Idézet:
http://www.or-zse.hu/kraus/naft31.htm
Országos Rabbiképző Zsidó Egyetem
2003.05.06
RÓMA: TITKOS TALÁLKOZÓ RABBIK ÉS KATOLIKUS FŐPAPOK KÖZÖTT
A FELTÉTEL A TITOKTARTÁS VOLT ÉS EZT MINDKÉT FÉL BETARTOTTA.Egy Róma melletti városkában nemrég megtartott tanácskozáson három neves izraeli főrabbi és három katolikus kardinális vett részt. Négy napon keresztül tárgyalták a két világvallás problémáit; kósert ettek, áldást mondta a kenyérre és bencsoltak.
A fényűzően berendezett villában a vendéglátó vatikáni papok mindent megtettek, hogy a vendégek kellemes légkörben tárgyalhassanak. Levették a falakról a feszületet, a "faragott képek"-et, sőt a résztvevő kardinálisok is "privát" öltözetben jelente meg, a szokásos feszületek nélkül. Az izraeli küldöttség élén Sár-Jásuv Cohen, haifai főrabbi állt, valamint Dr. rabbi Rácon Áruszi, míg a Vatikán részéről W. Caspar kardinális, az egyházközi bizottság elnöke, Chorcha Machjja kardinális, a vatikáni könyvtárak vezetője, Názáret püspöke és mások.
A résztvevők szerint a találkozó igen pozitív légkörben zajlott le, gyakran a késő éjszakai órákig húzódtak a tárgyalások. A találkozó fő témája az "Élet és a család szentsége" volt, amelyben nincs vita zsidók és keresztények között. Minden ülésszak egy Zsoltár-fejezettel nyílt meg, amit a résztvevők héberül és latinul mondtak el.
A találkozókon "igazi baráti hangulat alakult ki" - nyilatkozta Haifa főrabbija a Házofe című vallásos lapnak. Cohen hangsúlyozta, hogy forradalmi változást kell látni abban, hogy a katolikus egyház elismeri a zsidóság "kiválasztott nép" voltát, ami azt jelenti, hogy "a kereszténység nem a zsidóság helyébe jött".
http://www.jerusalem-schalom.de/zitate2.htm
Papst Johannes Paul II.:
"Israel ist das Volk Gottes, es ist der Ausdruck der Gemeinschaft Gottes mit den Menschen, es ist das auserwählte Volk. Dies ist nicht eine natürliche Tatsache oder eine kulturelle, es ist ein übernatürliches Faktum."
--II.János Pál pápa:
"Izrael az Isten népe, ez egy kifejezése az Isten gyülekezetének az emberekkel, ez a kiválasztott nép. Ez nem egy természetes vagy kultúrális tény, ez egy természetfölötti jelenség, (tény)".--
Idézet:
http://www.katolikus.hu/zsinat/zs_09.html
A II. Vatikáni Zsinat NOSTRA AETATE
kezdetű nyilatkozata az Egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatáról(A zsidók)
4. Az Egyház misztériumát szemlélve e Szent Zsinat emlékeztet arra a kötelékre, mely az új szövetség népét lélekben összeköti Ábrahám törzsével.
Krisztus Egyháza ugyanis elismeri, hogy hitének és kiválasztottságának kezdetei Isten üdvözítő misztériumának megfelelően már a pátriárkáknál, Mózesnél és a prófétáknál megtalálhatók. Vallja, hogy a Krisztus-hívők a hitben Ábrahám fiai,vi rájuk is vonatkozik Ábrahám meghívása, s hogy az Egyház üdvösségét a választott nép egyiptomi kivonulása titokzatosan jelezte. Ezért az Egyház nem feledkezhet meg arról, hogy az ószövetségi kinyilatkoztatást annak a népnek közvetítésével kapta, melyet Isten a maga kimondhatatlan irgalmasságából arra méltatott, hogy megkösse vele az ó szövetséget; s hogy annak a nemes olajfának gyökeréből táplálkozik, melyre ráoltattak a nemzetek olajágai.vii Az Egyház ugyanis hiszi, hogy Krisztus, a mi békénk, keresztjével kiengesztelte a zsidókat és a pogányokat és a kettőt önmagában eggyé tette.viii
Az Egyház azt is mindig szemel előtt tartja, amit Pál apostol mondott a vérrokonairól: "Övék az istenfiúság, a dicsőség, a szövetségek, a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek. Övéik az atyák és test szerint közülük származik Krisztus" (Róm 9,4--5), Szűz Mária Fia. Azt sem feledi, hogy a zsidó népből születtek az apostolok, az Egyház alapjai és oszlopai és az a sok tanítvány, aki Krisztus evangéliumát elsőként hirdette a világnak.
A Szentírás tanúsága szerint Jeruzsálem nem ismerte föl látogatásának idejét,ix és a zsidók többsége nem fogadta el az evangéliumot, sőt néhányan szembeszálltak terjedésével.x Mindazonáltal az Apostol szerint a zsidók az atyák miatt nagyon kedvesek Istennek, aki nem bánja meg ajándékait és hívását.xi A prófétákkal és ugyanazzal az apostollal együtt az Egyház várja az az egyedül Isten által tudott napott, melyen az összes nép egy hangon fogja segítségül hívni az Urat, "és vállvetve fognak szolgálni neki." (Szof 3,9)xii
Mivel tehát ily nagy a keresztények és a zsidók közös lelki öröksége, e Szent Zsinat ajánlja és támogatja a kölcsönös megismerést és megbecsülést, melyet főleg a Szentírás tanulmányozásával, s teológiai és testvéri párbeszédekkel lehet elérni.
Jóllehet a zsidó hatóságok követőikkel együtt Krisztus halálát követelték,xiii mindaz, ami az Ő szenvedésében történt, sem az akkor élő zsidóknak, sem a mai zsidóknak nem számítható be megkülönböztetés nélkül. Az Egyház ugyan Isten új népe, a zsidókat mégsem lehet úgy tekinteni, mintha ez következne a Szentírásból, hogy Isten a zsidókat elvetette magától vagy átkozottak volnának. Ezért mindenki ügyeljen arra, hogy sem a hitoktatásban, sem Isten igéjének hirdetésében ne tanítsanak semmi olyat, ami nem egyeztethető össze az evangéliumi igazsággal és Krisztus szellemével.
Kelt Rómában 1965. október 28-án
Én, PÁL, a katolikus Egyház püspöke
Következnek a Szent Zsinati atyák aláírásai