A válasz egyszerű is és bonyolult is, néhol nevetséges.

A kvantummechanikának sokféle interpretációja lehetséges, ha jól tudom. A plato.stanford.edu-n is láttam néhányat, sokat foglalkozik a rejtett paraméter kérdésével, esetleg az MWI-vel, hátha egyéb universum-ok feltételezésével kilőhető a statisztikus jelleg.

(Fizikus barátom szerint ezekre vélhetően nincs szükség.)

Amit most írni fogok, nem lesz szakmai, mert magam dilettáns, bár kicsit matematikai affinitású ember vagyok és az a barátom, akivel hónapokon át tárgyaltuk a Sch-e. kérdését, nos, ő is ezen a szakmán kívüli. De széles látókörű, nagyon művelt, jó humorérzkű ember és kiváló matematikus

Tehát így tudtommal sehol nem olvasható, csak e-mail-ekben, levelezéseinkben.

A lényeg egyszerű. Nézz rá a QM Schrödinger-egyenletére simán matematikai szemszögből. Azt látod, hogy az nem más, mint egy elég különös diffúziós egyenlet. Mint akár a hőtranszport egyenlet is.

Gyakorlatilag a következő kérdések segítenek:

Mi az, amit matematikailag tudhatunk egy ilyen parabolikus pde-ről?

Hogyan lehet, lehet-e analógiát felismerni a hő- és diffúziós egyenlet és a Sch-e. között?

Lehet-e hasonlítani ezen egyenletek megoldásait?

Mit csinál egyes próbafüggvényekkel?

Elárul-e az egyenlet komplexitása valamit a téridőről?

A normálási feltételnek milyen köze lehet a téridő szerkezetéhez? Mit jelent egy komplex fv. abszolút értékének négyzetét integrálni és azt 1-gyel tenni egyenlővé?

Lehet, hogy egy fizikus röhögne, vagy két perc alatt helyretenné a kérdések 95%-át... de akkor is maradna 5%

Ez a kérdés érdekel, de sajnos nem értek hozzá. Fizikus barátom sokat foglalkozott a kérdéssel az universum vonatkozásában. Az ő egyik legfontosabb kérdése az volt, vajon miért nem axiomatizálható a fizika. Ha jól emlékszem, ez volt Hilbert 6. problémája. Egy kérdés, amely jó 100 éve kérdés. Állítása szerint az universum nem halmaz, bár úgy néz ki, halmazokra bontható és részben ez teszi lehetővé a halmazelméletre épülő matematika páratlan sikerét a leírásokban.

Megmutatta, hogy a határozatlansági reláció szerint a valóságban nem létezik pont. Így a pontokból képzett halmazok is idealisztikusak, végül a különböző sokaságfogalmak is.

A leírás térre és testekre bontja a tapasztalatot. De ebben a platóni sokezer éves felfogást követi ma is a tudomány: test az, ami nem tér, és tér az, ami nem test. Ez nem korrekt definíció, az világos.

Ha mai ismereteink alapján ítéljük meg a kérdést... (ha jól értem) -a kvantummechanikai leírást, elveket helyesnek és mérvadónak tekintve- hétköznapi nyelven kimondva a normálási feltételt, egy részecske 1 valószínűséggel van az universum-ban. A kétrés-egyrészecske kísérlet értelmezhető úgy, hogy pl. egy részecske makroszkopikus objektum. Ebbő az a furcsa kép rajzolódik ki, hogy a kozmosz tészta-, vagy térbeli szőttessszerű: a részecske csomó a tésztában, de önmaga a tészta is. Eszerint a plátóni definíció nyilvánvalóan komoly átgondolásra szorul, a dolgok nem szeparálhatóak olyan könnyen, a szétbontás halmazokra önkényes. Mégis elég jól működik tapasztalataink szerint...

Nem emlékszem minden gondolati elemre, de az sül ki, hogy a kozmosz egységes entitás, nem halmaz, részhalmazokra bontása legfeljebb jónak, alkalmazhatónak tűnő közelítés.

Ezért voltam bátor Klausnak azt írni, várjunk a vallási csodák megítélésével, legalább addig, amíg tér és anyag viszonya nem tisztázódik jobban. Én úgy gondolom, nemcsak a fizika fog változni, az magával ránthat minden egyéb elképzelést, amit a világról megállapítottunk.