. szeptember 14. 01:16 | Sorszám: 163
Nem. Ez igaz.
szedlacsek
2003. szeptember 14. 01:10 | Sorszám: 160
Tévecc.. Erős elvtárs az, D209 vadászhaverja...

Téma: Este Orbán beszéd
szedlacsek
2004. augusztus 22. 23:14 | Sorszám: 49
Orbán Viktor erre reagálva közölte: nem szabad bedőlni, "mi nem valaki ellen küzdünk, mi olyan közösséget építünk, melynek célja a teljes nemzeti összefogás és egység".

Egyártrendszer??????


szedlacsek
2004. augusztus 22. 22:09 | Sorszám: 44
Az "agyagbadöngölést" Németh Zsolt mondta 1989 szeptemberben, Zalaegerszegen. Szem- és fültanúja voltam. Az MTI tudósítója hazudta Orbán "szájába"...
szedlacsek
2004. augusztus 22. 12:00 | Sorszám: 10
on

HAJRÁ MDF!!!

off


Téma: Hol van Medgyessy?
szedlacsek
2004. augusztus 31. 19:15 | Sorszám: 8
Főleg, hogy holnaptól már nem is tagja a kormánynak. Július 31-énm lemondott..
szedlacsek
2004. augusztus 31. 19:05 | Sorszám: 6
Alkotmánybíróság előtt a miniszterelnök lemondási ideje

Index
2004. augusztus 31., kedd 16:49


Az alkotmánybírósághoz fordult az állami vezetők jogállását szabályozó törvény alkotmányellenességének kimondása érdekében Béres Béla jogász. A kisgazdapárt egykori alelnöke szerint az alaptörvénybe ütközik, hogy a jogállási törvény kötelező harminc napos felmondási időt ír elő a miniszterelnöknek, azaz nem dönthet szabadon arról, meddig akarja betölteni posztját.


A távozó miniszterelnök alkotmányos önrendelkezési jogának védelmében az alkotmánybírósághoz fordult Béres Béla jogász, a kisgazdapárt egykori alelnöke. Beadványban sűrgősséggel kéri a döntést az egykori politikus. Béres Béla szerint az indítvány sürgősségét az adja, hogy a miniszterelnök lemondása hatályának beállta, vagyis a lemondó nyilatkozatában megjelölt egynapos határidő letelte (2004. augusztus 26.) óta a miniszterelnök-jelölésnek az alkotmány szerint már semmi akadálya sincs.

Az indítványban a jogász a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló jogszabály azon mondatát kéri törölni, amely szerint "a miniszterelnök, illetőleg a Kormány a köztársasági elnök útján az Országgyűlés elnökéhez intézett írásbeli nyilatkozatával - harmincnapos lemondási idő megjelölésével - lemondhat megbízatásáról".

Béres szerint ez ellentétes az alkotmány azon rendelkezésével, amely szerint a miniszterelnök belátására bízza mikori hatállyal kíván távozni. Béres beadványában kifejti, minden bizonnyal egyszerűen kimaradt egy "legfeljebb" szó a törvényből, ezért van előírva harmincnapos kötelező felmondási idő a kormányfőnek.

Béres Béla az Indexnek azt mondta, Magyarország nemzetközi megítélését szeretné helyreállítani beadványával. Szavai szerint tarthatatlan, hogy egy lemondott miniszterelnököt dolgoztatnak. Megjegyezte, nem az új baloldali miniszterelnök mielőbbi kinevezését szeretné elősegíteni, hanem az elképesztő jogértelmezést szeretné megszűntetni.

szedlacsek
2004. augusztus 31. 19:00 | Sorszám: 4
Ebben a helyzetben azér elég nehezen hihető... amikor az M6-os körül elég erősen áll a bál...
szedlacsek
2004. augusztus 31. 18:47 | Sorszám: 2
Nem ártana, ha Medgyessy leírná vagy elmondaná a korrupciós dolgokat, mielőtt valami "baleset" érné.
szedlacsek
2004. augusztus 31. 18:36 | Sorszám: 0
Vajon hol van és mit csinál a hivatalban lévő miniszterelnök?

Miután kurtán furcsán - szvsz jogelllenesen - átadta a hatalmat, vajon mit csinál?


Téma: Mészáros Tamás múltja
szedlacsek
2004. január 05. 18:49 | Sorszám: 40
"Az ítélet tényként állapította meg, hogy a magánvádló olyan szorongás okozta kóros tudati állapotban"


Ezt nekem magyarázza meg valaki....

Hogyan lehet lopni ilyen állapotban???

szedlacsek
2004. január 05. 18:26 | Sorszám: 33
Igen. Köszönöm.

Nem piskóta....

De hogyan lehet szorongás okozta kóros tudati állapotban lopni?????

Ezt nekem valaki megmagyarázhatná...

szedlacsek
2004. január 05. 18:07 | Sorszám: 27
Nekem továbbra sem jön be....

Nem tudnád idemásolni????

szedlacsek
2004. január 05. 17:56 | Sorszám: 22
HELP/NAVIGATION ERROR - File Not Found
Unable to find http://www.elender.hu/~andrasse/tsz01.jpg[/img].
szedlacsek
2004. január 05. 17:55 | Sorszám: 21
Sorry, this site is temporarily unavailable!

Téma: Kovács László nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktort
szedlacsek
2004. június 04. 16:52 | Sorszám: 151
Azér Orbánnak nem kellene csúsztatnia....


Ennek kapcsán Orbán Viktor azt hangsúlyozta: a Fidesz programja ez idáig az egyetlen, amely a pártok programjai közül napvilágot látott, és amely tudományos igénnyel próbál válaszokat adni azokra a kérdésekre, hogy a magyar érdekek szempontjából miként is kellene alakítani a jövendő Európát. Véleménye szerint a programból az is kiolvasható, hogy a Fidesz uniós képviselői milyen európai ügyek mellett és hogyan fognak majd állást foglalni

Akit érdekel, az itt megtalálja az MDF EP választási programját...
http://www.mdf.hu/index.php?akt_menu=704

OV nem tekinti pártnak az MDF-et?
Vagy ennyire tájékozatlan?
Vagy ennyire tájékozatlanok a tanácsadói???


Téma: Alig több, mint 1,5 év alatt 2,5 BILLIÓ Ft költségvetési hiány....
szedlacsek
2004. január 07. 11:29 | Sorszám: 1
Államháztartás: az elemzők már most pesszimisták
04.1.7 11:07

2003 egészében 1054,3 forint lett az államháztartási (helyi önkormányzatok nélküli) hiánya, a Pénzügyminisztérium (PM) utolsó, decemberi becslése 975 milliárd forintos hiánnyal számolt. Az elemzők szerint a 2004. évi áht-hiány PM által kommunikált mértéke sem lesz tartható.

Cikk küldése

Nyomtatható verzió

Akciós utak Síelés Roglában
28 500 Ft-tól
Körutazás Kubában
399 900 Ft-tól



Az államháztartás hiánya az éves előirányzat 126,7 százalékát teszi ki, a bevételek december végéig az előirányzat 102 százalékára teljesültek. Az államháztartás jóváhagyott kiadásaiból 104,4 százaléka került elköltésre.
Az államháztartás decemberi egyenlege 76,6 milliárd forintos szuficittel zárt - ahhoz hogy hozni lehessen a remélt 5,2 százalékot, 150 milliárdos plusz kellett volna, így viszont 5,6 százalék lett a GDP-arányos deficit.

A NAPI Online által megkérdezett elemzők között volt aki csodálkozott a ma megjelent államháztartási adatokon és volt aki pont erre számított, de abban mindenki egyetértett, hogy a Pénzügyminisztérium idei évre tervezett 3,8 százalékosra tervezett GDP-arányos államháztartási hiánya nem lesz tartható. A Raiffeisen Bank szakértői kiemelték, hogy meglepő volt a GDP-hez viszonyított 5,6 százalékos deficit, különösen, hogy a PM a legutóbbi napokban is 5,2 százalékról beszélt. A decemberi szufficit is jelentősen elmaradt a várttól, hisz alig a fele lett a szaktárca 150 milliárd forintos becslésének. Majoros György, az ING Vagyonkezelő elemzője szerint azonban semmi meglepő nem volt az eredményben, hisz az utóbbi öt-hat év decemberi számadatait figyelembe véve irreális volt a Pénzügyminisztérium utolsó havi célkitűzése. Véleménye szerint a PM csak a befektetők bizalmát gyengíti azzal, hogy folyamatosan alulbecsüli az államháztartási deficitet. A szakértő úgy látja, a jövő évi költségvetésben igaz lehet, hogy a megszorító intézkedések egy százalékponttal csökkentik az áht-hiányt, ám mivel a bázis eleve magasabb lesz, várhatóan az év végi deficit 4,5-4,6 százalékra rúg majd; ez egyébként megegyezik a Raiffeisen elemzőinek jóslatával is.

A Reuters konszenzusa 2004-re 4,3 százalékos GDP-arányos hiányt hozott ki. Az egyes prognózisok között nagyok az eltérések, a fiskális szigor hitelességébe vetett hittől függően. Van aki szerint a tervezettől elmaradó GDP-növekedés miatt kieső bevételeket bőségesen kompenzálhatják az infláció meglódulásából származó többletbevételek; mások szerint a magasabb infláció miatt az áthúzódó tételek között megnőnek a jóléti kiadások is.

szedlacsek
2004. január 07. 11:14 | Sorszám: 0
Ezermilliárd fölött az államháztartási hiány
04.1.7 10:05

2003 egészében 1054,3 forint lett az államháztartási hiány. A Pénzügyminisztérium (PM) utolsó, decemberi becslése az év egészére 975 milliárd forintos hiánnyal számolt - a novemberi tényszám 1130, 8 milliárd volt - , ami hozta volna a várt GDP-arányos 5,2 százalékot, így viszont durván 5,6 százalék lett a hiány.

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nI
D=184943

A piac eleve szkeptikus volt a kincstár optimizmusát illetően - írta mai számában a Napi Gazdaság - , hiszen a tárca még a nyáron is azt hangoztatta, hogy a kismama-kifizetések és a magasabb kamatok ellenére is „belefér" a 4,5 százalékos keretbe. Emögött egyesek azt sejtik, hogy a tárca igyekezett szigorúbb arcát mutatni a politikai oldalnak, hogy így a zárszámadási, majd a költségvetési vitában minél jobban keresztülvigye akaratát.
Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. elemzője 5,4 százalékot várt, Fórián-Szabó Gergely, a CA-IB elemzője az önkormányzatokkal együtt „elérhetőnek tartotta" az 5,5 százalékot is.
A JP Morgan 1020 milliárd forintos áht-hiányt várt 2003 egészére. Az ESA 95 szerinti egyenleg azonban a GDP 5,8-6,0 százalékára rúghat – mondta a NAPI Gazdaságnak Szentiványi Nóra, a JP Morgan londoni elemzője.


---------------------------------
Nesztek! (avagy nesze nekünk....)

A jólétei gengszterváltás kormánya....

Alig több, mint 1,5 év alatt 2,5 BILLIÓ Ft költségvetési hiány....

(megj: a 2002-es költségvetés felelőse is a Kacsahóhér és bandája. Ugyanis volt 2002. júliusban PÓTKÖLTSÉGVETÉSI TÖRVÉNY! Mielőtt balos olvtársaink elkezdenek visszamutogatni...)


Téma: Ingyenkaja, ingyenlabda, osztogat az MSZP
szedlacsek
2004. június 05. 20:01 | Sorszám: 5
Ott nem volt évzáró, mint az MDF rendezvényén, a TF-en????


Téma: Áremelések 2004
szedlacsek
2004. január 07. 09:03 | Sorszám: 5
Itt van néhány további adat...
http://www.mno.hu/index.mno?pg=3&action=showmsg&tid=14798
szedlacsek
2004. január 07. 09:03 | Sorszám: 4
Mindenre kiterjedő áremelés


Az általános forgalmi adó kulcsainak megváltoztatása is emeli ebben az évben az árakat. A korábbi 0 kulcs helyett az 5 százalékos, az eddigi 12 százalék helyett pedig a 15 százalékos kulcs kerül bevezetésre.
A termékek és szolgáltatások jelentős körét érinti az áremelés, melynek mértéke azonban több területen meghaladja az áfa-emelés mértékét is.

Gyógyszer, rezsi, energia

A támogatott gyógyszerek esetében átlagosan 8,2 százalékos áremelkedésre kell számítani,mely tartalmazza az 5 százalékos áfát is.

Az ingyenes gyógyszerek továbbra is ingyenesek maradnak, maximálisan 12 forinttal emelkedik ezen készítmények ára. Egyes betegségek esetében, így a rosszindulatú daganatos betegségek,és a cukorbetegség esetében a betegek továbbra is térítésmentesen juthatnak hozzá az ingyenes gyógyszerekhez.

A gáz ára 7 százalékkal növekszik,a villamos energiánál ennél jelentősebb a növekedés, mivel az eddigi 12 százalékról 25 százalékra emelkedett a forgalmi adó mértéke, amely a fogyasztói árakban is jelentkezik.

A budapesti társasházakban élők számára rossz hírt jelent, hogy 6,5 százalékkal drágul a vízdíj, a csatornadíj pedig még drasztikusabban, 36 százalékkal nő. Mindenki számára nő viszont 10 százalékkal a kéményseprés költsége.

Az újságok előfizetési díjai szintén drágultak az áfaemeléssel megegyezően. A telefonálásra vonatkozó áremelés az egyes díjcsomagok percdíjaira vonatkozik és inkább az üzleti felhasználók költségeit növeli.
A hívás átlagosan 1,6 százalékkal lesz költségesebb, de nem drágul meg az elõfizetési díj és a kapcsolási díj.

Ugyancsak többet kell fizetni mától a kábeltelevíziós szolgáltatásokért. Az UPC, a Matáv Kábel és az Antenna Hungária nemcsak a 3 százalékos áfa-emelést érvényesítette áraiban, de további 10 százalékos áremelkedést is bejelentett.

Az áfa-kulcs változás árcsökkenést is okoz

12-ről 5 százalékra csökken viszont a könyvek, iskolai szöveg- és feladatgyüjtemények áfája, amely a fogyasztói árakban is érvényesül. Ennél is nagyobb mértékű az árcsökkenés a közjegyzői szolgáltatások és a fogtechnikai szolgáltatások esetében.
Ezek a szolgáltatások ugyanis átkerültek a tárgyi adómentes körbe, mostantól tehát nem kell ezek igénybe vétele esetén az eddigi 25 százalékos áfát is megfizetni.

A diákhitel havi törlesztő részlete 180 forinttal, 3180 forintra emelkedett.

Az élelmiszerek is drágulnak

Egyelőre a termelőkön és kereskedőkön múlik, mennyivel is emelkednek az árak. Az áfa-törvény változása miatt 3 százalékkal bizonyosan növekednek az árak.
A liszt és az energia drágulása miatt a pékek egyötödével emelik termékeik árát. A sertéshús ára azonban a túltermelés miatt az év elején nem változik.
A dohányáruk mellett a sör, bor és pezsgő ára is emelkedik a jövedéki adó emelése miatt.

Telekvásárlásra is jóval több pénzt kell majd szánniuk a leendő tulajdonosoknak, a megnövekedett forgalmi adóteher miatt. Eddig ugyanis a telkek a tárgyi adómentes kategóriába tartoztak, mostantól viszont 25 százalékos áfát kell fizetni minden eladott telek után.

Meghalni is drágább lesz

Az utazás is költségesebb lesz Budapesten. Két lépésben valósul meg az áremelés, júliusban újabb 5 százalékkal drágul majd a tömegközlekedés. Egy BKV jegyért egyelőre 140, egy teljes árú havi bérletért 5200 forintot kell fizetni, a tanulóbérletért pedig 1850 forintot.

11 százalékkal drágább a belföldi vasúti utazás, ebbõl 8 százalék a nettó áremelés, további 3 százalékkal az áfaemelés okán drágulnak a vasúti jegyek. Egyúttal korlátozzák a 26 éven aluliak 33 százalékos kedvezményét. A jövőben csak a hétvégi időszakban, péntek 10 órától vasárnap 24 óráig válthatnak a fiatalok kedvezményes jegyet. Három százalékkal emelkednek a távolsági buszjegy árak.

A 10 napos autópályamatrica ára személygépkocsi kategóriában, 2000 forint lesz, a 31 napos 3400 forint, és az éves matrica, amit mától lehet kapni, 30 500 forint.
A négynapos matrica ára 2004 végéig 970 forint, kivéve a május 1-je és szeptember 30-a közötti idõszakot, amikor 1270 forintra emelkedik a díja.

Az M5-ös autópályán is 5,5 százalékos áremelést valósul meg. Eszerint az Európa legdrágább sztrádájának tartott úton például egy Budapest és Kiskunfélegyháza közötti utazásért 3430 forintot kell fizetnie mostantól a személyautók vezetőinek.

A temetkezés költsége 12 százalékkal, a sírhelyek átlagosan 10 százalékkal drágulnak.


Téma: A MAZSIHISZ DEMSZKY ELLEN!!!! :)))
szedlacsek
2004. február 16. 20:12 | Sorszám: 0
A mazsihisz szembefordult Demszkyvel!!!!

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója kijelentette: örülne annak, ha a politikusok, mielőtt nyilatkoznak, tájékozódnának, "akkor nem borzolnák az idegeket". Zoltai Gusztáv hozzátette, hogy Demszky Gábor téved: hitéleti támogatás már két éve nincs, az állam jelenleg nem ad támogatást a hitéletre. Közlése szerint közfeladat-ellátás után (kórházaik, egészségügyi-szociális intézményeik működtetésére) részesülnek állami támogatásban, emellett műemlékek felújítására kapnak anyagi segítséget. "Az ilyen és hasonló nyilatkozatok indokolatlan egyházellenességet okoznak" – mondta. A Mazsihisz ügyvezető igazgatója kitért arra is: a személyi jövedelemadóból az egyházaknak és a civil szervezeteknek felajánlható kétszer 1 százalék összevonását elutasítják, annak azonban örülnének, ha az előbbi hányadot felemelnék.


Téma: Gyurcsány az örgecskedő párttagokat is lecserélte
szedlacsek
2004. október 17. 11:05 | Sorszám: 3
Kiváncsi vagyok, az MSZP főleg nyugdíjasokból álló szavazótábora hogyan fogja tolerálni a yuppie-nemzedéket...???? http://www.gallup.hu/Gallup/release/ppref040226.htm

Téma: Három szabad demokrata EP-képviselő
szedlacsek
2004. június 21. 12:30 | Sorszám: 12
Az MDF most itt ott szerepelt jobban, ahol magasabb volt a részvétel... a bizonytalan táborban is vannak tartalékok...
szedlacsek
2004. június 21. 11:52 | Sorszám: 8
Igazad van. És köszönöm, hogy nem véded a gumigerincű "jobbágyot"...
szedlacsek
2004. június 21. 11:38 | Sorszám: 6
Szerinted....??

Különös tekintettel a mandátum-szerzésének körülményeire....

szedlacsek
2004. június 21. 11:13 | Sorszám: 1
Hende Csaba II. .....

Téma: Fontos !!! A Műegyetem előtt lesz.....
szedlacsek
2004. június 06. 15:59 | Sorszám: 4
gondola 2004. június 6. 15:35

Megkezdődött a Fidesz nagygyűlése




Többezer ember részvételével megkezdődött a Fidesz Magyar Polgári Szövetség választási nagygyűlése a Budapesti Műszaki Egyetem előtt.
Az európai uniós és magyar zászlókkal felszerelt hatalmas tömeg a Petőfi híd és a Szabadság-híd közötti területen kívül már a Budafoki utat, és a Gellért teret is elfoglalta.
A felszólalók sorát Schmitt Pál, a szövetség "Szabad Európa lista" vezetője nyitotta meg.


Téma: Megveszi-e Gyurcsány az MSZP-t ?
szedlacsek
2004. január 14. 18:37 | Sorszám: 11
Kovács Kálmán is egyszerre miniszter és az SZDSZ Zala megyei elnöke.

ps.

Ők kb. vannak 15-en!!!


Téma: Kanizsai homokos klub
szedlacsek
2004. április 07. 12:15 | Sorszám: 13
Kanizsai érdekesség:

Az érintett gimnázium igazgatója, aki egyébiránt teljes joggal tiltakozik a buziklub ellen, egyébiránt SZDSZ-es önkormányzati képviselő....


Téma: Gyurcsány dosszié
szedlacsek
2003. augusztus 13. 15:00 | Sorszám: 402
"Nem akarom védeni Kiss Elemért, de sokkal-sokkal kevesebbet rabolt, mint Gyurcsány Feri."


Biztos vagy benne???

szedlacsek
2003. augusztus 13. 08:10 | Sorszám: 397
Széles Gábor sem képviselő, sem miniszter nem volt.

Ez tény.

szedlacsek
2003. augusztus 12. 19:49 | Sorszám: 369
Gyurcsány elismerte: állami pénzből fizette ki a villát



Gyurcsány Ferenc elismerte: állami pénzből fizette ki a balatonöszödi villát. A sportminiszter korábban azt is kijelentette: hamarosan eladja az ingatlant, így tekintélyes nyereségre tehet szert az "Altus" cégcsoport egykori vezére.
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=7229


Téma: Ócsított könyvtár
szedlacsek
2003. október 14. 19:37 | Sorszám: 577
off

Csókolom!

Örülök, hogy sikerült túltenned Magad a "dolgon..."

on


Téma: Megverték a PSZÁF elnökét
szedlacsek
2003. augusztus 08. 15:46 | Sorszám: 1043
Dávid Ibolya írásbeli kérdést intézett a legfőbb ügyészhez

Dávid Ibolya, az MDF elnöke írásbeli kérdést intézett a legfőbb ügyészhez a K&H brókercége ügyében.

"Miután a legfőbb ügyész az Országgyűlésnek alárendelten végzi munkáját, írásbeli kérdést intéztem hozzá, nem tartja-e szükségesnek, hogy a K&H, illetőleg brókercége elleni pénzügyi visszaélés kapcsán a nyomozást a rendőrségtől ügyészségi hatáskörbe vonja" - nyilatkozta Dávid Ibolya az MTI-nek pénteken.

Az MDF elnöke, az előző kabinet igazságügy-minisztere az összeg nagysága, az érintett személyi kör és a sajátos felelősségi kör miatt tartaná indokoltnak, hogy a legfőbb ügyész kiemelt ügynek tekintse ezt.

"Erre kifejezett felhatalmazást ad az ügyészségről szóló törvény és a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatalról szóló jogszabály" - jelentette ki a politikus.

Dávid Ibolya azt is megkérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy milyen konkrét lépéseket tesz az ügyészség a nyomozás törvényessége feletti felügyelet keretében.

Az MDF elnöke szerint ezzel nagyobb garanciát kapna a társadalom arra, hogy az igazság kiderüljön.

Dávid Ibolya emlékeztetett arra: több szálon folyik a nyomozás a K&H brókercége ügyében a pénzügyi visszaélés kapcsán. Szerinte már fény derült arra, hogy a gyanúsított Kulcsár Attila politikusokkal, kormányzati politikusokkal állt kapcsolatban.

'Napi bejárást biztosító belépővel rendelkezett a Miniszterelnöki Hivatalba, és a kormány titkosszolgálatokat felügyelő államtitkárával is személyes volt a kapcsolata' - mondta Dávid Ibolya.

Hozzátette: fény derült arra is, hogy a kormány irányítása alatt működő Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ vezetője, Bácskai János dandártábornok ellen is eljárás indult, aki szintén személyes kapcsolatban állt a gyanúsított Kulcsár Attilával.

Hangsúlyozta: a visszaélések ügyében a rendőrség nyomoz, amely szintén kormányirányítás alatt áll.

Dávid Ibolya szerint mindezek indokolnák, hogy a legfőbb ügyész kiemelt ügynek tekintse a K&H-nál és brókercégénél történteket.

Forrás: MTI

szedlacsek
2003. augusztus 08. 15:43 | Sorszám: 1042
A Brókerképző nyilatkozik a Kulcsár-levél valódi dátumáról (kieg. a Brókerképző PSZÁF-nak küldött levelével!)
2003.08.08 14:29

Annak érdekében, hogy a dátumelírásos kínos ügy végére végleg pontot tegyünk, felhívtuk a Közép-Európai Brókerképző Alapítványt, ahol Szabó Marianna szerkesztőségünknek megerősítette, hogy ő 2003 július 23-án kelt levelében tájékoztatta a tőzsdei szakvizsga bizottság nevében hivatalosan írásban is a PSZÁF-et, hogy Kulcsár Attila nem rendelkezik tőzsdei szakvizsgával, továbbá az 1997. december 10. napján, 97/159. sorszám alatt kiadott tőzsdei szakvizsga sikeres letételét igazoló bizonyítvány Csuka László nevére szól.

Mint ismert, a PSZÁF a fenti bizonyítványt az ezév júliusi K&H vizsgálat során találta meg a K&H-nál Kulcsár Attila személyi iratainak banki nyilvántartásában, de a Pénzügyminisztériumnak küldött tájékoztató levelében véletlenül 2002 július 23-i dátumot írt arra az időpontra, amikor a fenti tájékoztatást a Brókerképzőtől megkapta.

Az alábbiakban bemutatjuk a Brókerképző Alapítvány ominózus válaszlevelét a PSZÁF-nak:
http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=2&i=32433


Téma: SZAVAZÁSRA FEL!
szedlacsek
2004. május 30. 20:09 | Sorszám: 50
Mert csak arról beszélsz, hogy hol jelentek meg, de tartalmilag semmi konrétum, csupán a végén egy minősítés....
szedlacsek
2004. május 30. 17:58 | Sorszám: 45
Még dolgozom a véleményemen a két cikkel kapcsolatban. Hosszabb lesz, nem akarom elkapkodni. Én sem értek egyet minden megállapításukkal.

De annyira sommásan el sem vetem mint Te, formai okokra hivatkozva.

A tartalmuk sokkal érdekesebb....

szedlacsek
2004. május 30. 17:56 | Sorszám: 44
Saját vélemény. Egyben mindenkinek szól.
szedlacsek
2004. május 30. 11:57 | Sorszám: 39
De igen sajnos gond volt...A II. fordulót is csak néhány 10 ezerrel nyertük meg.Nem volt az fölényes győzelem... Az I. fordulóban a kisgazda szavazók otthon maradtak...

A számytásom alapján - főleg ha kétpólusúvá válik a pártrendszer - elméletileg lehetséges modelltt vázoltam. Ez 2 %-nyi szavazatkülönbség, azaz 60 %-os részvételnél mindössze 96 000 szavazat....És ebből kijöhet a 2/3-ad...


Az itolsó bekezdéseddel egyébként az én álláspontomat támasztod alá....

Azt pedig nem gonodold, hogy amit te ádáz támadásnak vélsz, az nem több mint védekezés az álságos "szövetségesi" magatartás ellen...

Tudod, "felebarátod pártját ne kívánd!".... főleg azért amiben most köztünk is konszenzus látszik kialakulni:"Viszont szerintem is szükség lenne több 5% fölötti pártra a jobboldalon."


Emlékeztetőül, az MDF legutolsó érvényes, ebben az ügyben hozott döntése:

"A Magyar Demokrata Fórum célja annak elősegítése, hogy a következő választások után Magyarországnak mérsékelt, jobboldali kormánya legyen.

Budapest, 2003. február 16. "

MDF XVIII. Országos Gyűlése

szedlacsek
2004. május 30. 07:39 | Sorszám: 35
Remélem, hogy a két önálló, de azonos oldalon küzdõ párt összefogással, szoros választási - de nem szervezeti! - szövetségben 2006-ban biztosan eléri, hogy újból JOBBOLDALI KORMÁNY lesz.

Jelenleg az EP Választáson egyetlen egy szavazat sem fog elveszni. Ennek a választásnak a belpolitikai tétje nem több annál, minthogy elõször fordul elõ a magyar politika történetében, hogy több milliós mintán történõ közvélemény kutatás zajlik le. Ugyanis közvetlen belföldi közjogi hatása nincsen.

Pl. elképzelhetõ egy ilyen eredmény:

Fidesz: 46 %, MSZP 31 %

MDF 9 %, SZDSZ 4 %

MIÉP 4 %, Munkáspárt 4 %

MNSZ 1 %, Szocdemek 1 %

Összesen: 60 % Összesen : 40 %

Ez azt jelenti, hogy a jobboldal kap 13-14, a baloldal pedig 10-11 mandátumot...

Ha pl. az MDF közösen indult volna a Fidesszel, az nem jelentené azt, hogy az MDF-szavazók mindegyike automatikusan átszavaz..(lásd: Centrum Párt, 2002-ben).., tehát lehet 12-12 a végeredmény....


Az a lényeg, hogy a 8 induló pártból a jobboldal összesítve többet kapjon, mint a baloldal... Mert ezzel lehet politikailag sarokba szorítani a jelenlegi hazaáruló kormányt.... Gondolj bele abba, ha a Fidesz kap 45 %-ot, de az SZDSZ és az MSZP együtt 49 (a többin osztoznának a "kicsik"..... ( ), mi lenne itt kormányzati oldalról.... Még új választást is kiírnának.... biztosak lévén a vezetésükben, hogy további 4-8 évre bebetonozzák magukat.

Megjegyzés:

Közös listára is tudnék fenntartás nélkül szavazni, különös tekintettel arra, hogy a 2002-es Fidesz-MDF együttes indulásnak az alapjait az általam beterjesztett módosító indítvány teremtette meg 2001. július 20-án az MDF Országos Választmányi ülésén.

Ezt tudja igazolni többek között Lezsák Sándor, Hende Csaba, Balsai István is. Ha nem hiszed, nyugodtan utána kérdezhetsz.

Sajnos ez a felállás nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket, nem maradt tartalék a II. fordulóra...Ezért van szükség a jobboldalon is legalább két 5 % feletti pártra...

Tételezd fel a következõ szitut...

2006-ban csak az MSZP és a Fidesz szerez mandátumot..., 52-48 arányú listás és egyéni választókerületi aránnyal az MSZP javára...

Ez azt jelenti, hogy van 176 egyéni képviselõje az MSZP-nek és 82 listás képviselõje (az 52 országos listás mandátum az egyéni körzetek töredékszavazata alapján a Fideszé...(illetõleg a néminemû megyei listás maradék miatt 1-2 még átcsúszhat a szocikhoz), a 158 megyei listás megoszlása pedig 82 MSZP, 76 Fidesz) mivel összesen 386 hely van a parlemetben).

176+82 = 258

258/386 = 66,9 %, ami 2/3..... egyedüli alkotmánymódosításhoz elég....

De ezt ellenkezõ elõjellel sem kívánom!!!

"A legrosszabb egypártrendszer is jobb, mint a legjobb kétpártrendszer."
Lámfalussy Sándor profeszor mondása...

A szoclibsi kormányt csak minimum két szövetséges, de nem szervezeti egységben integrált párt tudja eltávolítani a választási rendszer sajátosságai miatt.

Ugyancsak ellenzem a kétpártrendszer kialakítását is.
Ha esetleg - amiben nem hiszek - nem lesz MDF, lesz helyette más.

Egyben nem szeretném, ha ezt gondolatsort - mely szerint legalább 2 jobboldali pártnak kell mandátumot szerezni június 13-án, 2006-ban, egy Gyurcsány Ferenc által vezetett, 2/3-os többséggel bíró MSZP-SZDSZ kormány regnálása idején kelljen felidézni......

szedlacsek
2004. május 30. 07:32 | Sorszám: 34
Ajánlom az alábbi olvasmányokat, érdekes gondolatok vannak bennük...:
http://sajto.mdf.hu/belso.php?mid=egycikk&sc_id=25252
http://sajto.mdf.hu/belso.php?mid=egycikk&sc_id=25250
szedlacsek
2004. május 29. 19:54 | Sorszám: 4
HVG: Az európai parlamenti (EP) választásokra általában alacsony részvétel jellemző, és akik elmennek, többnyire az aktuális nemzeti hatalom megleckéztetésére használják a voksolást, ám ennek nincs komoly belpolitikai következménye. Kövér László viszont kormánybuktatásról beszélt, és a pártelnök is utalt arra: 'nem Európáról' fogunk dönteni. E megnyilatkozások fényében is kitart korábbi véleménye mellett, hogy az EP-választásnak nincs belpolitikai tétje?

Schmitt Pál: Kétségtelenül van a választásnak egy belpolitikai olvasata, hiszen a kormányzati ciklus felére esik, és miután pártok vetélkednek egymással, részben a pártlistákról, részben magukról a pártokról mondanak értékítéletet a választópolgárok. De az én álláspontom változatlan: ez a választás nem a hatalom megszerzéséről szól, és a kormányra nézve legitim következménye nincs. Akármi lesz is a választások végeredménye, a kormány a helyén marad, legfeljebb a közgondolkodásban változik meg jelentősen a megítélése. Én egyébként magas részvételre számítok. Egyrészt az újonnan csatlakozó országokban az első választás mindig nagyobb érdeklődést vált ki, másrészt minden párt mozgósító kampányt folytat.
http://sajto.mdf.hu/belso.php?mid=egycikk&sc_id=25148


Téma: Sajnos a Fidesznek is van újjabb magyarellenes vétke...
szedlacsek
2004. május 20. 18:27 | Sorszám: 12
A Zalaegerszegi Megyei Kórházban egy főorvos sem dolgozik tovább, ha betöltötte a nyugdíjkorhatárt.

Vihar megint egy pohár biliben....


Téma: Répássy szakmai bakija... ezt nem kellett volna.
szedlacsek
2004. augusztus 06. 10:49 | Sorszám: 30
A topicinditó hozzászólásban, majd Flammarion 2. számú hozzászólásában kifejtettek alapján SZAKMAILAG mindenképpen bakizott. (Ez nem zárja ki a szerződések létét, de nem is igazolja.) Ezért mindenképpen baki...
szedlacsek
2004. augusztus 05. 19:01 | Sorszám: 22
off

Gőzöm nincs...

on

szedlacsek
2004. augusztus 05. 18:55 | Sorszám: 20
Hogy aztán Gergényit meg Kovácsot ne feledjem...
szedlacsek
2004. augusztus 05. 18:40 | Sorszám: 16
Semmi káröröm... a topicot pedig tanulságul nyitottam, hogy nem szabad kapkodni a nyilatkozatokkal...sőt, helyenként nem árt gazdasági szakembereknek is megmutatni a gazdasági témájúakat...
szedlacsek
2004. augusztus 05. 18:21 | Sorszám: 14
Így van. A tények makacs dolgok. Jó pár helyen csúsztatsz az írásaidban. Ezér hiteltelen...
szedlacsek
2004. augusztus 05. 18:04 | Sorszám: 12
MSZP: valótlant állít a Fidesz
2004. augusztus 5. 17:58


MNO
A szocialisták valótlannak tartják a Fidesz állítását, miszerint hazudott a miniszterelnök, amikor május végén azt mondta a parlamentben, hogy fia és Baráth Etele államtitkár fiának közös cége nem kapott 100-100 millió forintos megbízást.

A tavalyi cégadatok alapján fel sem merül, hogy a kormányfő hazudott volna fia cége, illetve a cég bevételei ügyében. A tavalyi zárómérleg adataiból csupán az következik, hogy a cégnek több mint kétmillió forint bevétele volt – mondta Márfai Péter (MSZP). (MTV)


Ebben teljesen igaza van az MSZP-nek....

szedlacsek
2004. augusztus 05. 18:02 | Sorszám: 11
Teljesen egyetértek. Van épp elég munició, amivel a Kacsahóhért és bandáját lehet "lőni", felesleges nem kiérlelt, vagy szakmailag fals akciókat indítani....
szedlacsek
2004. augusztus 05. 17:54 | Sorszám: 7
Terjedelmes ömlengés, temérdek csúsztatással...
szedlacsek
2004. augusztus 05. 17:36 | Sorszám: 5
Az MSZP már régen lecsapta ezt a magas labdát...
szedlacsek
2004. augusztus 05. 15:34 | Sorszám: 0
Fidesz szerint Medgyessy Péter hazudott fia cége ügyében
2004. augusztus 5. 11:46

Hazudott a miniszterelnök, amikor május végén azt mondta a parlamentben, hogy fia és Baráth Etele államtitkár fiának közös cége nem kapott 100-100 millió forintos megbízást a Matávtól és az OTP-től - jelentette ki csütörtökön Répássy Róbert fideszes képviselő budapesti sajtótájékoztatóján. Július vége óta elérhető a TGG and Partner Kft. 2003. évi záróegyenlege, amely szerint a cég tavaly 139 millió forint nettó árbevételre tett szert és 75 millió forint követelése volt - mondta a politikus. "A háromfős kft.-nek tavaly tehát összesen 214 millió forint bevétele volt" - közölte.

A megbízási adatokból az ugyan nem derül ki hogy a TGG and Partner Kft. kitől kapta megbízásait, de a cég egyik nyilatkozatában sem cáfolta, hogy a Matávtól, illetve az OTP-től kapott volna megbízást - mondta Répássy Róbert. A kormányfőnek elnézést kellene kérni, vagy el kellene ismernie, hogy téves információ birtokában volt a fia cégét illetően - közölte az ellenzéki képviselő.


----------------------------------------------

ps. 1.
Répássy azért konzultálhatott volna egy könyvelővel....

Az éves elszámolt nettó árbevételt és a december 31-i követelésállományt öszeadni, és ezt mint forgalmat feltüntetni, közgazdasági és számviteli nonszensz....

Ekkora szakmai marhaságot, mint amit Répássy most összehordott...

A mérleg ezen számai azt jelentik, hogy a 2003. évben kiszámlázott és teljesítésként elismert 139 millió Ft nettó árbevételből december 31-én még 75 millió Ft nem került kiegyenlítésre, esetleg csak január 02-án....(kettős könyvvitel... )

Továbbá: a követelésben lehet más is, nemcsak vevőkövetelés...

ps.2.

Milyen közgazdász a D209, ha az nem jutott eszébe, hogy a mérlegek nyilvánossága miatt, előbb utóbb sok minden kiderül.

(Ja, az IEB éves beszámolója is érdekes infokat közölt a bankelnöki megbizatása megszűnése kapcsán... )


Téma: MDF kampánynyitó
szedlacsek
2004. március 23. 21:36 | Sorszám: 84
Nem terelem. Nézd meg pl. Jeffrey hogy elment a topic témájához való hozzászólásom mellett...

Az övön aluli ütést meg általában az érzi aki kapja... Én is kaptam párat...

Tapasztalatból beszélek, de most sajnos nincs időm kifejteni... Talán holnap du.

szedlacsek
2004. március 23. 21:26 | Sorszám: 81
Kényes a téma????
szedlacsek
2004. március 23. 21:25 | Sorszám: 79
A fidesz nem, csak a sameszai....
szedlacsek
2004. március 23. 21:25 | Sorszám: 78
Nem igaz a cikk.

Katona résztvett a kampánynyítón!!! Kb. 15 percet beszélgettem is vele a helyszínen.

Sőt, kampányrendezvény időpontot is egyeztettünk....

Az utolsó bekezdés pedig egyszerűen NEM IGAZ.

Erről többet sajnos nem írhatok, mert egy zárt ülésről adnék ki infot. A lényeg: NEM IGAZ!

szedlacsek
2004. március 23. 21:20 | Sorszám: 74
Te Don... én ezt nem így látom...Jó pár fideszes késsel az oldalamban....
szedlacsek
2004. március 23. 21:19 | Sorszám: 73
Csupán idegességed okát kutatom...
szedlacsek
2004. március 23. 21:18 | Sorszám: 72
Vajon mér ekkora a felzúdulás, hogy egyszer a "lekvár is visszanyal??"

90-94 és 98-2004 között kapott épp elég ütést - nem egy övön aluli, sportszerűtlent - az MDF a Fidesztől... Vagy zavaró, hogy valakinek lehet más véleménye is???

szedlacsek
2004. március 23. 21:09 | Sorszám: 67
Szvsz kettőnk közül nem én vagyok ideges....


Csak abból a fránya 30-32 %-os sávból tudnátok már kitörni...

Gallup, összes szavazók közötti fideszes arány.... a fenének nem akar növekedni

szedlacsek
2004. március 23. 20:50 | Sorszám: 62
Már megint mellébeszélsz....
szedlacsek
2004. március 23. 20:22 | Sorszám: 59
"Az MDF pártelnöke szintén példaértékűnek nevezte a Milliárdok mágusai című oknyomozó riportkönyvet is, amely idén szintén kiérdemelte a Joseph Pulitzer Emlékdíjat. A riportkönyv egyik szerzője György Bence, a TV2 szerkesztője, akinek édesapja György Gábor, a Sláger Rádió volt vezérigazgatója, és a brókerbotrány kulcsszereplőjének, Kulcsár Attilának korábbi ügyfele. (György Gábor egyébként az MSZP listáján indul az EP-választáson.) A kötet másik szerzője Mong Attila, a Figyelő és az Info Rádió munkatársa. "


Stumpf Istvánnak meg Horváth István, a Grósz-kormány volt belügyminisztere az apósa...... Kun Miklósnak, a HírTV - szintén Fidesz-kreatúra - nagy sztárjának a nagypapája meg Kun Béla volt.
NAÉS????

Mindaddig, amig a "gyerekek" nem védik az apák bűneit (lásd: Pető, Bauer), addig semmi gond ezzel....

Ja, én meg úgy tudom, hogy az Info rádió a Fidesz kreálmánya... )) Most mér baj, ha egy "fideszes" újságírót megdicsér???

"Dávid Ibolya tegnap esti kampányoló bejelentkezésében "


Mér??? Melyik politikus nem kampányol minden nyilvános megjelenésével????? Vagy ez csak D.I-nek tilos?????


"Mint ismert, a Magyar Demokrata Fórum négy taggal képviselteti magát a Magyar Televízió Közalapítványának csonka kuratóriumában - mivel a Fidesz nem küldött tagot a testületbe. Az MDF - a szocialistákkal egyetértésben - mind a négy delegáltja támogatta Rudi Zoltán tévéelnökké választását."

1.) Először ismeri be a MaNem, hogy nem az MDF szorította ki a Fideszt a TV kuratóriumból!!!!!!!!

" mivel a Fidesz nem küldött tagot a testületbe."

Már ezért megérte a cikk!!!

2.) Jobb lenne, ha felelős vezető nélkül működne a TV???

Sajnos a műsort nem láttam, ezért a többiről nem kívánok nyilatkozni.

De azt látom, hogy Zitácskának még gyakorolni kell... ))


Ja, és mégegy:

A Jobbik.net manipulálta a cikket!!!

Az eredetiben ez áll:

" mivel a Fidesz nem küldött tagot a testületbe."

A jobbik.net-en pedig ez:

"Mint ismert, a Magyar Demokrata Fórum – a Fidesz távolléte miatt –négy taggal képviselteti magát a Magyar Televízió Közalapítványának csonka kuratóriumában."

Azér csalni nem kellene!!!!

szedlacsek
2004. március 22. 21:10 | Sorszám: 46
"s nem kerűl sem az állásunkba, sem az exisztenciákba, s tudunk tükörbe nézni. "

Ezt tedd fel kérdésként pl. Demeter Ervinnek és Manninger Jenőnek.

Hátha ŐSZINTÉN válaszolnak....

szedlacsek
2004. március 22. 20:52 | Sorszám: 44
Ismét egy sor zagyvaság... egyet értek belőle: szereted a kizárólagosságot... na, ez az amiből ugyancsak nem kérek... vagy Nálad van a bölcsek köve????
szedlacsek
2004. március 22. 20:10 | Sorszám: 42
Elég zagyva, amit írsz...

Igy csak egy egészben is érthető modatodra reagálnék:

"Tudomásul kell venni, hogy a széles platformu Néppártosodásnak van itt az idelye, ahol egy-egy Párt az egész társadalmat átfogó problémáit felvállalja a szociális Piacgazdaság kereteiben, a külömbség, csak a pioritási sorrendek változnak egy-egy néppárt programja között"

Ezzel azt mondod, hogy nincs különbség az MSZP és a Fidesz-MPSZ között... mert ha csak a priorítások különböznek....na ne..... ebből én sem kérek....

szedlacsek
2004. március 22. 18:55 | Sorszám: 40
Elovastam.
Tárgyi tévedések vannak benne.

Pl. Az egész ülésen együtt voltam Katona Kálmánnal.

Ők azt írják, ott sem volt.

Akkor mi hol a fenében is voltunk???

Így az egész hiteltelen...

szedlacsek
2004. március 22. 16:33 | Sorszám: 33
MDF: más folyik a színfalak előtt, mint mögötte
2004. március 22., hétfő 12:23
242 olvasás

A Magyar Demokrata Fórum nem partner a kettészakított Magyarországban, nem partner az alkuk világában, a hisztériakeltésben, a gyűlölködésben – mondta Dávid Ibolya.

- Ön a hétvégén szokatlanul élesen fogalmazott, és ez azért volt szokatlan, mert eddig az összes beszédében igyekezett mérsékelt maradni.

- Nem partner a Magyar Demokrata Fórum a kettészakított Magyarországban, nem partner az alkuk világában, a hisztériakeltésben, a gyűlölködésben – mondta Dávid Ibolya. A Magyar Demokrata Fórum évek óta azt látja, hogy a színfalak előtt más folyik, mint a színfalak mögött, és miközben a színfalak előtt egy kettészakításra irányuló, rendkívül hangos, és harcias politika folyik, aközben a gazdasági élet keresztapái a háttérben megtalálják a maguk kapcsolódási pontjait. Minden, ami az elmúlt két évben a kedélyeinket borzolta, minden kérdés előbb-utóbb elcsendesedett, amikor a politika a maga hasznát lefölözte róla, akkor elnémultak. Ilyen volt a titkosszolgálati ügyek körülbelül félévig tartó hangoskodása után az elnémulás, és ilyennek tartom a Kereskedelmi és Hitelbank-botrány körüli mostani viszonylagos csendet. Ebből a közéleti zsákutcából elég. Valós kérdésekről, valós felelősségeket vizsgáljunk, és ne az vezérelje a politikát, hogy aktuálisan milyen politikai hasznot tud bármiből szerezni, és amikor ebből már a maga hasznát nem tudja megszerezni, már az igazság sem érdekli.

- Tehát azt mondja, hogy miközben a Fidesz és az MSZP, amely - ön ezt többször is említette korábban - a kétpártiság felé viszi az országot, a nyilvánosság előtt látványosan veszekszik, a háttérben összekacsint egymással?

- A két párt mögött álló gazdasági elit mindenféleképpen keresi ezeket a megoldásokat, amelyben mindenki jól jár. Egyik párt is, meg a másik párt is. Mi ezért hirdettük meg a normális Magyarország programját, ezért fontos, hogy ne kétpártrendszer legyen Magyarországon, ezért fontos az, hogy egy valódi többpárt rendszerben működjenek a belső súlyok, fékek, ellensúlyok, a belső ellenőrzési mechanizmus, mert igen nagy a kísértés ebben a morálisan egyébként rendkívül gyenge lábakon álló háttérvilágunkban.

szedlacsek
2004. március 22. 13:47 | Sorszám: 27
Én másképp tapasztaltom...

Csak zalából három autóbusz ment szombaton a kampánnyítóra!

Egy szem kisgazda, mdnp-s nem volt rajta... sőt, nyugdíjra vágyó "vezérkari" sem...

szedlacsek
2004. március 22. 12:48 | Sorszám: 24
Erősen meg fogsz lepődni...

Az MDF nem képviselőt fog küldeni az EP-be, hanem képviselőKET!

szedlacsek
2004. március 22. 12:48 | Sorszám: 23
Erősen meg fogsz lepődni...

Az MDF nem képviselőt fog küldeni az EP-be, hanem képviselőKET!

szedlacsek
2004. március 22. 12:44 | Sorszám: 22
Én úgy látom, hogy az MDF-en kivül más nem foglalkozik a vidék és a gazdák gondjaival...

Nézz be pl. a www.mdf.hu -ra....

szedlacsek
2004. március 21. 21:29 | Sorszám: 10
Gallup, biztos pártválasztók....
szedlacsek
2004. március 21. 19:51 | Sorszám: 1
Ami a hírből kimaradt:

Telt ház, Bitskey Tibor, a Kormorán, Kropkó Péter részvételével. Kiváló hangulatban.

Ja. Érdekes módon csak az MTI, a Hírtv és az Rtl Klub honlapján található róla szükszavú információ....


Téma: Kettős állampolgárság a hálón!
szedlacsek
2004. október 20. 11:06 | Sorszám: 20
Már 288-nál tartunk...
szedlacsek
2004. október 19. 23:34 | Sorszám: 9
Máris 190 látogató!!!!
szedlacsek
2004. október 19. 23:24 | Sorszám: 8
168 óra értesítve!!!
szedlacsek
2004. október 19. 23:07 | Sorszám: 6
Az MNO-ra már elvittem.

Index-et, origo-t vállalom...

szedlacsek
2004. október 19. 23:03 | Sorszám: 4
Már 168-nál tart....
szedlacsek
2004. október 19. 23:01 | Sorszám: 3
"Ha elutasítja őket a honi magyarság, az nem csak érzelmileg lenne nagyon súlyos csapás azokra, akik nem kis áldozatot hozva hosszú évtizedek óta őrzik a magyarságukat, hanem ellehetetlenítené a magyarság Románián belüli törekvéseit is. Félnek attól, hogy a románok még jobban eltaposnák őket és az arcukba nevetnének, hogy: "mit akartok ti, amikor a sajátjaitoknak sem kelletek?""


Ugyanezt hónapokkal ezelőtt leírtam több topicban és fórumon is. Patrubány a tűzzel játszik....


Téma: Molnár Péter (ORTT) politikai kinyilatkoztatása és köztisztviselői bukása
szedlacsek
2004. január 27. 22:48 | Sorszám: 10
"valójában a keresztállító akció volt egyértelműen sértő és kirekesztő tartalmú,"


EZ BAROM!!!!


Téma: Magyarországnak más kormányra van szüksége!
szedlacsek
2003. szeptember 13. 22:59 | Sorszám: 6
Emlkszel az 1990-es koalició összetételére???
szedlacsek
2003. szeptember 13. 22:09 | Sorszám: 4
1.) Élő centrumos politikust tavaly áprilisban össze vissza 2 láttam, azóta egyet sem.. Viszont kaptak 3 % felett..

2.) Nálunk itt Zalában az MDNP-t már 2001 végén leradíroztuk a pályáról, visszaléptek szépen az MDF-be

3.) Választók a nevek és lógók mögött nagy valószínűséggel vannak, ezért kell "befogni" őket... 2002-ben alig 40.000 listás szavazaton múlott a listagyőztes.. Ennyit biztos bármikor összekaparnak...

4.) Nem mindenki vágyik a Fdeszbe..

5.) A Fidesz nem tudja egyedül lefedni a jobboldali szavazókat..

szedlacsek
2003. szeptember 13. 21:52 | Sorszám: 2
A legális - bíróság által bejegyzett - FGKP és KDNP.

Az MDNP várhatóan hamarost feloszlatja önmagát és tagjai - már aki akar - egyénenkénti fel vagy visszavételüket kérik az MDF-be..

A Centrum tudtommal már nemigazán létezik..

szedlacsek
2003. szeptember 13. 21:31 | Sorszám: 0
Jobbközép pártok az előttük álló kihívásokról

Budapest, 2003. szeptember 13. (MTI) - Több jobbközép párt vezetői egyetértenek abban, hogy számukra nincs nagyobb kihívás ma, mint az, hogy az elkövetkezendő időszakban olyan partneri együttműködést tudjanak megvalósítani, amely a baloldali kormányzat leváltását jelenti a következő megmérettetésen - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombaton Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Az MDF, az MDNP, a KDNP, a Független Kisgazdapárt és a Vállalkozók Pártja vezetőinek első közös megbeszélését követően Dávid Ibolya elmondta, párbeszédre hívta azokat a parlamenten kívüli pártokat, amelyek hasonló értékrendben politizálnak a rendszerváltás hajnala óta, mint az MDF, s a nemzeti keresztény értékrendre épülő konzervatív politizálást vallják magukénak.

Hangsúlyozta, szót váltottak arról, hogyan tudják elérni, hogy a következő választáson ez az értékrend, és erre az értékrendre épülő társadalompolitika, gazdaságpolitika és nemzetpolitika kapja meg a választók bizalmát.

Újságírói kérdésre válaszolva a résztvevők elmondták, a jövőben rendszeresen folytatnak majd hasonló megbeszéléseket.

Az arra vonatkozó kérdésre, hogy a most összeülő jobbközép pártok hogyan képzelik el az együttműködést a Fidesszel, Lukács Tamás, a KDNP alelnöke azt mondta, "ha abban egyet tudunk érteni, hogy a nemzetnek szüksége van kormányváltásra, akkor abban is, hogy ezt csak a Fidesszel közösen tudjuk megvalósítani".

Dávid Ibolya erre a kérdésre azt válaszolta, "egyetértettünk abban, hogy egy térfélen vagyunk, de nem egy pártban, és nagy szimpátiával tekintünk mindenkire, aki a hasonló nemes cél érdekében" kíván tevékenykedni.

A megbeszélésen elfogadtak egy dokumentumot, amelyben a pártok leszögezik, "Magyarországnak más kormányra van szüksége, olyan kormányra, amely a hétköznapi problémák megoldását, a szociális kérdések előtérbe állítását, az egyének, a családok, a gazdasági vállalkozások gyarapodásához szükséges nyugalom megteremtését, egy kiszámítható, tervezhető perspektíva felmutatását, a veszekedős Magyarország helyett az otthonos Magyarország megteremtését tartja legfőbb feladatának".
http://hirek.mti.hu/news.asp?newsid=128770&pub=7


Téma: A hiteltelen kormány
szedlacsek
2003. december 06. 14:05 | Sorszám: 42
Petsching Mária Zita: hitelvesztetté vált a monetáris politika
2003. december 6. 12:56


ma.hu
Bizalmi válság, hitelességvesztés a monetáris politikával, illetve a gazdaságpolitika egészével szemben- ezek az alapvető kiváltó okai a jelenlegi valutakrízisnek.

Az azonnali változásokhoz a monetáris és a fiskális politikában egyaránt személyi változásokra is szükség van - jelentette ki Petschnig Mária Zita, a Pénzügykutató Rt kutatója.

A befektetőket nem győzte meg az a költségvetési fordulat, amit a kormány a 2004. évi költségvetésben előirányzott. A kutató véleménye szerint további szigorításokra van szükség.

Bizalmi válság, hitelességvesztés a monetáris politikával, illetve a gazdaságpolitika egészével szemben- ezek az alapvető kiváltó okai a jelenlegi valutakrízisnek.

Petschnig Mária Zita, kutató , Pénzügykutató Rt.: "Úgy gondoljuk, hogy a meggyőzés és azonnali változásokhoz személyi változtatások is szükségesek lennének, de szükség lenne további gazdaságpolitikai kiigazításra is, mert a befektetők számára nem volt eléggé meggyőző az a költségvetési fordulat, amit a 2004. évi költségvetésben előirányzott a kormány tehát mi úgy gondoljuk, hogy további szigorításra van szükség ... és én örömmel hallottam, hogy megalakult az ellenzéknek is egy szakértői gárdája akik a megfelelő korrekciót ebben a helyzetben ki fogja dolgozni"


Téma: Orbán megbuggyant????
szedlacsek
2003. december 07. 21:52 | Sorszám: 56
A 176 nincs még 50 % sem (a 386-ból).

A 2/3-hoz (azaz 272-höz) mg majd 100 mandátum kellene a megyei listákról...

51 %-al lehet nyerni a 176 körzetet, de abból még nem lesz 100 megyei listás mandátum!

176 egyéni
52 országos lista
158 megyei lista

158-ból 100 mandátumhoz 100/158-ad, azaz 66 % listás szavazás kellene...

szedlacsek
2003. december 07. 21:52 | Sorszám: 55
A 176 nincs még 50 % sem (a 386-ból).

A 2/3-hoz (azaz 272-höz) mg majd 100 mandátum kellene a megyei listákról...

51 %-al lehet nyerni a 176 körzetet, de abból még nem lesz 100 megyei listás mandátum!

176 egyéni
52 országos lista
158 megyei lista

158-ból 100 mandátumhoz 100/158-ad, azaz 66 % listás szavazás kellene...

szedlacsek
2003. december 07. 21:52 | Sorszám: 54
A 176 nincs még 50 % sem (a 386-ból).

A 2/3-hoz (azaz 272-höz) mg majd 100 mandátum kellene a megyei listákról...

51 %-al lehet nyerni a 176 körzetet, de abból még nem lesz 100 megyei listás mandátum!

176 egyéni
52 országos lista
158 megyei lista

158-ból 100 mandátumhoz 100/158-ad, azaz 66 % listás szavazás kellene...

szedlacsek
2003. december 07. 05:14 | Sorszám: 33
A kettős tagság mködsképtelen. Működésképtelenné teheti mindegyik érintett pártot.

Ha valaki nem így gondolja, kérem cáfoljon. Ne elmélettel, gyakorlati példákkal.

Továbbra is fenntartom, hogy az nem működik, hogy délelőtt fideszes, délután kdnp-s, este mdf-es éjszaka meg kisgazda vagyok...

szedlacsek
2003. december 07. 05:06 | Sorszám: 31
Ujabban már kérdezni sem szabad - még jobbról sem - olyasmit, ami esetleg sértheti a "Szövetség" hiperérzékenységét??? Már aggódni sem szabad???
szedlacsek
2003. december 06. 21:38 | Sorszám: 2
Nem irigység.

A kettős párttagság működésképtelen. Skizofréniát okoz.

Gondolje bele: délelőtt fideszes vagyok délután meg KDNP-s??? És mi van ha külön indulnak a választáson? Melyikhez leszek lojális??? Ha meg együtt, akkor mi szükség az egyik pártra????

Ez így nem mükxik...Alkalmai taktikai szövetségek lehetségesek a közös stratégia cél érdekében...

szedlacsek
2003. december 06. 20:24 | Sorszám: 0
"Orbán Viktor a KDNP-ben?

MTI
2003. december 6., szombat 18:00


A Kereszténydemokrata Néppárt választmánya szombaton úgy döntött, hogy az elnökség felmentést adhat a kettős párttagság tilalma alól. A Fidesz elnöke üdvözölte a döntést és szavai szerint azt fontolgatja, hogy felvételét kéri a pártba."


MSZP-s legyek, ha ezt értem....


Téma: Balogh Gyula(MSZMP) előkerült...
szedlacsek
2003. szeptember 12. 06:55 | Sorszám: 27
Szegények nem tudják, hogy kígyót melengetnek....
szedlacsek
2003. szeptember 11. 12:22 | Sorszám: 25
Balogh Gyulát azért nem azonosítanám a jobboldallal....
szedlacsek
2003. augusztus 30. 15:09 | Sorszám: 12
2001-ben is "szállított" még Torgyánnak...

Az 500 milliós garanciavállalás csak hab volt a tortán...

Volt jó pár strómanja...

De kisebb hal volt, mint Simon...

Szvsz alatta volt a hierarchiában...

szedlacsek
2003. augusztus 29. 19:46 | Sorszám: 9
Ebben tévecc. Az volt. Torgyán házi pénztárnokainak egyike.

Az utolsó pillanatban tudta magát bekuncsorogni a Fidesz-MDF közös jelöltjei közé.

Le is voltam döbbenve....

szedlacsek
2003. augusztus 04. 08:40 | Sorszám: 6
Egy politikai szélhámos + maffiózó keveréke.

Személyes tapasztalat.


Téma: B(olsevikok) Ú(tolsó) É(ve) K(övetkezzék)!
szedlacsek
2004. január 01. 01:47 | Sorszám: 0
FEL! TÁMADUNK!

Téma: Az Alkotmánybírósághoz fordultak az egyházak
szedlacsek
2004. március 06. 21:15 | Sorszám: 3
"Irigykedjenek az évek óta igazságukat szinte reménytelenül keresők."


Munkaügyi perben egy év alatt nincs elsőfokú itélet.

Másik ügyben:

Táblabíróság 1,5 év után megállapította, hogy az I. fokon eljárt Megyei Bíróságnak nem volt hatásköre. Ezért új eljárásra utasította a Városi Biróságot.

Újabb 1,5 év....


Téma: best of mszp
szedlacsek
2004. április 27. 18:53 | Sorszám: 1
BEST OF MSZP:


N-E-M L-E-SZ G-Á-Z-Á-R-E-M-E-L-É-S!!!!!


Téma: "Igazságosabb" gázár
szedlacsek
2006. december 14. 12:57 | Sorszám: 93
Itt a válaszom:

"Dr. Veres Gábor Számuk:13463-2/2006.
Osztályvezető úr részére
Ügyintéző: Ruminé Szijártó Ildikó


Tisztelt Osztályvezető Úr!


A gázártámogatással kapcsolatos kérdéseimre a válaszukat tisztelettel megköszönöm. Annak tartalmát azonban csak a nyugdíjjal kapcsolatos részben áll módomban elfogadni.

Kérem, hogy az EVA-s és SZJA-as vállalkozók gázártámogatás megállapításának alapjául szolgáló nettó jövedelmével kapcsolatban kifejtett álláspontjukat szíveskedjenek konkrét jogszabályhely, vagy szükség esetén jogszabályhelyek (törvény, kormányrendelet száma, paragrafus – ezen belül, ha van – bekezdés megjelölésével) alátámasztani szíveskedjenek, különös tekintettel az EVA alanyok költségdokumentálására és a hivatkozott 20 %-os költséghányadra.

Egyben kérem, hogy az ügyfeleim körében azóta felmerült újabb kérdéseinkre is szíveskedjenek választ adni:

1. Figyelembe kell-e venni a jövedelem megállapításánál a cég által biztosított telefon magáncélú használata kapcsán keletkezett (vélelmezett 20 %) jövedelmet, mely után a kifizető az SZJA-t és az egyéb közterheket megfizeti. Kinél kell figyelembe venni és milyen arányban, ha ugyanazt a telefont többen is használják?
2. A cég által biztosított otthoni számítógép- és internethasználat költsége beszámít-e a nettó jövedelembe ?
3. A cégautó használata - mely után a kifizető megfizeti az SZJA-t - beleszámít-e a jövedelembe? Ha igen, milyen értéken?
4. Nem egyértelmű a kormányrendeletben sem, hogy az irányadó három hónapos időszakban az időszakon belül ténylegesen megkapott (készpénzben vagy átutalással), vagy az időszakra számfejtett munkabért kell-e figyelembe venni..

Mielőbbi, jogszabályhelyekkel alátámasztott válaszukat előre is köszönöm.


Zalaegerszeg, 2006. december 14.


Tisztelettel:

.,............................ Miklós"

szedlacsek
2006. december 14. 11:56 | Sorszám: 92
Na, ehhez mit szólsz? Kaptam választ az SZMM Lakossági Tájékoztatási és Tanácsadási Osztályáról


"Számunk:13463-2/2006.

Ügyintéző: Ruminé Szijártó Ildikó

Kérjük, hogy válasz esetén szíveskedjen levelünk számára hivatkozni.

....... Miklós

......@Zalaszam.hu

Tisztelt Uram !

A Szociális és Munkaügyi Minisztériumba írott levelére az alábbiakban válaszolok.

A gázár támogatás igénylésekor minden jövedelmet fel kell tüntetni. Az EVA-ás jövedelmet úgy kell számítani, hogy a bevételből le kell vonni az adót (EVÁT), a járulékokat (pl. nyugdíj, egészségügyi hozzájárulás, stb) és a dokumentált költségét (vagy a bevétel 20%-át költségként számolják el). Ami marad, az a jövedelem.

Az egyéni vállalkozó jövedelmét is hasonló módon kell kiszámítani, azaz a megszerzett bevételből le kell vonni az adót, a járulékokat, és költségeket, és a fennmaradó rész képezi a havi nettó jövedelmét.

A nyugellátás ugyan 2006. évben adómentes bevétel, de a Szociális törvény szerint jövedelemként figyelembe kell venni, kivéve a 13. havi nyugdíjat.

Kérem válaszom szíves elfogadását.

Budapest, 2006. december 13.

Üdvözlettel:

Dr. Veres Gábor

osztályvezető"

Én egyelőre a hasamat fogom a röhögéstől...

szedlacsek
2006. november 26. 11:36 | Sorszám: 52
Alkotmányellenessé nyilvánítható az a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható. [42/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 299, 301.]

Téma: Háború, fanatizmus, katonák, gyűlölet...MSZP kampány
szedlacsek
2004. április 11. 15:13 | Sorszám: 292
Az ügyészség indítson az MSZP ellen vizsgálatot!




A Magyar Nemzeti Szövetség alkotó kilenc párt és 64 civil szervezet dr. Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult, hogy az ügyészség indítson törvényességi vizsgálatot az MSZP kampányfelkészítő gyűlésén elhangzott programjára tekintettel.
A megjelent híradások arról tanúskodnak, hogy az MSZP etikátlan, törvénytelen, gátlástalan, fasiszta módszerek alkalmazását kilátásba helyező kampányra készül.

Az megnyugtató, hogy személyi szabadságjogokat, esetleges letartóztatásokkal nem kívánják korlátozni, de ez nem elegendő egy jogállami keretek között megtartásra kerülő választásra.

Figyelemmel arra, hogy ez a durva kampány nem felel meg a jogállami követelményeknek, így az MSZP működése e vonatkozásban törvénysértő, így szükségesnek látszik a párt tevékenységének azonnali felfüggesztése és a törvényesség helyreállítása.

Nem lehet olyan kampányt elfogadni, és tudomásul venni, amely eleve kilátásba helyezi a választási csalásokat és polgárháborús körülmények kialakulásához vezethet.

A Magyar Nemzeti Szövetség felszólítja dr. Ficzere Lajost, az Országos Választási Bizottság elnökét, hogy a 2004. június 13-án, a kiírásra került európai uniós választástól tiltsák el az MSZP-t, erről tájékoztassák az Európai Unió minden döntéshozó szervét és az Európában működő jogvédő szervezeteket.

Ismét veszélybe került a választás tisztessége, és az MSZP ismét bizonyította, hogy a választási csalásaira vonatkozó vádak nem voltak alaptalanok. A kormány inlegitim, mely megbukott erkölcsileg, politikailag és gazdaságilag. A Magyar Nemzeti Szövetség joggal várja el az illetékesektől, hogy Ron Werbert azonnal utasítsák ki végérvényesen Magyarország területéről, mert tevékenysége ellentétes a Magyar Köztársaság érdekeivel.

Balogh Gyula független országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Szövetség elnöke

szedlacsek
2004. április 10. 12:17 | Sorszám: 204
Tudtommal Uj Péter az Indexnél van főállásban....

Téma: Wekler lemondott. Demszky mikor mond le?
szedlacsek
2004. augusztus 23. 22:12 | Sorszám: 12
Csak játszom a gondolattal:


Wekler nem azért mondott le a házalelnökségről, mert ő lesz Csillag utódja????


szedlacsek
2004. augusztus 22. 07:54 | Sorszám: 6
Listás képviselő. 1 perc alatt pótolni lehet...

Téma: Liberobolsi aljas cenzura! Elbontatják a Fidesz plakátokat!
szedlacsek
2004. június 02. 23:04 | Sorszám: 92
....neMzetvesztő....
szedlacsek
2004. június 02. 23:04 | Sorszám: 90
Turul és én is arra utaltunk, hogy egy táborban vagyunk a nezetvesztő kormánnyal szemben.
szedlacsek
2004. június 02. 23:00 | Sorszám: 88
"Mi egy táborban vagyunk.
Nem bántjuk egymást."

Egyetértek.

Ezt a Fideszes "táborrész " lakói is tudják??

szedlacsek
2004. június 02. 20:08 | Sorszám: 46
Jó! Teccik!
szedlacsek
2004. június 02. 20:04 | Sorszám: 44
Az általad liberálisnak véltek, akik most hallgatnak, nem liberálisok, inkább szellemi liberátorok....
szedlacsek
2004. június 02. 19:55 | Sorszám: 39
Egyetértek. És ugyanez lenne a véleményem akkor is, ha pl. a Munkáspárttal jártak volna el ugyanilyen méltatlan módon...
szedlacsek
2004. június 02. 19:55 | Sorszám: 38
Egyetértek. És ugyanez lenne a véleményem akkor is, ha pl. a Munkáspárttal jártak volna el ugyanilyen méltatlan módon...
szedlacsek
2004. június 02. 19:55 | Sorszám: 37
Egyetértek. És ugyanez lenne a véleményem akkor is, ha pl. a Munkáspárttal jártak volna el ugyanilyen méltatlan módon...
szedlacsek
2004. június 02. 17:39 | Sorszám: 20
"Napokig virított ott a sok választási propaganda-plakát."


Szerinted mi a funkciója a választási-propaganda plakátoknak??? Nem az, hogy "virítsanak"?????

Nem vagyok fidesz-szavazó, de a törvénytelen bontási határozat nálam is kiveri a biztosítékot....

szedlacsek
2004. június 02. 17:33 | Sorszám: 15
"Fidesz ifjúsági szervezete megtévesztette ...........politikai termékbemutatóhoz kért közterület-használati engedélyt. A társulás ennek ismeretében tudatta a kérelmezővel, hogy a május 29. - június 15. közötti rendezvényhez nincs szükség közterület-használati engedélyre, mivel politikai rendezvényről van szó."

Lécci olvasd már el a topicindító hozzászólást is...

szedlacsek
2004. június 02. 17:28 | Sorszám: 13
OTT A TÖRVÉNYSZÖVEG A 3-AS HOZZÁSZÓLÁSBAN!!!

MÁR OLVASNI SEM TUDSZ???

szedlacsek
2004. június 02. 17:03 | Sorszám: 3
Megvan!

A törvényi szabályozásban nem találok olyan elemet, ami kizárná a Fidelitas akcióját...



"Plakát
42. § (1) A választási kampány végéig a jelölő szervezetek és a jelöltek engedély nélkül készíthetnek plakátot. A plakát olyan sajtóterméknek minősül, amely engedély és bejelentés nélkül előállítható. Egyebekben a plakátra a sajtóról szóló jogszabályokat kell alkalmazni.
(2) Plakát - a (3)-(6) bekezdésben meghatározott kivételekkel - korlátozás nélkül elhelyezhető.
(3) Épület falára, kerítésre plakátot elhelyezni kizárólag a tulajdonos, a bérlő, illetőleg - állami vagy önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan esetén - a vagyonkezelői jog gyakorlójának hozzájárulásával lehet.
(4) Egyes középületeken vagy a közterület meghatározott részén plakát elhelyezését a helyi önkormányzat, a fővárosban a fővárosi önkormányzat műemlékvédelmi, környezetvédelmi okból rendeletben megtilthatja. Állami vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen vagy azon belül plakátot elhelyezni tilos.
(5) A választási kampányt szolgáló önálló hirdetőberendezés elhelyezésére a közterület-használatról szóló jogszabályokat kell alkalmazni.
(6) A plakátot úgy kell elhelyezni, hogy az ne fedje más jelölt vagy jelölő szervezet plakátját, és károkozás nélkül eltávolítható legyen. A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, a szavazást követő 30 napon belül köteles eltávolítani.

*********
"l) plakát: választási falragasz, hirdetés, felirat, szórólap, vetített kép, zászló, embléma a hordozóanyagtól függetlenül,"


Láttok ti ebben a törvényi megfogalmazásban olyat, ami lehetővé teszi, hogy elbontassák??? Mert én nem....

szedlacsek
2004. június 02. 17:00 | Sorszám: 2
Szerintem törvénytelen....

Mindjárt megkeresem....


Téma: Üdvözlet Mallorcáról. Mit válaszoljunk rá ?
szedlacsek
2004. augusztus 01. 16:02 | Sorszám: 3
Hát ezekre a piros x-ekre maximum zöld x-et tudok válaszolni....

Téma: Szakad az MSZP ?
szedlacsek
2004. augusztus 22. 22:16 | Sorszám: 245
http://hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=27926
szedlacsek
2003. november 29. 14:46 | Sorszám: 4
A szákmányt egyelőre még nagyobbnak itélik meg...mint a kontrapordióuktivitásból eredő szavazatmennyiséget...
szedlacsek
2003. november 29. 14:36 | Sorszám: 2
Szvsz illúzió az MSZP szakadásában reménykedni...

Minden belső személyes utálat, harag, összeveszés dacára a zsákmány és konc összetartja őket....


Téma: A hatalom visszaüzent Demecseren.
szedlacsek
2004. február 11. 07:08 | Sorszám: 201
És a Kacsahóhér ebbe az ügybe is jól beégett!!!
Ha emlékeztek a választás után személyesen fogadta Szücs elvtársat, azzal a szöveggel, hogy visszatért az emberek hite, hogy a baloldal megint sikereket tud elérni.....

Hi-hi-hi.....


Téma: Dávid Ibi és ama szalonképes konzervatív
szedlacsek
2004. június 13. 12:18 | Sorszám: 13
Úgy látom, jópáran mea culpázhatnak itten legalább ugyan annyi ideig, mint ameddig rágalmaztak....

---------------------------------------------------------
A Sorstalanság producere ártatlan?

Gőzsy Kati, Spirk József
2004. június 11., péntek 20:07


Bár egy londoni cég vizsgálata alapján áprilisban a zavaros pénzügyek miatt menesztették a Sorstalanság producerét, Barbalics Pétert, a Magyar Mozgókép Kuratórium június 11-én közzétett féloldalas vizsgálata utólag mindent rendben talált. A Barbalicsot név szerint nem is említő közlemény a lázadozó producerek kérdéseire sem adott választ. Az ügyben érintettek közül egyedül Koltai Lajos rendező sofőrje nyilatkozott az Indexnek. (Cikkünkből egyes információkat a kampánycsend idejére eltávolítottunk - a szerk.)


Egy hónapos vizsgálódás után a Magyar Mozgókép Közalapítvány Kuratóriuma féloldalas közleményben jelentette be: elfogadta a Sorstalanság című film számviteli beszámolóját. A 730 milliós állami támogatás sorsáról szóló vizsgálat összefoglalója meg sem említi az április közepén leváltott producer, Barbalics Péter nevét. Mint ismeretes, a film forgatása egy hónapja indult újra, miután a pénzügyi zavarok miatt hónapokig szüneteltetni kellett a felvételeket. Az Index megpróbálta megkérdezni a közalapítvány vezetőit, hogy ha valójában minden rendben volt a produkció menedzselésével, akkor miért kellett őt meneszteni, az MMK elnöke és munkatársai azonban többszöri megkeresésünkre is elérhetetlenek voltak.


Tekintse meg képeinket!
Bár a Magyar Mozgókép Közalapítvány a Sorstalanság körül kirobbant finanszírozási botrány után bejelentette, hogy pénzügyi átvilágítást végez majd a közel egymilliárdos állami támogatásban részesített produkciónál, a pénteken kiadott rövid vizsgálati összefoglaló azonban a részletek említése nélkül azt közli, hogy az ellenőrzési és elszámoltatási csoport mindent rendben talált az átutalások felhasználásánál.

A közalapítvány vizsgálata név szerint nem is említi a pénzügyi nehézségek miatt menesztett Barbalics Pétert. A féloldalas közleményben csupán az exproducer cége szerepel: "produkció megvalósításához nyújtott 920 millió Ft támogatásból a Magic Media Rt. számára átutalt 730 millió Ft támogatás pénzügyi elszámoltatása megtörtént". Az MMK Kuratóriuma által szignált összefoglaló a továbbiakban leszögezi, hogy a Barbalics-cég "a támogatás felhasználását bizonylatokkal, illetve számlákkal igazolta", az MMK pedig "a beszámolót számviteli vonatkozásban elfogadta". Az egy hónapot igénybevevő átvilágítás ellenére a közalapítvány szerint augusztus 31.-ig felkért szakmai ellenőrök, független könyvvizsgáló bevonásával folytatják a támogatás felhasználásának szakmai ellenőrzését, valamint az eredeti, de különösen a koprodukciós szerződések értékelését.

A produkció

Koltai Lajos rendező a nap folyamán nem tudott reagálni az MMK előzetes vizsgálati eredményére, hiszen ahogy az Index a rendező sofőrjétől megtudta, "egész nap Börgöndön ül egy füstös mozdonyban és forgat". Pedig a vizsgálat szerint "számviteli vonatkozásban" elfogadható az előző producer munkája, míg Koltai még a hétfői, piliscsabai forgatáson tartott sajtótájékoztatón is "nem tiszta vezető ember"-ként jellemezte Barbalicsot.

Forgatás
Piliscsabán az amerikai dzsipek már felszabadították a koncentrációs tábort, Budapesten a hazaérkezést forgatják, majd két hetes magyar forgatás után a német Halle környékén kerül sor a hazafele út néhány jelenetére.
Gréczy Zsolt a produkció sajtófőnöke szerint a Kertész Imre írta forgatókönyv történetében nem okozott törést a többhónapos kényszerszünet. Pados Gyula operatőr szűrőkkel, a kellékesek műhóval együttesen megoldották a téli jeleneteket.
A brit Daniel Craiget már Hámori András producer szerződtette egy amerikai katona szerepére. Nagy Marcell mellett a további magyar szereplők: Haumann Péter, Bán János, Dimény Áron, Rajhona Ádám, Shell Judit és Máté Gábor.


Miután a produkciót másfél hónapja a londoni székhelyű Film Finance Ltd. már átvizsgálta és 200 millió forintos indokolatlan hiányt talált a költségvetésben, jelentette ki először a rendező, hogy "mélységesen csalódott" a producerben. Barbalics Pétert ekkor menesztették tisztjéből, és Hámori András kanadai producer és a Magyar Mozgókép kft. kirendelt produkciós vezetője, Sík Endre vette át az irányítást. Sík Endrének, akit az Index a másik forgatási helyszínen, a Székesfehérvár melletti hómezőn kapott telefonvégre, nem áll szándékában értékelni az MMK vizsgálati eredményét.

Hámori András jelenleg elérhetetlen, a hétfői sajtótájékoztatón viszont anélkül nyilatkozott a film jelenlegi finanszírozási helyzetéről, hogy konkrét számokat említett volna a már vele folytatott tárgyalások után ténylegessé vált koprodukciós partnerek, az angol RenegadeFilms és a német Euroarts támogatási arányáról. Hámori annyit még elárult, hogy új befektetőkre is szüksége van a produkciónak, illetve, hogy négy-öt, köztük két magyar bankot is bevontak a kölcsönök felvétele és fedezetvállalása céljából. A költségvetés változatlanul 2,7 milliárd forint.

A hétfői sajtótájékoztatón a szűkszavúan előadott anyagi helyzetnél nagyobb hangsúlyt fektettek a film főszereplője, az eddig titokban tartott 13 éves Nagy Marcell bemutatására. Marcell a kérdésekre válaszolva elmondta, hogy megviselte a többhónapos kényszerszünet, de élvezi a forgatást. A készítők szerint ezzel az egész stáb így van.

A producerek

A Sorstalanságnak ítélt állami pénzekkel kapcsolatban két hete a Magyar Producerek Szövetségének hat vezetője is kérdéseket intézett az MMK-hoz. A producerek Cannes-i tapasztalatai szerint ugyanis a filmről szivárgó zavaros hírek már a koprodukciós vállalkozásokat is veszélyeztetik. A szövetség vezetői nyílt levélben és sajtótájékoztatón sürgették a közalapítványt, hogy tisztázza, valójában mekkora költségvetéssel tervezik megvalósítani a produkciót, milyen alapokból finanszírozták a hazai filmtámogatások sokszorosát kitevő keretet, milyen feltételekkel kötöttek szerződést az új producerrel, és kik a film külföldi támogatói.

A pénteki sajtóközleményben megválaszolatlan kérdések miatt megkerestük az MMK vezetőit, ám többszöri próbálkozásunk ellenére Tóth Erzsébetet és munkatársait nem sikerült elérni.
www.index.hu
----------------------------------------------------- ---------------

Úgy látom, jópáran mea culpázhatnak itten legalább ugyan annyi ideig, mint ameddig rágalmaztak....


Téma: "a Medgyessy-klán újabb tagja került döntési helyzetbe"
szedlacsek
2003. szeptember 24. 17:03 | Sorszám: 0
Túri-Kovács Béla: "a Medgyessy-klán újabb tagja került döntési helyzetbe"

2003. szept. 24., 16:13


A Medgyessy-klán újabb tagja került döntési helyzetbe - állítja Túri-Kovács Béla a földművelésügyi minisztérium új közigazgatási államtitkárának személyével kapcsolatban. Az ellenzéki képviselő szerint ezzel a lépéssel a miniszterelnök üzleti és baráti köre a magyar agrárium egész vertikumát átfogja, az alsó döntési szintektől a legfelsőbb körökig.

A frissen kinevezett államtitkár lánya a Fejér megyei FVM hivatal dolgozója. Benedek Fülöp pedig a Tiszapüspöki Aranykorona Vadásztársaság elnöke is, melynek tagjai között Erős János, illetve Medgyessy Péter is szerepel.

Túri-Kovács Béla elmondta: "ezért föl kell tennem azt a kérdést, hogy vajon a szocialistáknak az a része, amelyik eddig abban a hiszemben volt, hogy eddig ők azok akik itt a jelenlegi kormányon belül prililegizált helyzetben vannak, ráébredtek-e már, hogy róluk sincs szó, itt egészen másról van szó, itt a bankokról van szó, itt a külföldi és nemzetközi tőkéről van szó, amely meggyőpződésünk szerint most a fő veszélyt jelenti a magyar agráriumra

A Horn-kormány alatt szerzett közigazgatási államtitkári gyakorlatát, szakmai tudását vették figyelembe kinevezésekor - véli Bendek Fülöp.

Benedek Fülöp úgy fogalmazott: "Én erre a tisztségre nem jelentkeztem. Gyakorlatilag másfél éve a földalap megszervezésére, meghatározott szempontok szerinti működtetésére kaptam feladatot. Most hogyha csak a kapcsoaltaim révén kerültem volna ide a csatlakozás kapujában, egy aszályos év után, sok olyan aktuális problémával küszködve mint a földhivatali ügyirathátrányok, vagy a tiszai árvízfejlesztés, úgy csak beugróként nehéz lenne elképzelni hogy csak ezért szólítottak meg. "

Bendek Fülöp 1998-ig az FVM államtitkára volt. Ezt követően 2 évig az Erős János vezette Kereskedelmi és Hitelbankban, majd az Agrárhitel portfólió vezetőjeként a Medgyessy Péter által is vezetett Inter-Európa Banknál dolgozott- egészen a 2002-es választásokig .
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&
file=article&sid=9301&mode=thread&order=0&thold=0&POS
TNUKESID=74b7dff0ed11a93d9bcdc30ff044cdbe


Téma: Újhelyi /MSZP/ zsidózott !
szedlacsek
2004. január 14. 19:57 | Sorszám: 4
De ezért úgy látom, tülekedsz érte....
szedlacsek
2004. január 14. 19:48 | Sorszám: 2
Ezt majd eldönti a Magyar Királyi Bíróság!

Vagy pont Te vagy a Tanács elnöke?????


Téma: Győztek a makacs tények, megkövették Dávid Ibolyát
szedlacsek
2004. október 22. 16:31 | Sorszám: 5
Voltam közben is hébe-hóba... csak a melo meg az MNO-s olvtársak lefoglalnak...
szedlacsek
2004. október 22. 13:45 | Sorszám: 2
Mér? Nem kellene??
szedlacsek
2004. október 22. 13:17 | Sorszám: 0
Győztek a makacs tények, megkövették Dávid Ibolyát

A következő helyreigazítás a Magyar nemzet október 19-i, keddi számában a 3. oldalon jelent meg, a parlamenti tudósítás alatt:

"2004. szeptember 16-án a HavariaPress hírügynökség tudósítását közreadva valótlanul híreszteltük, hogy Dávid Ibolya MDF elnök, az Országgyűlés alelnöke a baloldali kormánypártokkal megállapodott arról, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfővé választásának napján ő elnököl a parlamentben. (az elnök asszony helyreigazítási igényének közzététele mellett megjegyezzük, hogy a fenti hírügynökségi jelentés közreadásával egyidejűleg ugyanazon cikkben közöltük olvasóinkkal Dávid Ibolya azon reagálását, amelyben kijelentette, hogy semmi valóságalapja nincs a HavariaPress értesülésének)"

A HavariaPress hírügynökség meg nem erősített értesülését a Magyar Nemzet vette át először, és minden alkalmat megragadott, hogy a hamis értesülést több cikkben is megjelentesse. Például a lap helyt adott olyan vádaskodásnak, hogy "Dávid Ibolya MDF-es pártelnök a baloldali hatalom kiszolgálója, ha Szili Katalin házelnök helyett szerdán vállalja annak a parlamenti ülésnek a levezetését, amelyen a képviselők szavaznak az új kormányfőről" (szeptemer 28., kedd).

Szeptember 8-án, amikor még az úgynevezett Lakitelek munkacsoport nem jelentette be nyilatkozatában a fenti idézetet, a Magyar Nemzet Ibolyán túli sugarak címmel, Csontos János munkatársuktól közölt egy cikket, amelyben úgy fogalmazott: "Az, hogy Dávid Ibolya összejátszik az MSZP-vel, mint a lakitelekesek is állítják, az nyilvánvaló.."

Szeptember 27-én Őfelsége ellenzéke címmel, szintén a lap munkatársa Szerető Szabolcs véleményét olvashattuk, amelyben azt írta: "makacsul tartja magát a híresztelés, hogy a sorsdöntő parlamenti szavazáskor, ha a szocialista házelnök erre megkéri, hajlandó vezetni az ülést, kézzelfogható segítséget nyújtva ezzel a szűk többséggel rendelkező koalíciónak. "

Reméljük olvasóink emlékeznek rá, hogy nem Dávid Ibolya elnökölt azon a plenáris ülésen, amikor a T. Ház Gyurcsány Ferenc kormányfő jelöltről szavazott, hiszen akkor az elnök asszony vidéken tartózkodott.

Ezért nem értjük a helyesbítés végére tett szerkesztői megjegyzést. Mert az igaz, hogy akkor egyszer idézték Dávid Ibolya cáfolatát, de se előtte, se utána megjelent cikkek megírásakor nem jártak utána, hogy igaz-e a "mese". A jobboldali lap munkatársai azonban mindent elkövettek, hogy egy jobboldali párt elnökével szemben "makacsul" tartsa magát a hamis értesülésük. Vajon miért?

(MDF)

2004-10-21,


Téma: Medgyessy - nagy utazás
szedlacsek
2003. augusztus 25. 18:40 | Sorszám: 13
Petőfi-szobrot avat Medgyessy Kínában

Index
2003. augusztus 25., hétfő 12:40


A kedden háromnapos látogatásra Kínába utazó miniszterelnök találkozik többek között Ven Csia-paóval, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnökével, Hu Csian-tao, a Kínai Népköztársaság elnök-pártfőtitkárával és Vu Pang-kuo, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága elnökével is. Medgyessy kollégájával "felfrissíti" a két ország között már korábban aláírt Közös Nyilatkozatot, a változtatásokról ugyanakkor nem szivárogtak ki részletek.


Hosszú évtizedek óta politikai értelemben a legmagasabb szinten képviseli magát Magyarország Kínában: Medgyessy Péter kormányfő három napra érkezik az ázsiai országba.

Utazik a kormány


A miniszterelnökkel utazó delegáció tagja többek között Lamperth Mónika belügyminiszter, Kovács László külügyminiszter, Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, valamint több szaktárca magas rangú képviselője és számos üzletember.

Medgyessy Péter és kísérete augusztus 27-én érkezik meg Pekingbe - tájékoztatta az Indexet a Miniszterelnöki Hivatal. A kínai fővárosban a magyar kormányfő megbeszélést folytat meghívójával, Ven Csia-paóval, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnökével. A miniszterelnököt fogadja Hu Csian-tao, a Kínai Népköztársaság elnök-pártfőtitkára és Vu Pang-kuo, az Országos Népi Gyűlés Állandó Bizottsága elnöke is. Medgyessy Péter tiszteletére kínai partnere díszvacsorát ad.

Közös Nyilatkozat

A látogatás alkalom, hogy a két miniszterelnök "felfrissítse a két ország között már korábban aláírt Közös Nyilatkozat néven emlegetett kétoldalú együttműködést. Hogy milyen változások várhatók a korábbi együttműködéshez képest, arról nem tudott a Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatással szolgálni.

A Közös Nyilatkozat mellett a szaktárcák képviselői több kormányközi és tárcaközi megállapodást is aláírnak, többek között a turizmus, a szervezett bűnözés elleni harc, az oktatás, az informatika és a sport tárgykörében.

Medgyessy Péter ellátogat a Sang Ti Fejlesztési Övezetbe is, ahol megtekinti a Hua Wei informatikai vállalatot, majd nyitóbeszédet mond a Bank of China szervezésében létrejövő magyar-kínai gazdasági és üzleti találkozón. A kormányfő jelenlétében avatják fel Petőfi Sándor mellszobrát a pekingi Lu Hszün Múzeumban.

Közös Nyilatkozat
Mai politikai kapcsolatunk alapja egy korábban aláírt közös nyilatkozat, amely figyelembe veszi a két állam politikai berendezkedésében meglévő különbözőségeket. A kapcsolatok alakítása során: - mindkét részről tudomásul vettük, hogy politikai és társadalmi berendezkedésünk és értékrendünk eltérő; kinyilvánítottuk készségünket kapcsolataink további fejlesztésére az egyenjogúság, a kölcsönös tisztelet és előnyök alapján; - tudomásul vesszük, hogy egyes politikai kérdéseket eltérően ítélünk meg, ugyanakkor arra törekszünk, hogy ezek a véleménykülönbségek ne váljanak a kölcsönösen előnyös kapcsolatfejlesztés akadályává; - magyar részről tiszteletben tartjuk az "egy Kína" elvet és Kína területi integritását; a KNK-t ismerjük el Kína egyetlen törvényes képviselőjének, s hivatalos államközi kapcsolatokat a KNK-val tartunk fenn; Tajvannal hivatalos kapcsolatokat nem ápolunk, csak nem állami keretek között folytatunk alapvetően gazdasági, kereskedelmi együttműködést.

szedlacsek
2003. augusztus 25. 18:15 | Sorszám: 10
Igazad van. Néhány milliárddal már ott is lehet kezdeni valamit....

Téma: 6 %-on az MDF!!
szedlacsek
2004. április 03. 22:09 | Sorszám: 12
Dávid Ibolya nem az egység, hanem az összefogás híve

Dávid Ibolya MDF-elnök csütörtökön Veszprémben kijelentette: az összefogás híve, nem pedig az egységé.
"Elindult egyfajta hisztérikus hangulat a jobboldali egység megteremtése érdekében.


Csendben kérdezem meg: célunk-e a jobboldali egység?' - tette fel a kérdést a kisebbik ellenzéki párt elnöke az MDF megyei választmánya megalakulásának 15. évfordulóján rendezett ünnepségen.
Meggyőződésem, hogy az a célunk: hogyan lehet leváltani a mai kormányzatot, hogyan lehet egy jobb nemzeti, keresztény, konzervatív kormánya hazánknak. S hogy ennek lesz-e eszköze egy egység, az egy egészen másik kérdés' - tette hozzá Dávid Ibolya. Kifejtette, nagy összefogás valósult meg 2002-ben, mégsem volt elegendő a választási győzelemhez; 'nem vált be a 2002-es stratégia, újat kell ahhoz alakítanunk, hogy bizton elérhessük: a következő megmérettetésben nemzeti, keresztény, konzervatív kormánya legyen hazánknak'.

A politikus kijelentette, nincs koalíció ellenzékben, mert az ellenzék erejét a sokszínűsége adja. Mint mondta, 'az egypártrendszer (...) hosszú távon olyan demokráciatorzulást jelent, ami nem kívánatos ennek a nemzetnek'.

Az összefogásról szólva Dávid Ibolya azt mondta: az MDF-nek félre kell tennie a kishitűségét. Hozzátette, az együttműködésre szövetkezett pártok - MDF, FKGP, MDNP, Vállalkozók Pártja - június 13-án meg tudják találni 'azt az intézményes lehetőséget is, hogy a közeljövőben hogyan tudunk olyan szervezeti formát teremteni az együttműködésünknek, hogy a következő megmérettetésen két pillérre tudjuk építeni a nemzeti keresztény politikánkat'.

Az MDF elnöke a korrupcióval összefüggésben kijelentette: a gazdasági csoportok 'keresik azt a könnyű pénzszerzési lehetőséget, hogy miként lehet a közpénzeket magánpénzekké átformálni'.

'Ez így volt nálunk is, így is lesz és így van Európában. Az a kérdés, hogy mennyire van térképe a mindenkori gazdasági elitnek ahhoz, hogy megtalálja a maga biztos csápját a kormánypárthoz és az ellenzékhez' - mondta.

'A többpárti koalíciós kormányok ennek az esélyét csökkentik harmadára, negyedére, annak függvényében, hogy milyen koalíciók alakulnak. Mert nem jó Magyarországnak hosszú távon az A-turnus, B-turnus Magyarországa' - tette hozzá, hangsúlyozva: 'olyan morális gátakat szakít át egy országban ez a két turnusra bontott világ, ami hosszú távon egészen biztos, hogy a semmibe vezető utat jelent mindannyiunk számára'.


Forrás: MTI

szedlacsek
2004. április 03. 14:10 | Sorszám: 1
"A szocialisták támogatottsága erősen csökkent, a Demokrata Fórumé és a Munkáspárté érzékelhetően nőtt."

Az ismert pártpreferenciájú biztos szavazók körében az MDF vezette lista támogatottsága február eleje óta 3 százalékponttal nőtt ezen a körön belül: most 6 százalék. A Szabad Demokraták Szövetségének listáját a biztos szavazók szűk 4 százaléka támogatja - ez fél százalékkal kevesebb, mint februárban volt.

Nyolcmillió választójogosultat feltételezve, 42 százalékos részvétel esetén körülbelül 170.000 szavazatra van szükség az 5 százalékos mandátumszerzési küszöb eléréséhez. A márciusi felmérés adatai alapján "egy most vasárnapi" európai parlamenti választáson az egyes listákra vonatkozóan a következő szavazatok juthatnának:

Az európai parlamenti választás ismert pártpreferenciájú "egészen biztos" szavazói
Fidesz > 1.770.000
MDF-FKGP-MDNP-VP > 210.000
Történelmi Szociáldemokrata Párt < 25.000
MIÉP > 50.000
MSZP > 1.100.000
SZDSZ > 130.000
Munkáspárt > 100.000

Nem ismert pártpreferenciájú > 500.000


Az MDF vezette listáról most a megkérdezettek 44 százaléka véli úgy, hogy eléri a mandátumszerzési küszöböt - vagyis 4 százalékponttal többen, mint februárban.

Az ismert pártpreferenciájú biztos szavazók körében az MDF vezette lista támogatottsága február eleje óta 3 százalékponttal nőtt ezen a körön belül: most 6 százalék.


szedlacsek
2004. április 03. 14:09 | Sorszám: 0
http://www.gallup.hu/Gallup/release/EUparlval/040402.htm

Téma: Hová rohantok, bűnösök? MDF-Fidesz asszó.
szedlacsek
2004. május 05. 06:55 | Sorszám: 16
Egy kis import az MNO-rol, frugi nick hozzászólásaiból szemezgetve:


Íme a tények:


1.
20 MDF képviselő által, 2004. február 18-án benyújtott és elutasított önálló inítványa az iraki magyar katonai kontingens azonnali hazarendeléséről
http://www.mkogy.hu/irom37/8815/08815.htm

2.
Az MDF (Herényi és Karsai) 2004. április 23-i OGY-határozati javaslata az iraki válság békés rendezése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről
http://www.mkogy.hu/irom37/9951/9951.htm

3.

Nézzük hogyan szavazott a Fidesz frakció az iraki akció határidejének kitolásáról:
************************************************* http://www.mkogy.hu/internet/plsql/ogy_szav.szav_lap_
egy?p_szavdatum=2003.11.03.17:30:24&p_szavkepvszav=N&
p_ckl=37


A jelenlévők 2/3-ával lehetett az OGY határozatot elfogadni. Az MSZP-ből és az SZDSZ-ből minden jelenlévő képviselő megszavazta a határozatot.

A Fidesz frakció 163 tagjából 121 támogatta a határozatot, 13 képviselő a frakció ellen szavazott.
29 (!!) képviselő távolmaradt a szavazástól.

A Fideszből elutasította a határozatot: Lengyel János és Szalai Annamária.


4.
Az eredeti, 65/2003.(VI.3.) OGY határozatot 313 egyhangú IGEN-nel szavazta meg a Parlament, NEM és TARTÓZKODÁS nélkül.

A szavazáson összesen 8 MDF-es képviselő vett részt, akik igennel szavaztak, a többiek nem vettek részt az ülésen! Ez is jelzi a tartózkodásukat...


5.
A 2003. novemberi OGY határozat módosításról EGYETLEN MDF-KÉPVISELŐ SEM SZAVAZOTT "IGEN"-nel... Ellene szavazott Balogh , a többi tartózkodott.

A határidő módosítást a Fidesz, az MSZP és az SZDSZ szavazataival fogadták el!! (314 igennel)


Téma: Proletárkörök, vagy mi a fene?!
szedlacsek
2004. június 26. 12:24 | Sorszám: 0
No, komment - 2004. június 25.
Proletárkörök, vagy mi a fene

A 168 óra című közéleti hetilap Lendvai Ildikót kérdezte a "hogyantovábbról" a 2004. június 13-án megtartott EP-választások utáni helyzetben. Az interjúból idézünk.

"Riporter: Kovács László utalt rá: átalakítandó a párt szervezeti felépítése. Ezt tette Orbán is a 2002-es vereség után. Neki bejött. Utánozzák?

Lendvai Ildikó: Nekünk nem a struktúrát, inkább a tevékenységet kell átszabnunk. Mint ahogy a Fidesz kérte a polgári köröket a petícióval: álljatok ki, gyűjtsetek aláírásokat Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy mi meg szervezzünk proletárköröket vagy mi a fenét, de be kell vonnunk az embereket a döntések, törvényjavaslatok előkészítésébe. Mert igaz, hogy közvetett demokráciában élünk, de picit mindig ott van a választókban a közvetlen beleszólás, a római fórum iránti igény."


Téma: Medgyessy háziőrizetben ???
szedlacsek
2004. szeptember 01. 13:28 | Sorszám: 8
Érdemi döntések az első Gyurcsány vezette kormányülésen

szeptember 1. 12:56
[Index]

Első olyan ülését tartotta a Medgyessy-kormány, amelyet Gyurcsány Ferenc sportminiszter, mint a koalíciós pártok miniszterelnök-jelöltje vezetett. Az Index úgy tudja, a tanáncskozáson Medgyessy Péter, még hivatalban lévő miniszterelnök - ígéretének megfelelően - nem vett részt. A kormányülést egy, a múlt héten módosított rendelet alapján Medgyessy jelenlegi helyettese és várható utódja, Gyurcsány Ferenc vezette. A szerdai kormányülésen érdemi döntések születtek, mondta informátorunk a részletek közlése nélkül, majd megjegyezte, a jelek szerint az eddigieknél hatékonyabbak lesznek a kabinet tárgyalásai.

szedlacsek
2004. szeptember 01. 10:15 | Sorszám: 7
Tegnap kitüntetést adott át a Parlamentben.

Meg miért is lenne háziőrizetben???


Téma: A román Nastase miniszterelnök elégedett Medgyessyvel
szedlacsek
2003. december 20. 21:34 | Sorszám: 3
Pontosan.
szedlacsek
2003. december 20. 20:40 | Sorszám: 1
Én egy ilyen dicséretnek nem örülnék...
szedlacsek
2003. december 20. 20:37 | Sorszám: 0
A román Nastase miniszterelnök elégedett Medgyessyvel
2003. december 20. 20:29


ma.hu
Nastase televíziós nyilatkozatában kijelentette, hogy Medgyessy Péter magyar kormányfővel kialakult kiváló kapcsolata révén sikerült lényegesen javítani a román-magyar viszonyt.

Igen keményen bírálta viszont azokat a név nélkül nem említett személyeket, akik szerinte alkotmányellenes nyilatkozatokat tesznek az etnikai elvű területi autonómiáról.


Téma: Orbán: a polgári körök nem tartoznak egyik párthoz sem
szedlacsek
2003. november 24. 22:14 | Sorszám: 1
"Lesz a Fidesznek listája, Szabad Európa listának fogják nevezni, ez az összefogás listája, az MKDSZ, a Lungo Drom, reményeink szerint, a Fidelitas és a Fidesz közös listája lesz. "

Hova lett az MDF és a KPE????


Téma: Nem varnak minket szeretettel az EU-ban!
szedlacsek
2004. március 11. 13:03 | Sorszám: 4

Jó kérdés....

De én ezt most átvitt értelemben használtam az újonnan csatlakozó országokra, együttesen...

szedlacsek
2004. március 11. 12:43 | Sorszám: 1
Most jöttél rá????

A szegény rokonnak mindig is a sufniban volt a helye...


Téma: Juhász Ferenc a Köztársasági Elnök segítségét kéri
szedlacsek
2003. szeptember 03. 17:26 | Sorszám: 6
"de mint bankelnök a felelőtlen irányítást elkövette. "

Ezt úgy hívják: Minimálisan gondatlanul elkövetett bümcselekmény, ami szintén büntethető!!!!

A cégvezetőkkel szemben a gondatlanság éppúgy súlyos vád, mint a szándékosság!!!

"A helyzet akkor lesz igazán komoly, ha HKovács is keresi az államfőt."

Vagy az államfő G.H.Kovácsot!

szedlacsek
2003. szeptember 03. 16:04 | Sorszám: 4
Lehet öszefüggés...

Előrehozott választás az Európa Parlamenti-vel együtt???

szedlacsek
2003. szeptember 03. 16:00 | Sorszám: 2
Azért azt ne felejtsd el, hogy túl nagy a sürgés-forgás a Köztársasági Elnöknél..

- Szász
- Szili
- Németh János
- Juhász


Téma: Műsorváltozás a hír Tv-n!
szedlacsek
2004. december 03. 20:23 | Sorszám: 4
szedlacsek
2004. december 03. 18:38 | Sorszám: 0
Műsorváltozás a hír Tv-n!

2004. dec. 03., 17:52


1100 év Európa közepén. Bayer Zsolt népszerű sorozatából tíz részt tűzött műsorra a hír Tv ezen a hétvégén. Szombaton Szlovénia, a Kismartoni járás, Gyimes, Arad és környéke, valamint Kolozsvár kerül terítékre, míg vasárnap a Szepes vármegyéről, Kassáról, Munkácsról és a Hajdúságról készített rövidfilmeket láthatják az érdeklődők. Szombaton 20 órától az István, a király csíksomlyói előadását nézhetik meg, akik a hír Tv-re kapcsolnak (ismétlés vasárnap 12 órától), a hét utolsó napján pedig a 19 órás urnazárás után a népszavazás legfrissebb eredményeiről kapnak nézőink folyamatos tájékoztatást.


Téma: Jó a Magyar Nemzet!
szedlacsek
2004. június 11. 20:24 | Sorszám: 68
Már megint elb@szódott.....
szedlacsek
2004. május 06. 23:14 | Sorszám: 59
Pert nyert a Magyar Nemzet ellen Pongrácz Tibor

Első fokon pert nyert a Magyar Nemzet ellen Pongrácz Tibor, az MDF gazdaságpolitikai főtanácsadója. A Pesti Központi Kerületi Bíróság, 2004. május 6-án egymillió forint kártérítés és a perköltség, illetve az eljárási illeték megfizetésére kötelezte a napilapot, mert 2003. május 31-i számában, "Szegfűk, tulipánok, mákvirágok" című cikkben megsértette Pongrácz Tibor jó hírnevéhez fűződő személyiségi jogait. Az ítélet nem jogerős.

A bíróság kötelezte a Magyar Nemzetet, hogy a jogerős ítélet kézhezvételétől számított 8 napon belül az újság vonja vissza állításait, s a valótlan tények közléséért Pongrácz Tibortól kérjen elnézést.
A Magyar Nemzet tavalyi írása szerint 'a hatalmas hasznot hozó növényolaj-ipar ugyancsak ellenőrizhetetlen, külföldieknek történt átjátszásához például olyan MDF-es politikus neve kötődik, mint Pongrácz Tibor...' Ezzel szemben az MDF tanácsadója a cég eladásának időpontjában nem volt a vagyonügynökség igazgatóságának elnöke, őt később nevezték ki, így a döntésre ráhatása nem lehetett. A bíróság azt is megállapította, hogy a Caola Rt. részvényeit névértéken, több mint egy milliárd forintért vásárolták meg, és nem egy forintért, ahogy azt a Magyar Nemzet állította.


Forrás: MDF


Téma: Szetverik az MNO forumat
szedlacsek
2003. szeptember 09. 16:31 | Sorszám: 241
Megy az MNO... http://www.mno.hu/?pg=3 !!!!!!!!

:

szedlacsek
2003. szeptember 09. 14:38 | Sorszám: 232
Válasz ment!
szedlacsek
2003. szeptember 09. 11:04 | Sorszám: 190
Súlyos tévedés, Gyurikám!

Polt Péter nem dolgozik a Fővárosi Főügyészségen.

Ő a Magyar Köztársaság Legfőbb ügyésze!

A Fővárosi: dr. Sódor István!

szedlacsek
2003. szeptember 09. 10:17 | Sorszám: 177
168 órán láttam pár perce...
szedlacsek
2003. szeptember 09. 10:16 | Sorszám: 175
Szvsz érdeklődj Menetrendnél!
szedlacsek
2003. szeptember 09. 10:08 | Sorszám: 169
Mennyire örülsz????
szedlacsek
2003. szeptember 09. 08:38 | Sorszám: 159
Nem az mno-nál történő segítségre utaltam...
szedlacsek
2003. szeptember 08. 19:47 | Sorszám: 128
Ha esetleg úgy gondolod, hogy tudnék valamiben segíteni, nyugodtan küggyé mélt a szedlacsek@mnmail.hu -ra....
szedlacsek
2003. szeptember 08. 19:41 | Sorszám: 126
Isten hozott!!!

A bánnfyhunyadi nénikéd!


Továbbra is becsüllek gerincességedért!

szedlacsek
2003. szeptember 08. 19:31 | Sorszám: 124
Nézz be az origo-ra is!!!
szedlacsek
2003. szeptember 08. 19:29 | Sorszám: 123
Köszi Pelso, ez komoly és értékes info az utókornak!!
szedlacsek
2003. szeptember 05. 11:44 | Sorszám: 63
Megerősítem az információt!

Téma: MSZP :) irány nélkül!
szedlacsek
2004. január 12. 08:06 | Sorszám: 5
Horntól tegnap hallottam a TV-ben, hogy ő sem akar kimenni az EP-be!!! Menjenek inkább a szupertehetséges fiatalok!


Téma: Korrupció az MSZP székházában
szedlacsek
2003. augusztus 28. 16:11 | Sorszám: 24
Mikor fog már rájukrogyni a fekália-tömeg????
szedlacsek
2003. augusztus 27. 19:05 | Sorszám: 18
Én is kiadnám magam:

1.) Futnak a pénzük után.
2.) Mivel kiadják magukat, így nem is büntethetők.

szedlacsek
2003. augusztus 27. 17:43 | Sorszám: 15
"255/A. § (1) Nem büntethető a 250. § (1)-(2) bekezdésében, a 251. § (1) bekezdésében, a 252. § (1) bekezdésében és a 255. § (2) bekezdésében meghatározott bűncselekmény elkövetője, ha a cselekményt, mielőtt az a hatóság tudomására jutott volna, a hatóságnak bejelenti, a kapott jogtalan vagyoni előnyt vagy annak ellenértékét a hatóságnak átadja, és az elkövetés körülményeit feltárja."


"251. § (1) A költségvetési szervnek, gazdálkodó szervezetnek vagy a társadalmi szervezetnek az a dolgozója, illetőleg tagja, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, vagy az ilyen előnyt, illetve annak ígéretét elfogadja, vagy a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, vétséget követ el, és két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

"250. § (1) Az a hivatalos személy, aki a működésével kapcsolatban jogtalan előnyt kér, avagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja, illetőleg a jogtalan előny kérőjével vagy elfogadójával egyetért, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt

a) vezető beosztású vagy fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy,

b) más hivatalos személy fontosabb ügyben követi el.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben foglalt megkülönböztetés szerint két évtől nyolc évig, illetőleg öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az elkövető, ha a jogtalan előnyért hivatali kötelességét megszegi, hatáskörét túllépi, vagy hivatali helyzetével egyébként visszaél, illetőleg ha a cselekményt bűnszövetségben vagy üzletszerűen követi el."

Tehát a vállalkozók azzal, hogy feltárták az ügyet, mentesülnek a felelősségrevonás alól!

szedlacsek
2003. augusztus 27. 17:35 | Sorszám: 14
Vagy még az előző kampányokban felhalmozott adósságok törlesztése...

Honnét tudod, hogy Csonka G.H. Kovács titkára volt???


Téma: Re-petíció a Kendermag Egyesület droglegalizációs kiáltványának elutasítására
szedlacsek
2004. május 11. 18:44 | Sorszám: 15
Aláírni pedig itt lehet: http://www.mdf.hu/indit.php#
szedlacsek
2004. május 11. 11:55 | Sorszám: 14
Aláírni pedig itt lehet: http://www.mdf.hu/indit.php#
szedlacsek
2004. május 11. 07:30 | Sorszám: 12
Aláírni pedig itt lehet: http://www.mdf.hu/indit.php#
szedlacsek
2004. május 10. 15:51 | Sorszám: 11
Aláírni pedig itt lehet: http://www.mdf.hu/indit.php#
szedlacsek
2004. május 10. 14:38 | Sorszám: 9
Sejtésem vagyon....

MNO???

szedlacsek
2004. május 10. 14:18 | Sorszám: 7
Rendőrbiztos!
szedlacsek
2004. május 10. 14:02 | Sorszám: 5
Véletlen volt....Véletlen volt....
szedlacsek
2004. május 10. 13:53 | Sorszám: 2
Most mi a baj?
szedlacsek
2004. május 10. 13:21 | Sorszám: 0
Re-petíció, avagy válasz a Kendermag Egyesület petíciójára

Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Kendermag Egyesület ismét az utcára vonul, idén már nyíltan követelvén a drogok dekriminalizációját, legalizációját, noha tavaly még azt állították, hogy csupán a drogos fiatalokat akarják kiszabadítani a börtönökből.
A Magyar Demokrata Fórum és az Ifjúsági Demokrata Fórum a mellékelt re-peticióval egyetértők számára május 10-én, hétfőn délelőttől aláírásgyűjtésbe kezd a www.mdf.hu weboldalon, ahol bárki neve beírásával kifejezheti egyetértését.
http://www.mdf.hu/belso.php?mid=hirreszlet&hid=1847

Aláírni pedig itt lehet:
http://www.mdf.hu/indit.php#


Téma: Alkalmatlan miniszter!
szedlacsek
2004. május 28. 15:42 | Sorszám: 4
Elkeserítő....
szedlacsek
2004. május 28. 14:03 | Sorszám: 0
"Werber és a munkavállalás

Répássy Róbert fideszes képviselő arról beszélt, hogy Ron Werbernek, az MSZP kampánytanácsadójának is rendelkeznie kellene munkavállalási engedéllyel ahhoz, hogy egy külföldi cég munkatársaként Magyarországon dolgozhasson.

Burány Sándor munkaügyi miniszter azt mondta, hogy Ron Werber a saját cégével áll szerződésben, a szocialisták pedig a céggel szerződtek, ebben az esetben pedig különleges vízum nélkül is dolgozhat az országban.

"Nem kellett munkavállalási engedélyt kérnie sem Pinknek, és Britney Spearsnek sem kell majd" - mondta a miniszter, a popsztárok fellépésére utalva. "

No, akkor álljon itt a vonatkozó jogszabály:

8/1999. (XI. 10.) SzCsM rendelet
a külföldiek magyarországi foglalkoztatásának engedélyezéséről
.................
7. § (1) Nincs szükség engedélyre:
...............
m) külföldinek naptári évenként öt munkanapnál nem hosszabb ideig tartó, oktatási, tudományos vagy művészeti tevékenységéhez,

Ez a jóember azt sem tudja, mit hadovál össze.....

A nevezett előadóknak nincs szüksége munkavállalási engedélyre, ők ugyanis MŰVÉSZEK.... (függetlenül attól, hogy személy szerint annak tartja-e őket valaki vagy sem...).

Werber viszont MŰVÉSZ!
Ő TANÁCSADÓ, akire viszont vonatkozik az engedélyezés...


Téma: MSZP-kampányfogások
szedlacsek
2004. június 01. 00:29 | Sorszám: 142
Igaz.
szedlacsek
2004. június 01. 00:13 | Sorszám: 140
Bocsi, már elküldtem mire észrevettem, hogy mellényúltam. De bíztam benne, hogy valaki megérti, mit is akartam kérdezni...
szedlacsek
2004. május 31. 23:12 | Sorszám: 132
Mi a mértékegység az x tengelyen?

Téma: Pártszolgálatért marasztalta el a panaszbizottság a Hír TV egyik műsorát
szedlacsek
2004. július 29. 11:21 | Sorszám: 9
Attól még elmehetnek a fenébe....
szedlacsek
2004. július 29. 10:48 | Sorszám: 7
Tökéletesen egyetértek.

Kerényi és a "heti gennyesek" is menjenek a fenébe..

szedlacsek
2004. július 29. 10:35 | Sorszám: 4
Mondtam én ilyet????
szedlacsek
2004. július 29. 10:29 | Sorszám: 2
Igaz.
szedlacsek
2004. július 29. 10:08 | Sorszám: 0
Pártszolgálatért marasztalta el a panaszbizottság a Hír TV egyik műsorát

Nyomtatott sajtó 2004. 07. 29. Népszava
Megsértette a médiatörvényt a Hír TV Kerényi Imre által vezetett Szerintem című műsora. Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) panaszbizottságának (pb) egyik eljáró tanácsa szerint a szatírikus-publicisztikai műsor a jogszabály azon passzusát vette semmibe, mely szerint a produkciók nem állhatnak párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában. A Népszava úgy tudja, a pb rendkívül ritkán marasztalt el műsorszolgáltatót e pontra hivatkozva. A döntés ellen a Hír TV nem fellebbezett.

Egyhangúlag marasztalta el a Hír TV-n június 27.-én sugárzott, Kerényi Imre nevével fémjelzett Szerintem című produkciót a médiahatóság panaszbizottságának eljáró tanácsa. A médiatörvény ugyan megengedőbb a véleményeket tartalmazó szatirikus-publicisztikai produkciók esetében, ám a testület állásfoglalása szerint ezeknek is tartaniuk kell magukat bizonyos kiegyensúlyozottsági, pártatlansági normákhoz. Kerényi viszont ezt nem tette meg - az adás karikatúrái, képei, irodalmi idézetei, kommentárjai már átlépték a publicisztika, szatíra kereteit. Így - döntött az eljáró tanács - a Szerintem egésze megsértette a médiatörvény azon passzusát, miszerint: 'a műsorszolgáltatásban közzétett műsorszámok összessége, illetőleg ezek bármely tartalom vagy műfaj szerinti csoportja nem állhat párt vagy politikai mozgalom, illetve ezek nézeteinek szolgálatában'. A döntés ellen a Hír TV nem fellebezett.

Kerényi látványosan azonosult a Fidesszel. Az MDF kapcsán például arról beszélt: szívből kívánja, hogy a kisebbik ellenzéki párt végre eldöntse, velük van vagy ellenük. Egy MDF-et bíráló versike is bekerült a műsorba, miszerint: hej, a tulipánnak nagy bánata van, mert az ibolyának szegfű szaga van (képi aláfestésül a pártlogók, és Dávid Ibolya portréja szolgált). Kerényi kommentárja: úgy kell politizálni, mintha Dávid nem létezne, nélküle kell nyerni, és kész. (Emlékeztetőül: Orbán a napokban arról beszélt, hogy a kétpártrendszer lenne kívánatos Magyarországon.)

Az adás alatt a kormányfőt Kerényi következetesen csak mutogatós Medgyessyként aposztrofálta - a műsor folyamán egyre-másra feltűnt egy a bemutató miniszterelnököt ábrázoló karikatúra. Az eset kapcsán a politikusok közül egyedül Orbán Viktor, a Fidesz elnöke szólalt meg, aki szerint annak, aki így viselkedik, elvész minden esélye, hogy az államfői szék után kapaszkodjék. A kormányfővel és az MSZP-vel kapcsolatban többször elhangzott Vörösmarty Mihály Vén cigány című verséből: húzd, ki tudja, meddig húzhatod (Kerényi egyik változata: adj, ki tudja, meddig adhatod). És ha már Medgyessynél tartott, Kerényi kiosztotta a kormányfő 'alattvalóit', a Heti hetes szereplőit is, akiknek van merszük, hogy pénzért gyalázzák 'hazánk legjelentősebb politikai táborának tagjait' és vezetőit. Az, hogy ő maga, ugyanezt tette a MSZP-vel, Kerényit egy csöppet sem zavarta.


Téma: Medgyessy megkegyelmez egy disznótársának
szedlacsek
2004. március 11. 22:09 | Sorszám: 15
És köztársasági elnöknek képzeli magát!

Kegyelmet ugyanis a közt. elnök adhat és nem a miniszterelnök!


Téma: A hirtvét elfoglalták a szemünkbe homokot szórók!
szedlacsek
2004. szeptember 04. 22:00 | Sorszám: 166
pl. ezér nem utazom sehova utazási irodával...

Téma: MNB "Meggyesy első pénzmosodája?"
szedlacsek
2003. szeptember 19. 00:03 | Sorszám: 63
Az ellenkezőjét sem bizonyította....

Meg azt sem, hogy csak 89-ben...

Pereket igért a rágalmazók ellen...

Mai napig egy sem került megindításra...

szedlacsek
2003. szeptember 18. 23:54 | Sorszám: 59
2001-eseket is látok a Politikában...
szedlacsek
2003. szeptember 18. 23:52 | Sorszám: 58
A Választás kategóriában úgy néz ki megvannak...
szedlacsek
2003. szeptember 18. 23:50 | Sorszám: 57
Mingyá megnézem....
szedlacsek
2003. szeptember 18. 23:46 | Sorszám: 55
???????????
szedlacsek
2003. szeptember 18. 23:33 | Sorszám: 52
Köszönöm.

Idővel majd mesélek...

szedlacsek
2003. szeptember 18. 23:28 | Sorszám: 50
A német-szál előtérbe kerülésével ez már csak napok kérdése lehet....
szedlacsek
2003. szeptember 18. 23:25 | Sorszám: 49
Ne haragudj, de sok ok miatt részleteket egyelőre nem mondhatok...

Túl sokat tudok a D8-ról...

Ez nem vicc.

Felhatalmazom Rogeriust, hogy ezt a tényt, részletek nélkül igazolja vissza!

szedlacsek
2003. szeptember 18. 23:18 | Sorszám: 46
"Boros pedig nem volt köztük. "

Nem vennék rá mérget....ma már...

szedlacsek
2003. szeptember 18. 23:08 | Sorszám: 42
A D-08 miatt volt és van pár álmatlan éjszakám....
szedlacsek
2003. szeptember 18. 22:59 | Sorszám: 39
Mai nap is él még. Találkoztam is vele..

De erről nem mesélt....

szedlacsek
2003. szeptember 18. 22:47 | Sorszám: 33
"Az Antall-kormány kétségtelenül nagyot hibázott, amikor elállt a világkiállítás megrendezésétől, de ma már nem tudjuk kideríteni, milyen és mekkora nyomás nehezedett rá. "

Ez téves!!

A Horn kormány egyik első döntése az Expo lemondása.. Boross Péterék otthagyták előkészítve!!!

szedlacsek
2003. szeptember 18. 22:40 | Sorszám: 32
Ugyanezen a devizaosztályon dolgozott a D-8 (?), Boros Imre is. a Volkswagen ügy a mai napig nem tisztázott...

Téma: Fittelina mozgalom
szedlacsek
2006. január 11. 19:39 | Sorszám: 61
Ez jó!

KISZ Péterrel nyomoztatnak Gyurcsányi ellen!!

szedlacsek
2006. január 11. 18:48 | Sorszám: 60
Ebben az esetben van értelme kihelyeznem a céget. Tudod, a ráfordítás álljon arányban az elért hozadékkal...Ha nem spórolok meg legalább 600 eFt TAO-t, akkor nem sok értelme van...
szedlacsek
2006. január 11. 18:44 | Sorszám: 58
Beleszarik a gatyájába...

De nemcsak ezen a ponton folyhat ki sok pénz. A kicsiknél is van egy csomó ÁFA, amit ilyen olyan okból nem igényelnek vissza. Pl. autó, esetleges tárgyi mentes tevékenység, támogatáshoz kapcsolódó, saját használat stb. Nálam - és az általam ismert kiscsiknél - ezek a tételek tesznek ki cca. 10 000 eFt az elmúlt 5 évben. Nekünk ez sokat számítana...

Erre a hülye ügyész leírja, hogy elégséges feltétel az ÁFA visszaigényléséhez, ha az ÁFÁ-val növelt számlaértéket kifizetted...

szedlacsek
2006. január 11. 18:42 | Sorszám: 57
Kiss Péter
Miniszterelnöki Hivatalt vezető
miniszter úr
részére
Budapest
Kossuth tér 1-3
1055

Tisztelt Miniszter Úr!

A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban törvény) 5/A §-a értelmében Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is köteles vagyonnyilatkozat tételre.

A vagyonnyilatkozatot a törvény rendelkezése értelmében a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter őrzi és kezeli, illetve - a hozzátartozói
nyilatkozat kivételével - nyilvánosságra hozza.
A benyújtott vagyonnyilatkozat valóságtartalmának ellenőrzése céljából az illetékes miniszternél bárki
eljárást kezdeményezhet.

A fentiekben rögzítetteknek megfelelően, az alábbiakban kifejtett indokaim alapján ezúton
Gyurcsány Ferenc 2005 március 24-én benyújtott vagyonnyilatkozatával kapcsolatos eljárást
kezdeményezek a vagyonnyilatkozatban foglaltak valóságtartalmának ellenőrzése céljából.

A vagyonnyilatkozat II. rész A pontja alatt köteles felsorolni a nyilatkozattevő azon ingatlanjait,
amelyek a tulajdonában, vagy állandó, illetve tartós használatában állnak, vagy amelyekre vonatkozóan haszonélvezeti joggal rendelkezik.
Az ingatlan természetbeni elhelyezkedésén kívül annak alapterületét is meg kell jelölni.
Fel kell tüntetni ezen kívül a tulajdoni hányad mértékét amennyiben tulajdonszerzés esete áll fenn, valamint a feltüntetésre kerülő jog megszerzésének idejét és jogcímét.

Gyurcsány Ferenc a vagyonnyilatkozatának fent megjelölt II/A része alatt kizárólag egyetlen, Pápa városban található 50 nm alapterületű, 1/1 arányban tulajdonát képező, 1995. március 30-én adásvétel jogcímén tulajdonába került lakóingatlant tüntetett fel.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportjának www.fideszfrakcio.hu
honlapjára 2006. január 3-án felkerült a Fővárosi Főügyészség határozata, amelyben elutasította dr. Deutsch-Für Tamás országgyűlési képviselőnek a
Fittelina Kft. ingatlan beruházásnak tárgyában, adócsalás és más bűncselekmények kapcsán tett feljelentését.

Szintén a megjelölt honlapon olvasható dr. Deutsch-Für Tamásnak a Legfőbb Ügyészséghez
benyújtott panasza, amelyben a Fővárosi Főügyészség határozatának megváltoztatását kéri.

A Fővárosi Főügyészség határozatában arra hivatkozik, hogy azért nem állhat fenn bűncselekmény gyanúja az adott ügyben, mert a Fittelina Kft. a Budapest, II. Szemlőhegy u.
42. szám alatti ingatlanának tulajdonjogát az általa végzett beruházás alapján, ráépítés jogcímén, részben megszerezte.

Az Ügyészség hivatkozik arra is, hogy ezt a tényt Gyurcsány Ferenc - 2005. október 12-én a parlamenti vizsgálóbizottság előtt tett - kijelentése is alátámasztja.

Az Ügyészség határozatában továbbá arra hivatkozik, hogy Gyurcsány Ferenc a Fittelina Kft. tulajdonába kerülő ingatlanra vonatkozóan lizingszerződést kötött.
A lizingszerződés létrejöttének dátuma - szintén a honlapon olvasható feljelentésből megállapíthatóan
- 2002. november 4-e.
Gyurcsány Ferenc elektronikus médiában közvetített parlamenti vizsgálóbizottsági
meghallgatásán 2005. október 12-én nyilatkozatában megerősítette, hogy lizingszerződés áll fenn közötte és a Fittelina Kft. között.

A fenti tényállásból egyértelmű ellentmondások állapíthatók meg az ügyészi határozatban rögzítettek, valamint Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatának tartalma között.

Amennyiben az ügyészi álláspont helytálló, úgy Gyurcsány Ferenc vagyonnyilatkozatában
nem került feltüntetésre a Budapest, II. Szemlőhegy u. 42. szám alatti ingatlanra vonatkozóan fennálló, lizingszerződésből fakadó jogosultság.

A fentiek alapján kérem, hogy a vagyonnyilatkozat valóságtartalmának megvizsgálása céljából
T. Miniszter úr a vagyonnyilatkozati eljárás elrendelése érdekében a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjen.

Budapest, 2006. január 11.
Varga Domokos György
újságíró
a gondola.hu főmunkatársa

szedlacsek
2006. január 11. 18:33 | Sorszám: 55
600 ezer forint társasági adóhoz majd 4 millió Ft eredmény kell...Akinek négy millió Ft társasági adó előtti eredménye van, az már nem olyan kicsi cég...
szedlacsek
2006. január 11. 18:31 | Sorszám: 54
Gyors becslést végeztem. Az érdekeltségi körömben cca. 10 millió az az ÁFA, amit visszakérhetünk az elévülési időn (5 év) belül...

Az ügyészségnek most érdemben kellene indokolnia - ha mégegyszer elutasítja Deutsch feljelentését - hogy miért is nem büncselekmény, amit Gyurcsányiék elkövettek.

És ennek az érdemi indoklásnak a birtokában már eséllyel léphetek fel én is az APEH felé!

szedlacsek
2006. január 11. 18:30 | Sorszám: 53
Deutsch: többszörösen jogsértő az ügyészség eljárása
2006. január 11. 15:04


A fideszes politikus panaszbeadvánnyal élt a Legfőbb Ügyészségen a Dobrev Klárával kapcsolatos ügyészségi elutasító határozat miatt

Többszörösen jogszabálysértőnek tartja a Fővárosi Ügyészség eljárását Deutsch Tamás, akinek a Fittelina Kft-vel kapcsolatos feljelentését elutasította a hatóság.


A fideszes politikus kedden élt panasszal a Legfőbb Ügyészségen a Fővárosi Főügyészség elutasító határozata ellen. A feljelentést azért tette Deutsch Tamás, mert álláspontja szerint a miniszterelnök feleségének, Dobrev Klárának a tulajdonában lévő II. kerületi Szemlőhegy utcai lakóingatlanon a Fittelina Kft. által végzett beruházások bűncselekmény gyanúját vetik fel.

A Fidesz-frakció honlapján olvasható 26 oldalas panaszbeadványban a Fidesz politikusa azt kifogásolja, hogy az ügyészség a jogszabályban előírt háromnapos elbírálási határidőt többszörösen túllépte, ezért véleménye szerint eljárásjogi törvénysértést követett el. Deutsch Tamás november 2-án fordult az ügyészséghez, amely a feljelentést december 23-án kelt határozatában utasította el bűncselekmény hiányában. A fideszes képviselő szerint az elutasító határozat indoklásában az ügyészség olyan adatokra, tényekre hivatkozik, amelyeket sem a feljelentés, sem a csatolt dokumentumok nem tartalmaznak, holott a nyomozó hatóság döntésének alapja kizárólag a feljelentésben foglalt tények, vagy csatolt bizonyítékok lehetnek.

A feljelentésben a fideszes képviselő megkérdőjelezi, hogy a Fittelina Kft-t valós üzleti tevékenység végzésére hozták létre, és kétségbe vonja, hogy a beruházás a cég gazdasági tevékenyégéhez kapcsolódott. Deutsch Tamás szerint a Fővárosi Főügyészség eljárása "több okból fakadóan jogszabálysértő volt, a határozat pedig mind a tény, mind a jogkérdések tekintetében megalapozatlan, és több helyen iratellenes", ezért azt kéri a Legfőbb Ügyészségtől, hogy változtassa meg a Fővárosi Főügyészség határozatát, és rendeljen el nyomozást az ügyben.

Az ügyészség a "törvényes eljárási idő be nem tartása mellett ismeretlen forrású adatokat a feljelentésből származónak tüntetett fel, és ezen adatokra hivatkozva különböző általa felállított feltételezéseket megalapozott tényként kezelt. Az ügyészség következtetései ráadásul elletétesek az eddig csatolt iratokkal és nyilatkozatokkal, illetve önmagukban - újabb lehetőségek felvetésével - még ellentmondásosabbá teszik az ügyet" - áll a panaszbeadványban.

Deutsch Tamás úgy véli, hogy az ügyészség megsértette a törvény előtti egyenlőség alkotmányban rögzített alapelvét is, amely szerint mindenkire ugyanazon jogszabályok vonatkoznak. Álláspontja szerint rendkívül súlyossá teszi a helyzetet, hogy a hivatkozott törvénysértéseket ügyészi szervezet követte el, amelynek alapvető kötelessége, feladata a törvények feletti őrködés.

"Az ügyészség nem a feljelentésben rögzített bűncselekmények gyanújának megalapozottságát vizsgálta, hanem ismeretlen adatok alapján különböző feltételezéseket, fikciókat gyártott arra vonatkozóan, hogy mi történt, kik hajtották végre a cselekményeket" - írta Deutsch Tamás.

hirado.hu/MTI

szedlacsek
2005. október 13. 19:14 | Sorszám: 14
Nehogy megsemmisítsd!!!! 8 évre emelték, a beszámolókat pedig 10-re!!!!

Téma: Közös szégyen
szedlacsek
2004. június 24. 11:26 | Sorszám: 10
Hiller...

Téma: Medgyessy jogszerűtlenül távolította el Mellár Tamást
szedlacsek
2004. július 07. 01:53 | Sorszám: 6
Egy méltatlanul visszhang nélkül maradt Herényi-nyilatkozat:

"A KSH vezetőjének leváltásával folytatódik a hajtóvadászat

A statisztikai hivatal adatai az ország egyre romló gazdasági állapotáról és a kormány egyre gyengébb teljesítményéről tanúskodnak".
Az MDF szerint folytatódik a "hajtóvadászat", amelyet a kormányváltás idején az MSZP-SZDSZ-koalíció megkezdett - kommentálta Herényi Károly az MTI-nek pénteken adott nyilatkozatában Mellár Tamás KSH-elnök leváltását.
"Ez a leváltás beleillik abba a sorba, amelynek célpontjai Polt Péter legfőbb ügyész, Szász Károly, a PSZÁF elnöke, Járai Zsigmond, az MNB elnöke és mindazon szakember, akik ciklusokon átívelő megbízatásukat az előző kormány idején nyerték el" - mondta az MDF parlamenti frakciójának vezetője.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, eddig nem érte szakmai kifogás a hivatalt. 'A leváltás szakmai és politikai indokai elfogadhatatlanok' - jelentette ki. Hozzátette: ha az EU-csatlakozás kívánja meg a váltást, 'akkor ez akár a miniszterelnökre is vonatkozhat'.

A frakcióvezető szerint a valóság az, hogy a 'statisztikai hivatal adatai az ország egyre romló gazdasági állapotáról és a kormány egyre gyengébb teljesítményéről tanúskodnak'. Mellár Tamás leváltása tipikus esete annak, amikor nem a rossz hír okozóját, hanem annak közlőjét büntetik - vélekedett az MDF-es politikus. "
--------------------------------------------------


'A leváltás szakmai és politikai indokai elfogadhatatlanok' - jelentette ki. Hozzátette: ha az EU-csatlakozás kívánja meg a váltást, 'akkor ez akár a miniszterelnökre is vonatkozhat'.

szedlacsek
2004. július 07. 01:47 | Sorszám: 4
Igaz. Ha egy Keller közpénzügyi államtitkár lehet, jogi végzettség nélkül...
szedlacsek
2004. július 07. 01:40 | Sorszám: 2
Úgy láccik mindenhova nem jut - szerencsére! - egy Cserni bíró....
szedlacsek
2004. július 07. 01:35 | Sorszám: 0
Medgyessy jogszerűtlenül távolította el Mellár Tamást
2004. július 6. 19:18


MNO
A bíróság első fokú határozatának értelmében Medgyessy Péter jogszerűtlenül távolította el pozíciójából Mellár Tamást, a KSH egykori vezetőjét.

Ismeretes, hogy Kiss Péter kancelláriaminiszter 2003. novemberében szakmai indoklás nélkül, az állami vezetőkről szóló törvényre hivatkozva ismertette Medgyessy Péter döntését.


Téma: Véget ért az Olimpia ! Örültök neki ?
szedlacsek
2004. augusztus 30. 08:48 | Sorszám: 45
Balogh Suzy átvette az MVSz kitüntetését

Szombaton, augusztus 28-án este Magyarország athéni nagykövetségén az olimpiai érmet nyert magyar sportolók tiszteletére rendezett fogadáson az MVSz kérésére jelen volt Balogh Suzy magyar származású ausztráliai sportlövo, az idei ötkarikás játékok egyik aranyérmese, akinek Lépo Zoltán adta át a Magyarok Világszövetsége kitüntetését.

Balogh Suzy örömmel válaszolt a Magyarok Világszövetsége megkeresésére. A vegyes házasságból származó olimpiai bajnok - édesapja magyar, édesanyja angol anyanyelvu ausztrál állampolgár - nem beszél magyarul, de származására büszke, és a Magyarok Világszövetsége kitüntetését boldogan elfogadta.
A Köztársasági Elnöki hivatal és Korösi Csaba, Magyarország athéni nagykövete segítokészsége révén lehetségessé vált, hogy az idei olimpiai játékokon érmet nyert magyar sportolók jelenlétében adják át a Magyarok Világszövetsége kitüntetését.

Az MVSz felvette a kapcsolatot a japán olimpiai küldöttséggel is, Kodzsi Murofusi ezüstérmes kalapácsveto kitüntetése érdekében, akinek édesanyja erdélyi magyar, de a sportoló már korábban rögzített programja miatt nem tudott résztvenni a szombat esti fogadáson.

Mint ismeretes, a Magyarok Világszövetsége 1998-tól kitünteti azokat a magyar sportolókat, akik nem magyar színekben versenyezve, jelentos világversenyeken érmes helyezést érnek el, és magyarságukat vállalják. A Külhoni Magyar Sportcsillagok kitüntetés egy díszoklevél és Szervátiusz Tibor Boldogasszony szobra.

Budapest, 2004. augusztus 29.

MVSz Sajtószolgálat


Téma: K&H DOSSZIÉ-MNO
szedlacsek
2003. szeptember 01. 08:58 | Sorszám: 34
Ebben az ügyben már nincs min meglepődni....
szedlacsek
2003. augusztus 28. 16:48 | Sorszám: 30
HOPPÁ!!


HÍR: Pénzmosás gyanújával kihallgattak egy sziriai állampolgárt a Kulcsár Attila ellen indult büntetőügyben. Kezdeményezték előzetes letartóztatását.

777mobil

16:40:06
2003.08.28.

szedlacsek
2003. augusztus 28. 12:44 | Sorszám: 8
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=7954&mode=thread&order=0&thold=0

A volt K&H vezér villáját 100 millióért újították fel

2003. aug. 28., 11:56




Mintegy 80-100 millió forintból teljesen felújították Rejtő E. Tibor rózsadombi villáját, amelyet a tervek szerint szeptember 11-én vehet birtokba tulajdonosa – írja mai számában a Blikk. A K&H Bank lemondott vezérigazgatójának fűtött kocsifelhajtóval és szaunával felszerelt lakása ingatlanszakértők szerint akár 200 millió forintot is érhet. Rejtő a sikkasztással vádolt Kulcsár Attila közvetlen főnöke, egyben jó barátja volt.


Téma: Mért hazudik újra az SZDSZ????
szedlacsek
2004. január 06. 17:35 | Sorszám: 0
Mért hazudik újra az SZDSZ????

"A költségekről eddig csupán az SZDSZ nyilatkozott, a párt körülbelül 150 millió forintot szán a kampányra."

Ez semmire sem elég.... Megyénként 7,5 millió Ft/ból mit lehet kampányolni????


Miért hazudik ebben is az SZDSZ????
(89 óta jópár kampányt végigcsináltam már....)
http://www.origo.hu/politika/20040106kesesben.html


Téma: D...ivatguru-209
szedlacsek
2003. augusztus 11. 19:31 | Sorszám: 7
De ennyire????
szedlacsek
2003. augusztus 11. 19:26 | Sorszám: 4
És ez a f... a Magyar Köztársaság Miniszterelnöke????
szedlacsek
2003. augusztus 11. 19:16 | Sorszám: 1
Jézusom...

Téma: Egymásnak esnek
szedlacsek
2003. szeptember 08. 13:36 | Sorszám: 6
Szvsz hamarosan Csabikát is menesztik....

Téma: A külügyminiszter reggelije 1. és 2. :)
szedlacsek
2003. november 12. 17:12 | Sorszám: 54
Ki mint él úgy itél....

Isten óvjon minket az ilyen elvakult pártkatonáktól, mint T.E......

A legrosszabb tipus....

Ő valamennyiünkben elpusztítandó ellenséget lát...

szedlacsek
2003. november 12. 17:04 | Sorszám: 52
"A Marx és az Engels kép az én tulajdonom, melyeket vállalok, és tudomásom szerint a törvény sem tiltja tartásukat."

Az nem...

Csak a jó izlés....

Habár ezt Önnek hiába is magyaráznánk....

Meg egyáltalán - a fényképgyüjteménye alapján - bármit is...

Csókolom a kezeit. Isten tartsa meg jó egészségben a családját.

Do szvidányie!


Téma: Várhatóan Lomnici is célpont lesz
szedlacsek
2003. november 12. 07:58 | Sorszám: 1
Szép lassan valamennyien célponttá válhatunk....

Mint az 50-es években....


Téma: EMLÉKEZZÜNK TRIANONRA!!!!!!!
szedlacsek
2004. június 06. 13:01 | Sorszám: 202
Kinek is köszönhető az aradi szobor újraállítása????
szedlacsek
2004. június 05. 20:40 | Sorszám: 175
Kösz. Átadom neki.
szedlacsek
2004. június 05. 20:33 | Sorszám: 173
Fiatal még a politikában.
szedlacsek
2004. június 05. 20:17 | Sorszám: 171
Azér tényleg röhej, hogy az MDF frakció benjáminja jobb beszédet tart mint az Orvosi Kamara volt elnöke, volt eü. miniszeter....
szedlacsek
2004. június 05. 17:10 | Sorszám: 167
Nagy a hallgatás...
szedlacsek
2004. június 05. 17:06 | Sorszám: 166
Tévedés. Az önkormányzati rendezvény volt.

"Debrecenben az önkormányzat rendezvénnyel emlékezett a szerződésre,"

szedlacsek
2004. június 05. 00:29 | Sorszám: 157
A Magyar Rádió ennyiről tud:

Itthon


Trianonra emlékeztek
2004. június 4., péntek 23:52



Budapesten az MDF, a MIÉP, a Hatvannégy Vármegye Mozgalom, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom tartott több helyszínen megemlékezést a trianoni szerződés 84. évfordulóján.

Cegléden a Jobbik emlékműavatással, Debrecenben az önkormányzat rendezvénnyel emlékezett a szerződésre, amelynek következtében Magyarország elvesztette területének és népességének kétharmadát, és 3 millió magyar került a szomszédos államok fennhatósága alá.
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=92271

Hol maradt a Fidesz?

szedlacsek
2004. június 05. 00:21 | Sorszám: 156
Trianoni megemlékezés - 2004. június 4.

Pettkó András országgyűlési képviselő ünnepi beszéde

Tisztelt Egybegyűltek! Kedves Barátaim!

1920. június 4-e vérzivataros történelmünk egyik legtragikusabb dátuma: a trianoni békediktátum aláírásának időpontja. 84 évvel ezelőtt ezen a napon veszítettük el hazánk területének kétharmadát és lakosságának mintegy harmadrészét. Ennek hatásait mind a mai napig viseljük, hiszen egész XX. századi történelmünkre rányomta bélyegét.


Jól emlékszünk még: a magyarságot ért tragédiáról 1990 előtt nem is emlékezhettünk meg. Arról, hogy a határainkon túl is élnek magyarok, az iskolában nem tanítottak. Antall József, első szabadon választott miniszterelnökünk volt az, aki újra a hivatalos politika rangjára emelte a határon túli magyarság ügyét, amikor kijelentette, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni.

Azóta tudjuk: a mindenkori magyar kormány legfőbb célkitűzése kell, hogy legyen, (kellene, hogy legyen): a nemzet egészének megmaradása. Olyan politikát kell folytatnia, amely a Kárpát-medencei magyarság gyarapodását, szabadságának kiteljesedését eredményezi. Mint tapasztaljuk sajnos ez nem mindig van így. Medgyessy Péter már a választások éjszakáján sietett tudatni, hogy ő Horn Gyulához hasonlóan csak 10 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni.

Tisztelt Emlékező Közönség!

A statisztikák sajnos tragikusak. Az elmúlt évtizedben 11 százalékkal fogyatkozott a határon túli magyarság létszáma, az elmúlt kilencven évben pedig 900 ezer fővel csökkent az elcsatolt területek magyarsága.

A kárpát-medencei magyarság rohamos fogyatkozásához a Felvidéken hozzájárult többek között a Benes-dekrétumok nyomán véghezvitt teljes jogfosztás, a lakosságcserék, Kárpátalján a férfiak szibériai kényszermunkára hurcolása. Jugoszláviában Tito partizánjai több 10 ezer magyart gyilkoltak le, míg Romániában először az 1940-ben ott maradt Dél-Erdélyben hurcolták meg a magyarokat, Észak-Erdélyben pedig a világháború végén öldököltek a Maniu-gárdisták.

A kommunizmus évtizedeiben is folytatódott a szomszédos országokban a magyarság módszeres felmorzsolása különféle módszerekkel. Ma is folyik a csángó gyerekek megfélemlítése, a délvidéki magyarok elüldözése, de az asszimiláció, az elvándorlás és a nem megfelelő gyermekszaporulat, - amely az anyaország legnagyobb problémája is – szintén hozzájárul a tragikus folyamatok folytatódásához. Ne feledkezzünk meg az őrvidéki, a szlovéniai és a horvátországi magyar kisebbségekről sem, amelyek megmaradása kicsinységük miatt van veszélyben.

Tisztelt Emlékezők!

Azt reméltük, hogy európai csatlakozásunkkal megoldódik Trianon traumája is. Sajnos ez nem így van. Az uniós tagság csak az első lépcső lehet a határokon átívelő nemzetegyesítés folyamatában. Ki kell használnunk ennek minden lehetséges előnyét, újra kell éleszteni az anyaország és a Felvidék, az Őrvidék gazdasági, kulturális kapcsolatait. Fel kell élesztenünk a határmenti együttműködést.

Ki kell aknáznunk az Európai Unió által adott lehetőségeket, bővíteni a kisebbségi jogokat, mégpedig úgy, hogy ez az unió határain kívül rekedt magyarokra is kisugározzék. Elő kell segítenünk, hogy valódi európai normák érvényesüljenek Romániában is, és egy jogait érvényesíteni tudó, életképes erdélyi magyarság csatlakozhasson ily módon az európai közösséghez. A kárpátaljai és a délvidéki magyarok esetében is meg kell találni a legjobb megoldást, hogy a schengeni határok életbe lépése esetén ne szakadjanak el az anyaországtól. A Magyar Demokrata Fórum támogatja a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit és síkra száll a kettős állampolgárság bevezetése mellett.

Kedves Barátaim!

Sok még azonban a tennivalónk idehaza is. Addig nem várhatunk többet a szomszédos államoktól, amíg az anyaországban sincs rend a fejekben. Amíg románoknak nevezik az erdélyi magyarokat, amíg Kosicét mond a Keleti pályaudvari hangosbemondó, amíg saját fővárosunkban sem állíthatunk szobrot a XX. század egyik legnagyobb, legmagyarabb írójának, Wass Albertnek, amíg nincs egy hely, ahol méltó módon emlékezhetnénk a tiranoni tragédiára.

Tisztelt Emlékező Közönség!

Az előttünk álló teendőkről ma is Wass Albert szavai szólnak legidőszerűbben:
„A feladatok ma még nagyobbak, mint azelőtt. Először is nemzetté kell emeljük újra a fél évszázados kommunista diktatúra során megtört, hitét vesztett néppé alázott magyarságot. Népünk nemzeti öntudatát kell visszaszereznünk, mert ezen a földön csak nemzetnek lehet hazája.”


2004-06-04, MDF

szedlacsek
2004. június 05. 00:17 | Sorszám: 155
Trianoni megemlékezés az autonómiatörekvések mellett

A határon túli magyarok autonómiatörekvései és a kettős állampolgárság bevezetése mellett emeltek szót a Magyar Demokrata Fórummal (MDF) szorosan együttműködő ifjúsági szervezet, az Ifjúsági Demokrata Fórum (IDF) trianoni megemlékezésének szónokai pénteken Budapesten.

Meg kell találni a legjobb megoldást, hogy a schengeni határok életbe lépése után a kárpátaljai és a délvidéki magyarok ne szakadjanak el az anyaországtól - hangoztatta Pettkó András MDF-es országgyűlési képviselő, az IDF vezetőségének tagja és Szabó Zsolt, az ifjúsági szervezet elnöke.
Pettkó András 1920. június 4-ét, a trianoni békeszerződés aláírásának napját "vérzivataros történelmünk egyik legtragikusabb dátumának" nevezte, mondván, "ezen a napon veszítettük el hazánk területének kétharmadát és lakosságának mintegy harmadrészét". Hozzátette, ez a döntés "egész XX. századi történelmünkre rányomta bélyegét".
"A magyarságot ért tragédiáról 1990 előtt nem lehetett megemlékezni" - mondta az MDF-es képviselő. Közölte: Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök volt az, aki "újra a hivatalos politika rangjára emelte a határon túli magyarság ügyét, amikor kijelentette, hogy 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni".
Pettkó András úgy fogalmazott, hogy az európai uniós tagság csak "az első lépcső" lehet a határokon átívelő nemzetegyesítés folyamatában.
Ki kell aknázni az unió által adott lehetőségeket, bővíteni kell a kisebbségi jogokat, mégpedig úgy, hogy "ez az unió határain kívül rekedt magyarokra is kisugározzék" - mondta.

2004-06-04, MTI

Téma: Esterházy Béke-díjas...
szedlacsek
2004. október 10. 17:28 | Sorszám: 5
Az Esterházyak - egy-két kivételtől eltekintve - mindig is idegen szívűek voltak....Nem éppen a magyar történelem büszkeségei...

Eggyel több, vagy kevesebb, nem sokat számít...

Email a webmesternek | Gondola