Nagyon szép gondolatok, de ezek is érzelemmotiváltak. Sokáig vonzottak a buddhizmus és egyéb keleti dolgok - alapvetően a buddhizmust érzem egyedül valamirevalónak a keleti filozófiák közül, a többi jó esetben is megreked az ezoterikus anekdotázásnál,amit sok esetben jó pénzért terjesztettek. Végül is megtanultam egyre inkább becsülni a kereszténység életközpontúságát és húsvér realizmusát.
Kelet egy zsákutca.
Tehát meditáció, megvilágosodás. Következőt gondolom: nincs ilyen állapot. Az egész 'kamu'.
Hátsószándékmentesség? Mitől lenne ez helyénvalóbb állapot? Mitől lenne egy kiüresített érzelemmentes létezés egyáltalán értelmes élet? Miért kéne megszabadulnunk a kötöttségeinktől? S lehetséges-e egyáltalán ez a hiábavaló próbálkozás?
Számomra a keleti gondolkodásnak nem a konklúziói vagy a szlogenei az érdekesek, hanem az a feltárt kincs, amit ez a befeléfordulás felszínrehozott, más utat jártak be, mást tapasztaltak. De hogy ez laz út enne "a" megvilágosodás? Nos nem. Nem ez az. S az sem biztos, hogy létezik megvilágosodás. Ha létezik az mindenképpen olyan, amin nem érződik füstölőszag és nincs hozzá szitárkíséret. S jószerivel nem mondható el túl sok minden róla. Szakítani kell azon vágyunkkal, hogy nagy csinnadratta
Lehet ez most túl offenzívnek tűnik. De egyébként ha "ügyesen" olvassuk a keleti bölcseket, akkor hasonló következtetésre jutunk. Elmondják ők ugyanezt ők maguk is. Máskülönben nem lennének népeik bölcsei.
Kelet vallásai a koraszülött tömegtársadalmak kontrollálására született, ahhoz idomult pszichikai kondícionálási metódusok alapvetően. A befeléforduló, lemondásközpontú, éntagadó nézetek idővel rendkívül szükségessé váltak ezeken a vidékeken, mert olyan népsűrűséget értek el, ami állandó konfliktusokhozvezett volna. Nyugatot nem mellesleg ezek az állandó konfliktusokban edzettség, az állandó harc tette sikeressé. A keleti semmittevés, az egész napos álszellemi lötyögés semmiképpen nem tekinthető "különbnek". De ott milliók képesek leélni ebben az életüket.