gondola Fórum
Gondola főoldal | beállítások | regisztráció | keresés | GYIK | fórum főoldal | moderáció

Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 17. 17:32 | Sorszám: 177
Azt mondod, kicsi karakan?
Hogy tökjó volt?!

Ahogy egy MAGYAR asszonnyal, egy innen küldött képviselővel bántak az Európa-parlamentben???

Hogy amikor érdemit kérdezne, elveszik tőle a szót???

Mert észrevette, hogy "meghallgatás" helyett színjátékot játszanak???

Előre levajazott kérdésekkel???


És együtt "röhögsz" egy lóval, akinek ez INNEN, MAGYARORSZÁGRÓL annyira tetszik!?


Karakan!
Szerinted ez erkölcs???

Magyar erkölcs???

NŐI ???

szürke egér
2010. január 17. 16:34 | Sorszám: 176
"koldus szegények vagyunk" ???

Hazudsz, svéd! Ez az a propaganda maszlag, amit e te Európád terjeszt rólunk! Akik azért vettetek föl - hogy Orbán mondta, akkor, amikor akartátok - hogy még nagyobb hatékonysággal tudjatok fosztogatni minket.

Hallottad dr. Bencze Izabella előadását?
Láttad a filmet, "Háború a namzet ellen" amiről kutato külön topikot nyitott?

Ha a tieitek nem fosztanak ki, nem játsszák a kezetekre nemzeti vagyununk csaknem az egészét, ha tisztességesen csináltáto volna a "rendszerváltást" mára világ egyik leggazdagabb országa lehetnénk!

És mit gondolsz, hitvány lélek, ennek a "koldússzegény" országnak honnan van pénze arra, hogy 1200 milliárd dollárt fizessen évente, "adósságszolgálatra", azért a kölcsönért, amit már több mint tízszeresen viszafizetett!?

Mert a ti mocskos bandátok írta a szabályokat! Hát tudod mit mondunk erre nektek!? NEM KELLETEK! Menjetek a büdös rohadt, "negyven évvel fejlettebb" hazátokba, és azt boldogítsátok! Ott fizettek adót!

Fogd vissza magad, te törpe élpropagandista!

És egy kicsit szégyelljed is, amit itt művelsz, öseid nemzete ellen!

szürke egér
2010. január 17. 16:16 | Sorszám: 175
Figyelj svéd!
Aki messzire futottál innen!
Aki most betegre dolgozod magad, hogy magára hagyott, megtagadott hazád ellen propagandázzál!
Mit üzen neked egy MAGYAR nő!

„MI ITTHON VAGYUNK, ÉS MI VAGYUNK ITTHON!”

http://barikad.hu/node/45097


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2010. január 17. 15:38 | Sorszám: 2579
Na tessék! Addig faxoskodtatok itt, amíg itt van.
Egy „államférfi”. ))
http://barikad.hu/node/45097


Kihez ti, „nagyonfideszesek”, impotens módon álltatok hozzá! Pedig a svéd különítmény éjt nappallá téve dolgozott, a leggyatrább, leghülyébbek színvonalának megfelelő propaganda termékek előásásán. És mégis! Annyit ért a szájtépésetek, mint egy pile of shit!

Nem értetek ti a mocskolódáshoz semmit!!
De szerencsére még nem késő! Ennek a beszédének a kapcsán megfoghatjátok az ürgét!
Leplezzétek le!
Mutassátok ki, hogy ti sokkal jobbak vagytok!


Egy kis módszertan, nektek, butáknak:


Hallgassátok meg többször, egymás után!

Figyeljetek minden szavára! Rá fogtok jönni, hogy beszédét az utolsó betűig Putyin írta!
És itteni beépült szadeszes tolmácsok fordították le magyarra, azért van közöttük az a rengeteg jiddis kifejezés.

És akik tapsikolnak neki, azok egytől egyig ügynökök. Az Iráni Gárda szervezte be őket, és az Szaddam Husszein olaj-milliárdjaiból származnak a bankszámlájukra utalt összegek, amikből az ő gárdájuk varratta magának azokat a kéményseprő ruhákat, amitől közületek többen – a svéd le is írta, hogy félt, majdnem összeszékelte magát, amikor olyanokat látott a Szabadság téren – elkezdtetek a kivándorlás gondolatával foglalkozni.

A pénzelésükhöz szükséges összegek nem kicsi részét az MSZP keresztény tagozata gyűjtötte számukra a békepapok segítségével, azzal acéllal, hogy 4,99%-ot a levesbe vigyenek a Fidesz szavazói közül, és hogy ezzel megint az MSZP-SZDSZ koalíció nyerje a választásokat.

szürke egér
2010. január 17. 07:21 | Sorszám: 2558
Végtelenűl ostobák vagytok, nagyonfideszeskéim!

Röhögtök, a fejetek meg tele van a leghülyébbek számára készitett, előregyártott propagandával. amit nem ti "gyártottatok előre", hanem számotokra csinálták. És még azt sem érzékelitek, hogy kik!!!

Ezeknek a srácoknak, lányoknak, fiúknak, öreg manusoknak, és tiszteletre méltó hölgyeknek ezerszer több van "a szívükben", mint nektek, együttvéve.

És ti, szerencsétlenek, azt hiszitek, hogy nektek jók a "közvélemény-kutatási eredmények".

Mert akkora popsik vagytok, hogy titeket még az sem érint érzelmileg, hogy Maradona kézzel üti be a győztes gólt.


Mert az orrotoknál tovább, egy centit sem.

De az olyan "népség"-re, amilyenek vagytok, a selejtezés vár!

A "globalizálódás" fog kiselejtezni titeket, vagy ha a magyar nemzet kikászálódik ebből a gyalázatból - miért ne, eddig még mindig sikerült - akkor meg ott fogtok tornyosodni az erkölcsi hullahegyek között.

Mert ti, ostoba módon, gúnyosan végigröhögtétek a nemzet harcát!

Amikor évszázadok óta talán most van a legnagyobb esélye megszabadulni bilincseitől!

Ám lelketek rajta!
Ugassatok, de azért a karaván halad!

szürke egér
2010. január 16. 23:41 | Sorszám: 2549
Ezt ne tőlem kérdezd, nem én írtam a programjukat.

Én csak azt látom, hogy ez a csapat, akik ma ott a kampánnyitójukon együtt volt, KITŰNŐ ELLENZÉKE LESZ az "én csapatomnak", akit Orbán Viktor fog vezetni!

A mi hatvanunk, és az ő huszonötjük az már nyolocvanöt.

Érted?

És ha ránk zúdul a vész -mert ránk fog - akkor ök egymás között majd megegyeznek, hogy ki egyen a kapus, abekk, a half és a csatár!

Mert akkor mi mindketten a MAGYAR CSAPATBAN játszunk majd!

szürke egér
2010. január 16. 23:14 | Sorszám: 2545
Mi olyan nevetséges ezen, nagyonfideszesek?

Tessék dolgozni!
Mert azt is bejelentette, hogy fejenként 10 manust kell vinni, nem egyet!

És vigyázzatok!
Ha nem dolgoztok ki valami ennél jobb taktikát, még jobban elriasztjátok a mi szavazóinkat! Oszt mennek a Jobbikba, tízesével, és akkor mi lesz?

Ti mit tudtatok felmutatni a Jobbik hatalmas igazságaival szemben???

Semmit!
Ostoba-hülyén Balónéztek, meg röhögtök azon, hogy bánik a magyarral a ti szar, velejéig korrupt, politikai színpadot játszó Európátok!

Valamit villantsatok, mert az új kormányban még klozetpucoló sem lesz belőletek, ennyi ésszel! És ekkora erkölccsel, amit nagyítóval kell keresni bennetek!

Mi a bánatos lófaxt fogtok csinálni akkor, amikor az ezek által fölvett, és seggire vert dollár-milliárdokat rajtunk fogják BEHAJTANI???

És a nép hörögni fog: "Viktor! Nem ezt ígérted!"
Akkor majd ti is rájuk hajtjátok a droidokat???
Azt hiszitek, ez megvéd titeket???

Vagy azt hiszitek, buta seggfejek, hogy ez - ha az adósságunk marad - nem pillanatok alatt fog bekövetkezni???

Üres pofázás, és gúnyolódás helyett tessék arra kidolgozni valami jó stratégiát, hogyan lehet ezt elkerülni!


Téma: Háorú a nemzet ellen
szürke egér
2010. január 16. 21:50 | Sorszám: 21
Kutatóka!

Tudod miért nincsenek itt hitvány kirekesztő barátaid? (Te voltál köztük - ha jól emlékszem - aki kegyelmet sugalltál; nem ragaszkodtál az egérirtáshoz, mondván, te átlapozol... )

Azért, mert ezt az anyagot, ezeket az előadókat ők, a nagytudású, és magas erkölcsi nívón álló ürgék, "baromságokat terjesztőknek" deklarálták már nem egy beírásukban, akiktől hasmenést kapnak.

Szóval rühellik az összeesküvés elméleteket, ezért esküdtek most össze, hogy anyagaidra nem reagálnak.

(Még az aprótermetű vízfejet se látom itt, aki hol edének, hol béla nyuszinak mondja magát. Tudod, aki a kireszető szégyentopikot indította. )


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2010. január 16. 21:15 | Sorszám: 2542
Itt van egy rövidke videó:
http://videa.hu/videok/hirek-politika/vona-hozzatok-meg-10-embert-ciganybunozes-jobbik-kampany-rnpqGOh4WI03kbfd
szürke egér
2010. január 16. 21:07 | Sorszám: 2541
Látod, hogy a barikad.hu béna?

Az élő kötvetítést "megfúrták", lehet, hogy az NBH keze is benne van.

A fél nyolcas hírblokkban az MTV1 adott valami fél percet, mondjuk 10 másodperces képanyaggal. A kurucon van némi gyér tudósítás.

szürke egér
2010. január 16. 20:59 | Sorszám: 2540
III.1.14. A privatizációs visszaélések feltárása és semmissé tétele 15

Gondolom ez alapján, de azt tőlük kéne megkérdezni.

(Én Orbán-drukker vagyok egészen a 60% erejéig. Azon felül meg a Jobbiké, 25-40 % közötti mértékben. A többit a következő menetben - 4 év - kell kiszórni. Amíg meg nem unjuk végleg ezt a világ-hazugságot, ezt a "demokráciásdit", addig legyen a Fidesz "váltópártja" a Jobbik. És fohászkodni kell azért az Úrhoz, hogy idő előtt ők is el ne kurvuljanak! )

szürke egér
2010. január 16. 20:01 | Sorszám: 2538
Gondolod!?

Téma: Háorú a nemzet ellen
szürke egér
2010. január 16. 19:39 | Sorszám: 13
Kutatóka!
Látod, mekkora tolongás van itt, a topikodon!?

A "nagyonfideszesek" lelkendeznek, hogy ez igen!
Ilyen filmeket szeretnének látni!


(Közben a Heti Hetes, meg a Pa-dö-dő felvételeit hajkurásszák.)


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 16. 18:36 | Sorszám: 424
Már be vagy kakálva kicsi szocska?
Azért tagadod itt a sunyi zsidózásod!?

Lám, neked fáj, azért Balónézol. . .


(Azt mondja a barátom, tudja, mi készetet ekkora letargiára, hogy így kiadd magad. Identitás-zavarod van. Nem tudod eldönteni magadról, hogy melyik vagy: a lófa, vagy a balfa?)


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2010. január 16. 18:18 | Sorszám: 2535
Itt hallhatjátok Usztics Mátyást, pl.
http://www.hungariatv.hu/
szürke egér
2010. január 16. 17:56 | Sorszám: 2533
Nesztek, magyarellenes hitványak!
Csemegézzetek!
http://www.jobbik.hu/sites/jobbik.hu/down/Jobbik-program2010OGY.pdf


RADIKÁLIS VÁLTOZÁS

A Jobbik országgyűlési választási programja
a nemzeti önrendelkezésért
és a társadalmi igazságosságért

I. Morvai Krisztina államfőjelölt köszöntője 5
II. Vona Gábor kormányfőjelölt előszava 6
III. Az ökoszociális nemzetgazdaság 8
III/1. Erős magyar gazdaság 8
III.1.1. Erős, aktív és vállalkozó állam 9
III.1.2. Az állami elvonás és újraelosztás szerkezeti átalakítása 9
III.1.3. Az államadósság terheinek csökkentése 9
III.1.4. A hatékony állami működés megteremtése 10
III.1.5. A külgazdasági orientációnk kelet felé fordítása 10
III.1.6. A magyar gazdaságstratégia kitörési pontjai 11
III.1.7. A hazai vállalkozások támogatása 11
III.1.8. Magyar elkötelezettségű bankrendszer 12
III.1.9. Munkahelyteremtés 12
III.1.10. Lakáshoz jutás támogatása, országos lakásépítési program 12
III.1.11. A helyi gazdaságok erősítése 13
III.1.12. „Válaszd a hazait!” mozgalom – Vállalkozói Magyarigazolvány 13
III.1.13. A korrupció felszámolása 14
III.1.14. A privatizációs visszaélések feltárása és semmissé tétele 15
III.1.15. A multinacionális vállalkozások hazai jelenlétének újragondolása 15
III.1.16. Multinacionális vállalatokra vonatkozó adóváltozások 16
III.1.17. A tisztességtelen verseny visszaszorítása 16
III.1.18. Személyi jövedelemadó, családi adózás, áfa és társadalombiztosítási járulék 16
III.1.19. Társasági és osztalékadó 17
III.1.20. Monetáris politika 17
III/2. A vidék: megtartó erő 18
III.2.1. Van, ami nem tehető pénzzé: a termőföld 19
III.2.2. A csatlakozási szerződés módosítása 20
III.2.3. A Vidék Bankja és Biztosítója létrehozása, helyi pénzhelyettesítők 20
III.2.4. A mezőgazdaság népességmegtartó képességének helyreállítása 20
III.2.5. Közjót szolgáló agrármodell, mezőgazdasági üzemszabályozás 21
III.2.6. „Az vagy, amit megeszel”: a minőségi élelmiszer előállítása 21
III.2.7. Bioüzemanyag-felhasználását csak élelmiszer-előállítás céljára 21
III.2.8. Élelmiszer önrendelkezés, helyi élelmiszerkereskedelem 22
III.2.9. A helyi közösségek önrendelkezési kultúrájának fejlesztése 22
III.2.10. A falvak a vidék gazdaságának alapegységei, a társadalom rekreációjának helyszínei 22
III.2.11. A többség társadalmi jóllétének biztosítása kevesek gazdasági növekedése helyett 22
III.2.12. A politikai elit elszámoltatása a közpénzek és az állami földvagyon felhasználásának társadalmi
hasznával 23
III/3. Harmóniában a természettel 23
III.3.1. A környezetvédelmi hatóságok korszerűsítése, a civilek bevonása 24
III.3.2. Környezettudatos társadalom 24
III.3.3. Állatvédelem: új mederben 24
III.3.4. A történelem szemétdombjára az illegális hulladéklerakókkal! 24
III.3.5. Egészséges hazai élelmiszerek és termelési módok támogatása 25
III.3.6. Vízkincsünk megőrzése és a vízgazdálkodás hatékonyabbá tétele 25
III.3.7. Épített környezetünk élhetőbbé tétele 25
III/4. Biztonságos ellátás 26
III.4.1. Energiafüggetlenség és energiatakarékosság 27
III.4.2. Alternatívák az energiapolitikában 27
III/5. Korszerű infrastruktúra 28
III.5.1. A vasút versenyképességének növelése 28
III.5.2. Közúti, folyami és légi közlekedés 29
Tartalom
3
III.5.3. Budapest közlekedése 29
III/6. Virtuális vívmányok 30
IV. Igazságos és gyarapodó társadalom 33
IV/1. A nemzet építőköve 33
IV.1.1. A családtámogatási rendszer átalakítása és a családi adózás 33
IV.1.2. Anyák munkahelyi elhelyezkedésének támogatása 34
IV.1.3. A nyugdíjrendszer átalakítása 34
IV/2. Szolidaritás és felelősség 35
IV.2.1. Segély helyett munkát: aki nem akar dolgozni, ne is egyék! 35
IV.2.2. Otthonteremtés 36
IV.2.3. A fogyatékossággal élők is teljes életet élhessenek! 37
IV.2.4. A hajléktalanok helyzetének javítása 37
IV.2.5. Minél szélesebb foglalkoztatást! 38
IV/3. A munka becsülete 38
IV/4. Vissza a cigányútról 40
IV/5. Jövője csak egészséges nemzetnek van 42
IV.5.1. A magyarság egészségi állapota 43
IV.5.2. Kormányzati egészségpolitika 43
IV.5.3. Az egészségügy intézményrendszere 45
IV/6. Ép testben ép nemzet 46
IV.6.1. Sport az oktatásban 46
IV.6.2. Háttér nélkül nincs sport 46
IV.6.3. A sportpolitika szerkezeti átalakítása 47
IV.6.4. A sport egészségvédelemi és társadalmi funkcióinak kihasználása 47
V. Büszke nemzet 48
V/1. A legjobb befektetés 48
V.1.1. Kötelező tanterv, tanügyigazgatási rendszer 48
V.1.2. Valódi esélyteremtés a nevelésben-oktatásban 49
V.1.3. Az intézményi nevelés-oktatás helyi közösségekhez kapcsolása 50
V.1.4. Az iskolai erőszak visszaszorítása és a pedagógusi hivatás tekintélyének megerősítése 50
V.1.5. A felsőoktatás tömegesedése, színvonalának csökkentése helyett magas képzettséget jelentő
szakrendszer és oktatási folyamat biztosítása 50
V/2. Értékeink érdekében 51
V.2.1. Értékőrző és értékteremtő kultúra 52
V.2.2. A kultúra és gazdaság kapcsolata 53
V.2.3. A civil szféra 53
V.2.4. Új közszolgálatiság 54
V.2.5. Nemzetépítő média megteremtése 54
V/3. Egységes nemzet 55
V.3.1. Nemzetpolitikai szemlélet és cselekvés Magyarországon 56
V.3.2. Megmaradni magyarnak a szülőföldön 57
V.3.3. Magyarok szórványban, emigrációban és a nagyvilágban 57
V.3.4. Támogatáspolitika 58
V.3.5. Nemzetiségpolitika 58
V/4. Hitében él a magyar 59
V.4.1. Összmagyarságban gondolkodó egységes egyházpolitika 59
V.4.2. Történelmi egyházak a társadalomban 60
V.4.3. Az egyházfinanszírozás rendezése 60
V.4.4. Az egyházi ingatlanok védelme 60
V.4.5. A hit- vagy erkölcstan oktatásának társadalmi hasznossága 61
V/5. Övék a jövő 61
V.5.1. Stratégiai szemléletű magyar ifjúságpolitika 62
V.5.2. Tudatos magyar ifjakat! 62
V.5.3. Lehetőséget az önálló élet megteremtéséhez! 62
4
VI. Rend, biztonság, külkapcsolatok 63
VI/1. Rend a lelke 63
VI.1.1. A politikusbűnözés felszámolása 64
VI.1.2. Erős és megbízható rendőrség létrehozása 64
VI.1.3. A csendőrség felállítása 66
VI.1.4. A korrupció felszámolása 66
VI.1.5. A zéró tolerancia érvényesítése a jogalkotásban és jogalkalmazásban 66
VI/2. Vigyázó szemek 67
VI.2.1. Rendszerváltás a nemzetbiztonsági szolgálatoknál 68
VI.2.2. Egyéb szervezetek és a nemzetbiztonság kapcsolata 69
VI.2.3. Törvényi háttér, civil kontroll 69
VI/3. A hon védelme 70
VI.3.1. A honvédelem finanszírozási biztonságának törvényi garanciája 70
VI.3.2. A honvédség állománymegtartó képességének erősítése, a személyi feltételek kialakítása 70
VI.3.3. A honvédség átalakulása 71
VI.3.4. A Magyar Nemzeti Gárda létrehozása 71
VI.3.5. A honvédség területi elhelyezése 72
VI.3.6. A honvédség technikai fejlesztése 72
VI/4. Helyünk a világban 72
VI.4.1. Kapcsolataink a nagyhatalmakkal és a meghatározó régiókkal 73
VI.4.2. A magyarság érdekképviselete 74
VI.4.3. Új alapokon a Balkán-politika 74
VI.4.4. Stabilitás és felújított kapcsolatok a Közel-Keleten 74
VI.4.5. Ősi gyökereink és történelmi kapcsolataink 75
VI/5. Magyarok Európában 75
VII. Nemzet, közösség, ember 77
VII/1. A jogi alap 77
VII.1.1. Alkotmányozási program, teendőink 78
VII.1.2. A jogalkotási eljárás megreformálásának indokoltsága 79
VII/2. Helyben az igazság 80
VII.2.1. A közérdek és a közkincs fogalmának definiálása 81
VII.2.2. A településfinanszírozás gyökeres átalakítása 81
VII.2.3. Magyar közigazgatási hierarchia 81
VII.2.4. Az ökológiailag fenntartható településfejlesztés és -rendezés 82
VII.2.5. Önkormányzati képviselők és delegáltak felelőssége 83
VII/3. Kard és mérleg 83
VII/4. Jogállam és szabadságjogok 85


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 16. 17:33 | Sorszám: 422
Körülröhögnek! Nem veszed észre!? ))))))))
http://kuruc.info/r/2/53726/
szürke egér
2010. január 16. 17:24 | Sorszám: 421
Na, szerencsétlen hazátlan hazudozó!

A fél ország nézi!
Annyian, hogy nem is bírja a szerverük! )))))

szürke egér
2010. január 16. 17:16 | Sorszám: 420
Csak hazudsz, kicsi nyomoronc sánta ló!
Miszar az a "Balónézés", ha nem zsidózás!?

Kit nézel hülyének!?
Vagy magad vagy az!?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 16. 17:11 | Sorszám: 2192
Na, akkor innen szemecskélhetsz, ha nem tudsz róluk.

7,520,000 results for
bilderberg group:

A Yahoo-val keresve.


(Te gondolod, hogy nem jelentéstételre hívták? )

szürke egér
2010. január 16. 15:47 | Sorszám: 2184
Azt kérded, miért nem!?

Talán azért, mert nincs elegendő ivrit nyelvet beszélő magyar riporter.

Erre nem gondoltál?

szürke egér
2010. január 16. 15:42 | Sorszám: 2183
Tudod kikből áll a Bilderberg-csoport?
És tudnád vázolni is néhány szóval?


(És azt is például, miért nem Putyint hívták meg? Vagy téged? )


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 16. 15:30 | Sorszám: 414
És ugye ló úr kérem, tetszik majd menni az Orbánhoz, hogy VISSZA TETSZETT ZSIDÓZNI - Balónézni - Morvai Krisztinát!

És hogy azért az Orbán Viki adjon magának valami jutalmat, igaz?

Na, előtte tessék ánuszát bőségesen be-vazelinozni, mert amit kap majd, az méretes lesz ám!

Egyenest a ló-mészárszékből!

szürke egér
2010. január 16. 14:08 | Sorszám: 412
És képzeld hozzá, hogy kedvenc - remélem 60%-os lesz - pártomban jócskán vannak ilyenek.

És "ezekkel" kéne itt új világot építeni! Hát mit mondjak!? Embert próbáló feladat már az is, hogy valahogy visszatartsuk őket a győzelem után.

Mert ez a "fajtázós" fajta az, aki ezerrel fog rárontani Orbánra, hogy adjon már neki egy jó zsíros kis állást, mert ő már eleget dolgozott az életében.

Hát szóval. . .
Hogy is szól a kinek is a mondása!?

"Az ellenségeinkkel már csak meg vagyunk valahogy, csak a barátainktól szabadíts meg minket Uram!" )

szürke egér
2010. január 16. 13:58 | Sorszám: 411
Előre megírt szó- és kifejezéstárakból dolgoznak.

Az ostobábbja - mint ez is - bök egyet a tartalomjegyzékre, és amit a ceruza hegye eltalál, azt beírja.

szürke egér
2010. január 16. 13:54 | Sorszám: 409
Ki vele, Landeszmann úr!
Ne kíméljen minket!

Milyen alapról is tetszik "fajtázni"?


Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 16. 13:47 | Sorszám: 156
Remekül kérdez ez a nő!
És magyarul!

(És látszik rajta, a simkese is készül a választásra. )


Hajrá Kriszta!
Ezek meg csak ugassanak, és harapdálják a cipőd sarkát!


(A senkik irígysége szól belőlük! ))))


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 16. 12:48 | Sorszám: 407
"fajtájával" ???

Pontosan mire gondolsz?
Csak nem a bőgatyára meg a fütyülős barackra!?

szürke egér
2010. január 16. 12:30 | Sorszám: 405
Az első mondatod figyelmen kívül hagyható, mert ennek megítélésében nem vagy autentikus.

Ezeket a rágalmazó fecniket pedig a te "érzékeny lelked" olvassa ki a hozzászólásaimból. Feltehetően azért, mert találva érzed magad. (Tudod kik vannak ezzel így? Akiknek a felmenői között jelentős számban vannak azonosítatlan identitású személyek.)


- "mi vagyunk az egyigazmagyarok" (mármint aki maradéktalanul osztja az összes elmebeteg baromságot)

- "nem vagytok magyarok" (vagy legalábbis a legalja vagytok)

- "hazátlanok vagytok" (vagy még inkább zsidók)


Téma: Gondola fórum színvonala
szürke egér
2010. január 16. 12:17 | Sorszám: 133
A hihetelenül üres fej megint kongott egyet.

A fórum az nem "szalon"!
A fórum a társadalom "ide látogató egyedeié". Ahol mindenki az ERKÖLCSEINEK, és az értelmiségi voltának megfelelően nyilatkozik meg. És ez a hatalmas értéke!

Aki béci nyúl "szalon"-t akar csinálni ebből magának, az menjen a szalon-homokozóba!

(Vagy akár máshova, ahova küldeni szokás!)


Téma: Sztrájkok
szürke egér
2010. január 16. 12:01 | Sorszám: 216
Elftársak!
Ez mintha a „rendszerváltás” jól bevált szlogenje volna.
„Rohasszad le, és add el két fillérért!”


>> MOST KÉNE MEGSZŰNTETNI AZ EGÉSZ ROHADÓ VÁLLALATOT MINDENESTÜL, HISZEN ÚGYIS ALIG JÁR VALAMI BUDAPESTEN. FEL SEM TŰNNE SENKINEK… <<

(Nagy tétben merném lefogadni, hogy ebből „a nép által kikövetelt” privatizáció lészen.

http://www.gondola.hu/cikkek/69254


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 16. 09:29 | Sorszám: 402
Jó! Ezzel azt mondod, hogy neked tetszenek a "nagy" EU parlamentjének ilyes színjátékai.

Hogy miért mondod ezt, azt is tudod, mi csak sejthetjük.


De arra ne számíts, hogy az, amit OTT művelnek - velünk, képviselőinkkel is - az a magyarságnak is tetszik.

Hacsak nem a legaljának!


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2010. január 16. 09:15 | Sorszám: 2532
Hazátlanok, figyelem!
„alakul a molekula”

BOCSÁNATOT KÉRNEK A JÉZUST ÉS A KARÁCSONYT GYALÁZÓ EGYÜTTES TAGJAI
http://kuruc.info/r/6/53638/


>> A Megtaláltuk a Jézust trágárul gyalázó ratyikat címmel frissített figyelemfelkeltő értekezésünk kapcsán, tegnap megkeresett az egyik kereszténygyalázó "zenekari" tag hozzátartozója, aki közölte velünk, hogy a fiúk ma már szégyellik magukat a felháborító "alkotásért", jó lecke volt, amit megtanultak, és bizonyára nem felejtenek el. Nem mellesleg az volt a kérése, hogy ezek tudatában távolítsuk el a meggondolatlan fiatalok adatlapjait, ÉS JELEZZÜK NÉPNEVELÉSI HAJLAMOKKAL RENDELKEZŐ OLVASÓINKNAK: megtörtént a jobb belátásra térés. <<


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 16. 08:34 | Sorszám: 400
Azok figyelmébe, akik „elhiszik” a hazátlan, magyart gyalázó svéd által emberfeletti szorgalommal kikukázott, és ide ontott hazugság-propagandát.

MORVAI KRISZTINA: http://barikad.hu/node/45012

>> A valós helyzet a következő volt. Mint az közismert, ezen a héten folyik az EU új biztos-jelöltjeinek meghallgatása, így került sor arra is, hogy Reding asszonyhoz, "a jogérvényesülésért, az alapvető jogokért és az uniós polgárságért" felelős jelölthöz a három érintett európai parlamenti szakbizottság tagjai és póttagjai kérdéseket intézhettek. Ezek látszólag spontán kérdések voltak, amelyek arra voltak hivatottak, hogy Redingnek a pozícióra való alkalmasságát ellenőrizzék, mégpedig a videós közvetítés segítségével, bárki által követhető, "átlátható", meggyőző módon. A jövendő biztos e "spontán kérdésekre" a nagy nyilvánosság előtt - látszólag legalábbis - "spontán válaszokat" adott. EZ AZONBAN - MINT ANNYI MÁS AZ EURÓPAI UNIÓBAN - CSUPÁN A LÁTSZAT, A SZEMFÉNYVESZTÉS VOLT. A valóságban az EP politikai csoportjai, frakciói ELŐRE EGYEZTETTÉK, hogy ki fog feltenni és milyen tartalmú kérdéseket. A fennálló neoliberális, globalista rendszert pártoló nagy frakciókhoz nem tartozó, úgynevezett független képviselők (mint jómagam, és a Jobbik másik két képviselője) egyáltalán nem kérdezhettek, és nem volt lehetőség valóban spontán, előre nem egyeztetett kérdések feltételére. Más megfogalmazásban: EGY SZÍNHÁZI ELŐADÁS ZAJLOTT, ELŐRE LEOSZTOTT SZEREPEKKEL, amelynek keretében a parlamenti képviselők előre kiválasztott csoportja tehetett fel előre "lesakkozott" kérdéseket, a többiek pedig hallgatásra voltak ítélve. <<


Svédjeink azért hörögnek itt dülledt szemmel, mert Morvai Krisztina OTT, leplezi le, hogy milyen az ő "demokráciájuk".


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2010. január 15. 20:19 | Sorszám: 2526
Mindegy ennek a svédnek, hogy kiktől vesz át.
Csak jó gyalázkodó legyen.

Ott is hazátlan, itt is!


Téma: Hadat viselünk a svédek ellen
szürke egér
2010. január 15. 20:11 | Sorszám: 130
Mitől a kérdőjel az első mondat végén?
Ja, azt jelenti, hogy butus vagy.
Mert nem tudod. . .

Kérdezd meg talán a kis béci nyuszit.
Ő biztos tudja! ))


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 15. 19:24 | Sorszám: 394
Érdekes cikk!
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=get_topic&f=2&t=010628&p=6

http://www.youtube.com/watch?v=t7Auv1zsY5w

szürke egér
2010. január 15. 17:47 | Sorszám: 391
http://www.youtube.com/watch?v=t7Auv1zsY5w

Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2010. január 15. 17:30 | Sorszám: 2519
Svéd, te magyarmocskoló senki!
A cikk, amit idehánytál több mint fél éves.

Idézd ide legalább az alatta levő kommentárt is!

Vona Gábor mosolya
2009, június 8 - 12:37 Futaki Pál

. . .
Futaki, neked bele van a fejedbe szarva
kismolnar, 2009, június 8 - 15:13

Csak azt kapjátok, amit megérdemeltek. Addig provokáltatok, egyszer csak elege lett sok embernek abból, hogy szerintetek mindenkinek vannak jogai, csak a becsületes embereknek nincsenek. A ti terméketek a gárda. Büszkék lehettek rá, meg a 2,1%-tokra is. Sikerült. Egész Európában becsődölt a neoliberalizmus. Béke poraira.
Mellesleg a gárda azon kívül, hogy itt-ott masírozgat semmi erőszakosat nem tett. Csak "megfélemlít"- szerintetek. Érdekes, hogy a becsületes emberek nem félnek tőlük. Én sem. Vajon miért? Biztos, hogy jobb lenne, ha nem lenne, de nem azért, mert félek, hanem mert akkor a zsaruk tennék a dolgukat. Akkor talán nem rugdosnának össze 5O-en egy szegény tanárt, vagy ha igen, akkor mind az ötvenen a vádlottak padján ülnének, nem csak páran!


Téma: Hadat viselünk a svédek ellen
szürke egér
2010. január 15. 12:44 | Sorszám: 73
„Az ő életformáját SZÍVBŐL gyűlölő RENDSZER” ???

Hát osztán melyik „rendszer”?
És miért „gyűlölné”, te kis makákó?
A te életformádat!?
Van olyan???

Be kell a szívnek szarni!
Ez, amit te itt produkálsz az egy „életforma” lenne???

Hát nem igaz, hogy ez mit beképzel magának!?


Téma: Női traktus - de a hímeket is tárt karokkal várjuk!
szürke egér
2010. január 15. 12:30 | Sorszám: 819
És még egy, a kicsi vannának.
A lélekgyógyász Saljapin, itt kíséret nélkül. . .
http://www.youtube.com/watch?v=rWcTpAoZu5s&feature=related

Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 15. 11:42 | Sorszám: 388
Dehonnem!
Igaz, hogy nem én, hanem - ha jól hallom - Schuster Lóri.

Kifejezetten huszárlovak számára, meg akiknek a hasukon -ló szőr van!
http://www.youtube.com/watch?v=t7Auv1zsY5w


Téma: Hadat viselünk a svédek ellen
szürke egér
2010. január 15. 11:27 | Sorszám: 50
Gazduram! ENNEK hiába magyarázol!

Ez a kiskönyvéből propagandázik, abban meg ez a végtelenül egyszerű, világos okfejtés nincsen benne!

szürke egér
2010. január 15. 11:08 | Sorszám: 47
Úgy, hogy jobban teszitek, ha leszálltok Morvai Krisztináról, meg Vonáról, tanulmányozzátok, hogy miket mondanak, és sürgősen neki kezdtek a Svéd Gárda szervezésének!

Az utókor majd büszkén fog rátok emlékezni. Még lehet, szobrot is kaptok, a talapzatom ezzel a felirattal:

"A Magyarországról ideszármazott sváb-örmény házaspár, akik magyar példára szervezték meg édes hazánknak, Svédországnak, a megmentését"

És ott fogtok magasodni Malmő főterén, az El Punkten áruházzal szemben, amelyik svéd város a ti fáradságot nem ismerő hazafias tevékenységetek okán mégse lett iszlám többségű előretolt bástyája a kelet hódításnak!

szürke egér
2010. január 15. 10:58 | Sorszám: 45
Ne kakálj be, azt te nem biztos, hogy megéred!
De az unokáid, bizony hogy komoly veszélyben vannak!
szürke egér
2010. január 15. 10:55 | Sorszám: 43
Egyszerűen hihetetlen, hogy miket ír ez! Felnőtt, tapasztalt, világot látott MAGYAR embereknek!?

Hát hülye ez???

Honnan veszi, hogy nem látszik minden mondatából a legolcsóbb, legsilányabb propaganda, amit "a fejlett világ" urainak arra rendszeresített részlegei termelnek, kevernek össze lónyállal, és félig megemésztett formában dobozolva, tömegével helyeznek el minden plázában, rögtön a belépéstől jobbra eső polcon!?

szürke egér
2010. január 15. 10:42 | Sorszám: 38
Mondtam már vagy annyiszor, nem neked írok!
A te írásaid adják az apropost!

Reagálni kell a világ-ostoba libernyákként beszopott szövegedre, amiből süt az ál-műveltség fitogtatás, meg a kettőig se tudni számolni üresfejűség.

Ha még csak ez lenne, nem is írnék!
De a szöveged RENDKÍVÜL KÁROS APOLÓGIAJA, valamint propagálása annak, amit elv-, és még a franc tudja milyen társaid éppen a torkunkon gyömöszölnek lefelé, különösen az elmúlt nyolc évben.

Úgy, hogy nyugi!
Te számomra nem vagy más, mint a meglévő „fejlett” világ egy véletlenül idevetődött nyula is, meg bélája is. Aki itt ontja azt a zavaros vizet, ami a fejében keletkezett.

Nomeg a kirekesztés jól bevált módszereit!


Téma: Női traktus - de a hímeket is tárt karokkal várjuk!
szürke egér
2010. január 15. 10:21 | Sorszám: 818
A mi kis rég nem látott vannánknak küldöm, szeretettel.

(Saljapin után kutatva leltem erre, és ő jutott róla az eszembe. . . )
http://www.youtube.com/watch?v=98riAAGYCv8&feature=related


Téma: Hadat viselünk a svédek ellen
szürke egér
2010. január 15. 09:49 | Sorszám: 15
"A történelem" ???
Röhögni kell rajtad!

Valóban ennyi van a fejedben???

Az ú.n. KAPITAL-IZMUS (magyarul tőke-izmus) eladósításra, és annak révén az adósok fölzabálására kitalált dolog! Amely vagy ötszáz éve kezdődött, kaftános uzsorások hátsó szobáiban! Onnan futotta be mindent letaroló karrierjét, és elhatalmasodván a Földön - mint a rák - ma már megfojtással fenyeget mindent!

Tudod, a gazdatest elhalása után a ráksejtek is elpusztulnak! Nekünk érdekünk lenne, ha inkább ők, előbb!


(Mi van a te fejedben???? És az erkölcseid helyén?)


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 15. 09:35 | Sorszám: 386
És nesze, kultúrátlan gaz, még egy kis Saljapin!
Hogy fogalmad lehessen róla, ki is volt ő!
http://www.youtube.com/watch?v=_z6QhsMHfYQ&feature=related
szürke egér
2010. január 15. 09:26 | Sorszám: 385
És itt hallhatod, „eredetiben”, a világ operaszínpadainak egyik legnagyobb baritonjától Fjodor Saljapintól is! (Ha még itt ólálkodsz, és nem szégyellted el magad, és nem bujdostál világgá. . . )
http://www.we7.com/#/track/Dubinushka-folk-song-!trackId=1922108
szürke egér
2010. január 15. 09:16 | Sorszám: 384
))))))))))

Applause!

szürke egér
2010. január 15. 09:12 | Sorszám: 383
Nesze, nyomorék lélek! Lásd, min gúnyolódtál!
Ezt csehek „csinálták meg”, mégis átérzik rajta az eredeti fenséges erő!

A népdal ereje!
http://www.youtube.com/watch?v=6rmFd_Q1EfQ&NR=1

És ha még maradt benned egy csöppnyi beleérző erő, itt láthatod, hallhatod, hogy ez a dal ott még ma is él! Beleérezhetsz a nyugdíjas találkozó hangulatába!
http://www.youtube.com/watch?v=cqrZvgxDtXk

szürke egér
2010. január 15. 08:53 | Sorszám: 381
Tudod, ezen csak a szerencsétlen faxkalapok "viccelődnek".

Ez egy orosz népdal - "Dubinuska" - ami a világhírű Alexandrov együttes előadásában szintén világhírű lett.

(Kicsit különbözik a dallama attól, ahogy itt, nálunk, a munkás-énekkarok adták elő, de KULTÚRA volt. És még ma is az! Bizonyíték, hogy a legnagyobb seggek gúnyolódnak rajta!)

Az volt a korabeli szöveg, hogy ha "a ruszkik" csak dalaikat, operettjeiket, játék-, és bábfilmjeiket, zenéjüket, balettjüket, színházukat, kultúrájukat hozták volna hozzánk, és kiskatonáikat, tankjaikat, meg az ideológiájukat, meg a tanácsadóikat otthon hagyják, valóban örök barátságot köthettünk volna!


Téma: Hadat viselünk a svédek ellen
szürke egér
2010. január 15. 08:20 | Sorszám: 9
>> Habár Svédország az egy szélsőséges példa, hasonló példákat szinte mindenütt találhatunk Nyugat-Európában. <<


Igen!

A "hullafolt-kezdemények" a "fejlett világ" ERKÖLCSÖKET-, ÖNVÉDELMI REFLEXEKET elrohasztó - kikezdő, szándékosan irtó - betegségének végső stádiumában!

szürke egér
2010. január 15. 08:03 | Sorszám: 3
Nem lenne ez egy „nagy” hír, ha nem lenne egyben egy tünet is! Egy hullafolt-kezdemény a „fejlett országok”-nak a LIBSIZMUS által megtámadott testén.

Az az ország, ami kiváló ottani szakértőnk szerint „40 évvel előttünk jár”, és amihez képest itt, mi, magyarok „gondolkodásban” elmaradottak vagyunk, ugyanúgy halálosan beteg, mint a többi, amelyik a „világ-pénzhatalom” erkölcsöket lepusztító hatalma alatt állnak.

Döbbenetes szavak:

>> "A hatalom azt jelenti nekem, hogy a svédek felnéznek rám, a földre borulnak, és megcsókolják a lábamat." A fiúk nevetve magyarázzák, hogy "rablás közben egy fantasztikus érzés járja át a testet (thrilling sensation in your body), boldognak és elégedettnek érzed magad, és úgy érzed, hogy sikerrel jártál. Egyszerűen jó érzés. Olyan könnyű kirabolni a svédeket, olyan könnyű. Minden nap rabolunk, amilyen gyakran csak akarunk, bárhol." A bevándorló fiatalok a svédeket hülyéknek és gyáváknak tartják: "A svédek semmit sem csinálnak, hanem egyszerűen odaadják a cuccaikat. Olyan tehetetlenek." <<

Ez azt jelenti, hogy a tanulatlan, bevándorló suhancok az átlag-svédnél jobban ÉRZIK, mivé süllyedtek a „bennszülöttek”. Elhízott, tehetetlen, rettegő bábok lettek, saját hazájukban.

És azt is, hogy ebből a helyzetből ők SOHA ki nem fognak szabadulni már! Mert nincs hova! Illetve van: a mértéktelen piálásba!


Egyszerűen nem fért a fejembe, hogy miért „itteni svédjeink” részéről ez a féktelen, szenvedélyes gyűlölet, amivel a Magyar Gárdára, a Jobbik-ra, Vonára vetették magukat. Kezd meggyőződésemmé válni, hogy a tudat alatti irigység!

Hogy itt, a mi hazánkban, ami az ő megtagadott, lesajnált régi hazájuk is, vannak még emberek, akik minden hátrányt vállalva ÁLLTÁK, hogy undorító, mérges hangyákra hajazó droidok ideggázt spriccelnek az arcukba. Akik mozgalmának hatalmas erejű növekedése, terjedése fogja „kisegíteni” országunkat az „ő" pénzhatalmuk rettenetes szorításából.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2010. január 14. 23:52 | Sorszám: 2507
Aljas dolog ez!

Itt a szomszédban, az Olvastátok topikban írják, hogy felvásárolják Dobogókőt.

És akkor ráadásul még ez is...


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 14. 23:23 | Sorszám: 376
Én is engedélyt kaptam tartótisztemtől (egérné őnagyságától), hogy egy próba-negyedévre előfizessem. )
szürke egér
2010. január 14. 23:21 | Sorszám: 375
Ede!
Aki Gyurcsányt az aljassággal jellemzi, az egy debil majom! Annak kijár minden este, hogy páros napokon az egyik Pa-dö... páratlanokon a másik üljön meztelen seggel a szájára!

Gyurcsány egy hiperaktív idegbeteg akarnok, nem pedig aljas! A háttérben lévő erők azért tartották hatalmon, mert nem kellett parancsolgatni neki. Lázas elméjében pont olyan dolgokat főzött ki, amilyenek nekik kedveztek.

Aljasnak az olyan patkányokat lehet nevezni, akik ál-álnéven mocskoskodnak itt.

szürke egér
2010. január 14. 23:04 | Sorszám: 370
Bibliai jelenet: A hang Jákobé, a szörös kéz viszont Ézsau.

Patkány dolog az, amikor valaki, aki a jól hangzó ede nevet nyerte el, nem is tudom pontosan milyen szertartás keretében, de bélaként piszkoskodik, és követi el itt a legnagyobb szabálytalanságot, és szervezi a kirekesztőket egy szégyenletes csapatba.

"Julcsa, ha kimegyen a piacra. . ."
Ezt a nótát most így kellene dallni:

"Ede, minek jöttél a világra?
Maradtál volna az . . ."

szürke egér
2010. január 14. 22:12 | Sorszám: 365
Honfikánk, jössz a Siposba?
Már úgy értem, ha nekünk meglesz a hatvan, a Jobbiknak a 25.

Te, én olyan nótákat tudok, még az átkosból, hogy ezeknek a "nagyonfideszeseknek" leesne az álla.

Remélem, te se felejtetted el mindet!?

szürke egér
2010. január 14. 21:54 | Sorszám: 361
Na itt van a nyúl, e!
Nem bírja megállni zsidózás nélkül!

Czeizel Endre II.

szürke egér
2010. január 14. 21:51 | Sorszám: 360
Spongyát rá!
Tisztességes beszéd, magyar beszéd!

Meg is lesz - igérem.

Kapunk vagy hatvan százalékot, a Jobbik is, vagy 25-öt, és egy akkora hepajt csapunk, monjuk Óbudán, a Siposnál, hogy a ház falai is megrepednek belé!

Na, ott legyenek nagylegények! Hogy ki tudják-e énekelni a kedvenc nótám, "A pince mélyén csűcsülök, oly roózsáás ott aa kedvem" mindkét oktávját.

szürke egér
2010. január 14. 21:17 | Sorszám: 356
Szia, művész úr!

Nem néztem utána, de gondolom. Hogy a mocsok kirekesztő banda elszégyellte magát, és közösen aláírt alázatos hangú levélben kérte a moderációt, hogy ugyan már lenne szíves eme meggondolatlan, és felettébb szabályellenes tevékenységük bizonyítékait eltüntetni innen.

Mert a gyerek is netezik az iskolában, és ha ide téved, ciki lesz majd a magyarázatát adni, hogy apának, anyának, akik otthon tisztességes embereket játszanak, mitől ilyen szennyes a lelke itt.

És a moderátor - áldott jó ember - megsajnálta őket.
Tudod, neki is vannak gyerekei. . .

szürke egér
2010. január 14. 20:29 | Sorszám: 354
Nyúl!

Végtelenül beképzelt, buta és gerinc-, és jellemtelen fráter az, aki azt hiszi, hogy a botránytopikja után bárki sértettnek is olyan erős vágya lenne, hogy tovább is levelezgessen veled!

Neked ott vannak a formátlan, kopasz, elhízott, világ-randája csajaid.

Na, azoknál próbálkozzál!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 14. 20:07 | Sorszám: 2163
Szép bizony!
http://www.youtube.com/watch?v=IYBkCZRQ2Zw

Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 14. 18:59 | Sorszám: 351
Svéd! Kiröhöglek!
Addig is, amíg teljesen beseggelsz ma este, nézegesd ezt!
És védd még egy kicsit a Göncz Kingát! )
http://www.indavideo.hu/video/Ejjeli_Menedek_-_Echo_TV_2099_oktober
szürke egér
2010. január 14. 18:55 | Sorszám: 350
Most hol vagy svéd?
Csak nem az SVT-t nézed szégyenedben!?

Hogy ne kelljen válaszolni arra az implicite föltett kérdésre, miért változtattad meg az értelmét annak a beírásnak?

Pontosabban, hogy muszáj hazudoznod itt az ilyen-olyan gyalázkodásról?

Svéd!
Tudod azt a magyar közmondást a hazug emberről, és a sánta kutyáról?

És mondd! Ilyenkor nem ég a pofádról a bőr???

szürke egér
2010. január 14. 18:45 | Sorszám: 348
Adorján!
Kukáztam egy régi beírást.
Erről beszélsz?

Amivel szeretett honfitársaid áztatják MAGYARORSZÁGOT az este már merevrészeg, impotens svédek előtt???
Csaknem olyan hevességgel, mint ti, itt???

Olvasd át pontosan, és mondd rá, hogy igen.
Mondd, hogy te pont így gondolod, mit ez a svéd szenny-TV!

. . . . .
A MAGYARORSZÁGHOZ JÓSÁGOS SVÉDEK!
(hogy rohadjanak meg!)

A svéd állami tévé (SVT) 2009. november 5-i, Kulturnytt (Kulturális hírek) című adásában Magyarországról igen kedvezőtlen, rövid riport került bemutatásra, amelynek apropóját egy, a Demokrata újságban megjelent cikk adta.
Lásd: http://www.youtube.com/watch?v=D0JOUHUJ4a4

Az elképesztően egyoldalú, pártos és a valóságtól elrugaszkodott riportban, amelynek általános kritikáját most nem kívánnánk elvégezni, a Jobbikkal kapcsolatban a következő mondat hangzott el:

"Idag visar sig fascismen dels genom oppositionspartiet Jobbik, vars paramilitära grupp misstänks ligga bakom mord pá átta människor av romsk härkomst bara i ár."

Magyar fordításban: "Manapság a fasizmus egyrészt az ellenzéki Jobbik pártban mutatkozik, amelynek paramilitáris csoportját gyanúsítják nyolc, roma származású ember ellen elkövetett gyilkosságban csak ebben az évben." (2:13)

A Jobbik nemzetközi sajtófőnökeként kapcsolatba léptem a svéd televízióval, és erőteljes tiltakozást nyújtottam be a Jobbikot érintő, minden alapot nélkülöző vádak terjesztése ellen.
. . . .
Várkonyi Zsolt,
a Jobbik nemzetközi sajtófőnöke

szürke egér
2010. január 14. 18:21 | Sorszám: 345
Azt mondod?
Határozottan állítod???

- ostoba
- korlátolt
- mérhetetlenűl aljas
- gazember
- aki rágalmazza

??????

Nem lesz egy kicsit ez sok???

Te lennél "vitapartner"???

Ugye nem is komolyan mondtad, vitapartnerke !?

szürke egér
2010. január 14. 17:55 | Sorszám: 338
Csodálatos mesét mondott el ez a mandró!
Lélekemelőt, tiszta magyar vágyakat tükrözőt!

(És az az arab nevű újságíró, akivel beszélgetett, gyönyörű, tiszta, érthető, kerek MAGYAR mondatokat ejtett ki a száján.)

Akik ezt nézvén, hallván fintorognak, azok nem a magyarok!

Azok számára csinálték a Heti Hetest!
Az ő nőideáljuknak "építették fel" a két amorf, dagadt, nemét vesztett sztárt, a Pa-dö-dőt. Legyen az övék!

Az való nekik!


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 14. 16:28 | Sorszám: 545
Na, Kitty!
Ez lennél te igazán?

OK!

szürke egér
2010. január 14. 16:26 | Sorszám: 544
Te vagy itt a legselejtesebb belsejű, legnullább gerinccel, etikával és erkölccsel ideuszított, legócskább provokátor.

Megbélyegző "ember" (idézőjel fontos), és mélyen egyet lehet érteni, hogy kinek a tulajdonságait ontod erre a nőre.

Csak ennyit szerettem volna tudatni veled.

Hogy látszol!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 14. 15:46 | Sorszám: 2154
Aha!
Meg a hatvan éven felüli takarítónőket!

Osztán attól minden meg is változna!

szürke egér
2010. január 14. 15:40 | Sorszám: 2152
Nézd, én csak a szöveget magát néztem!
Mint a világszínvonalú "polgár" dfiníciód esetében.

Ne bízd azért el magad!
Nem különösebben érdekelsz!

szürke egér
2010. január 14. 15:28 | Sorszám: 2149
"én nem ezekről a baromságokról akarok rúgózni"

Erre a félmondtra többen érdeklődéssel kapták fel a fejüket! Na végre egy kemény mandró, aki nem kerülgeti itt a dolgok lényegét, mint macska a forró kását! Akinek ami a szívén, az a száján! Derék!

De hiányolták, hogy nem írtad ide azt is, hogy akkor melyik baromságokról akarsz?

Már úgy értem, rugózni?


Téma: Magyarország visszavétele
szürke egér
2010. január 14. 13:49 | Sorszám: 121
Eleged van!?
Bogárból???

Hát ez meg kit érdekel!?

Te bibas!
Nem azzal a "hátsó szándékkal" írod ide, hogy lejárasd a tudatlan patkányok előtt?!


Azt mondja a barátom, hogy ő nem gondolja ezt pont rólad! Aki akkora tekintély vagy Bogár szakmájában, hogy nincs szükséged ilyen nyomorék kültelki aljaskodásra. Azt mondja, hogy ő szépen megkér, hogy ugyan mondj már olyan általad ismert műveket, Lenin összes, vagy más nagy tudósok műveit, akikkel pontról-pontra megcáfolod, amit ez az összeesküvés-gyakorlat leleplező Bogár állít.

Én azt mondtam neki, hogy ezt te kérés nélkül is szívesen megteszed. Már írod is a művek jegyzékét, és most éppen az idézetek kigyűjtésével foglalkozol.

Azt mondta erre, hogy nalátom! Mégis csak egy nagy tudós vagy te! Bogár hozzád képest egy bakfitty!

És még valamit mondott, ami a moderációs tilalmakba ütközik, azért nem írom ide.

De te egy jó képzelőerővel megáldott, fél-zseni manus, biztos ki tudod találni.

Ló is van benne.

szürke egér
2010. január 14. 12:49 | Sorszám: 119
Néhány napja bejárta a világot Alessandra Mussolini elhíresült mondata: „Meglio Fascista che froci”. Amit egy buzi és egy transzvesztita képébe vágott, miután vagy tízszer odaordította a transzvesztinek,
hogy „Szégyeld magad!”

Érdemes azonban elolvasni az összefoglalóját annak, amit
Alessandra Mussolini mond előtte:

Arról beszél Alessandra Mussolini, hogy a mai liberális társadalomban odáig fajulnak a dolgok, hogy már szinte szégyellnie kell magát az embernek, ha templomban házasodik. Majd arról beszél, hogy meg akarja védeni a keresztény társadalmi modellt, meg akarja védeni az olasz fiatalokat a munkanélküliségtől, munkát, biztonságot akar teremteni számukra.

A bevándorlók ugyanis elveszik a munkát az olaszoktól, még a diplomás fiataloktól is, akik sok áldozatot hoztak azért, hogy tanuljanak, és most a bevándorlók elveszik tőlük a lehetőséget, a diplomás olasz fiataloknak meg portásként kell dolgozniuk és fizikai munkát kell végezniük a bevándorlók miatt, főleg Dél-Olaszországban rossz a helyzet. Azt mondja, hogy még Tony Blair is, aki
nem jobbközép politikus, mint ő (nálunk a radikális jobb oldal is csak ritkán ragadtatja magát egy ilyen vitára, az olaszoknál pedig már a jobbközép vérmérséklete ilyen heves, akkor a Fidesz micsoda?
(Alessandra Mussolini jobbközépjéhez képest inkább gyertyatartó hanukán – a szerk.), hanem baloldali, azt mondja, hogy a multiraciális modell elhibázott. Elhibázott, mert HA NEM VÉDED
MEG AZ IDENTITÁSODAT, A HAGYOMÁNYAIDAT, AKKOR NEM TUDOD TISZTELNI A MÁSOKÉT. EZÉRT ELSŐSORBAN A SAJÁT FIAINKAT KELL MEGVÉDENI, A SAJÁT OLASZSÁGUNKAT, ÉS CSAK UTÁNA TUDUNK MÁSOKKAL IS TÖRŐDNI.

Van egy szó az olaszban, amit nehéz lenne jól magyarra fordítani, az „extracomunitario”, ami olyasmit jelent, hogy társadalmon kívüli, közösségen kívüli, de használják az EU-n kívüli emberekre is ezt a szót, tehát valami olyasmi, ami a normális társadalmon kívüli személyeket jelenti (mint az ókori rómaiaknál a barbár szó – a szerk.). Mussolini ebbe a csoportba sorolja a buzikat: nem tartoznak a normális emberek közé. Ezen háborodik fel a baloldali heteroszexuális vitapartner, és mondja Mussolininek, hogy a buzik is ugyanúgy bele tartoznak a társadalomba, ők is ugyanúgy a te és az én testvéreim, mondja. Mussolini azt válaszolja erre, hogy neki a buzik nem testvérei, erre háborodik fel a baloldali politikus, és mondja neki, hogy na ezért vagy Te fasiszta. Ezután eldurvul a hangnem, és egyre jobban belelendülnek. MUSSOLINI AZT MONDJA, HOGY MEG AKAROM VÉDENI A FIAINKAT, A BALOLDALI MEG AZT MAGYARÁZZA, HOGY MUSSOLINI FASISZTA. Erre közbeszól a transzvesztita buzi, hogy ő aggódik a fasizmus miatt. Erre Mussolinit elkapja a hév, hogy ő meg amiatt aggódik, hogy az Egyesült Államok és Izrael zászlait égetik a tereken, meg a fiatal olasz katonákért Szíriában. Majd többször (kb. tízszer) kiáltja a transzvesztitának, hogy “szégyelld magad”. Az meg közben azt mondja Mussolininek, hogy “fasiszta vagy”.

Ekkor a műsorvezető szétválasztja a vitázókat, és átadja a szót a másik jobboldali politikusnak, hogy csituljanak a kedélyek, de Mussolini nem tud lenyugodni, és többször közbeszól, végül azt mondja szó szerint, hogy „inkább fasiszta, mint buzi”. Erre megint közbevág a műsorvezető, és utána már érdemben véget is ér a műsor.

(kukázva s.k. a www.johafigyelunk.hu lapból.)


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 14. 10:48 | Sorszám: 765
Te! Frankón!
Nem lenne kedved azoddal szórakozni, amiddel egykorú vagy?

Annyira erőlködsz itt, hogy még becsinálsz!
Miért jó ez neked?


(Préselj ki már a szikkadt agyadból valami szellem-szikrát legalább! Dög unalom olvasni téged!)

szürke egér
2010. január 14. 10:14 | Sorszám: 763
Ragyogó napfény volt, az idei első hó elolvadása után. A turistautat a piros kereszt jelzi. Már csak kevés helyen volt csúszós. Van benne vagy 400 méter szint, úgy hogy egy kicsit megdolgoztatja a tüdőt, meg a szívet.

Összesen tíz emberrel ha találkoztunk.

Meg-megállva egy-egy vadregényes sziklafal előtt, vissza- és előre nézve a tájon, valóban különös érzés keríti hatalmába az embert.

Már gondolom azt, akiben van egy kicsi empátia, meg képesség, hogy meghallják, mit suttognak ott az Ősök szellemei.

szürke egér
2010. január 14. 09:57 | Sorszám: 761
Igazam!?
Vágyam, álmom, sóhajtásom!

Maximum csak fohászkodni van módom, hogy az Úr is így akarja!

szürke egér
2010. január 14. 09:54 | Sorszám: 760
Aki húzza - egy kiöregedett huszárló - az érti.
Csá! Meg hajsz! Meg ilyesmi.

Sőt estefelé, amikor egy kicsikét berúg az erjedt zabtól, amit kétpofára szokott zab-álni ugye, még azt is elpanaszolja, hogy a fia is huszárló.

Ő taníttata.

És már brilliáns módon tud internetezni. Leül a seggére, maga alá kapja a farkát, és a két patájával veri a billentyűket. Mert az első lábain csak egy-egy pata van.

És tudod miért bénatos az öreg? Hogy a fia a patát ma már nagy kényeskedve "ujj"-nak mondja.

szürke egér
2010. január 14. 09:43 | Sorszám: 757
Kérésed parancs!

Falú végén van egy kocsi terágya
Erányossan van az oda lehányva
Ráverek a huszár lovam farára,
Szeretetté gondulok a babámra. . .

szürke egér
2010. január 14. 09:34 | Sorszám: 755
Hát ide figyelj, Lajos,
A gé-húr kicsit magos,
Hát rossz a filhallásod már.
Hát húzd el nekem, Lajos,
Hogy házunk előtt magos
Egy nagyon magos eperfa áll.
De húzd meg jól, hogy ne lógjon
A földig a lószőr a vonódon,
Hát kérlek, ide figyelj, Lajos,
Így muzsikálni bajos,

szürke egér
2010. január 14. 09:26 | Sorszám: 754
Nna!
Éppen most hívott Bokros Lajos - honnan tudta a számomat!? - hogy egyeztetni akar, és nyomjam meg az egyes gombot, és akkor majd ők fölveszik a kapcsolatot. . .

Én meg erre megmondtam neki, hogy ő mit nyomjon meg, de nem valószínű hogy hallotta, mert gépről beszélt. . .

szürke egér
2010. január 14. 09:16 | Sorszám: 753
Na, akkor elmondom, hogyan értettem.

Az, hogy a „világrend” döglődik, azt minden hozzáértő mondja.
Hogy rettenetesen erős, azt is.
Most éppen a rettenetesen erős van dögrováson.

(Azt, hogy az utolsó rúgásai mekkorák lesznek, mikor, kit és hol érnek, azt nem tudja senki tudós megjósolni. Aminek az oka, hogy „jövőbe látni” Heisenberg óta fizikai nonszensz, csak a metafizikai képességekkel rendelkező „kiválasztott” személyek – táltosok - képesek rá, ők is meglehetősen ködös képeket tudnak közvetíteni felénk.)

Hogy Magyarország földrajzi területének megvannak mindazok a vonásai, amiket ismertetsz, és amelyekben magam is hiszek, még nem jelenti azt, hogy a MINDENTŐL FÜGGETLEN VILÁGREND – amely bármit is csak pénzben kifejezett értéke alapján tart nyilván – ezt különösebben preferálná.

(Az más dolog, hogy ezt a területet „kinézte magának” egy a világban annó alig jelentékeny, viszonylag kevés számú zsidó emberből álló csoport. És ahogy a történelemben haladunk előre, és gyengülünk meg – azaz olvadunk bele a „fejlett” világkatyvaszba – ezek az igények egyre inkább előtérbe jönnek, és válnak történelmünket alakító tényezővé. Hogy ez ma hol tart, azt pontosan nem tudhatjuk, de sejthetünk valamit Simon Peresz önelégült arcát látván amaz ominózus TV-nyilatkozatban. De tisztában kell lenni azzal, hogy ez az úr nem a „világrendet” képviseli, ennek ő maximum a haszonélvezője.)

Évtizedek óta ma van a legkedvezőbb külső erőtér számunkra ahhoz, hogy a maximális hatékonysággal cselekedjünk, anélkül, hogy „élből” eltaposnának, vagy tönkrebombáznának minket.

(A „maximális” helyi csúcsot jelent, és egyáltalán nem biztos, hogy a „nagy” jelző is ráillik.


P.S.
Ez a kicsi huszár csak egy ló!
Nemrég tettünk egy csodás kirándulást a Holdvilág-árokban. A szabadságnak-, és az 1998-as ottani hatalmas felhőszakadásnak, illetve árvízszerű rombolása jeleinek élményével!


Téma: Magyarország visszavétele
szürke egér
2010. január 14. 08:34 | Sorszám: 114
A záró mondatot - bon mot - most olvasom először, és itt!
És most sajnálom először, hogy nem vagyok bankár.

Mert akkor én vésettem volna ezt az örökkévaló igazságok nagy falára.


(Egy-egy ilyen mondás, és mintha valami fátyol lebbenne föl az ember szeme elől, rácsodálkozásra késztet. Jé. . . )

szürke egér
2010. január 14. 08:25 | Sorszám: 113
Az „összeesküvés”-nek nagy irodalma van.
Ez az egyik „bestseller” például. http://www.webofdebt.com/

Erről a témáról ITT nehéz „vitatkozni”, pláne olyan felkészült szakemberekkel, akik úgy el vannak mélyülve Drábik és Bogár prof. munkáiban (bár lehet, hogy másban) hogy módjukban áll ilyen bicskanyitogatón elintézni: „Ja, ugyanaz az összeesküvés-elméletes injekciós.”

Kettő, ami végtelen: a világegyetem, és a buta emberek önteltsége – Einstein állítólag valami ilyesmit mondott, hozzátéve, hogy az első még bizonyításra vár.

szürke egér
2010. január 13. 21:53 | Sorszám: 102
Ó, ezen már sokszor keseregtünk tartótisztemmel (nejem őnagysága), hogy azt az ÉRZÉST nem tudta senki "konzerválni", átadhatóvá tenni, ami akkor szinte minden embert átjárt.

Nagy művészeink lelkén szárad, hogy nincs egyetlen irodalmi mű, játékfilm, ami ezt ide tudná hozni, a mai korba.

szürke egér
2010. január 13. 21:41 | Sorszám: 95
Srácok!
Ebben a hangulatban - úgy érzem - még egy AK-t is kézbekapnánk mi, ősz, vagy csak őszülő huligánok, ha kellene!

Hogy visszavegyük.

Igen, a hazánkat!

Amit akkor még a miénknek éreztünk, pedig a helyzetünk anyagilag túró volt ehhez képest. És itt voltak "az oroszok" is!

szürke egér
2010. január 13. 21:33 | Sorszám: 88
"A Tivadar" ott lett igazgató.
Azért kérdeztem.

Úgyi, hogy igaz se volt talán!?

DE EGY CSODA VOLT !!!

szürke egér
2010. január 13. 21:28 | Sorszám: 83
Ne izéjjé, ember!

Akkor te talán még Fodor Tivadar direktor urat is ismerted!?

A világ vagánya tanár volt az én időmben, a Tavaszmezőben...

szürke egér
2010. január 13. 21:21 | Sorszám: 77
OFF

Mit szólnál, ha a Morvai családot fikázóknak azt a jel-sorozatot adnánk le:

ti-tá-titi titi-tá-ti tititi

ON

szürke egér
2010. január 13. 21:17 | Sorszám: 75
OFF

Az év végétől már egyetem! )

ON

szürke egér
2010. január 13. 21:16 | Sorszám: 74
Ez igaz, mert ez itt off.
Mint az a szenny is, amit Adorján idehányt elénk!

Ez a svéd összevissza székelte magát a méltatlankodástól, és a dühtől, hogy itt valaki az ő családját "gyalázza", mert megjegyezte, hogy a fiai csak makognak magyarul, ha egyáltalán.

De hát itt ugye Morvai családjáról van szó. . .!

szürke egér
2010. január 13. 21:00 | Sorszám: 71
Engem már nem, de egyébként sem tudtam.
(De te tudod-e, hogy én még most is - egy kicsit. 19-én vagy mikor lesznek az utolsó pótvizsgák! )
szürke egér
2010. január 13. 20:57 | Sorszám: 70
Hát hogyne ismerném!

De azoknak a nagy atyamestere az egyik csodás osztálytársam volt, a Turtsányi Gyuszi.

Olyan "szuperregeneratív" vevőket fabrikált, hogy ihaj!
És Yagi antennával a kezében rohangált hegyen-völgyön, de főképp erdőkben, ahova a "rókák" voltak rejtve.

szürke egér
2010. január 13. 20:53 | Sorszám: 68
Azt nem tudom, hogy ez is köztük volt-e, de azt igen, hogy jóapám nagyon rühellte ezt a stílust, meg az egész "tínédzser partit".

Általában nem ápolta hatalmi szóval az "ízlésemet", de emlékszem, egyszer egy ilyen szám közben, amikor már majdnem elszakadt a cérna nála, valami felejthetetlen éllel, rosszallással, megjegyezte: "Látom, hiába taníttatlak! Csak nem tudod kiszedni belőle a zavarót belőle!"

(A korabeli Kandóba járatott - áldja meg érte az Isten - nagyon komoly áldozatok árán, pedig akkor tandíj nem is volt. És egyszer se mondta, vagy utalt rá, hogy inkább menjek dolgozni, mert ő egyedül már nem bírja a négy gyereket eltartani. Rádiós ügyködésem olyan havi 400-600 FT-ot hozott a konyhára. Nekem, mert azt se vették el!)

szürke egér
2010. január 13. 20:24 | Sorszám: 64
Mindenféle "félelmetes" nevek voltak! ))

Én a legszívesebben arra emlékszem vissza, hogy - kis srác voltam, és a rádiókészülékek voltak a szerelmeim - "messze vidékekről" jöttek, hogy "bütyköljem meg" a rádiójukat, hogy jobban lehessen a SZER-t, meg a Voice of America-t, meg a BBC magyar adásait hallgatni, mert nagyon erősen zavarják.

Volt egy "találmányom", egy pót-tekercs, síma KH modulátor. Amit beforrasztottam az RH oszcillátorával párhuzamosan, úgy, hogy a ferrit magjához hozzáragasztottam egy hurkapálcikát és annak a forgatásával lehetett az oszcit "finoman hangolni", azaz a lehető legjobban elválasztani a zavarótól. (Amit jórészt katonák üzemeltettek, és ezért, amikor ezek a srácok estefelé már bepiáltak, a zavaró freki elég gyakran "elmászott".)

Nagy idők voltak!


Téma: Elszámoltatás
szürke egér
2010. január 13. 20:08 | Sorszám: 639
Neked nem kell támogatni, szentemlelkem!
Te oda szavazol, ahova a szíved húz!

A fontos az, hogy mások támogassák annyira, hogy meglegyen a 25%-a!

Egyébként a cikkírónak teljesen igaza van!
Ott máris kiderül, mit "szán" nekünk a háttérhatalom, hogy meg tudják-e akadályozni Orbánt - és a magyar nemzetet - abban, hogy miniszterelnöksége alatt TÖRTÉNETI ALKOTMÁNYUNK 1944-BEN MEGSZAKADT FOLYTONOSSÁGÁT HELYREÁLLÍTSUK.

Ha meg tudják akadályozni, amit a haza nagyon megsínylene, az orbánizmus napjai meg vannak számlálva.


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 13. 19:50 | Sorszám: 515
Ismeri az összes weblapot, ahonnan magyargyalázó mocskot lehet összeszedni.

A cionizmus címszó alattiakat is - a guglival - két másodperc alatt bemásolja neked. De hogy bármit is tudna róla, az erősen kétséges.

A másolás nagyon, az írás már észrevehetően rosszul, az olvasás meg csak nagy nehézségek közepette megy neki.


Téma: Magyarország visszavétele
szürke egér
2010. január 13. 18:49 | Sorszám: 61
Az igazság lassan "kibújik" az aljas rablók - és mondjuk itteni nyomorult, kirekesztő lelki toprongyaik - által ráhányt hazugságok alól.

Ennek a szellemnek, hangnak, eddig még csak a hírét sem hallottuk. Na nem azért, mert nem voltak, lettek volna emberek, akik kiáltottak, hanem azért, mert kiáltásukat a hazaáruló komprádor elit zajongása úgy nyomta el, mint annak idején a SZER adásait a hullámhosszukra telepített nagy erejű zavaróállomások.

Abban, hogy végre eljutottunk odáig, hogy ezt TV-ben is láthatjuk, hallhatjuk, hatalmas érdeme van a kor legbátrabb, legtisztességesebb MAGYAR embereinek, a Gárdistáknak, akikről letiltott műsorában Pörzse szólt. (Akik tiszteletére meglásd, a hálás utókor egyszer még hatalmas szobrot emel, talapzatán "AZ ISMERETLEN GÁRDISTA" felirattal.)

És a Jobbiknak, amelyik megunta ezt a "demokratikus" játszadozást, amelyben végletes kifosztásunk révén a megsemmisítésünkre törnek, és olyat lépett, amitől a "hatalomnak" tátva maradt a szája.

És Morvai Krisztinának, az elmúlt évszázad legbátrabb, legnagyszerűbb MAGYAR politikus asszonyának, akit mocskos külhoni csahosok nem győznek gyalázni. Nomeg a "belhoniak" is!


(És kedves feleim, egy kicsi nekünk is! Akik - ki-ki tehetségünk szerint - itt próbáltunk helytállni, védeni magunkat a kirekesztők szennyes lelkű hordájával szemben. )

szürke egér
2010. január 13. 15:07 | Sorszám: 58
Az IGAZ ember mindig oda húzza a keresztet, ahova az Úr súgja neki!

És bárhova is, ha Tőle jön az inspiráció, az OTT van jó helyen!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 13. 13:57 | Sorszám: 740
Az "ellen" a világ-rendszer, ami szétesőben van. Végletesen meggyengült, és "nem ér rá" egy olyan - számára jelentéktelen - országgal foglalkozni, mint mi.

Ez a reményünk!

Hogy "előre menekülhetünk", ami látszólag éppen hogy a hátunk mögött van: Történelmi Alkotmányunkhoz, magyar jogi hagyományainkhoz.

Aminek alapvetéseire az egész "fejlett" világnak égetően szüksége van!

(Csak még nem érdekük "tudni" ezt! Még etetik a néppel a maszlagot, hogy nem kell semmit tenni, csak várni, és "gazdaságuk" ismét szárnyalni kezd. Innen üzenem nekik, én egy szürke egér, ezekkel a nemes szavakkal: "Lószart, mama!". Ez már a haláltáncotok!)


Téma: Magyarország visszavétele
szürke egér
2010. január 13. 13:30 | Sorszám: 53
Nézd, te kedvem szerint való hölgy!

Még csak elgondolni is rossz, hogy a mostani "pokornik" rávetik magukat a gárdistákra, és most már 2/3-os felhatalmazással fogják ütni, rúgni meg spréjezni őket!

Mit gondolsz, meddig tartana a választási öröm???


Jó lesz az úgy, ahogy az Úr elrendezi!
Illetve ahogy remélem, hogy Ő is úgy látja jónak.

A napirend előtti felszólalásokon nem Gusztos AIDS-forma pofáját fogjuk látni, hogy több jogot a homoseggszurkálóknak, hanem olyasmit hallunk, dörgő hangon, hogy "Miniszterelnök úr! Meddig húzza még a tárgyalások megkezdését az adósságszolgálat szüneteltetéséről? Mert a nép ezt várja öntől!"

szürke egér
2010. január 13. 13:20 | Sorszám: 50
Tessék "leszámolni" 85%-kal!!!

A Fidesz és a Jobbik együtt!

szürke egér
2010. január 13. 13:18 | Sorszám: 49
Karakanka!
Mint egy ara-papagáj!

Egy kétharmad mellett gyakorlatilag visszamegyünk az egypárt-rendszerhez! Képzeld magad elé azt a "nyüzsgést", ami a győztes "egypárton" belül indulna a pozíciókért!

Mindenért, amit az "egypárt" elérni csak tud!

Nagyon ki vannak ám éhezve "a fiúk", olyan nyolcéves sovány koszt után!


Téma: MEGLESZ A KÉTHARMAD?
szürke egér
2010. január 13. 13:13 | Sorszám: 11
A szöveg korrekt, a veszély fennáll!

Azért nem lenne jó - többek között, sőt, nagyon rossz lenne - a Fidesz kétharmada, mert az elviselhetetlen mértékben felerősítené a Fidesz lentebb jellemzett "atlantista" szárnyát.

Arra kell fordítani minden erőnket, hogy a Fidesz 60% körül legyen, a Jobbik meg olyan 25 körül.

Ez a legjobb! Mondhatni az álomcsapatcsapat!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 13. 12:59 | Sorszám: 737
Nem jó szöveg!

A pénzügyi "önállósághoz" fokról fokra lehet - és kell - KÖZELÍTENI. Ez életbevágóan fontos nemzetstratégiai kérdés.

Mert annak elvételével fojtottak meg minket, az elmúlt húsz évben, és annak elvételével fosztottak ki, vették el 100 milliárd dollár értékű nemzeti vagyonunkat, amellett, hogy még 100 milliárd dollár adósságba is vertek.


(Kossuth úr FŐ BŰNE a korabeli bankár kaszt szemében volt az, hogy "bankójával" a semmiből tudott néhány hónap alatt hadsereget fölállítani. A Rothschildok vagy kik pénze nélkül. És ez késztette a bankárokat arra, hogy a cári intervenciót finanszírozzák! SZABADSÁGHARCUNK LEVERETÉSE AZ Ő PÉNZÜKBŐL MENT!

Egyébként volt egy másik úr is, valami Schickelgruber, aki a világtörténelem leggyorsabb gazdasági, politikai és társadalmi fejlődését tudta felmutatni. Saját pénzzel, a kor pénzügyi "szakembereinek" kifejezett ellenséges aknamunkája mellett. Na, ezért kellett neki elégnie a berlini bunkerben, nem pedig azért amit akkor még nem is nagyon tudott a világ, hogy emberei mit tettek a zsidókkal!)

szürke egér
2010. január 13. 09:55 | Sorszám: 721
Valamit nem jól írtam, ha neked - NEKED - ez jött le belőle!

Abból például, hogy

"Ha igen, ELKEZDŐDHET az előttünk álló négy év igazi munkája: lassan kibújni – A VILÁG SZÍNPADÁN, Houdiniként, MINDENKI ELŐTT, MAGUNKRA HAGYVA - nemzeti láncaink közül."

Mert abban bizony hogy semmi „lebecsülés”, meg „CSAK akarni kell” nem volt!

De jóbarát!
Egyszerűen nem hiszek a szememnek! Mi ez???

„Jelenleg ugyanis, az önfenntartás legminimálisabb eszközei is hiányoznak ebből a léttérből.”

El nem hiszem, hogy ennyire áthatotta volna a szadesz-propaganda ezt a nemzetet, hogy itteni „nagyjai” is elhiszik ezt a mesét!?

Hát ki a franc „tart fent” minket itt, 1100 év óta, itt, ebben a léttérben, ha nem mi magunk???
Meg az Úristen!


Téma: Mi lenne, ha összefognánk..
szürke egér
2010. január 13. 09:37 | Sorszám: 149
Aha!
Jobb a saját kútfő.

(Egy definíciót csakis már definiált fogalmakra lehet alapozni, másképp ugyanúgy a levegőben lóg, mint ez.)

A polgár „nagyjából” „normális” életet él. Marha jó! Nagyjából. . .

A polgár „ha gyermek, akkor a tanulással, sporttal, saját maga külső-belső fejlesztésével foglalkozik . . .” Azannya, e mán döfi. Így született?

A polgár „ha felnőtt, akkor tisztességesen dolgozik”. Na ez remek! Ilyen emberek kellenek nekünk!


A polgár „felelősen gondolkodik”! A „polgárnak” van valami titkos gondolat-detektora? Amibe hazaérvén, az asszony belfujat? És az kimutatja, hogy azon a napon hány százalékban gondolkodtak „felelősen”? (És azt is. gondolataik hány százalékban jártak felelőtlenül, Sacika, az új kis kézbesítő lányka szoknyája alatti?

A polgár „törődik a családjával”! Nagyon szép polgári tulajdonság! (lásd fentebb!)

A polgár „tájékozódik”: „Mosdó a folyosó végén, balra”

A polgárt „nem fújja a szél ide-oda”. Ő magától megy, ide is, meg oda is!


Hát mit mondjak!?
Rendkívül precíz, éles elmére valló meghatározás!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 13. 08:55 | Sorszám: 714
„intenzív” irányban, „befelé”

helyesen:

"„intenzív” értelemben, „befelé”

szürke egér
2010. január 13. 08:41 | Sorszám: 713
Az utolsó néhány év „politikai történéseinek” van „egy olyan olvasata” is, hogy látja.

Mit „lát”?
Hát azt, hogy A VILÁG-ELNYOMÁS „BILINCSEI” SOK „HELYEN” ELROZSDÁSODTAK.
Hogy a világban a gyakorlatban sincs „extenzív értelemben” vett „fenntartható fejlődés”.
(Csak magunk megnyugtatására írom, hogy „intenzív” irányban, „befelé”, a lehetőségeink végtelenek!)

Azért nincs, mert ennek a fogalomnak a LÉNYEGE „a szabad és korlátlan lenyúlás”, ami a globalizálódás hajtóereje.
Meg az ököljog, és édes leánya, a „liberalizmus”.

(Módszere pedig a kamatos magánpénzre alapozott pénzügyi világrendszer, a „tőkés társaságok” menedzsereinek Földet behálózó, profit-célú, mindent átható – végső soron eladósító és tönkrevágó – tevékenységének a „világ-törvényesítése”.)

Nincs kizárva, hogy Orbán is „látja” – miért ne láthatná, ha én „látom” – hogy ehhez az ő „majdnem kétharmados” kormányzására, VALAMINT egy erős – mondjuk „egynegyedes” ellenzékre van szüksége, amelyik friss, feltörekvő, egyre népszerűbb magyar erő lévén, hatalmas hangerővel fogalmazhat meg olyan MAGYAR követeléseket, amelyeket ő és csapata, amelyik akarva-akaratlan része történelmi szégyenünknek (az elmúlt gyalázatos húsz esztendőnknek), nem.

Az elkövetkező választás tétje az, hogy „ki tudja-e – tudjuk-e – szaszerolni”, hogy ez a 60/25-ös százalékarány létrejöjjön.

Ha igen, elkezdődhet az előttünk álló négy év igazi munkája: lassan kibújni – a világ színpadán, Houdiniként, mindenki előtt, magunkra hagyva - nemzeti láncaink közül.


Fohászkodjunk, hogy ez álljon Orbán Viktor tettei – meg a látszólagos „nem-tettei” - mögött!


Téma: mediator
20-100. blank . 00:00 | Sorszám: 9

Téma: Magyarország visszavétele
szürke egér
2010. január 12. 21:19 | Sorszám: 45
HP!
szürke egér
2010. január 12. 21:15 | Sorszám: 43
"Hú de nagy szarkeverő vagy te barátocskám!"

Szervezel megint egy jó kis kirekesztő pikniket???


(Csak hogy tudd! Az idézett mondatot a barátod írta. Úgy látszik neked!)

szürke egér
2010. január 12. 21:06 | Sorszám: 41
Te meg jóember egy mocsokszájú bélyegezgető.
Meg kirekesztgető brigádtag.

Ha tiszteséges lettél volna, kimondod, hogy igen, de ezek csak látszat-fejlemények, amelyek mögött ez és ez az elgondolás - nemzeti érdek - húzódott meg.

Legalább egy ponton adhattál volna magyarázatot azokra a sorozatban nézve felettébb gyanús látszatokra!

Vagy neked nem ez itt a feladatod?


Téma: Elszámoltatás
szürke egér
2010. január 12. 17:14 | Sorszám: 621
>> A kérdés már csak az, hogy Orbán Viktor szélsőjobboldalnak tekinti-e a Jobbikot, miközben ez a párt számtalan önkormányzatban együtt dolgozik a Fidesszel. Vona Gábort, akivel egy polgári körben ült? Morvai Krisztinát, akivel a Fidesz az "emberjogi" profilját építgette? Van-e bátorsága feladni a középtávú nemzeti célokért a rövid távon kényelmesebb álláspontot? A "kényelmes" hallgatást a Jobbik napi gyakorlatáról: a kereskedelmi tévék bezárásától kezdve, újságírók Izraelbe küldésétől és a cigányokkal szembeni agresszión keresztül az alkotmányellenes, antidemokrata Magyar Gárda életben tartásáig. A HATÁROK ELMOSÁSA HELYETT A HATÁROK MEGERŐSÍTÉSÉRE VAN SZÜKSÉG A FIDESZ ÉS A JOBBIK KÖZÖTT. Ehhez azonban választ kell kapnunk arra: tud-e a Fidesz elnöke a Jobbiknak való megfeleléstől teljesen eltérően, egészen máshogy, egy konzervatív szavazó ízlésének megfelelően beszélni és gondolkodni? <<

Hol van érintve ebben a világfelfordulás, hazánk kirablása, végletes eladósítása?
Hát ahogy nézem, sehol.


Ki is, aki ezt írja?
Ja, a nemes arcélű Somogyi Zoltán.

És milyen címen is? „Fiatal demokrata partnert keres”
Ő meg rá akar sózni egyet, a biztosan győztesre.

Öreg Schwartz bácsiként – ószeres volt a Klauzál téren - kínálgatja ócska, szakadozott, lehetetlen portékáját.

Amelynek nevét a kalapos asszony, meg az a herényi bili-hordozója, szitokszóvá tette mindenki előtt, akiben egy csöpp magyar vér csörgedez.


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
szürke egér
2010. január 12. 16:33 | Sorszám: 3855
Mezei kartársam, úgy tűnik, a mi nemzetségünk eléggé egyformán vélekedik a dolgokról. Bizony, hogy van egy ilyen olvasata is!

És lám, ez az Onog nevezetű úr is miket mond itt!?

Hogy már akkor ezek a gonosz, Putyin és az MSZP által létrehozott, sőt, pénzelt, és Morvai Kriszta által tálalt, metéltekkel izesített jobbikosok, már nem éltek hiába.

szürke egér
2010. január 12. 12:26 | Sorszám: 3828
Na, erre mondja ezt egy fideszes és orbánista, de leginkább magyarista, hogy ebben a kérdésben az Úré a döntő szó!

Már hogy minek hallják ezt - meghallják-e egyáltalán - aki szavazni fognak.

Hogy úgy hallják-e:

"Te szavazó! Aki eddig azért szavaztál a Fideszre, mert azt láttad a legnagyobb reményednek, hogy kivisz - legalább is megpróbál kivinni - az internácik gusztustalan, nemzetellenes, a buzik felvonulását támogató hálójából, most ébredj fel! NEM ERRŐL VAN SZÓ! És menj át a Jobbikhoz! Akiktől ezt a dolgot nagyobb sikerrel remélheted, mint tőlünk, akik bár győzni fogunk most, de mint ennek a húszéves rendszernek a kiötlői és támogatói, sajnos elkötelezettjei vagyunk!"

vagy ezt:

"Ne reménykedjen itt senki, semmiféle komolyabb fordulatban! Nekünk azt kell csinálni, amit a nálunk ezerszer hatalmasabb külső erők elvárnak tőlünk."


Ennyi!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 12. 11:08 | Sorszám: 692
))))

Igaz is, stílszerű is, irodalmi is!
Még Dárdarázó Vili is ezt adta az ő Hamletje szájába!

szürke egér
2010. január 12. 11:01 | Sorszám: 689
Nem igaz! Ez már nem is összeesküvés elmélet, hanem annak gyakorlata!

Szinte szó szerint ugyanezt írtam az én régi "ősbolsevik" lelki barátomnak - tesómnak, ha nem sértem őt ezzel - akivel együtt járhattunk volna annak idején az üzemi pártalapszerv minden "haladó szellemű" dolgozója számára lehetővé (azaz csaknem kötelezővé) tett szemináriumaira.

És szívem "ősbolsi" részének teljes elismerésével mondom veled én is Polonius szavait: "Őrült beszéd, de van benne rendszer…"


Téma: Gondola fórum színvonala
szürke egér
2010. január 12. 10:41 | Sorszám: 80
Ez nem érv ellene!
Mert ez egy kényszerűség, az indokol(hat)atlan kitiltogatások miatt.

Elárulom - csak nektek, ne hozzátok a moderátor tudomására - hogy ő az én keresztanyám. Tőle kaptam annó, valamikor az idők kezdetén még a "Pendragon" nicket.


(Amit a moderátor vagy másfél éve "egy hétre" "letiltott". És amit hogy-hogynem, azóta sem méltóztatott feloldani. Pedig olyan szépen rimánkodtam neki, hogy tegye! Állítólag azért nem oldotta fel, mert felismerte, hogy másnap, más nicken, ismét itt voltam, és ez oly mértékben felháborította, hogy azután kifejezett hajszát indított SZEMÉLYEM ellen. Volt olyan, hogy kedvenc edénk - nyugalmazott spicli - besúgása alapján egyetlen, semleges beírásomra is csendben úgy vágott ki, IP számostól, mindenestől, hogy még a fórumot NÉZNI sem tudtam, nemhogy beírni oda.)


Aztán valahol az én kedves keresztanyám valami olyat írt ide, amitől felfordult a gyomrom. Olyan sajtójelentéseket ásott elő, ki tudja honnan, amely olyasmit próbált eladni a világnak, hogy a Gázai Övezet aljas terroristái - akiket akkor éppen ezerszámra gyilkolt az izraeli hadsereg - szándékosan dobálják a tankok elé a csecsemőket, csak azért, hogy a világsajtóban Izrael rossz hírét keltsék, bemutatva a TV-knek a széttaposott, vagy szétégett testecskéket.


Na, a "bajok" innen kezdődtek.
Mert keresztmamit nem olyan fából faragták, hogy a tények valamit is változtatni tudnának a voksán, ha ő egyszer azt letette valakik mellé!


Ezt csak azért írom, hogy értsük egymást!


Téma: Mi lenne, ha összefognánk..
szürke egér
2010. január 12. 10:04 | Sorszám: 128
Na, ez jó!

>> a "polgár". . . azt jelenti szerintem, hogy "felelősen gondolkodó ember" <<


Döbbenetes mekkora üres lufikat tudsz eregetni!

A "felelősen gondolkodó"-nak például az égvilágon semmi, de semmi KONKRÉT jelentése sincs! Az nem más, mint valami "felsőbbség" részéről ért buksi-simogatás, aminek a jelentése: "Derék gyerek vagy! megint az én érdekeim szerint szavaztál!"

Ha te tudsz más jelentéséről, akár ide is írhatnád!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 12. 09:52 | Sorszám: 678
Télleg nem kéne nevetségessé is tenni magadat!

"Pláne azok előtt, akik tudják ki vagy!" utánra saját kezűleg beírni a zérót!

Miért jó ez neked???

szürke egér
2010. január 12. 09:49 | Sorszám: 676
Az előbb szóltam, jóindulattal, hogy nem kéne belemenned ilyen kérdések taglalásába!

Pláne azok előtt, akik tudják, ki vagy!


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 12. 09:43 | Sorszám: 324
Te dolgod!
Én szóltam.

Tisztességgel.

szürke egér
2010. január 12. 09:40 | Sorszám: 322
Te!
Nem kéne ezt!

Miből gondolod, hogy te, EZT, ONNAN, jobban tudod, mint mi, akik éljük, innen!? Mert ha valóban azt gondolod, akkor ez a "magasabbrendűségnek" (hogy mi a franctól lennétek!?) nem hogy tudata, de rögeszméje!

Hagyd abba a legjobb, legtisztább magyarok mocskolását, ha kérhetlek! És próbáld rábeszélni a férjedet is!

Hidd el, nektek is jobb lenne, mint így maradni meg, a "globálkapitalizmus" svéd modellje igehírdetőinek.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 12. 09:15 | Sorszám: 2123
Ló úr kérem!
Szíveskedjék az ellenőrzőjébe egy piros pontot beírni, és otthon a gyerekkel aláíratni!

(Végre. . . )

szürke egér
2010. január 12. 08:50 | Sorszám: 2121
Andika!

Arra kérlek a kötelező tisztelettel, ugyi, olvasd el mégegyszer azt a beírást, amivel egyetértesz [Son-nal értek egyet! (2113.-as beírás)], mert attól tartok, kicsit félreértetted.

Abban ugyanis nincs benne hogy a prof. bármilyen ravasz módszerrel "meg akarná hiúsítani" a (ma még nem létező, és keményen meg kell dolgoznunk érte hogy legyen) "nemzeti kormány" "célratöréseit". Sőt, ezt a leendő kormányt látja el TUDOMÁNYOS elemzésen alapuló "fogózkodókkal", hogy egyáltalán meg tudja kezdeni "nemzetmentő" munkáját.

A prof. előadása ALAPVETÉS. Elképesztően aktuális, élő!

Nem közvetlen politika, hanem egy világszínvonalú magyar tudós helyzetelemzése. Aki pedig akár itt, miközöttünk is, rálegyintéssel, lekicsinyléssel ki akarja rekeszteni - akár csak ezt az előadását is - a magyar köztudatból, az annak a "megnevezhetetlen háttérhatalomnak" AZ ÜGYNÖKE - függetlenül attól, hogy tudatosan, vagy nem.

Szerintem Viktor szűk stábja már ezerrel dolgozik ennek az anyagnak, ami itt hallható - az eredetijének - elemzésével. És készítik belőle az igazi nemzetstratégia programját.
http://www.echotv.hu/videotar.html?mm_id=66&v_id=1659

Legalábbis én szívemből remélem, és fohászkodom az Úrhoz, hogy így legyen!


(Ja, és késztsók! )

szürke egér
2010. január 12. 00:02 | Sorszám: 2092
Te!
A tegnapiak után, amit a nickemmel műveltetek te, és a barátaid annyira vagytok érdekesek a számomra, mint ama nevezetes légyfing.

De azért engedd meg, hogy ha ebben a fórumban általam tisztelt, nagytekintélyű személyekkel, tudós emberekkel, bátor és tisztességes politikusokkal, igaz magyar emberekkel piszkoskodsz, egy kicsit odamondogassak neked is!

Különben éntőlem azt csinálsz, amit akarsz.

szürke egér
2010. január 11. 23:55 | Sorszám: 2088
Talán mert mindössze ennyit értesz belőle.

Vagy az utolsó húsz évet a Holdon töltötted, azért nem hallottál az általa előadott tényekről?

szürke egér
2010. január 11. 23:52 | Sorszám: 2085
És képzeld, a tegnap törtétek után, kedvenc kis ideológusom, nekem mennyire belőled!?

(Csak nem nyittok megint egy szégyentopikot?)

szürke egér
2010. január 11. 23:49 | Sorszám: 2084
Kirekesztőkém, nem nyertél!
Már Bogár László profot is elintéznéd egy mondattal???

KIREKESZTENÉD ???


Néha már úgy tűnik, ilyenkor nem is vagy eszeden!
Kinek képzeled magad???

Csak nem Zsdanov elvtársnak!?

szürke egér
2010. január 11. 23:31 | Sorszám: 2071
Nem szégyelled magad, kirekesztő???

Az a kérdés hihetetlenül ide vág, hogy ERRE AZ ELŐADÁSRA, ENNEK TÉNYEI ALAPJÁN mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében?

Vagy ez téged nem érdekel???
(Most például éppen Orbán Viktorról szól, mint nagyformátumú politikusról.)

Milyen ember vagy te!?

szürke egér
2010. január 11. 23:25 | Sorszám: 2070
Jé, télleg úgy tűnik, a kirekesztő különítmény – miután embertelenül leégette magát – levétette azt a szégyen topikot. (Arra minden esetre jó volt, hogy általa is bizonyíttassék az Úr ereje, aki képes minden rosszat jóra változtatni.)

És nézd, kedvenc különítményesem min rugózik?

Hogy a prof. „Politikai pályafutása során számos párthoz csatlakozott. 1978-tól és 1989-es feloszlásáig tagja volt az MSZMP-nek.”

A rettenetes pofáraesés után, amit azzal ért el a szégyentopikban, hogy az összes „végtermékébe” beleverték az orrát, nem átall ezzel előjönni!

Jó hogy le nem nyilasozza!

szürke egér
2010. január 11. 22:49 | Sorszám: 2064
"Az ellenség keze ide is betette a lábát."

Az előadás anyaga kulcs a mai helyzetünk megértéséhez.

De valami ármány következtében a szerver nem "ad" 40kB/s-nél gyorsabban. Ami "szaggatottságra vezet, és az egyébként nehéz és súlyos mondanivalót szellemes, derűs stílusban előadó Bogár prof. megértését bosszantóan megnehezíti.

Aki valóban tisztában szeretne lenni azzal, hogy "mi van tulajdonképpen", annak ajánlom, töltse le, pl. a Firefox DownloadHelper-ével, és úgy hallgassa/nézze végig.

Lehetőleg vitaképes kollegák társaságában.

szürke egér
2010. január 11. 20:23 | Sorszám: 2060
Korunk magyar zsenije ez a pali.

(Egyszer, amikor éppen oda, a Civil Akadémia előadására igyekeztem - ahol valaha, előkelő vendégként valamint dekorációként, Adorjánné is ült; amit a filmesek ki is használtak, merthogy izgalmas profilját premier-planban mutatták többször is, de ez nem azon a napon volt – összetalálkoztunk. Amikor ráköszöntem, úgy üdvözölt, mintha ezer éve ismertük volna egymást. És amikor mondtam, én is „hozzá” tartok „szabadkozott”, hogy ebben a dugóban nem tudott időben ideérni. Volt alkalmunk néhány szót váltani. Lenyűgöző volt közvetlensége, élmény volt mosolygós, szellemes néhány mondatát hallgatni… Utána tartott egy kb. ilyen előadást. A zsúfolt ház vastapssal köszönte meg.)

Ez az ember talán a legismertebb azok között, akik TUDJÁK milyen helyzetben vagyunk, és aki ebben a cikkben is meglehetős nyíltsággal utal a magyar erő – a szervezett magyar erő – szükségességére (aminek hangoztatása miatt – nem dicsekvésből mondom – az itteni „kirekesztő brigádnak” sikerült csekélységemet több ízben is töröltetnie a „használók” közül.)

Én, aki egy amatőr orbánista fideszes vagyok, és nem politikus, saját élettapasztalatom alapján teljesen értem, amit Bogár László prof. mond, vagy ír. Teljesen azonosulni tudok vele.


És most is csak azt tudom mondani nekünk, felebarátaim és fele-ellenségeim, hogy készüljünk!

Mert az egyszerűen a létünkért, fennmaradásunkért esedékes „nagy bunyó” a választásokat követő négy évben fog lezajlani. Itt, országunkon belül a magyarok és a nem magyarok között!

Amely törésvonal megvan minden párton-, szervezeten, sőt, csaknem minden családon belül is.


Téma: Kérés a moderátorhoz (7)
szürke egér
2010. január 11. 15:18 | Sorszám: 2971
Tudod mit mondana erre neked az ugyancsak keresztény barátom?

Azt, amit az öreg missziós pap, amikor a néger lányok táncba hívták!


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 11. 11:58 | Sorszám: 501
Asszonyom!
Valóban nem azért, hogy fájdítsam a szívét, itt hétágra süt a nap! Ragyogó "ál-tavasz" van!

Nem lenne kedve sétálni egyet a Lovin, az itteni - alagi - versenypályán? Én még közben kocognék is maga körül, mint egy bolygó a Nap körül!

He?

szürke egér
2010. január 11. 11:52 | Sorszám: 500
Asszonyom, bevallom válasza csalódást okoz nekem.
Ide az öreg bohócost meg azt a tükröst vártam volna!

Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 11. 11:38 | Sorszám: 313
Gyöngyke!
Ezennel hivatalosan felhatalmazlak, hogy bármely olyan esetben, amikor bárki elöl elszívom a levegőt, ezekkel a szavakkal keményen utasíts rendre:

. . .
Egér!
Már megint szívod itt a levegőt, elfele, ettől a szegény nagyonfideszes barátomtól, elvtársamtól, vagy csak úgy, itteni ismerősömtől (a nemkívánt rész törlendő).

Ezért az erre adott felhatalmazásod alapján keményen utasítalak, hogy a lélegzést" hagyd abba!

Legalábbis addig, míg ez a pipától nem látó nagyonfideszes barátom, elvtársam, vagy csak úgy, itteni ismerősöm (a nemkívánt rész törlendő) ismét magához tér, és lélegzethez jut.
. . .

Így jó lesz?

szürke egér
2010. január 11. 10:50 | Sorszám: 310
Tudod mit!?
Zárjuk le a személyes vitánkat!

Szeretlek, és kész!
OK?

szürke egér
2010. január 11. 10:48 | Sorszám: 309
REMEKÜL MEGCSINÁLT FILM!

De ezt a témát először Jiri Menzel írta meg egy könyvecskéjének egyik epizodjaként. Ha jól emlékszem "Hát tudod..." volt a címe.

Ez az Anger Zsolt, a nagy darab főszereplő, aki véletlenül a csóró pali kajáját eszi meg, miután eltévesztette az asztalt, míg az övé ott volt, eggyel előbb, érintetlenül, ugye, az egy általam másodszor látott, "nagy" filmszínésznek tűnik.

"A nyomozó"-ban (hátborzongató magyar krimi) egy kórboncnokot játszott.

szürke egér
2010. január 11. 10:27 | Sorszám: 305
Gyöngyke! Erről a műsorról beszélsz?
http://www.youtube.com/watch?v=WabvUcT93sU&feature=player_embedded

Erről mindössze ezek jutottak az eszedbe???

Ahelytt, hogy ezerrel hozsannáznál afölötti örömödben, hogy VÉGRE egy médium valamelyik embere ISMÉT ki merte mondani az igazságot???

Mi több, képekkel illusztrálva???

(Asszonyom! Akkor valóban, alami nagy nagy baj lett az erkölcseinkkel! )


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 11. 08:46 | Sorszám: 497
Minimum tévedni tetszik, tisztelt becelné asszony!

Ez egyáltalán nem „topikrombolás”, hanem „szabad asszociáció”, ha érti mire gondolok.


Topikot „rombolni” csak romboló szándékkal lehet.
Például úgy, hogy egy valóban nagy asszony gúnyosan „a nemzet nagyasszonyának” titulálja azt a politikusnőt, aki az utóbbi időben legtöbbet tette a MAGYAR SZÓ felszabadításáért.

Azért, hogy végre a szemétre dobhassuk azt a gyűlölt szájkosarat, amit finomkodva „politikailag korrekt” beszédnek neveznek világszerte, azzal a céllal, hogy egyetlen nemzet se mondhassa ki a maga igazságát, a maga hagyományos nyelvén.

Az ilyen jellegű megnyilvánulásai inkább valami svéd fórumon lennének kívánatosak!

Nem gondolja?


Téma: Hajrá Fidesz, hajrá Jobbik, hajrá Magyar Nemzet!
szürke egér
2010. január 11. 08:25 | Sorszám: 107
". . .e módosításnak volt egyik bábája Sólyom László"

Ez BOTRÁNY !!!

Mert ez nagyobb gyalázat, ez nagyobb kárt okozott a nemzetnek anyagiakban és az erkölcsének, mint amennyit AZ ÖSSZES III/III vagy milyen besúgó, együttvéve.


Nem biztos, hogy Sólyom úr teljesen tudatában volt anno, hogy mit tesz, és az sem, hogy előre látta volna a következményeket.

DE EZ A B Ű N E TÖRTÉNELMI !!!


Téma: H1N1
szürke egér
2010. január 11. 08:05 | Sorszám: 1767
Nagyon szomorú ez az egész, oltás-nem oltás.

Tegnap - a téli szünet után - kezdődött a csapatbajnokság (sakk), és rég nem látott sporttársam, az eggyel fölöttem levő táblán, önmaga árnyékaként, olyan nyolc kilót lefogyva jelent meg.

Igen, a H1N1 tette véle ezt a gyalázatot!
Pedig be volt oltva - mondja - és egyébként egy stramm gyerek, még nincs hatvan!

És azt sem tudja, hol, vagy kitől kapta el.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 11. 07:58 | Sorszám: 611
Tudod mi a baj ezzel a beírásoddal?

Az, hogy erről azt hiszik, hogy te én vagyok.

ANNYIRA TÖKÉLETESEN FOGALMAZTAD MEG, AMIT ÉN IS GONDOLOK ERRŐL!


(Ha így folytatod, lehet, hogy terád is rádszállnak a "nagyonfideszesek", és aláírásgyűjtésbe fognak, hogy "LL.kedő monnyon le"! Vagy legalábbis a moderátor penderítsen ki innen! Hát hogy jössz te ahhoz, hogy ilyen gondolatokat írj ide!? )


Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 09. 23:04 | Sorszám: 146
Te, frankón!
Nálatok otthon milyen erkölcstan könyvetek volt?

Vagy ezt neked az iskolában csak úgy könyv nélkül, fejből kellett megtanulni? Vagy bemagoltatta a tanítónéni??? Hogy hazánk Európai Parlamentbe küldött képviselőinek EZ LENNE A DOLGA ???

Te!
Milyen világ lesz itt, ha ezek a te "eszméid" jutnak uralomra ??????


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 09. 17:29 | Sorszám: 552
Na látod!?
Végre egy tiasztességes, becsületes, vállalható hozzászólás!

Nem tudod eldönteni!

(Gratula, némi biztató szándékkal, mert elég kevés ilyen van tőled! )

szürke egér
2010. január 09. 17:26 | Sorszám: 551
Mit "szintezel"!?
Csak nem a tiszteletbeli kis kőművest játszod el?

Ott egy táblázat, lehet rajta rágódni, lehet cáfolni, vagy tapsolni neki, de "szintezni" azt nem lehet!

Legalábbis gondolkodni "szerető" emberek között!

Fogod?

szürke egér
2010. január 09. 17:23 | Sorszám: 548
És te?
Te fölteszed a kérdést?

Hogy az adorjánok, akik ilyesmikre vadásznak kéjjel, és rakják ide bámulatos szorgalommal, nem éppen ők-e ama bizonyos leniniek?


Téma: Iszlámveszély
szürke egér
2010. január 09. 16:52 | Sorszám: 398
Közöd?

Már úgy értem, mi közöd van neked a "muzulmán" nők erkölcseihez!? Miért szerencsétlenezed őket?

Neked vannak saját "nőid"?
Akkor miért nem az ő erkölcsükkel foglalkozol, miért nem azzal, hogy ők hogyan öltöznek? Miért egy olyan valláséval, amiről semmit sem tudsz, amelyhez még csak nem is konyítasz?

Vagy van valami titkos okod rá?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 09. 16:33 | Sorszám: 539
Terézia!
Maga gyönyörű!

Szavainak lágy, érzékeny hajlatai bennem a synusokat idézik fel!


És alkalmas pillanatban - majd a másik életemben - nyelvének fullánkját is szívesen feledném, hátha abban is több az édesség, mint a méreg!

Bár mit lehet tudni!?
Lehet, hogy éppen az édesség benne a halálos méreg!


(Karádynak van egy híres nótája, a Besame mutso, amely magyarul így kezdődik: Halálos méreg az ölelésed... Meg ez a Karády eljátszotta egy jó kis magyar film főszerepét, aminek a címe: Halálos csók... Ejnye, hogy magátskáról kedves Terézia, mikek jutnak az eszembe!?

szürke egér
2010. január 09. 16:19 | Sorszám: 531
Terézia kérem!

Ha egy huszassal fiatalabb lennék, ennek a beírásának a hatására (is) hevesen udvarolni kezdenék kiskegyednek.

szürke egér
2010. január 09. 16:16 | Sorszám: 530
Hagyd már ezt, áldoktorkám!

Pofátlan is meg provokátor is, meg propaganda ideöntögető is te vagy.

Még senki se talalt itt tőled egyetlen eredeti gondolatot sem. Csak az üres fejkongás, ami körötted szálldos!

szürke egér
2010. január 09. 16:10 | Sorszám: 528
Mintha te lettél volna. Nem?
szürke egér
2010. január 09. 16:04 | Sorszám: 523
Azért - a legnagyobb tiszteletem mellett is - elmehettél volna inkább a büdös picsába, ahelyett, hogy ezt a mocskot ideöntötted!

Nem kéne neked is Adorjánt játszanod!


Téma: A szinglik rápacsáltak
szürke egér
2010. január 09. 15:55 | Sorszám: 116
Valami olyasféle lehet!

De áldassék, aki a modell volt, aki a képet "megcsinálta", meg az is, aki a kis gyereket, mert csodát - világcsodát - alkottak.


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 09. 15:50 | Sorszám: 259
Naggyon nagyon kellesz!
Ekkora ésszel élszavazó is lehetnél.

Kapsz egy szép matricát, ha hajnalban te leszel az első, aki a szavazóhelyiségbe lép.


ILYEN EMBEREK TUCATJAIRA LENNE SZÜKSÉGÜNK!!!

(Most ugye azt várod, hogy poénnak ide írjam: de sajnos tízezrével vannak! Juszt se írom!)


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 09. 15:36 | Sorszám: 520
Ha tudnád azt is, hogy ez, amit ide idéztél, semmi!
Egy túró!


NÉZD! EZEN FELÜL MÉG MIKET IS SUGALMAZOTT!
Titokban, az aljas kukaborogató!


Lamberg szivében kés, Latour nyakán
Kötél, s utánok több is jön talán,
Hatalmas kezdesz lenni végre, nép!
Ez mind igen jó, mind valóban szép,
De még ezzel nem tettetek sokat –
Akasszátok föl a királyokat!

Kaszálhatd a fűt világvégeig,
Holnap kinő az, ha ma lenyesik.
Tördelheted le a fa lombjait,
Idő jártával ujra kivirít;
Tövestül kell kitépni azokat –
Akasszátok föl a királyokat!

Vagy nem tanúltad még meg, oh világ,
Gyülölni méltóképen a királyt?
Oh, hogyha szétönthetném köztetek
Azt a szilaj veszett gyülöletet,
Mitől keblem, mint a tenger, dagad! –
Akasszátok föl a királyokat!

Szivöknek minden porcikája rosz,
Már anyja méhéből gazságot hoz,
Vétek, gyalázat teljes élete,
Szemétől a levegő fekete,
S megromlik a föld, melyben elrohad –
Akasszátok föl a királyokat!

Ezerfelé bús harcmező a hon,
Arat rajt a halál irtóztatón,
Itt egy falu, amott egy város ég,
Százezerek jajától zúg a lég;
S halál, rablás mind a király miatt –
Akasszátok föl a királyokat!

Hiába ömlik, hősök, véretek,
Ha a koronát el nem töritek,
Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elől kell kezdeni.
Hiába lenne ennyi áldozat? –
Akasszátok föl a királyokat!

Mindenkinek barátság, kegyelem,
Csak a királyoknak nem, sohasem!
Lantom s kardom kezembül eldobom,
A hóhérságot majd én folytatom,
Ha kívülem rá ember nem akad –
Akasszátok föl a királyokat!


ÉS EZT IS Ő SUGALMAZTA!

Azért, hogy a szabadság
Vérben füröszti zászlaját,
Azért, hogy szent nevére
Hálátlan és gaz vész kiállt,
Ne lássam, oh dicső hon!
Halaványan arcodat.
Vagy drágán megfizessék
E halaványságodat.

A síkra magyarok!
Fegyvert ragadjatok.
Hazánkat újra meg kell váltani.
Borítsák szerteszét
A pártütőknek véres csontjai.


Téma: Molnár Oszkár "zsidózik"
szürke egér
2010. január 09. 14:44 | Sorszám: 545
Én úgy "fogtam meg", jó kürtös vezér, hogy nem KELL.
Mert ez a keresztény jóember azt írta, hogy "kell".

Mitnem kell?
SZIDNI!


Mert hogy a "szipolyozó bankár" az egy lényegét tekintve szükségtelen kasztnak (l. Drábik János munkáiban) az alkalmazottja - maximum tagja - talán. Amelyik - ha a konkurrenciával szemben fenn akar maradni -kizárólag "természete szerint" képes funkcionálni. Mert hogy csak a kötelességét teljesíti, amikor "gyarapítja" azt a tőkét, aminek "forgatásával" a tökések milliói megbízták.

A magánpénzekre alapozott pénzügyi világ-rendszer a hibás!

A "szipolyozó bankár" ennek csak következménye.


Mi csak abban reménykedhetünk, hogy ez "belátható időn belül" megbukik!

(Tudod, az őskeresztények is reménykedtek, hogy még az ő életükben eljön Krisztus. A kommunisták meg abban, hogy az ő életükben érkezik el a várva várt kommunizmus. Igaz, honfi úr kérem? Csak mi ne járjunk így! )

szürke egér
2010. január 09. 11:55 | Sorszám: 542
"kell" ???

Sőt, tovább is mehetsz a "keresztény" észosztásban!
(tudod, hogy véletlenül se vádolhassanak zsidózással! )

A "szipolyozó bankárt" egyáltalán nem KELL szidni!

8+ év alatt erre még nem gondoltál?
Egyszer sem???

Mert hogy ezt a fajtát, amely "természeténél fogva" szipolyoz, fajta-hovatartozástól függetlenül, az egyáltalán nem érdekli!

Söt, ha marad egy kis ideje, amikor éppen nem szipolyoz, hanem ebédszünetet tart például, és kis személyi számítógépén benéz a gondolára, és olvassa, hogy te mit írtál be róluk, nagyon fog röhögni rajtad!


Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 09. 11:41 | Sorszám: 139
Pontosíts, mert nem tudni, ez most mit jelent.

0 - nem is egyet (?)

1 - nem szégyelled magad? mit gondolsz rólam? egyet láttam csak (?)

2 - . . . (?)

3 - . . . (?)

szürke egér
2010. január 09. 11:31 | Sorszám: 137
Itt, közöttünk, a "farkincás nagyasszony" talán éppen te vagy!

Aki ilyan kontraproduktív - fene tudja milyen indítékú - hévvel fröcskölsz Morvai Krisztinára.

Mintha életedben nem is láttál volna farkincát!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 09. 11:07 | Sorszám: 505
Vagy százezer ilyen pasi, és országunk elindulhat "fölfelé a lejtőn"!
szürke egér
2010. január 09. 11:05 | Sorszám: 504
A választások előtt minden pártnak csakis az elérhető szavazatok számítanak. Senki sem tesz mást, mint az összes tettével, vagy nem-tettével azok maximálására törekszik.

Nyilvánvaló, a Jobbik is.
Ez a "lecke", amiről az előbb szóltam: mi hoz többet a konyhára, ha elindítják, vagy ha nem.

OFF

Budaházyt volt szerencsém olyan két-három méter távolságból hallgatni – az első sorban szeretek ülni – a Magyarok Házában. Ott tartott egy előadást a „mai” helyzetről, ahogy ő látja, és beszélgetett a vagy 80 főt kitevő hallgatóságával.

Piszok jó benyomást tett mindenkire!

Nagy nap lenne megélni, hogy a tömeg vállán hozza ki a börtönéből, mint Táncsicsot, anno.

ON

szürke egér
2010. január 09. 10:46 | Sorszám: 500
. . . de?

De a lecke föl van adva nekik. Igaz?


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 09. 10:43 | Sorszám: 249
Derék, hogy ilyen éles ésszel, és ekkora jótanácsokat adsz a Jobbiknak. Vadonat ingyen!

Hogy hogyan kellene csinálnia, és mit!

És az is dícséretes, hogy amikor valami nagy szamárságot írsz be, utána ki is röhögöd magadat! Mert aki sajátmagán tud röhögni, az már nem egy elveszett ember!

Igyekezzél józan lenni, a választásokon részt venni, mert nagyon kellesz a 60%-unkhoz!


Téma: Molnár Oszkár "zsidózik"
szürke egér
2010. január 09. 10:28 | Sorszám: 537
Hogy te milyen "értelmiségi" vagy, azt ez, az itt bemutatott "bizonyítványod" igazolja!

(És ilyenekkel vagyunk körülvéve! Ezekkel kell az országot kihúzni a szarból. . .! )

szürke egér
2010. január 09. 10:23 | Sorszám: 535
Látom, telepofával méltóztatsz röhögni!
Jogos talán, mert lehet, hogy magadon röhögsz. . .

Vagy az is, hogy ez valami pszichés beütés, ami erőteljesebben jön ki rajtad, amikor télviz idején hírtelen egy melegfront ér?


Mert ugye, a dolgok legalább FOGALMI HELYRETÉTELE nélkül még csak elindulni sem tudunk! Mert azt sem tudjuk hol vagyunk, meg azt sem, hogy merre kéne!


(Érted? Szerintem kizárt!)


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 09. 10:09 | Sorszám: 497
Jóember, ha már erre jársz, nézzél körül egy kicsit!

Benézhetsz a „béka segge” alá is! Ott azokat találod meg, akik ilyeneket írnak ide:
(csak erről az oldalról egy pár, hogy ne kelljen sokat keresgélned)

„fogalmad nincs, mi a különbség a polgári per és a büntetőeljárás között”

„Tényleg ne jogászkodj... felesleges.”

„nagyon gáz az a temérdek pátoszos bölcselkedő hülyeség, amiket itt összehordasz.”
„-- ordenáré hozzászólók tömege, teljesen megvakult ostobák, akik nem látják, hogy a Jobbikot a maszop futtatja;”

„Csak azt adhatják mi lényegük. Mindamellett ezeket a hozzászólásokat csak néhány aktivista hiperaktivitása termeli ki.”

„maradtak szép számmal olyanok, akiknek nem itt lenne a helyük.”

„Hogy te milyen sötét vagy. Ugylátszik jobbantnak lenni elmebeli állapot”

Nem kéne szaporítani a számukat!
Velük bőven meg lesz a hatvan százalék, hacsak nem következik be a Fidesz „SZTALINGRÁDJA”!

Azokra figyeljetek, koncentráljatok, akik szinte korlátlan mennyiségű választási pénzzel rendelkeznek, gátlástalanságuk nem ismer határokat, és ha egy szemernyi esélyük marad, akár csak arra is, hogy az ellenzék meghatározó erői lesznek, külhonból is hatalmas támogatást kapnak!


AZ ERŐS JOBBIK ÚGY KELL A FIDESZNEK – NEKÜNK – MINT EGY FALAT KENYÉR!


Téma: Itt kérdezz! Majd valaki válaszol! II.
szürke egér
2010. január 08. 21:03 | Sorszám: 2803
Embörök!
Ki van annyira otthon a Visual Basicban, hogy meg tudná mondani, ez a nyulfarknyi progi miért nem futtatható:

Dim MyVar
MyVar = "Gyere ülj kedves mellém!"
Debug.Print MyVar

A Run-ra nagy gonoszul kikékíti a szövegrészt, és azt mondja: Invalid outside procedure


Téma: A szinglik rápacsáltak
szürke egér
2010. január 08. 20:52 | Sorszám: 96
Te olyan élénken látszol emlékezni, hogy félő, a kicsit jobban ráérő lányok rádharapnak itt!
szürke egér
2010. január 08. 17:46 | Sorszám: 89
Jaj, látod milyen érzékeny lélek vagyok!?
Azt hittem nekem!


Szegény szinglik!
Valóban mindegyik rápacsál!

Mert a szingliség nem embereknek való.

szürke egér
2010. január 08. 17:39 | Sorszám: 87
Nem tudom miért írod ezt?
Valami rosszat mondtam volna?

Vagy nem hiszed el, hogy most sem hazudok nektek?
Még a te kedvedért sem?

szürke egér
2010. január 08. 17:31 | Sorszám: 85
Ez mint filmjelenet, nagyszerűen van bemutatva Kusturica filmjében, amit magyarul Macskajaj címmel vetítettek. Ott a fiatal cigány fiú, és szerelme a kissé idősebb, talán nem is cigány csaj, a kukoricásban játssza el ezt.
szürke egér
2010. január 08. 17:26 | Sorszám: 84
Tudod mi a "második tétel", amit a fiatal srácokkal be kell magoltatni? Úgy, hogy ha álmából verik fel, akkor is fölmondja, egy szó hiba nélkül?

Hogy édes fiam, lefeküdni csak a világ legjobb nőjével szabad.

Talán érthetetlen?

Nem a!
Gondolj bele, hogy Lujzika és Lajcsika kivárnak, és amíg bármi mást lehet tenni, addig azt a bármi mást teszik, és nem esnek egymásnak. De egyszer csak elérkezik a pillanat, hogy MOST már télleg semmi MÁST nem lehet tenni. Na ez az, amiről beszélek. És onnantól kezdve semmi gondjuk nincs, nem kell felidézni magukban, hogy mit is keressenek, és hol, meg hogyan, minden "magától megy", és egymás reagálásától az égbe repülnek.

Na, ekkor voltak "a világ legjobbjai" egymás számára!

szürke egér
2010. január 08. 17:18 | Sorszám: 83
Miért mondod ezt?
Neked nem jött össze?

Télleg nem találkoztál még FÉRFIVAL?

szürke egér
2010. január 08. 17:09 | Sorszám: 81
Én???
Miből gondolod?

Én azt mondtam magamnak ifjúságom hajnalán (pszt! miután néhány esetben balesetet okoztam ), hogy le vagyok én szarva, ha nem vigyázok a nőre!

És azután csak olyannal hozott össze a "jósors", aki AKKOR, abban a néhány tíz percben (jó, néha órácskában ) a világ legjobb nője volt, akivel mindent el lehetett játszani addig, a legmagasabb szinten.

És nem maradt utána hiányérzés egyikünkben sem!

Na de ez rég volt. . . igaz se volt talán!

szürke egér
2010. január 08. 16:53 | Sorszám: 77
Azt mondja a barátom, hogy tulajdonképp igazad van.
Illetve lenne, ha a gyermekáldást igazságosabban rendezte volna el az Úr.

Mondjuk úgy, hogy valószínűségi alapon, úgy átlagban fele-fele arányban, maradnának áldott állapotban a srác, meg a csaj! És abban az esetben az igazi apává válás élményének az előzménye nem csak egy könnyelműen eltöltött éjszaka foszladozó emléke lenne, hanem az átélés.

Hogy a zacskójában egyre növekszik az új, kicsi élet, és kilenc hónap múlva, amikor már lépni is alig tud tőle, elérkezik a nagy pillanat és a pöcsén keresztül meg is szüli.

A szoptatás az nem tudom hogyan lenne, de elvileg nem kizárt, hogy mellei addigra megduzzadnának, és megtelnének életet adó apatejjel.

Na, ebben az esetben lenne értelme, hogy ne ő vigyázzon, hanem a nő! Az a gyalázatos, aki közben elhagyta, és ki tudja hány szegény férfinak csinált ilyen "bajt".


Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 08. 13:48 | Sorszám: 104
World
szürke egér
2010. január 08. 13:48 | Sorszám: 103
Látom én, értem amit mondasz, az majd be is következik, amikor megvalósul a világkommunizmus.

(Már erősen dolgoznak rajta, csak most nem úgy hívják! )

"A híd messze van" - hirdeti egy mozi címe. Nekünk most ELŐSZÖR oda kell eljutni! Hogy ezeréves hazánkban újra itthon lehessünk, mi magunk lehessünk a gazdák.

Aztán majd körülnézünk, vezet-e jó magyar út a New Word Order irányába! ))


Téma: A szinglik rápacsáltak
szürke egér
2010. január 08. 13:36 | Sorszám: 66
Jó almingerünk, mellébeszélsz!
Nem az sajátról van szó, mert ezt ő már rég tanítja!

Hanem azokról a srácokról, akiket aktív középiskolai tanár koromban volt szerencsém okítani. Meg azokról, akikhez még most is van szerencsém szólni, lévén hogy vagy egy hete léptettek elő "tanszékvezető-helyettes óraadó egyetemi tanár"-rá!

Felelősség nélkül nincs férfi!
Mert az olyan az valóban csak az, akit a szmájli ábrázol.


Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 08. 13:28 | Sorszám: 100
A "fontosságok"-nak is hierarchiája van!

Van a legfontosabb, azok mentén kell (lehet csak) megoldani a kevésbé fontosakat, és így tovább!

A legfontosabb most egy olyan országvezetést "kinevezni", amelyik helyreállítja a Történelmi Alkotmány hatályát.

A választások alkalmával csak az fog eldőlni, elegen "szólalunk-e fel", és hogy jól szólunk-e, hogy ez megvalósulhasson.

Ennyi, kedves hölgyem!


Téma: A szinglik rápacsáltak
szürke egér
2010. január 08. 13:10 | Sorszám: 64
A lányok és a nem-nélküliek (figyelsz, kicsi "angyal" ? ) most takarják el a szemüket, mert egy élc következik, amit csak "azzal" a durva szóval lehet "poentírozni"!


Modern művészet pályázat, eredményhírdetés:

"Az első díjat Gipsz Jakab szobrász nyerte a "Nagy Igazság" című alkotásával, amelyen egy meztelen férfi látható, gázálarcban, az egyik kezében egy csokor virág, a másikban egy koton. Világosan kiérzik ebből az alkotó szándéka. Akit élénken foglalkoztatnak korunk problémái. Hogy az ember immár meztelenül, azaz védtelenül áll a környezet szennyezéssel, meg a HIV virussal szemben. És a virágot a sajátmaga által megásott sírra viszi."

Taps, vakuk villognak, újságírók, rengeteg mikrofont nyomnak a delikvens arca elé, nyilatkozzék ő!

"Nagyon örülök ennek a méltatásnak. Mert az ihletett alkotásban az is benne van, amit az alkotó nem szándékkal tett bele. Én csak annyit szerettem volna kifejezni ezzel, hogy kotonnal baszni az ugyanolyan, mint gázálarcban virágot szagolni:"

szürke egér
2010. január 08. 12:36 | Sorszám: 60
Jó kvantorunk!
Ritka nagy mértékben egyetértek veled!

A FÉRFI felelőssége mindennél nagyobb! Mert ő lenne a "családfő", akin az erkölcs nyugszik.

(Ma már megkérdőjelezik úgy az idézőjeles fogalmat, mint az azt követőt is. Ezért van a "család" szétrohadóban! Ezért van, hogy inkább "élettársak", mint egymásnak "örök hűséget fogadó" házastársak "keletkeznek", és szaporodnak a csonkának nevezett "családok", amelyek valójában nem családok, hanem valamiféle pótlékai valaminek, ami pótolhatatlan!)

Azt okítom MINDEN leendő férfiembernek, akihez csak elér a szavam, hogy "Édes fiam! Te is felelős vagy a nemzet romlásáért, ha a "védekezést" ráhagyod arra a kislányra, aki a bizalmába fogad! Egy igazi férfi ilyet sose tesz! Mert a következményekért ELSŐSORBAN ő a felelős! Micsoda világ lenne az, ahol a gyönyör a tiéd, a "baj" pedig annak a kis teremtésnek a nyakába zúdul!? Mit szólsz majd, ha egyszer mondjuk a te lányod "szeret bele" valami ilyen méltatlanba!?"


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 08. 10:15 | Sorszám: 220
Adorján! Te nem tudod ezt!
Mert te liberós svéd lettél a te lelkedben!

Hogy mit nem tudsz?

Hát azt, hogy erre a beidézett, csodálatosan bátor és kemény szövegre mit éreztek a magyar emberek, amikor tudomást szereztek róla!

Mert mi valóban megszoktuk, mert keményen "megszoktatták" velünk, amit Morvai Krisztina így fejezett ki: "hogy ha egyet szellentenek máris vigyázva áll és önökhöz igazodik minden magunkfajta."

Mi megszoktuk, hogy majdnem mindenről szabad volt beszélni, de erről nem! Mert jöttek a hazai adorjánjaink, és akkora ajvékolásba, gyalázkodásba, fasisztázásba meg rasszistázásba kezdtek, hogy zengett tőle a világsajtó. (Aminek a zajánál közben "csendben" szétrabolták az országunkat!)


És akkor egyszer csak olyat olvasunk:

"Szíveskedjenek tudomásul venni: ennek VÉGE!!!! Felemeltük a fejünket és nem tűrjük tovább a magukfajták terrorját."

Mint amikor a fölülünk elvonulni soha nem akaró baljós, sötét fellegek mögül végre előbukkan a Nap!

szürke egér
2010. január 08. 09:58 | Sorszám: 216
Nem tudja ez a manus, mekkora jót tett ezzel!
(És azt se, hogy az indító szándékától függetlenül az Úr bármit képes jóra változtatni! )

Svéd Sándort, a világhírű baritont idézte ide, egy csodálatos, klasszikus operából. Aki már rég halott, és mégis, „onnan” is, hatalmas erőt ad a magyar léleknek!

Lenyűgöző!

Bizonyítja nekünk itt és most, hogy lehet !!!
Hogy jórészt külhonban élve is, világkarriert befutva is, meg lehet maradni magyarnak!

Örökké!!!


Csak kettő a „kommentek” közül:

AfroPoli (1 week ago)

Incredible to hear such a heavy voice go up like this!


russysy (2 months ago)

Én két nyelven is leírom!
Egyszerűen csodálatos! Mint magyar ember, nagyon büszke vagyok rá!

Simply wonderful, awesome! As a hungarian people, I am proud of him very very much!


Téma: A szinglik rápacsáltak
szürke egér
2010. január 08. 09:38 | Sorszám: 55
Ah!
Ime a kis Columbo hadnagy!

És milyen tehetséges!


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 08. 09:31 | Sorszám: 210
Ezzel ugye azt akartad kifejezni, hogy te is visszavárod Pörzse Sándort?

Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 08. 09:14 | Sorszám: 466
Klasszikus, időmértékes forma!

Tartalma is tanulságos, de az Úr látja a lelkem, most nem azért írom:

GRATULA!


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 08. 09:06 | Sorszám: 206
Kedvenc lufifejem!
Osztán mióta vagy te illetékes annak kimondásában, hogy "visszafogott volt"?

Mi vagy te? Valami vérbíró fióka?

Besúgóból előléptetted magad?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 08. 08:35 | Sorszám: 2042
Nagyon ijesztő, de hiányzik a melléklete.
Egy kis fajtaelemzés!

A moderátor azt kifejezetten csípi!


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 08. 08:17 | Sorszám: 462
Most miért vagy barátságtalan?
Mert méltattam lenyűgöző szar-szakértelmedet?

Hát nálatok már dicsérni sem szabad!?

szürke egér
2010. január 08. 08:11 | Sorszám: 460
Valóban?
Írjál még ilyeneket, nagyon érdekes vagy!
szürke egér
2010. január 08. 08:07 | Sorszám: 458
Én is szeretem a lovakat!
Vannak közöttük jó tartású, nemes állatok is!

Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 08. 07:57 | Sorszám: 200
Nem tudom, talán valami különbség lehet a fogalmaink között, de nekem úgy tűnik, te magad gyűjtötted ide azt az anyagot, amit tőlem kérsz.

Rendes pali vagy, megkíméltél ettől a munkától.

Egyébként HP!
Apucihoz, anyucihoz szóljál így!

OK?


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 08. 07:48 | Sorszám: 456
Azok számára, akik azt a buta propagandát öntik a nyakunkba (és azok számára meg pláne, akik eszik ezt az ostoba maszlagot), hogy az ő hideg, de a liberót ezerrel reklámozó országuk fejlettségben 40 évvel „előtte jár” a mi lenézett hazánknak, és mi magyarok „tudatilag” elmaradottabbak vagyunk náluk, ajánlom szíves figyelmébe lapunk cikkét. A szerző azért mondjuk valamivel többet tud ezekről a dolgokról, és valamivel közelebbről látja, mi folyik ott.
http://gondola.hu/cikkek/69089


>> AZ EURÓPAI UNIÓ KIÜRESEDETT , HIÁNYZIK AZ AZ E S Z M E , AMI A TIZENÉVES GYEREKTŐL AZ AGGASTYÁNIG MINDEN EURÓ¬PAIT EGYESÍT – mondta a Magyar Hírlapnak Brüsszelben adott interjújában Surján László, a KDNP alelnöke, az Európai Parlament néppárti képviselője. <<


Nálunk, Magyarhonban, az Úristennek hála, már mintha újra alakulna a magyar. . .

A magyarság eszméje, ami nélkül semmik-, mindössze egy levadászásra kiszemelt régió vagyunk Európa kellős közepén.

És aminek befogadása nélkül az Európai Unió számunkra nem más, mint a globalizálódás hazánk beolvasztását, szellemi lelki megnyomorítását szolgáló cél-intézménye.

Kérjetek, és adatik néktek – mondá az Ember Fia!
Hát kérjünk buzgó szívvel:

Adjon az Isten – Szebb jövőt!


Téma: A szinglik rápacsáltak
szürke egér
2010. január 07. 23:39 | Sorszám: 48
Na végre kimondtad te is!
Borogassad! ))
szürke egér
2010. január 07. 23:37 | Sorszám: 46
Lufifej!
Fiatal korod ellenére annyira üres vagy ott, a tölténytáskádban, hogy már az ösztöneid sem működnek?

(Aki engem nőnek néz, akár itt is, annak valamijével alapvető bajok vannak. Azzal, amelyek a hormonális késztetéseket is szabályozzák! Normál esetben kettő van belőlük! ))


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 07. 23:26 | Sorszám: 2040
Há pont eszt mondom én is!

Oszt má jól ki is neveztek ruszkibérenc komonistának, meg ál-fideszesnek, meg minden olyan marhaságnak, aminek a lényegét nem is értik!

Nem baj!
Majdcsak felnőnek egyszer ők is!

szürke egér
2010. január 07. 23:16 | Sorszám: 2038
Hogy hogyan lesz it!?
NEHEZEN, SOK KÜSZKÖDÉS UTÁN!

Az itteni "nagyonfideszesek" azt hiszik, csak nagyarányú választási győzelem kell hozzá.

Mi, honfi úr kérem, tudjuk, hogy egy lópimpilit lesz itt "egyből"! A választások csak a starthelyeket jelölik ki, a startpisztoly ezek lezajlása után dördül el!

Na ott, abban a "futásban" kell jónak lennünk!
Legalábbis hatalmas hangerővel biztatni a MAGYAR érdekeket cipelő csapatot!

szürke egér
2010. január 07. 23:06 | Sorszám: 2036
Honfi úr! Folytatnám, de unnád.
Tudod, hogy nem élsz lazacon!?
Amíg tőkések adnak munkát,
A tőkéseké a haszon.

Ha magyar tökések, akkor a magyar tőkéseké!
És első lépésben ez a lényeg!

szürke egér
2010. január 07. 23:00 | Sorszám: 2034
Ló úr kérem!
Maga valóban ekkora szamár, vagy valaki illetéktelen használja a nickjét?

Gonosz szándékal!
Hogy önt egy korán piás összevissza beszélőnek láttassa?

szürke egér
2010. január 07. 22:54 | Sorszám: 2033
Honfi úr kérlek!
Én tudom, hogy te érzed, én "veled vagyok". Itt bévül e - mutatom - egyet is értek veled.

Csak mintha nem egészen mai fogalmakkal hajigálóznál! Ma már jórészt semmiről sem a "tuljadonosok" határoznak. Az a világ elmúlt!

A mai világban MINDENRŐL a tulajdonokat - például a tőkét - működtető "menedzsment" tehet. Ezek pedig egyetlen törvénynek vannak alávetve: a profit törvényének. És ebből nincs kiút, mert ez olyan kényszer, amely a jelen "erőviszonyok" mellett az ú.n. fejlett világban nem változtatható meg.

Bizony, hogy nagyon kell a "nemzeti baloldal"!

Hogy megszuttyongassa a "nem nemzeti" kizsákmányolókat, és segítsen elérni, hogy "kizsákmányoló tevékenységüket" a hazaiak kezébe adják!

Na, onnan következhet az, hogy "A gond és éhség börtönőrünk, a sorsunk mostoha. Korán feltépte bőrünket a tőke ostora." És ígérem, együtt fogunk menetelni én, aki vagy egy hete már nem főiskolai-, hanem egyetemi "tanárnak" számít, és torkom szakadtából fújom veled együtt az aktuális dalokat.

És még az is lehet, hogy együtt megyünk május elsején felvonulni, és eregetni a lufikat, meg befalni a pár virslit, mustárral, finom köménymagos fehér kenyérrel, és meginni hozzá egy jó pofa sört!


Téma: A szinglik rápacsáltak
szürke egér
2010. január 07. 22:34 | Sorszám: 23
Ebben a témában (is) a vastagja számít!
szürke egér
2010. január 07. 22:32 | Sorszám: 22
Lufifej!
Te olyan buta vagy, hogy egy férfi csak üres zsebbel - de méginkább üres zacsival - lehet ilyen!

Miért kell ezzel még kérkedni is!?

szürke egér
2010. január 07. 22:30 | Sorszám: 18
Terézia drága!
Köszönöm, hogy közvetve igazolt Állat úr előtt.

Hogy a dolog mögött vastagon a férfiak állnak!

szürke egér
2010. január 07. 22:27 | Sorszám: 14
Reagálni?
A liberós pycsákra?

Hát azzal teljesen egyet is lehet érteni! De Állat úr kérem! Minden "divat" mögött zömmel és lényegében férfiak állnak. Emögött is!

A nők "csak" divatosak akarnak lenni, oszt vénségükre ráqurnak, hogy ezzel a közkeletű szóval fejezzem ki magam.

Mint ahogy kvantor úr elemzésében is olvasható - meg a mi kis Kittynkében - a balfax férfiak is!

szürke egér
2010. január 07. 22:19 | Sorszám: 8
I-Á elftárs jelentem, a keményen megbírált kvantor úr - akit bár én nem nagyon favorizálok, mégis meg kell állapítanom - legjobb beírása.

Mire ez a nagy, és ellenséges felhördülés!?


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 07. 22:09 | Sorszám: 192
Ja, és Időszakos Állat elftársnak IS jelentem, orbánista vagyok.

A Jobbik jelöltállító munkájába semmi beleszólásom nincs!
A Fideszébe is csak kerületi szinten, olyan 1/160 körüli arányban.

szürke egér
2010. január 07. 22:06 | Sorszám: 191
Te!
Bízd ezt rájuk!

Nem hülyék, nekem elhiheted!

szürke egér
2010. január 07. 21:59 | Sorszám: 186
A fizikát, a lengéstant (Takoma híd), meg az elektrót, híradástechnikát tudom.

Meg az akusztikát is.

A te mini tanulmányodban a pszichés, fiziológiás vonatkozásokat tudtam nagyon értékelni.

szürke egér
2010. január 07. 21:54 | Sorszám: 185
Várd csak ki a végét, küldöttkénk!
Semmi sem biztos!

Téma: A szinglik rápacsáltak
szürke egér
2010. január 07. 21:44 | Sorszám: 3
Gyárékök!
Mindenki rápacsál, még a szingli buzeránsok is!

Megették azt a dumát, hogy milyen remek dolog is az a gruppenszex! Pedig nem embernek való, hanem varangyosbékáknak!

Az ember néha vét a 7. parancsolat ellen - mert ugye megkörnyékezi egy-egy angyal, akiről később kiderülhet még az is, hogy az ördögnél is rosszabb, vagy a saját belsejében lapuló satan - de azt a bűnt az Úr megbocsáthatja.

A szinglinek maradást soha!


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 07. 20:55 | Sorszám: 454
A Liget az még eléggé védett terület. Könnyen bejárható kocsikkal is, és ott van közelben az '56-os pocsékság, ami elé Gyurcsányi letérdelt, meg csókolgatta (valami rettenetesen irritáló, mintha a kommunisták állították volna saját diadaluk emlékére) azt is védik, meg a diplomata negyed, stb. Szóval azt még nem tudta a kisebbség birtokba venni.
szürke egér
2010. január 07. 20:37 | Sorszám: 452
Hú, de impozáns!
Alig várom, hogy a fák újra így kizöldüljenek.

Arra szoktam bringázni.

szürke egér
2010. január 07. 20:32 | Sorszám: 450
Ennek valami olyasmi oka lehet, hogy szarházinak érzed magad. Ez valami kisebbrendűségi komplexus.

Nem gondolod?


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 07. 19:40 | Sorszám: 174
Mit bocsi!?

KÖSZÖNÖM neked! Az első legalábbis kvázi-tudományos közelítése ennek a témának!

Engedelmeddel be is magolom, annyira jó!


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 07. 19:35 | Sorszám: 439
Paranoia? Bőrönd-effektus?
szürke egér
2010. január 07. 19:33 | Sorszám: 438
Hazudsz, nyomorék küldött!
Hol látod beírásomban a zsidót?

Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 07. 19:26 | Sorszám: 172
Jó kérdések!
De én - ezek ellenére - bízok (szándékos k!) az ő 60%-ában!

És a "mi Sándorunk" munkájában, stramm férfiasságában, magyar hűségében is, amivel az ő ellenzékének a főerejét vagy 25%-ra hozzuk!

szürke egér
2010. január 07. 19:03 | Sorszám: 169
"rezonancia" - kedvenc "kutatási" témám!

Hogy van az, hogy valaki beírása egyesekben (mondjuk bennem) hatalmas pozitív hullámokat kelt, mások meg átsiklanak fölötte, észre sem veszik, vagy rosszabb esetben még le is köpik?

Télleg hogy van ez?

szürke egér
2010. január 07. 18:59 | Sorszám: 166
A magyar történelem legnagyobb létszámú tömegtüntetése volt! Ha akkor azt mondja valaki a szónoki emelvényről, a Parlament épületére mutatva: "Ugyan, menjünk már be, nézzünk az arcukba azoknak, akik ott vannak!" ez a banda örökre eltűnt volna innen!

Pereputtyostól, mindenestűl!

Csak aki ezt mondhatta volna, azt előzetesen megfenyegették - diplomáciai úton - hogy ezesetben a "nemzetközi közösségnek nem lesz módjában elismerni Magyarország politikai rendszerét, mert csak a "demokratikus út az, amit... stb."

Hát ezért volt az azt követő nyolcéves intermezzó. . .

szürke egér
2010. január 07. 18:53 | Sorszám: 162
Több volt!
A Magyar Géniusz egyik nagyszerű bizonyítéka!
szürke egér
2010. január 07. 18:17 | Sorszám: 154
Annyiban, nehéz felfogásúkám, hogy a megoldás még ennél is egyszerűbb: az elmúlt húsz évben mindenkinek úgy kell dolgozni, mint Gyurcsányi és Bajnai tették! És akkor pár év múlva a világ leggazdagabb országa leszünk.

Tízmillió multimilliárdos!

Hogy mit KELL, azt tudjuk. Hogy ezek - a te "demokrata" barátaid - mit TETTEK, azt is!

szürke egér
2010. január 07. 18:13 | Sorszám: 149
Tehhülye! De nagyot mondtál!

Hol "van" a Gárda a MAI magyar jogrendszerben!?
Ki van rekesztve!

A "kirekesztés ellen küzdők" rekeszttették (műveltető!) ki, wazze!

szürke egér
2010. január 07. 18:09 | Sorszám: 144
Idefigyelj!
Elmehetnétek már ezzel a párthadseregezéssel a bánatos büdös repedésbe! Olvassátok el az esküjük szövegét! Ők komolyan veszik!

Amíg itt arról pofázol, mit "kellene" tenni, ezek a nagyszerű, önzetlen magyar emberek, akik erős hátrányokat szenvednek, rendőri zaklatásoknak, arcba-spréjezésnek, meg mindenféle rohadékok által kiagyalt pénzbüntetéseknek vannak kitéve, már meg is tették.

A zömét, legalábbis!

Honnan a bánatos nénikétekből van a pofátokon bőr így gyalázkodni ellenük!?

szürke egér
2010. január 07. 18:01 | Sorszám: 139
Nem biztos ám!

Én egysze - bocsánat, háromszor - hallottam Réti Árpád egykori marosvásárhelyi, ma egri színművész Ady estjét.

És hatalmas kedvvel kiáltottam volna föl: Ki ez a pali, hogy eddig nem tudtunk róla!? Hol ír?

És hogyan, hogy ennyire ismeri minden mai magyar gondunkat!?


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 07. 17:41 | Sorszám: 430
Na, itt van!
Hogy lufifej is gyönyörködhessék!
http://dtp.atomki.hu/~ecsedi/Lowy/


És a kép láttán fantáziája is szabadon szárnyalhasson.

szürke egér
2010. január 07. 17:38 | Sorszám: 429
Értem!
Ami kizárásos alapon kikövetkeztehető. . .

Nem választó, hanem választott.

szürke egér
2010. január 07. 17:22 | Sorszám: 424
Ede! Ahogy olvaslak, egyre biztosabb leszek benne, hogy te angyal vagy! )))))
szürke egér
2010. január 07. 17:06 | Sorszám: 422
Tudod, nekünk van egy Főnökünk, aki aztat mongya nekünk, hogy mekkell mondani az igazat.

Annyiszor, ahányszor csak lehet.

Osztán ő majd eldönti, hogy az mikor, és ki által hallassék meg!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 07. 16:53 | Sorszám: 2028
Honfi úr kérem, már megint a szemináriumi szöveget teccik nyomni!

Valahogy nem fér a fejembe, hogy miért nem fér a maga fejébe, hogy a magyarságnak nem a felsorolt multimilliárdos urakkal van baja! De még a kis birkapásztor gyereket, a Stadlert is közé vehetnénk!

Hanem azzal, hogy KEVESEN VANNAK!

Mert a nemzeti vagyon > 90%-át a meggyőződéses libsik nyomása alatt tudták átjátszani – nem ők, hanem a „pártokrácia” kiagyalói és üzemeltetői – az internáci tőke hazánkra állított MENEDZSEREINEK a kezére!

És tették ezt a megnevezett, és más „magyar urak” legnagyobb rosszallása mellett, merthogy ők tartottak volna rá igényt!

És ha az a nemzeti vagyon az ő kezükben lenne, a térség meghatározó erejű „magyar tőkés csoportot” alkothatnának, kitűnő, európai színvonalú gócpontokkal.

(Olyat PÉLDÁUL, mint amilyen a maga idejében a csepeli Weiss Manfréd művek volt. Vagy a GAMMA, és sok sok másik! Amelyek „üzembeállítása” vezetett oda, hogy a Trianonban megcsonkított, agyonvert országunk társadalma hazánkat Európa közepes nemzeteinek sorába emelte, kb. ugyanannyi idő alatt, mint jelenlegi „multikulti” uraink kifosztották.)

Akkor tessék talán ekkora tűzzel támadni a „magyar kapitalistákat”, ha lesznek! És főleg ha majd olyat tesznek, hogy lesz miért!


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2010. január 07. 15:00 | Sorszám: 98
PÖRZSE SÁNDOR A JOBBIK JELÖLTJEKÉNT FOLYTATJA A HARCOT
http://barikad.hu/node/44395
(jobbik tv videóval)

Téma: Hajrá Fidesz, hajrá Jobbik, hajrá Magyar Nemzet!
szürke egér
2010. január 07. 14:46 | Sorszám: 96
Én egyből jól értettem!
Az LFS a lufifejűnek szólt!

Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 07. 13:49 | Sorszám: 404
Ezt most úgy értsem, hogy te abba a fajtába tartozónak vallod magad, amit a sereg nélküli vezér "magukfajtának" mondott?

Mert hogy én abba, amit "magunkfajának".

szürke egér
2010. január 07. 13:17 | Sorszám: 400
Nem badarság, gazduram!
Minden él nélkül mondom: EMBER SEM LEHET!


És most elmondom vagy annyiadszor, nem kifejezetten neked, mert te "kívül helyezted magad az Írás hatályán" (:-)), hanem azért mert ezt MINDIG el kell mondani, ha alkalom adódik rá! Hogy mitől lett az ember Emberré!

Tudod az úgy volt, hogy egysejtűek, szivacsok, férgek, csalánozók, ízeltlábúak, puhatestűek, tüskebőrűek, gerincesek. Egyik se ember még!

Aztán halak, hüllők, kétéltűek, madarak, emlősök. Ezek sem emberek!

De a sor végén megjelentek valakik, kétlábon járók, hordába verődve, mert ösztöneik súgta, hogy úgy hatékonyabbak a túlélésben, zsákmányszerzésben. (Ez a hordásodás nem velük kezdődött, ez már jóval régebbi volt, de enélkül nem teremthette volna meg belőlük az Isten az embert.)

Mert hogyan is történt az!?

Egyszer csak egy ilyen horda elkezdte észrevenni, hogy MINDEN ÁLLATNÁL többet érnek, tudnak! És FELFEDEZTÉK ennek az okát is: hogy bennük a teremtő Isten lelke lakozik immár! És erre alapozva megalkották a saját KULTÚRÁJUKAT!

Emberré lettek, ki tudja, talán fél millió évvel ezelőtt. . .

ATTÓL, HOGY TEREMTŐJÜK BELÉJÜK LEHELLTE A LELKÉT !

Fogod, mekkora „előrelépés” volt ez a biológiai evolúcióhoz képest!?

Figyeld, például Vörösmartyból hogyan sugárzik ez a teremtő, isteni lélek.
MA IS! És amíg a világ világ, mindig!


Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
EGYSZERRE ŐSZÜLT AZ MEG, MINT AZ ISTEN,
KI MEGTEREMTVÉN A VILÁGOT, EMBERT,
E FÉLIG ISTENT, FÉLIG ÁLLATOT,
ELBORZADOTT A ZORDON MŰ FELETT
És bánatában ősz lett és öreg.


Szia gazduram!
Ha nem magyaráznák félre, azt írnám neked: szeretlek!

De így is azt írom!

szürke egér
2010. január 07. 12:53 | Sorszám: 394
Figyelj! Mondok én neked valamit, hátha nem tudsz róla!

Forr a világ bús tengere! Hallottad?
(Lehet igen, de kétlem, hogy felfogtad is.)

Tudod mit jelent ez?
Hogy permanens forradalom van.
Itt, a gondolán is!

Hasonlatos ahhoz, mint mikor az új bor "dolgozza ki" magát. A tetején gusztustalan fehéres hab képződik.

Na, ezek vagytok ti!

szürke egér
2010. január 07. 12:48 | Sorszám: 390
Íme, mintha három új "posztulátumot" látnék itten, egymás után írva!

Első ránézésre nem rosszak!

Érdemesek a tanulmányozásra!

szürke egér
2010. január 07. 12:43 | Sorszám: 385
Nekünk gazduram, ez jelképünk, amiben ősi legendánk ölt testet.
Ez a mi vágyunkat szimbolizálja!
Ami innen a földröl a magasba visz, a szakralitás felé!

Szimbólum! Fogod!?


És aki ezt "bántja", az minket bánt.
Azt, ami bennünk a legnemesebb!


Úgy, hogy kár ezért a beírásodért!

szürke egér
2010. január 07. 12:27 | Sorszám: 377
Nagy és kemény érv!

Lufifej!
Ezt nem az internácik által ránk erőszakolt "rendszerben" tehették meg velünk???


Ugyan mondd el már, mi a faszé "érték" ez neked!?
Talán mert hülye is vagy, óvodás!?

szürke egér
2010. január 07. 12:22 | Sorszám: 374
Mi van???
Téged is "rettent"???

És a bőröndöd ott van ugye a te előszobádban is!?

Majd ha egyszer Magyarországon jársz, utazz el Budapestre, menj ki a Városligetbe, és a csónakázó tónak a híddal átellenes oldalán megtalálod George Washington hatalmas méretű bronzszobrát. A hálás amerikai magyarok állíttaták, 1906-ban! Annak a talapzatán van "ugyanez" a Turul. Ők tudod, még nem voltak megélhetési rettegők!


És ha egy kicsit tovább mész, északi irányba, akkor hamarosan eljutsz Winston Churchill a nagy "magyarbarát" államférfi mellszobrához is. Tudod, aki többek között Budapestet is szőnyegbombáztatta. Ha nem tudod merre van észak, elég, ha a szag felé indulsz. A "hálás magyar nép" rendszeresen összekeni szarral!

szürke egér
2010. január 07. 12:11 | Sorszám: 369
". . . mert az sérti a demilitarizált, polgári demokratikus jogállam elvét"

Tedd hozzá, a lufifejűek szerint!

Akiknek - mint neked - "érték", amit velünk tettek "a polgári demokratikus jogállam" fügefalevele takarásában.

Hogy mik ezek!?

Ime, századszor:

1. Idegen kézre játszották nemzeti vagyonunk több mint 90%-át
2. Ennek fejében nem hogy megszüntették volna az államunkat terhelő adósság- halmazt, hanem megötszörözték
3. Hatalmas pénzszivattyút helyeztek ránk, ami mostanság éppen évi 1200 milliárd forintot "szív le" rólunk
4. Államunkat szőrin-szálán eltűnt hitelekkel visszafizethetetlen adósságba verték, ami miatt idő kérdése, hogy "végrehajtóik foglalni jönnek".

Lufifej!
Ezek cáfolhatatlan TÉNYEK - sajnos!


És képzeld!
Ebből is van kiút!

De nem az, amit te, meg a hasonszőrűek hintenek itt!


(Úgy, hogy nektek séta bilire! Világos!?)


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 07. 11:55 | Sorszám: 1991
Kereszténykém, mi a francért "isezel"?
Nem hallottál még a hazugság-terjesztésnek az INDIREKT formájáról!?

Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 07. 11:47 | Sorszám: 364
Igaz, hogy a #335-ben, de akkor is!
szürke egér
2010. január 07. 11:29 | Sorszám: 361
Tojástólkám!

Be kellene látnod, kicsit bosszantóan - bicskanyitogatón -hintetted a „frankót” a #331-ben. Olyannyira, hogy többen is elküldtek vele a búbánatba.

A gyávábbak – mint csekélységem – csak úgy magukban pusmogva. . .

Amit kaptál érte – megérdemelted - azt nem is lenne olyan nehéz dolog tovább-cifrázni sem!

szürke egér
2010. január 07. 11:14 | Sorszám: 359
A "nyelvészkedő" csak úgy tett, mint aki "nem veszi a lapot".

Az idézett mondatban "úgy általában" véve a magyar nyelvet, kizárólag a "Húsvétkor" a hiba, lévén hogy Nagypénteken!

A "megfeszítés" Károli Gáspár csapatának - az Isten megáldotta csodálatos csapatnak - a "bűne". Ime:

Mk 15,13
És azok ismét kiáltának: Feszítsd meg őt!
2. Mk 15,14
Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig annál jobban kiáltanak vala: Feszítsd meg őt!
3. Lk 23,21
De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!
4. Jn 19,6
Mikor azért látják vala őt a papifejedelmek és a szolgák, kiáltozának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg! Monda nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti és feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt ő benne.
5. Jn 19,15
Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk!


Téma: USA behálózva
szürke egér
2010. január 07. 11:04 | Sorszám: 273
Hú, de érdekes téma!
Még úgy "önmagában" is!

Klassz!


Téma: Hajrá Fidesz, hajrá Jobbik, hajrá Magyar Nemzet!
szürke egér
2010. január 07. 10:32 | Sorszám: 91
Kis lufifejű!
Milyen ügyes vagy, hogy el is magyarázod, miért írhattál be megadnak egy piros pontot!

"Mert azt ingyen nem adják!"


Szurkolni meg menj talán az MTK meccsre, vagy ahova akarsz!

De - hic et nunc - "TENNI KELL"!

szürke egér
2010. január 07. 09:32 | Sorszám: 89
Hogy te mit nem értesz, meg kinek hajrázol, az senkit sem érdekel!

(A napilapért írj be az ellenőrződbe egy piros pontot, oszt mars vissza az óvódába! Biliztetésre! )

szürke egér
2010. január 07. 09:24 | Sorszám: 87
>> „Sorsunk” ott fog eldőlni, hogy meg tudjuk-e őrizni magunkat magyarnak, mindaddig, amíg ez a „döglődő fenevad” - utolsókat rúgva is - föl nem zabál minket! <<

Jó szándékú mondat!

Csak a fogalmazás "lázában" kissé "összezavarodott".

Így talán világosabb.

„Sorsunk” ott fog eldőlni, hogy meg tudjuk-e őrizni magunkat magyarnak, mert ez a „döglődő fenevad” - utolsókat rúgva is - föl akar zabálni minket!

szürke egér
2010. január 07. 09:14 | Sorszám: 86
Nicsak!
Az Úr odatette azt a jelet, amit én nem is akartam!

REMEK!

szürke egér
2010. január 07. 09:12 | Sorszám: 85
Kereszténykém!
(Mert hogy itt az ostobábbak állandóan zsidózást varrnak a nyakamba!)

Ez kissé zavaros, és érthetetlen. Gondolom te magad sem érted.

Nem is „neked” írom, hanem a művelt nagyérdemű olvasó közönségnek, és nem is politikailag korrekt fogalmakkal, hanem tisztes, magyar kevert-beszéddel, amiben a közgazdasági fogalmak a történelmiek és a bibliaiak „társaságában” jelennek meg.

Először is: a „háttérhatalom” egyetlen pályán focizik, az pedig a Föld nevű golóbis. (Messziről nézve is gyönyörű! Maga az Éden, amibe az Úr helyezteté az Embert, hogy mívelje és őrizze azt! Remélem erre még emlékszel!?)

Ezt a golóbist megtámadta egy spóra-természetű emberfajta, amelyik – nem is olyan régen, mintegy 500 éve - túlterjeszkedett ezen, és kitalálta, törvényesítette, és Isten helyett az egyedüli üdvözítőjévé tette az a fogalmat: HASZON, idegen szóval rofit. Segítője a VERSENY nevezetű al-fogalom, aminek a lényege az ököljog: „a győztesé a jog, az öndicsőítés joga, és a legyőzött legyalázásának-, a világából való kiiktatásának a joga”.

Ez az emberfajta hatalmas mértékű „gyarapodást” tudott felmutatni, haderejével és áruival elfoglalta a Föld „fejlett” régióit, de minden pozitív vívmánya „pillanatok alatt” saját ellentétébe csapott át. És „mindent összevetve” hatalmas szemét-hegyekhez, és környezetének-, a térség kultúrájának – benne az emberi léleknek – a lepusztulásához vezetett. A folyamat objektív, azaz MEGÁLLÍTHATATLAN mindazokon a helyeken, amiken a fent említett HASZON elve, és annak szolgálólánya a VERSENY uralkodik.

A „pálya” amin mi, MAGYAROK focizunk, az a mi kicsike, csonka hazánk. Amit ez a „spóra természetű” jól megtámadott, kívülről (leakasztotta rólunk nemzeti vagyonunk több mint 90%-át, közben hatalmas pénzszivattyút telepített ránk, és államunkat végletesen eladósította), és belülről is (a fórumon is jelen vannak - olvashatók - a „kapitalizmus” fent nevezett elveit dicsőítő gócok, amelyek gennyes sebként ontják magukból a butaságot, és a halált – a mi magyar kultúránkra nézve halálos - propagandát.)

Na, innen indulj ki komám, ha valami „átigazolásról” beszélsz.

Hatalmas erő áll szemben velünk. ÉS MÉGIS VAN REMÉNY! Mert ez az „világ-erő” éppen „megdöglőben van”. És mostanság a magyarság IMMUN RENDSZERE pedig erősödőben.

„Sorsunk” ott fog eldőlni, hogy meg tudjuk-e őrizni magunkat magyarnak, mindaddig, amíg ez a „döglődő fenevad” - utolsókat rúgva is - föl nem zabál minket!


„Ezért minden önkínzás, ének. . .”


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 06. 23:04 | Sorszám: 315
Kicsi felületes hólyag!
Miért kell neked mindig égetni magad? Kell az emészéshez, vagy minek?

". . .mindent megtettek azért, hogy a másik eljátszhassa a maga szerepét..."

A te idétlen fejedben hogy van ez, hogy a Jobbik "mindent megtett" azért, hogy az MSZP "eljátszhassa a maga szerepét"? Te komolyan is gondolod ezt?

Vagy arra utalsz, hogy esetleg Morvai Krisztina, vagy Vona Gábor pénzelte őket!?

szürke egér
2010. január 06. 22:51 | Sorszám: 314
>> De ez a tipikus liberál rasszista kirohanása mindent elárul jelleméről.

„Te, aki román származású vagy” <<

Tökéletes!
Ennél rövidebben, pontosabban és találóbban nem is lehetett volna leírni a palit.

Gratula!

szürke egér
2010. január 06. 09:37 | Sorszám: 289
Jaj, kicsi légies asszonyka!
Ne csináld már...!

Legalább azok előtt ne, akik...

szürke egér
2010. január 06. 09:29 | Sorszám: 285
Ezek a svédországi „adorjánok” buta, és sértett emberek. Ez is például, aki a legnagyobb szorgalommal gyűjti, és zúdítja ide a legmocskosabb rágalmakat, „véleményeknek” álcázott köpködéseket, hányásokat, és úgy belelovallja magát, hogy már a gutaütés határán van a gyűlölködése.

Hogy mitől sértettek?

Attól, hogy „leereszkedtek” ide hozzánk, és lám, itt nem becsülik az ő fejlett voltukat - őket - annyira, mint amennyi az ő „fajtájuknak” kijárna. (Tévedés ne essék, nem zsidókról, se nem cigányokról van szó! Arról a fajtáról, aki évtizedek után hazajön, és az ott tisztesnek számító fizetéséből itt akar villogni, mert ugye az az itteniek pénzéhez képest. . . stb.)

Valahol leírtam már az „elhullatott” kijelentéseit. Amik igazolják, miből képzeli „magasabb rendűnek” az ő befogadó hazáját, az ottani társadalmi rendszert. Hogy mi, magyarok „tudatilag” vagyunk elmaradva hozzájuk képest, amúgy meg 40 évvel előttünk járnak a fejlettségben, stb.

Ennél a mi Adorjánunknál a butaság szorgalommal párosul. És hogy ennek mi a hatása, azt megtudhatná ő is, feleségének a kis „idéző könyvecskéjéből”. Nem egy jó párosítás!

Na, a sértett butaság, meg a műveletlenség vezetett el ahhoz a pszichés állapothoz, amiben ez itt, olykor-olykor, az őrjöngő gyűlölködésbe csap át.

(A neje még úgy-ahogy tartotta magát, de úgy látszik most ő is magasabb sebességfokozatba kapcsolt!)


Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 05. 23:36 | Sorszám: 500
A fityifütyik itt fecsegnek, gondjuk van Benito Mussolinivel, Meg frankó nekik Franco, de a karaván halad

Itt a várva várt program!

Lehet ráugrani, mondatokra szedni, elemezni, fikázni,és mégis!

MA EZ A LEGJOBB!
http://www.jobbik.hu/program

szürke egér
2010. január 05. 22:29 | Sorszám: 492
Ótvar hazudozót írtál?
Az igazat???

Ennek???
Hát mivel érdemelte ki!?

szürke egér
2010. január 05. 21:56 | Sorszám: 485
Mussolinit írtál?
A maxi-ducét, ugye, nem a minit. . . ?

Nézd csak, mit ír az újság!


MUSSOLINI-RENESZÁNSZ A NAPFÉNYES ITÁLIÁBAN
http://barikad.hu/node/44242

szürke egér
2010. január 05. 21:49 | Sorszám: 484
A JOBBIK VERI A FIDESZT ÉS AZ MSZP-T IS

"Ha a médiában Magyarországon egyenlő feltételek lennének, akkor a választást simán nyerné meg a Jobbik. De tudjuk, hogy ez nem így van, és ezzel megtanultunk együttélni. (...) AZ INTERNET A JOBBIK TEREPE. AZ UGYANIS EGY DEMOKRATIKUS MÉDIUM, MINDENKI ELMONDHATJA A MAGÁÉT. Nem véletlen, hogy jelenleg ott legyőzhetetlenek vagyunk."- mondta Vona Gábor, a párt elnöke.
http://barikad.hu/node/44187

Jajj de ciki!

szürke egér
2010. január 05. 20:15 | Sorszám: 481
Kitty drága!
Többet kell olvasni!

Tájékozódni!
Hogy hol?
Hát a gondola fórumán.

Van ott egy rendívül népszerű pasas, a "küldöttek", meg a "bemásoló különítményesek" imádják különösen. Na, annak az írásait kell megkeresni, abban világosan benne van a válasz.

A miért-re!

szürke egér
2010. január 05. 20:10 | Sorszám: 478
- Was?
- Ja. Es ist ein Niemand. . .

Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 05. 20:00 | Sorszám: 244
Hát nem látta!
Meg kell érteni őt is!

Új hazájában kurva sötét van, délben is, láthatóan a fejekben is, mit csinálhatnak így este, amikor az asszony sem a régi már, hát piálnak.

Először kettőt látnak, majd egyet se!


Téma: Hajrá Fidesz, hajrá Jobbik, hajrá Magyar Nemzet!
szürke egér
2010. január 05. 19:51 | Sorszám: 67
Ady édes szelleme!
Mintha köze is lenne hozzá!
szürke egér
2010. január 05. 19:50 | Sorszám: 66
A "nemzetközieknek" van egy félelmetes tulajdonságuk: A KÖRNYEZETÜKET CSAK TÖNKRETENNI TUDJÁK. Ahova országba, térségbe - legyen az a világ legtávolabbi pontján - elér a kezük, ott romlás és pusztulás marad utánuk! (Lásd Irak!)

Erre már MINDENKI rájött, aki gondolkodik. Csak arra nem, hogyan lehetne "megfékezni" őket, vagy legalábbis "eltéríteni" a közvetlen szándékuktól.

De ennek a tulajdonságnak van egy hatalmas hátulütője is: Ha nincs már más, nincs többé "kifelé", pillanatok alatt sajátmagukat zabálják föl!

A Kárpát-medence népeinek természetadta érdeke, hogy az internácik ön-fölzabálása előbb következzék be, mint hogy ők kerülnének sorra.


Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 05. 19:38 | Sorszám: 475
Szegény aprócska fontoskodó niemandocska!
Hát te csak tudod hogy van ez!?

Olyan félelmetesen buta vagy, hogy az már a tieid közül is kirívó!

Tudod kivel beszéld ezt meg!?
A Gobbi Hildával!


Téma: Hajrá Fidesz, hajrá Jobbik, hajrá Magyar Nemzet!
szürke egér
2010. január 05. 19:26 | Sorszám: 63
Bármilyen hihetetlenül hangzik most, Magyarország természetes szövetségesei a Kárpát-medence népei.

És ezeknek a népeknek a terjedőben levő nacionalizmusai egyszer csak egymásra találnak, a közös halálos ellenség, a globalizálódás ellenében.

És azt fogják mondani - egymás szemébe nézve, az egymásra találás örömével az arcukon - hogy testvér! mi nyolcszáz év alatt nem pusztítottuk még tizedannyira sem egymást, a kultúránkat, nemzeteinket, mint "ezek" tették velünk, Trianon óta!

Na, gyűrjük fel az ingünk ujját, és kezdjünk neki az igazi építő munkának! Együtt! Egymással! Egymásért!


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 05. 19:12 | Sorszám: 234
Ne izéjjá má, Adorján!
Kire szégyen!?

Csak nem a ti 40 évvel előttünk járó "európai demokráciátokra", amivel itt házalsz, mint egy kucséber?

Amit ilyen lekesen akarsz itt ránk tukmálni?

szürke egér
2010. január 05. 19:08 | Sorszám: 232
Adorján, te kis ravasz svéd!
neked ez nem tetszik!

>> A történelmi pillanat, amikor ezeket a sorokat papírra vetjük, egy sötét és átmeneti korszak. Egy megcsonkított nemzetet, egy, a történelmi alkotmányától megfosztott országot és egy fizikailag és lelkileg megnyomorított társadalmat gyűri éppen maga alá az egész világban zajló gazdasági válság. A kilábaláshoz teljes paradigmaváltásra van szükség. A globalizmussal szemben egy erős, aktív államra. A jelenlegi sztálinista alaptörvény helyett egy, a Szent Korona-tanra épülő új alkotmányra. A béna kacsa módjára vergődő liberális demokrácia helyett egy értékelvű demokráciára. A pusztító neoliberális elvek helyett a krisztusi tanítás egyetemes és időtálló értékrendjére. Az atomjaira hulló fogyasztói társadalom üressége helyett pedig életerős, környezettudatos, kis közösségek nemzetméretű hálózatára van szükség. A „Magyarország a magyaroké!” program ebből a felismerésből fogant. <<

szürke egér
2010. január 05. 19:02 | Sorszám: 230
Jól vagy, Adorján?

Mondd, Bíbó mit írt a Gripen-féle korrupciós botrányról?
Tudod, ami a te - nálunk 40 évvel fejlettebb - új hazádban borzolta a kedélyeket? Igaz, hogy nem nagyon, mert nálatok is elévült a dolog, mint itt, bizonyos villák fürdőmedencéjének ügyei, de mégis?

Benne voltak nyakig az osztrák sógorék hozzátok hasonlatos demokratái, meg állítólag a mi pártokráciánk egyes tagjai. Kik is? Már nem emlékszem.

Van valami új fejélemény ebben az ügyben, vagy már az ennél is újabb botrányaitok vannak napirenden?


Téma: Hajrá Fidesz, hajrá Jobbik, hajrá Magyar Nemzet!
szürke egér
2010. január 05. 18:29 | Sorszám: 57
Jóember!

Nem értesz hozzá!
Meg papizod azt a majomságot, hogy „nem állnak szóba” velük!?

Kicsi lópofa! Figyejjé!
NEM ENGEDHETIK MEG MAGUKNAK, HOGY NE ÁLJJANAK SZÓBA!

Ez csak riogatás, meg jelzés a saját sajtójuk számára, hogy mit kell, hogy írjanak!
Az üzlet, ami mindent überol náluk!
Fogod!?

Itt írtam ennek kibekkelési módját, a „Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér” c. topik #107-jében, nem egy lónak, hanem valami cabriónak:

. . .
Nem a te számodra, hanem a fejüket gondolkodásra is használók számára írom ismét, hogy a Sorszám 45-ben tréfásra vett hangon leírt "alapvetés" lényege, hogy ÜZLETI LEHETŐSÉGET A MI HAZÁNKBAN KIZÁRÓLAG AZOKNAK A KÜLHONI CÉGEKNEK BIZTOSÍTUNK, akik jó hírünket keltik. És közöttük is sorrendet állítunk fel! A lista elején NÁLUNK azok lesznek, akik a legnagyobb jóhírünket keltik!

Osztán versenyezzenek!

Akarnak-e ide jönni, Európa mértani közepén elterülő kicsiny, csonka hazánkba, vagy nem nagyon?

Tolongani fognak!
Mert ők nem politikusok, vagy szar politika-csinálók!
Náluk az üzletnél fontosabb nincs!

És ők erősebbek, mint az összes ellenséges "firkász", mert ők "a gazdaság", amiből ezek a szarházyak is élnek!
. . .

Nézz utána jóember, gondold át, és ugyan mondd meg már, mi benne „a csont”?


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 05. 17:49 | Sorszám: 225
Kedves mediátor!

Bár megtiszteltél azzal, hogy "jobbikos"-nak néztél, de sajnos nem tudok segíteni neked, mert én "orbánista" vagyok, azaz a Fidesznek egy olyan tagja, aki az Orbán vonallal szeretne - tudna - azonosulni.

Már azzal, amit ő annak érez, gondol, remél.

Annak, hogy a Jobbik 25% körülire való megerősödéért "kampányolok" itt ezerrel, az az oka, hogy tudom, most Orbánnak egy nagyerejű MAGYAR ellenzékre van szüksége a parlamentben. Amelyik legalább egyenértékű az ellenzék többi részével, a "nem magyar" érdekűvel. Hogy miért, azt már leírtam vagy annyiszor. . .

Bár a Fidesznek nincs "rendszeresített" köszöntése, de nem ezt tartom a fő bajnak, hiszen a magam részéről teljesen azonosulni tudok a Jobbikéval:

Adjon az Isten - Szebb jövőt!


Téma: Hajrá Fidesz, hajrá Jobbik, hajrá Magyar Nemzet!
szürke egér
2010. január 05. 16:47 | Sorszám: 46
Hát komám, bizony hogy így néz ez ki!
Hiába fortyansz itt fel, ekkora indulattal!

"Olyan, mint egy kitűnő futó, akinek viszont egy zsák van a hátán, tele mázsás kövekkel. Az elmúlt húsz év kövei. Tragikus szereplője a magyar közéletnek, aki talán jót akar, de már nem tud tenni semmit. . ."

Egyetlen - remélt, érte fohászkodott - esetben éledhet még fel a fiú! Ha az Úristen elintézi neki, hogy a Parlamentben az övéinek 60%-a legyen, és ellenzéke, 25%-kal, a "Vona-Morvai" féle vonalat képviselje.

Onnan van még feltámadása, és tán még mennybemenetele is.

Egyedül halott!


A kéményseprőkről pedig ne szólj rosszat! A mai magyar valóság leg-önfeláldozóbb emberei ők! Igazi, bátor, önzetlen hazafiak! Nagy szüksége lesz rájuk - Orbánnak is, pl.


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 05. 16:03 | Sorszám: 219
Nem sikerült???
Micsoda ostoba beszéd ez!?

Minden képzeletet felülmúlóan sikerült!

1. Ugyanazok utódai maradtak a hatalomban, akik előtte voltak
2. Az elmúlt rezsim bűnöseinek még csak a nevét sem mondták ki, egyetlen egynek nem görbült a haja szála sem!
3. A nemzeti vagyon több mint 90 százalékát úgy SIKERÜLT megkaparintani, hogy ezek a balfuszok az árából nemhogy kilábaltak volna az adósságukból, hanem azt megötszörözték
4. Akkora pénzszivattyút akasztottunk a nyakukba, hogy félig bele kell dögleniük, hogy a kerekét mint a bányalovak, tekerjék
5. Egy pár esztendő, és mindenük, amijük csak volt, a mi tulajdonunkba jut!


MI NEM SIKERÜLT EZEN ???

(Bár mi, magyarok tudtuk volna ezt a sikert felmutatni!)

szürke egér
2010. január 05. 15:36 | Sorszám: 208
Itt te anyázol! Most!

Frusztrációt nekem az utolsó húsz esztendő rezsimjének a teljesítménye okoz. Minősíthetetlen!

1920 és 1940 között - Trianon után - a megcsonkított, pusztulásra ítélt magyar nemzet Európa közepeseinek sorába emelkedett. A csonka ország népessége 1,6 millió magyarral nőtt. A pártokrata rezsimetek uralgása elhozta, hogy ugyanennyi idő alatt kifosztották és elszegényítették az országot, és már nincs, aki a ti nyugdíjatokat "megtermelje"!

MINDEGYIK PARLAMENTI PÁRT BENNE VOLT! KIVÉTEL NÉLKÜL!!!

(Csak a mértékről lehet vitatkozni!)

szürke egér
2010. január 05. 15:28 | Sorszám: 203
Nem "tőlük", icipici!

Hanem azoktól, akik mögöttük állnak! Akik pénzelik őket, annak fejében, hogy az eladósítás révén hatalmas üzleti nyereséghez juttatják (magyarul lopni engedik) őket!

Fogod!?

Hogy ez annak a "pártokráciának" a műve, amit ezek a pártok hoztak létre, fogadtak el, és amin húsz esztendeje semmit sem változtattak!

Aminek következtében az ostor az ország népén, jövőjén, gyerekeinken és unokáinkon csattan.

Fogod!?

szürke egér
2010. január 05. 15:21 | Sorszám: 201
Te csak ne szánakozzál itt!

Akit itt sunyi (alamuszi) módon sértegetnek - ezt a topikot is azzal a céllal nyitották - az Dr. Morvai Krisztina, akit én meg tisztelek.

Bátorságáért és a csodálni való keménységéért, amellyel a háború óta egyfolytában megoldatlan "magyar ügy" mellé állt!

Oszt ugyan már, miért ne lenne jogom megvédeni őt a nemtelen fitymálóktól!?

Valami tiltja talán itt, a gondolán???

szürke egér
2010. január 05. 14:54 | Sorszám: 192
Te nagyon nagyon kicsi!
Hát meg ezt ki mondta neked?

"Krisztina asszony a Fidesz szakbizottságától várja azt a szellemi muníciót, amit Brüsszelben ELSÜTHET."

(És milyen kifejezés ez az "elsüthet"? Nem a te fejedre mondák néha, hogy elsül?)

És ugyanmár ki az a "Fidesz szakbízottsága"?
Aki még nem "sütött el" ott semmit!?

Magyart játszik ez a "szakbizottság" ott, vagy fideszest?
Hogy olyannyira titkolja a nagy tudományát, a szakmai bizottságba beválasztott Krisztina előtt???

Oszt ugyam már miért???
Csak nem a lelepleződéstől fél???

szürke egér
2010. január 05. 14:39 | Sorszám: 187
"Villásfarkú fecske,
Erdélyi menyecske. . ."
szürke egér
2010. január 05. 14:38 | Sorszám: 186
Mi van???

Ez a lovakrúl szóló beszéd.
Nem?

Vitasd meg ezzel az igen kis-sel!

szürke egér
2010. január 05. 14:26 | Sorszám: 180
Te!
Tudod hova menjél TE szavazni!?

Az itteni teljesítményed alapján mit ér veled bárki is!? Kitörölheti veled! (Hogy mijét? Hát a szemét!)

Kicsi rohadtalma-szagot árasztasz, ami Götének - állítólag - meghozta az ihletet!

Na, Götének jó lennél, a topikoddal együtt!

Frankón!

szürke egér
2010. január 05. 13:59 | Sorszám: 172
Szegény kicsi keresztény!
Fordulj magadba, bánd meg bűneidet!

(Mert nagyon nagyon kicsike vagy!)

szürke egér
2010. január 05. 13:46 | Sorszám: 168
Rendes Kis, te jóravalónak született, de elszegényedett keresztény ember!
Gondolkodásodat tekintve elszegényedett!

Azt se tudod talán, kik az értelmiség!
Értelmiség csak egy van!
Annak nincs se tetemes, se tetemtelen hányada, mert az egy!

Az értelmiség per definitionem az a néhány (száz-, ezer , százezer?) ember, aki az ESZMÉT hordozza. Hogy miféle eszmét? Hát azt, hogy az ő kultúrája nélkül ő semmi és senki lenne.

Az értelmiség a kultúra hordozója!
A magyar éretlmiség a magyar kultúráé!

A kultúra pedig az, ami a „fundamentomra” épül! Amit az ősök raktak le, szilárd alapként!

Amit a napok – a kultúrák egymás elleni – harcai szüntelenül rombolnak, és az arra érdemes emberek meg kijavítgatnak, hozzá-hozzáteszik a magukét! A magyar nemzet pedig ennek a kultúrának a szülötte.

A „pártok” az egy élesen nemzetellenes „találmány”, amit azok erőltettek a nemzetekre – már akikre sikerült – akik szétszaggatva, egymást lebénítva szeretik látni mindazt, ami eredetileg egész volt.

(Isten akaratából volt egész! Neked le merem írni ezt, mert te keresztény vagy!)

Itt, ma hiánycikk az eszme!
Ami vallási, az nem közös, ami nem vallási, abban pedig az egyetlen egy közös van.
A MAGYARSÁG ESZMÉJE.

Hogy mi az?
Hogy mindenki magyar, aki VELÜNK VAN!
Akinek fontos a magyar jövő!
Aki szeretne abban a tudatban megtérni őseihez, hogy megtettem mindent, hogy fennmaradjunk!

Ennek az eszmének a szemszögéből nézve Morvai az értelmiségi, és akik támadják kijelentése miatt, azok vagy azért teszik, mert az általa hangoztatott - évszázados – törekvéseknek zsigeri ellenzői, vagy taktikai okokból, mert hogy politikai érdekük, hogy ne fedjék fel magukat.

Az „igazi” fideszes politikusokat megpróbálom az utóbbi kategóriához sorolni!

(Nem baj? )

szürke egér
2010. január 05. 12:01 | Sorszám: 154
Te jó keresztény ember!
Valami nagyon irritálón, foghegyről - mondjuk a hazugág határait súrolva - válaszolgatsz itt.

Mintha nem tudnád, hogy egy "népség" sajátmagától képtelen "összefogni".


Az „összefogáshoz” valami erő kell!
Valakiknek fel kell ismernie, hogy „íme, én AZOK közé tartozom, ezért VELÜK vagyok.”

Arra pedig, hogy kik azok az AZOK, itt, hazánkban, csakis egy válasz lehet: a magyar nemzet. A „pártokrácia”, a „pártok” néhány küldötte általi hatalomgyakorlás oda vezetett, hogy „négy évig azt csinálnak”, ami nekik, a párjuknak az érdeke, jól telerakják a zsebeiket, oszt majd jöhet a következő garnitúra, amelyik ugyanezt csinálja, más párt cégére alatt. És az elmúlt húsz év alatt pedig ide.

Ja, hogy mit nyavalygok, az emberek sokkal jobban élnek, mint húsz évvel ezelőtt?

Azt komám, hogy ez a „sokkal jobban élés” nem más, mint a kultúránk, jövőnk - a gyermekeinké, unokáinké – felélése. Mert ebben a „rendszerben” nincs utánpótlás!

Az kell hogy ÖSSZEFOGJANAK MINKET, MAGYAROKAT VÉGRE!
Hogy kik?
Hát az értelmiségünk!

Igaz eszmékkel, és példamutatással!


Téma: Hajrá Fidesz, hajrá Jobbik, hajrá Magyar Nemzet!
szürke egér
2010. január 05. 11:30 | Sorszám: 2
Ez az igaz beszéd!


Jókedvvel, bőséggel. Nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel! Balsors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt! Megbünhődte már e nép a múltat s jövendőt.

Az egységet kell kialakítani az elkövetkező ciklusban!

(Amelynek a vezérereje a 60%-os "orbánizmus", ellenzékének a fő ereje a 25%-os "morvai-vonaizmus", és a többi meg majd csak lemorzsolódik a magyar nemzet feltörekvő lendületében.)

Uram!
Adj egy kis szakrális muníciót is, please!

Mert kedvenc pártom még mindig arról beszél, hogy "gyarapodni" fogunk. Add, hogy úgy értse, lekiekben, magyarságban is!

És a lélek kenyerében!


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 05. 10:47 | Sorszám: 121
Aki erre az ürgére azt mondja, hogy ennyire már nem lehet, az mélyen lebecsüli a képességeit!

Ezt a manust becsülni kéne itt a fórumon, pénzért mutogatni, mert egyedülálló tulajdonságokkal bír. Ö egy kifejezett gondolaicum forumicum faxicum! Amelyik nem csak bizonyítja Einsteint, kiszerint nem biztos, hogy a világegyetem végtelen, sőt, ez a süket, rosszindulatú ostobaságra sem biztos. Sőt, olyan biológiai anomália is felfedezhető rajta, hogy a gerincesek rendjébe születvén egyszer csak eltűnt belőle a gerinc. Fölszívódott.

És az úr ír!

Ilyen állapotában.

szürke egér
2010. január 05. 09:08 | Sorszám: 110
Egy nagyon buta seggfej - ellenséges szándékkal - ezt az ökörséget írta ide:

"Nincs annyi mezőgazdaságból élő, hogy egy párt bejusson általuk a parlamentbe."

Ahhülyéje!
Mintha nem ismerné Adyt, a szerencsétlenje!

(Mintha nem tudná, hogy annak a 160-180 ezer embernek vannak utódai és boldog ősei, sőt, rokonai, és ismerősei is! )

szürke egér
2010. január 05. 09:02 | Sorszám: 109
És hiszed-e, hogy Morvai Krisztina (illetve az a magyar szellem, tehetség, bátorság, ami most őbelőle sugárzik) - akit itt ezen a topikon fikáztok - előbb-utóbb megteszi ezt!

És majd akkor gyógyszerezzen itt ez a kis fittyfax!

szürke egér
2010. január 05. 08:41 | Sorszám: 107
Cabriókám, a franc tudja ki régi vagy, azt viszont látom, hogy megszerettél.

És azt is hogy egy kicsit naívnak mutatkozol be nálam. Lehetne árnyaltabb kifejezést is használni, például butuska, meg ostobácska, és így tovább, de most eltekintek ettől.

Tudod miért?

Mert akinek abból a KORSZAKRENGETŐ ötletből, ennyi jön le, azzal "beszélgessen" a Gobbi Hilda!


Nem a te számodra, hanem a fejüket gondolkodásra is használók számára írom ismét, hogy a Sorszám 45-ben tréfásra vett hangon leírt "alapvetés" lényege, hogy ÜZLETI LEHETŐSÉGET A MI HAZÁNKBAN KIZÁRÓLAG AZOKNAK A KÜLHONI CÉGEKNEK BIZTOSÍTUNK, akik jó hírünket keltik. És közöttük is sorrendet állítunk fel! A lista elején NÁLUNK azok lesznek, akik a legnagyobb jóhírünket keltik!

Osztán versenyezzenek!
Akarnak-e ide jönni, Európa mértani közepén elterülő kicsiny, csonka hazánkba, vagy nem nagyon?

Tolongani fognak!
Mert ők nem politikusok, vagy szar politika-csinálók!

Náluk az üzletnél fontosabb nincs!

És ők az erősebbek, mint az összes ellenséges "firkász" mert ők "a gazdaság", amiből ezek a szarházyak is élnek!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 05. 08:17 | Sorszám: 1938
Elftársak!
Még a „nagyonfideszesek” is!

(A „küldöttek”, meg a magánszorgalmú kutyák ne olvassák tovább!)

Navracsics elftárs nem hülye, nem egy tisztességtelen pali, nem egy kurzuslovag, egy milliárdos, hanem egy viszonylag stramm politikus. Nézzetek már bele, mit nyilatkozik. Hogy mire megy ki a játék!

„. . . az ellenzékbe szorult pártok között kialakulhat egy valódi rivalizálás. Ennek az lesz a tétje, hogy ki lesz az erősebb ellenzéki erő”

Amit itt ugatok, emberemlékezet óta, hogy itt már nem az a tét, hogy a Fidesz nyeri-e a választást, hanem az utána következő négy év! A biztos győztesnek látszó Fidesznek arra kell játszania – és arra is játszik – hogy ellenzékének főereje a Jobbik legyen, nem az MSZP! (Ezt trükkösen elő is segíti – például Kövér radikálisok között biztit kiverő szavaival!) Hogy róla leváljanak mindazok a szavazók, akik gyökeres változtatásokat akarnak. És menjenek át a Jobbik térfelére!

Navracsics kimondja:

„a választópolgárok rokonszenvét kell elnyernünk”

Ami nagyon nehéz lenne, egy egységes, külhonból pénzelt „komprádor globalizátor”-párti ellenzékkel szemben. . .

. . .
- A mostani közvélemény-kutatási adatok azt mutatják, a tavasszal teljesen átalakulhat a magyar pártszerkezet. Ez milyen változásokat jelenthet az országnak?

- Ha a Fidesz felhatalmazást kap a kormányzásra, nem a politikai oldalak, hanem A NEMZET ÉRDEKÉBEN fog cselekedni, ami pedig az erős ország kialakítását jelenti. Hogy a pártszerkezet hogyan módosul, nem tudjuk, de AZ ELLENZÉKBE SZORULT PÁRTOK KÖZÖTT KIALAKULHAT EGY VALÓDI RIVALIZÁLÁS. ENNEK AZ LESZ A TÉTJE, HOGY KI LESZ AZ ERŐSEBB ELLENZÉKI ERŐ.

- Mi lehet az MSZP és a Jobbik közös versengési nevezője?

- Az, hogy melyikük ellenzi jobban a Fidesz-kormány terveit, céljait, politikáját. Az új kabinet éles támadásoknak lesz kitéve, de ez csak erősebbé teszi azt a meggyőződésünket, hogy nem az MSZP vagy a Jobbik, hanem A VÁLASZTÓPOLGÁROK ROKONSZENVÉT KELL ELNYERNÜNK a kormányzati politikánkkal. Az új kormány erejét az jelentheti majd a támadásokkal szemben, ha jól végzi a feladatát. A választók megérezhetik, hogy a kormány valóban az ő érdekeiket szolgálja, és Magyarország végre elindulhat a gyarapodás útján.


Téma: Ne legyen a jobbik az szdsz 2.0
szürke egér
2010. január 04. 23:14 | Sorszám: 121
- … VAN-E PROGRAMJUK ARRA, MIT KEZDENEK AZ ORSZÁGGAL?
- A programunk elkészült. Január 3-án az Országos Választmány ülésén a párt hivatalosan is elfogadta. Január 16-án a nagyszabású kampánynyitó rendezvényünkön, amelyen a 176 jelölt is bemutatásra kerül, a nyilvánosság is megismerkedhet a programunkkal.
- KIEMELNE NÉHÁNY FONTOS ELEMET?
- A gazdaság rendbetétele kulcskérdés. Egymillió munkahelyre van szükség, amit persze mindenki mond, de azt senki sem teszi hozzá, hogy azzal a neoliberális gazdaságpolitikával, amelyet árnyalatnyi különbségekkel, de az összes parlamenti párt képvisel, ezt egyszerűen nem lehet elérni.
- AKKOR HOGYAN?
- Három rést kell betömni, amelyeken keresztül életveszélyesen szivárog Magyarország gazdasága. Elsőként hozzá kell nyúlni az államadósság kérdéséhez. Hazánk mind a belső, mind a külső államadósság terén kilátástalan helyzetbe került. Utóbbiban, amelyről szinte alig beszélnek, a világ egyik legeladósodottabb országa vagyunk. A Jobbik szerint nem újabb hitelek felvételére van szükség, hanem az adósságunk újratárgyalására, amely az eddig terjesztett hiedelmekkel ellentétben egyáltalán nem ördögtől való, lehetetlen küldetés. A másik a gazdaság duális szerkezetének a felszámolása, vagyis a multinacionális cégek bevonása a közteherviselésbe.
- AKKOR EL FOGNAK MENNI.
- Aki csak azért van itt, hogy zsírosra hízza magát magyar emberek munkájából, Európában példátlan állami támogatásokkal, letarolva a hazai vállalkozásokat, a profitját pedig nagyobbrészt hazamenekítve, az menjen is. Aki pedig hajlandó egy tisztességes együttműködésre az országgal, az maradjon. Nem vagyunk alapvetően multiellenesek, de elsősorban magyarpártiak vagyunk, és számunkra kizárólag az ország és a nemzet érdeke számít.
- ÉS MI A GAZDASÁG HARMADIK SZIVÁRGÓ RÉSE?
- A bankrendszerünk. Azon belül egyrészt az, hogy nincs egy olyan magyar bank, amely a hazai gazdaság finanszírozását ténylegesen felvállalná. A Fejlesztési Bank ezt valójában nem látja el. A másik, talán ennél is súlyosabb probléma, hogy a Magyar Nemzeti Bank az elmúlt húsz évben a maga függetlenségének álcája alatt olyan kamatpolitikát folytatott, amely kedvében járt a spekulatív tőkének, de teljesen lebénította a hazai gazdaság megizmosodását.

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 04. 22:27 | Sorszám: 1922
Üdítő intermezzo!
(Fogadjunk, hogy az itteni nép felének nem tetszik! )
szürke egér
2010. január 04. 22:17 | Sorszám: 1918
Nicsak!? Csaknem egyformán füstölgünk!
szürke egér
2010. január 04. 22:15 | Sorszám: 1916
Ne csináld, szentemlelkem!
Te ismered Vörösmartyt???

Csak nem onnan, hogy párhuzamos az Izabellával ???


Már csak azért gondolom, mert elzavartad ezt a Lehelt, aki nemzeti irodalmunk egyik legnagyobb költeményével próbálta felhívni a figyelmedet valamire.

Hogy mire?
Hát a rossz társaságodra!

Tudod, a nép úgy tartja, aki disznók közé keveredik, megeszik a korpák!

szürke egér
2010. január 04. 22:01 | Sorszám: 1911
Lehet, hogy így késő estefelé már meg-meghúzza a butykost!

Aztán előjönnek belőle a régi sérelmek, amiket a pasiktól elszenvedett, idejön, és egy jó nagyot gyalázkodik.

Szerinted kizárt ez?

szürke egér
2010. január 04. 21:45 | Sorszám: 1909
Zümike drága!
Ezt nem ő "szavalja", ez egy szellemóriás szava!

Egy hatalmas erejű látó emberé, aki vagy 160 évvel előre tudta, mi lesz, ha itt - Magyarföldön - a nagyeszű, jóérzésű, kifejezetten nőies zümikék szellemisége elszaporodik.

Neked írta!
Nem vetted észre?

szürke egér
2010. január 04. 21:40 | Sorszám: 1908
Zümike drága!
Ugye, te azt gondolod „normálisnak”, hogy egy h. p. ilyeneket ír ide?

„EGYSZERŰEN UNDORÍTÓAK, ÉS ELLEHETETLENÍTIK A NORMÁLIS FÓRUMOZÁST.”

Mert a h. p. magát felsőbbrendűnek gondolja, igaz!?

És megjön a kedves szintén felsőbbrendű barátja, és egy kicsit alányal, emígyen:

„Már többször fölvetődött itt, hogy le kéne lépni, mert ezt a fórumot EZEK A BARMOK gyakorlatilag szétverték.
Ezen egyedül a Jobbik meggyengülése segíthet, mert EZEK A PRIMITÍV SENKIHÁZIAK azóta kaptak erőre, amióta a kommunisták terrorizálják a lakosságot.
EL KELL TAKARÍTANI EZEKET IS, azokat is.”


Mondd meg a barátodnak, drága zümike, hogy a rokonait „takaritsa el”! Soroljam kiket?


Téma: Morvai Krisztina, a sereg nélküli vezér
szürke egér
2010. január 04. 21:24 | Sorszám: 96
Aki azt hiszi, hogy "szavazással" meg lehet védeni - vissza lehet szerrezni - 1100 éves hazánknak legalább a csonka részét, az hatalmas tévedésben van!

A HAZÁÉRT-ÉLNI kell !!!

És ha kell, halni!


Ezek az "eszmék" vannak tövestől kitépve a magyar agyakból!
És ezek visszaépítése az, amit az előbb "immun-rendszerként" említettem.

Hatalmas tömegeknek fogalmuk sincs arról, mi lenne velük a hazájuk nélkül. Nem is érdekli őket! Nézik TV-t és isszák a sört!

Pedig kultúrájuk - még ha oly sekélyes is, de legalább magyar - és hazájuk nélkül rongy páriák lennének. A világ számkivetettjei!

szürke egér
2010. január 04. 21:11 | Sorszám: 91
A család a nemzet alapja.
Így igaz!

De a magyar haza most nincs olyan helyzetben, hogy MINDENKIT befogadjon!

Előbb újjá kell építeni az IMMUN-RENDSZERÜNKET!

szürke egér
2010. január 04. 21:01 | Sorszám: 89
Csak kicsit értettelek félre, mert írásaidat jónak tartom!

Az "egymással" az egy definiálatlan fogalom! Kik azok az "egymás"???

Itt, ami közös van: A MAGYAR KULTÚRA, MAGYAR HAZA, A MAGYAR NEMZET!

Ezért kell harcolnunk, EGY EMBERKÉNT!
Aki ezt nem ismeri el, az a mi szellemi kiirtásunkra, megsemmisítésünkre törő ellenségünk.

Itt nincsen "egymás"!
Aki ezt elismeri az MIND velünk van!!!

Ha cigány, ha zsidó, ha bantu származású, akkor is!

szürke egér
2010. január 04. 20:51 | Sorszám: 85
Az más, hogy valamit mi - magyarok - amit jónak látunk "átveszünk" tőlük, mert az érdekünkben áll, és más az, hogy tömik le a torkunkon AZT, AMIT ŐK AKARNAK, hogy már kék a fejünk, és a fulladásos halál jelei kezdenek mutatkozni rajtunk!
szürke egér
2010. január 04. 20:47 | Sorszám: 84
Az egészet nézzed, wazze!
Kiragadsz belőle egy mondatot, hogy te is ezt mondod!

A KONCEPCIÓT NÉZD!

Nem vagy te Orosz József!

szürke egér
2010. január 04. 20:44 | Sorszám: 80
Nem címkézésről, választási harc stratégiájáról van szó!

ÉS HAZÁNKRÓL!!!

Teszek arra, mi "divat" a hozzánk embertelenül jóindulatú "nyugaton". Akik vagy 500 éve várják, hogy kipusztuljunk végre!

szürke egér
2010. január 04. 20:39 | Sorszám: 77
Drága!
Itt CSAK ez a megoldás, amit felvázoltam, jöhet számításba, mert ez ÜZLET! A másik az politika, és szájtépés, média-harc, stb.

Ez, amit én ajánlok: Lobbizás! Valamit valamiért!

Az egész "fejlett" világ az "üzletre" van alapozva, ami más megnevezésben haszonlesés, és korrupció.

Mi hagynánk, hogy ŐK LOBBIZZANAK NÁLUNK, ezzel az elgondolással.

Vili?

szürke egér
2010. január 04. 20:21 | Sorszám: 67
Te is csak kijelentgetsz, de még a fórumot se olvasod!

. . .
Az erős Jobbik ELLENZÉKNEK kell most, AZ ELKÖVETKEZŐ 4-ÉVES CIKLUSRA. az egyedül is kormányképes Fidesz ellenében.

MAGYARORSZÁG JÖVŐJÉT UGYANÚGY ELBASZARINTANÁ, HA MOST A JOBBIK NÉLKÜL NEM LEHETNE KORMÁNYT ALAKÍTANI, VAGY - HORRIBILE DICTU – EGYEDÜL KORMÁNYRA KERÜLNE, MINT AZ, HOGY A FIDESZ 2/3-DAL NYERNE.

Mindennek rendelt ideje van – mondja az Írás!

A tavaszi választásokon hazánk jövőjének csakis az a része dől el, hogy a legjobb csapattal tud-e indulni (60% Orbán, 25% Vona), vagy nem!

És abban az esetben, ha ezzel az ideális csapattal, akkor sem dőlt el a jövő!

Mert Orbánnak és ellenfelének meg kellene vívnia azt a csatát, amelyikben eldől a „Magyarország hogyan tovább?” kérdése. Ez pedig többesélyes meccs lesz.

1. Orbán tovább erősödik – nem valószínű, hiszen rengeteg „megszorítani valója” lesz.

2. Vonáék népszerűsége (elveik) egyre inkább elfogadottak lesznek itt, házon belül – valószínű, mert ellenzékből könnyű népszerűnek lenni; de számolni kell a „nemzetközi közösség”-nek nevezett prostítuált banda hecckampányával is, fasizmusozással, meg rasszizmusozással, meg „fenyegető holokauszt”-ozással, stb.; ENNEK GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE NINCS, mert ezek hangoztatóit azzal visszafogottságra lehet késztetni, hogy azt mondjuk nekik: akkor ne jöjjenek ide, egy ilyen veszélyes helyre, a keletiek már úgyis itt tolonganak, hogy elfoglalják a helyeiket. (És ezt tettekben is tudomásukra kell hozni!). Öt másodperc alatt befognák a pofájukat, mert náluk a pénz az isten, amit ezzel a propagandával elvesztenének.

3. Egy döntetlen körüli JÓ magyar kompromisszum alakulna ki a két erő között, és együttműködés valósulna meg, ami a valódi magyar egység irányába – A FELEMELKEDÉS FELÉ – mutatná meg az utat.

(És tisztelettel javaslom a sok baromnak, akik az orruknál nem látnak tovább, és engemet hazugoznak, ruszkiügynököznek, meg jobbikosnak, meg Fidesz-gyűlölőnek, meg a k. (kedves) anyjuk tudja minek még bélyegezgetnek itt, olvassák el ezt a beírást, és szálljanak magukba! MAGYARORSZÁG jövőjéről van szó, nem pedig arról,ki nyeri a soron következő Fradi – MTK meccset!

szürke egér
2010. január 04. 20:10 | Sorszám: 62
Kevés!
Tetőled csak csendben várnám el, hogy azt mondd, némi elismeréssel a hangodban: ejha!

De ettől a sok szájtépőtől elvárnám, hogy a homlokukra csapjanak, akkorát, hogy "rendüljön meg a velő agyukban", illeteve az, amit helyében ott hordanak, hogy

"Aqurvaéletbe! Micsoda bitang egyszerű megoldás! Mint a kerék feltalálása! Hogy ez közülünk még senkinek se jutott az eszébe!? Ezzel egyből ki lehetne fogni a szelet az "ellenséges sajtó" vitorláiból, és aki ide akarna jönni, az betegre dicsérne minket!"

És télleg, mehetnének az EU-ba, vagy akár az ENSZ-be panaszkodni, mert SEMMI SZABÁLYTALAN NINCS A DOLOGBAN!

Pillanatok alatt fölszökne országunk nemzetközi tekintélye!

szürke egér
2010. január 04. 20:02 | Sorszám: 57
Ugyan rögtönözzél már valami tablicskát, például arról, hogy a "Fidesz program" hogyan oldaná meg az "adósságszolgálat", meg a végletes eladósodást, szemben vele a Jobbik-program.

És mutasd már ki, hogy mi az akadálya az "együttműködésnek"!


Ne csak villámlózzál itt, mert azzal csak azt fejezed ki, hogy végletesen elfogult hogyismondjam vagy!

szürke egér
2010. január 04. 19:52 | Sorszám: 45
Akkor szólj a férjednek - itt alább írja, hogy elemezni akar - hogy talán vessen egy kósza pillantást erre AZ ORIGINÁLIS - először itt, a gondola fórumán megjelenő elgondolásra.

Mert ő itt csak gyalázkodást lát!
(Illetve jelentős mértékben generál - sajnos!)

. . .
Mit szólnátok egy olyan IBR (magyarra fordítva Nemzetközi Üzleti Kapcsolatok) csapat CSENDES, suba alatti létrehozásához, amelyik néhány tíz, kitűnő tárgyalóképességű, komoly emberből állna?

Amelyiknek legfőbb feladata lenne, hogy a Magyarországra települt idegen cégek-, és az itt tevékenykedni szándékozók menedzsmentjével kapcsolatot tartson.

Hogy milyen céllal?
Hát azzal, hogy segítse őket ITT, MAGYARORSZÁGON, sikeresnek lenni!

És hogy ezt hogyan tenné?

Tudomásukra hozná, hogy a helyükre sokan – más külhoniak – pályáznak, és lehet, hogy „irányukba” is kell tenni bizonyos kellemetlen megszorító lépéseket, amelyek mértéke még nincs eldöntve! Minden esetre azt máris közlik az illető menedzsmenttel, hogy „az új kurzus” elvárná: hassanak oda, hogy az általuk befolyásolható „közvélemény formálók” a magyar kormány irányukban folytatott üzletpolitikáját, hozzáértését és törekvéseit RAVASZUL DÍCSÉRŐ publikációkat jelentessenek meg. Minél többet, és minél rangosabb helyen, az nekik annál előnyösebb lesz!

Mit gondoltok?
„Elriadnának” ettől!?
És ijedtükben áthelyeznék projektjeiket az északi sarkkörön túlra, a jegesmedvék közé???

Vagy benyúlnának a kasszába, kivennének onnan egy tízezrest – dollárban, vagy euroban – ráköpnének, oszt ráragasztanák a Paul Lendvai fénylő homlokára, hogy akkor most ezt a nótát húzzad nekünk, more, amit mi rendelünk?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 04. 19:07 | Sorszám: 1898
Aha!
Te kicsi beszervezett vagy itt a megmondó ember.

Aki kiosztod a bélyegeket, mi!?
Hát tudod mit, és hova!?

És mekkorát?


Téma: Ne legyen a jobbik az szdsz 2.0
szürke egér
2010. január 04. 17:15 | Sorszám: 111
És mondd!
Nem ég a pofádon a bőr, amikor ezt így nyíltan a szemünkbe mondod?

Milyen vagy te???


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 04. 17:07 | Sorszám: 1880
Ugye te is úgy látod, hogy az egyetlen értelmes Sorszám: 1767-es JAVASLATHOZ, senki „nagyonfideszes” sem szólt hozzá. Hogy ennek fényében mit tennének a Fidesz politikusainak a helyében.


És ugye, neked is feltűnt, hogy az itteni „nagyonfideszesek” egy rohadt szót sem szóltak ahhoz, hogy mit tennének a Fidesz politikusainak a helyében Dr. Halász József nagyszerű tettének a hírére. Esetleg megtámogatnák - mondjuk?


2009. 12. 02.
Budapesti Rendőr-Főkapitányság
1139 Teve u.4-6.
fax.:443-5260

Tisztelt Budapesti Rendőr-Főkapitányság!

Az 1978. évi IV. tv. (Büntető Törvénykönyv) 269/A. §-ában meghatározott nemzeti jelkép megsértésének vétsége, valamint a 269. §-ban meghatározott közösség elleni izgatás bűntettének elkövetése miatt

feljelentést teszek

I. Závada Pál Kossuth díjas író, valamint
II. a Holokauszt Emlékközpont zsinagógaépületében rendezett „Az árpádsáv tegnap és ma” című időszaki kiállítás rendezői
ellen.

Indoklás

I.

Závada Pál a Holokauszt Emlékközpont zsinagógaépületében rendezett„Az árpádsáv tegnap és ma” című időszaki kiállítás megnyitóján a következőt mondta: „az árpádsáv nem történelmi ereklye, hanem a nyilas hagyomány, a kirekesztő gyűlölet, az antiszemitizmus és a rasszizmus jelképe.”[1]

Az árpádsávos mező leírása: vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező.
A Magyar Köztársaság címerpajzsának „Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott.”2]Tehát a Magyar Köztársaság címerének része az árpádsáv.
Az árpádsávos szimbólum több állami – főként katonai és rendvédelmi – szervezet címerének alkotóeleme (például a Nemzetbiztonsági Hivatalénak).
Az árpádsávos mező nem azonos a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom zászlajával, az ún. „nyilas-zászlóval”, amelyben 4 ezüst, és 5 vörös sáv van, illetve egy zöld színű nyilaskeresztet ágyaztak bele.
Ha a vörös és az ezüst váltakozó sávokat a sávok számától eltekintve értelmezzük (azok jelentéséről nem is beszélve), akkor az Amerikai Egyesült Államok zászlaját is „a nyilas hagyomány, a kirekesztő gyűlölet, az antiszemitizmus és a rasszizmus jelképének” kell minősíteni, hiszen a sávok színei – még árnyalatukban is – azonosan az árpádsávok színeivel, csak a sávok száma tér el azokétól.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269/A. § szerint
„Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.”
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269. § szerint
„Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen
gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A Jelképtörvény (1995. évi LXXXIII. törvény) 3. § (3) bekezdése az (1) bekezdésben meghatározott, védett jelképekkel azonos módon védi azok elkülönített elemeit – a Szentkorona mellett kiemelve a címerpajzsot.

Závada Pál idézett kijelentésével a Magyar Köztársaság védett jelképét sértette meg.
Miután az árpádsáv jelképként („történelmi ereklyeként” a magyar nemzet önazonosságát fejezi ki, ezért annak megsértése a magyar nemzet elleni gyűlöletre uszítást jelenti.

Így Závoda Pál nemcsak a nemzeti jelkép elleni vétséget, hanem a közösség elleni izgatás bűncselekményét is elkövette.

II.

A Holokauszt Emlékközpont zsinagógaépületében rendezett „Az árpádsáv tegnap és ma” című időszaki kiállítás rendezői

1. felkérték Závoda Pált a megnyitóbeszéd megtartására, a Magyar Köztársaság védett jelképét sértő és a magyar nemzet elleni gyűlöletre uszító kijelentések elhangzásakor a beszédet nem szakították meg és szólították fel Závoda Pált sértő és gyűlöletkeltő kijelentései visszavonására, ezzel a beszéd tartalmát elfogadták, vagyis azonosultak Závoda Pállal a nemzeti jelkép megsértésének vétségében, valamint közösség elleni izgatás bűncselekményének elkövetésében;

2. a kiállítás önmaga is megvalósítja a Btk. 269. és 269/A. §-aiben megfogalmazott tényállást, mivel a kiállítás anyaga, annak felépítése és az ott szereplő, tájékoztató eszközök az Alkotmány 76. §-ában leírt és a Jelképtörvény 3. §-ban védetté nyilvánított árpádsáv megsértésére alkalmasak, és a jelképpel azonosított magyar nemzet elleni gyűlöletre uszítanak.

Kelt Szegeden, 2009. november 30-án.

Tisztelettel:
Dr. Halász József
6723 Szeged, Szilléri sgt. 49/a.
30/6163894, halasz.jozsef@szksz.com
Levélcím: 6701 Szeged, Pf. 2443.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 04. 15:50 | Sorszám: 395
"SZÉGYENEDRE azt az embert fikázod. . ."

(lásd a #390-ben)

szürke egér
2010. január 04. 15:00 | Sorszám: 390
Modi Antinak - gondolom - meg cincogónak is kisebb dolga is nagyobb annál, hogy téged "döngöljön"! (Nem elefánt ő, egér! )

Ha itt valaki téged döngöl, és valamibe, akkor az te vagy, és amibe döngölöd magad, az nem agyag!


SZÉGYENEDRE azt az embert fikázod, gyilkolod a jellemét - nem is egyedül, hanem a "veled nagyjából azonos nézeteket hangoztatókkal együtt" - aki "megtörte a hallgatás falát", és feljelentést tett azok ellen, akik ember emlékezet óta RENDSZERESÍTVE gyalázzák a magyart, történelmét, és jelképeit.

Ezek komám tények!
A beírásaitokból jönnek!

Úgy, hogy coki!

szürke egér
2010. január 04. 14:44 | Sorszám: 386
Gazduram, a Jóisten áldjon meg!
A fejem teljesen normális hőfokú!

Hidd el nekem!


Vedd észre: a kitiltásért való "rimánkodásuk" az csak egy indikátor. Annál erősebb, minél jobban bele van verve az orruk a saját - na mit gondolsz mijükbe?

szürke egér
2010. január 04. 14:37 | Sorszám: 384
Legyen neki!

Semmiféle "szabálysértést" sem követtem el.
A provokációk kiszűrése - leleplezése - pedig kollektív feladatunk. Mindannyiunké, akik itt - akarva akaratlan - egy közösséget alkotunk.

Nem?

szürke egér
2010. január 04. 14:33 | Sorszám: 382
Szamuelly elvtárs!
Miért nem mindjárt a főbelövetését?
szürke egér
2010. január 04. 14:28 | Sorszám: 377
És mondd, nem szégyelled ezért magad?

(Nem? Hát nem! A szégyen nem egy kötelező kategória! )

szürke egér
2010. január 04. 14:24 | Sorszám: 375
Mit "pótol", majmaim?

A ti szájatok tépését???
Amit itt összepofáztok ELLENE ???

Egy igaz magyar jogászember az asztalra csapott, és azt mondta: E L É G !!!

És a hatályos magyar törvényekre hivatkozva mondta! Amit ti itt (hatalmas demokraták ) úgy szartok le, ahogy van! Mert hozzá képest a törpénél is törpébbek vagytok!
Erkölcsi nullák!!!


Mert ti - mintha nem is tette volna meg, amit tett - tovább fikázzátok!
Na ez a vízválasztó!

Hogy még nem égett le a pofátokról a bőr!


Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 04. 11:41 | Sorszám: 469
Osztán mi az benne, kicsike beszervezettünk? ))

A "visszacsatolás"?

Hogy ha valaki ITT, NÁLUNK, E HONBAN akar üzletelni, annak agyba-főbe dicsérnie kéne minket???

A nagyon buta ideszalasztottak ezt sem tudják ésszel felfogni?


Most "ezek" úgy "játszották át" a nemzeti vagyon 90%-át idegenek számára, hogy a vételárat - hogy HOZZÁJUK jusson - ráadásul nekünk kell majd kifizetni, az adósság-szolgálat keretében!

Ahelyett hogy a PÉNZT mi KAPTUK volna!

És amellett agyon-gyaláztak, fasisztáztak, antiszemitáztak, meg rasszistáztak minket! Többek között te is!

Hát ennek a világnak egyszer véget kell vetni ám!
És véget is fogunk!

Baj?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 04. 11:12 | Sorszám: 369
Na lám!?
Neked meg nem tetszik, amit ez az egyedüli, bátor magyar hazafi tett!

Hogy följelentette őket!


Na, akkor te az én kedvenc pártomnak ahhoz a "frakciójához" soroltad magad, akiket valóban ki kéne söprűzni onnan!

Bezony!

Mert ez a feljelentés vízválasztó!
Akinek ez nem tetszik, dumáljon akármit is, az a BEÉPÜLT ellenség!

szürke egér
2010. január 04. 10:52 | Sorszám: 367
Keiccsókolom!
Milyen az idő arrafelé?

Itt kissé fátyolfelhős, de szépen süt a nap, mindjárt megyek kocogni egyet.

szürke egér
2010. január 04. 10:48 | Sorszám: 366
Svéd!
Valld be, ezt azért írod, mert tetszik neked, amit a Sorszám: 354-ben olvastál.

Hogy Dr. Halász József, a kiváló hazafi, jogtudós (és a Szent Korona alázatos szolgája) feljelentést tett közösség elleni izgatás bűntettének elkövetése miatt.


Látod, ez az, amit mindig is szerettem benned! Hogy kiállsz régi, elfelejtett hazád igaza mellett!


Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 04. 10:36 | Sorszám: 467
Mindössze ennyi!?
És ugyi, mindegyik érdemi is!?
szürke egér
2010. január 04. 10:15 | Sorszám: 463
Sok degenerált, akik engem bélyegezgettek!

Mit szólnátok egy olyan IBR (magyarra fordítva Nemzetközi Üzleti Kapcsolatok) csapat CSENDES, suba alatti létrehozásához, amelyik néhány tíz, kitűnő tárgyalóképességű, komoly emberből állna?

Amelyiknek legfőbb feladata lenne, hogy a Magyarországra települt idegen cégek-, és az itt tevékenykedni szándékozók menedzsmentjével kapcsolatot tartson.

Hogy milyen céllal?
Hát azzal, hogy segítse őket ITT, MAGYARORSZÁGON, sikeresnek lenni!

És hogy ezt hogyan tenné?
Tudomásukra hozná, hogy a helyükre sokan – más külhoniak – pályáznak, és lehet, hogy „irányukba” is kell tenni bizonyos kellemetlen megszorító lépéseket, amelyek mértéke még nincs eldöntve! Minden esetre azt máris közlik az illető menedzsmenttel, hogy „az új kurzus” elvárná: hassanak oda, hogy az általuk befolyásolható „közvélemény formálók” a magyar kormány irányukban folytatott üzletpolitikáját, hozzáértését és törekvéseit RAVASZUL DÍCSÉRŐ publikációkat jelentessenek meg. Minél többet, és minél rangosabb helyen, az nekik annál előnyösebb lesz!


Mit gondoltok, degeneráltak?
„Elriadnának” ettől!?

És ijedtükben áthelyeznék projektjeiket az északi sarkkörön túlra, a jegesmedvék közé???

Vagy benyúlnának a kasszába, kivennének onnan egy tízezrest – dollárban, vagy euroban – oszt ráragasztanák a Paul Lendvai homlokára, hogy akkor most ezt a nótát muzsikáljad nekünk?

Na, seggfejek! Lehet tippelni!

szürke egér
2010. január 04. 09:33 | Sorszám: 460
Mindkét Kövér-állításnak (mint kiderült elbaszizott) propaganda célja volt, van, köze nincs a valósághoz!

Az erős Jobbik ELLENZÉKNEK kell most, AZ ELKÖVETKEZŐ 4-ÉVES CIKLUSRA. az egyedül is kormányképes Fidesz ellenében.

MAGYARORSZÁG JÖVŐJÉT UGYANÚGY ELBASZARINTANÁ, HA MOST A JOBBIK NÉLKÜL NEM LEHETNE KORMÁNYT ALAKÍTANI, VAGY - HORRIBILE DICTU – EGYEDÜL KORMÁNYRA KERÜLNE, MINT AZ, HOGY A FIDESZ 2/3-DAL NYERNE.

Mindennek rendelt ideje van – mondja az Írás!

A tavaszi választásokon hazánk jövőjének csakis az a része dől el, hogy a legjobb csapattal tud-e indulni (60% Orbán, 25% Vona), vagy nem!

És abban az esetben, ha ezzel az ideális csapattal, akkor sem dőlt el a jövő!

Mert Orbánnak és ellenfelének meg kellene vívnia azt a csatát, amelyikben eldől a „Magyarország hogyan tovább?” kérdése. Ez pedig többesélyes meccs lesz.

1. Orbán tovább erősödik – nem valószínű, hiszen rengeteg „megszorítani valója” lesz.

2. Vonáék népszerűsége (elveik) egyre inkább elfogadottak lesznek itt, házon belül – valószínű, mert ellenzékből könnyű népszerűnek lenni; de számolni kell a „nemzetközi közösség”-nek nevezett prostítuált banda hecckampányával is, fasizmusozással, meg rasszizmusozással, meg „fenyegető holokauszt”-ozással, stb.; ENNEK GAZDASÁGI JELENTŐSÉGE NINCS, mert ezek hangoztatóit azzal visszafogottságra lehet késztetni, hogy azt mondjuk nekik: akkor ne jöjjenek ide, egy ilyen veszélyes helyre, a keletiek már úgyis itt tolonganak, hogy elfoglalják a helyeiket. (És ezt tettekben is tudomásukra kell hozni!). Öt másodperc alatt befognák a pofájukat, mert náluk a pénz az isten, amit ezzel a propagandával elvesztenének.

3. Egy döntetlen körüli JÓ magyar kompromisszum alakulna ki a két erő között, és együttműködés valósulna meg, ami a valódi magyar egység irányába – A FELEMELKEDÉS FELÉ – mutatná meg az utat.

(És tisztelettel javaslom a sok baromnak, akik az orruknál nem látnak tovább, és engemet hazugoznak, ruszkiügynököznek, meg jobbikosnak, meg Fidesz-gyűlölőnek, meg a k. (kedves) anyjuk tudja minek még bélyegezgetnek itt, olvassák el ezt a beírást, és szálljanak magukba! MAGYARORSZÁG jövőjéről van szó, nem pedig arról,ki nyeri a soron következő Fradi – MTK meccset! )


Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 03. 23:10 | Sorszám: 71
Csak nyugodtan szállj magadba, kereszténykém, és tartsál bűnbánatot!

Hatalmas, göröngyös, szőnyeg alá söpört "belső" igazságokra derült itt fény! Amik voltak, és vannak, hiába nem beszélünk róluk!

A Fidesznek - ha az elkövetkező ciklusban az Úr áldásával akarja a kezében tartani az ország vezetését, erősen meg kell változnia - újulnia. Kb. úgy, ahogy Jézus mondta Nikodémusnak, a zsidók egyik vezető emberének.

Remélem hallottál róla!?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 03. 20:34 | Sorszám: 1767

Mondom, a jó taktika, hogy a Fidesz-propaganda üsse, vágja leplezze le az MSZP-SZDSZ gyalázatos tetteit, hitesse el a "szoci" szavazókkal, hogy ezek után semmi esélyük sincs.

A Jobbik meg ezerrel támadja a Fideszt, hogy "lagymatag", meg "nem igazán akarja", stb.!

Az eredmény az lesz, hogy a mai kormány mögötti "szürke eminenciások" egy része átnyergel a Fideszhez, mert onnan reméli a majdani lét, a másik része meg a Jobbikhoz, ugyanezért. A szavazóik egy (nagy) része kedvetlenül kiszáll, nem megy el szavazni, a kisebbik pedig elmegy a Jobbikot erősíteni, hogy a Parlamentben az jól alávágjon majd a "mini ducsénak", a gyűlölt Orbánnak.

Osztán ha kialakul a 60%-os Fidesz kontra 25% Jobbik, a többi már kevesebb gonddal jár!

szürke egér
2010. január 03. 20:24 | Sorszám: 1762
"Így remélhetőleg onnantól kezdve az euroatlanti térség hivatásos antifasiszta rettegői Ausztriával lesznek elfoglalva."

Drusza úr kérlek!
Gratula - ezért a mondatért, és a reményért is!

szürke egér
2010. január 03. 20:19 | Sorszám: 1758
Hogy-hogy mi van!?

Nem látod!? Sógoréknál kopaszok a férfiak is, meg a nők is! Mindannyian parókában járnak - koldulni!

Mert a Haider-féle elszigeteltség következtében kihullott a hajuk, és elszegényedtek. . .


Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 03. 20:14 | Sorszám: 63
Csak hogy tudd!
Morvai Krisztináéknak van kiváló mezőgazdasági szak-politikusa, és szakembere: Varga Géza.

A véle folytatott beszélgetést - amelyben Kriszta riporterkedett - megtalálhatod a barikad.hu-n.


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 03. 20:08 | Sorszám: 357
Mert ti ugye - derék felvilágosult ajróperek - ellene vagytok mindenféle gyűlöletre uszításnak, kivéve ha annak a célpontja a magyar, vagy Morvai, vagy a Jobbik!?
szürke egér
2010. január 03. 20:05 | Sorszám: 356
Nicsak!? Mintha torkotokra forrt volna a gyalázkodás!

Dr. Halász Józsefnek a tudósnak, jogásznak, és bátor hazafinak a fikázása!

Ugye, ti nem értetek egyet azzal, ami a följelentésében áll?

(Sokba le merném fogadni, hogy nem! )

szürke egér
2010. január 03. 19:51 | Sorszám: 355
Mi van svéd!?

Csak nem azt akarod mondani, hogy tetszik Dr. Halász József feljelentése? Amelyben az ellen tiltakozik, hogy kitiltották a svéd buzikat a Gellért fürdőből?

Itt olvashatod, a #354-ben!

szürke egér
2010. január 03. 19:48 | Sorszám: 354
TESSÉK URAIM, FOLYTON FOLYVÁST!

2009. 12. 02.

Budapesti Rendőr-Főkapitányság
1139 Teve u.4-6.
fax.:443-5260

Tisztelt Budapesti Rendőr-Főkapitányság!

Az 1978. évi IV. tv. (Büntető Törvénykönyv) 269/A. §-ában meghatározott nemzeti jelkép megsértésének vétsége, valamint a 269. §-ban meghatározott közösség elleni izgatás bűntettének elkövetése miatt

feljelentést teszek

I. Závada Pál Kossuth díjas író, valamint
II. a Holokauszt Emlékközpont zsinagógaépületében rendezett „Az árpádsáv tegnap és ma” című időszaki kiállítás rendezői
ellen.

Indoklás

I.

Závada Pál a Holokauszt Emlékközpont zsinagógaépületében rendezett„Az árpádsáv tegnap és ma” című időszaki kiállítás megnyitóján a következőt mondta: „az árpádsáv nem történelmi ereklye, hanem a nyilas hagyomány, a kirekesztő gyűlölet, az antiszemitizmus és a rasszizmus jelképe.”[1]

Az árpádsávos mező leírása: vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező.

A Magyar Köztársaság címerpajzsának „Első mezeje vörössel és ezüsttel hétszer vágott.”2]Tehát a Magyar Köztársaság címerének része az árpádsáv.
Az árpádsávos szimbólum több állami – főként katonai és rendvédelmi – szervezet címerének alkotóeleme (például a Nemzetbiztonsági Hivatalénak).

Az árpádsávos mező nem azonos a Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom zászlajával, az ún. „nyilas-zászlóval”, amelyben 4 ezüst, és 5 vörös sáv van, illetve egy zöld színű nyilaskeresztet ágyaztak bele.
Ha a vörös és az ezüst váltakozó sávokat a sávok számától eltekintve értelmezzük (azok jelentéséről nem is beszélve), akkor az Amerikai Egyesült Államok zászlaját is „a nyilas hagyomány, a kirekesztő gyűlölet, az antiszemitizmus és a rasszizmus jelképének” kell minősíteni, hiszen a sávok színei – még árnyalatukban is – azonosan az árpádsávok színeivel, csak a sávok száma tér el azokétól.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269/A. § szerint

„Aki nagy nyilvánosság előtt a Magyar Köztársaság himnuszát, zászlaját vagy címerét sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.”
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269. § szerint
„Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet,
b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen
gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

A Jelképtörvény (1995. évi LXXXIII. törvény) 3. § (3) bekezdése az (1) bekezdésben meghatározott, védett jelképekkel azonos módon védi azok elkülönített elemeit – a Szentkorona mellett kiemelve a címerpajzsot.

Závada Pál idézett kijelentésével a Magyar Köztársaság védett jelképét sértette meg.
Miután az árpádsáv jelképként („történelmi ereklyeként” a magyar nemzet önazonosságát fejezi ki, ezért annak megsértése a magyar nemzet elleni gyűlöletre uszítást jelenti.

Így Závoda Pál nemcsak a nemzeti jelkép elleni vétséget, hanem a közösség elleni izgatás bűncselekményét is elkövette.

II.

A Holokauszt Emlékközpont zsinagógaépületében rendezett „Az árpádsáv tegnap és ma” című időszaki kiállítás rendezői

1. felkérték Závoda Pált a megnyitóbeszéd megtartására, a Magyar Köztársaság védett jelképét sértő és a magyar nemzet elleni gyűlöletre uszító kijelentések elhangzásakor a beszédet nem szakították meg és szólították fel Závoda Pált sértő és gyűlöletkeltő kijelentései visszavonására, ezzel a beszéd tartalmát elfogadták, vagyis azonosultak Závoda Pállal a nemzeti jelkép megsértésének vétségében, valamint közösség elleni izgatás bűncselekményének elkövetésében;

2. a kiállítás önmaga is megvalósítja a Btk. 269. és 269/A. §-aiben megfogalmazott tényállást, mivel a kiállítás anyaga, annak felépítése és az ott szereplő, tájékoztató eszközök az Alkotmány 76. §-ában leírt és a Jelképtörvény 3. §-ban védetté nyilvánított árpádsáv megsértésére alkalmasak, és a jelképpel azonosított magyar nemzet elleni gyűlöletre uszítanak.

Kelt Szegeden, 2009. november 30-án.

Tisztelettel:

Dr. Halász József
6723 Szeged, Szilléri sgt. 49/a.
30/6163894, halasz.jozsef@szksz.com
Levélcím: 6701 Szeged, Pf. 2443.

szürke egér
2010. január 03. 19:43 | Sorszám: 351
Tagadtam?
szürke egér
2010. január 03. 19:43 | Sorszám: 350
Ne szarj be!
Téged nem fog bántani senki!
szürke egér
2010. január 03. 19:42 | Sorszám: 347
Te!
Olyan lapos vagy hozzá képest - az írásaiddal - mint egy kiéhezett ágyi poloska!
szürke egér
2010. január 03. 19:39 | Sorszám: 345
Te végtelenül szerencsétlen vagy, ha valakiről a "tudósságát" mindössze arról állapítod meg, hogy lesír-e róla.

A te dolgod!

Nagy ostobaságodban az ő kutatási területét gúnyolod, a szakmáját ugatod.

Te egy ilyen vagy!

(Tudomásul van véve! )


Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 03. 18:35 | Sorszám: 56
Azt mondod, ruszkibérenc?
Nekem???

Te, kicsi beszervezett történelmi maradvány???


ruszki-bér-enc ???

szerinted mit jelent?

szürke egér
2010. január 03. 18:21 | Sorszám: 49
Figyelj te, aki sohasem tanulta meg a magyar nyelvet!

Ezt az egy verset idézgeted itt, nem tudom mióta, de az értelméről fingod nincs!

Az idézett első sor négy szava ELLENTÉTE a második sor négy szavának! Észrevetted?

Az első négy sor a tireátok hajazókat (Morvai megfogalmazásában a magatokfajtát) "teszi boldoggá" elégíti ki. Azokat, akiknek "nincsen se istene, se hazája"! Mert neked sincs! Fogod? (Vagy nem tudod, hogy ki írta ezt a szemetet???)

A második meg azokra jellemző, akiket magunkfajtának nevezett. Saját hazánkban a mindenséghez akarjuk - fogjuk - mérni magunkat, nem a ti "40 évvel fejlettebb" szarotokhoz! Nekünk ahhoz nincs közünk! Abban csak legyetek boldogok ti!

És még hogy te???

Itt bizonyítod, minden beírásoddal, hogy SZISZEGVE SZOLGÁLSZ aljas, nyomorító hatalmakat! Öntöd ránk a kloakájukból kilövellt bűzös propagandát, és szemmel láthatóan még a szagát is élvezed!


És tudod hova menj a pirosló foltjaiddal!?
A saját hazádat boldogítsad!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 03. 18:00 | Sorszám: 1715
Mi van?
Birkózószőnyeget ettél megint!?

Ismerek olyan manust, aki szívesen "találkozna" veled.
De az nem én vagyok!


Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 03. 17:55 | Sorszám: 39
A leghülyébbek fajtájából való propagandista! Ha valami seggfej leírná azt a régi nem is tudom minek mondjamot, hogy Morvai megölte apját, anyját, hogy részt vehessen az árvák vacsoráján, ez a degenerált kéjjel bekopizná!

Az egészséges svéd levegő teszi!

szürke egér
2010. január 03. 17:48 | Sorszám: 36
”Morvai milliárdokat venne el a magyar gazdáktól..."

Aszta!


Svédországban megeszik ezt a degeneráltságot???

Hát osztán miért tenné???
Hogy az oroszoknak visszafizesse belőle, hogy pénzelik???

Mondd!
Te teljesen hülyéknek nézel minket???

Csak felétek élnek ilyenek!!!

szürke egér
2010. január 03. 17:42 | Sorszám: 34
Már akkor olvastam, amikor lapunkban megjelent.
Kommentáltam is.

Utánanézhetsz!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 03. 16:46 | Sorszám: 1710
Hát persze!
Nem ideküldeni ezt a sok szájtépőt, hogy hazudjanak a Jobbikra mindent, ami csak a szájukon kifér!

A helyes munkamegosztás: Fidesz üti az MSZP-SZDSZ-MDF bandát, a Jobbik hőzöng, hogy ezt eléggé immel-ámmal teszi.

Aztán a választók majd döntenek!

(Remélem úgy, hogy a Fidesz 60%, Jobbik 25%, a többi meg le van. . .!)

szürke egér
2010. január 03. 16:36 | Sorszám: 1708
Kicsi csacsi, vagy mule?
Tudom én azt, nem most jöttem a 6:20-assal!

Valamilyen kapcsolatod van az állami-, vagy az önkormányzati cicikhez, amiért "tisztességesen" dellázol.


És ráadásul elmebeli képességeidet is csillogtatod, hogy ezzel dicsekedsz!

(Mert ezen kívül még a dealerség van, ahol "munkaadó" lehetsz, de ahhoz meg a zsernyákokhoz fűződő "gyümölcsöző" kapcsolat kell! Igaz, lebukás esetén az meg öt év!)


Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 03. 16:27 | Sorszám: 448
"bár az első pillanattól kezdve a szocialistáknak LÁTSZOTT az érdekeit szolgálni. . ."

Most akkor ki is nyal "vissza"?
Csak nem Kövér!?


A nagybajszú jövőlátó, valamit rossz helyről nézett, ha ez így "látszott"!?

Nem?

(Hogy miért nem küldik ezt is Brüsszelbe!? Sokkal jobban jár5nánk vele ott!)

szürke egér
2010. január 03. 16:22 | Sorszám: 447
Írt???
Másolt, mint ahogy te is már vagy tizedszer hozakodsz elő ezzel a bulvárral!

Kit érdekel!?

szürke egér
2010. január 03. 16:20 | Sorszám: 445
Látod, a Copy-Paste árulkodik a másoló emberről. Egy olyan ország önkéntes ügynöke, amelyiknek hazánkhoz köze nincs.

Az ő fensőbbséges-, a miénknél sokkal demokráciább "demokráciájuk" öntudatával ontja ide az idegen érdek szarát!

De előtte gondosan megkeresi!
Az orra kifejezetten erre a szagra van beállva!

szürke egér
2010. január 03. 16:11 | Sorszám: 442
Ezt sem olvastad tőle?


"Magyarul lefordítva, az MSZP és a jobbik, nem egy demokratikus párt!"


Gy.k.:
- Magyar-ul lefordítva
- Az MSZP és a jobbik (kis kezdőbetűvel) nem EGY (hanem kettő! ) demokratikus párt!


A többi, amit "értelmesnek" láttál tőle, az mind Copy, meg Paste. . .

szürke egér
2010. január 03. 16:06 | Sorszám: 440
De ebben a témában igen.
Igaz?
szürke egér
2010. január 03. 16:01 | Sorszám: 438
Aha!
És azért fújsz egy követ azzal a svéd seggfejjel!?

Az egyik legműveletlenebb pali!
Nem vetted észre?


Téma: Morvai Krisztina
szürke egér
2010. január 03. 15:59 | Sorszám: 10
Ne bbeszélj!
Te látod a jeleket?

Amik szerint fogalma sincs???


Ugyan már hol vannak ezek!?
Beírnád?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2010. január 03. 15:54 | Sorszám: 1705
Munkaadó?
És te honnan veszed a "munkát"?
A sarki fűszerestől?


Vagy a citrom-söprögetőknek adsz?

szürke egér
2010. január 03. 15:51 | Sorszám: 1704
Szegény Petőfi is ezzel húnyt el a segesvári csatatéren:
"Minek nevezzelek"


Úgy hogy az napjainkig ható gond, kicsi -ka!


Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 03. 14:20 | Sorszám: 432
A beíró ostoba szándéka, hogy ezeket összemossa, közöttük egyenlőség jelet láttasson!

És figyeld a végén, mekkorát, milyen húzósat cuppant a lukba!

"Igazat adok Orbán Viktornak, gondolom nem csak én...!!"


(Tudod, még az ilyen "poénokkal" megáldott Szabad Nép olvasólevelek időszakában húzták el innen a belüket.)


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 03. 14:14 | Sorszám: 328
Aszondod "turbómagyarok"!?

Itt vannak a nagyeszű, kitűnő internáci erkölcsű, PC "turbóállatok" - pl. nyulak - arra a célra rendszeresítve, hogy szóljanak DBÚ/Dési stb. uraknak, hogy ne mossák már össze!

Hiszen ők - az állat fejükkel - is meg tudják különböztetni Dr. Halász József tiszta beszédét azokétól, akikkel mossák, mosogatják őket! "Össze"!


Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 03. 13:58 | Sorszám: 426
"Magyarul lefordítva, az MSZP és a jobbik, nem egy demokratikus párt!"

Tudod, szerencsétlenkém, jobban tennéd, ha svédre fordítanád! Mert hogy nálunk magyar-ra szokták fordítani az idegen szöveget!

De ez nem idegen!
Ez a diplomácia és a képzett politikusok nyelvezete, amit te még annyira sem értesz, mint a magyart!

Menj te a szégyenbe!

szürke egér
2010. január 03. 13:45 | Sorszám: 423
>> ” Krisztina Morvai (NI ). - Elnök úr! Európa történelmi fordulóponthoz érkezett. A tisztességes munkából élő emberek milliói szeretnének alapvető változást. Szeretnének szembeszállni a neoliberalizmus és a globális nagytőke égbekiáltó igazságtalanságaival. Családi gazdák, kisgazdák, kisvállalkozók, állami alkalmazottak. Ahhoz, hogy ezt megtehessék, nagyon nagy szükség van az emberi jogoknak, ÉS SAJNÁLOM, HOGY NEM HALLGAT MOST ENGEM BIZTOS ÚR, az emberi jogoknak, a polgári szabadságjogoknak a védelmére. Arra, hogy ezek az emberek elmondhassák a véleményüket, vagyis véleménynyilvánítási szabadságukkal élhessenek, gyülekezési jogaikkal élhessenek, szólásszabadságukkal élhessenek úgy, hogy ezért ne fasisztázhassák le őket, ahogy az ma ebben a teremben is történt, és ne is lőhessék szemen őket, rendőri brutalitással ne félemlíthessék meg, ne bántalmazhassák őket, ne zárhassák börtönbe, ne indíthassanak koncepciós eljárásokat ellenük. <<

Hát rohadt egy mocsok hazaáruló bitang az, aki azon örömködik, hogy EZÉRT megvonták tőle a szót! Kik vonták meg??? Miféle szarházi pöffeszkedők képviseletében???

MIÉRT ???


(Mi keresnivalója van a magyarnak, egy ilyen „EU akolban”, ahol így bánnak azzal a magyar nővel, aki a színtiszta igazat mondja!?)


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 03. 12:34 | Sorszám: 325
Te meg jó példája vagy annak, hogy akiknek a hasán lóször van, azok ezerrel szállnak rá egy tiszteletre méltó tudós magyar emberre, akire nem lehet ráfogni semmit!

Nem lehet azt mondani, antiszemita, nem hogy rasszista, nem hogy a haverjaikat utálja (akiket a köznép úgy maga között csak kérkedő buzeránsoknak nevez), sem hogy nyilas, meg semmi más pozitív jelzőt sem tudtok ráhúzni.

Hát akkor marad, hogy bolond!

Miért is!?
Mert mélyen beleásta magát a Szent Korona Tanba, és kutatási eredményeire egyre több magyarnak nyílik rá a szeme! Még azoké is, akiknek a faterje, meg a muterja, meg egyéb felmenői tegnap még együtt énekelték kipirult pofával a baloldali milliárdosokkal, hogy végképp eltörölték a múltat, és bár senkik voltak, mára minden lettek.


(Csak nem azért mert ennek a Halásznak a tudománya megmutatja, hogy akik senkik voltak, azok ma is azok? )


Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 03. 12:22 | Sorszám: 413
Nehogy valaki már itt megint zsidózással gyanúsítson, arab importra gondoltam. Az sokkal olcsóbb, meg a minősége is, ugyi. . .
szürke egér
2010. január 03. 12:20 | Sorszám: 412
Érdekes, hogy a beszervezett arról ismerszik meg, hogy mindent fitymál, ami magyar-érdek.

Honnan van ez a rengeteg fitymátok?
Import?

szürke egér
2010. január 03. 12:16 | Sorszám: 410
>> Én egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Fidesz támogatná az államfői jelölésemet. Sőt, inkább ARRA LENNÉK KIVÁNCSI, HOGY MIT KIFOGÁSOLNAK ABBAN AZ ÉRTÉKRENDBEN, AMELY MELLETT KÖVETKEZETESEN KIÁLLOK, VAGY ABBAN A MAGYAR JÖVŐKÉPBEN, AMELYNEK LÉNYEGÉT EGY FRISS ÍRÁSOMBAN ÍGY FOGLALTAM ÖSSZE: EGYSÉG AZ IGAZSÁGOSSÁGBAN" - mondta a jogásznő. <<

Már írtam! Ez a lényeg!
A többi mellébeszélés!

Meg "nagyonfideszes" vágyálom.

szürke egér
2010. január 03. 09:29 | Sorszám: 403
Egy egész spec. stábjuk dolgozik ezen!
szürke egér
2010. január 03. 09:28 | Sorszám: 402
Biztatgatja magát a popófej!

Téma: Lelki jelenségek, elváltozások
szürke egér
2010. január 03. 08:04 | Sorszám: 715
Kitty! Tudod mit mondok én neked!?
Ez az itteni „életed” legjobb linkje! Elemzésre méltó, remek!

Ezek nem csak „hallgatják”, „gyönyörködnek benne”, „reagálnak rá”, „taosolnak, vagy csápolnak”, stb., hanem ami mindennél több: CSINÁLJÁK!

Hogy „kívülről nézve” sok „kifogásolható” van benne!?
Na és!?

A hölgyek ragyogó jelmezben, nagyszerűen sminkelve, a mögöttük fontoskodó urak elegáns, néma méltósággal teszik, amit a „produkció” megkíván.

Azt írod, ennél jobban, akármikor… Bőven lehet!

(Ugyanerre, hatalmasakat mulattak talán sokan! Előttem egy fénykép, három srác, alig huszonévesek, konyhaasztal körül, rajta régi szódavizes üveg, poharak, és arcukon ott a bornak, és ennek a nótának a varázsa…

De azért gondold magad ezek a helyébe!
Lásd az előkészületeket:
Valakinek jött az ötlete… Hm! Nem rossz! Megcsináljuk? Hát – nagy nevetés - miért ne!?

Akkor te leszel ez, én meg ez, próbáljuk meg most… Elpróbálják, kissé hamis, nagy nevetés, hát jó, ezen még dolgozni kell… Aztán még többször…

Meg: Jaj te, miben is leszünk?
Én azt gondoltam, hogy egy ilyen sötétebb cuccban – tudod az slankít (egymásra néznek, nagy nevetés megint) Rajta olyan csillogó izé (ők tudják a nevét, én nem) …

ÉS ÍGY TOVÁBB heteken át…

Tudod mit látni mögötte? Hogy itt van a gyönyörű, a csodákkal teli élet!

Amit nem „néztek”, leszóltak, bíráltak, hanem ÉLTEK !!!

Kitty!
Mégegyszer gratulálok a kissé alábecsült, de mégis "felemelőre" sikeredett „találmányhoz”!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 02. 19:03 | Sorszám: 305
Fantasztikus, milyen mocskosul beszélsz! Egy olyan tudós emberről, akinek a segglukát sem vagy méltó a nyelveddel érinteni!

De csak mondd!
Vélemény-szabadság van, és ez a te véleményed.

Ez meg az enyém!
Kvittek vagyunk!

szürke egér
2010. január 02. 19:01 | Sorszám: 304
Naggyon jó!
Ezt a palit is az oroszok pénzelik!

Téma: Ne legyen a jobbik az szdsz 2.0
szürke egér
2010. január 02. 18:39 | Sorszám: 76
"atya"!

Téma: Lelki jelenségek, elváltozások
szürke egér
2010. január 02. 18:00 | Sorszám: 709
"Hú, ha ezt a klubban elmesélem!?" - vagy hogy volt?
szürke egér
2010. január 02. 17:58 | Sorszám: 708
Nem hiszem!
Inkább az a baj, hogy egy kicsit túl igényes vagy.
Nem gondolod?

És a "pasi" - aki nem nagyon szeretne lebőgni - az első adódó alkalommal megkönnyebbülten húzza el a csíkot, mert fél, hogy a valóságban kiderül, csak a szája nagy!

szürke egér
2010. január 02. 15:06 | Sorszám: 704
Látod, Terézia!

Addig kellett volna a vasat ütni, amíg föl nem világosítanak!

szürke egér
2010. január 02. 15:04 | Sorszám: 703
Békás Kitty!
Te egy igazi, tapasztalt nő vagy!

Tanácsodat máris elfogadtam!

szürke egér
2010. január 02. 14:40 | Sorszám: 701
Látod, Kitty!?
Visszaél a táv-varázsával!

(Hej, de ecce derékon kapom, hogy megemlegeti! )

szürke egér
2010. január 02. 14:39 | Sorszám: 700
Ah, megint ez a lányos pír azon a bájos orcán!
(Bisztos, me tuggya, naon fogékon vaok erre. . . )

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 02. 14:36 | Sorszám: 284
Megjött Toldi György, a rókalelkű bátya,
Rút visszeres seggén lóg szattyán gatyája...

(Népköltés)

szürke egér
2010. január 02. 14:33 | Sorszám: 283
Dehonnem világos!

Csak a vakok nem látják, meg a "nagyonfideszes" küldött urak. (Az előbbiek testi fogyatékosságuk mián, az utóbbiak meg neveltetésükből adódóan! )

szürke egér
2010. január 02. 14:07 | Sorszám: 276
Hogy kik?
Minden jelenlegi parlamenti párt, illetve azok üzemanyaggal (pénzzel) ellátó háttere.

Aki ellenérdekű ebben, azt jelenleg Jobbik-nak nevezik, és ez, hogy ellenérdekelt a jelenlegi rendszer fenntartásában, hatalmas ideológiai erőt ad nekik.

szürke egér
2010. január 02. 13:59 | Sorszám: 273
Ettől az még létezik!
És hozzáértők véleménye szerint a legjobb, az összes többi "amatőr" munkák előtt, amelyek az utóbbi időkben készültek.

A fenyegető gyanú az, hogy nem fogják napirendre venni.
Mert ha megtennék, nagy esélye lenne "a nyerésre".


Téma: Lelki jelenségek, elváltozások
szürke egér
2010. január 02. 13:41 | Sorszám: 697
Csak nem, Terézke!?
Muta hol fáj!?

Gyere a kebelemre egy kicsit melegedni!
(Osztán azt se bánom, ha utána marsz egy kicsikét! )


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 02. 13:25 | Sorszám: 260
Az "alkotmány-kérdés" pedig a minden jogi kérdést megelőző "kérdések kérdése".

MINDEN jogszabály elfogadásának, vagy "továbbélésének" meg kell állnia ennek az alap-jogszabálynak az elvei előtt.

Na ezért kellett meghagyni - illetve tovább tákolgatni - a sztalini 1949-est.

(Egyébként egy ló gügyög itten Maczóné alkotmány tervezetéről, amelyikről azt sem tudja, eszik-e vagy isszák.)

Van - létezik - egy VITÁRA BOCSÁTOTT tervezet, ha jól emlékszem tavaly november 25. óta, a köztársasági elnök hivatalában.

Nagy és erős elhallgatás mellett - természetesen.
A neten is olvasható.

Itt:
http://www.magyarokszovetsege.hu/sites/default/files/A%20MAGYAROK%20SZÖVETSÉGE%20ALAPTÖRVÉNYE%20JAVASLATA%20v3.pdf

szürke egér
2010. január 02. 13:15 | Sorszám: 259
Ez még mindig nem az igazi a Sorszám: 242-re.
Mert abban az igazság!

Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 02. 12:11 | Sorszám: 383
Egy kicsikét magam is tartok, de erősen fohászkodom az Úrhoz, hogy maradjon neki MAGYAR ÉRDEKŰ mozgásterülete is!

Ezért érzem, tartom, hirdetem az erős Jobbikot, mert SZÁMÁRA ők ennek a biztosítékai!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 02. 11:51 | Sorszám: 252
Miss!
Ez nem igazán a a magyar alkotmányosság folytonossá tételének TENDENCIÓZUS ELSZABOTÁLÁSÁRA adott válasz ám!

Mert hogy ennek a "nem" folyamatnak a "levezényléséhez" elég volt Horthy-rendszerezni, "ami lám, a holokausztba torkollott". És ennek gerjesztéséhez meg néhány hazai és kölhoni libsi orgánum.

És gondolod, hogy bárki - a már teljesen elhülyült vén zsidókon kívül - attól félt, hogy valóban építik már a gázkamrákat a számukra? Vagy bárki, épeszű ember, elhitte, hogy tömegesen rettegnek, becsomagolt bőröndjükkel, mert itt valami "restauráció" készül???

Ennek a máig is folyamatos propagandának egyedül és kizárólag az a célja, hogy kiagyalóiknak A MEGBÍZÓI közben elvégezhessék kicsiny gyalázatos dolgaikat.

Ezt csakis így lehet nézni - ha az ember valamennyire is tisztán szeretne látni ebben a kérdésben!


Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 02. 11:29 | Sorszám: 380
-ka!
Ne csináld te is!
szürke egér
2010. január 02. 11:26 | Sorszám: 379
Én nem lelepleződésnek nevezném, inkább attól való viszolygásnak, hogy fölfedjék a kártyáikat.

A Fidesz - Orbán - kezében mindenféle lapok vannak. Attól függően, hogy milyenek lesznek a "legbelső", a belső és külső erőviszonyok, fogja megválasztani, hogy melyikeket és milyen sorrendben játssza ki.

A legbelsőtől is függően, ami nem más, mint a saját pártján belüliek.


Én - vén orbánista - még bízom ebben a fiúban. Hátha sikerül olyan körülményeket létrehozni, amelyben ő a legjobbakat - a remélteket - képes is lesz teljesíteni!

A döntés az Úré lesz!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 02. 11:06 | Sorszám: 244
" A multi sem. . ."

Micsoda harmat gyenge, halmozottan sérült óvodás gyerekek számára készített anyagból idézgetsz itt!?

Félelmetes!

szürke egér
2010. január 02. 11:00 | Sorszám: 242
Tudod Miss, ezzel meg az a helyzet, hogy IGAZ!

Abból a nézőpontból, hogy az összes parlamenti párt - a mindegyik mögött álló "szürke eminenciások" UTASÍTÁSÁRA, elszabotálta a magyar alkotmányosság folytonossá tételét.

FOLYTONOSSÁ TÉTELÉT!
Ponyatno?

És ezt kizárólag, és csakis egyetlen céllal nem tették meg: hogy a Magyar Állam JOGI VÉDELEM NÉLKÜL MARADJON, miközben ők vannak hatalomban.

A Történeti Alkotmány NEM TETTE VOLNA LEHETŐVÉ - még megfelelő módosítások és kiegészítések beiktatásával sem - az ország javainak idegen kezekbe való átjátszását.

Na, "ezért" volt a parlamenti pártok részéről "minden önkínzás, ének"!

szürke egér
2010. január 02. 10:50 | Sorszám: 237
Miss!
Sose még csak nem is látszottál annak!

De ha béna lettél volna is, ezzel a mondatoddal beírtad magad jelenkori történelmünkbe!

Nagyszerű sugallatra, nagyszerű helyről vetted.
A szívedből!

szürke egér
2010. január 02. 10:42 | Sorszám: 232
Miss! hatalmas erejűt szóltál!

"nem vagyunk "született áldozatok", hiszen itt sem lennénk, ha így lenne."


(Kalap le, mély meghajlás, tisztelet- és hódolatteljes mosoly! Terjesztés mindenki számára, akit csak elérek! )

szürke egér
2010. január 02. 10:32 | Sorszám: 228
"De itt nem összeesküvésről van szó. . ."

Hajlok arra, hogy igazat adjak neked. Legalábbis addig, amíg az "összeesküvés" fogalmát meghatározott "értelmezési leírások" szerint nem tudjuk megfoghatóvá tenni.

Itt valahol már lehetett olvasni, hogy - eredményét tekintve - zsigeri tevékenység áldozatai vagyunk. Ahol kicsike fészkünkbe egy idegen madár beletojik egy tojást, az anyamadár kikelti a sajátjaival együtt, oszt amíg távol van, kecsöl, robotol, hogy meglegyen a kis családnak a napi betevő kukaca, addig emez, a kis idegen, kitartó erőlködéssel - 16-szoros lassításba kimutatták, hogy jól érthetően a "tolerancia", meg "antinacionalizmus" szavakat dünnyögve a fülükbe - kitaszigálja a fészekből a tápvonal erősítésén szorgalmatoskodó anyamadár saját fiókáit.

Szerinted nem lehet valami ilyesmiről szó?


Téma: Vona vagy Morvai? Milyen lesz a Jobbik listája?
szürke egér
2010. január 02. 09:52 | Sorszám: 373
Kac-kac!
Szellemes. . .
szürke egér
2010. január 02. 09:50 | Sorszám: 371
>> Én egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Fidesz támogatná az államfői jelölésemet… ARRA LENNÉK KÍVÁNCSI, HOGY MIT KIFOGÁSOLNAK ABBAN AZ ÉRTÉKRENDBEN, amely mellett következetesen kiállok – fogalmazott Morvai. <<

Nézd!
Lehet, hogy egy huszár nem kíváncsi rá, de hogy egy ló sem!?

(Én például qurvára az lennék! Vagyok! )


Téma: Határrevízió
szürke egér
2010. január 02. 09:36 | Sorszám: 130
Akar neked "tulajdonítani" a rosseb!
Egy olyan senki vagy ezen a fórumon, hogy párodat ritkítod!

Provokálni jársz (küldtek?) ide, meg "sajtóügynöknek", hogy bemásolj bizonyos aktuális propagandaanyagot.


Olyan határozottan utasítsz vissza bármit is, ahogyan tetszik! Kit érdekelsz!?

De tartózkodj a becsületsértésektől! Nemcsak a "belezés" veszélye miatt, hanem azért is, mert ellenkezik a fórumon való részvétel általad is aláírt szabályaival.

szürke egér
2010. január 02. 09:31 | Sorszám: 129
Pont ebbe a topikba illik!
Nem?
szürke egér
2010. január 02. 09:20 | Sorszám: 126
Te g...! (egészítsd ki, te tudod mi vagy!)

Hagyj fel ezzel a "hazudozol" kifejezéssel, mert azt is megérheted, hogy egyszer szó szerint kibeleznek érte!

Nem tanultad meg mocskos, (a vesszőt akár törölheted is innen) anyádtól, hogy ez nyílt becsületsértés???

Hogyan jössz te ahhoz, hogy sorozatban ezt műveld!?

Ja, hogy arra játszol, ha valaki ettől kijön a sodrából, és NEM ÍRJA LE VÁLASZUL, hogy mit csinálj, kivel, és melyik testrészébe, akkor is "letiltják" ???

szürke egér
2010. január 02. 09:06 | Sorszám: 121
Pedig az akkori viszonyokat ilyennek is látta valaki - egy költő-zseni - aki igaz, hogy kissé elfogult volt, hiszen korábban azt is írta, hogy nincsen se istene, se hazája, és tiszta szívvel betör, ha kell, embert is öl.

Ezernyi fajta népbetegség,
szapora csecsemőhalál,
árvaság, korai öregség,
elmebaj, egyke és sivár

bűn, öngyilkosság, lelki restség,
mely, hitetlen, csodára vár,
nem elegendő, hogy kitessék:
föl kéne szabadulni már!

S a hozzáértő dolgozó
nép gyülekezetében
hányni-vetni meg száz bajunk.

Az erőszak bűvöletében
mint bánja sor törvényhozó,
hogy mint pusztul el szép fajunk!


(Ez a "fajunk" kifejezés például ma már nem is pc! )

szürke egér
2010. január 02. 08:59 | Sorszám: 118
A Horthy-éra magyar társadalmának a "válasza" Trianonra, hogy a csonka ország MAGYAR népessége 1,6 millióval nőtt, az azt követő mintegy húsz év alatt!
szürke egér
2010. január 02. 08:55 | Sorszám: 117
Mert nicsak, mit írt egy szerb apátólól és tót anyától, származó hazánk fia, nem is olyan régen! Valami Petrovics. . .

"Ha nem születtem volna is magyarnak, E néphez állanék ezennel én. . ."

szürke egér
2010. január 02. 08:22 | Sorszám: 115
Az agyon-karaktergyilkolt Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének a főtitkára, vagy kije, öntötte formába ezt a nemzetpolitikai alapvetést: „A magyar államnak olyan körülményeket kell teremtenie, hogy megérje magyarnak lenni.”

A Fidesz-kormány megpróbált elindulni ezen az úton, de az az általános libsi felhördülés, ami erre nem csak „házon belülről”, de a nemzetközi sajtó ismert irányítású géppuskafészkeiből rázúdult, arra késztette, hogy megpróbálja Patrubány leváltását, Boros Péterrel, a kissé undorítóvá vált stílusú „széplélekkel”.

Na, ez nem jött össze! A Világszövetség ellenállt, és láss csodát, megvonták tőle a korábbi támogatást!

Hatalmas hiba volt ez!
Ez vezetett a 2004. december 5-i legszégyenletesebb nemzeti „teljesítményünkhöz”, amelynek az a lényege, hogy 5 millió magyar választópolgár távolmaradt, és NEM MONDTA KI, hogy lelkünkben nincs többé Trianon!

„A MAGYAR ÁLLAMNAK OLYAN KÖRÜLMÉNYEKET KELL TEREMTENIE, HOGY MEGÉRJE MAGYARNAK LENNI.”

Ma sincs ennél korszerűbb nemzetpolitika! Se kül-, se bel!

És bizony, hogy ennek hatására még a népszaporulat is hatalmasan megindul, úgy külhonban, mint itthon. És „pillanatok alatt” meg lesz – előkerül – az a 15 millió!


Téma: Lelki jelenségek, elváltozások
szürke egér
2010. január 02. 07:40 | Sorszám: 695
Lám, Rézi, kibújt a szög a zsákból.
Elkábítottál azzal a szende szilveszteri mosolyoddal, most meg íly hidegen bánsz velem!

Illetve a stílusommal!

Ilyenek vagytok, ti lányok!
Az ember melenget(ne) titeket a kebelén, oszt kiderül, hogy kelgyót melenget(ne)!


Téma: A tétlenség és a széthúzás, mint nemzeti karakter.
szürke egér
2010. január 01. 22:53 | Sorszám: 24
Annak mondd, aki megszült!
OK?
szürke egér
2010. január 01. 22:50 | Sorszám: 22
Jobban tennéd, ha nem szólnál hozzám, mert ha csak a nicked látom, már attól is a hányinger kerülget!

Téma: Iszlámveszély
szürke egér
2010. január 01. 22:34 | Sorszám: 338
Toronymagasan a legundorítóbb azok közül, akik itt "beszervezett" üzemmódban tevékenykednek, főképp bemásolgatói minőségben.

Unintelligens, végtelenül ostoba, és ráadásul beképzelt.


Téma: A tétlenség és a széthúzás, mint nemzeti karakter.
szürke egér
2010. január 01. 22:25 | Sorszám: 18
Figyelj RK!

Ebben E G Y E T É R T E K veled, de nagyon!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 01. 21:56 | Sorszám: 165
Miss, úgyis mint régi Matulás!

A Jobbiknak nem az a dolga, azzal a Fidesznek kell foglalkoznia!

A helyes választási taktika - összjáték - az, hogy a Fidesz TÉNYEKKEL bizonyítja azt az óriási pusztítást, amit "ezek" végeztek, és ígéri a legőszintébb feltárást, és felelősségre vonást.

A Jobbik meg folyamatosan rámutat, hogy a Fidesz ezt csak immel-ámmal teszi, de majd ha ő 25%-kal bent lesz a Parlamentben, majd ők ráveszik a Fideszt, hogy olyan kemény legyen, mintha a Jobbik tartaná kézben a dolgokat. . . stb.

Szerintem akkor mennének a dolgok "Isten áldásával".


Téma: A tétlenség és a széthúzás, mint nemzeti karakter.
szürke egér
2010. január 01. 21:41 | Sorszám: 13
Hogy lesz, az inkább valószínű, mint hogy nem lesz!
De azért politikus valaki, hogy erre felkészüljön, és taktikát dolgozzon ki a kibekkelésére.

Kétféle van:
1. Erősíteni a rendőrséget, és növelni a paprika-spray készleteket. Hosszú távon csőd.
2. Nagy meggyőző erejű csoportokat létrehozni, akik alkalmasak a közhangulat hűtésére, és a meggyőzésre, hogy minden a saját érdekünkben történik. (Az más dolog, hogy ebben a témában hazudni szigorúan tilos!)

Az „igazi” megoldás a második, de ennek KIZÁRÓLAG NEMZETI IDEOLÓGIÁJA lehet! Nem lehet jönni semmi régi marhasággal, hogy hány kerék, meg hány szoba, meg hogy polgárság, meg hogy demokrácia, meg a köztársaság védelme, meg hogy európai stílus, meg hogy dicsérnek a hitelminősítők, stb.!

Csak azzal lehet előállni, hogy a magyar nemzet élet-halál harcát vívja, és aki ebben a harcban árulóvá lesz, és az ellenség oldalára áll, az önmagát közösíti ki.

Hogy ezt hogyan kell bevezetni a köztudatba, az legyen azok dolga, akik a nagypolitikával foglalkoznak. Egy 60%-os Fidesz és egy 25%-os Jobbik – mint az ő ellenzéke – összjátékával ez nem megoldhatatlan probléma. Mert a kettő együtt az hány százalék is!?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Jobbik politikusai helyében
szürke egér
2010. január 01. 21:24 | Sorszám: 162
Sőt, trivialitás!
Mi a frászkarikától lenne másképp!?

Tudomásul kell venni, hogy a Jobbik politikailag egy eladósorba jutott szűzlányra hajaz!

Semmit nem lehet rá mondani addig, amíg össze nem áll valakivel!

szürke egér
2010. január 01. 21:18 | Sorszám: 159
Te!
Szokjál le erről a "baromság"-ozásról - már csak a saját érdekedben is!

Nem vagy te barom, aki autentikus véleményt nyilvánítani arról, hogy valami baromság-e, vagy nem!


Mondd szépen helyette: tévedés, vagy ennek valamelyik szinonimáját! Hidd el, jobban jársz, mert nem néznek baromnak legalább!

szürke egér
2010. január 01. 20:16 | Sorszám: 150
>> Szerintem bőven osztottak ki rendőrjelmezeket biztonsági őröknek és AKÁR KÜLFÖLDI biztonságiaknak is. Ezért sem volt azonosító rajtuk. Ezért maradhatott erejük arra, hogy a többnapos nemzeti ünnepségsorozatot látványos utcai harcászattal zárják le. <<

Nem vagy egyedül ezzel a gyanúddal!

A Fidesz kormány első dolga kellene lenni, hogy ezt kivizsgálja, ha nagyot durran, akkor is!

Alapos a gyanú, hogy nem fogja!

szürke egér
2010. január 01. 20:06 | Sorszám: 148
A gyereknek T o l d i - t olvasod és azt feleli, o k é
. . .
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét -
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?... Rippli színe? Bartók vad szelleme?
. . .
szürke egér
2010. január 01. 19:49 | Sorszám: 144
>> Én egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy a Fidesz támogatná az államfői jelölésemet. Sőt, inkább arra lennék kíváncsi, hogy MIT KIFOGÁSOLNAK abban az értékrendben, amely mellett következetesen kiállok – fogalmazott Morvai. <<


Én is arra lennék kíváncsi!
Mi is arra!

szürke egér
2010. január 01. 19:45 | Sorszám: 143
Húha!

Azzal a különbséggel, hogy Modi Anti Fidesz tag, és „jobboldali” fogalom helyett „nemzeti”-t írna, szó szerint magáévá tenné ezt a beírást. A zutolsó bötűig!

Mert hogy erről van szó, elftársak!


Téma: Lelki jelenségek, elváltozások
szürke egér
2010. január 01. 17:26 | Sorszám: 690
Utálom a meglepetéseket!

Kórházi legátus vagyok, küldött az egyik ismerősünkhöz - viszem a „megrendelt” cuccot. Azzal fogadnak, hogy nincs bent, hazaengedték, és csak este jön vissza. Kis bosszankodás, cucc letevése, betegtárssal megbeszélés, átadja, majd jövök kifelé.

De a kórház – alig lézeng valaki benne - egyszerre mintha valami labirintussá válna, nem találom a kijáratot. Zárt ajtók, üres folyosók, amerre csak megyek… Nézem a fali táblát: PSZICHIÁTRIA. Jó!

Na, végre itt egy nő, bentlakó, majd az útba igazít!

Olyan hatvanas lehet, és mintha Heller Ágnes húga volna. De nem olyan szipirtyó, és a hangja sem olyan rikácsolóan kellemetlen, de azért az ő arcán is rajta az egész hitközség. Rámosolygok, és tetetett nyafogással a hangomban kérdem:

- Nem teccik tudni, hol lehet itt hazamenni?
Huncutság villan a szemében, látszik, veszi a lapot, és mondja
- Hát ha a kerítésen átugrik, akár itt is
és kimutat az üvegfalon kívülre
- Á csókolom, gyerkőce koromban…, de most inkább a járt úton maradnék…
- Hát akkor menjen el a kivilágított üvegszekrényig, semmivel sem törődjön, ott forduljon balra, és menjen el a portásfülkéig. De udvarias legyen a portással, mert ő dönti el, hogy merre felé mehet: ki-, vagy vissza!
mondja valami ellenállhatatlan belső derűvel. Erre én:
- Asszonyom, akinek ilyen humora van…
- Az gyógyíthatatlan, ugye
vág közbe széles mosollyal, és a szeme úgy ragyog, mint egy sikeres színésznőé-
- Asszonyom, engedje meg, hogy megemeljem a kalapomat!
mondom vigyorogva, őszinte elragadtatással, és meg is teszem, mintha a Lenin-sapkám Cyrano tollas kalpagja lenne, színpadiasan meghajolva, mélyen, és indulok kifelé.

Még utánam szól, hegyesen - a hangjában mosoly bujkál - valami különleges hangsúllyal nyomva meg az utolsó szót:
- Jó egészséget…!


Téma: Határrevízió
szürke egér
2010. január 01. 16:52 | Sorszám: 90
KI TUD TÖBBET SZLOVÁKIÁRÓL?

Melyik országban van Szlovákia?

Hány szlovák idősebb, mint Szlovákia?

Mondjon három szlovák királyt!

Melyik szlovákiai városban koronáztak magyar királyokat, és melyik magyar városban
szlovákokat?

Ismertesse a szlovákok harcait az Oszmán birodalom ellen!

Soroljon fel három szlovák építészeti remeket!

Hol éltek az ős-szlovákok?

Hogy mondják szlovákul: Aranybulla, Magyar forradalom és szabadságharc,
irredentizmus?

Ismertesse az önálló szlovák állam kisebbségi politikáját!

Soroljon fel három magyarbarát szlovák politikust!

Ismertesse, hogyan lehetne megoldani Szlovákia területi problémáit!

Soroljon fel három szlovák nemesi családot!

Hasonlítsa össze és elemezze a szlovák címert a magyar címerrel!

Melyik a legősibb szlovák város?

Melyik maradt fenn tovább, a Magyar Korona vagy a szlovák korona?

SMS-ben küldje el Szlovákia történelmét!

Fejezze be azt a szólás-mondást: Adj a tótnak szállást,….


A válaszokat Jan Slota címére kérjük beküldeni!
A helyes beküldők között szlovák autósmatricát (Nagymagyarországos), szlovák koronát,
szlovák porcelánokat és szlovák (tokaji) borokat sorsolunk ki.
A borítékra ne felejtsék ráírni a jeligét: Felvidék!


Téma: Magyarország visszavétele
szürke egér
2010. január 01. 13:07 | Sorszám: 15
a 2010-es esztendő legnagyobb jelentőségű álhíre.


A Belügyminisztérium illetékesei közleményben hozták a lakosság tudomására, hogy ebben az évben nem engedélyezik a Meleg Méltóság felvonulást.

Indokként azt hozták fel, hogy az mértéktelen fennakadást okozna a közlekedésben.

A minisztérium szóvivője hozzátette, hogy a társadalom óriási többségét irritálja ez a magamutogatás, egyesekben akkora ellenérzést kelt, hogy tettlegességet sem lehetne kizárni, és a jelen gazdasági helyzetben nincs az államnak 600 milliója, amibe egy ilyen felvonulás rendőri biztosítása kerül.

Hozzátette, hogy a felvonulás magánterületen természetesen megtartható, amennyiben a biztonságért maguk a szervezők vállalnak felelősséget.

(ál-MTI)


Téma: A tétlenség és a széthúzás, mint nemzeti karakter.
szürke egér
2010. január 01. 12:38 | Sorszám: 1
Nézd csak, mit írt erre dühében - tegnap - egy ismeretlen magyar, valami Ady Endre!


A HŐKÖLÉS NÉPE

Ez a hőkölő harcok népe
S MOSTI LAPULÁSA IS RÁVALL,
Hogy az úri kiméletlenség
Rásuhintott szíjostorával.

Mindig ilyen volt: apró khánok
Révén minden igának barma,
Sohse harcolt még harcot végig,
Csak léhán és gyáván kavarta.

Erőt mutattak, erőt látott,
Vertnek született, nem verőnek.
ÖNEREJÉT FELEDTE MINDIG,
Sohse szegzett erőt erőnek.

BETYÁR URAI ÍGY NEVELTÉK,
Nem rúg vissza, csak búsan átkoz
S ki egyszer rugott a magyarba,
Szinte kedvet kap a rugáshoz.

MA IS ITT ÜL LOMHÁN, PETYHÜDTEN,
FEJÉT, JUSSÁT, SZÍVÉT KOBOZZÁK
S HA NÉHÁNYAN NEM KIÁLTOZNÁNK,
AZT SE TUDNÁ, HOGY ŐT POFOZZÁK.

Csak a Csodák-Ura meglátná
Végre ezt a szánalmas népet,
Adna neki csak egy dárdányi,
Úri, kis kíméletlenséget.

Hogy néhány maradt sereghajtó
Törötten, fogyva azt ne vallja:
Ezért a népért ugyis is mindegy,
EBSORSOT AKAR, HÁT - AKARJA.


Téma: Magyarország visszavétele
szürke egér
2010. január 01. 12:10 | Sorszám: 14
Tudod mikor lesz itt, a mi hazánkban, remény egy új, magyar "világra". Amikor a lúzerezőket minden kecmec nélkül fogja a szomszédjuk úgy szájonvágni, hogy fogsoruk a gigájukra csússzon.

És nem csinál belőle ügyet!


Téma: Ismét kettős állampolgárság....?
szürke egér
2010. január 01. 11:59 | Sorszám: 2016
Hát... mit lehet mondani erre???
Nem lettél sem okosabb, sem erkölcsösebb tegnap óta!


Figyelj, te "beszervezett" nemesi ivadék, te nem is tudom minek nevezzelek!

Ki a franc "tételeit" hinted itt, hogy arról alkosson valaki véleményt, amit nem ért??????


(Nem nagy jövőt jósolok neked a "csapatodban". Aki propagandista ilyen-, a józan ésszel ellentétes követelményeket támaszt, azt előbb-utóbb előléptetik.

Mondjuk mellékhelyiség tisztítóvá!)


Téma: Erkölcseink.
szürke egér
2010. január 01. 11:29 | Sorszám: 52
Jóreggelt kívánok minden "nagyonfideszes"nek!

Ez a Nyíri János nem ír hülyeséget!
Nem bizony!

Ez a kérdés: "vajon akarja-e tényleg a többség Magyarország talpra állítását?"

Nem akarja!
A "többség" semmit sem „akar”. Gyarapodni szeretne, és jó izgalmas TV-műsorokat, meg sört!

És ez is nagy igazság: "Jövőre kiderül, mennyit érnek a mai magyarok."

Csak egy MAGYAR NEMZETI alapon szerveződő átalakulás teremtheti meg, hozhatja össze azt a TÁMOGATÓ TÁRSADALMI HÁTTERET, amely ehhez a hajtóerő lesz.


És szíveskedjék tudomásul venni MINDENKI, aki "sokat érő" magyarokat szeretne az internáci tőke hazánkra állított menedzsereinek kissé leplezettebb továbbrablása helyett, hogy Vonának igaza volt, amikor valami olyat mondott, hogy a Fidesz vagy a Jobbik programját valósítja meg, vagy nem lesz lényegi változás.

Egy hatvan százalékkal kormányzó Fidesz és egy mondjuk 25%-os ellenzéki Jobbik esetén ez – az egyetlen kivezető lehetőség – elő is állhat.

Szép csendben, halkan, hogy senki meg ne hallja!


Téma: VEZET A FIDESZ! V.
szürke egér
2010. január 01. 09:46 | Sorszám: 2118
"Az egyik a szélsőséges jobboldal, AMELY TÖRVÉNYEN KÍVÜL helyezi magát"

Ez a teljesen nyilvánvaló hazugság - rágalmazás, bélyeg ragasztgatás - előbb-utóbb a Fidesz vesztét okozza. Most még nem, de később, amikor majd valódi NEMZETI összefogásra lesz szükség. Mert akkora lesz már a baj!

Ez most arra jó - mondom jó! - hogy indulatot keltsen a Fidesz ellen, és növelje a Jobbik táborát, akiket ezek a szavak vérig sértenek!

Most - Kovács szavait aktualizálva - nem csak választást kell nyerni nagy fölénnyel, de CIKLUST kell! Az elkövetkezendő négy évet kell "megnyerni". Közben óriási társadalom-nevelő, az elszennyezett köztudatot megtisztító, magyar tömegmozgalmat létrehozni.


Hazugságra nem lehet tartós politikát építeni.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2010. január 01. 09:21 | Sorszám: 2476
Drága Rézi!
Arcodnak ez a kedves pírja ki férfit ne hozna lázba, bármiféle serkentőszer (pia ) nélkül is!?

Téma: BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÚJ ESZTENDŐT!
szürke egér
2010. január 01. 08:58 | Sorszám: 125
Szegény jó Modi Anti nevében is, (aki „fajtaelemzés” vagy mi miatt „tiltatott le” ezzel, a zsidók egyik ősatyjának a fohászával kívánok boldog újévet, minden MAGYAR honfitársamnak, legyen az hottentotta, cigány, vagy - horribile dictu – zsidó!

ZSOLTÁROK KÖNYVE 8. RÉSZ. DÁVID ZSOLTÁRA. KÁROLI GÁSPÁR FORDÍTÁSA

2. Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön, a ki az egekre helyezted dicsőségedet.
3. A csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt, hogy a gyűlölködőt és bosszúállót elnémítsd.
4. Mikor látom egeidet, a te ujjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél:
5. Micsoda az ember - mondom - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?
6. Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt!
7. Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél;
8. Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is;
9. Az ég madarait és a tenger halait, mindent, a mi a tenger ösvényein jár.
10. Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön!

szürke egér
2010. január 01. 00:41 | Sorszám: 112
Tó-tót asszonnak to-tót a lyánya,
Kacsakringós körbe a szoknyája.
Kerüjj elébe, nyu-nyújj alája,
Tipi-tapogasd meg, van-e hája...
szürke egér
2010. január 01. 00:20 | Sorszám: 107
Szépséges Hölgyeink!
Akik esetleg még előtte vagytok az első remegéseknek, meg azok is, akik már utána, esetleg jócskán utána!

Akik itt kedves, vagy morcos szóval megédesítettétek a gondola fórumozók életét, akik biztattátok, vagy éppen csendesítettétek a fiúkat, amikor nagyon belelendültünk sajátmagunk előadásába, ugyi.

Rátok, az egész évi ittlétetekre gondolva kukáztam elő ezt az olasz madrigált, amit boldogult ifjúkoromban nagyon sokszor eldúdoltunk, vagy mondhatni azt is, hogy el-üvöltöttünk a kis bögrecsárda-szerű lebújokban, amikor oda jártunk még.

A ti tiszteletetekre, akiket akkor még kevésbé ismertünk, mint most. Akik nélkül csak pont a fele lennénk azoknak, akik most vagyunk.


Éljen minden bájos szép nő,
Éljen minden bájos szép nő,

Éljen minden bájos szép nő,
Édes, egyszerű, mélyen érző
Gondot űző kedves kincs,
Náluk szebb a földön nincs

Vígan, szépen teljék éltük,
Vígan, szépen teljék éltük,

Vígan, szépen teljék éltük,
Fájó szívünk égjen értük,
Náluk szebb a földön nincs,
Náluk szebb a földön nincs.

A fél éjszakám ráment, hogy megkeressem ennek az olasz nyelvű előadását, de sajnos csak rossznál rosszabb felvételeket találtam. Talán ez, ami még hasonlít arra, ahogy mi szoktuk előadni annó, mondjuk öt-hat "fiú", már aranyosjó hangulatban...
http://www.youtube.com/watch?v=KcVwyI59vN8&feature=related

Boldogságos 2010-et tinéktek, szíveink csücskei!


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 31. 22:37 | Sorszám: 2473
Rézi kérlek!
Egyre szebbnek látlak, pedig még egy kortyot sem piáltam.

Illetve dehogy nem!
Most - ebben a pillanatban - öntöttem le az első egy deci vöröset.

Bognárvin - Bikatory márka, félédes, remek.
Mert hát főnököm most hozta ide...

szürke egér
2009. december 31. 22:27 | Sorszám: 2471
Mi van?
Miért nem már száz százalék kell?

Egy jó kis egypárt rendszer jó lenne, mi?

(De te egy butush vagy, aki csak a kiadott "hozzászólási vezérfonal" szerint tudsz ide írni! Aki fel sem vagy képes fogni az egypártrendszer következményeit, a jelen külső és belső ellenséges erők mozgásterében. Nem baj! Majd éjfélre te is jól megvilágosodsz. Ha egyáltalán eljutsz az illuminált állapotba! )


Téma: Magyarország visszavétele
szürke egér
2009. december 31. 21:21 | Sorszám: 11
Pont így!
De látod, itt ez a kis beszervezett már lúzerez.

Most készíti elő a tömegtámogatást.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 31. 20:49 | Sorszám: 2468
Nagyszerű! Remek elemző vagy!
Ilyen rövid idő alatt megtaláltad a lényeget.

Más?


Téma: Magyarország visszavétele
szürke egér
2009. december 31. 20:18 | Sorszám: 8
Mozdulnak, de hatalmas az inerciájuk!
A dolgunk az, hogy elérjük, mozduljanak!
JÓ IRÁNYBA !!!

Én azért "kecsölök" itt, hogy az elkövetkező választások toronymagasan győztesnek látszó pártjában MÉG IDŐBEN megtörténjen a nemzeti irányú váltás. Mert tudom, hogy enélkül a "nagy győzelem" mekkora belső átrendezéseket generál majd, milyen késhegyig menő harcra lehet számítani az új pozíciókért.

És azt is TUDOM, hogy a Fidesznek - nekünk - óriási szüksége van egy erős, nála konkrétabban nemzeti érdekű ellenzékre.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 31. 20:08 | Sorszám: 2465
Hát miért nem ezzel kezdted, hogy te vagy a mi hőn szeretett edénk? Akkor hozzád se szóltam volna!

És pont most pá, amikor szó szerint egyetértünk?

Ejnye ejnye!

szürke egér
2009. december 31. 20:05 | Sorszám: 2464
Hogy fideszes vagyok, azt én tudom jobban. Sőt, abban ezen a fórumon KIZÁRÓLAG magam vagyok autentikus, úgy hogy ezzel ne foglalkozzál, hanem vegyed posztulátumnak!

Ami pedig az általad felvázolt karakteremet illeti, rajta, igazold! Itt az összes beírásom:
http://forum.gondola.hu/cgi-bin/ultimatebb.cgi?ubb=recent_user_posts&u=00008226

Osztán ha találsz valami kifogásolhatót, megbeszéljük, mint Bolgár úrral.

OK?

szürke egér
2009. december 31. 20:00 | Sorszám: 2462
Elovastam. Na és?
szürke egér
2009. december 31. 19:56 | Sorszám: 2460
Ez "nálatok" - ha már engem, fideszest le "ti"-zel - vita?
Ez a postáskisasszonyokat megszégyenítő bélyegragasztgatás?

Mik vagytok "ti"? Filatelisták?


Te itt úgy viselkedsz, mint Kende II. (Nem a jobbszélső, hanem a bal! És nem a Fradiból, hanem az MTK-ból!)


Ha lesz valami egyéni gondolatod - vitaképes - akkor szólj. Örömmel fognak "vitázni" veled. De amíg "guruló rubelek"-ről szólsz, addig inkább ezt a Kendével beszéld meg!

szürke egér
2009. december 31. 19:42 | Sorszám: 2457
Nebbeszéjj!
Télleg nincs!?
Ki hitte volna!?

Szóval ezek szerint te nem jobbant vagy???

Aha! Ballant!
Remek!


Téma: 2010. A megújulás éve lesz....
szürke egér
2009. december 31. 19:36 | Sorszám: 10
"Végül is ki az a Magyar Bálint Diocletianushoz képest?”
Jó ez a Semjén! Igazul kérdez!

Hozzátehetnénk: Végül is kik EZEK!?


Téma: Magyarország visszavétele
szürke egér
2009. december 31. 19:21 | Sorszám: 6
Máglyára el! Igen kemény. . .

Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 31. 19:16 | Sorszám: 2454
Ti meg azt - már elnézést - hogy az oroszok pénzelik, meg az iráni sah!

Meg kéne egyeznetek valahogy!
Nem gondolod?

szürke egér
2009. december 31. 13:10 | Sorszám: 2449
Gyakoroljad szorgalmasan!
Fog az menni!
szürke egér
2009. december 31. 12:46 | Sorszám: 2446
Szia, kis beszervezett észkombájn!

Erről a "poénról" Adorján kedvenc versének sora ötlik az eszembe: "fölindulnak testvéri tankok". . .

Jól vagy?


Téma: 2010. A megújulás éve lesz....
szürke egér
2009. december 31. 12:39 | Sorszám: 7
Vidulj, gyászos elme!
Megújul a világ,
Mielőtt e század
Végső fokára hág. . .


Juditka drága!
Lehet, hogy ez kicsit cinikusnak hangzik, épp most, és az is, hogy pontatlan, mert innen, ebből a (tetszőleges jelző) fejből van, de egy biztos: Békás Kitty felszólításának engedve éjfélkor koccintunk!


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 31. 12:30 | Sorszám: 2443
Adorján!
Hiába gugliztál ki valamit időközben, csak nem okosodtál meg!

Nézd csak, mit írtál a Sorszám 2437-ben:

>> "ez a kádári örökség egyike! ”Aki nem velünk az ellenünk” <<

Gondolod, hogy ez svédre fordítva ugyanaz, mint amit most idéztél?

Adorján!
Miért kell neked erőlködnöd olyan - például bibliai - témákban, amihez nem értesz!?

szürke egér
2009. december 31. 12:11 | Sorszám: 2441
Hát nem okosodtál meg, Adorján!

Eddig kutattál, hogy valamit rám bizonyíts, és lám, te, az előbb fajtázó, találtál egy beírást valakitől, akit "fajtaelemzés mián letiltottak", és az is micsoda? Kifakadás a svéd TV mocsok libsi tudósítója ellen, aki a mi magyar hazánkat hazug módon mutatta be az ottani nézőknek. . .

Ennyi az összes bizonyíték, Adorján???

Tudod mi ez, Adorján?
Egy nagy semmi!

Szedd össze magad, Adorján!
Kicsi tréninggel talán még lehet belőled egyenes ember!

szürke egér
2009. december 31. 10:36 | Sorszám: 2439
Ajjaj Adorján!
Kijöttél a sodrodból, és ime, butaságodban lecsupaszítva mutatod magad!

Figyeljél, hány helyen adod elő rögeszméidet!
Ráadásul mondjuk nem túl nemes céllal!

- sohasem utáltalak "zártan"
- mosakodtam ugyan, reggel, itt a kis fürdőszobában, de itt a fórumon nem
- nem gyaláztam soha a családodat, meg Svédországot sem
- te fajtázol le engem, hic et nunc
- Kádár nem mondta, hogy: ”Aki nem velünk az ellenünk”
- egyszer se hazudtad, hogy Fidesz tag vagyok
- egyetlen egyszer se - se tiszta, se piszkos szívvel - nem átkoztam ezeket
- soha sem akartam fojtani a mocskolódást


Adorján!
Látod milyen hülye tudsz lenni, ha akarsz!?

szürke egér
2009. december 31. 10:21 | Sorszám: 2436
"webfelületet" ???

Írjál még ilyen "értelémeseket"!

szürke egér
2009. december 31. 10:16 | Sorszám: 2433
Adorján, te kis gonosz!
Nem minősítettem én semmit se marhaságnak!

Marhaságnak minősíteni valamit csak azok szoktak, akik maguk is marhák.
Tehát autentikusak az ebbéli minősítésben!

Ha tovább „mérgesítesz”, érdemben is fogok válaszolni az összeállításodra, mert végre érzem rajta, hogy lényegét tekintve „saját munka”.

Azt pedig, amit a végén idézel, illetőleg azt a mondatot belőle, amit esetleg magadra vehetnél, ezennel visszavonom.

szürke egér
2009. december 31. 10:01 | Sorszám: 2431
Adorján, te kis hamis!
Most látom, csináltam én a kedvedért egy korábbi elemzést is a Fidesz-, a Forradalmárok, és a Jobbik törekvéseiről, Vona szavai alapján.

Itt van a Sorszám: 1976-ban!

Vagy azt sem olvastad el?

szürke egér
2009. december 31. 09:54 | Sorszám: 2430
Nyerítésekkel vegyes horkanások, szuszogás, fújás.
Egyszóval ló-beszéd,

Ahhoz, hogy megértsem, magamnak is lónak kéne lennem,
De mit tegyek, a Teremtő nem úgy akarta!

szürke egér
2009. december 31. 09:49 | Sorszám: 2429
Látod, neked volt igazad!
Amikor azt írtad, sosem bíztál bennem.

Mert hogy én meg mindig, és lám, megint pofára estem.
Azt írtad ugyanis a Sorszám: 2417-ben:

„Mi a jobbik kormány programja, az biztosan nyerő mivel SENKI SEM ISMERI!”

Én bíztam benned, azt gondolva, hogy te nem ismered, és lám, kisül, hogy dehogy! Te nagyonis mélyen ismered ezt a programot! És csak egy valahol olvasott szólamot dobtál be ide. Jó, lehet, hogy nem zsigerileg-, de az biztos, hogy nem a zsenialitásra utaló képességek folytán.

Adorján!
Adjon neked az Úristen az újévben valamivel több egyenességet is!

Ugye nem haragszol, hogy ezt is kívánom neked?

szürke egér
2009. december 31. 09:24 | Sorszám: 2427
Estéfány, öreg AZONOS OLDALI barátom!
(Ne röhögj! Télleg azonos oldalon állunk! )

Azért nagyon komoly "beleérző képesség" kellett ahhoz, hogy ezt a beszédet a primitív és a kardcsörtető jelzőkkel illesd!

A mai választékból messze a legjobb, legszerényebb.

Aki magyar szívvel - génjeiben hordozott magyar tapasztalatokkal - hallgatja, önkéntelenül mondja utána:

>> Adjon az Isten - Szebb jövőt! <<

Hazánknak, neked is - a MAGYAROKNAK!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2009. december 30. 23:13 | Sorszám: 1688
Kétharmadot akarsz, kicsi csahos?
Hát csak akarjál!

Ha Orbán maga elé tenne a listán, akkor tuti, hogy meg is lenne! A köznép egymást taposva rohanna rád szavazni, ha megtudná mekkora eszed van!

szürke egér
2009. december 30. 22:49 | Sorszám: 1686
Úgy ahogy írod, kedvesem (remélem lányka vagy! )!
Most valóban csak a Fidesz lehet!

Sőt, döntő erős, 60%-os felhatalmazást kell kapnia, hogy kényelmeses kormányozhasson egyedül is.

De a Fidesz - jelenlegi, ideológiailag tespedt - állapotában nem képes "újra talpra állítani" még önmagát sem! Mert hogy először azt kell!

(Nyolc évi punnyadás - nagyon rosszat tesz egy párt kádereinek! Elvesztik tettrekészségüket, és zsíros seggeket növelnek maguknak. Először tehát "házon belül" kell egy kicsit edzésre fogni a vezető embereket!)

Aki komoly munkára, a tömegekkel való őszinte "kommunikációra" tudja rávenni a Fideszt, az a Jobbik. (Korábban Új Seprű párt névvel illettem, mert biztos, hogy jól fog seperni!)

Mert tudod drágám, nem elég a választást nagy fölénnyel nyerni! Azért gyakorlatilag már semmit sem kell dolgozni, az meg lesz! Hanem az utána következő négy évet! Azt kell megnyerni!

És igazi magyar érzelmű tömegeket nevelni, szervezni a magyar érdekű - és nem biztos, hogy a jelenleginél nem keményebb munkát igénylő - nemzetépítéshez!

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!
Adjon az Isten - szebb jövőt!


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 30. 22:30 | Sorszám: 2418
Adorján!
Kérésedre örömmel ajánlom szíves figyelmedbe ezt a elemző tanulmányt.


Ebben „politikailag korrekt” fogalmakkal van leírva az, amit a Jobbik programjáról lehet tudni. Sőt egy kis libsi túlzás is van benne!
(Kicsit hosszú, de neked megéri elolvasni, mert ez is el akarja verni a port a Jobbik-programon.)

A címe jó blikkfangos, önmagában is „Jobbik-ellenes” hangulatot kelt:
>> „FASISZTA VESZÉLY” VAGY DEMOKRATIKUS RADIKALIZMUS? <<
A Jobbik programjának elemzése rendszerellenesség-rendszerkonformitás szempontjából http://intezet.republikon.hu/pdf/republikon_jobbik_program.pdf

Naszóval: látod, hogy nemcsak hogy ismerik, de elemzik is! Ez egy megrendelt elemzés (nem a Jobbik rendelte meg). Mégis világosan kimutatja, hogy miben érdekeltek a jelenlegi rendszer haszonélvező pártjai (köztük a Fidesz), és ezekkel szemben mit mutat a Jobbik-program.

AKI VÉGIGRÁGTA MAGÁT RAJTA – 18 OLDAL – VILÁGOSAN LÁTJA, HOGY A JOBBIK PROGRAMJA KORREKT, MINDEN RÉSZLETÉBEN IDŐDŐSZERŰ, ÉS KIVITELEZHETŐ.

Azoknak ajánlom, akiknek az ereiben még csörgedez némi értelmiségi vér, nem fárasztja agyon őket az olvasás, és szövegértő képességükkel sincs baj.

Tehát nem kifejezetten neked, de most, kivételt teszek.

szürke egér
2009. december 30. 21:50 | Sorszám: 2415
A kutyusok ugáznak, a karaván halad!


Íme, itt a pucér valóság! http://barikad.hu/node/43711

Tölgyessy:

. . .
Új pártot már nem lehet várni a baloldalon – véli az alkotmányjogász. A szabad demokraták utódpártjainak is csekély az esélye, mert olyan pártra nem szívesen szavaz senki, amelyről sejteni lehet, hogy feleslegesen kapja a szavazatot. Az SZDSZ utódpártjai ebben a helyzetben vannak, és Tölgyessy Péter szerint a Lehet Más a Politikának is ez az alapvető problémája. Az LMP egyelőre nem tudja elhitetni magáról, hogy képes elérni az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Az alkotmányjogász szerint megdöbbentő azt látni, hogy miközben Magyarországon összeomlanak a régi pártok, új, életképes politikai csoport nem jelenik meg.

Az áttörés egyetlen példája a Jobbik

Egyedül a Jobbik példája mutatja, hogy lehetséges az áttörés, ha valaki létező, valóságos társadalmi szükségletet erőteljes szöveggel elégít ki, és ez nemcsak öt- hanem akár tíz százalék feletti eredményre is elég lehet. "A Jobbik rettenetes válaszokat ad létező problémákra, de a rendszer és az elmúlt húsz év tagadásának köszönhetően nagyon népszerűek a válaszai" – mondja Tölgyessy Péter.
Egyelőre jól láthatóan az MSZP pozícióit rendítette meg a Jobbik kihívása. A párt a szocialisták gyengülésével párhuzamosan erősödött meg, de az is világos, hogy a Jobbik kihívása hamarosan a Fidesz köreivel fog ütközni. A kormányzati felelősséget vállaló Fidesznek pedig gondot fog jelenteni ez a fellépés.

A Fidesz nem csinált semmit, csak ott volt

A Fidesznek nyolc évig nem volt dolga kormányon, ez alatt az idő alatt Orbán Viktor tulajdonképpen annyit tett, hogy ott volt, létezett és beszélt – fogalmazott Tölgyessy Péter. A baloldal mindeközben olyan sok hibát követett el, hogy a csalódott szavazók szinte maguktól zúdultak oda a Fideszhez.
A Fidesz azonban a régi gondokból keveset oldott meg: továbbra is egy személyre alapozott párt, a politikai középnek nehezen van konkrét mondanivalója, és továbbra is benne van az a képzet, hogy akár erővel is téríteni kell. Az is látszik, hogy a Fidesz, tanulva az elmúlt két választás elvesztésének tapasztalataiból, alig kockáztat. A párt 2002-ben és 2006-ban is a hajrában veszítette el a választásokat. Most csak a baloldal felelősségéről, korruptságáról és alkalmatlanságáról beszél, és ezzel azt sugallja, hogy elég bedobni a Fidesz nevét, és ettől az ország minden gondja megoldódik. Csakhogy a választói várakozások felfokozása nemsokára a Fidesznek fog gondokat okozni – figyelmeztet az alkotmányjogász.

A Fidesz a remény eladásában erősnek bizonyul. Nem konkrét programot vagy válságkezelést kínál. A magyar pártok egyébként is azt tapasztalták, hogy a konkrétumok csak gondot jelentenek, hiszen taszítják a választókat.

Orbán Viktornak a vereségek után hatalmas elégtétel lesz, ha ismét visszakerül a kormányzati pozícióba, ugyanakkor az is világos, hogy mivel a jobboldalon és a Fideszben nincsenek kontrollerők, nagyon sok fog az ő felelősségén és arányérzékén múlni.
. . .

szürke egér
2009. december 30. 21:19 | Sorszám: 2411
Gondolom Estéfány, hogy te vagy a nemzeti oldal.
Oszt mitűl?

Vázolnád?


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2009. december 30. 20:57 | Sorszám: 1684
Éltek ahogy tudtak!
Ahogy akkor, a Nagy Szú árnyékában lehetett!

Ők "csinálták meg" a szocialista tábor legvidámabb barakkját! Ne hidd, hogy ez kicsi teljesítmény!


Nem miattuk van ez az ország halálos veszedelemben! Hanem azok miatt, akik minden tulajdonát átjátszották a világ legvérengzőbb, legundorítóbb bandájának-, az internáci tőke hazánkra szakosodott MENEDZSEREINEK a kezére.

Elhiszed?


Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
szürke egér
2009. december 30. 20:21 | Sorszám: 3750
Boldog Újévet neked, nektek, a "tőlem féltett" családodnak, meg az összes szeretteidnek!

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2009. december 30. 19:35 | Sorszám: 1682
Na ez az!
Egyszer-egyszer tudunk!

Mi elvi akadálya van, hogy most is összejöjjön egy olyasfajta csoda?

szürke egér
2009. december 30. 19:32 | Sorszám: 1681
Semmi sem reménytelen!
Ha Isten velünk, ki ellenünk?


(Olyan országot kell felépíteni, amelyben MEGÉRI magyarnak lenni. Megéri dolgozni, mert munkájának magyar eredménye lesz, amelyből ő magyar emberként gyarapodik. Tudod mennyi "kádári kisember" volt annó dacumál? Legalább 9 és fél millió. Ezek nem "vártak" a Kádár rendszertől, hanem megpróbálták elvenni azt, amit a magukénak éreztek. Ki egy házra való építőanyagot, ki pedig 100 darab A4-es papírt, ceruzát, meg gem-kapcsot. . .)


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 30. 19:22 | Sorszám: 2409
Nem tudom pontosan mire célzol, de ha pofozkodás is benne van, akkor rossz!

Tudod, minket, magyarokat már annyi ideje pofoznak, rúgnak, az arcunkba paprikagáz sprayt fújnak, hogy azt már kezdjük nagyon unni!

Hidd el, jobb a béke!
A MAGYAR béke!


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2009. december 30. 18:44 | Sorszám: 1677
Látod, mindig ezt szerettük a beszervezettekben!
Hogy ilyen tartalmas hozzászólásaik vannak!
szürke egér
2009. december 30. 18:38 | Sorszám: 1676
Ezek azt hiszik, hogy ha valami elé odateszik a "kádári" jelzőt, akkor arra már köpni kell, meg fújozni!

A "kádári kisember" maga volt a magyar csoda! Ötödannyi pénzből élt legalább olyan emberi szinten, mint nyugati "barátaink".

Megtanult ügyeskedni, maga csinálni meg mindent, amit csak lehetett a háza körül, a TSZ-ben lelazsálta - vagy nem lazsálta - a maga 8 óráját, utána otthon, az apró háztájiban még rá húzott nyolcat.

Fusizott, maga javította a Trabantját, ha szükséges volt a konyhaasztalon szerelte szét a motort. Barátai, ismerősei voltak, akikkel hétvégeken eljártak focizni, sörözgettek, beszélgettek a nőkröl (közbe jó nagyokat lósdíttak ), a családról, a fociról, mindenröl. Még a politikáról is, igaz, arról kevesebbet.

A rendszer hibája, és nem az övék, hogy közben elszoktak attól a szótól, hogy magyar haza, meg Isten, meg hogy munkafegyelem, meg ilyesmik.

A MAGYAR kisembereket kell összehozni megint, egy nagy MAGYAR táborba!

Nem az a lényeg, ki volt, hanem hogy merre néz!
És amerre néz, ott utat lásson maga és gyerekei, unokái számára.

És ne csak olyat, amelyik kivezet ebből az országból!

szürke egér
2009. december 30. 18:19 | Sorszám: 1673
Kicsi "csapattag"!
Nem hazudik itt senki!

Titeket - kiképzett propagandistákat - kivéve.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 30. 18:16 | Sorszám: 2407
Jó ez a srác!

Vona Gábor újévi üzenete: http://barikad.hu/node/43809


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2009. december 30. 18:07 | Sorszám: 1671
Nagy humor!
Te érted, mi kapcsolatban van azzal a cikkel, amire írtad?

Ha ráérsz, skribáld ide, hogy én is értsem!

szürke egér
2009. december 30. 18:03 | Sorszám: 1670
Beszervezettkénk!
Ha ketten csinálják ugyanazt, az nem ugyanaz!


Mert ezzel az elszólásával BIZONYÍTOTTA szándékaik ideológiai hátterét!

Mégpedig hogy nem a "globalista országrablók" politikai formációja az, ami ellen MARTONYI ÉS PÁRTBELI KAPCSOLT RÉSZEI küzdenek, hanem azok a parlamenti politizálás szempontjából szűzleányok, akik a "magyar érdek mindenek előtt" jelszóval indulnak oda, szerencsét próbálni.


Novák "üzeneteivel" ezekre utal!
Jogosan!

Miaz hogy!? Nagyonis!

szürke egér
2009. december 30. 17:55 | Sorszám: 1668
Martonyi elftárs - szürke eminenciás - eddig sötét hátterű, indítékú sötét lónak látszott.

Ennek bizonyítéka ez az elszólás is.
Ime, a lóláb!


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2009. december 30. 15:02 | Sorszám: 12
(Csak zárójelben mondom, hogy a gyakorlatban olyat még nem tudtak üzemeltetni. De azért sokkal jobb, ha a magyarországi kapitalizmusban a magyarok korrumpálnak magyarokat, mert akkor legalább a kenőpénz is itthon marad. Tudod a jelenlegi korrupcióval az a baj, hogy mögötte az előbb valahol említett internáci tőke hazánkra szakosodott menedzserei állnak. Ennek az eredménye, hogy húsz év alatt kb 50 ezer milliárd forint értékű cuccot nyúltak le nálunk, ezért semmit sem fizettek, csak megengedték rezidenseiknek (komprádor - ha hallottad ezt a kifejezést), hogy ennek kb. négy százalékát a saját zsebükbe tegyék. Ja, és elintézték, hogy a fentemlített komprádorok végletes, soha vissza nem fizethető adósságcsapdába zárjanak minket.)
szürke egér
2009. december 30. 14:46 | Sorszám: 10
Azt hiszed, most valami újat mondtál, jó komám!?

A KAPITALIZMUS RENDSZERE MAGA A KORRUPCIÓ!

Korrupció mentes kapitalizmus soha nem volt, nem is lesz, sőt, ELKÉPZELHETETLEN.

Amennyiben a Jobbik erős lesz, és beleilleszkedni kénytelen a rendszerbe, bőven lesznek - de már bőven lehet, hogy most is vannak - közöttük "korrupt" egyedek.

Na és!? - kérdezné jó Horn Gyulánk.

szürke egér
2009. december 30. 14:42 | Sorszám: 9
Világos, mint a Nap!
Pontosan így van!

Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 30. 14:35 | Sorszám: 2404
OFF

Én is - ezt a szívet melengető bájos mosolyt!

ON


Téma: Az MSZP végnapjai
szürke egér
2009. december 30. 14:22 | Sorszám: 2101
Tisztel Róna Péter, és egyáltalán nem tisztelt Bauer Tamás!

Az utóbbi - nem tisztelt – úr azt mondja: MAGYAR BALOLDAL JÖVŐJÉT tehát csak e két pillérre, A TŐKE IRÁNYÍTÓ SZEREPÉNEK ELFOGADÁSÁRA ÉS A NACIONALIZMUS KIIKTATÁSÁRA lehet építeni.

Ezzel, nemtisztelt úr, egyszersmind két dolgot állít:

1. Hogy az ön által „magyar baloldalnak” nevezett franc tudja kiknek (bár sejtjük, azoknak, akik arról ábrándoznak, hogy a múltat végképp eltörlik, és nemzetközivé válik a világ, miközben ők, akik senkik volta, minden lesznek) „ki kell iktatniuk” a nemzet-érdekű erőket, mondjuk úgy, mint ahogy önök terjesztik: a Német Birodalom próbálta megtenni az önök őseivel.

Hát erre – mi magyarok - azt mondjuk önöknek, hogy csak iktassák ki inkább sajátmagukat! És takarodjanak a büdös anyjukba, ott játsszanak kiiktatósdit!

2. Hogy önmagunk irányítása helyett „a tőke irányító szerepét” kéne elfogadnunk.

Tudja, hogy - mi magyarok – mit mondunk erre önnek? Hogy ugyanoda menjen ezzel a ködös, teljesen értelmetlen, de szlogenként a zászlójukra tűzött alamuszi követelésével, ahova az előző pontban el lett küldve!

Tisztelt Róna úr!
Ön pedig – a nagy tekintélyűnek mondott közgazdász – úgy válaszol ennek a féregnek, mintha nem tudná:

3. A tőke a semmiből keletkezik, a tőkés társaságok (bankok) pénzügyi manipulációja folytán

4. A tőke fölött nem maga a „tőke” rendelkezik, hanem annak NÖVELÉSÉVEL MEGBÍZOTT MENEDZSMENTEK világ-hálózata, amelyben minden egyes menedzsmentnek EGYETLEN célja a haszon, azaz a TŐKE-NÖVEKEDÉSBEN kifejezett profit

5. Hogy a 3. és 4. -ben leírtak kivételt nem ismerő törvényt hoztak létre, amelyiknek az a következménye, hogy bármire való tekintet nélkül a tőkének NÖVEKEDNIE kell, ami a természeti környezetnek, társadalmi erkölcsnek elpusztításával jár, azaz: hogy ez a rendszer fenntarthatatlan. Erőltetett fenntartása pedig gyilkos háborúkhoz vezet, amelyben mindkét felet a tőkék fölött rendelkező menedzsment pénzeli. Tehát öngyilkosság.

Róna úr kérem!
Jobban tenné maga is, ha elmenne szépen a tudományával – ha csak ennyire fussa – a büdös repedésbe! Nekünk VAN ezt az őrületet meghaladó társadalmi modellünk, Történelmi Alkotmányunk.

Mi annak folytonosságát akarjuk visszaállítani!
Eredményeink láttán ide jöhet majd maga is egy konferenciára, a száját tátani.

Vendégem lesz egy kávéra!


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 30. 13:35 | Sorszám: 2400
Mi van??????

Most ezt miért is?

szürke egér
2009. december 30. 13:32 | Sorszám: 2398
Nem tudom milyen párt híve írja ezt, de biztosíthatlak, hogy csaknem az egész nemzet, és valamennyi történelmi egyház "vonja kétségbe bizonyos egyházak és vallási irányzatok" nem "létezésének"-, hanem egyházként való elismerésének "jogosultságát".

Én magam is!

szürke egér
2009. december 30. 13:18 | Sorszám: 2395
Azért nagyon nagy szégyen - vádló tényállás - azokra, akik ezt egyből nem tudják magától értetődőnek elfogadni!
szürke egér
2009. december 30. 13:07 | Sorszám: 2393
OFF

Nagy az én bűnöm!

Nem bírom megállni, hogy ezt a kezdeti néhány szakaszt ide ne ragasszam.

A szent Magyar Kultúra nagyszerű építőjének, költő-óriásának, Babits Mihálynak a tiszteletére.

. . .

Monda az Ur Jónásnak: "Kelj fel és menj
Ninivébe, kiálts a Város ellen!
Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság:
szennyes habjai szent lábamat mossák."
Szólt, és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybeli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot,
félt a várostól, sivatagba vágyott,
ahol magány és békesség övezze,
semhogy a feddett népség megkövezze.
Kerülvén azért Jáfó kikötőbe
hajóra szállott, mely elvinné őtet
Tarsis felé, s megadta a hajóbért,
futván az Urat, mint tolvaj a hóhért!

Az Ur azonban szerzett nagy szelet
és elbocsátá a tenger felett
s kelt a tengernek sok nagy tornya akkor
ingó és hulló kék hullámfalakból,
mintha egy uj Ninive kelne-hullna,
kelne s percenként összedőlne ujra.
Forgott a hajó, kettétört az árboc,
deszkaszál nem maradt hű deszkaszálhoz.

A görcs hajósok, eszüket veszítve,
minden terhet bedobtak már a vízbe,
s míg arcukba csapott a szörnyü sóslé,
ki-ki a maga istenét üvölté.
Jónás mindent kiadva, elcsigázva,
betámolygott a fedélközi házba,
le a lépcsőkön, a hajófenékre,
s ott zuhant bódult félálomba végre,
gurítván őt az ázott, rengő padlat.

S így lőn, hogy a kormányos belebotlott,
a deszkákat vizsgálva, s rája szólt:
"Mi dolog ez, hé, te nagy alható?
Ki vagy te? Kelj föl, s kiálts a keserves
istenedhez, talán ő megkegyelmez!
Vagy istened sincs? Szólj! Miféle nemzet
szült? Nem te hoztad ránk a veszedelmet?
Mely város vall polgárának, büdös?
S e fene vízen át velünk mivégre jössz?"

S ő monda néki: "zsidó vagyok én
s az Egek Istenétől futok én.
Mi közöm nékem a világ bűnéhez?
Az én lelkem csak nyugodalmat éhez.
Az Isten gondja és nem az enyém:
senki bajáért nem felelek én.
Hagyjatok itt megbujni a fenéken!
Ha süllyedünk, jobb itt fulladni nékem.
De ha kitesztek még valahol élve,
tegyetek egy magányos erdőszélre,
hol makkon tengjek és keserű meggyen
békében, s az Isten is elfeledjen!"

. . .

ON

szürke egér
2009. december 30. 12:42 | Sorszám: 2390
OFF

Ennek ellenére, csak neki, itt megy egy tiszteletpéldány.
http://www.terrasoft.hu/kultura/irodalom/babits/JONAS.HTM

ON

szürke egér
2009. december 30. 12:37 | Sorszám: 2388
Karakanka, aranyos asszonyka!

Tuti, hogy megérted ezt az alábbi Jónás-osat, ha elolvasod a Bibliában Jónás könyvét, de talán még jobb, ha a neten kerengő Babits-kéziratot – csodás költői látomást – erről.

Nekem – nekünk – azt kell tenni, amit Ő parancsol, súg a szívünkbe, de a döntés (hogy melyik párt és hány szavazat, stb.) az az Övé!

Naponta – vagy talán ritkábban – el-imádkozzuk, legyen meg a te akaratod, és a végén hozzá tesszük: mert Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség. . .

Tessék! Egyszer legalább komolyan lehet venni!

szürke egér
2009. december 30. 12:28 | Sorszám: 2384
Nem elmélet ez!

Jónás próféciája, akinek az Úr megparancsolá volt, menjen Ninivébe, és kiáltson a város ellen, mert nagy ott a bűn, hullámai már szent lábát mossák. És Jónás elment, de nem Ninivébe, hanem ha jól emlékszem az ellenkező irányba, Tarsziszba. . .

Te is tudod, mi lett a vége!
Jónásnak mégis mennie kellett, és kiáltott is. . .

De a döntés az Úré!

szürke egér
2009. december 30. 12:19 | Sorszám: 2378
Na, akkor én is mondom:

A "háttérhatalom" döntetlenre játszott, akkor is! Egy Orbán - Ibola koalíció pedig 5 másodperc alatt lett volna arra kényszerítve, amit akarnak.

Orbán mondá volt: "Egyszer kell nyernünk, de akkor nagyon!". Most közelge el az az idő, hogy erre esély van!

(Nem a Fidesz 8-éves ellenzéki tevékenysége okán, hanem azért amit ezalatt "ezek" műveltek az országgal.)

Most "nagyon" fog nyerni a Fidesz, de nem lesz kétharmada, az Úristennek hála! Magyar ügyekben - sorskérdésekben - együtt kell működnie a (jaj de jó lenne ha) 25%-os "Új Seprű" párttal, amelyik jól fog seperni!

Ezért imádkozzál - ha van egy kis időd!

szürke egér
2009. december 30. 12:08 | Sorszám: 2373
Ne idétlenkedj, "csapattag"!

A Fidesz nem kapott volna annyit akkor sem, amennyi elég az egyedüli kormányzáshoz! Koala kellett volna úgy is!

Oszt választhatott volna Horn, Kuncze, meg a Kalapos között! Nagy Élmény lett volna!

szürke egér
2009. december 30. 12:04 | Sorszám: 2371
Megható tucc lenni!
Ez a megszólítás szíven döfött!

És máris mondanám: igazad van, de nem tehetem, mert nincs!


Annak idején - nemcsak MIÉP-körökben - járta, hogy ha a Fidesz, saját szavazói közül, "átírányított" volna 1 darab százalékot a MIÉP-hez, még ma is Orbán lenne a miniszterelnök.

Na, ezt cáfold, ha tudod!

(Illetve ha van bőr a rózsaszín baba-arcocskádon hozzá! )

szürke egér
2009. december 30. 11:32 | Sorszám: 2363
El nem hittem volna, hogy keresztény ember ennyire jusson, mint te! Csökönyösebb legyen a bivalynál!

Miért nem azt írod, hogy a MIÉP kieséséhez a Fidesz járult hozzá???

Mennyivel különb az egyik, mint a másik???

És mi a bánatos "újkeresztény" választási etika szerint várod el, hogy ha egyszer az egyik párt közelebb áll valakihez a többinél, akkor ne arra szavazzon??? Hogy utána ezerrel döngesse a mellét, hogy lám, még ő is ránk szavazott!?

(És mi van a kétszer is - nem "rosszul", te kis mentegető, hanem - RETTENETESEN elcseszett kampányával??? Azért is a "Ti" a felelős???)


Téma: BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÚJ ESZTENDŐT!
szürke egér
2009. december 30. 11:05 | Sorszám: 73
Adjon az Isten – Szebb jövőt!


Bort, búzát, békességet,
fát, füvet, feleséget,
diót, disznót, derelyét,
pénzt, paripát, pecsenyét,

ebben az új esztendőben.


Téma: Vissza várunk Pörzse Sándor !
szürke egér
2009. december 30. 10:42 | Sorszám: 5
És figyeld meg, a Jobbiknak már csak a léte is, már csak az is, hogy bekerül a Parlamentbe, jó hatással van a Fidesz belső ügyeire!

Arra való hivatkozással, hogy a Jobbik napirend előtti felszólalásaival mekkora pofával teregetheti ki ezeket az ügyeket, BELSŐ TISZTOGATÁST generál.

Ránk fér!
Magam is "magyar-Fidesz" párti vagyok!

szürke egér
2009. december 30. 10:29 | Sorszám: 4
Kézből kontrázni felületes könnyelműség lenne!
El kell gondolkozni rajta!

(Hogy mégis csak nagy igazságot fogalmaz meg a nép, amikor úgy kezdi: "Nem zörög a haraszt. . .")

RENDET KELL CSINÁLNI, MINDENÜTT, MIELŐTT VALAMI ÚJBA FOGUNK.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 30. 10:17 | Sorszám: 2355
Tatamkánk, kicsike ballantunk!

Nagyon régi trükk ez!
És nagyon ismert!

(Csak emlékeztetek arra, hogy mojse Simon Peresz sem arról beszélt, hogy hadsereg nélkül milyen sikereket értek el pölö Hungaryban is! Á, dehogy! Félrefordították, mert ő egészen másról beszélt. A sivatagi paradicsomtermesztésben elért sikereikről. És a paradicsom szót - amely ivritül hasonlít a Magyarország szóhoz - értették félre a tolmácsok! )

szürke egér
2009. december 30. 10:11 | Sorszám: 2354
Libaúr kérem, jelentem: VAN NEKIJE!

Minden - mondom minden - pártnak, szerveződésnek, egyesületnek, sőt, egyháznak, családnak, és embernek is!

Tessen szíves lenni mondani csak egyetlen példát, akiknél nincs!

szürke egér
2009. december 30. 09:44 | Sorszám: 2351
Mit akanamunkázol, vakember???
Nem olvastad a cikket?

Addig, amíg a Jobbik nem lesz az ellenzék meghatározó - döntő - ereje, addig soha nem fognak ezek "eltűnni"! Mert hogy NINCS süllyesztő!

Sőt, még akkor se, csak akkor, ha a világrendszer átalakul. (Van rá esély, Főnökünk súgja! Tudod ki az?)

Erős "magyar-Fidesz", mint kormányzó erő, és bikaerős Jobbik, mint az ő ellenzéke, az egyetlen esély arra, hogy "vissza lesznek nyomva", oda, ahova valók.

szürke egér
2009. december 30. 09:34 | Sorszám: 2349
Mintha kissé bigott lennél!

Az Antikrisztussal való küzdelmet visszaszorítanád mindenkibe "magába"! Beszélje meg ott, sajátmagával, mi?

És mintha egy kicsit vak is lennél!
(Fordulj Krisztushoz, hogy kenje meg a szemed a nyálával kevert sárral!)

Mi ez a "ti"-zés???
Nem látsz eggyel a beírásod alattig???

Alakul Magyarország jövője!

Az új felállás, amelyben a Fidesz "nemzeti oldala" lesz a meghatározó erő, ellenzékének ugyaneze pedig a Jobbik!

Fohászkodjunk, hogy így legyen!

szürke egér
2009. december 30. 09:15 | Sorszám: 2347
Örülj ennek, ló, mert ez jó jel!
Azt jelenti, a "háttér" már érzi, hogy új szelek fújdogálnak, amelyek elűzik a régit!

A hullaszagot!

Amit húsz év alatt kényszerítettek ránk a politika csinálóinak szürke eminenciásai.


Alakul Magyarország jövője!

Az új felállás, amelyben a Fidesz "nemzeti oldala" lesz a meghatározó erő, ellenzékének ugyaneze pedig a Jobbik!

Fohászkodjunk, hogy így legyen!

szürke egér
2009. december 30. 09:08 | Sorszám: 2345
Te is jobban tennéd, ha gondosan elolvasnád a cikket!

Meg miről beszélsz?
Ki ellensége kinek!?

Itt egyetlen ellenség van, vagy ötszáz éve!
Amely bármiféle színben, vagy ürüggyel, vagy ideológiával, hazudozással, rágalmazással, történelem hamisítással, a magyar kultúra, szellem, hagyomány, géniusz elpusztítására törekszik!

Vagy te tudsz mást is???

szürke egér
2009. december 30. 09:00 | Sorszám: 2344
Na igen!
Ezt állítja egy ballantka (faxocska), aki még nem kapta meg a legújabb eligazitást!

Aki képtelen felfogni, hogy az inkriminált Dévényi-cikk piszok erejű figyelmeztetés!

(És a szerencsétlen piti azt szemmel láthatóan nem, hogy a magyar helyesírás erős szabálya: a vezetékneveket nagybetűvel kötelező kezdeni!)


Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2009. december 30. 08:42 | Sorszám: 1662
A lényegre, ballantkáim!
(Fácánkáim!)

Ez a cikk olyan világosan tükrözi, mi zajlik a Fideszen belül, hogy már csak a vak nem látja az összefüggéseket.

Aki szerencsétlen, az azt hiszi, hogy ez a két "fél-Fidesz" - a nemzeti oldal kontra az internáciktól függést favorizáló oldal - nem fog összecsapni, pedig dehogynem! Máris embertelen tülekedés folyik a leendő posztokért, pozíciókért. Hatalmas sértődések, azt követően belső harcok, és mindenféle intrikák következnek.

Vizsgáljátok a tartalmát, elemezgessétek, hogy milyen elcseszett propagandának vagytok itt a terjesztői!


És gondolkozzatok el azon, hogy JÓL teszitek-e, amit tesztek, mert nekünk a Fidesz NEMZETI OLDALA kell!


Téma: Az oroszok újra gyarmatnak tekintenek minket
szürke egér
2009. december 29. 19:43 | Sorszám: 348
Adorján!
Vedd már észre, szóra sem vagy érdemes!
szürke egér
2009. december 29. 19:17 | Sorszám: 331
Adorján!
A kutya se bántja a családodat!
Te próbálod úgy beállítani a dolgot – lehet, hogy éppen magad előtt – mintha az azt oroszlánként védelmező bősz apa lennél. Ez is a hazugságnak egy fajtája.

És butaságodban teljesen leleplezed magadat, tevékenységed indítékát.

Most, ebben az írásodban adod a negyedik bizonyíték annak, mi mozgat.

A BEKÉPZELTSÉGNEK, GŐGNEK, ÉS A BUTASÁGNAK A BIZONYÍTÉKÁT.

Most eltekintek attól, hogy hamisan tanúsítod- hozod hírbe - a Magyar Gárdát a fejükre mázolt félelmetes horogkeresztekkel. Tudod miért ontod ide a legalacsonyabb színvonalú, hazugságtól, magyar-gyalázástól, rágalmaktól hemzsegő ellenséges propagandaanyagot? Hogy miért állsz ki teljes mellszélességgel a magyar „holokauszt”, a hatmillió magyar élet elpusztítása mellett, meg ilyesmi?

Hát azért, hogy ezeket az ide leírt, visszakereshető állításaidat bizonyítsad:

- Magyarország egy elmaradott ország, hozzátok képest
- Tudatilag van elmaradva, nyilvánvalóan a te általad favorizált „svéd tudathoz” képest
- Te 10 000 svéd koronát kapsz a munkádért, mi mennyit?
- Ti 40 évvel előbbre vagytok, mint mi magyarok
- Mi sötétek vagyunk – természetesen hozzátok, svédekhez képest
- Mi odúkban lakunk
- Mi irigykedünk rátok
- A mi magyar törekvéseinket a világ ugyanúgy elveti, mint ti

(És hogy mekkora ész szorult beléd, azt bizonyítja, hogy a Sorszám: 298-ban megnevezett SVÉDORSZÁGOT egy az egyben beszoptad, mintha a te új hazádat „szeretném befeketíteni”. )

Adorján!
Minket hidegen hagy, hogy a te országod hány évvel „jár előttünk”.
Minket alig érdekel, hogy mennyit kerestek!
De nem szeretjük, ha „sötéteznek” minket!

Nekünk, magyaroknak, világra szóló kultúránk van. Történelmet író jogrendszerünk, és államépítő elveink. Mi ezek folyamatosságát szeretnénk helyreállítani!

Mi magyarok, az elmúl fél évezredben különböző hatalmak elnyomása alatt éltünk, de soha nem nyugodtunk bele. Nemzetünkben mindig ott égett a szabadságvágy.

(Szabadságból miből mindössze húsz esztendő jutott nekünk, amikor rakétaként szállt fel a magyar géniusz! És az nem az utolsó húsz! )

Minket, magyarokat, az utolsó ötszáz évben mindig rebellisnek, valamiféle rendszer idegennek tekintett az egész környező világunk. Minden hatalom úgy akart „jót tenni” velünk, hogy beledögöljünk, és kipusztuljunk, legalábbis a kultúránk tűnjön el innen a Kárpát-medencéből.

Mi magyarok szabad MAGYAROK szeretnénk lenni!

És semmi, de semmi szükségünk nincs arra, hogy tőled, meg az általad ide ontott ellenséges propagandaanyagok gyalázkodásaiból tanuljuk meg mit kell tennünk!

Adorján!
Nézz magadba, és vedd észre, nincs szükségünk rád!
Örülj annak, amit elértél, és fel tudsz mutatni ott Svédországban, fogadd elismerésünket, de minket hagyj békén azokkal!

Semmi közünk hozzád!

szürke egér
2009. december 29. 17:43 | Sorszám: 302
Olaj nincs, illetve némi kis hajolaj, de olyan kövérek, hogy feltehetően a bőrük alatt is pénz van!

Arra vágnak fel, hogy többet keresnek, mint mi!

szürke egér
2009. december 29. 17:37 | Sorszám: 300
OFF

"mivel a Modi Antit is barátomnak tekintettem… "

Már megint hazudsz, lelki nyomorék, ócska csahos!?


Itt írtad le vagy tízszer, hogy sohase tekintetted annak, soha nem bíztál benne!

Tudod kinek hazudozzál!?

OFF

szürke egér
2009. december 29. 17:31 | Sorszám: 298
"Minthogy mi nem hozunk létre rakétavédelmi rendszert, fennáll a veszélye, hogy az amerikai partnereink azt gondolják, védőernyőjük teljes biztonságot nyújt számukra a támadó fegyvereinkkel szemben.

EBBEN AZ ESETBEN A POLITIKAI ÉS GAZDASÁGI AGRESSZIÓ MEGNÖVEKSZIK, MIVEL PARTNEREINK AZT GONDOLJÁK, BÁRMIT MEGTEHETNEK" – fogalmazott Putyin.

Nézzük meg svéd szemmel, igaza van-e? Kik azok, akikre Putyin utal?

Mely országok – államok – voltak az elmúlt húsz esztendőben azok, amelyek ERKÖLCSI GÁTLÁST NEM ISMERVE, határaiktól sokezer kilométerre küldték expediciós hadseregeiket, légierejüket, flottájukat, és TECHNIKAI FÖLÉNYÜK BIRTOKÁBAN tönkrebombázták azoknak a hadseregeit, százezerszámra gyilkolták le embereit?

Soroljam?

Finnország? Nem!
Laosz? Nem!
Kambodzsa? Nem!

Egyetlen országot ismerünk, amelyik ezt megtette, ál-szövetségeseket rendelve maga mellé.

SVÉDORSZÁG ez az ország!

És Putyin szavai ezt az országot – amelyik a világ-agresszió zászlóvivője – figyelmeztetik, hogy hiába építgeti Stockholm fölé az atomernyőt, ha Oroszország ellen valami meggondolatlan lépésre szánnák el magukat, ezeknek az ernyőknek a selymén nyílhegyekként áthatoló micsodákat tudnak kifejleszteni, amelyek – végszükség esetén - nagyon sok helyen ki tudnák lyukasztgatni azt.

Reszkessetek svédek! Az ernyőtök nem véd meg titeket!
Ha szelet vettek, előfordulhat, hogy vihart fogtok aratni!

szürke egér
2009. december 29. 16:25 | Sorszám: 289
Putyin pozitívan nyilatkozott a két ország között folyó tárgyalásokról, amelynek eredményeképpen új atomfegyver egyezmény léphet a december 5-én hatályát vesztett START megállapodás helyére. A tájékoztatás szerint a 2010 elején aláírandó egyezmény mindkét oldalon jelentősen csökkenti majd az atomfegyverek számát.

Putyin hangsúlyozta, hogy szükség van a fegyverkezés átlátható szabályozására. Az orosz miniszterelnök emellett leszögezte, hogy a támadó és védelmi fegyvereket egyensúlyban kell tartani, hiszen ez az egyensúly biztosította a békét "még a hidegháború alatt is".


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 29. 16:10 | Sorszám: 2309
"Minthogy mi nem hozunk létre rakétavédelmi rendszert, fennáll a veszélye, hogy az amerikai partnereink azt gondolják, védőernyőjük teljes biztonságot nyújt számukra a támadó fegyvereinkkel szemben. Ebben az esetben a politikai és gazdasági agresszió megnövekszik, mivel partnereink azt gondolják, bármit megtehetnek" – fogalmazott Putyin.
szürke egér
2009. december 29. 15:25 | Sorszám: 2301
OFF

Illyés Gyula: A MAGÁNSZORGALMÚ KUTYÁK

Faluzási emlék

Legtöbbet mégis ők gyötörtek.
A magánszorgalmú kutyák!
Ámuldozva utáltuk őket.
Ez volt mégis a legcsúnyább.

Sem a házat és sem urát
nem védték. Miért is dühöngtek?
Úgy hörögtek, fölhömpölyödtek,
hangjukba fúltak, a buták. . .
http://jazsoli5.freeblog.hu/archives/2008/06/30/Illyes_Gyula_A_maganszorgalmu_kutyak/


ON

szürke egér
2009. december 29. 14:44 | Sorszám: 2299
Te!
Én olyan nyugodt vagyok, mint a rosseb!

Különösen az az élmény, amikor föl lehet fedezni az indítékaikat, meg az általuk bemásoltakból az "eligazitásuk" anyagát.

A többségüknek nem fizetnek. Azok csak mint "magánszorgalmú kutyák" teszik, amit elvárnak tőlük.

Na meg amire nevelte üket az idegen környezet.

szürke egér
2009. december 29. 11:33 | Sorszám: 2294
Érdekes! Te így látod?

Én is!


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
szürke egér
2009. december 29. 11:28 | Sorszám: 2536
Ló, az én Istenem is áldjon meg!
Miféle imamalom ez az apjának levágott a büdös fülével!?

Hogy mit akar a Jobbik elérni, azt elolvashatod ebben a VELE ELLENSÉGESRE hangszerelt tanulmányban.
>> „FASISZTA VESZÉLY” VAGY DEMOKRATIKUS RADIKALIZMUS? <<
A Jobbik programjának elemzése rendszerellenesség-rendszerkonformitás szempontjából
http://intezet.republikon.hu/pdf/republikon_jobbik_program.pdf

Ebből idézz valami gyalázatot, mert ez legalább PC!
És van valami konzekvens fogalmi rendszere legalább!


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 29. 11:12 | Sorszám: 2292
Írod te, közvetlenül bemásolva az eligazítási CD-dről.

Ez az a hazug, suttogó propaganda, amivel egyszer majd nektek kell elszámolnotok!

szürke egér
2009. december 29. 11:08 | Sorszám: 2291
Te ne hazudozzál, te ál-értelmiségi, valamint bemásolgatási sajtóügynök!

Morvai Krisztina minden napirend előtti felszólalásában követeli az EU hatalmasaitól, hogy legyen már legalább egy rossz szavuk erre, legalább három év után, azok meg csak ásítoznak, és nem tesznek semmit. A fideszes küldöttek sem! Ez mi, ha nem egyöntetű helyeslés!?

Ti pedig - főképpen az a nagyeszű svéd asszony - nem győztök örömködni azon, hogy mennyire figyelmen kívül hagyják a jobbikosokat az EU parlamentben!

Nem szégyellitek magatokat?

szürke egér
2009. december 29. 10:47 | Sorszám: 2290
Mindenki tudja, ki áll a tüntetések mögött!
Az elnök, valami Ahmedinezsád, vagy ki.

Azzal provokálta a népét, hogy a holokauszt az egy vallás, egy mítosz, aminek a fele sem igaz.

Mert tudta, hogy ez pont elég ahhoz, hogy az iráni nép egy emberként lázadjon föl ellene.

szürke egér
2009. december 29. 10:41 | Sorszám: 2288
Aha!
Ahol egyszer voltam - de nem futballista, akit labda helyett rúgtak alagon - hanem kézilabdás, és így meg nem jön ki a rím.
szürke egér
2009. december 29. 10:34 | Sorszám: 2285
" A francia külügyminisztérium és a Fehér Ház elítélte a békés tüntetők elleni erőszakot."

Naaqurvaannyukat! Ami nálunk történt, azt meg helyeselték!!!


Hány mércétek van, nyomorultak?

szürke egér
2009. december 29. 10:31 | Sorszám: 2284
Jaj de szerencsétlen vagy, te "értelmiségi"!
Eltévesztetted a dátumot!

"Egy reformista honlap szerint a rendőrök ütlegelték a kormányellenes jelszavakat skandáló tüntetőket."

Ez itt volt, Magyarországon, 2006 október 23-án!!!

Nem csak ütlegelték, de lovasrendőrök karddal is a tömegre rontottak. Meg lőtték is őket, gázbombákkal, meg gumilövedékekkel!

Még szemeket is kilőttek, nem is egyet!


És tenéked ez fáj, hogy Irán azért ennyire nem demokratikus???


Nem szégyelled magad, legalább egy kicsit?


Téma: Női traktus - de a hímeket is tárt karokkal várjuk!
szürke egér
2009. december 29. 09:39 | Sorszám: 801
Dr. Bene Gábor S., Szeged
2009. december 28. hétfő, 20:03

„Adjon Isten minden jót,
Ami tavaly szűken vót.
Gazdának bort, búzát,
Gazdasszonynak tyúkot, ludat,
Lányoknak, legényeknek egy-egy szép mátkát,
Országunknak csendes békességet
És megmaradást.”

Aranyosvizet merítettem Szegeden, az Anna Kúton december 24-én, hogy ezzel a „kislépéssel” is őrizzem az ősi hagyományainkat és segítsem az országunk és a magyarság megmaradást. Az éjféli mise előtt fohászkodtam egy kicsit a Magyarok Istenéhez, aki nem keményít meg szíveket, mert a jóság és szeretet valóságos Istene. Az aranyosvíz pedig nem más, mint a meséinkben és hagyományokban szereplő - életvíz, szentvíz, aranyvíz - amelyet karácsony vagy Szilveszter-újév, esetleg vízkereszt estéjén vagy éjszakáján, természetes víznyerő helyen (folyó, tó, kút, forrás) szerez be az ember, lehetőleg az esti harangszó alatt. (Pénzért tehát nem vehető, de a Tv-ben sem nyerhető!)

A hagyomány ennek a víznek gyógyító, esetleg szépítő erőt tulajdonít. Ha ilyen vizet iszol, biztosan szerencsés leszel Jézus Krisztus születése napján, de az újesztendőben is. A téli napfordulóhoz kapcsolódó ősi mágikus cselekmények között a vízvétel mellett a tüzet - mint a világosság, s a meleg hordozóját és a Nap szimbólumát is - kellő szertartással kellett megtisztelni, hogy az újesztendőben árassza el áldással és meleggel a kis- és nagycsaládot.

A tűznek egész éjjel kellett égnie! A vacsora alatt is őrizni kellett és időnként pici borral meglocsolni! Akkor is vigyáznia kellett valakinek rá, ha már a tűzrakók aludni tértek. (vagy ha folyamatosan alszik a nagycsalád, a nemzet!) Ilyenkor szép vastag fákat kell rátenni, hogy szépen lassan de tartósan égjen a tiszta tűz. (képletesen ez a mi írástudói feladatunk!) Ennek a hagyománynak liturgikus forrása is van, hiszen Betlehemben is nagy fényességgel született meg Jézus, az új napfény.
Gyergyóban és Csíkban is így éneklik a székelyek: ”Óh napfény, óh élet, óh édes Jézus”

A Teremtő dicsősége beragyogja az egész világot, s a fény mostantól minden nap növekedni fog és a sötétség lassan visszaszorul. (remélem, hogy kis hazánkban is így történik) Ezen az éjszakán az ajtót Szeged-alsóvároson és Törökkanizsán kissé nyitva hagyják, hogy a Kis Jézus be tudjon jönni, ne találjon zárt ajtóra és zárt szívekre. Milyen érdekes, hogy itt Alsóvárosban – a lakásomtól néhány száz méterre – alakult meg (Horthy és Zadravecz páter szervezésében) a Nemzeti Hadsereg. Ezek szerint akkoriban még Alsóvárosban is „nyitva lehetett hagyni” az ajtókat. (Tegyünk érte, hogy ne legyünk elzárva a tudás elől. Mert az újesztendőben nagy szükségünk lesz a tudásra, a szavakból kovácsolt kardokra és a szellemi muníció minden formájára!)

Szegedi népi hiedelem az is, hogy karácsony estéjén szalmával kell behinteni a vacsoraasztal környékét, mert az éjszaka folyamán az angyalok pihennek meg a szalmán, sőt magának a Kis Jézusnak is ez a fekvőhelye. Innen eredhet az alsótanyai neve: Jézuska ágya. Szatymazon Jézus jászlának, Tápén karácsonyi jászolnak, Kiszomborban Jézuskafészöknek nevezték. Ahol ezt a készületet elhagyják, oda a Kis Jézus nem tér be.
(Hozzánk, magyarokhoz – komoly szellemi és hitbéli előkészületünk nélkül – betérhet-e?)

Szeged, 2009-12-27
Adjon Isten az újesztendőben egészséget, békességet, halálunk után örök üdvösséget!
A nemzet írástudóinak felismerést és erőt, a közjogi küzdelem győzelemre viteléhez!


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
szürke egér
2009. december 29. 08:40 | Sorszám: 2528
Nyomod itt a mantrát, ahogy elő van írva?

Valami elképesztően silány vagy, értelmiségikém!
Ennek mi értelme van itt:

"Utoljára frissítve: 2009. december 23., 10:24
nyomtat küld"


A Jobbik szavazóknak – mindnek – elege van abból, amit a jelenlegi parlamenti pártok műveltek velünk, az országgal, az elmúlt húsz év alatt.

Neked nincs eleged belőle?

A Jobbik az egyetlen párt, amitől RADIKÁLIS változtatás remélhető, azaz RENDSZERVÁLTÁS, mert értik, hogy arra van szükség.

Szerinted jó ez a rendszer, amiben idegenek kezére játszották csaknem minden nemzeti vagyonunkat, ráadásul a végletes, visszafizethetetlen eladósításunkkal a jövőnket is!


A Fidesz is „rendszerváltoztatásról” beszélt, ezzel tartotta egyben a szavazóit, de az utóbbi időben, amikor egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a győzelem az ölébe hulljon, ezt már nem hangsúlyozza.

Szerinted mit tehet a Fidesz, ha nem lép ki a jelenlegi rendszer keretei közül?

Szerintem itt-ott javításokat a vakolaton, esetleg átfestheti a cégért, de a lényeg – az atlantista kizsákmányolás, az adósságcsapda, meg a ránk települt pénzszivattyú marad!

És ha a Fidesz – titokban - ezek ellen is akar tenni valamit, akkor úgy kell neki egy erős Jobbik „zsarolása”, mint egy falat kenyér.

Nem kéne kizárni ezt a lehetőséget sem!

szürke egér
2009. december 29. 08:10 | Sorszám: 2524
Tudod értelmiségikém, a politikában nem szarnak le senkit! A politika az egy művészet, a hatalom művészete. Amellett egy vérre menő harc is.

Piszok jó lenne nekünk, ha ilyen "leszarók" véleménye irányítaná az országot. Előbb-utóbb a szájukba tömnék!

Elhiszed?

szürke egér
2009. december 29. 08:04 | Sorszám: 2523
Világos fejű ember vagy te, valóban. És látod, miről van szó. Bár ha elolvasnád még ezt az elemzést is, még jobban látnád. Ugyanis ebben „politikailag korrekt” fogalmakkal van leírva az, amiről itt konyhanyelven folyik egymás anyázása.

(Kicsit hosszú, de megéri, mert el akarja verni a port a Jobbik-programon.)

A címe is jó blikkfangos, önmagában is „Jobbik-ellenes” hangulatot kelt:

>> „FASISZTA VESZÉLY” VAGY DEMOKRATIKUS RADIKALIZMUS? <<
A Jobbik programjának elemzése rendszerellenesség-rendszerkonformitás szempontjából
http://intezet.republikon.hu/pdf/republikon_jobbik_program.pdf


Naszóval: ez egy megrendelt politikai elemzés (nem a Jobbik rendelte meg). Mégis világosan kimutatja, hogy miben érdekeltek a jelenlegi rendszer haszonélvező pártjai (köztük a Fidesz), és ezekkel szemben mit mutat a Jobbik-program.

AKI VÉGIGRÁGTA MAGÁT RAJTA – 18 OLDAL – VILÁGOSAN LÁTJA, HOGY A JOBBIK PROGRAMJA KORREKT, MINDEN RÉSZLETÉBEN IDŐDŐSZERŰ, ÉS KIVITELEZHETŐ.

Azoknak ajánlom, akiknek az ereiben még csörgedez némi értelmiségi vér, nem fárasztja agyon őket az olvasás, és szövegértő képességükkel sincs baj.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 28. 23:05 | Sorszám: 2269
Most min húztad föl magad?
Az ivadékokon?

Nálunk is így nevezik őket!

Sőt, aprótermetű (1,96) fiúgyermekem, amikor olyan 17 volt, így mutatott be a haverjainak: "Az ősöm!"

Hatalmas laholás, és egyből jó lettem a srácoknál!


De te ezt nem értheted!
A svéd az egy hideg, zúgban piáló népség!
Ott mások az emberi kapcsolatok!

Azok nem tudnak ilyet!

szürke egér
2009. december 28. 22:48 | Sorszám: 2261
Mit oduzol, farok?

Nagyjából ugyanolyanban lakom mint te, a második emeleten, a sportreptérhez közel. Csak itt átragyog a napfény az öreg fenyők tűlevelein.

Tudod, én itthon vagyok!

szürke egér
2009. december 28. 22:42 | Sorszám: 2260
Nagyon buta ember vagy!
Magyar nyelvi jártasságodat illetően legalábbis!

A "télak"-hoz nem jár igekötő!

szürke egér
2009. december 28. 22:39 | Sorszám: 2257
Te Lász!
Télleg nem bántó szándékkal írtam.

De elvesztek!
Ivadékaiknak már közük nincs a magyarsághoz, például.

Úgy értem, lelkileg!


De ez a fakír még visszajár, boldogítani minket - hozzájuk képest "elmaradott országot", elsősorban "tudatilag", ahogy írta - az ő felsőbbrendű tapasztalataival.


Tök hülye a magyar kultúrához, de alapos a gyanúm, hogy a svédhez is!

szürke egér
2009. december 28. 22:14 | Sorszám: 2250
"amolyan" ???????

Hanyadszor leplezed le magad!?

Legalább az óvodát, meg az első négy osztályt wlach iskolában vészelted át!

Égsz, idegen!
És még csak nem is érzed!

szürke egér
2009. december 28. 22:07 | Sorszám: 2246
Melyikre gondolsz?

Ezt még be se írtam:

Rákosi szól,
és ajkán a szó
úgy fénylik, úgy ragyog!
Azt tükrözi,
mit ő épít fel itten,
Nékik, velük:
Az új holnapot.

Fogadjunk, nem tudod ki írta!
Pedig ti is tanultátok a beszervező tanfolyamon!

szürke egér
2009. december 28. 21:59 | Sorszám: 2238
Mi soha!
Ti meg már régen elbuktatok, vagy harmincannyi éve, amikor télakoltatok innen.

Nem hibáztatlak érte titeket, hiszen ezt hozta az élet.
Csak azon csodálkozom, hogy hogy a bánatban volt, hogy téged egy pillanatig is "vagány"-nak tartottalak!?

De te, igazi sv(éd, -áb) hálisten sose bíztál bennem. És azért ez egy kicsit megnyugtat!


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
szürke egér
2009. december 28. 21:48 | Sorszám: 2497
Mielőtt nagyon elszállnál ettől a szabvány-szövegtől, hadd jegyezzem meg - én, orbánista - hogy az az ú.n. "bizonyítás", ami ebben a szövegben emlegetve van, hozta a nyakunkra az elmúlt nyolc év vészkorszakát.

Tudod, több alázatra, és erősebb közönségszervező ideológia-gyártó és terjesztő tevékenységre van szükség!

Mert ha nincs igazi tömeg-támogatás, a népség nagy része el se megy szavazni, a kisebbik része meg tiltakozásul szavaz ránk, lehet, hogy a "hatalmas arányú győzelem" után egy évvel vasvillára leszünk hányva!


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 28. 21:39 | Sorszám: 2233
Akik meg vannak sértve, hogy a magyar kultúrát nem lehet pénzen megvenni! Mert ahhoz előbb magyarrá kell lenni!
szürke egér
2009. december 28. 21:34 | Sorszám: 2231
Jaj, de ide illik!

Jaj, de magyarrá lett KULTÚRA ez!
Jaj de jó Ábrányi Emil (zsidó - csodálatos magyar ember) fordítása!


Nem gondolod, hogy csak a kisebbségi érzéssel "megáldott" zsidók utálják a magyarokat? Akikhez ez a kultúra el sem jut!

szürke egér
2009. december 28. 21:22 | Sorszám: 2226
Hát mikor, hogy!

A legújabb hódításom 93 éves. És olyan linzereket küldözget nekem, amelyeket maga készít. Te, ha ettél már finomat!?


Egyébként régebben... - de hagyjuk!

szürke egér
2009. december 28. 21:12 | Sorszám: 2222
Hogy is van?
Cyrano miként is bánna el ezekkel?

Először is tovalebben
Lenge bájjal kalapom,
Majd köpenykém, tán még szebben,
És a szablyát megkapom.

Vígan kelt fel a napom,
Úgy is száll le, vígan, békén,
Mert szavamra fogadom:
Megdöflek a versem végén!

szürke egér
2009. december 28. 21:08 | Sorszám: 2218
Tedd hozzá, hogy mindezt ezzel az intelligenciával!

Mert úgy még nagyobb értéke van!

szürke egér
2009. december 28. 21:03 | Sorszám: 2213
Még jó, hogy nem Pendragont mondasz!
szürke egér
2009. december 28. 21:00 | Sorszám: 2209
Még ha valami szellem lenne bennük!
Például ebben is!

De csak a CD-re föltett-, központilag kiosztott szabvány-szövegre telik nekik!

EGYETLEN ÖNÁLLÓ GONDOLATOT!
Esedezem!


De hiába!
Erre mondaná Cyrano: "Szellemet ön - boldogtalan dudás - még sose látott! Tán azt tudja csak, hogy egy hülyéből is lehet lovag!"

Lovag!? Még hogy lovag. . .

szürke egér
2009. december 28. 20:54 | Sorszám: 2207
Jaj de gyengécske!
Hol van már a Házmestersirató, vagy a Döglött aknák zsenije!?

Egyébként ez a 93. tétel az eligazító CD-tekről.

szürke egér
2009. december 28. 20:47 | Sorszám: 2203
Bravó!
Ezt a palit jól kiosztottad!

De figyeld meg: ezeknek a régi jó világban divatos kruppon-talp vastagságú bőr van az arcukon! Két perc múlva visszajön az eligazító CD egy másik "anyagával", mintha mi sem történt volna!

szürke egér
2009. december 28. 19:50 | Sorszám: 2173
Láttad a partimat?
Direkt a kedvedért másoltam be a Hölgyfutárba, vagy hova.
szürke egér
2009. december 28. 19:47 | Sorszám: 2169
Bocs! A "szarban" helyett "szőrben"-t akartam írni.
Elnézést!
szürke egér
2009. december 28. 19:45 | Sorszám: 2167
Látom, előkaptad a kis eligazító CD-det, és gyorsan bemásoltad ide annak az anyagrésznek egyik tételét, aminek a címe: "Ha szarban vagytok, és már nem tudtok mit írni, innen válogassatok".

Jó ez, de valami ütősebbet, ha lehet!
Ezen már a székely bácsi is csak röhögni tud!

Pedig nem szokása!

szürke egér
2009. december 28. 19:38 | Sorszám: 2157
Most miért hisztizel?
Mert kisült, hogy nem jól ismered a magyar nyelv idiomatikáját?

Nem szégyen az!
Eléggé jól írsz magyarul!

(Bár én tudnék úgy azon a nyelven, amelyiken téged kiképeztek!)

szürke egér
2009. december 28. 19:33 | Sorszám: 2152
Ne!
Ezt ne mondd magadra, hogy hülye vagy!

Az igazsághoz közelebb áll, hogy kissé nehéz felfogású!

szürke egér
2009. december 28. 19:29 | Sorszám: 2149
Te milyen anyanyelven szocializálódtál?
Komolyan kérdem!

Mert a magyar soha és semmit sem "fogad jó szemmel"!
Tiszteletre méltó, de amint kiderült a székelyek által nagyon utált Báthoryak - az őseid - sohase mondták ezt neked???

Mi "nem nézünk jó szemmel"! Érted???

Például az olyan magatartásra, amit a hozzád hasonszőrű "megszervezettek" tanúsítanak itt.

szürke egér
2009. december 28. 19:24 | Sorszám: 2145
Ugye hihetetlen!

Hogy csak írni tud, meg másolgatni, de a magyar szöveget elolvasni, fejben feldolgozni, értelmét felfogni, azt már nem!

Frankón érdekes eset!
Több évtizede él abban a franchideg, és ilyenkor szinte egész nap sötét országban, magyarokkal nem-, vagy alig érintkezik, és nehézséget jelent neki a szövegértés.

De a makacs szorgalma az viszont mindent fölülmúl!

szürke egér
2009. december 28. 19:17 | Sorszám: 2140
Ne idétlenkedj!
A te-bemásolta idézet utolsó, vagy melyik sora ez!

Nem kéne az idiótát is megjátszanod!
Nézd meg, ott van a Sorszám: 2128-ban!

szürke egér
2009. december 28. 19:11 | Sorszám: 2135
Hu-hu-hu hi-hi-hi há-há-há. . .
Te többet tudsz, mint ő!

(Mavha jó!)

szürke egér
2009. december 28. 19:08 | Sorszám: 2131
Na végre, hogy te is belátod!
A Jobbik kommunikátorai elmondhatják magukról:

" durván nem cigányozunk, nem zsidózunk és minden állításunkat a Jobbik programjából vett észérvekkel támasztjuk alá"

Látom, te is örülsz neki!

szürke egér
2009. december 28. 19:04 | Sorszám: 2127
Ah, a kis bennfentes!
Ezt az infót is az előbbiekben bevallott csapat eligazításán kaptad?

Vagy honnan a francból veszed?

szürke egér
2009. december 28. 19:00 | Sorszám: 2126
Nem érti az istenadta!
Úgy tesz!

Mert mit is mondhatna erre!?

szürke egér
2009. december 28. 18:50 | Sorszám: 2120
És mondd, Adorján!
Ezt, a Republikon-förmedvényt elolvastad már, vagy csak ide kopiztad?
http://intezet.republikon.hu/pdf/republikon_jobbik_program.pdf

„FASISZTA VESZÉLY” VAGY DEMOKRATIKUS RADIKALIZMUS?
A Jobbik programjának elemzése rendszerellenesség-rendszerkonformitás szempontjából


Tudod miért kéne neked is, bármennyire nehezen megy a szövegértés?
Mert van rajta egy kereső ablak, abba beírod: horogkereszt, és megnézheted, mit válaszol rá!


Lefordítom:
„Lófax van az elemzett programban, nem horogkereszt!”

Na persze, a fordításhoz kicsit érteni kéne magyarul!
(Nemcsak írni, meg kopizni! )

szürke egér
2009. december 28. 18:23 | Sorszám: 2114
Adorján!
Elolvastad már a Sorszám: 1976-ban írottakat?

Ami kifejezetten hosszabb ideje északon élő, magyarul már gyengécske olvasó-, és szövegértő készségű emberek számára készült?
Hogy érteni is tudják, ami le van írva?

És még mindig állítod, hogy ott vannak a horogkeresztek a gárdisták fejére mázolva? Vagy már visszavontad ezt a hülyeséget, beismerted, hogy amikor beírtad, egy kicsit piás voltál, és bocsánatot kértél?

Ha igen, akkor bocsánat!

szürke egér
2009. december 28. 18:05 | Sorszám: 2113
A Kántor is egy eb volt, nem?
szürke egér
2009. december 28. 18:02 | Sorszám: 2112
Keresd tyutyukám, keresd!

Ha ölég szorgalmas vagy, hamar megtalálod!

szürke egér
2009. december 28. 17:54 | Sorszám: 2110
Ne csináld!
Már te is teljesen el-Adorjánosodsz?

Le van írva, amit hatalmas arccal címeztél nekem, oszt letagadod, hogy ugatod a témát!?

Ne!

szürke egér
2009. december 28. 16:10 | Sorszám: 2099
Mér? Rossz?
A szent ügy érdekében tán még mi, öreg legények is tudnánk tenni egyet s mást!

Téma: Mit mondanánk, mit tennénk a Fidesz politikusai helyében ( 6.)
szürke egér
2009. december 28. 16:05 | Sorszám: 1605
De bízom a Fidesz kormányba!
Az majd megszervezi őket!

Benne van a programjában!

szürke egér
2009. december 28. 16:01 | Sorszám: 1603
Ahogy mondod!
Ahhoz, hogy hatékonyak legyenek, nagyon kevesen vannak!


Én amondó vagyok, hogy kellene belőlük vagy három-, négyszázezer. Jól kiképezve! Mindegyiknek a kezeügyében legalább egy-egy gyalogsági kisásó...!

Rend lenne itt, pillanatok alatt!


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 28. 15:08 | Sorszám: 2086
Sugall, te oláh nyelven szocializálódott?

Nem sugall az, KIJELENT! Érzed a különbséget?
Igazat mond!

szürke egér
2009. december 28. 15:06 | Sorszám: 2084
Mit vártál tőle!?
Látod, erre is mit zagyvál!?

Mint aki nagy jólétében éppen megbolondulni készül.

szürke egér
2009. december 28. 14:49 | Sorszám: 2079
Te kutya!
Vitatkozzon veled erről a Gobbi Hilda!

Erre se válaszoltál!
Én hiszek neked, jó ebünk.
Egyetlen szóra!

Mihelyt kimondod, hogy az USB csatlakozású külső HDD-dre föltetted mondjuk a Windows Vista Enterprise-t, és a masinád arról bootol, és zavartalanul működik, hagyja magát updatelni, stb.

Me hogy az ényímé tudja esztet, igaz, hogy csak egy angol nyelvű Windows XP (Sp3)-mal! )))))))

Engem meggyőztek, és elhiszem a dolgot ezzel a fenyegető humusz-mizériával. Ha te nem, hát nem!

De a Millmann-tételről például szívesen nyithatunk egy külön topikot is akár!

szürke egér
2009. december 28. 14:27 | Sorszám: 2072
Néhány hete!? Néhány hónapja!

Itt a híradás róla.
Valahol meg van nekem, letöltöttem, de hogy hol, a sok gép és USB HDD között, most hirtelen nem tudom.

http://hungary.indymedia.org/node/12544

Otthonunk (Home) film - most ingyen látható pöpec film!
kretek | csütörtök, 2009. június 11.

A film a világ 54 országában készített légifelvételeken keresztül mutatja be, hogyan függenek össze életvitelünk sajátosságai az ökológiai válsággal, amellyel szembesülünk. Egy dokumentumfilm, amely átmenetet képez a Kellemetlen Igazság szakmaibb megközelítése és a Föld gyönyörű „hatásvadász” felvételei között. Nekem úgy tűnik első blikkre, hogy egy kissé Koyaanisqatsi-utánérzése is van, ahogyan az ipari-fogyasztói társadalom környezetrombolását érzékelteti. Egy biztos, a fantasztikus felvételek miatt érdemes rászánni a másfél órát. Mondom ezt annak ellenére, hogy még én sem láttam, hiszen most találtam rá, de mivel elvileg csak rövid ideig látható ingyen a youtube-on, ezért gondoltam, jobb mihamarabb megosztani veletek. Ha esetleg tetszik vagy nincs most időd megnézni, de van egy jó kis downloadhelper vagy hasonló beépített cucc a mozilládban, le is tudod tölteni. A forgalmazó úgy döntött, ingyenesen elérhetővé teszi az interneten a filmet, de csak Június 14-ig! Mozikban közben most is vetítik nálunk is.

szürke egér
2009. december 28. 14:16 | Sorszám: 2069
Egyébként néhány hete volt látható az az angol, vagy milyen film, ami ezt a folyamatot ismertette, a világűrből készült-, meg a különböző ilyen helyeken fölvett fényképekkel. (Home, vagy mi volt a címe.)

Megdöbbentő volt!

Ha megtalálom a feljegyzéseim között, ideírom a linkjét.

szürke egér
2009. december 28. 14:06 | Sorszám: 2066
Ne bosszancsá má!

A te témád! Mondd!

szürke egér
2009. december 28. 13:57 | Sorszám: 2062
Csak annyit amennyit a művelt nagyközönségnek értenie kell!

De várom, hogy a szakember megmagyarázza, mi történik azokkal az 1000-10000 hektáros egybefüggő táblákkal, amiken nyolc ember dolgozik!

És elmondja, hogy ezekre miért nem érvényes az előbb említett, objektív "globalizálódási haszontörvény".

szürke egér
2009. december 28. 13:53 | Sorszám: 2060
Hát most mit tegyek, ha számodra "ez jött le"?

Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre!


Belőletek lesz meg - meg aztán ha az Úr is úgy akarja - a hatvan százaléka!

szürke egér
2009. december 28. 13:49 | Sorszám: 2058
KÉNYSZERE !
Érted???

K É N Y S Z E R E !!!

szürke egér
2009. december 28. 13:46 | Sorszám: 2055
De sokkal jobban az intenzív, monokultúrás gazdálkodás, az óriási mennyiségű műtrágya, meg az öntözés, amivel KIZSIGERELIK a földet!

A HASZONRA JÁTSZÁS, AMI A GLOBALIZÁLÓDÁS OBJEKTÍV-, EMBERFÜGGETLEN, MEGKERÜLHETETLEN TÖRVÉNYE !!!

szürke egér
2009. december 28. 13:40 | Sorszám: 2053
Adorjánnak hiába írod, NEM ÉRTI!
Szó szerint nem!

Ami pedig ezt az ellenséges hangú tanulmányt illeti, nagyon is érdemes elolvasni!

Mert napnál is világosabb lesz, hogy a Jobbikon még a legerősebb felkészültségű, erre szakosodott ELLENSÉGES ELEMZŐ ERŐ sem tudott igazi fogást találni!

Kell a Jobbik!
Már eddigi tevékenységével is belekavart abba a politikai posványba, amibe a Fidesz, a nyolc ellenzéki év alatt, és a látszólag óriási fölényben levő szavazói támogatása mellett sem tudott!

Mert hogy benne lubickolt - sajnos!

szürke egér
2009. december 28. 12:56 | Sorszám: 2043
Ne csináld!
Senki sem kívánta tőled, hogy részletes beismerő vallomást tegyél!

Lehet, hogy csak egyelőre?

szürke egér
2009. december 28. 12:52 | Sorszám: 2041
Hm!
Ilyet is tud egy ló?

Hát akkó meg mé ló?

szürke egér
2009. december 28. 12:47 | Sorszám: 2040
Tudtad például, hogy a Föld termő rétege, a humusz, előbb elfogy, mint az olaj, a gáz?

Ez az elképzelhető legnagyobb veszedelem, ami hazánkat fenyegeti!

Hogy itt még lesz, amikor másutt már nem!

Fogod???

szürke egér
2009. december 28. 12:43 | Sorszám: 2039
Te!
Az nem kutyák számára készült!

És SAJNOS hamar meg fogod tudni, az élet valóságából.
Te is, ö is, én is - és a svájciak is.

(Ez a mondat ugyanis ott hangzott el, egy előadás keretében.)

szürke egér
2009. december 28. 12:13 | Sorszám: 2033
Valakinek nagyon tetszel!

Hallom a másik szobából a szörnyűlködést: "Eléggé sok süket van itt. . .", majd kis idő után a folytatást: "Tudod ki aranyos? A vanna!"


szürke egér
2009. december 28. 11:45 | Sorszám: 2023
>> A jogásznő "kommunikációs szalonképességi tréningeket" tartott a párt tagjainak. "A kommunikációs térningeken azt mondtam el, hogy durván nem cigányozunk, nem zsidózunk és minden állításunkat a Jobbik programjából vett észérvekkel támasztjuk alá" -mondta Szöőr Anna. <<

Jó ez a kis Szöőr!
Egy nem túl régi szeánszon előttem ült, az első sorban, Sárdy Barbara mellett. És amikor szólásra kérték, föllibegett a színpadra, és egy nagyon helyre kis előadást tartott Tormay Cécile-ről és koráról. Hatalmas taps, ő vissza, leül a helyére, és kipirult arccal fordul oda a szomszédjához, Barbarához, súgva: "Na, milyen voltam?"

(Egyébként Barbara is remek volt azon a napon! Nem énekelt, hanem előadást tartott. Mint egy professzor asszonyka!)

szürke egér
2009. december 28. 11:17 | Sorszám: 2015
Ezt ugye, nemes paripa, a megnyugtatásunkra közlöd?
szürke egér
2009. december 28. 11:09 | Sorszám: 2013
Apropo öreg hartzosh!

Tudtad, hogy már ma is, ahhoz hogy egy kiló kenyér kerüljön az asztalra, VILÁG-ÁTLAGBAN 2,4 kg szénhidrogén-származékra van szükség???

Magyarország 17 millió ember számára ENÉLKÜL tudna egészséges élelmiszert adni, az 1901-es termelési technológiákkal is!!!

szürke egér
2009. december 28. 10:58 | Sorszám: 2009
Jó gazduram!
Én "mereven" hatmillió gyilkosságról beszéltem, nem a túlnépesedésről!

Hazánk ugyanis, a csonka, a régi lavórjának csak a közepén megmaradt is, 17 millió embert tudna élelmezni anélkül, hogy humuszrétegének tönkretételétől félnie kéne! (Tenéked hivatalból tudnod kell, mi az a "kiélt föld", amiben bármit termelni már csak nagyobb ráfordításokkal lehet, mint magának a terménynek az értéke!)

Ez, és a vizünk, meg a klímánk az a nemzeti kincs, ami mondjuk azzal a 17 millióval együtt - amelyik meg is tudná védeni - a világ legkívánatosabb országává tenne minket.

A művi terhességmegszakítás az orvosi fogalom kellene hogy maradjon, amiről kellő vizsgálatok hosszú procedúrája után döntenének, mindig egyedileg! Nem pedig politikai jelszó! Aminek árnyékában futószalagon folyik a nemzetirtás!

Bárki tud tenni a túlnépesedés ellen, például úgy hogy kiirtja a családját! Nekünk nem kéne!!!


Téma: Erősíteni kell a keresztény jelenlétet az Interneten
szürke egér
2009. december 28. 10:43 | Sorszám: 313
Akkor nézd ezt, vannácska.
Ismerős arcok is fellépnek.

Eléggé jó kép a hangulatról.
Áldás béke! )

http://videotar.mtv.hu/Videok/2009/12/25/15/Karacsonyi_reformatus_istentisztelet.aspx

Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 28. 10:27 | Sorszám: 1994
Adorján!
Hazánkban hat, vagy hétmillió magyart pusztítottak el a hozzád hasonló gondolkodású "emberek", 1956 óta.

Mondd Adorján!
Ezeknek hány százaléka lett volna "életképtelen, vagy várható élettartama igen csekély, vagy fogyatékkal születő" Tíz? Az lehetetlen! Annál sokkal kevesebb!

Adorján!
Te tudtad, hogy ez a leggyalázatosabb halálkultusz elvezetett a magyar holokauszthoz???

Ahol a hatmillió elpusztított emberélet papírokkal igazolt VALÓSÁG!

Milyen erkölcseid "nőttek" neked, Adorján!?

szürke egér
2009. december 28. 10:15 | Sorszám: 1985
Adorján!
Nem mondták neked, hogy ezzel a hírrel kontraproduktív vagy!?

Hogy ennek a bekopizásával a Jobbik MELLETT fejtesz ki propagandát?

A magyar lakosság nyolcvannál több százalékának már nagyon elege van abból, hogy gyilkosokat terveznek tartani az újonnan építeni tervezett, összkomfortos magánbörtönökben, fejenként a havi egymilliót megközelítő költségvetési ráfordítással!

A magyarok kilencven százaléka simán fölakasztatta volna például azt a cigánygyereket, aki fához kötözött egy csajt, megerőszakolta, benzinnel leöntötte és meg is gyújtotta. Te mit tennél vele? Csak nem befogadnád a lakásodba is, hogy legyen, aki vigyáz az unokáidra???

szürke egér
2009. december 28. 09:49 | Sorszám: 1978
Látod, ezt szerettem mindig a lovakban!
Hogy értelmes állatok!

Egyből érdemit tudtál kérdezni te is!

szürke egér
2009. december 28. 09:35 | Sorszám: 1976
Mondtam az előbb, hogy be fogod idézni még!
Mert nem érted!!!!!!

Sőt, piszkosul félreérted!

Na figyelj, egy kicsit “szétszedem” a számodra, hogy világos legyen. Na nem azért, hogy meggyőzzelek, mert téged – aki sosem bíztál bennem – nem akarlak győzködni. Hanem azért, hogy a többiek is lássák, hogy kancsalul, festett egekbe nézel, és ott láttál félelmetes horogkereszteket a gárdisták fejére mázolva.


1. Itt van említve: A FIDESZ ELLENSÉGE pusztán a jelenlegi kormány. Bár külpolitikai értelemben Putyint ördögként igyekszik a falakra festeni, de ez nem több mint „Gripen-szindróma”. Orbán az elhíresült repülőgép-vásárlás óta tartó washingtoni mosolyszünetet igyekszik feloldani. Vezekel, némi túlkompenzálással. Az „orosz vircsaftot” figyelmen kívül hagyva úgy tűnik, a Fidesz egészen jól érzi magát a bennünket körülvevő világban. „Közép-Európa legnagyobb politikai szövetségének” nem volt életképes válasza a Malina Hedvig-ügyre, feltűnően csendes maradt a Benes-dekrétumokat illetően, néhány szemöldökráncolástól eltekintve nem támadta az 1%-os SZDSZ több-biztosítós egészségügyi koncepciójának megvalósulását, végül az utóbbi 20 év legbotrányosabb kijelentését, Simon Peresz, izraeli államfő felvásárlási elszólását egyetlen mondattal sem kommentálta, hogy a tettekről most ne is beszéljünk. Ebből következőleg, ha Gyurcsány megy, szerintük itt a szép új világ. Csak azt a csúnya Putyint kell valahogy semlegesíteni. Talán amerikai rakétabázisokkal az is megoldható…

2. Itt van megemlítve: A FORRADALMÁROK ELLENSÉGLISTÁJA (akik nem a Jobbik, hanem a “kukaborogatók”!!!) ennél jóval vaskosabb, de egyben megfoghatatlanabb is. A környező országok, az EU, a NATO, Izrael, Oroszország, az USA, a jelenlegi kormány, a parlamenti pártok, sőt, az összes párt, végül saját „elhajlóik” is. (Úgy látszik, itt is működik a jakobinus forgatókönyv.) Mivel, ahogy fentebb láttuk, a célok körző helyett zsírkrétával lettek megrajzolva, így az ellenségkép is homályos. A gyakorlatban általában kimerül a kézzelfoghatóságban, vagyis a rendőrség szintjén. Ahogy a másik két célból szinte automatikusan következett ki az adott ellenség, ez így van a Jobbik esetében is.

3. Itt pedig pontosan leírva: A JOBBIK ELLENSÉGE: az az egypólusú világrend, annak hazai komprádoraival (legyenek bármely párt tagjai), amely a multi-rabszolga és a multi-fogyasztó koordinátarendszerén túl nem ad más alternatívát nekünk. Ezért már most élni kell a geostratégiai helyzetünk adta lehetőséggel, azzal, hogy keleti eredetű nép vagyunk Európa kapujában. Az Egyesült Államok monopolizálta világ remélhetőleg a végóráit éli. Képtelen lesz többfrontos harcra Kínával, Oroszországgal, az Irán vezette muszlim világgal és Latin-Amerikával. Ez utóbbival sokat nem tudunk kezdeni, de az első három felé igen is találnunk kell utat. Az USA és az EU számára ugyanis csak vásárló- és munkaerőpiac, Izrael számára csupán célország vagyunk. Talán nem mindenhol gyarmatnak kellünk. És itt jutottunk el a harmadik feltett kérdéshez: mi a haditerv?

Ahogy a megfogalmazott cél az ellenség miben-, illetve kibenlétét kirajzolta, úgy adja meg a haditervet is.

4. A FIDESZ EGYEDÜLI CÉLJA a kormányváltás, tehát a teendőket ehhez kell szabnia. Nincs szükség hosszútávú, stratégiai programra, elég a kormány szüntelen támadása. Nincs szükség saját intézmények megalkotására, elég lesz majd megkaparintani az államiakat. Nincs szükség az emberekkel való őszinte beszédre, hiszen a hazugságokra épülő rendszernek a kormányváltás után is állnia kell. A terv egyszerű. Várni és várni, folyamatosan ott lihegni a kormány nyakán, és újra várni. Várni, hogy Gyurcsány annyira rossz legyen, hogy akár még Orbán is jöhessen helyette. Várni egy táborban, egy zászlóval. Hogy kikkel egy táborban? Mindegy. Hogy mi van a zászlón? Az is. Hogy kétszer így már nem sikerült? Csitt! Ehhez csak ők értenek.

5. Ha valakinek a célja a rombolás, tárgyiasult ellensége a rendőrség, akkor mi más haditerve is lehet, mint berendezkedni a háborúra. A FORRADALMÁROKNAK (akik nem a Jobbik, hanem a “kukaborogatók”!!!) ezért nincs valódi nemzetstratégiája, hiszen az kimerül az utcai összecsapásokban való egyre alaposabb jártasságban. Érdekes kérdés, hogy mi történne akkor, ha átszakadna a rendőrsorfal. A TV-székház ostroma erre egyébként választ adott. Az épület bevétele után az emberek nem tudtak mit kezdeni magukkal, mert fogalmuk sem volt, mit akarnak kezdeni az ölükbe hullott győzelemmel. Az ajtót be tudták törni – s bár ez sem kevés, de berendezkedni már nem sikerült.

6. A JOBBIK CÉLJA AZ ÉPÍTKEZÉS, ehhez van szüksége haditervre. Természetesen be kell jutni a Parlamentbe, amelyre minden esély megvan. Orbán Viktor ugyan nemrégiben azt mondta, hogy személyes stratégiája, hogy tőle jobbra egyetlen párt se létezhessen, de erről, ha már demokraták vagyunk, azért inkább a nép döntsön. Reményeim szerint meg is teszi. Tudjuk persze, hogy hazánk jelen helyzetében egy parlamenti frakció sem ad megváltást. Arra viszont jó, hogy nagyobb nyilvánosságot és nagyobb hátteret biztosítson a már megkezdett misszió folytatásához. A parlamenti jelenlét tehát egy nélkülözhetetlen állomás, de a munkát már most el kell kezdeni, és azután sem állhat meg.

Aki türelmetlen, aki azonnali eredményeket vár, azt ki kell ábrándítanom. Ahogy évtizedek kemény aknatevékenységével verték szét nemzettudatunkat, úgy kell most évek fárasztó, verejtékes munkájával önerőből újraépíteni azt. Ehhez közösségekre, intézményekre és legfőképpen az azokat élettel megtöltő józan, cselekvő és bátor emberekre van szükség. Kapcsolódási pontok olyan hálózatára, amelyek által megismerhetjük, megszervezhetjük, megvédhetjük és segíthetjük egymást, ezáltal gyarapíthatjuk erőinket. Nem várhatunk arra, hogy majd csak sikerül eltakarítani ezt a kormányt, és akkor folytatódhat nagyjából minden ugyanígy, csak több „fájdalomcsillapítóval”! És ugyanígy nem merülhet ki annyiban az ellenállásunk, hogy a nemzeti ünnepek környékén „balhézunk” egyet a rendőrökkel, aztán fél évig bíróságra járunk! A magunkfajták kisebbségét kell szervezetté tenni, amely aztán vonzhatja a többséget is.

A tendenciák bíztatóak. Az ország különféle pontjain gombamód szaporodnak a lovasíjász, a barantás és más hagyományőrző csoportok, a rovásíró és az őstörténész klubok, az előadásokat, kirándulásokat és tüntetéseket szervező baráti körök, a lokálpatrióta nemzeti egyesületek. Ezrek jelentkeznek a Magyar Gárdába, a sajtódiktatúra falát sorra törik át internetes oldalak, helyi és országos lapok, a nemzeti rock teltházas koncertjeitől dübörögnek a falak, és nincs már nap, hogy ne lenne valahol egy hazafias fesztivál. Sokan tudva, nem tudva, de már a járható és igaz úton járnak. Biztos vagyok benne, hogy a kultúra a kitörési pont. Másunk amúgy se nagyon maradt. Hát építkezzünk ezen a romon! Találjuk meg egymást a legbelső iránytű segítségével! Szerveződjünk, erősödjünk, építkezzünk! Legyen a kultúra a kiút! Mert kiutat kell végre találnunk, különben megfulladunk napjaink mocskában!

Vona Gábor
elnök
Jobbik Magyarországért Mozgalom


T Ö K É L E T E S, manapság toronymagasan a legmagyarabb program-alap!!!
Politikailag is korrekt, semmi sem kifogásolható benne!

Erre nyilatkozta Kövér László, hogy „A legfontosabb nemzetépítő eszközt ütötték ki a kezünkből”. Ezzel „ütötték ki”!!!

szürke egér
2009. december 28. 08:53 | Sorszám: 1971
Adorján!
Menj a Társalgó Női traktus topikba!

Tettem oda valamit neked, amihez talán egy icipicit konyítasz is!


Téma: Női traktus - de a hímeket is tárt karokkal várjuk!
szürke egér
2009. december 28. 08:49 | Sorszám: 800
Adorján! Itt vagy?
Nézd csak, hogy agyaltam meg az előbb egy hollandot a neten!

(274) Guest642346 (Hollandia) – szürke egér [C45]
Friendly Game, 10m + 2s Café, 28.12.2009

1.e4 e5 2.Nf3 Nc6 3.d4 exd4 4.Nxd4 d6 5.Be2 Bd7 6.Be3 Qe7 7.Nc3 Nf6 8.Bf3 Ne5 9.Nf5 Bxf5 10.exf5 Nxf3+? [Frici bácsi szerint ez egy rossz lépés volt; jobb lett volna 10...0–0–0] 11.Qxf3 c6 12.0–0 Qc7 13.Rfe1 0–0–0 14.Na4 c5 15.Nc3 Qc6 16.Qd1 d5 17.Bf4 Bd6 (végre lecserélhettem a tétlen futót, és játékba került a h8 bástya is) 18.Bxd6 Qxd6 19.Nb5 Qb6 20.a4 a6 21.Nc3 (itt jobb lett volna b2-re ütni, de féltem a királyomra rányíló b oszloptól) Qd6 22.a5 (végre jöhetett a h bástya, bár itt a parti még döntetlenre áll) Rhe8 23.Qf3 Qc6 (de a holland meglépte a vesztőt) 24.Na4 Rxe1+ Guest642346 geeft op 0–1

Mit szólsz hozzá?


Téma: FIDESZ-KDNP 56 % 2009. ÚJ IRÁNY KELL!
szürke egér
2009. december 28. 07:25 | Sorszám: 2477
Kövér László!
Figyelj a gondolára, itt mindig megmondják neked, mi a teendő.

Ne azon siránkozz, hogy kiütötték, hanem azon dolgozzatok ezerrel, hogy megállapítsátok, ez miképp volt lehetséges? Hátha benne volt az is, hogy valamit elszúrtatok, lagymatagon tettetek, vagy valakik még a tiéteknél is fontosabbat találtak, és azzal ütötték ki.

Hogy akkor most mit lehet, illetve kell tenni!?

Olvasd el a topikcímet, ott van benne: ÚJ IRÁNY KELL!

Első lépésben talán levétetni a csahosokat azokról, akik tettek is, meg egy kis kéjgázt is szívtak az Erzsébet téren, nem csak várták, hogy a hatalom az ölükbe pottyanjon.

Kövér László!
Vagy te olyan okos, hogy megértsed ezt!


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 27. 23:47 | Sorszám: 1966
Ugye te nem érzed, hogy a székelyeknél az ebéd az egy szent szertartás?

Ami közben a gyerek nem "röhög" a szülein? És az apának az a baja a szürcsöléssel, hogy a gyerek nem veszi észre, hogy ez rontja az áhítatot.

És nevelő szándékkal osztja - osztaná - ki neki a tockost!

És hogy egy székely ember SOHA nem mondaná azt a fiának, hogy "pofánváglak"!


Nem román vagy te véletlenül?

szürke egér
2009. december 27. 23:36 | Sorszám: 1963
Ez például durvasággá torzítása ennek az ismert anekdotának - nem viccnek!!! - amely eredetije igazi székely DERŰT áraszt magából.

Ha ott éltél volna, ezt te is ÉREZNÉD!

De a beírásaidból érzékelhető, hogy mintha kissé felnőttebb korodban kezdted volna megtanulni a nyelvünket.

szürke egér
2009. december 27. 23:31 | Sorszám: 1961
Nem találom benne a "székely ember röhögni szokott" címszót!

Kérd meg a kis vannánkat - látom be-be kukkant ide - aki igazi erdélyi kislány, hogy mondjon egy pár szinonímát arra, hogy Székelyországban mi szókat használnak a kacagás mellett, amikor nagyon jó kedvük van?

Mert te itt belementél egy idétlen bizonyítási kényszerbe, amiből csak megcsúfolva tudsz kievickélni.

Nem gondolod?


Lehet, hogy te nem is vagy székely, csak úgy mondod, mint az őseidet?

szürke egér
2009. december 27. 23:17 | Sorszám: 1958
Ne minősits, kérlek!
Pont most ne, amikor valami érdekeset mondtál magadról!

Mesélj!
Hogy van nálatok?
És mondd, milyen ott neked?
Megkapod a kellő megbecsülést is, vagy azok a szuperemberek csak valami csicskának tekintenek, vagy bér helyett valamit éppen hogy löknek a kalapodba, hogy ne halj éhen?


Látod!?
Egyetlen bővitett mondattal is mennyi érdeklődést lehet kiváltani!

Na persze csak akkor, ha őszinte!

szürke egér
2009. december 27. 23:07 | Sorszám: 1951
Hagyd már ezt a kirekesztő dumát!

Nem pc!
Tudod mi az? ))))

szürke egér
2009. december 27. 23:05 | Sorszám: 1950
Micsoda balfaxságokat írsz!?
Kik itt a "vitapartnerek"???

Csak nem rágalmazó, címkéző, gyalázkodó magadat tartod annak!?


Egy csapattagot arról lehet megítélni, amilyen tevékenységet kifejt.

Mint a fociban! Nem?


(Vagy te sem értesz a focihoz?)

szürke egér
2009. december 27. 22:55 | Sorszám: 1945
Hogy ki kit tart minek, az egy megfoghatatlan kategória. A gondolat szabadság fogalomköre, amibe nem szól bele a jog, de még az erkölcs sem.

Téged például mindenki annak tart, aminek látszol.
Ahányan vagyunk, annyinak!


De hogy te itt ártó szándékkal "nyilasozol", az bizony már túllép ezen!

Az komám már törvénysértés!

szürke egér
2009. december 27. 22:39 | Sorszám: 1941
Ja, és látszólag a Jobbik meg a Gárda ellen vannak!
De mindent támadnak, ami magyar!

És ez MINDENT elmond róluk!

szürke egér
2009. december 27. 22:36 | Sorszám: 1939
Nem veszem! )))

Némi elégtétellel tölt el, hogy "szabálytalankodni" (hazudni, rágalmazni, belemagyarázni) kényszerülnek, mert hogy nem bírják munícióval!

Itt - ahogy én látom - egy vegyes csapat dolgozik. Tudatosak, valamint "magánszorgalmú kutyák".


(Ez az utóbbi kategória egy Illyés vers címe, ha jól emlékszem. Nagyon találó!)

szürke egér
2009. december 27. 22:27 | Sorszám: 1936
Nyomorultúl hazudsz ám!
Jobb lenne, ha abbahagynád!

A "bértollnok" szó elő sem fordul ezen az oldalon, de a cikkben sem!

szürke egér
2009. december 27. 22:23 | Sorszám: 1934
Ne hülyézz, magadat minősíted!

Itt a részlet:

Jöttek is a látogatók, ám egyszercsak a sokaság arra figyel fel, hogy egy székely paraszt iszonyatosan röhög.
Oda is súgja neki a múzeumõr:

- No, te székely! Ne nevess ilyen hangosan, mert elvisz a Szekuritate.
De a székely csak nevet, és nem bírja abbahagyni. Be is viszik kihallgatásra és kérdezik, min nevet ennyire


Az ezer variációban ismert történet leírója, KIAGYALÓJA állítja tehát, hogy "egy székely paraszt iszonyatosan röhög".

És ott van az igazság is: "De a székely csak nevet"

(Mondd! Nem románul végezted az elemit, hogy ekkora nyelvi melléfogásaid vannak?)

szürke egér
2009. december 27. 22:04 | Sorszám: 1925
Egy "székely bácsi" soha nem röhögött!

Mosolyhott, nevetett, vagy ha nagyon jó kedve volt kacagott, még a csizmáját is csapdosta közben, de nem az a fajta, aki röhögni szokott!

Tudod, náluk ez nem divat!
Nem nézik a Heti Hetest!

szürke egér
2009. december 27. 21:59 | Sorszám: 1924
És melyik a rosszabb?
Az egyértelmű sugalmazás, vagy a kétértelmű? )))))

És van még háromértelmű, és négyértelmű is? ))))))))


Vagy van az "értelműségnek" valami fölső limitje?

Mondjuk tizenötértelmű? )))))))

szürke egér
2009. december 27. 21:55 | Sorszám: 1922
Nem vagy formában, csapattag!

Egy vadi új fogalmat szedtél a franc tudja honnan, az "egyértelmű sugalmazás" értelmetlen balfaxságot!

Igyekezz, így nem lesz lé! ))))))))

szürke egér
2009. december 27. 21:49 | Sorszám: 1917
Minket?
Magyar hazaffyakat?

Hát komám kb. annyira érdekel a dolog, mint a briteket, az a jobbikos terjeszkedés!

Fogod?

szürke egér
2009. december 27. 21:41 | Sorszám: 1912
Mi ebben az "állítólagos"???
Ez egy sajtóértesülés, forrás-megnevezéssel!

De még azt is kérdem, mi ebben a "rossz"???
Hogy Izrael állam rühelli, hogy utálatnak örvend világszerte, és TESZ valamit ez ellen!?

Ez a világ legtermészetesebb dolga!!!
Nem?


"A Jedioth Ahronot újság internetes oldalán héberül megjelent egy cikk, ami az izraeli külügyminisztériumnak külföldön, főleg Európában és USA-ban zajló új propaganda háborújának a bővítését vázolja fel. Az újság a hírforrások szerint egyetemi hallgatók és ex-katonák tucatjainak bocsátottak a rendelkezésükre egy irodát, hogy kommentárokat, különféle blogokat, híroldalakat, fórumokat, twittert, facebookot és baloldali weboldalakat írjanak, amikben az izraeli kormány pozícióját magyarázzák és védjék."

szürke egér
2009. december 27. 21:37 | Sorszám: 1906
Ez is jellemző egy kicsit!
A székely ember nem szokott röhögni.

Tudtad?

szürke egér
2009. december 27. 21:35 | Sorszám: 1904
Ne csináld, te kemény székely ember!
Csak nem azt akarod mondani, hogy szégyelled, ha valaki zsidónak néz!?

Talán csak nem utálod őket, és azért???

Én egyáltalán nem szégyellem, ha engem annak néznek, pedig magyar vagyok!

szürke egér
2009. december 27. 21:30 | Sorszám: 1899
Te!
Úgy hazudsz, ide a szemembe, mintha könyvből olvasnád!

Kit "tituláltam" én???

Kérdeztem valakit, aki elárulta a benfentességét!
Nem?

(Egyébként te magad is "csapattagnak" látszol ám! És arról nem én tehetek!)

szürke egér
2009. december 27. 21:25 | Sorszám: 1896
Vette, értette! ))
szürke egér
2009. december 27. 21:19 | Sorszám: 1890
Hú, mintha túllőttél volna a célon!
Mintha elszóltad volna magad!

Honnan a francból tudod, ki a cikk szerzője???
Még azt is, hogy "melnyikov"-nak hívják???

A barikádon egy szem utalás sincs rá !!!


Egyébként ki mondja - te??? - hogy ez a cikk "antiszemita"!?

Ez egy olyan korrekt tevékenységnek a leírása, amit egy katonailag kiválóan szervezett államtól, Izraeltől, várni lehetett.

És semmi meglepő sincs benne!

(Súgd meg csak így négyszemközt: nem vagy véletlenül te is tagja ANNAK a csapatnak? Qurvára benfentes benyomást keltesz!)

szürke egér
2009. december 27. 21:08 | Sorszám: 1882
Ember!
Akkora sületlenségeket terjesztesz itt, és annyira "spec" a fogalomrendszered, és annyira nem értesz hozzá, hogy a te partnered az Adorján.

Vele beszéld ezt meg!

OK?

szürke egér
2009. december 27. 21:03 | Sorszám: 1878
Félelmetesek ezek a palik itt, a SPECIÁLIS demokráciájukkal!

Ilyen nincs!

Angliában már kezdik bevezetni a "szocialista demokrácia" gyönyörű alapelvét???

Amiből szigorlatoznunk kellett a Budapesti Műszaki Egyetemen is!?

"Demokrácia a népnek, diktatúra az elnyomóknak"?

szürke egér
2009. december 27. 20:50 | Sorszám: 1872
Ember! Te tudod,hogy mit beszélsz?
A "megjelenés" mint vádalap???

Nagy Britanniában, "a demokrácia mintaállamában" BIZONYÍTÉK lehet bárki ellen is az, hogy Magyarországon bejegyzett alkotmányos pártként elküldi a képviselőit oda???


Hát aztán milyen alapon???
Anglia az EU tagja, Magyarország szintén!

És az EU-n belül biztosítva van a személyi áramlás joga, minden állampolgárukl számára, korlátozás nélkül!

Nem???

szürke egér
2009. december 27. 20:35 | Sorszám: 1866
És mondd Adorján!
Neked nem szúr szemet egy ilyen mondat?

Ami még azt se mondja meg, kik vádolnak!

"antiszemitizmussal és rasszizmussal VÁDOLT Jobbik szélsőjobboldali magyar párt"


Mit gondolsz, "demokrácia, meg a törvényesség mintaállamában", Angliában, kik, és milyen érdekből "vádaskodnak"?

Bizonyítékok nélkül???
Anélkül, hogy a vádat bíróság előtt bizonyították volna, és az angol a bíróság mondta volna ki?

Mondd!
Svédül ezt nem rágalmazásnak nevezik?

szürke egér
2009. december 27. 20:17 | Sorszám: 1862
Na, alakul a dolog! )))))))

Akkor, ha ez így van, ki kéne javítanod a korabeli beírásodat, nem?

Mondjuk így: "A rendőrség engem is fényképezett, csak azt az egy manust nem, feltehetően azért, mert az ő emberük volt."

És talán azt is, hogy "én nem ilyen Magyarországról álmodtam ott a messzi Svédországban" valami olyasmire, hogy

"Örülök neki, hogy önzetlen magyar emberek, önként, sőt, civil egzisztenciájukat veszélyeztetve is, megszervezik magukat, hogy szükség esetére készen álljon egy magyar erő, ami nélkül nem megy a hőn óhajtott rendszerváltás sem!"

Nem gondolod? )))))))))))))

szürke egér
2009. december 27. 19:57 | Sorszám: 1858
Arról nem is beszélve, hogy nem is olyan rég együtt ültetek – négyesben – a Spinoza nevezetű lebujban, ami közismerten Budapest zsidó negyedének közepén leledzik, a Dob utcában, és egy kis zsidó zongoristával (remekül játszott a manus, emlékeztetett a régi pesti presszók nagy zongoristáira, például Horváth Jenőre, a kiváló slágerszerzőre, és tudott minden nótát ), olyan hangulatot csináltatok, hogy ihaj!

És a fő szám a sakkozónak is kiváló, de slágerszöveg szerzőnek utolérhetetlen zsidó „Zsüti” – G. Dénes György – remeke volt, amit a „Makin’ whooppee”-ra írt.

Kék volt az alkony,
Ültem a parton,
Mikor egy nő jött,
Szép volt bevallom
- Szólt egy úr – s szendén
Odaült mellém. . .
Ez történt Lellén.

Én tüzet kértem,
Gyufája lobbant,
Szemébe néztem,
Szívem is dobbant,
És szóltam: „enyhén
Karomba venném. . .”
Ez történt Lellén.


Béreltünk egy ki dingit
S jártuk a kék vizet. . .


De hát akkor még nem láttad a gárdisták fejére mázolva azt az izét! )))))))))))))


Téma: Kutya-macska, vadaszgoreny, tovisszuro gebics-allatbaratoknak!
szürke egér
2009. december 27. 16:35 | Sorszám: 1119
Zoltán! Mi ismerjük egymást.
Honnan?
Hát a Király utcából.

Én magam egy jó tollú, "közíróságig emelkedni hagyott" publicistának, Szabó Dezső szakértőnek gondoltalak, és tisztelettel szoktam köszöngetni neked. Meg olykor néhány szót is váltani.

Engedd meg, hogy elmondjam itt: ezen túl még nagyobb tisztelettel fogok. . .


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. december 27. 14:26 | Sorszám: 1853
ÜLDÖZÉSI MÁNIA ???


Moderátor!

Úgy kapásból összeírtam Modi Anti néhány „fajtázó” beírását. Csak hogy magadba nézhess, a „letiltása” okán!

EZEKÉRT ???
Ez ma tilos???
Magyarországon???
Vagy a gondolán???

Vagy neked is „szóltak”!? ))))))))))

Modi Anti
Nem "zsidózok" én senkit!
A magyar zsidókat, akik tettek, tesznek e hazáért (nem -ra, mint egyesek! )), becsülöm, és tisztelem, csakúgy, mint a nem-zsidókat!
És a "náci" mit jelent a te interpretációdban?
Gondolom valami olyat, ami nem tetszik a globalizátoroknak.
Igaz? ))))))))))
(Egyébként aki oktalanúl durváskodik az egy fax! Ez a véleményem! ))))))))))))

Modi Anti
Tudod Kitty királynőnk, ezzel az a baj, hogy az új honfoglalók ellenében még magyar földön is nagyon nehéz érvényt szerezni a magyar törvényeknek.
És pláne nehéz, amikor az, egyszerűen a magvásárlása által, már "ősi zsidó földdé" lesz, mondjuk Peresz papa sajnálatosan "félre"fordított nyelvbotlása - mások szerint szerencsétlen mondata - fényében!
Komoly!

Modi Anti
Hát aztán!?
Papp Laci, meg Sándor Csikar, meg Farkas Jancsi cigány!
Hajós Frédi meg zsidó!
Pongrátz Gergely meg örmény!!!
A legnagyszerűbb magyarok!
Fogod???
(Te egy nagyon buta ló vagy, ha azt hiszed - terjeszted - hogy a magyar valakit is azért vet meg, mert más a bőre színe, a vallása! Nem azért! Hanem azért, amit ellene áskálódik, tesz! Fogod ezt is???)

Modi Anti
Ne idétlenkedj már!
A Weiss Manfred művek egy zsidó vezetésű, de mégis csodás hazai alkotás volt. Nagyszerű, az akkori Európa szinvonalán álló.
A nagybirtokot azért nem lehetett egy "pillanat alatt" felszámolni, mert a zsellérek, meg a cselédség, meg a nincstelenek nem voltak abban a helyzetben, hogy helyettesíteni tudták volna azt, legalábbis részben.
Mondom, nem volt elég idő erre!!!
Hogy a társadalom "kitermeljen" magából egy felemelkedő a paraszti réteget.

Modi Anti
Miket beszélsz, majom?
Mi az, hogy "tisztességes zsidók"???
Kinek van baja velük???
Neked? )))))))))))))
A tisztességtelenekkel van baj!
Akik hazánkra fenik a fogukat!
Vagy szerinted nem? )))))))))))))

Modi Anti
Hol "olvasod", te Imre Kertész mosolyú? )))
Itt az ideje a magyarnak is egy kicsit beiratkozni a "zsidó iskolába"! Nézd meg, hogy "foglalta vissza" 2000 évi palesztin megszállás után ősi földjét!

Modi Anti
Kvantor Móricka, akinek mindenről csak a farkincázás jut eszébe.
Igaz?
Lennél szíves egyetlen dokumentált esetet említeni, hogy hazánkban, a háború után egyetlen zsidónak is görbült a haja szála, CSAK AZÉRT, MERT ZSIDÓ?
Ilyen komám nincs!!!
Ha ezt előrebocsátjuk, akkor a "zsidózás" kifejezés mindössze tartalom nélküli VÁD, EGY BÉLYEG, amely semmivel sem bizonyítható.
Amit mindig és minden időben A ZSIDÓK állítanak, amikor valami erkölcsi-, jogi, vagy anyagi visszaélésen kapják őket.
SAJÁT PRIVILÉGIUMUK, HOGY ALKALOM ADTÁN BÁRKIRE, AKI TÖREKVÉSÜKET GÁTOLJA, RÁSÜSSÉK EZT A BÉLYEGET!
Tudod mit mondott erre a barátom!?
Hogy hova, és mit nekik???


Téma: Mél ment !
szürke egér
2009. december 26. 14:26 | Sorszám: 37
negyven rablónak

Téma: Kedvenc zenéim
szürke egér
2009. december 26. 14:24 | Sorszám: 684
...próba... ok....

Téma: Tematizálják a közéletet !
szürke egér
2009. augusztus 29. 15:58 | Sorszám: 278
Elvágtad a provó füzért Gratula !

Téma: Képek
szürke egér
2009. augusztus 24. 13:07 | Sorszám: 1501
Rémségek piciny boltja! Gyerekek, ez a videó olyan ijesztő! http://viragcenter.hu/kulonleges_novenyek/kulonleges_novenyek/orias_husevo_noveny_a_fulop_szigeteken_videoval_.html

Téma: Kávéház kényelmesen ...
szürke egér
2009. augusztus 24. 13:00 | Sorszám: 1954
sine ira, magyarul szirén ina vagy izé
szürke egér
2009. augusztus 24. 12:52 | Sorszám: 1953
Ó. Az Andy Vajna húsz év múlva fotójával alszom. Más férfi nincs is az életemben!
http://www.youtube.com/watch?v=46aHty_hL6w

Téma: Asszociáljunk télen-nyáron... II.
szürke egér
2009. augusztus 24. 10:46 | Sorszám: 2824
Frau Ditorei
szürke egér
2009. augusztus 24. 10:45 | Sorszám: 2823
Mrs.Ditorei.

Téma: Kávéház kényelmesen ...
szürke egér
2009. augusztus 24. 10:42 | Sorszám: 1948
Ideje volt. Akkor már 20 éves voltam:
http://www.youtube.com/watch?v=znzfErgxln0

Téma: Istenkereső Globális Fegyház
szürke egér
2009. augusztus 24. 00:06 | Sorszám: 263
"Midőn az álom elfogott, kinyúltam
az ágyon, mely nemes gazdámra várt,
és ébredéskor láttam, hogy csalárd
kincstáram foglya én magam vagyok.”"
(Rabindranath Tagore)

Téma: Asszociáljunk télen-nyáron... II.
szürke egér
2009. augusztus 24. 00:02 | Sorszám: 2820
Air-France

Téma: Kávéház kényelmesen ...
szürke egér
2009. augusztus 23. 23:51 | Sorszám: 1946
szürke egér
2009. augusztus 23. 23:39 | Sorszám: 1945
Eltörött

Téma: Istenkereső Globális Fegyház
szürke egér
2009. augusztus 23. 23:31 | Sorszám: 260
Az ókorban, a bölcsebbek példázatkban "beszéltek".

Téma: Asszociáljunk télen-nyáron... II.
szürke egér
2009. augusztus 23. 23:26 | Sorszám: 2818
Lady Con

Téma: Kávéház kényelmesen ...
szürke egér
2009. augusztus 23. 23:23 | Sorszám: 1943
Sokan nem. Mérni kell.

Téma: Istenkereső Globális Fegyház
szürke egér
2009. augusztus 23. 23:22 | Sorszám: 257
Ahogy mindenki.

Téma: Orbán Viktor államférfi. Orbán Viktor dolgozik.
szürke egér
2009. augusztus 23. 21:56 | Sorszám: 1519
A jobbikkal csak felemelkedni lehet, vagy rossz esetben helyben maradni, de mi nem az utóbbiban bízunk.

Téma: SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnök
szürke egér
2009. augusztus 23. 21:30 | Sorszám: 248
A magyarok azok akiknek a hazáját épp eladják a talpuk alól, akiknek a történelműket folyamatosan meghamisítják, akiknek kultúráját szirupra akarják felcserélni, akiknek fiait drogosnak, lányait abortuszra várónak szeretnék látni. De főleg azok, akik ezt észre is veszik, és nem trelei el erről figyelmüket, holmi nácifasisztázás és egyéb rudolfhessfféle maszlag!

Azok a MAGYAROK! a többiek fogyasztók.


Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. augusztus 23. 21:17 | Sorszám: 526
Egyre több a jobbikos érzelmű értelmiségi

Téma: Kávéház kényelmesen ...
szürke egér
2009. augusztus 23. 21:15 | Sorszám: 1939
***************************************************
Nem folytatom, mert maradék fórumozó barátomat is elveszítem... Az önszántukból apologétákat már ismerem...
*****************************************************

Ez nagyon jó!Így kell a barátokat megtartani, a hüje "prókátorokat" meg, "finoman" hátsónbillenteni, hogy "önszántukból" kopjanak le.
Elvégre a céltábla nem azért van, hogy körbelőjük, nem igaz?


Téma: SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnök
szürke egér
2009. augusztus 22. 02:06 | Sorszám: 113
A Magyarok Istene is Vele van (értünk)

Téma: Jó filmek.
szürke egér
2009. augusztus 22. 02:01 | Sorszám: 497
Köszönöm, köszönöm. Előbb a dallasi tömegben próbál kezet fogni az elnökkel,?? kissé butuska, csinos szőke, jószándékú, igazi amcsi tipusú nőci és a gyilkosság után indul utnak,(vagy ilyesmi) nem Dallasba hanem -ból.
.Igen, igen

Szép, különleges, szerelmes film


Téma: SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnök
szürke egér
2009. augusztus 22. 01:51 | Sorszám: 110
Talán bízzuk Rá, egész biztos érzi a kapacitását, s ilyen ügyekben, mikor magyar kissebbségek nyakán szorul a hurok , akkor sokkal hozzáértőbben politizál mint az itthoniak.

Erdély pedig nem "Románia", legalább is számunkra nem lehet az.(90 év nem legalizálhat át 1000 nél is többet)

szürke egér
2009. augusztus 22. 01:39 | Sorszám: 107
Melyik magyar történelemkönyvben nem szólítják Tőkést tiszteletesnek?
szürke egér
2009. augusztus 21. 20:46 | Sorszám: 86
Meglásd, egy ejnye bejnyét sem fognak kapni az Eu tól, mert összefognak belülről. Mi pedig úgy jártunk mint a Molnár a fia és a szamár meséjében. Mindenkinek megfelelni akarásunkban egymásnak ugrunk,egymást is fasisztázzuk, félünk a saját ruháinktól is, saját nemzetünk hangjától,a "magyarkodástól"(húú de fura szó!) ezért minket mindenki megrugdal, ahol ér.

Szlovákiában az utolsó fűszál is "szlovákoskodik"(ha úgy tetszik). Nem fogják, nem lehet kikezdeni.


Téma: Istenkereső Globális Fegyház
szürke egér
2009. augusztus 21. 20:36 | Sorszám: 217
Aztán csak-csak járomba hajtottuk fejünket. Rugdosnak is azóta szépen minket, ki honnan ér.

Téma: Az MSZP, Bajnai minden magyar esküdt ellensége
szürke egér
2009. augusztus 21. 20:24 | Sorszám: 15
A gárda pedig nem más nemzetek ellen alakult, hanem a magyarok védelmében. Nem mindegy.
szürke egér
2009. augusztus 21. 20:22 | Sorszám: 14
Lehet tiltakozni máris. A sima zakójuk alatt több magyargyűlölet van,(tisztelet a kivételnek) mint bármilyen egyenruha alatt. A szlovákoknak szintén.Mint az ki is bújt szépen.
szürke egér
2009. augusztus 21. 20:19 | Sorszám: 13
Egy pár kisebbségi szomszéddal kéne kisegítse az Úr a kritizálókat.
Védelemül pedig mindössze egy gárdásmellénnyel
szürke egér
2009. augusztus 21. 20:12 | Sorszám: 11
Ez álságos butaság. Olyan mint a török ruhás csillagász a kis hercegből

Nem a ruha teszi az embert.

Semmi emberietlen, civilizálatlan nincs abban a ruhában


Téma: Jó filmek.
szürke egér
2009. augusztus 21. 20:08 | Sorszám: 493
Segitsen valaki.

Film. 60-as 70 es évekből. A cselekmény a Kennedy gyilkosság napján zajlik. Egy fodrásznő?? elindul elnöklátni Dallasba. Egy néger férfi csatlakozik hozzá kislányával stb
Cím?
Szereplők?


Téma: SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnök
szürke egér
2009. augusztus 21. 20:04 | Sorszám: 83
Valószínnű tudta mit csinál. Bízni kell.

Téma: Az MSZP, Bajnai minden magyar esküdt ellensége
szürke egér
2009. augusztus 21. 20:03 | Sorszám: 8
Szerintem ez a téves eszme. Mindennek akkor lenne bizonyítéka, ha a Jobbik lett volna már hatalmon. De nem volt még, és mindaddig nem lehet semmit kijelenteni, hogy mi lenne ha...

Téma: Kávéház kényelmesen ...
szürke egér
2009. augusztus 21. 20:00 | Sorszám: 1932
http://www.mult-kor.hu/cikk.php?id=16470&print=1

1500 év múltán


Téma: Lelki jelenségek, elváltozások
szürke egér
2009. augusztus 21. 19:52 | Sorszám: 290
Szégyellem, de nem találom. Valahol olvastam, de így most olyan kacsás íze lett.
http://barikad.hu/node/21898

ezt viszont igen .


Téma: SÓLYOM LÁSZLÓ köztársasági elnök
szürke egér
2009. augusztus 21. 19:43 | Sorszám: 77
Megtehetik sajnos A magyar politikusok a gárda és a jobbik letörésével vannak elfoglalva.(sajátjaik ellensége). Remélem megerősödik a jobbik rész és a szlovákok akkor szépen visszahuzzák magukat..

Téma: Az MSZP, Bajnai minden magyar esküdt ellensége
szürke egér
2009. augusztus 21. 19:39 | Sorszám: 4
Egyelőre még nem jutott politikusaink lelkéig(füléig igen) ez az üzenet. Talán a Jobbik!

Téma: Láttátok ? ( 5.)
szürke egér
2009. augusztus 20. 10:03 | Sorszám: 1408
Ez a nő nem meztelen.

Téma: Lelki jelenségek, elváltozások
szürke egér
2009. augusztus 17. 00:57 | Sorszám: 287
Egy nyolcsoros versért 8 millió forint sikerdíjakat kap.
A világ legjobban fizetett költőjét tisztelhetjük benne.

Téma: Magyar Gárda, Jobbik II. +11.000
szürke egér
2009. augusztus 17. 00:54 | Sorszám: 286
Hogy sikerült ennyi butaságot, ennyi lekezelő gőggel összehordani?

Hol élhetsz te?


Téma: Olvastátok? (17.)
szürke egér
2009. augusztus 17. 00:33 | Sorszám: 1902
Én is olvastam a cikket.Az ember viszont átlát a buta firkászok I
(nagy I) tényezőin. A történet csak még csodálatosabbá tette a szememben
Móriczot, ennek a csodálatos idealizált kapcsolat fényében.
Két ember szerelme, akik nem vettek, csak adtak egymásnak,
értékesebbé tették egymást az író idealizmusa és a nő ártatlan
testiség gyönyörű egyesülésében.

Téma: Valami nagy-nagy rendet kéne rakni !
szürke egér
2009. augusztus 17. 00:23 | Sorszám: 1450
Vannak pragmatikusak, álmodozók, képmutatók, miegyéb de főleg
van mindezeknek a finom egyvelege is.

Erről az idézetről a vicc jut eszemebe, mikor a rendőr mondja a
figyelmetlen, fellegeket néző átkelőnek: "bácsi, ha nem oda néz
ahova lép, hamarosan oda fog menni ahová néz!"

szürke egér
2009. augusztus 17. 00:13 | Sorszám: 1449
Az ember immanencia vágya Platón óta (de szerintem öröktől)
létezik. Az eszmék világát nemcsak megszerezni, de magáévá
is tenni. Minél inkább érezzük a szellemiség hatalmát, értékét,
annál inkább fűt a vágy az isteni színjáték részesévé válnia, válnunk.

Jézus tanításai értelmében az immanens lágyan simul össze a külső
világunkkal. Érzékekre, Istenre hagyatkozik fogalmak hierarchiái helyett.
Szellemi értékek egyesített halmazaként tárja elénk Isten- országát.
Jézus meglátja mindenkiben a megváltásra éhes lelket, a változásra,
a jó-felé törekvésre való szellemet, a létező szellemi igényt az Isten
felé tiszta törekvést, az ujjá-születésre való képességet.

Ennek fényében reductio ad-ad abszurdum, az olyan kijelentés, amely az
„Aki erre nem hajlandó..”(megbélyegzettek csoportját) szembe állítja
az „Aki azonban hajlandó..” felsőbbrendűek csoportjával.
Szóval egy szó mint száz keresztény világunkban ez semmilyen
„evangéliumi eszmének” nem felel meg, sőt ellentmond.(ab ovo)


Téma: Mit eszünk ma ?
szürke egér
2009. augusztus 17. 00:06 | Sorszám: 2181
Pedig szépen hangzik:

„»Egyszer azonban, kard valamennyi éles,
Igazándi harctól, locsogó fű véres,
Támad nagy üvöltés; egek elborúlnak,
Dördűlve Hadisten kék nyilai gyúlnak"

még Arany tollából is

Email a webmesternek | Gondola