Az újszövetségi legendák etikai törvényei felemelők és követendők annak ellenére, hogy a Názáreti Jézus nem támadhatott fel, nem volt "Isten" és hogy nem történhetett meg "Jézus második eljövetele", mivel arra az alkalomra (1999.08.11.) Pálék valójában az Ezsdrásék által betervezett ószövetségi legendák messiását, Immánuelt kalkulálták be...Ha konzekvensen betartjuk az újszövetségi legendák etikai előírásait, azzal mindenképpen csak nyerhetünk, mivel a szeretetre, megbocsátásra nevel és ez által nem kell lelkiismeretfurdalások közepett élnünk, hogy esetleg mások ellen, mások kárára tevékenykedünk. Viszont ugye az egyszeri és megismételhetlen életünk folyamán nemcsak a soha be nem váltható túlvilági ígéretek kellene a jutalmunk legyen, hanem egy igazságos, a KÖZJÓ-ra törekvő globális államforma, ahol megszünnének az emberi fantázára felépült vallási előnyök, társadalmi és az arcátlanul égbe kiáltó anyagi különbségek és ahol nem lenne többé nacionalizmus és nemzetiségi ellentét.
A jelenlegi helyzetben egy gyökeres, radikális átalakulásra van szüksége a világnak, az összes nagyvállalatnak, magánbanknak, stb. egy világállam általi kisajátítására, és az országok államadósságainak a teljes eltörlésére. Ezzel párhuzamosan pedig egy egységes vallás bevezetése fontos, ami kizárná a vallási alapon történő mások kárára utazó bármilyen jellegű igyekezeteket, az esetleges vallási tanok által szuggerált nacionalizmus szítását és a szeretetre, megbocsátásra, békés egymásmellett élésre nevelné az ifjúságot kivétel nélkül, nem pedig egymásnak ellentétes etikai előírásokra. Ezt csak az kérdőjelezheti meg, aki jelenleg az ellenkezőjéből profitál...
Amennyiben ez nem fog realizálódni, abban az esetben igen szomorú jövőnek nézhetnek elébe az ezután felcsperedő és a jövő generációi. A jelenlegi államok úgy el lettek adósítva (még nincs ez a folyamat befejezve...), hogy a dolgozó tömegek reálmunkabérének egyre növekvőbb hányada újabb és újabb állami adók által lesznek csökkentve annak érdekében, hogy képesek legyenek az országok az adósságaik kamatait törleszteni néhány magánbankárnak...
A pillanatnyi helyzet egészségtelen, igazságtalan és tarthatatlan, nem a KÖZJÓ ügyét szolgálja...
Azt hiszem, hogy ezt még a vak is látja és a süket is hallja...
Feltétlenül követendő példa lenne az Ecuadorban beindult átalakulási folyamat (*), mely független és pártatlan jogi kivizsgálást feltételez az eladósodás okának és megszüntetésének a kérdésében, érdekében. Egy országot nem a polgárai adósítanak el, hanem a felelősséggel bíró vezetőik, akiknek távlati terveket és a polgáraik érdekeit figyelembe véve kellett volna gazdálkodni elkerülve azt, hogy 2-3 évtized alatt a jövendő generációk esetleg végérvényesen az adósrabszolgák sorsára jussanak...
Egy intő példa arra, ami nem vezethet javuláshoz és fellendüléshez: Németország kormánya 1/2 billió euró adósságot vett fel magánbankoktól az adófizető polgárai rovására kamatos kamatra, hogy támogassa vele a magánbankokat a "felmerült" anyagi gondjaik terén, amit ezek a bankok maguk "idéztek elő" (?) ... Ez a 1/2 billió euró az eddigi államadósság egyharmada volt, így néhány nap leforgása alatt tulajdonképpen 2 billió euró fölé emelkedett a folyamatosan szaporodó és az adófizető polgárokat terhelő államadósság tömege. Legújabban pedig kiderül, hogy az eddigi hatalmas hasznokat bekebelező autógyárak, nagyvállatok is a folyamatosan csökkenő életszínvonalon élő polgáraik pénzére vannak rászorulva...
Vajon az-e a becsületes és egyetlen járható út, hogy ezen magánbankok és vállatok "megmentése" érdekében megcsapolni a munkából élő adófizetők anyagi kilátási lehetőségeit?
Ne "Jézus második eljövetelétől" várjuk a megváltást és javulást, amihez természetesen semmi köze nincsen az i.sz. 25 április elsején kereszthalált halt Názárerti Jézusnak, hisz azon már közel 10 éve túl vagyunk és az út merdeken lefelé halad, a lejtőn pedig nincs megállás...
(*) http://www.magyarnemzet.hu/portal/598888
2008. november 21. 16:38
Ecuador bíróság elé állítja eladósítóit
Az ecuadori lapok fő témája: a dél-amerikai ország bíróság elé állítja az országot eladósító 200 politikust és pénzügyi felelőst.
eluniverso.com, expreso.ec – Ecuador
Az ecuadori lapok címoldalán kivétel nélkül az ország külső adósságának ügyét tárgyalják. A fővárosi Expreso idézte Rafael Correát, aki bejelentette, hogy az államadósság eredetét 16 hónapig vizsgáló bizottság tagjai megtalálták azt a 200 politikust és pénzügyi szakembert, aki felelős az ország eladósításáért 1976 és 2006 között. A legnagyobb példányszámú liberális El Universo azt a mondatot emelte ki a baloldali elnök beszédéből, hogy nem csak bíróság elé akarja állítani őket, hanem meg akarja tagadni a törvénytelen, a korrupció révén felhalmozódott tartozás kifizetését. A lap egyelőre három érintett ország – Brazília Spanyol, és Olaszország - hiteleivel kapcsolatban közölte, hogy a bizottság törvénytelenségeket állapított meg azokról.
Vallás - Filozófia - Ezotéria fórum