Idézet:
Még egyszer: isten-modelled személytelen istent takar, amiely vak, részvétlen, személyiség nélküli. Akkor a szentség ezzel végleg ki van űzve a világból, igaz?
Nézzük meg először, hogy mit ír pl. Babits Antal a Bibliai nevek és fogalmak című művében a szentségről:
"Alapjelentése: elkülönítetten élni. Szent az, amit kiemelnek a mindennapi, világi használatból, és szent célra rendelnek. A szentség eredete Istenben van, és azoknak a tárgyaknak, helyeknek és személyeknek tulajdoníttatik, akik ill. amelyek az Ő szolgálatában állnak; Isten megköveteli, hogy népe szent legyen (4Móz 15,40-41; 5Móz 7,6). Jézus Istennek Szentje (Mk 1,24; Lk 4,34; Jn 6,69)."
Isten ugye a Folyamatosan Változó Szellemi Való, ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége és az "égi mechanika" függvénye. Ezek az isteni hatások ellentétben a fenti magyarázattal nem követelik meg egyetlen néptől se természetetesen, hogy "szent" legyen, ez Ezsdrásék ötletéből eredt... Jézus egy "bűntelen" pillanatában született a Folyamatosan Változó Szellemi Valónak, de ugyanúgy Jiddu Krishnamurti is és mégse nevezzük Krishnamurtit szentnek, mert ez a fogalom valójában egy emberi találmány és önkényesen alkalmazható bárkire, vagy bármire...
Mindennek az eredete Istenben van, a jónak és a rossznak is, így ezek alapján akár gonosz egyéneket is szentté avathatnánk, Istennek ez teljesen mindegy...
A magyarázatomból láthatod, hogy szerintem ez egy felesleg dolog, emberi fogalom...
Idézet:
Szerinted milyen akadálya lehet isten-modelled szerteágazó műszaki alkalmazásainak? A fentiek szerint ez nem szentségtörés, hanem a közjó érdekében történő felhasználás.
Jelenleg emberi akadálya van, de attól függ, hogy mit értesz "szerteágazó műszaki alkalmazásnak".
A bibliai vallásoknak, de a szabadkőművességnek se az érdeke szerintem, hogy a különböző égitest-konstellációk esetleges elektromágneses zavarásait a Földünkre vonatkoztatva egy tudományág vizsgálja... Valószínűleg ezzel is foglalkozott Nicola Tesla, akinek a kutatási eredményeire a halálakor az FBI tette rá a kezét...
Idézet:
Az mondod, isten-modelled szellemi való. Ezek szerint, ha jól értelek, a 4 dimenziós téridőben való lokalizálása dőreség, abszurdum, lehetetlen.Hová kell hinni mégis a helyét? Ha létezik, hogyan létezik téren és időn kívül? El tudod ezt magyarázni egy kb. reál-embernek? Ne felejtsd el, tudományos kutatókat is meg kell majd győznöd igazadról!
Az Istenkeresők Globális Egyházának a nevében is benne van a lényege, azaz Isten keresése. Eddig egyetlen egyházalapító se győzte meg a kutatókat a saját istenfogalmáról. Ez legyen a hozzáértő szakemberek dolga, hogy elbírálják és szakszerűen meghatározzák az Istent, azaz a Folyamatosan Változó Szellemi Valót (tehát nem állandó!), ami az anyagi mozgásokból adódó hatások összessége és az "égi mechanika" függvénye. Nem vagyok természettudós, így a részletes meghatározására ennek a komplex dolognak nem szándékozom vállalkozni.