SIMONE WEIL
„A kereszténység hódítóvá, pusztítóvá lett, mert nem vállalta igazán Isten evilágtól való távollétét, nem-cselekvésének tényét – legalább annyira ragaszkodott Jehovához, mint Krisztushoz, a Gondviselést egészen ószövetségi módon fogta fel.
A születő kereszténység magán hordozta a római szennyet, (…  sohasem sikerült igazán jóvátenni azt a rosszat, amelyet Róma a világra rakott. Másrészt, Izrael átka nehezedik a kereszténységre. Az ószövetség elbeszéléseinek szereplői közül egyedül, Ábel, Hénok, Noé, Melkiszedek, Jób és Dániel tiszta ember. Nem csoda, hogy egy nép, amely szökött rabszolgákból állt, akik meghódítottak egy paradicsomi tájat, amelynek korábbi művelőivel nem dolgoztak együtt, inkább tömeges vérengzés közepette kiirtották őket, nem csoda, hogy egy ilyen nép nem sok jót tudott adni a világnak. Ezzel a néppel kapcsolatban nevelő Istenről beszélni kegyetlen tréfa. Egyáltalán nem meglepő, hogy oly sok rossz van a keresztény civilizációban, amelynek alapjaiban, legősibb ihletésében, ennek a rettentő hazugságnak vétke terhel. A sok kegyetlenkedés, az inkvizíció, az eretnekek és a hitetlenek kivégzése, mind Izrael öröksége.
Vajon nem az volt-e a nagy vétek, hogy Jákob harcolt az angyallal? Az Örökkévaló tettei szerint szolgáltat igazságot Jákobnak. Anyja méhétől testvére helyébe tolakodott, férfi korában egy Istenen szerzett győzelmet. Egy Angyal ellen küzdött és győztesnek bizonyult, ’Az sírt és kegyelmet kért tőle’. Ugye nagy baj, ha Isten ellen küzdünk, és nem győz le minket?
Egy maroknyi, szétszóratott nép, kiválasztatott a nemzeti civilizációk gyökérvesztéséhez. Mivel részük volt a kereszténység kialakulásában, a kereszténységnek elsorvadt saját múltjába mélyedő gyökere.
Az emberiség minden ingalengésben alacsonyabb értékű lesz. Civilizációnk összeomlása után, két dolog következhetik, vagy teljesen tönkremegy, mint az ókori civilizációk, vagy alkalmazkodik egy decentralizált világhoz?
Amit tehetünk nem az, hogy megtörjük a globalizációt, (az automatikusan lavinaként működik a katasztrófáig) hanem, hogy előkészítjük a jövendőt.
Testvér! Nem születhettél volna jobb korba, mint épp’ a mostaniba, amelyben mindent könnyelműen elveszítettünk.
|
