Idézet:
Molnár: a Fidesz félelemkeltő célzattal (sic! )))) indított politikai támadást
2005. július 11. 16:46A politikus cáfolta a Magyar Nemzetnek azon állítását, hogy a kft. vezetőjeként közvetlenül pénzt vett volna át bárkitől. „Nyilván vettek fel előleget, foglalót a kollégák(sic!), ez nem az én reszortom volt" - mondta. A képviselő tájékoztatást adott arról, hogy a kft. ügyvezetőjeként(sic! ) az 1992-ben történtek miatt 1997-ben a bíróság - 4-5 év vizsgálódás után - pénzbüntetésről intézkedett. "Az összeget befizettem, és azóta igyekszem elfelejteni a történteket. Az ügy tanulsága miatt elvégeztem a közgazdaságtudományi egyetemet és jogi szakoklevelet is szereztem, hogy később ilyen szakmai tévedéseket ne követhessek el" - tette hozzá.
Molnár László közölte: nem mond le bizottsági elnöki posztjáról, hiszen bár korábban szakmailag tévedett, a történtek nem a saját anyagi gyarapodását szolgálták – számol be a hirado.hu a távirati iroda nyomán.
---------------
)))))))))))))))))))))))))))))))))))
És ez a "fővadász"... )))
Ráadásul már az is cáfolhatatlan tény , hogy Molnár László, az Orbán-ellenes "fővadász" még tegnap, lebukása után is hazudott...
Lásd Index cikkét, ahol csupán a számviteli fegyelem megsértével igyekszik bagatellizálni az ügyet, miközben:
A Békés Megyei Bíróság egy másik, másodfokon hozott, jogerős ítéletében, 1999. február 1-jén hat- rendbeli közokirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt a Molnár László ellen első fokon hozott börtönbüntetést 300 ezer forint pénzbüntetésre enyhítette..
Ez azért másképp szól, nem?
Vagyis a parlamenti MSZP-s vizsgálóbizottság elnöke nem elég hogy ezeket elkövette (és éphogy a börtönt is megúszta), hanem a mai napig hazudik mint a vízfolyás...
Ráadásul ilyen amatőr módon,úgy hogy órák alatt ezzel is bebukott...